Pesti Napló, 1851. augusztus (2. évfolyam, 420-443. szám)
1851-08-04 / 422. szám
írásban kézbesít, s melyeknek megfejtése azon tények alapján nyugszik, miknek bizonyossága vagy nem bizonyossága felől az esküiteknek, a bizonyító eszközök (tanuvallások, a vádok vallomása, s okoskodás és következtetés) által meggyőződniök kellett. A hires Laffarge és Főnk féle perekben, eléggé meg volt kísértve az esküttek érzéseire hatni, mindkét, s igen sok más hasonló esetben, sükeretlenül. Ezen ellenvetés tehát, mely az esküttek szívgyengeségével s kedélyességével kaczérkodik, teljesen alaptalan. S ha egyes esetekben bebizonyítható volna is : kárai, hasonlítva az állandó bíróságok elfogultságának káraival, tekintetbe sem jöhetnek. Pakis , juli 29. P. Arevisio elvetése óta, egyetlen tárgy bír a nemzet képviselői előtt érdekkel,s ez az ülések elnapolása. Tegnap az ez ügyben készült hosszas, untató bizottmányi javaslat fölolvastatván, a képviselők egy része azt a fönálló szokás ellenére rögtön, bővebb megfontolás nélkül, fölkiáltás útján akará elfogadni. Azonban Dupin elnök úr, ki még a múlt héten megmondó, hogy a képviselő uraknak szükségök van pihenésre , meg akará tartatni a rendet, és a javaslat kinyomatása elrendeltetvén, a tárgy a mai ülés napirendjére kitűzetett. Az elnapolás augustus 10-étől kezdve, jövő oktob. 20-ig fog tartani, amely idő elteltével a revisio kérdését újólag föl lehetene venni. Mindamellett, hogy az összes baloldal el van határozva a revisio föltétlen elvetésére, és így az soha a törvényileg megkívánt többséget meg nem nyerendő, az Elysée emberei mégis egyre a kérvényezés melletti izgatást folytatják , és kedvező eredménynyel kecsegtetik magukat. Mi úton módon , azt a baloldal említett elhatározása és a törvényességnek a múltkori vita alkalmával általánosan kimondott tiszteletben tartása tekintetbevételével alig lehet képzelni. Az elnapolás jogilag csak aug. 10-kén kezdődik ugyan, de tettleg agyűlés máris el van napolva. Egy hét óta az ülések menetét nem lehet tanácskozásnak nevezni, majd minden fontosabb kérdés elhalasztatik , pótló hitelek, vita nélkül megszavaztatnak , s igy a napirendre kitűzött 8—10-féle tárgy, rendesen két-három óra alatt meghaladtatik. Tegnap, többek közt, a napfogyatkozás szolgált ürügyül az ülés egyórai fölfüggesztésére. A képviselő urak odahagyván a teremet, úgy tevének, mint Páris összes kiváncsi lakossága , és homályos üvegdarabokon átvizsgálták a ritka égi jelenést. Köztársasági elnökségre mégsem tűzé ki egyik párt is jelöltjét. Democraticus körökben néhány nap előtt sokat emlegetteték Carnot, azonban, mint már másszor említem, a democratia e részben örömest átengedi elleneinek az initiativát. Az utóbbiak, mielőtt kitűznék jelöltjüket, még úgy látszik folyvást eventualitásokra számítnak, mert annyi bizonyos, hogy ép oly kevéssé tudják, mint én, hogy mit hozand 1852. Mindenekelőtt azonban ezen urak a Pyramites- és /lAo/i-utczákban, az elnöki kijelölésnél fontosabbnak tartják az elnapolás idejében működendő választmány tagjai megválasztását. Ez ügyben a két nevezett gyűlde már több ülést és egy közös értekezletet is tartott, de eddigelé úgy látszik, csak az egyben tudtak megegyezni, hogy a 25. tagból állandó bizottmányban a baloldal egyáltalában ne legyen képviselve. Girardin Emil Londonból visszaérkezett, hol a békecongressus tanácskozásaiban részt vett. Beszélik, hogy Ledru-Rollinnek összejövetele, lett volna, melynek bizonyos körökben nagy jelentőséget tulajdonítanak. Köztudomás szerint Girardin eddigelé Ledru- Rollin lapja által folyvást keményen ostoroztatott, és a demokrátia ügyében tett működése az utóbbi által következetesen visszautasittatott. A köztök történendett kibékülés az 1852-ki választásokra kétségkívül nagy befolyást gyakorolhatna. Turin, jul. 24. j. A politikai élet nálunk jelenen oly meddő, hogy ha a párisi nemzetgyűlés legújabb vitatkozásai, meg egy kis házi botrány nem adnak némi érdeket a közbeszélgetésnek, ennek tárgya majd egészen kiapadandott. A párisi nemzetgyűlési legújabb viták eredménye nagy megelégedésére volt nálunk a szabadabb eszmék barátinak, s különösen azon feltűnő jelenet, hogy még Thiers úr is a revisio ellen szavazott, megszilárdítnak sokat azon hiedelmekben, hogy a dolgok állása Francziaországban olyan, mely valamint az elnök hatalmának meghosszabbítását, vagy annak újból megválasztatását , úgy másrészről a köztársasági forma elvetését ezidőre lehetlenné teszi. Ám higyék. Részemről, az újabb történet nyomán , azt tartom, minden combinatio haszontalan, s az óhajtott vagy rettegett változás, bármely állam közigazgatási formáiban, nem annyira a pártok kiszámított tervének, mint a pillanat működésének sükere. Francziaországról is azt hiszem, hogy az 1852-iki fejleményeket nem a pártok, nem külbefolyás fogja kiszámítással vezetni, hanem a pillanat hatása váratlanná, meglepővé tenni. De hagyjuk ezt, mi egyébiránt főleg Piemontot, tőszomszédságánál fogva, oly közelről érdekli, s lássuk azon kis házi botrányt, melyről fönebb emlékezem. A Campana — mint önök leveleimből már ismerhetik, clericális lap — egyik újabb számában jelenté, mikép igazgatóinak egyike csak a gondviselés útja által kerülé el az orgyilok általi halált. E közlés nem maradt benyomás nélkül, s a turini hatóság hivatalos nyomozást rendelendő, egy ülnököt küldött a nevezett lap szerkesztőségébe, hogy magának a dologról előleges tudomást szerezzen. Az ülnök megyen, s válaszul azt nyeri: ha a lap (névtelen) igazgatója azon közlésről előre értesíttetik, nem engedi azt kinyomatni. Az ülnök sürgeté a kellő értesítést, hogy a nyomozáshoz kezdhessen, s válaszul azt adák, miként a lap egyik (névtelen) dolgozó társa egy estre haza menvén, valakivel találkozott a folyosón vagy lépcsőn, ki, mint előtte remlék, fölfegyverzett kezét ráemelé, s ki, segélykiáltására, megfutamodott. Sem a megtámadt egyén nevét, sem a megtámadás helyét nem akarván a Campana felfedezni, jelenen arról van szó, hogy ellene per indítassék. Vájjon mire valók az ily alaptalan gyanúsítások? kinek használ azokkal a párt, melyet a Campana képvisel ? úgy hiszem, nem használ senkinek, hanem árt, pedig nagyon árt, önmagának. A népies pártot még jobban fölingerli maga ellen, s ezen ingerültségnek csakugyan a Campana hírei vallhatják maholnap legtöbb kárát. Szicília szigetéről érkező hírek arról értesítnek, hogy ott a kormány hallatlan erélyt fejt ki a hadi készületekben, így Szirakuzánál a kikötőt sánczokkal erősíti, a fellegvárt pedig álgyukkal s töltényekkel látja el. Filangieri tábornok szünetlenül jár kél a szigeten, s parancsot adott minden adószedőnek, hogy mindennemű adó öt napról öt napra beszedendő és a hadi pénztárba szállítandó. A Clero Cattolico szerint Nápolyban 1849-iki apriltól 1851. aprilig 465 papi egyén jön elfogva, azonkívül pedig az illető püspökök által több mint 3000 küldetett különféle kolostorokba, hogy ott penitencziát tartsanak politikai bűneikért. Ha ez való, amint hogy a forrás, mely azt közli, e tekintetben teljes hitelt érdemlő, akkor valóban kézzelfogható, miként a nápolyi clerus nagyon is beártja magát hazája politikájába! Turin , jul. 22. ■||. Mire visszaérkeztem, kamaráink ez évi ülései befejeztettek, s a jövő ülés kezdete nov. 18-ra határoztatott. Lapjaink közöl a Croce di Savoja szentel legtöbb elmélkedést a befejezett kamarai ülések működésének , de majd minden párt közlönye, többé kevésbbé megelégedetten emlékezik azokról. A főszereplő gróf Cavour várja; ő segítette rendezni pénzügyünket, avagy legalább tisztába hozni azt, s a több országokkal kötött kereskedelmi és hajókázási szerződések szinte nagyobbára az ő műve valának. Valóban a parlamentáris élet legnagyobb ellenségei sem vethetik az ezévi piemonti ülésnek szemére, hogy meddő szóvitákra fecsérelte idejét. Jelenen legtöbb beszédre ad okot De Foresta úrnak igazságügyi miniszterré lett kinevezése. A Progresso, ily fölirat alatt: „Miniszteri rejtély“ hosszasan fejtegeti azon okokat, melyek De Foresta úr miniszterré neveztetésére befolyással voltak, s általában az ellenzéki sajtó igen megelégületlen e kinevezéssel, melyet, szerinte, inkább diplomatikai érdekek idéztek elő, mint az országéi. Majd minden párt a római udvarral fönforgó kérdésekkel hozza összeköttetésbe De Foresta úr kabinetbelépését, mi, többek szerint, Cavour grófnak eleinte sehogy sem akart tetszeni, s csak azután egyezett volt abba, miután Farini úrral, ki Rómából vonult hozzánk, aziránt tanácskozott, s Farini úr a választást, ha nem helyeselte is, de legalább ok- és czélszerűnek nyilvánította. Mindazáltal találkoznak, kik e nevezés miatt még mindig attól tartanak, hogy az előbb utóbb szakadást fog előidézni a kabinetben. Annyi kétségtelen, hogy De Foresta úr kinevezése az Azeglio-Cavour kabinetnek bizonyos mérsékleti színezetet ad , mert az új miniszter monarchikus mérsékelt gondolkozása általában ismeretes. Innen van aztán, hogy a magasabb körökben e kinevezés nagy helyesléssel fogadtatott, míg a népiebb emberek abban visszahatást, jezuitizmust akarnak észrevenni. A mérséklet baráti egyébiránt két okból örülnek De Foresta úr kinevezésének : egy az, hogy általa régi óhajtásukat — a római viszálkodások valaházai kiegyenlítését — valósulni remélik ; más pedig az, hogy Ausztriát Piemont irányában barátságos indulatra hangolandja. Az elsőt remélik azért, mert De Foresta úrnak egy barátja van, ki sokkal többet tehet a Vatikánban, mint akár Spinola őrgróf, akár Pinelli vagy Ghione urak, kiket Liccardi sükertelenül utaztatott Rómába. E jó barát, egyik rokona IX. Pilis pápának , következőleg könnyebben hozzáférhet a dolog megoldásához, mint az eddigi küldöttek, s e jó barát nem más, mint Ferretti tábornok! A másikat hiszik, mert a kereskedelmi szerződés Piemont és Ausztria között, jövő novemberben megújítandó. Bruck úr nem akart közlekedésbe lépni az iráni kabinetünkkel, míg Liccardi annak tagja volt; talán Baumgartner úr föl fogja fogni az egyezkedést most, midőn Liccardi utódjaként De Foresta úr ül a kabinetben ? Igen szép kilátások ezek ! . . . Csak attól félnek aztán mások , hogy az új igazságügyi miniszter vissza ne éljen helyzetével, s a szín, melyet ismert mérsékeltsége által kölcsönöz Azeglio úr kabinetének, visszahatásivá ne váljék. Akkor baj érhetné Piemontot — belülről! Mert szép az a jó egyetértés a külkabinetekkel, de csak akkor hasznos, ha benn a nép többségének hangulata nem hozatik annak áldozatot. Vácz, jul. 30 . Lássa. szerkesztő úr, minek fogad el ilyen magaszerű falusi kisgazdákat rendes levelezőjéül! Jön a nyári munka, s a szegény gazdának réten, mezőn s a szérűskertben a legkedvesb, vagy legalább megszokott tanyája, hogy azt az istenadta kevés takarmány meg eleséget a cseléd gondatlansága vagy a drága napszámos megfizetett csalárdsága, amúgy per formain subtractionis lírból ne takarítsa, vagy annyira meg ne tizedelje, hogy a gazdának kétharmad is alig maradjon! Ilyenkor aztán a kis falusi gazda nemhogy rendesen folytathatná levelezését, de még oda is ritkán jut, hogy figyelmesen olvassa az újságlapot, jóllehet a legújabb időben azok a franczia nemzetgyűlési tárgyalások nem kevéssé izgatták fel az ember kíváncsiságát, és szó a mi szó, esténkint, pihenés közben csak végigfutottunk bizony mi azokon a hoszszú beszédeken, melyek — már csak valljuk meg az igazat — oly élénken emlékeztetnek minket is quondam falusi kurta nemeseket, a mi hajdani megyei és országgyűlési szónoklatainkra. Azt szokták akkor mondani, hogy végehossza nincsen a mi szónoklatainknak , de a sok beszédhez kevés a cselekedet! Ugyan mit kellene, avagy legalább mit lehetne most szólni a franczia szónoklatokhoz , melyek örökös ismétlése ma, a respublika negyedik évében is, nem egyéb, mint: „Respublika-e,vagy Monarchia?“ — valódi „Eduard és Kunigunda,“ azon egy különbséggel , hogy a párisi refrainnek komolyabb vége lehet ?... Saját magunkra, vagy inkább városi életünkre terve, nem mondhatok egyebet, mint amit már többször mondtam, hogy ez a miénk nem is annyira élet, mint növényi tengődés, mint talán mindenfelé a kedves két hazában. Vesződünk, iparkodunk, most meg már javában izzadozunk, hogy a jövő télre magunk részére, meg a portré fizetésre valamicskét szerezzünk! Azon sajnálatos eseményről, mely vasárnap múlt egy hete történt, már emlékeztek önök röviden. Borzasztó csak gondolni is, mikor a fiú apját annyira dühbe hozza, hogy azon életet, melyet gondosan ápol, oly sok éveken át, gyilkos késdőléssel kioltani nem irtózik ! Iszonyú lelki állapot lehet az, midőn egy pillanat ádázata annyi évek szép reményét, az aggkor gyámolítási számítását ily borzasztóan megsemmisíti ! A városi hír különféleképen adá elő a szomorú történetet; annyi igaz, hogy szemtanú nem volt jelen , hogy az apa igen mérsékeltvérű ember, fia pedig kicsapongásra hajlandó egyéniség volt. A nálunk létező altanodákban is megkezdettek a nyilvános próbatétek. Az ifjúság nem sokra ment, bár tanáraink roppant szorgalommal foglalatoskodtak hivatásukban. Még a jobbeszű tanulóknak is nehéz kellő előmenetelt tenni ott, hol korukat meghaladó , őszöket gyötrő tanulmányokkal annyira halmoznak el. Valóságos enciclopaediává akarják tenni a 10—15 éves fiukat, s ennek mi lesz, mi lehet következése, hanem ha az, hogy a „felütő szavakon“ kívül alig marad egyéb a fejekben! A napfogyatkozás nálunk is megtörtént, azaz jámboran hisszük, hogy megtörtént, mert épen 28-án délután szinte lenyugtáig, sűrű és vastag felhőkbe burkozott a nap; mi történt a felhőfüggönyök mögött ? bizonyosan nem tudjuk ugyan, de sejtettük, hogy az elhíresztelt fogyatkozásnak kellett megtörténni ! Különös sötétség nem volt tapasztalható, s kik lámpát vittek magukkal a szőlőkbe , meggyújtatlanul hozták azt vissza. Vége hossza nem volt ezúttal nálunk a legkülönneműbb rémítgetéseknek. Az előítéletes jósolgatások egész seregével küzdött lakossága e városnak, hol pedig nem csekély számú a papság és a fevilágosultabb honoratiorság !... Mára nagy ünnepet vártak a vácziak, akarám mondani a Váczon székelő hivatalnokok. Árgá tm.kér.főispán,g. Cziráky kér. főtörszéki elnök és Kapy pestmegyei főnök urak valának jövendők városunkba. A hármas diadalív, a czéhek zászlós meg a vizet, a dakai kutnál. — Ott van la a ked lova, meg ott az enyim is !“ .Hála Isten, — szóla most a másik — csakhogy elértük itt őket, mert otthon majd lett volna háború. „Ne is időzzünk hát, — mondja Kajári Pál — üljünk föl, és lóduljunk el haza,amire fölültek és haza felé mentek. Az alatta bánkódó gyerekek nem lelvén vigasztalást, kimentek az útra, hogy majd tovább mennek, de a kocsinak már csak a porát látták. ,Oda vagyok !“ kiálta a leány, ellopták a lovunk. „Dehogy lopták — szegény gyerek — vigasztald Pista — látom, a hátulsó kocsin édesapád ül most! mondtam ugye ? hogy az útban leljük, s most el sem gondolják, hogy mi jöttünk , nálunk nélkül haza szalasztanak.“ ,Kiáltson ked utánuk !“ —rimánkodék a lány ! „Hova kiáltsak ? édes Örzsém , — szemmel sem érem el őket, nem hogy a hangommal. ,De hát hogyan megyünk haza ?“ szomorkodék a lány. „Gyalog!“ mondá mosolyogva amaz. ,Együtt ?“.... vörösödétt Örzse. „Elég széles az országút — édes Örzsém — elférünk valahogy,“........s ezzel megindult a gyerek, várván, hogy a lány is utána megy, hanem mire viszszanézne, Örzse már az országútnak ellenkező szélén mendegéle, irányt tartván vele. Város, város ! de szűk utczád vagyon, s még is hányszor eltéved te benned az erkölcs! Nézd meg azt a két gyereket, ámbár még úgy szeretik is egymást, hogy mennek az útnak két szélén? mintha az a fehéres országút közéjük falnak volna téve. VI. Fölöstököm tájban haza értek öreguraimék ! Kajári Pált régen várta az asszony a kapustárjánál félve, boszankodva, amint tudniillik vagy véresen látja, ha talán baja volt, vagy baj nélkül, mint valami korhelyt. .Hol voltál tevén csavargó ? volt a fogadj Isten, nem látván a gazdán sem vércseppet, sem egy kékes fótot.“ „Hol lettem volna ? a városban voltam, későn este tegnap adtam el a búzát — mondá Kajári Pál,— ma meg korán reggel a mérges lóra üttettem egy patkót! — folytató a süket hazugságot. ,Részeg vagy te apjuk ? — kérdő nénémasszony — hisz a két lovad már hajnal előtt itt volt az udvaron Kajári Pál, mintha ködmenben lett volna, úgy kimelegedett; még azt sem tudta nagy hirtelen, miről hazudjék hát. „Hát a fiad — folytató az asszony — nem beszélte az úton.“ ,De már látom — riadt föl a gazda — te ittad be a sütnivalódat, — hol beszéltem volna vele/ „Bizony talán elhagytad az utón ?“ bámult most az asszony — hát nem az ment utánad a kocsin ? ,Én utánam? — bámult most az apjuk — folyjon ki a szemem , ha én azt ma láttam , s velem volt a szomszédom is, az is megmondhatja, láttuk-e a Pistát ?‘ „Veled már nem igazodom el! átmegyek a szomszédba .“ . . . , dörmögé magában a szomszédba menvén. Szomszéd úr is épen úgy a páczban volt már ,■ az kellett még, hogy most két asszonynak körme közé jusson. Épen akkor ért a szomszéd udvarba Kajáriné, mikor a másik embertől kérdező az asszony : ,Nát a leányt hol hagytad el?Mielőtt a szóra feleletet kapna, Kajárhié kapott már a szóba. „No még csak ez kellett, — az én Pistám szinte nem tudjuk, hogy há lett ? azt meg az én uram hagyta el!“ ,A ked ura is elmaradt?“ kérdé ijedten az Örzse anyja. ,,Elám — felele Kajáriné — a lovak megjöttek az éjjel gazda nélkül, — aztán Pistát küldöm el utána kocsin, most meg az mem jött meg a kocsin, s Pistának színe világát sem látta.“ ,Oda vagyok ....... ordita a másik, — leányom után útfélen elvesz, s mi több talán.............Sára, Sára, megjövendölted te !“ „Ugyan mit jövendölt — kíváncsiskodók Kajáriné asszony — elfeledvén hirtelenében urát, fiát, csak a titkot vágyott meghallani/' ,Mit jövendölt?..............csak Kajáriné asszony ne kérdezze! — zsémbelgett a szomszédasszony , . . .... jobb lett volna fiának viselgetné gondját!“ . . . „Én az én fiamnak nem viselném gondját ?........... csattant fel Kajáriné, — tudom, Isten előtt megállhatok érte, ... én tőlem nem látott rosz példát: az én fiam nem falja pénteken is a szalonnát, mint a szomszédasszony lánya!“ ,Az enyim?.............kiált a szomszédasszony, — ki látta ? vagy ki beszélte ? mindjárt kivájom a szemét!“ „No már pedig haragszik vagy nem haragszik kelmed — gúnyolódék Kajáriné — látta Nyeki Sára, múlt pénteken este beszélgette nekem, azt is mondta, hogy kelmed is evett egy harapást a lánya kezéből“ ,Nyeli Sára ? — csudálkozék amaz, — ó te istentelen vén satrafa, . . . hisz nekem meg azt beszélte, ugyan pénteken délután, hogy a ked ura megigézte lány korában, és hogy a kelmetek fia szinte már az apjára ütött!““ !Lánctomadta ! — förmedt föl Kajáriné — megállj te vén szatyor, megkeresem rajtad becsületemet. „Most ne a becsületet keresgéljük — szóla Kajári Pál, ki a nagy lármára szinte átszaladt már, — az még utóbbra is ráér, hanem menjünk el a gyermekeink után, mielőtt még a hír megfutja a falut, most még legalább a cselédek sem tudják, hogy elhagytuk azt a két gyereket/“ ji»Úgy van úgy““ szólt az Örzse apja fölülvén újra a kocsira , ,Én is megyek — kiáltó a felesége — mert utóbb még mindannyian odavesztek. ,„Azt tartom, anyjuk — mondja Kajári Pál — menjünk mi is együtt! ““ „Legjobb is lesz,“ felesé az anyjuk, s két kocsival mind a négyen útnak indulónak. Folytatjuk.