Pesti Műsor, 1982. szeptember (31. évfolyam, 35-39. szám)

1982-09-08 / 36. szám

csak játéka, de zeneszerzői munkája is elkelne a Mobilban. (Példa erre: az örök­mozgó). Kékesi az egyetlen, aki átlag fö­löttit nyújt, hangszerét okosan használja, gyakran elrugaszkodik a ritmusszekció szabta korlátoktól. Teljesítménye sokat emel az album színvonalán. Schuszter megint bebizonyítja, hogy nemcsak show-man- és managerként, de szövegíró­ként is remekül megállja helyét. Hason­latai, allegóriái „pontosan ülnek”, lendü­letét, ötletességét nem törte meg a sok kudarc, dalaiban ott van egyénisége, amelyben a maró gúny, s a csipkelődő humor éppúgy teret kap, mint az elgon­­dolkodtatás készsége (Átlagember). Mégsem igazán sikerült album ez, a hangszerek gyakran, széttagoltan szólnak, s a szerkesztés is túl laza, nincs átfogó koncepciója. E „bemutatkozás” azonban kíváncsivá tesz, bízzunk benne, hogy a következő Mobil-LP-n jobb, korszerűbb zene, hatá­rozott csapatmunka gyümölcsét hallhat­juk majd. Hatos Péter játékaként kétszer negyvenperces rang­adó lesz a színészek és rockzenészek vá­logatottja között. Mint Póka Egon, a ze­nészcsatárok egyik szervezője elmondta: a gitárosok, dobosok, billentyűsök, éne­kesek mezőnyében ott lesz jó néhány labdarúgórajongó muzsikus, köztük Ko­­már László, Frenreisz Károly, Török Ádám, Miklós Tibor, Hobo, Gidófalvy Attila, Koós János, Sólymos Antal, Páka Egon, és első ízben az Omega népszerű sztárja, Kóbor János is labdába rúg (per­sze, ez csak a meccsre vonatkozik). A jó mulatságnak ígérkező találkozót a későb­biekben másutt is szeretnék megismétel­ni. ★ Ezen a héten újra megnyitják ka­puikat az egyetemi klubok, köztük első­ként a Budapesti Műszaki Egyetem Új­ Várklubja és E-klubja. A tagságok meg­újítására, illetve újak beszerzésére szep­tember 6-tól van lehetőség, egész nap az érintett klubirodákban. KONCERTMENÜ (Szeptember 8—15.)­­ Az együttesek és a rendező szervek a mű­­sorváltoztatás jogát fenntartják. Rövidítések: MK — Művelődési Központi MN­ — Művelődési Ház; SZ — Szabadtéri Színpad; IP — Ifjúsági Park; ET — Express Ifjúsági Tábor. BUDAI IFJÚSÁGI PARK (I., Ybl Miklós tér I— 3. Tel.: 354-706, bejárat a Szarvas tér fe­lől) — 10-én GÖRÖG TÁNCHÁZ: KALAMAJ­KA (18 óra), 11-én NYÁRI JAZZ NAPOK! PEGE ALADÁR ÉS EGYÜTTESE (18 óra), 12-én FANYÚL (18 óra), H.I.T. (20 óra), 13-án GÖRÖG TÁNCHÁZ , KALAMAJKA (18 óra), 14-én LORD (18 óra), VIKIDAL GYULA + KUGLI (19 óra), ROLLS FRAKCIÓ (20 óra). E-KLUB (Budapest XI., Egri József u. 11 Tel.: 453-507) Fiúknak tagsági kell! — 11-én PROGNÓZIS (20 óra), MINI (21 óra), 12-én SOLARIS (20 óra). SOTE JAZZ-KLUB (Budapest VIII., Nagyvá­rad tér 4. Tel.: 343-141) — 13-án PLESZKAN FRIGYES (19 óra), PEGE ALADAR ÉS EGYÜTTESE (20 óra). ÚJ­ VARKLUB (Budapest XI., Irinyi J. u. 42. Tel.: 865-422) Fiúknak tagsági kell — 11-én SKORPIÓ + B. TÓTH LÁSZLÓ, DALLOS VIKTOR, HAJNAL GÁBOR, IWHO-koncert­­film (21 óra), 12-én JEDLIK ÁNYOS GIMNÁ­ZIUM JAZZBALETTJE + FORGÁCH GÁBOR, COCA-COLA TÁNCVERSENY (19 óra). ★ BENKŐ DIXIELAND BAND — 15-én Buda­pest IX., Kosztolányi MH (18 óra). BIKINI — 10-én Tiszaföldvár MH (19 óra). II- én Siklós, Várszínpad (20 óra). COLOR — 9-én Miskolc, Avas-Bútorgyár MH (15 óra). Miskolc, Egyetem (20 óra) 10-én Miskolc, ÉPFU MH (15 óra), 11-én Edelény MH (19 óra), 12-én Miskolc, Vasas MK (11 óra), 13-án Eger MK (16 óra). CSEPREGI QUINTETT — 9-én, 10-én Győr, Petőfi MK (19 óra). H.I.T. — 8-án Vásárosnamény MH (20 óra), 9-én Kisvárda MH (20 óra), 10-én Hajdúnánás MH (20 óra), 11-én Budapest. Csepeli IP (18 óra), 13-án Bácsalmás MK (20 óra). HOBO BLUES BAND — 10-én Szirmabes­­nyő MH (19 óra), 12-én Tatabánya SZ (20 óra). INTERFOLK — 11-én Törökmező MK (11 óra), Vác, Madách MK (19 óra). MISSIÓ — 13-án Bácsalmás MK (20 óra). P. BOX — 8-án Szabadszállás, Helyőrségi MH (20 óra), 11-én Környe MH (19 óra). P. MOBIL — 9-én Győr MK (19 óra), 10-én Szentes, Vasutas MK (20 óra), 11-én Duna­­vecse MH (19 óra), 12-én Kalocsa SZ (20 óra), 14-én Balmazújváros MK (18.30 óra). ROLLS FRAKCIÓ — 11-én Siklós, Várszín­pad (20 óra), 12-én Tatabánya SZ (20 óra). SKORPIÓ — 10-én Gyöngyös SZ (20 óra),­ 12-én Veresegyháza MH (20.30 óra). SOLARIS — 8-én Izsák ET (20 óra).'

Next