Pesti Napló, 1850. szeptember (1. évfolyam, 144-168. szám)
1850-09-11 / 152. szám
di boldogsága egy vizsgálat sükerétől függ, s ez nem álérzelgőség. Azon csalásokat, mellyeket tapasztalás szerint némelly jelöltek használtak ott, hol e vizsgálatok eddig fenállottak, tilos segédszereket az írásbeli munkáknál, megvesztegetések, hogy az adandó kérdéseket előre megtudják, idegen munkák becsúsztatása, sőt, mint előfordult, idegen személyek becsúsztatása, nem azért említjük, hogy ezekből e vizsgálatok ellen valamit következtessünk: csupán szükségesnek találtuk a figyelmeztetést, hogy ezen oldalról is fejlődhetnek részkövetkezmények. A jelen törvény szerint a vizsgálati bizottmányok mindenikében legalább egy nem-tanárnak kell lenni. S ez helyes. Mert ha a vizsgálat kizárólag tanárokra bízatnék , az iskolának igen nagy uralkodás adatnék, s csak az öntanította, vagy felállította nézet tekintetnék helyesnek, minek mindenekfelett egyoldalúság a következménye. De azért még roszabb volna, ha a vizsgálat a tanárok kizárásával csupa úgynevezett praktikusok által tartatnék. Mert ennek következése lenne czélszerűtlen s a jelöltekre nézve közönségesen méltánytalan vizsgálási mód. Szólottunk az állodalmi vizsgálatok előnyeiről s hátrányairól, ellenök következtetni csak úgy lehetne, hogy a pontos mérlegelés után a hátrányoknál találnák a túlsúlyt. Nem gondoljuk , hogy fejtegetéseinknek ez volna eredménye. Nagyon csalódnának ugyan, kik azt hinnék, hogy e vizsgálatok által az ifjaknak szivet és vesét kutató ismeretére juthatnak, s a tehetséget és érdemet aranymérleggel létszámra mérlegelhetik. Hanem, ha meggondoljuk , bizonyos ismeretek megszerzését azoknál, kiknél szükségesek, milly hamar s könnyen előidézik, mennyire korlátolják a nepotismus és helytelen kedvezést , mennyire kedveznek a középosztályoknak előkelő tudatlanság és igénylőség ellen túlnyomó hasznosság dicséretét azoktól meg nem tagadhatjuk. LEVELEK A BIRODALMI SZÉKVÁROSBÓL, XLII . Bécs, September 8. Midőn néhány hét előtt azt írtam, hogy a hírlapi cautio nem fog magasabbra emeltetni, csakugyan igazat mondtam , hanem csakúgy mint az egykori paraszt, ki azt állította, hogy kiz ő a zsidót nem sértette meg, hanem megpofozta. Hiteles tudósítások szerint a cautio nem nagyobbittatik, hanem — a hirlapbélyeg be fog hozatni és franczia modor szerint röpiratokra stb. is kiterjesztetni. — Ez által a hirlapírtactós nincs nehezítve, hanem az olvasás. A kiadó kénytelen lesz lapja árát magasabbra emelni s ugyan azon mértékben, mellyben annak ára felebb száll, az olvasók száma csökkenni fog. — Általában úgy látszik, hogy azok, kik a sajtó sorsát eldöntik, annak csak rémitő oldalait tartják szem előtt s jótékony hatását tekintetbe nem veszik. Az 1848. év az illy felfogási módot mentheti, de helyessé még nem teszi. Tudva van, hogy borozó társaság, ha már a tizedik vagy huszadik palaczkhoz ért, a korcsmárostól már nem is kap pezsgőt, hanem közönséges tiz krajczárost, mellyet ugyanazon kedvvel szokott meginni , mint azelőtt a pezsgőt; •a a részeg nem tud ítélni. 1848. évben pedig roppant volt a részegek száma, kik a legcsúnyább moslékot is nektár gyanánt szörpölték; azóta pedig a nagyobb rész kijózanodott, s a mi után akkor mohón kapott, azt most megvetéssel visszautasítaná. Az utezui irodalomnak Ausztriában már nincs jövendője; a becsületes irodalomtól őszinte kormánynak mit sem lehet tartani. A Wiesbadenben együtt levő franczia legitimisták magaviselete nem igen jó benyomást tett a mi udvarunknál s ez mindinkább Napóleon Lajos részére hajlik. A dolog könnyen magyarázható. Ausztriára nézve közönyös, milly kormányalak áll fen Francziaországban; csak az van érdekében, hogy ott a béke és a rend meg ne zavartassák; a ki ezt megrendíti, az — habár legitimista — ellenség; a ki előmozdítja és amig előmozdítja az — habár republikánus — barát gyanánt tekintendő. Paris , sept. 3. A legitimisták komolyan háborút szentelt az Elyséenek, és az Union, Berryer befolyása alatt levő legitimisticus orgánum tegnap megkezdte a hadjáratot. A chambordi gróf búcsúszavaiban újra ismételte, hogy az elvekre nézve tántoríthatatlannak kívánja látni pártját, személyekre nézve pedig minél kiengesztelőbbnek. La Roche-Jaquelin felhívása a néphez visztetszésre talált Wiesbadenben, mert nem egyezik meg a legitimitás elveivel. A legitimitás kérdése a nép akarata felett áll, úgy hiszi a chambordi gróf, és népfensőségnek csak köztársaságban van törvényszerű és logikai hatalma. Ezen felfogása a legitimistáknak, ismerjük el, következetes magában, és azon körülmény, hogy gondolkozásukat nyíltan bevallják, mindenesetre becsületükre válik. De egészen más kérdés az, vajjon kűk fognak-e maradni a wiesbadeni congressusban proclamált elveikhez. Más kérdés, váljon a nagy hatalmasságok befolyása, vagy az ország situatiója, nem fogja-e újra oda vezetni V. Henrik pártját, hogy fejet hajtson a köztársasági vagy imperialisticus praetendens előtt. Ha a legitimisták eddig nem állottak volna a feltétlen reactió élére, úgy hitelt adhatnánk a nagy hangú declamatióknak. De épen azon férfi, kit a „király“ bizodalmával ruházott fel, Berryer úr mindig az első volt, ki mindenféle concessióra kész volt, csakhogy a reactio érdekei sértetlenül maradjanak. Mit lehet várni egy párttól, melly kizárólagos elvekre támaszkodik hírlapjaiban, míg a törvényhozó házban többnyire ellenkező ösvényt követett. Én azt hiszem, az elnök nyugodt lehetne ezen oldalról, mert a legitimistáknak mindenekelőtt attól kell tartaniuk, hogy Bonaparte Lajos köztársasági szerepét komolyan veszi, és egy szóval véget vett a mesterségesen koholt royalisticus kártyaépületeknek. Nem akarjuk kétségbe vonni, hogy az Elyséeben, csak legvégsőbb esetekben fognak nyúlni e heroicus eszközhöz, de bizonyos, hogy a legitimisták elöl, Bonaparte még a köztársaság ölébe is képes jutni. Ha csak azon hatásról ítélünk is, mellyet az elnökre a wiesbadeni congressus gyakorolt, legparányibb kétségünk sem lehet arról, hogy a császár unokaöcscse készebb mindent tűrni inkább, mint a legitimisták győzelmét. Azok , kik több év óta ismerik, bevallják, hogy soha sem látták olly dühösen, mint most, a legitimisták ellen nyilatkozni. Legkedvesebb barátja, Baroche úr sem kerülte el keserű szemrehányásait, hogy miért nem tudta meggátolni, hogy a felügyeleti bizottmány tagjai, helyüket elhagyva, külhonban ellene és „Francziaország“ ellen intrigáljanak. Annyira fel van ingerülve a császári triumphátor, hogy egyik miniszteri tanácsban egyenesen szidta azon pártot , melly minden fáradságait megsemmizni törekszik. „Ők hadat szentek nekem — úgy szólt — ám hadd legyen, én elfogadom, de jaj lesz nektek.“ Azért beszéltek annyit miniszteri változásról, mert azt hitték, hogy a Baroche és közte történt meghasonlásnak mélyebb kútfeje van. De Bonaparte csak hamar átlátta szemrehányásainak igazságtalanságát, és elismerte, hogy Barochenál tűbb emberre alig tehetne szert, és szeretett minisztériuma bántatlanul maradt minden elységbeli pletykák daczára. Az elnök ma reggel indult cherbourgi útjának. Lajos Fülöp halála majdnem észrevétlenül maradt. A hírlapok szólnak az elhunyt királyról különféle szempontjaikból, de nagy következésű eseményként nem tűnik föl semmi párt előtt sem. A két ág közti álláson sem látszik változtatni a júliusi király halála. Legfeljebb annyit lehet constatkrozni, hogy az Elysée még inkább iparkodik közeledni az orleanistákhoz most, mint azelőtt, de e körülményt egyedül a legitimisták legújabb föllépéseinek lehet tulajdonítni. A párisi érsek manifestuma a katholikus Univers ellen nagy sensaliót szült. Az érsek kárhoztatja a lap merészségét, mellyel az inquisitio és a középkor minden balítéletei mellett föllépett. Ez annyival inkább fontosabb, mivel az Univers eddig a clerus egyik orgánumául tekintetett, de most világosan látható, hogy csak a jezsuitáké. Komikai hatású volt az Univers felelete. Azt mondja, nem fog ellenszegülni az érsek parancsainak, és nem szólani egyházi ügyekről, míg a pápáhozi fölhívására feleletet nem nyert. Csak akkor, ha a pápa is egyetért az érsekkel, végképen el fog állani eddigi működéseitől, sőt meg fog szűnni egészen. Más szóval, az Univers szerkesztői kegyelmesen kinyilatkoztatják, hogy nem katholikusabbak a pápánál. Ez mindenesetre szép török. Az érsek magaviselete annál örvendetesb, mivel a franczia clerus eddig, megszégyenítő ultramontán szelleműnek mutatkozott. Berlin, sept. 5. Az 1848-dik év előtt igen sok szabadelmű német, nagy országok elszakadozottságát az akkori körülmények közt jobban szerette, mint egy netaláni összeforrását a kis státusoknak két vagy három nagy státussá; mert úgy mondák, míg Poroszhánban és Ausztriában, ezen nagy tartományokban, inkább az absolutizmushoz szítanak a kormányok, addig a kisebb országokban a kormányzók, részint a nép által ösztönöztetve, részint pedig maguk akaratából, a németek sympathiái végett, mindinkább az alkotmányos formát hozák be, hogy így legalább liberalizmusok által, a nagyobb fejedelmek befolyását ellensúlyozhassák. — Ebben sok igazság fekszik, és vannak még most is igen sokan, kik vagy egy kalap alá kívánnák szoritni egész Németországot, vagy pedig fentartani a kisebb státusokat; semmi esetre pedig az osztrák-porosz dualismust életbe léptetni, nehogy ezek a többiek gyengítése vagy megsemmitése által erősödve, és egyedül urakká téve, a német nép szabadságait elorasszák (nem orozzák). De az utóbbiak elfelejtik, hogy a martius utáni napokban nem igen sokat használtak e kis országok a szabadságnak, s hogy mindannyian egy harmadik ellenségtől — a demokratiától — félvén, csak maguk fentartására vetik szemeiket, kénytelve feláldozni mindent, mit a nép kívánna, ha t. i. ez a nagyobb hatalmasságok akaratában vagyon. Ez az ok, hogy mi annyira a dualismus baráti vagyunk, mert általa a németek, ha mást nem is, legalább azt érnék el, hogy két kerekedett (abgerundet) országot képeznének a külföld ellenében, és a mi legfőbb dolog, az egész világban, legalább becsületesen képviselve volnának. A kis Khurhessenben, Haynau b. hazájában, tegnapelőtt a választó hg az országgyűlést feloszlatta, mert ez nem átalkodott az adót megtagadni. Megtagadta pedig az adót, mivel a hg azon bizalmatlansági votumát az országgyűlésnek Hassenpflug miniszter ellen, aki Greifswaldében valami pénzelsikkasztás végett a porosz bíróság által elítéltetett) nem csak hogy fontolóra nem vette, hanem az országgyűlési küldöttséget el sem fogadta. Természetes, hogy alig magával játékot űzni nem hagy, hanem e keméket haza ugratta. A feloszlatás! decretum alá mind a felelős constitutionalis (!) miniszterek vannak írva, t. i. Hassenpflug, Haynau stb. Midőn ez felolvastatnék, az egész ház az alkotmányt éltette, a karzat pedig kiáltá: „Fluch dem Hassenpflug!“ barátomat végre feltaláltam. Ezelőtt csinos lakban, szép neje fogadott — most ez a temetőben nyugszik szegény! Gyönge idegzetére a rémület napjai halálosan hatottak — a fiatal férj egy megmaradt szobácskában gyászolja meghalt nejét, leégett szülőhelyét s szerencsétlen hazáját... E város romjaiból fel fog emelkedni ismét. Szorgalmas, kitűrő lakossága visszanyeré lelki rugékonyságát, s munkás szellemének sikerülend, a romokból egy virágzó várost előteremteni. De a kipótolhatlan veszteségeket, a kiállott tenger szenvedéseket , a sok elveszett emberéletet — mi sem kárpótolhatja többé! Losoncz gyásznapjaiból borzasztó jeleneteket lehetne följegyezni. A történetíró tudni fogja kötelességét. Hadd ismerje meg az utóvilág, egy boszúra fanatizált, durva, fegyveres tömeg féktelen dulongásiban a XIX-ik század magasztalt szellemének sötét árnyéklatait. — A bűnös és nembűnös fogalmait olly időkben csak Isten határozhatja meg; de hogy minden szigorúbb vizsgálat mellőzésével, ember ember ellenében a büntető szellem illy rémalakját fölvehesse, ha az iszonyú példa nem volna előttünk, gondolatnak is mesés lenne. A franczia romantika, itt egészen uj s gazdag anyagot találhatna. A legyilkolt oroszok félrothadt testeit mint kelle a város lakosainak éjjel, körmeikkel fölásni, vállaikon emelni, megmosni stb. Egy szegény asztalos, ki házát olta, kozákok által mint kancsukáztatott félholtra, s egy újabb tömeg erőszakoskodásai elöl ágya alá rejtőzvén, szuronyokkal szurkáltatott elő; ekkor, egészen, megmeztelenitve, derekánál fogva egy út melletti fára akaszták föl! S midőn egy lovascsapat arra vonult ki az égő városból: egyikök kancsukával ütött a fölöttök lógó testre, mellynek hintálózása a többinek annyira megtetszett, hogy az ütést mindegyik ismétlé, mig végre egy tiszt, megszánva a szerencsétlent, kardjával kötelet elmetsző. Ez ember később csodálatosan megmenekült, de egészsége örökre oda van. — Ki templomban rabolt, a szent kép fejébe tollasüvegét, keresztet vetett, s ekként megnyugtatva lelkismeretét, merészen nyúlt a templomi szentségekhez. S milly kép, midőn a kirablott, földig rombolt, füstölgő várost elhagyák feldúlói. A meztelenre vetkőztetett lakosok kétségbeesve furosó alakjai a füstölgő romok között — néhol az otthagyott maradék hordókor körül összegyülekezve, e kétségbeesett, mámoros, félörült alakok, pár nappal ezelőtt még tekintélyes, józan, istenfélő polgárok, most dőzsölve, s őrjöngő állapotukban a legiszonyúbb átkokat szórva az egész mindenség ellen. — Itt egy összedőlt ház kormos falai közt, egy összefeketedett, női holttest, mellette életben maradt csecsemője, játszva a halott hajfürtéivel. Nem hallgathatom tovább barátom elbeszéléseit. Fölkeresem sirhalmát azon hős huszárnak, ki az itteni utczai csatában vakmerő bátorságának áldozatja lön. — úgy tetszik e huszár volt fedezetül az egyetlen álgyu mellett, melly a piaczon fel volt állítva. A tüzér aggódva kérdé tőle: „hol a fedezet ? — Hát nem látod, a ki___itt vagyunk mi, szólt egy szál, magára mutatva nagy büszkén. — Persze, a mintegy tizenöt huszárból nem juthatott több fedezetül, a többinek százak ellenében kelle kiállani. Közel a huszár magános sírdombjához, a barna kunyhók barna lakói, élénken forgolódtak egy zöld lugas előtt, czifrán felszalagozott nászi nép tolongott körűle. Nagyszerű jegyváltás volt történendő. Egy fiatal barna zenész tarta kézfogóját, egy csillagszemű tizenöt éves gyermekleánynyal. A czigány, hol szerit teheti, szereti a pompát, csillogást, meg van benne a keleti vér. Czifra kézfogó volt ez is. Nagyszerű estebéd, czifra ruhák, s a tekintetes kompánia sem hiányzott, a mint egy öreg czigány magát kifejezd. — E faj iránt, mellynek kezébe egyik legszebb nemzeti kincsünk — zenénk — van letéve, mellynek teremtői s megtartóiul őket tekinthetni, nagy rokonszenvvel viseltetem .. Genialis nép minden tekintetben, elhanyagolva ugyan, de ha a civilizatio küszöbét átlépendik, sok jeles tehetség fog köztök kifejlődni. Sorsunkat híven megosztva , mennyire értik ők örömeinket, fájdalmainkat, milly megragadón tükrözik azt vissza egyszerű hangszereiken! S milly szép férfias keleti arczok — milly vonzó, bogárszemű, eperajkú, sugár leánykák ! Mintha Sue Jenő érzékiséget lehelő, ideális kreolneit látnám magam előtt. — Még tüzesen járták a csárdást, midőn az erőteljes zene ábrándos hangjain merengve elhagyom a társaságot. Másnap korán indulandó valók a hires gyógyerejü szliácsi fürdőbe. A tátrafüredi fürdési időszak úgyis csak julius vége felé kezdődik, igy mit sem mulaszthatok e kirándulás által. — Jó országúton, csinos tóthelységek között, kellemes hegyi vidéken, derülten haladóak. A Krivánt mihamar elértük. A milly csöndes és elhagyatott volt most e vidék, annál zajosabb volt az a múlt évben. Az oroszok jövetelének hírére, nemzetőrök, guerillák, népfölkelés foglalá el e magas pontot, meggátolandók az oroszok átjövetelét. Vígan ropogtak az őrtüzek, víg zene, dal hangzott a bérczeken, az oroszoknak színét sem lehete látni, valóságos majális volt. A nők ki-kijártak a helységekből, férjeik teljes épségben s bátorságban létökről magoknak tudomást szerezni. S midőn a legelső muszka feltűnt a láthatáron, hőseink is szép csöndesen hazatakarodtak. Ez eszélyesség által legalább sok, eredménytelenül kiontandott vér kiméltetett meg. — Innét szép tágas völgy ölén kanyargó út visz Viglesre, Mátyás egykori vadászkastélyához. A sötét várszerü épület magas dombon áll, honnét gyönyörű kilátás van az alanti vidékre. Falain sűrű lövések nyomai látszanak, de még a régibb időkből. Megnéztem belsejét — a régi fénynek, nagyságnak nyoma sincsen ! Sötét, szemetes udvarok, lakható része tiszti lakul szolgál. A vidéki nép férfiai közt sok csinos magas alakot láthatni, s mi tót atyánkfiainál nagy ritkaság, bajuszt viselnek, magyaréi nem igen tudnak, de büszkén vallják magukat a magyar haza gyermekeinek. (Folytatjuk.) VEGYES HÍREK és ESEMÉNYEK. Budapest, sept. H. Nemzeti szinházunkban ma szerdán adatik „CAPRICIOSA, vagy NE KÉRDEZD A HÖLGY ÉVEIT,“ vígjáték 3 felvonásban, irta Federici, ford. Kovacsóczy M. Holnap adatik „SEVILLAI BORBÉLY,“ opera. •" Még mindig nyári melegre tartottunk volna számot, s az idő már téli hideggel traktál bennünket. Lassankint előkerülnek titkos nyughelyükről a meleg kabátok és köpenyfélék. Ha pedig