Pesti Napló, 1850. november (1. évfolyam, 196-220. szám)
1850-11-08 / 201. szám
állnak,hol Haulpoul állott volt, és az összeütközések máris folynak a hadsereg e két nagy méltósága között.Tehát csalatkoztunk, midőn azt állítottuk, hogy Changarnier engedni fog, mert neki fognak engedni, és megfordítva? Azt hiszem, nem csalatkoztunk , és bármit mond a börze, akárhogy félnek a rente főpapjai , én mégis azt mondom, hogy Changarnier és az elnök közt minden ki fog egyenlíttetni, s hogy az amannak leköszönéséről a hírek mind alaptalanok, mert Changarnier nem köszönhet le, ha akarná is; mert Changarnier nem hagyhatja el azon állást, melly nélkül semmi jelentőséggel nem bírna. Engedjék önök, hogy ezen állás bővebb értelmezésébe bocsátkozhassam ; úgy tartom Changarnier helyzete a rendpárt politikájának kulcsa. Changarnier nem híres tábornok, Changarnier nem híres közigazgatás (adminisztrateur), Changarnier nem szónok, Changarnier nem státusférfi és mégis annyi befolyása van, annyi fontosságot tulajdonítnak személyének, hogy még az elnökkel is azon egy párhuzamba hozalik. Honnét van ez? megmondjuk. Changarnier olyan, mint a papírpénz, magában nem ér semmit, legalább még nem volt alkalma bebizonyítni, hogy ér valamit, értékét, cursusát, azaz politikai befolyását, egyedül azon hitelnek köszönheti, mellyel a mostani többségnél bír. Ez, daczára politikai hite elágazásának, mégis valamiben egyetért, és az az, hogy a reactiót, az ellenforradalmat minden egyes politikai hitvallásnak felibe kell tenni, és mennyiben a többség véleménye e pontban összeesik, annyiban Changarnier a többség képviselője. Épen a többség politikai érdekeinek különfélesége tette szükségessé, hogy egyik tagjában az érdekek egyformasága is képviselve legyen; legyen egy mágnestű, melly a pártharcz homályiban is biztos vezérként szolgáljon : meddig mehessen a párt, s hol álljon meg ? Changarnier — ezt szívesen elismerjük — alkalmasb volt e szerepre, mint bárki más. Nem ismerte senki, tehát nagy lángész is lehetne, legalább nem bizonyíthatja be senki az ellenkezőt, mint a szopósgyermekről szokták mondani a házi bohóczok , hogy nagyon okos, mert még nem szólt bolondot. Továbbá azt sem tudta senki, valamint ma sem tudni bizonyosan, várjon a rendpárt, mellyik árnyéklatához tartozik ? tehát a monarchisták, dynastia különbség nélkül, bízhattak benne, mert kiki azt remélte, hogy majd az elhatárzó pillanatban az ő pártja mellett leend. Végre pedig olly csendes, olly elszigetelő és elszigetelt természettel bir, hogy a rendpárt végzete maga látszott őt teremteni a Pythia-féle szerep elvállalására. Changarnier tehát nem lett vezére a monarchicus pártnak, hanem bálványa; nem parancsol semmit, nem vezet senkit, hanem őrzi a conservativ párt érdekeit; ő egy maga a többség helytartó bizottmánya, s csak mint ez, un corps de garde, mikép Dupin úr nevezé a felügyelő bizottmányt. Changarnier csak annyit jelent tehát, mennyit a többség megengedi, hogy jelentsen, és csak addig, meddig ő maga engedi. — Ő maga tehát nem szenhet háborút Napóleonnak, és csak akkor teheti azt midőn a törvényhozó testület akarja. — Az elnök pedig el nem küldheti Paris fő tábornokát, hacsak a törvényhozó testülettel végkép meghasonlani nem akar. Mindaz, mi egyik vagy másik részről történik, nem jelent többet a kath. házasfelek veszekedésénél; tudják, hogy elválniuk csak úgy szabad , ha egyúttal vallásukat is odahagyják. Mindezek jelentéktelen bureaucraticus csetepaték, meg annyi úton módon kizsákmányolt összeütközések, s nem egyebek. A kérdés örökké csak az, és úgy marad, mint mi tettük fel. A törvényhozás ki fog-e békülni az elnökkel, lesz-e lehetősége? Hogy milly véleménynyel vagyunk mi e tekintetben, ezt olvasóink tudják, és mi az utolsó napokban a politikai pártoknál történt, az csak megerősíti előbbi nézetünket. Jövő vasárnap fog megtörténni az első választás az általános szavazat megszorítása óta. A köztársaságiak épen nem fognak szavazni, — a rendpártiak nagy fájdalmára. A külpolitikára nézve is, úgy tartom , mikép már a legközelebbi jövő is be fogja bizonyítni nézeteink helyességét. Persigny visszaváratik Berlinből, s nem menend Varsóba. Varsó és Páris közt minden tekintetben egyetértenek , tehát szükségtelen volna rendkívüli követeket küldeni. A béke fen fog tartatni. Az úgynevezett lyoni összeesküvés minden fontosság nélküli. Gent, exalkotmányozó, már ki is bocsáttatott. Képzelhetik önök, milly veszedelmes összeesküvő Gent úz, ha Cartier azonnal kibocsátja, ő,ki a legkisebb gyanú miatt két-három hónapig tömlöcében tartja a köztársaságiakat. Beszélik, hogy Guizot legközelebb megjelenendő Monk czímű munkájában bebizonyítandja, hogy a franczia Monk ideje még nem érkezett meg; nem hisz a köztársaság jövőjébe, de azt hiszi, hogy Bonaparte Lajos szerepének még nincs vége. Guizot, legújabb időben nagyon szereti az oraculum szerepét, nem szeret egyenesen beszélni, s azért szól a régi angol állapotokról , hogy kedvelténye szerint visszahúzhassa jóslatait, vagy épen az olvasó ábrándozó tehetségének tulajdoníthassa. Berlin , nov. 4. n. Radowitz külügyminiszteren kívül a minisztériumból még más senki sem lépett ki. Ladenberg benyújtó ugyan demissióját, de a király nem fogadta el. Országgyűlésünk mindenesetre f. nov. 21-ére össze fog hivatni. Manteuffel úr jelenleg valódi Isten, egy személyben hármazat. A belügyminiszterségen kívül, pár nap óta, Radowitz helyett is ideiglenesen átvette a tárczát, s Brandenburg gróf tegnap ótai súlyos betegsége miatt, a minisztériumban az elnökséget is viszi. Bécsből, telegrafi úton, ottani követünk Bernstorff úr Berlinbe hivatott, úgy szinte petersburgi követünk v. Rockow úr is, miniszteri tárczák elfogadására, mint halljuk, Bernstorff úr nehezen fog beleegyezni. A „szabad conferentiák“ rögtön el fognak kezdődni Drezdában, utóbbra „Hannover“ van „neutral“ összejöveteli pontul kijelölve. Ötödik hadtestünk mobilizáltatni fog. Mindezen újságokat biztos kútfőből tudom, hanem félek, hogy, ha holnapután közzététetnének is, telegraff után mégis gyorsabban lesznek önöknél, mint az én — négy napig vitetni szokott — levelem. Berlin, nov. 2. Könnyebben lélegzőnk, vége a veszedelemnek, nem lesz háború! — köztünk s önök között. — A porosz kormánytól függött, a jelen idők eszméit zászlójára írva, egész Németországgal összeforrni s valódi nagy és független hatalmat képezni, — vagy pedig Oroszországra s Ausztriára támaszkodva maradni, ami volt, sőt II. Fridrik idejétöli befolyását feláldozni. Nem csodálkozhatunk, hogy a „revolutiovali“ coalitiótól visszaborzadva, vagy megijedve , inkább az utóbbira szánta el magát. Íme, a porosz és ausztriai népek az újabb kornak legalább azt köszönhetik,hogy a dynasták csupán ebbeli harczot vívtak, s nem népeiket vitték egymás ellenében. Tehát az összevont ausztriai had, mint már rég megírtam, más valamire fog felhasználtatni; mi már nem félünk tőle! utolsó levelemben erről bővebben írtam. A minisztériumban készülni szokott „Const. Corresp.“ e következő újságot közli: „Mint halljuk gr. Brandenburg miniszterelnökünk Varsóból olly tudósításokat hozott vissza, mellyek után remélhetjük, hogy Németország ügyei minden erőszakos eszköz nélkül fognak elrendeztetni. Az ausztriai császár különösen és elhatározottan nyilatkozott egy porosz-ausztriai háború ellen, s a legbiztosbéut forrásból mondhatjuk, hogy Schwarzenbergig sem olly ellenséges érzelmű Poroszország ellen, mint minőnek némelly lapok mondák. — Közeledés történt abban, hogy elvileg, a német kérdést illetőleg a két rész minden praejudiciuma nélkül, tanácskozandnak, s az egészben csak még másodrendű kérdések leendőnek megfejtendők. Ami pedig Oroszországot illeti, a czár már két év előtt adott azon nyilatkozatára vonatkozott, hogy az orosz politika élére a nem interventio elvét állítja, csak Ausztria iránti azon lekötelezését érintette, melly szerint, ha Ausztria külháborúba bonyolódnék, a netalán Magyarországban vagy Gallicziában támadható zendülések elhárítására működendenék. Az egyetlenegy pont, mellyben még a nézetek egymástól inkább elválnak, a slezvig-holsteini ügy.“ Úgy hiszem a „Deutsche Reform“ múltkori czikke, mellyet majd egészen közöltem, és a „Const. Corresp.“ ezen félig officiel-arezczal írt tudósítása , elégséges arra, hogy el nem fogott nézeteket kapjunk Németország jövendő organizatiójáról, s az egész continenséről. Ennek új ruháját már azáltal kezdik megszabni, ha szivét, Németországot t. i. uj ránczba szedik, s természeti dobogását, csak bizonyos, most meghatározandó szabályok szerint engedendik meg. „Itt a tél, hull a levél. Nem sokára minden alól.“ Tegnapelőtt említett azon „Deutsche Reforms“ czikk, nem a lapszerkesztő tollából eredt, mint kegyetek talán észre is vették azon megjegyzésemből, hogy ezen nevezett lapot „Manterffel“ lapjának s nem általánosan a „minisztériuménak“ nevezem, hanem eredt, vagyis inkább Minerva mint maga Jupiterünk (belügyminiszterünk) fejéből ugrott ki. — Sokkal fontosabb az, nem hogy tisztelt olvasóimat újólag ne figyelmeztetném annak átolvasására; mindannyiuk jövője pislog ki annak soraiból, s nem is szükség ez egyszer a diplomatának írásában a sorok közt olvasni, mert elég világosan szól. Csak hallhatnák kegyetek, mit szólnak most a mi jó bárányunk , constitutionalis pártunk egyénei, hogy mutatják az öklöt a zsebükben, de ezen pártunkról kimerítőbben egyik közelebbi levelemben. Ma egész városunk azon hírrel indíttatott meg, hogy a bajorok a hesszen-kasszeli határt átlépték, a nélkül, hogy a poroszok visszahajtották volna őket, mint a mi minisztériumunk parancsolta vala. Ismételjük a mi szójárásunkat: — E rész időben minden lehető! Bécs, nov. 3. (2) A börzén ma szokatlan élénkség volt észrevehető. Minden arezon a bizonytalanság kínos érzete ült; a papírok és váltók emberei, kik a népek érdekeit, s a legfontosabb státuskérdéseket önérdekek szempontja szerint mérlegelik, a köpuraj népeként sürögtek-forogtak nyugtalanul gondos homlokkal. Azonban a dél az étvágygyal meghozta az éledést, a vigasztalást is. A börzén t. i. azon fontos hír kezdett terjengeni, miként a bajorok Hesszenbe vonultak, anélkül, hogy a porosz részéről ellenállásra találtak volna. Mennyiben igaz e hír, tán csak holnap tudhatjuk meg, midőn a jólértesült „Oesterr. Corr.“ megjelenendik. Hihetősége mellett szól azonban azon körülmény, miként a börzekeret ma feltünőleg emelkedett, s azon ma érkezetttelegrafi sürgöny, hogy t. i. a Varsóból visszatért Brandenburg gróf előterjesztése a minisztertanácsban elfogadtatván, Radowitz lelépett. E hír, habár igen gyenge biztosítékául tekinthető is a békének , jótékonyan hatott a néhány nap óta lehangolt kedélyekre. A Varsóban megállapított pontok elfogadása s Radomitznik ezáltal föltételezett és előidézett lelépése Ausztria politikájának túlnyomóságára s az eddig követett eljárás igazolására szolgál érvül, miáltal mindinkább terjedni látjuk azon alapot, mellyre Ausztria németországi politikáját fektetheti. A német kérdés tehát új stádiumba lépett. Az ekkénti kifejlődés azonban újabb , nem várt események alapjait válhatik, tán Hesszen legközelebb jövőjét, tán az öröködés megállapítását vonandja maga után. Alkalmunk leend, meg vagyunk győződve, a porosz kabinet ez engedékenységének okait fejtegetni, s el nem mulasztandjuk följegyezni ez új fordulat következéseit. Egyelőre azonban, mint e jelenet, mint ez új politika egyik tényezőjét vehetjük a párisi és szepétervári kabinet azon határzori nyilatkozatát, minél fogva a londoni jegyzőkönyv erejét fen akarván tartani, a holsteini háború befejezését sürgetik. Ennek szükségessége a tél közeledtével naponkint növekedik , miután a holsteiniak a dánok által a téli időszakra ajánlott fegyverszünetet el nem fogadván, a dánok a fagy beálltával mind azon előnyöket elvesztendik, mellyeket vizárkaik és erősitett posványaikban bírnak. A dolgok illy fordulata mellett is, némi aggályra nyújt okot a tábornokoknak feles számmal tett ide sereglése. A császáriége elnöklete alatt tartandó katonai értekezletekről beszélnek, mellynek tárgyát a hadsereg újabb szevezése teendi, így jön sok ember a napfényre, midőn társai ezerenkint sírnak , mint eső után a béka, s brekeg azok után , kik a hullámokban elmerülnek...........Csitt.. .. pszt.... az ajtó nyílik, sárgult penésznek indult képű ember lép be azon, haja zilált és összecsapzott, egészen eltakarja homlokát és lebukik vak szemére, mint egy nehézrostú fátyol. Úgy néz, mintha a szitán nézne keresztül. Nincs rajta egyébb egy rongyos mellénynél, az is ollyan ágrólszakadt módon lóg rajta, mintha ajándékban kapta volna; egyéb ruhájából, inkább rongyából, a teste is kilátszik. Szétnyúzott katona-bukkancs van a lábán, mind a két lábaujja kinyúlik belőle, mint a libának az orra, midőn télviz idején nyakig fördik a lékben. Nehéz vas lábain; egészen kiszálkásodott a bőr alatta , sötét mint az aludt vér, felebb tenyérnyi szélességre kék gyűrűvel, melly a bokacsontig nyilallik úgy fáj, kezei hegedűbe kötve, hogy kezeleje felpüfkösödött, mint az élesztős tészta, megveresedett és kékült, mint a tört rostélyos ; körmei csakhogy le nem pattannak ujjairól, úgy meg vannak feszülve, az odatolult vér miatt. Szánandó kép__ — Lépjen közelebb, szólítá meg a megyei ügyész. A szerencsétlen alig tudott a nehéz vasban mozdulni. — Mi a neve ? — Wlachichek Mátyás. — Hazája ? — Galliczia s. t. b. — Ezt az embert mint lázitót, fogatta be egy év előtt a d ... járási szolgabiró. Feleljen, mit tett, hol volt, hol járt, kivel beszélt, mit beszélt ? A gallicziai hallgatott, nem tudta mit feleljen , beszélt valamit elveszett vándorkönyvéről, hogy szitás mesterlegény stb. — Nézzen a szemembe... Wlacichek el akarta simítani haját homlokáról, hanem hegedűbe zárt kezével sehogy nem fért bozontos fürtéihez. A mellette álló hajdú tette meg érte ezt a szívességet. Nagy kék szemei kivillogtak a mély üregből, amint haja félresimult, mint a mécs a sírgödörből, és ollyan szánandó kifejezést adtak egész képének, hogy az a táblabiró, ki az imint az asztalvégen hortyogott, csaknem sírva fakadt mint a gyermek. Szelíd vonásaiból lehetett olvasni, hogy ártatlan. Nem is bizonyult be rá semmi s kisült, hogy a befogatás egy személyes leírás bal felfogásából történt. A bírák is megszánták. Legelőször is az az érzékeny öreg kelt fel az asztalvégről, három ezüst húszast nyomott a két keze feje közé, azt is elcsorgatta , mivel nem foghatta jól meg. Mind a három huszas elgurult a padimenten, a hajdú szedte fel a többivel együtt, amit még a szerencsétlennek adtak, s oda kívül megfelezett a rabbal.... Ugyanaz nap délutánján. Most vezeti le a tömlöcztartó a vasat Wlachichek Mátyás lábairól. —“ Ennyit tudtam arról a levélről lemásolni, melly a Tóbiás naplójából fenmaradt. Nem sokára azután, hogy hősünk az eleven szarvast fogta, élénk mozgás volt X. megyének széltében, hosszában. Tisztujitásra készültek. A megye mind a négy járását küldöttségek járták be; a nemesek hadnagyai voltak az elsők, kiket, a küldöttség meglátogatott, s borozgatás mellett politikai véleményét érzésekre adta; ezek aztán összehívták az armálistákat és a nem armálistákat, a nemesek házánál csapra ütötték a hordót, tartott a dáridó vig kedvvel, danával reggeltől estig. Másnap reggel újra elölkezdték. S elölkezdték vagy három hétig úgy hogy sok cortes még a hónap végén is részeg volt bele. Tóbiás is elment egy illyen küldöttséggel faluzni, s annyit beszélt, annyit szónokolt, hogy a járásbeli nemességnek senki fia nem volt Tóbiásnál kedvesebb embere. A választók két pártra oszoltak : fehér tollasok és zöldgalyásokra. Amazok képviselték a szabadelmű pártot. A pártvezetők vezérsipkákkal tiszteltettek meg, és szép czafrangu és csótáru lovakon jártak. A leányok aranyrojtú selyem zászlókat készítettek , jelmondatos igékkel kivarrva. Róza is készített egy illyen zászlót zöld selyemből s igen ügyes felírással „Használja a győztes győzedelmét.“ Ezenkívül három szép kalpagot horgolt selyem hajából, mellynek fehér földjébe fekete virágok voltak szőve; közepéből kúpos veres pillenpály nyúlt ki, mellynek végéről nagy piros bort lógott. Egyik a választók fővezérének , másik az alvezérnek készült. A harmadikat Tóbiás kapta. A választás előtti napon Tóbiás küldetett a nemesek hadnagyával és három kétszemü czigánynyal a kalpagok és zászló átvételére Rózához. Nagy nap, emlékezetes nap, mellyen olly sok dolognak kelle történnie! Azon nap éjszakáján a fiastyuk alól tojások hullottak; a gönczölszekerének kiesett az egyik kereke; a Mars csillagban egy kardot láttak, óriás almába (alkalmasint disznótok) szúrva. Egy tudós férfiú pedig bizonyságot tett róla , hogy az az alma, a Párisnak adott alma volt. Minden jel oda mulatott , hogy következő nap nagy eseménynek kell történni. Folytatjuk.