Pesti Napló, 1854. május (5. évfolyam, 1243-1267. szám)
1854-05-13 / 1253. szám
gyLFÖLD, Németország- Berlin, május 8. Ma itt ismét élénkebben , mint bármikor, járt hite Manteuffel báró leköszönésének. Ama körülmény, hogy a szövetséggyűlésnél meghatalmazott porosz követ Manteuffel titkos követségi tanácsos ide hivatott, a szállongó hitnek még több hitelességet adott. Az orosz párt diadalához tulajdonkép még ezen esemény hiányzik, hogy az tökéletes legyen. Bonin tábornok elmozdíttatása szoros értelemben véve inkább manifestatio, mintsem politikai elvváltoztatás volt. Az elbocsátott hadminiszter ismeretes nyilatkozata Oroszországra nézve sértésnek mondatott s ezt nem akarták épen ily komoly pillanatban még külsőleg is bántalmazni. Az elégtétel Oroszországnak megadatott, mely egy hónap alatt a második már, mert Bunsen lovag visszahivatásának is hasonló indoka van. Mindamellett a porosz kir. herczeg elutazását mind az új,mind pedig az ó-porosz táborban a dolgok menete fölötti kedvetlenség tényének rajzolják. Mennyire igyekszenek Sz. Pétervárott nemcsak az itteni udvart lekötelezni, hanem a világ előtt Oroszországgal szövetkezettnek és pedig szorosan szövetkezettnek mutatni, azt ön a „Journal de St. Petersbourg“-nak Rochow tábornok meghalt porosz követ temetéséről közlött czikkéből láthatta. — Eddig, igaz, semmi tény nem fordult elő, mely alkalmat szolgáltatna arra, hogy Miklós császár az ő királyi sógorát „son ami et allié“-nak (barátja és szövetségesének) ne nevezze; azonban a mart. 9-kei bécsi jegyzőkönyv aláírása mindenesetre oly tény, mely az orosz szövetséget igen kétessé teszi, és ha Miklós császár a porosz királyt folyvást még son allié-nak nevezi , úgy az bizonyosan nem a jelen háborúra értendő, amíg Manteuffel báró a kormányt vezeti, és ha a jegyzőkönyvek kötelező erővel bírnak, még annak kiléptével sem. Berlin, május 10. Némely oldalon különös hajlamul tűnik ki: azon politikai pártot, melynek közlönye a „Neue Pr. Zig“ s melynek szám ereje egy csekély minoritás parányi töredékére szorítkozik, mint olyant mutatni föl, melynek befolyása hogy veszélyes magasságra növekedhessék , merő lehetlenség. Gyakran halljuk mondatni, hogy ezen pártnak szintere nincs, s így orosz rokonszenvei korántsem oly félelmetesek. Ezen felfogás, mely azok előtt, kik a viszonyokat élénkebb figyelemmel kisérik, már rég tévesnek mutatkozott, most hihetőleg azokra nézve is elveszti csalékony külszínét, kiket előbb Bunsen lovag és Bonn hadminiszter visszalépésének kellett kézzelfoghatólag meggyőzni, hogy itt valósággal egy kis de hatalmas párt forog fen. Ama felség és határozatlanság, melylyel a kormányrendszer Poroszországban több év óta ismét s ismét vádoltatott; azon több oldalról tapasztalt folytonos ingadozások, melyek Poroszországnak mind bel mind külpolitikájában a világos elvek valósítását nagyobbrészt lehet lennték, ezek kiválólag műve azon pártnak, mely a kormánykörökön belől úgy mint kívül nagy befolyású személyiségekkel bir, s mely semmi erőfeszítés és módoktól nem ijed vissza, hogy nézeteit és czéljait teljes érvényre juttassa. E harcz az utóbbi időben annál hevesebb jön, mennél inkább sürgetek a közidőviszonyok egy határozott irány követését, s mennél kikerülhetlenebbül látszott azon pillanat bekövetkezni, mely elhatározott cselekvést követel s mely cselekvésnek Poroszország legközelebb jövőjére nézve általában döntőtermészetűnek kell lenni. Semmi sem természetesb, mint hogy ezen mindig közelebb s közelebb vonuló krízis az eddig kölcsönös ingerlésekben a kormányon belül egymás mellett létezett ellentétes irányzatokat legerősebb confliktusba hozza, s egyik közölök kénytelen lesz a másiknak engedni át a tért, mihelyt Poroszország többé ki nem kerülheti, hogy világosan kinyilatkoztassa, miféle tért kíván ő maga elfoglalni. — A porosz nép az ő összeségében egy perczig sincs az iránt kétségben, hogy melyik pártot szeretné folytonosan a kormány élén látni : azon pártot t. i., mely, mivel azt képviseli, mit nagy Fridrik állama az ő legbensőbb lényegének s élethivatásának ismer, épen semmi párt, hanem magának a porosz államnak csak életerős, életteremtő és előmozdító kinyomata lenne. Az orosz párt Poroszországban ezáltal oly hathatós csatavesztést fogna szenvedni, hogy annak veszélyes befolyásáról többé aztán csakugyan nem lehetne szó. De amint jelenleg még a viszonyok állanak, ily könnyű diadalra alig tarthatni számot. Sőt inkább úgy látszik, hogy előbb még ezen pártnak Poroszországra nézvesti ártalmassága és képtelenségéről kellene tapasztalásokat tenni. Ha e párt egyszer kormányra jutna, akkor valóban nem állna messze teljes tönkretételétől. Azonban bármikép alakuljanak is a viszonyok, annyi bizonyos, hogy e párt befolyása növekedőben van,az eldöntés naponként kikerülhetlenebb lesz, s a haza érdekében fekszik, hogy végre megszűnjék az antagonizmus, mely roszabb, mint egy párt diadala; mely párt rövid győzelemdala csakhamar el fogna hangzani, hogy Poroszország valódi fiainak akadálytalan hatást engedjen s az országnak visszaadja az önbizalmat, mely nélkül Poroszország csillaga teljes fényben nem ragyoghat. Belgium, Brüssel május 8. Fokonként, a mint a perez közeledik, midőn a képviselőház tagjainak fele két évre újra fog választatni, a párisi követségi állomás mikénti betöltésének kérdése is sok gondot ad az illető helyen, Chimay úr még mindig Párisban időt s jelentéseket küld a kormányhoz. Helyzete már magában véve is kétértelmű, miután Belgiumnak Párisban más szabályszerűleg megbízott követe van. S most közeledik a pillanat, melyben a képviselői minőségnek más egyébbel férkezhetlenségéről szóló törvény Chimay herczeget arra hivandja fel, hogy képviselői vagy diplomatái minősége között válasszon. Felső helyen azt kívánják, hogy Firmin Rogier a mostani követ hivassák vissza s helyébe Chimay úr neveztessék. A minisztérium ettől vonakodik s könnyen megtörténhetik , hogy még a követválasztási határidő előtt krízis fog beállani. Az ellenterv elvetése Brüssel városa nagyobbítására a külvárosok hozzá csatlakozása által, városunkban még mindig a legélénkebb discussio tárgya. A rendszabály párthívei a hazafiaság minden érzelmeit segítségül hívják annak bebizonyítására, hogy az országnak egy nagy s hatalmas, mintegy 300,000 lakossal bíró fővárosra van szüksége, elleneik pedig a belgák községszabadalmaik iránti régi traditionális szeretetét állítják szemben annak megmutatására, hogy egy meg nem választott, a kormány által egyoldalulag behelyezett s egyedül a királynak felelős satrapa, landamman, polgármester vagy más hivatalnok a főváros kormányán valóságos anachronismus volna. E közben a külvárosbeliek házaikat kivilágosítják, egymásnak kölcsönös serenádokat hoznak, míg Brouckere úr, Brüssel polgármestere azzal fenyegetőzik, hogy a város kapuit vagyis inkább a külvárosokat elválasztó rácsozatot elzáratja, hogy azokat engedelmességre kényszerítse. — Az „Ind. beige“ levelezője következő tudósítást közöl Bécsből, melynek valóságáért kezeskedni képesnek érzi magát: ,,A czár egyik hadsegéde (Grünwald gróf) kin Fesége az ausztriai császárnak az orosz czár szerencsekivonatát hozta meg Bécsbe , igy nyilatkozott volna: „Küldetésem nem politikai jellemű ugyan, de a politikát beszélgetés közben mégis szabad megemlítnem. Vádolják a czárt, hogy nem akar békés javaslatokra hallgatni. Nos hát mit akarnak, ha egy napon arra gondolnak, hogy békeajánlatokat tegyenek? Az alapok könnyen feltalálhatók, mert mi mindnyájan óhajtjuk az ozmán birodalom sértetlen fenmaradását, valamint a keresztényeknek minden nyomástóli felszabadítását.“ Erre a felelet az lett volna : Ausztria mindent meg fog tenni, sőt még önszeretetét is megtagadandja , hogy egy békecongressust hozzon létre , de a nyugati hatalmak e szót: „congressus“ még csak hallani sem akarják, mielőtt az oroszok a Pruthon ismét vissza nem mentek. A tiszt felesé: „Azt kívánják, hogy magunkat megbecstelenítsük.“ Ne szóljunk erről többet. Francziaország, Páris, máj. 8. A „Moniteur“ nem hivatalos részének élén ezt mondja: „Miután az athéni kabinet úgy lépett föl, mint az epirusi lázadás előmozdítója, a királyság lakosságában azon véleményt ébresztette föl, hogy a német hatalmak ezen maguk tartását jóváhagyják. Míg ezen hamis állítások a görög kormány tudta és engedelmével terjesztettek, Ausztria, Poroszország, és Bajorország követei illető udvaraik részéről — amint a császár kormánya e felől forma szerint értesíttetett is— odautasíttattak: nyilatkoztassák ki leplezetlenül, miszerint a görög politikát roszalják, s a nyugati hatalmak tanácsadásait s előterjesztéseit a legnyomatékosabb módon támogassák.“ — Bonelli lovag, a távirati vonalak igazgatója Piemontban, mint a „Moniteur“ mondja, azon szerencsében részesült, hogy a császár és császárnénak electricai szövőszékét selyemkelmék készítésére bemutassa s azt jelenlétekben működtesse. E találmány a legelőbbkelő gyártók teljes elismerését nyerte ki. A törvényhozó test ülésében az államháztartás vezetését illető bizottmány a belügyminisztérium benső biztonságára megszavazott 140.000 frank összeget ki akarja törölni, miután a sajtó irodájában alkalmazottak számát (100) fölöslegesnek tartja, miután a többi irodákban csak 15—18 egyén van alkalmazva. — A „Moniteur“ máj. 7-ki számában, egy félhivatalos jegyzékben két tábor felállítását jelenti. A Rajna mellett állítandó táborról még nem szól, de, mint bizonyosnak állítják, ez sem fog sokáig magára váratni, ha t. i. ezt újabb események szükségtelenné nem teendik. A szomeri tábor arra fog szolgálni, hogy a keleti tengerre szánt csapatokat fölvegye. A létszám azonban mindig 100,000 maradand, mivel az elmenő csapatok újakkal fognak pótoltatni. Ami a marseillei tábort illeti, ez fogja adni a pótcsapatokat keletre, létszáma mindig 50,000 ember leend. A stomeri tábor különösen alkalmas szárazföldi hadműködésekre, a franczia vaspálya-hálózat a csapatszállításokat nagy mértékben elősegítendi. A „Moniteur“ szerint a franczia hadcsapatokat Keletre és a Kelettengerre egy angol flotta szállítandja, mely képes minden szükséges csapatokat a csatatérre szállítni. Anglia szintén növelendi csapatainak számát. Mindezekből kiviláglik, miszerint sem itt sem Londonban nem hisznek a háború gyors bevégzésében, hanem oly harczra készülnek, mely évekig is eltarthat. Montrougeban mintegy 300 lengyel gyakoroltatik fegyverben , kik Törökországba indulandnak. Egyébiránt Francziaország harczkészületei valóban óriási dimensiókat kezdenek felmutatni. A kormány egy marseillei házzal szerződést kötött 12000 ökörre, melyek azonnal Gallipoliba fognak szállíttatni a hadsereg táplálására. Az állami s kereskedő gőzösök, melyek az első csapatokat szállították Gallipoliba, már nagyobbrészt visszaérkeztek Toulonba, s most a Féreyosztály csapatjait szállítják. — Egy Párisba érkezett levélben mondatik, hogy Napoleon ha Marseilleben Suchet urat, egy igen dühös republikánust pillantotta meg az asztalnál. A Rhona-torkolatok profetje nem kevéssé bámult, hogy neki oly emberrel kell ülni egy asztalnál, kit veszélyessége miatt kénytelen volt rendőri fölvigyázat alá helyezni. Ő e felől tudósította Persigny belügyminiszter urat, s Persigny úr ezt elbeszélte a császárnak, kinek azonban nyugalmát legkevésbbé sem zavarta meg e hit. S ez adott alkalmat azon véleményre , hogy a császár megengedi, hogy a hg a köztársaságiakkal barátkozzék. Épen most két politikai hatalom van járszalagon : a császár a conservativeket, a hg az apró forradalmárokat pártolja. Droumur, párisi tudósítások szerint, Bud Schauenstein grófot fölkérte az ausztriai-porosz szövetség közléére , de , mint a bécsi „Telegraph“-ban olvassuk, tagadó választ kapott. Nagybritannia, London, május 8. — Az alsóházban ma estére várják a pézügyi pótlék-javaslatot, s a tegnapelőtti kabinet-tanács kétségkívül azért tartott öt óra hosszat, mert a kincstár-kancellár minapi kis megcáfoltatásai némi bizalmatlanságot keltöttek felszámítása iránt többi tiszttársaiban. Mi fölött egyezett meg a kormány, azt e pillanatban bizonyossággal senki nem mondhatná meg. A „Chronicle“ oda czélozgat, hogy a jövedelmi adó emelése (körülbelől egy font sterling után 14 pennyre) a legbiztosabb s legigazságosabb mód lenne a kellő s múlt pénteken megajánlott többlet behajtására, mert hogy a közvetett adónemre való visszatérésről többé szó sem lehet, önként értetik. A jelen válságos idők — írja továbbá e lap — legkézzelfoghatóbban bizonyítják az egyenes adónem czélszerűségét és méltányosságát. Kölcsön iránt a peelita lapnak nem sok hite van , e pontról azonban mégis halkabban és feltételesebben nyilatkozik, mint mások. — A „Times“ néhány sajátszerű megjegyzést tesz a fölött, hogy a kormny az utolsó pillanatban s nyakra lőre kénytelen a nervus rerumot előteremteni. Némely közvetett adónem, mely taval eltöröltetett vagy lesz illittatott, most ugyan csak jól esnék ám, sőt még akkor is, midőn a háború már a küszöbön állott, a kormány több milliót, melynek hiányát most megkeserüli, legbékésebb czélokra fordított. E hiánya az előrelátásnak — úgymond a „Times“ — Angliának legnagyobb becsületére válik. Míg Oroszország évek óta készült, Anglia a leglogalisabb bizalmat tanusstá a vele barátságos kormányok iránt; s késlekedése magát még az utolsóelőtti pillanatban is felpánczélozni, ép oly tanúsága bölcseségének mint békeszeretetének; mert aki öklöt mutat 6s kardot ránt, mielőtt az ellenfél karját csapásra emeli, az nem előrelátó, hanem kihívó. Annál magasztosabb benyomást fog gyakorolni amaz öszhangzó egyetértés, melylyel a nemzet pénteken este képviselői által tétovázás nélkül s egy szívvel lélekkel megajánlott 10,000,000 í. sterlinget. Nemcsak hogy egyetlen egy hang sem szólalt fel e kiadás ellen, hanem még egy rovat több oldalról csekélynek találtatott. 8250 f. sz. lőporra csigavér, mondá egy követ — mert hiszen ennyit egy csatában is eldurrogtatnak. — Olvassák meg csak ájtatosan a pénteki vitályt az oroszok s talán meg fognak győződni,hogy az orosz uralomvágy elleni háború közvetlenül az angol nép véleménye s akaratának kifolyása, hogy e háború népszerű háború s hogy Anglia polgárkormányával is képes háborút vinni. A „Times“ mai száma egyébiránt szép szavakkal egyetmást jóvá szeretne tenni s buzgalmában majd kiássa többi londoni nővérei szemeit. Tudva lévő dolog, hogy két hét óta a közönségnek méltó vagy méltatlan türelmetlenségét tolmácsolgatni czélszerűnek találta, és sem Dundas admirált,sem Cambridge herczeget,sem Raglan lordot, sem Cardigan ezredest sem kímélte. Alig kezdtek azonban a felsőház peer-tagjai a semmirekellő sajtó minden lébenkanál bírálatai ellen kikelni sem, a „Times“ megtartja bámulandó lélekjelenlétét,ő is az uszítókkal zajong, s az,,Advertisert, Daily Newst és Heraldot“ magasra vont szemölddel ugyancsak megleckézi , hogy mertek ők ily magas állású, habár felelős egyéneket megtámadni. Mintha ő jobb volna a deákné vásznánál. Az „Advertiser“ ennélfogva a „Times“ előbbi nyilatkozatait, a Feketetengeren s az angol lovasság szállításában tapasztalt késedelmességről sat. saját hasábjaira lenyomatja s összehasonlítja a „Times“ szombati szónoklatával. A „Herald és Daily News“ nem különben. Ráadásul Clariicarde marquis a „Times“ kiadóját néhány sorral tisztelte meg, melyben kéri, ne ferdítené el jövőre nyilatkozatait, ő sem Cambridge herczeg sem Dundas admirál személyét nem támadta meg, hanem a kormány utasításai ellen tett kifogást. Oroszhajlamú lapok, melyek Angliának a szárazföldön gyűlöletessé tételére mindent elkövetnek, nemrég jelenték, hogy a brit czirkáló hajók által elfogott orosz matrózok szabadon bocsáttattak ugyan, de csak miután meztelenre lőnek vetkőztetve. Ez nem egyéb alacsony koholmánynál. A tény következő : Az elfogott hét hajónak, melyeknek elsejét az ,,Impérieure“ keríte kézre, a többi hatot pedig a „Tribüne“ hozta el, valamennyi tengerésze, szám szerint 150, a Kopenhágában lévő orosz követnek adatott át. Mindenki magával vihette személyes vagyonát, ruháit, asztalszereit, térképeit, szerszámait, sőt élelmi czikkeit is, melyek nem a hajómálhához tartoztak. Az orosz követ biztosítékokat adott (alkalmasint becsületszavát, mert mi egyébből állhatott volna e biztosíték ?) hogy a szabadon bocsátott matrózok és kapitányok a jelen háborúban nem fognak alkalmaztatni, bámulását nyilvánító Anglia nagylelkűsége fölött s megvallá , hogy ő már ruhát, ágyneműt sat. szerzett ezen emberek számára, mert soha sem hihette, hogy majd ingóságaikat magukkal vihessék. Az orosz tengerészeket az ellenség lovagias viselete nem kevésbé lepte meg, mint követüket. Az elfogott „Amerika“ 10 finn matróza jelenleg a „Tribüne“ fedélzetén van. Mély gyűlölettel szólanak Oroszország ellen s angol szolgálatba vételért könyörögnek. — A „Tribüne“ hajótisztjei, kiknek érdekekben áll az ellenök szórt rágalmak forrásának nyomára jönni, a rágalmazót egy lengyel-orosz kém személyében vélik lappangani, ki „Martin kapitány“ czim alatt Koppenhágában tartózkodik s a „Times“ levelezőjének adja ki magát, mi azonban soha sem volt. A német lapok koppenhágai levelezői tehát okosan fognak tenni, ha ezen árnak elére tapintanak, mielőtt közleményeit tovább küldenék. Sűrűn beszélnek egy testvérisülési ünnepélyről Londonban, mely az angol-franczia szívélyes egyetértés örömnapja gyanánt fogna tartatni. Terv szerint a legkiválóbb franczia nevezetességek az ÜL........LIBHI!"!—"■■■■........ ...... BB TUDOMÁNY ÉS IRODALOM A MAGYAR KÖLTÉSZET FOLYTATOTT TÖRTÉNETE *) Toldy Ferencz egyetemi előadásaiból. Első előadás, május 8. 1854. Uraim! A magyar költészet, mint azt múlt fél évi utolsó előadásomban kiemeltem, a tizenhetedik század lefolyása alatt lényeges változáson ment keresztül. A vándordalnokok el-eltűntek, a nép emberei költészete elnémult, a nem oly rögtön elhallgató szükség a meglevőnek új meg új kiadásai által segített magán, és csak itt-ott szólalt meg néhány folytatója a régi iskolának, mely a nép szellemi életében vert agg gyökérből, a tizenhatodik század éveiben, uj meg uj hajtásokkal kivirított. A költészet miveit rendek által karoltatott fel, s ehez képest uj befolyások, t. i. az európai tudomány és műköltészeté alatt, művészibb, egyszersmind népies jelleméből s ezzel együtt népszerűségéből kivetkőzve, tisztán irodalmivá lett. Első, ki ez irányban, és pedig meglepő nagyságban lépett fel, Zrínyi Miklós volt; s mivé lesz vala műköltészetünk, ha az híven az ő nyomában halad ! De arra az ő lángelméje kellett; a magyar szellem pedig mintha az ő megteremtésébe, másfél századra, belefáradt volna, így ő maga egy kor, egy iskola, utódok nélkül, kik utána jöttek, a tudománytól kölcsönözték azt, mit a lélek tőlök megtagadott. Külön tárgyaljuk tehát őt úgy mint eposz, s úgy mint lyrai költőt. A következők vele semmi genetikai egybefüggésben sincsenek. Zrínyi költészete szoros összeköttetésben van életével, s azért múlhatatlan, hogy életére is legalább egy futó pillantást vessünk. Gróf Zrínyi Miklós, e néven VII, a szigeti Zrínyi Miklós unokájának Györgynek fia, 1616. körül született, s már gyenge gyermekkorában harczba vitetve apjától, kardját még ennek halála előtt, kit Wallenstein 1626-ben vesztett el méreg által, török és svéd vér festette. Élete, egész sorát mutatja fel a sikeres hadi tetteknek, s ő, a drávai vidékek oltalma s a törökök rettentője, vitézsége, vezéri bölcsesége és áldozni kész hazafiságáért köztisztelet és szeretet tárgya, első ifjúságában már zászlós úr és főispán, utóbb horvát bán s nagy befolyású tagja lett a törvényhozásnak , másfelül kora miveltségének színvonalán állott. Mátyás kora óta az első magyar úr, kinek vára egyszersmind a Murák temploma volt, melyet könyv, régiség és képtár diszesitettek, s ki a státusférfiú és hadvezér dicsőségét az író és költőével egyesítette. Halála tudva van. Miután Montecucculi s az udvari haditanács eljárása, mely iránt szabad lélekkel, de siker nélkül igyekezett I. Leopoldot felvilágosítani, őt visszavonulásra kényszeriték, a mindig győzedelmes hadvezért 1664. nov. 18. egy vadkan halálosan megsebesité. — Nem tartozik tárgyamhoz, hogy e helyi prózai munkáit ismertessem, miknek legnagyobb része nyomtatásban csak épen most lát világot, de nem hagyhatom érintés nélkül, miszerint nehéz elhatározni : ezek mutatják-e tudományos szakképezettségét nagyobb fényben, vagy poétái lángelméjét a költőiek ? Itt csak emezekről lehet szó. Első költeményei tárgya a szerelem volt, később ment ő által az eposhoz , s bár nem merem állítani, hogy Tasso remekműve érlelte meg az olasz földön gyakran meg-megforduló, s a Tasso szép epizódjait holdvilágos éjeken a velenczei csónakászoktól is meghallott férfiúban azon eltökélést, hazája irodalmát egy hasonlóval dicsőíteni; de hogy ez lebegett előtte főleg, midőn műve tervét fogalmazta — bár Homert és Virgilt is jól ismerte, — az, úgy hiszem, előadásim folytában világosan ki fog tűnni, anélkül hogy akár a követés, milyen nélkül, elődeihez viszonyítva egy nagy költő sincsen, akár helyenkénti reminiscentiái, művészi és költői nagyságából legkisebbet levonnának. Mindenekelőtt tehát fő munkáját, a mai nap úgynevezett Zrínyiászt, lássuk, melyet baráti kezek épen a tizenhetedik század másod felének első évében adtak ki Bécsben, „Adriai tenger Syrenájának“ nevezvén a czímlapon költőjét. Ebben ő szépapjának, a szigeti Zrínyi Miklósnak halhatatlan tettét dicsőíti. Mily biztos műérzettel tudta ő ez új, e tisztán históriai, e korlátolt következményű eseményt epopoeai tárgygyá magasítani — mi magában is már fényes tanúságot teszen költői alkotó hivatásáról, a költemény széptani bonczolatából fog kitűnni, mely alá hogy azt vessük, mind azért szükséges, miszerint költészetünk első classicai művével közelebbről megismerkedjünk, mind pedig, hogy az utána jött nem kevés eposi költők megbirálására kellő elméleti alapokat nyerjünk. A Zrínyiász, melynek a szerző csak deák nevet adott : „Obsidio Szigetiana :“ tizenöt énekből áll, miknek először is egyenkénti tartalmát mondom el, mindeniket némi észrevételekkel követve, melyek közt helyenként az őt megelőzött remek költőkkeli rokonságát is megérintem; azután szerkezetéről, machináiról, epizódjairól, jellemrajzáról, előadásáról, és végre nyelvezetéről kívánok értekezni. Az első években a költő, visszapillantva ifjúságára, melyben szerelmet énekelt, nagyobb tárgyhoz készül : őse bátor tettének megénekléséhez. Azért a boldogságos szüzet hívja segédül, hogy hősét, ki az isten fia szent nevéért esett el, méltán dicsőíthesse. E rövid kezdet után mindjárt a mennyországba vezet bennünket, hol istent mutatja fel, mikép a földre pillantva le, a magyarokon akad meg szeme, kiknek erkölcsi sülyedésén haragra gyúlván, Mihály arkangyalt hívja maga elibe, s büntetőjökül a törököket rendelvén, meghagyja neki, hogy a poklokra szálljon le, s onnan a legdühösb fúriát küldvén Szulimán keblébe, őt a magyarok ellen felvidítsa. Mihály engedelmeskedvén, Alektót választja ki e czélra, ki Szulimánnak, álmában, atyja Szelim képében jelenik meg, s neki hódításai czéljául a magyarokat tűzi ki, mint a kiket a meghasonlás elgyengített. Szulimán erre a hadjáratot elhatározza, seregeit Drinápolyba rendeli, a dívánnak kijelenti czélját, mely Arszlán budai fővezér levele által is támogatva a vezérek által javaltatik. Következik az összegyűlt hadak és vezéreik leírása. A költő, mint Önök az első ének e rövid vázlatából is észrevehették, öntudatos biztossággal emeli fel magában nem igen fontos tárgyát — mert egy kis várnak, ha az végvár volna is, beirása vagy elvesztése eldöntő egy haza sorsára nem lehetett — felemeli mondom, az epopea magasságára az által, hogy egy az egész nemzetre kiható erkölcsi nagy eszme kifejezésévé teszi. T. I. Szulimán e hadjáratát nem úgy tünteti fel, mint a melynek czélja a kis Sziget megvívása volt,aminthogy nem is az volt, s ha Szulimán ott nem vész, csak epizódja leendett egy nagy harcznak— nem is mint egy oldalról puszta hódítási, másról védelmi harczot, hanem mint egy a testnek, léleknek és szerencsének mindennemű adományaival kegyelt, de vétkekbe sülyedt nemzetnek, eszméltetés s javításra isten által rendelt, ostoroztatását. S ez eszmét is Zrínyi nem úgy fekteti a költeménybe, mint a tanköltők szoktak , a történetektől elvont tanuságképen, hanem mint működő elvet, mint egy felsőbb hatalom tettét, az istenét.„ ki maga vidítja fel a zultánt a magyarokra mint büntető karja eszközét, s másfelül elválasztott hőse vérében dicsőíti meg szent fia „elárult“ nevét — t. i. igy fogván fel a buzgó katholikus költő a hitújítást. Egy ilyen, mintegy a nemzet lelki váltságára rendelt esemény, természete szerint csak nagy, sőt rendkívüli eszközök által mehet véghez: tehát isten maga intézi azt, a pokol minden erői tétetnek mozgásba, hogy az istenhez hű s azért benne bízó sereg és hős vezérének ellentállása annál nagyszerűbb, jutalma, melylyel maga az isten által koronáztatik, annál fényesben kiérdemelve legyen. Ez által van indokolva a machina is, vagy a csodálatos e költeményben, s Így a különben egyszerű történeti hősköltemény epopeává magasítva. Ez indokolja a segedelemkérést is, melyet az isten anyjához intéz, mert a keresztény költő ily nagy conceptión tárgy megéneklésére, melynek keresletébe az ég és pokol hatalmai nyúlnak be, magát felsőbb segedelem nélkül elégtelennek érzi. Nem puszta mimelése tehát ez eposi elődeinek, bár nem tagadhatni, hogy annak fogalmazásában úgy követte Tassét, mint a kezdő versszakban Virgilt. A helyek rokonsága szembe szökő : lile ego, qui quondam gracili modulatus avena Carmen, et, egressus silvis, vicina coegi, Ut quamvis avido parerent t.rva colono, Gratum opus agricolis : at nunc horrentia Martis Anna, virumque cano . . . Én, az ki azelőtt ifju elmével Játszottam szerelemnek édes versével, Küzködtem Viola kegyetlenségével: Mostan immár Marsnak hangossabb versével Fegyvert s vitézt éneklek . . . ( Musa, tu, che di caduchi allori Non circondi la fronte in Elicona, *) Ennek első folyamát, mely a magyar költészet történetét a legrégibb időktől Zrínyi Miklósig tárgyalta, november—martiusi számainkban közlöttük. A Szerk.