Pesti Napló, 1852. május (3. évfolyam, 644–667. szám)

1852-05-29 / 667. szám

r 1852 harmadik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken: Pesten, fi­vnegyedre 5 f. —k. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés, mint a szántónk­én­ti eladás is _____megszűnt. 069 Egy hónapra 1 ft 30 k. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . 8 „ — „ Egyes szám . . 4 ,, ,,PESTI MPLO. Szombat, máj. 29-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyha­­sábos petit-sora 4 p. kr.­­jával számíttatik. A be­­igtatási s 10 p. krnyi külön bélyegdíj , előre lefizetendő a M­a­g­á­n­v­i­t­á­k négy­hasábos sora 5 pengő krajczárjával számítta­­tik. A fölvételi díj szin­te mindenkor előre le­teendő a PESTI NAPLÓ szerkeztő-hivatalába A lap politikai tartalmit illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyalé pedig EHSCH G. úrhoz intézendő, úri-utcza Laulért ház­a. Hegjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen évnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Szerkesztézi Iroda: Uriutcza 8. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) Minden kim­entetlen mindig a hónap elsejétől számittatik, levél visszautasittatik.­ ­ TARTALOM: Telegraf! tudósítások. A császár őfelsége magyarországi kör­útja. L­a p­a­d­e m I e. Hivatalos. (Kinevezések.) Fővárosi élet. Vidéki élet. (Kecskemét. Vegyesek.) Ausztria. (Vegyes tudósítások.) Külföld. (Francziaország. Nagybritannia. Németország. Helvétia. Olaszország. Törökország. Amerika.) Legújabb. (Bécs. Berlin. Hamburg. London.) Vegyesek. (Nemzeti színház. — Börze. — Dunaviz­­állás.) Budapest, máj. 29-én TILOGRAFI TUDÓSÍTÁSOK Turin, n­áj. 24. — A Romávali differentia közel áll kiegyenlíttetéséhez. A pápa elfogadta a király azon javaslatát, hogy Narvaz savoyeni püspök ge­­nnai érsekké neveztessék ki. A Franzoni érsek helyét a savonai püspök nyerendi el. Roma, máj. 21. — Butenieff cs. orosz követ Flo­­renczbe elutazott. Florencz, máj. 24. — Az új angol követ Lyllon Bul­cer a wégnek átnyujtó megbízó levelét. Párig, máj. 26. — Az államtanács, az elnök je­lenlétében , 24 kén a közoktatási törvény fölött ta­nácskozott , mely — mint mondják — jelentékeny ellenzésre talált. Ma azon hit terjeng, hogy a törv.­­javaslatot visszavennék, épen az államtanács által elibe gördített okok miatt. Pest, május 29.­­ Még hat nap, s a régóta folyton óhajtott szerencsés pillanat megérkezik. Ő és. s apostoli királyi Fölsége legkegyelmesb urunk magyar­­országi népeit legmagabb látogatásával megtisz­­telendi. ő Fölsége kegyes leutazása hozzánk ezúttal nem egypár napra terjedend, s nem csupán valamely kitűzött pontját az országnak illetendi: e ritka szerencsében az egész Magyarország fog részesíttetni, mennyiben ő­felsége elhatá­rozta magában, többnapi itt mutatás után, körutat tenni az ország nagy részében. A­nélkül, hogy e legfelsőbb határozatot szült okok feszegetésébe bocsátkozni csak távolról is mernénk, mégis — habár nem egyébből, de különösen s csupán ő Felsége legmagasb szemé­lye s a birodalom közti legújabb , múlt au­gusztusi császári határozmányok által szentesí­tett viszony szempontjából indulva, bízvást nyilváníthatjuk abbeli meggyőződésünket, mi­szerint azon legmagasb indok, minélfogva ő Fölsége császári koronája tartományait kegyes látogatásával szerencsélteti, — valamint okvet­lenül legüdvösb czélzatu, akkér egyszersmind kétségkívül legis alkalmasb,fenemlitett viszony­nak a birodalom közboldogságávali szilárd azoni­­tására — vagyis annak a kitűzött legfensőbb czélhoz vezetésére. Úgy hiszszük, nem egészen csalatkozunk, midőn azon véleményt tápláljuk, hogy ez utóbbi nézet valószínűleg ama legfelsőbb körökben is, hol az utazási határozat eredetét veszi, nagy­részt otthonos, é­s érvényességgel annál inkább bír, mert tagadhatatlan, mikép személyes érintkezése az uralkodónak a néppel, ismerkedése annak viszonyai s állapotával, mindenkor láthatás eszközül szolgált mind a fejdelem s nép közti bi­­rodalom emelése szilárdítására, mind az általá­nos jólét gyarapítására. Nemzeti történetünk nem egy fényes példája mutatja, mikép személyes érintkezéssel ural­kodó fejdelmeink olykor históriai nevezetességű czélokat értek el, így, hogy árpádházi kirá­lyaink többrendbeli ilyetén eseteit elhallgassuk, elég — épületes visszaemlékezés okáért — egy­­kettőt a dicsőségesen uralkodó habsburgi házból származott fejdelmeink történetei közöl, ez alka­lommal fölelevenitnünk. Mindjárt I. Ferdinánd királyunk, lagyik évi aug. hó iső napján az ország határába lép­vén, midőn akkori nádor Báthori István sür­getésére, magát az országba belebb menésre elhatározó , nemcsak az ellenkirály - párthoz szító nemesség, várak és városok útközben Fer­­dinándhoz állottak , hanem ő felsége Buda vá­rába vonulásakor általános örömriadással is fogadtatott, s az ország lakosságától szabaditó­ként üdvözöltetett. Miután pedig innen a tábor­ba szállván, itt a harcz fiaival is megismerteté magát , népszerűsége s az irániai bizalom annyira növekedett, miszerint már többé semmi sem állott útjában czéljainak kivitelére nézve, s végül a koronázási ünnepet is Székesfehérvárra november 3-kára kitűzé. Még egy évtized folyt le ezután, hogy neve­zett uralkodó több ízben volt az ország rendei­vel s népével személyes érintkezésben. Azóta minél kevesebb alkalma volt az ország csekély részének ily szerencséhez, a koronázási ünne­pély helyéül a haza szélén fekvő Pozsony jön, s Buda vára, mikép a történet megjegyzi, több mint két századig nem látott magyar királyt. Senki sem tagadhatja, mikép­­pen ez időköz legszomorubb korszaka volt a ma­gyar nemzet életének. Élénk színekkel festik a történészek azon nagyszerű hatást, mit dicsőemlékü fejdelemnőnk Mária Therézia személyes megjelenése s az országra hivatkozása 1741-ki pozsonyi or­szággyűlésen okozott; európai fontosságú té­nyek­ s változásokban nyilatkoztak e hatás nyo­mai, mit a magyar hűség méltán elsőrendű je­les tettei közé számíthat. Tíz év múlva Mária Therézia Budára jött, hol az egész ország nevében hallatlan lelkesü­léssel fogadtatott, melynek üdvös befolyása az egész nép kedélyére a dicsőült fejdelemnő to­vábbi uralkodása alatt folyvást mélyen érez­tetett. A kegyelet hálás érzetével, csak futólag em­lítjük II. József azon bölcs elvét, mely sze­rint a nép különféle osztályaival szorosabb érintkezésbe tevén magát, azok szükségeit és bajait innen mentett tapasztalatok alapján or­vosolni, országatyai kötelességének ismeré. S valóban nem egy népszükségen segített hasonló lelkes eljárásával, nem egy közhasznú intézke­dés indokául használta fel azt. S következett egy kor, — az európai köz­háborúk terhes kora — melyben a magyar nem­zet ismét fényesen bebizonyitá, mily kegyelet­teljes áhítattal ragaszkodik uralkodó feje magas személye iránt, s mily valódi fiúi örömöt — elvet érez annak körében. Még sokak előtt fris emlékezetben állanak azon jelentékeny perczek, midőn az európai béke helyreálltával, 35 évvel ezelőtt, Ő felsége F­e­r­e­n­c­z urunk királyunk feisé­nejével együtt Magyar- s Erdélyországot beutazván, nemzeti lelkesülés nyilvánulására nyújtott alkalmat, mely az ország minden határain egyiránti mértékben, leplezetlen öröm jelei közt viszhangozott. Ezen örvendetes eseménynyel esik jellemzőleg össze a nemzet szellemi s anyagi szükségeinek öntuda­tára ébredése, azon évben (1817.) jelent meg a magyar Dunán az első két gőzös — mely in­tézet azóta jólétünk tetemes emeltyűjévé fejlő­dött. Azért hozzuk mindezeket föl a történet em­­léktárából — szemben dicsőn uralkodó fejdel­­münk közelgő magas látogatásával, mivel tud­juk, hogy ő Felsége jelenléte a hű magyar nem­zetben most is a veleszületett hűt alattvalói ke­­gyeletérzelmeket, legőszintébb öröm nyilatkoza­tival együtt költendi, s egyúttal fölötte jótékony befolyást gyakorland a nép összes osztályai ke­délyére úgy, mint az ország érdekeinek legna­gyobb részére. LAPSZIMLI. Az­­fest. Corr. írja : A miniszteri krízis Piemont­­ban utoljára mégis véget ért. D Azegho marquis, ki­rá­lya bizalmából újra másodszor kabinet alkotásával megbízva , e feladatot elvállalta, s az új, vagy leg­alább a főtámaszaiban megújított minisztérium szer­kesztője bélyegét viseli, kihez nem késtek legbuzgóbb párthívei csatlakozni. Hogy az új kabinet hivatását,­­ tulajdonképeni politikai rendeltetését helyesen méltányolhassuk, szükség a kiáltott krízis alap­okára visszamennünk. Minden tudósítás egyhangúlag úgy szólt, hogy a krízis -kiváltképen Ratazzinak, a bal centrum egyik ismeretes főnökének, a követkamara elnökévé történt elválasztatása következtében ütött ki. A kormány je­löltje , Buoncompagni, most igazságügyminiszter, kevés szótöbbséggel ugyan, de csakugyan elüttetett. S e szavazás után közvetlenül a szardiniai moz­galmi párt minden lapja teli volt várakozás- és örömmel , hogy már most kétségtelenül Ratazzi- Cavour combinatio jövend létre. Midőn azonban a király sem egyik, sem másik férfit nem, hanem a volt miniszterelnököt d'Azegliót bizá meg új kabinet alakításával, Cavour gróf pénz­ügyminiszter határozottan megtagadta az ilyen auspi­­ciumok alatt létrejövő minisztériumtól helyeslését és gyámolítását. Mindezen körülményeket egybevetve, valószínűnek tűnik föl, hogy a szardiniai mozgalmi párt, a pénzügy­­miniszter gróf Cavour hallgatag, de hatalmas gyá­­molításáról biztos lévén, megfeszítette erejét, hogy a kormányt, s ezzel Piemont közelebbi jövendő sorsát a baloldali párt heves irányába sodorja. Minő okból tette ezt, s vájjon nem járult-e ennek előidézésére okozóul azon alapos vagy alaptalan fé­lelem , hogy a mostani európai közönséges politikai viszonyok a piemonti radical-szabadelmű bálványo­zások ellen is gyakorolhatandnak visszahatást , nem akarjuk elhatározni. De szemünk előtt tartjuk azon mindenesetre kielégítő tényt, hogy a kormány főnö­keinek higgadtsága ezen most valóban legkevésbbé he­lyén levő túlságos lépést meg tudá akadályozni. Ám­bár nem tagadható, hogy a mostani miniszterelnök d’Azeglio neve is több olyan politikai cselekvénynyel van egybefűzve, melyek teljességgel nem számíthat­nak helyeslésünkre. Azonban a követkamara előtt az új minisztérium bevezetése alkalmával adott azon nyílt kijelentéséből, hogy politikája abból fog állani, mindennemű fenálló szerződéseket és kötelezettségeket tisztelni s teljesítni, jó reménységet merítünk Piemont jövendőjére nézve. A nemzetköz­i szerződések őszinte, önkénytes, nem csupán kényszerített tisztelése s megtartása a béké­nek, a szó teljes értelmében egyik valódi kezessége, biztosítéka. Való ugyan, hogy mostanság az európai szárazföldi viszonyok oly alakulást nyertek, miszerint az eltökélt had­­s felforgató párt előtt is Piemontban tanácsosnak tetszhetik, minden komoly összeütközést kerülni a szomszédállamokkal. Ha azonban Piemont a negatív magatartás ezen burokjából is kivetkezik, s őszintén csatlakozik az európai béke és társadalmi rend fentartására irányzott nagyszerű törekvésekhez, úgy politikája ezen fordulatát elismerőleg s részvéttel üdvözlendjük. Ugyanazon lap, azon halotti ünnepélyről, mely tegnap a megboldogult miniszterelnökért tartatott, kö­vetkezőleg tudósit. Miután több mint 300 nagyobb s kisebb helységben tartatott egyházi gyászünepély a meghalt miniszterelnök herczeg Schwarzenbergért, Bécs sem maradhatott hátra azon hatóságok s községek példája mögött, minthogy itt kevéssel halála után csak családja tartatott ilyen ünnepélyt, ellenben a másutt tartott gyászünnepélyek az elhunytnak nagy érdemei iránti elismerés s a népesség részérőli hála jellemé­vel bírtak. J. B. Weisz számvevői tanácsosé az ér­dem , hogy a birodalmi székvárosban is ennek viszo­nyaihoz minden tekintetben méltó ünnepély létesítte­­tett. A gyászmise ma az am Hof-i egyházban számos közönség előtt a birodalom nagy méltóságviselői je­lenlétében tartatott; különösen számosan volt képvi­selve a tábornoki kar. 13 cs. k. Fensége Zsófia fő­­herczegnő is megj­elent, s az ünnepély eszközlője iránt az elismerésnek mélyen érzett szavaiban nyilat­kozott. Misét maga a pápai nuntius mondott, prédi­­kácziót pedig udvari egyházi szónok Othmar úr tar­tott , ki a nagymentőségü emlékünnepély legfőbb vo­natkozásait kiemelte. A castrum doloris különösen fényes volt, s egy jeles művésznő lerajzolta annak képét, hogy emlékezete fenmaradjon.“ Az Ost-Deutsche Post, az éjszaki Németországban a nagy német-ausztriai vámegyesülés ellenében nyil­vánuló idegenkedések ellen szólal fel, s ennek okvet­lenül bekövetkezendő véghetlen előnyeit fejtegeti. Azt mondja a többi közt: „Az adriai tenger kikötői, s ezzel felső s közép Olaszországnak legnagyobb ré­sze, nemsokára talán déli Olaszország is, s az egye­nes út keletre, megnyitand a német műipar előtt, oly kereskedelmi terület jövend létre, mely két ten­ger közötti földh­ati fekvésénél, s a keblében rejlő minden életfeltételeknél fogva arra lenne hivatva, hogy a világkereskedésben nevezetes helyet foglaljon el. Akárminő intézkedések kivántassanak Németor­szág nemzetközti forgalmának felvirágoztatására, akárminő fáradozások s áldozatok legyenek szüksé­gesek azon czélra, hogy Németország tengerentúli kereskedése, mely eddig távolabb vidékeken csupán­csak az isteni gondviselésre bízatott, védlet- s gyá­­molitásban részesitessék, hogy a német lobogó­nak minden tengeren, s minden kikötőben méltó s tiszteleten állás biztosíttassák , — arra mind meg­lenne az eszkö­z a német-ausztriai egyletben; ez megbízná az e czélra szükséges fáradozásokat , képes lenne a kellő rendszabályokat illő kiterje­­désben tenni meg. Csak ezen az úton jöhet létre német hajóhad, illő kiterjedésű német consulság, két oly intézet, melynek hiányában a német keres­kedés mindig csak idegen államok kegyelmétől füg­­gend. Darabok a nagy műből más után is létesíthe­tők ugyan, de nem olyan valami, mi egész, mi állandó legyen, mi tartóssága 63 tiszteletet paran­csoló világbeli állása biztosítékait magában hordoz­ná. Emlékezünk-e a német hajóhad gyászos végé­ről? hogy a német kereskedők közép Afrika s közép Amerika partjain csak úgy vannak igazságtalansá­gok és mindennemű nyomások ellen biztosítva , ha szerencsések megnyerni valamely nem német állam étalmát? S ha ezekre emlékezünk, nem intés és tanuság-e ez azoknak is, kik a kereskedelmi politi­ka mezején semmit sem akarnak tanulni s felejteni ? S mennyiben azon aggodalom hozatnék fel ellenve­tésül , hogy az ausztriai s a mostani vámegyesületi ipar közt nyomasztó versenyzet támadna, azt viszo­nozza az idézett lap, hogy nagyban s egészben véve sem az ausztriai sem a német ipar nem bír egyik a másik felett oly nagy túlsúl­lyal, hogy kölcsönös szabad versenyzetektől tartaniok kellene. Megtörténhetnék ugyan ez egy s más esetben, de hiszen a vámsorompóknak nem kellene egyszerre lehullani; átmeneti időszak lenne, melyben nem teljes fogalmi szabadságnak , hanem csak kölcsönös vámkönnyítésnek lenne helye a kölcsö­nös iparforga­lomban. Ezen időszak elegendő mindkét vámvidék ipara előkészítésére. Ezen átmeneti időszak alatt tisztán ki fog tűnni, minő iparágak nem állhatnak meg ugyanazon mezőn egymással szemben. Ezek csak azon számra kevés iparágak lennének,melyeknek hiányoznak a természetszerű virágzó tenyészés élet­­feltételei. Ezen egyes és előreláthatólag kevés szá­mú esetekben a tőkéknek idő lesz engedve más jutal­­mazóbb iparágakhoz fordulni. Természetszerűleg némi kiegyenlítés fog a két vámvidék közt történni, mint ez a mostani vámegyesület alapítása után tör­tént minden félnek nagy hasznára. Azon további ellenvetésre pedig, hogy Magyarország és Galliczia népe, e húsz milliónyi tisztán (műipar tekintetében­) fogyasztó nép nem bír finomabb szükségekkel, azt viszonozza, hogy: Németországnak egyes részeit min­den évben éhség, legalább keserves nyomasztó drá­gaság látogatja meg; ezen részek azon országokban gazdag gabona-szállitmányokat kapnának, melyekért a visszaszállítmányok természetszerűleg főleg mű­­ipari készítményeikből állanának. HIVATALOS. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. hó 15-kén kelt legfensőbb határozatánál fogva a birodalmi tanács elnöke K. Ki­­­becknek engedelmet adni méltóztatott, hogy az orosz császár ő Felségétől neki adott orosz császári András rendet elfogadhassa és viselhesse. Ő cs. k. Apostoli Felsége a Kolozsvárt levő sebészi tanintézetnél megürült tanszékére az elméleti orvostudo­mánynak ezt ideiglenes tanító kobori Marussi István tu­dott, s az ugyanezen tanintézetnél megürült tanszékére az elméleti és gyakorlati chirurgiának s chirurgiai kli­­nikumnak kiszolgált katonai orvos Nagel Emil Jakab tudott kinevezni méltóztatott. M. H. FŐVÁROSI ÉLET. —A tegnapi naplónkban említett ünnepélyi készü­letek és intézkedések folyton folynak; a volt hídfőnél a pesti oldalon , hol (3 Császári Felsége alkalmasint partra lépend, egy colossalis diadalív emelkedik, melyet az innenső parton valószínű­leg többek fognak követni; a Duna gőzhajózási­ társaság hasonlólag készületeket tesz, az ó­budai hajógyár, s a lánczhíd kö­zelében horgonyzandó hajóinak pompás kivilágítására. A gőzhajótársasággal a vaspályaigazgatóság e tekin­tetben is versenyre lépene, s a pályaudvart a közelebb fekvő pályavonallal együtt fénytengerré alakítandja. Az újpesti, budai és ó-budai nagyobbszerű gyárépüle­tek szintén nem fognak homályban maradni. A nem­régiben épült „Albert Főherczeg“ hadigőzös, melynek belseje disz és kényelem tekintetében mindent fölül­múl, e napokban már megtette próbaútját, s hihető­leg e hajóé leend a szerencse, hogy a Császári Apostoli Felségét a közelebbi állomásról országunk szívébe szálitsa!

Next