Pesti Napló, 1854. augusztus (5. évfolyam, 1317-1342. szám)
1854-08-01 / 1317. szám
1854. ötödik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve: évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félívre 10 „ — ,, ,, A havi előfizetés , mint a szemenkinti eladás is megszűnt. Pesten házhoz hordva: Félévre . 8 ,, — „ , Évnegyedre 4 „ — „ „ Egy hírnapról fr. 30 kr.p. A laj politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő : urintcza 8-ik szám. Szerkesztési iroda : Urintcza 8. sz. a. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt hasábos petit-sora 4 pgő krajcárjával számíttatik. A beigtatási s 10 pengő krnyi killün bélyegdíj előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajczárjával számíttatik. — A fölvételi dij szinte mindenkor előre telizendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és innep utáni napokat — kivéve — jeleit ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás A XKVX SOAW& august-septemberi két hónapos folyamára előfizetés nyittatik. Vidékre postán küldve 3 frt. 550 kr. Budapesten házhoz hordással, 2 frt. 40 kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, arutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és felgyóutcza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve ki t Isndők. Pesti Naplóadó-hivatala ki. London, jul. 24. Borúra derű ! A kormányközlönyök már ismét „arany véleményt“ táplálnak. Hangulatuk e hirtelen megváltoztat a bécsi félhivatalos sajtó újabb nyilatkozatai, különösen pedig az Oest. Corresp.-nek minden itteni lapban egész terjedelmében közölt egyik legközelebbi czikke, s ennek következő zárszavai szülék : „A porosz s török kormányokkal kötött szerződésekből folyó tartozások értelmében, s cselekvési öszhangzatban a nyugoti hatalmakkal, — mihelyt ez utóbb nevezett kormányok válasza az orosz előterjesztvényekre megérkezendik — meg fognak tétetni a további lépések az európai egyensúly, a török birodalmi épség s a béke helyreállítására szilárd s tartós alapon.“ Erősen fedi ugyan — a M. Cronicle szerint — hivatalos szine szavak értelmét, de mégis, úgymond, a „további lépések“ alatt az osztrák-porosz szövetségben kijelölt eshetőségek közelléte, a Dunafejedelemségeknek — az oroszok erővel kiűzése után — megszállatása Ausztria sergei által értetik, s hogy a „szilárd s tartós“ szavak a békefeltételek nehéz kérdésében is nyugat politikájához simulását Ausztriának jelentik: kétségtelen az idézett zársorok aenigmáját deciffzirozó azon határozatából a bécsi kormánynak, melylyel az öszbirodalmi tartalékseregek mozgóvá tétele rendeltetik el, így érez s vélekedik a Times is. sőt a közeljövő iránti megnyugvásában peelita társfelén még túl is tesz, midőn a Dunafejedelemségeket azon reményben, mikép a tartományok kiüríttetésének munkájában Omer pasa Ausztria sergei által fog segittetni, a nyugoti száraz had által odahagyandók, vagy mellőzendőknek, és ismét mindenekelőtt a szebastopoli „fészket“ szétdúlandónak sürgetik. Az ellenzéki lapok természetesen ma is a régiek. Szerintök az Oest. Corresp. kijelentésében „a további lépések“ alatt új egyezkedési kísérletek értetnek , a „tartós és szilárd“ szavak pedig, véleményekben, az „európai egyensúlyra“ vonatkoznak, mely, úgy mondanak, a bécsi státushatalom fogalmában „Oroszország sérthetlenségével“ azonos. A tényállás e lapok szerint imez : Ausztria s Poroszország az orosz előterjesztvényeket új alkudozások megnyitására alkalmasaknak ítélik, hogy Angliát , Francziaországot is a diplomatiai tervnek tovább szövésére bírhassák,s tették az utolsó lépést. Nem szorgalmazzák ugyanis egyenesen a nyugati hatalmakat arra, hogy a Gortsakoff hg hozta javaslatot tuj negotiatiok megkezdhetésére résztövőknek tekintsék, sőt azt sem vallják be határozottan, miszerint a mondott javaslat általuk új egyezkedések vagy mediativ bázisául ólhajtatik , nehogy t. i. első esetben egyenes „nem“ legyen a felelet, második esetben pedig bizalmatlanságra szolgáltassanak okot. Hanem igen eszélyesen így szólnak Anglia és Francziaországhoz : a czár kijelölte engedményei határait, tűzzétek ki ti is a békének általatok kívánt feltételeit. A nyugati kormányok elé ekként dilemma létetik, mert nem felelhetnek tagadólag az orosz előterjesztvényekre, mint amely kérdés tárgyául előttünk fel sem is állíttatik, s nem szabhatják meg az általuk kívánt békefeltételeket sem , nehogy sokat követelve a német hatalmakat maguktól elriaszszák, keveset akarva pedig az európai közvéleménybe ütközzenek. Válaszuknak ez okból kikerülőnek, s e természeténél fogva egyszersmind olyannak kell lennie, mely a német hatalmaknak időt s alkalmat engedend fegyverzettek helyett ismét csak diplomatiai működésekre, s melyre azért, mint a további teendők zsinórmértékére bátran is hivatkozhatik az „Ost. Corresp.“ s hogy a nyugoti hatalmak részéről ily válasz csakugyan valószínű is, ahelyett hogy e kormányok a kard mediatidjára utalnának: bizonyítja ezt hajóhadaik és keletre küldött száraz sergeik csupa apróságokkal bibelődése mind e perczig. A derék Omer pasa személyesen elment Várnára, hogy a hazája kenyerét közel félév óta hiába evő nyugati segélyseregeket valahárai tevékenységre sarkalja, de úgy szébel ez ösztönzései, mint bátor átkeltével a Dunán adott példája, mindeddig siker nélkül maradtak. Azon szépen hangzó s a ravasz Times által kisallangozott ürügy alatt, hogy a keletre küldött tengeri és száraz seregeknek nem a Dunafejedelemségek felszabadítása, hanem az éjszaki birodalom kelet felé szívének, Szebasztopolnak levontatása fő feladata, nem történik egyéb, mint a szulinai torkolat nagy lassú kitisztáztatása,a dunai orosz flotilla két tűz közé szorittatása, s talán a dunai apró váraknak az oroszoktól visszaváltatása.S a világ első száraz,s első tengeri hatalmához igen méltó fegyvertetteikkel is félig fognak roppant a készületeikkel a zajjal kiállitott hadak foglalkozni, s igy Ausztria s Poroszország háborutlanul alkudozhatandnak az év azon szakának beálltáig, mely ktűlűnben is teljes fegyverszünetet parancsoland. „Le jeu ne vaut pas la chandelle.“ — így okoskodik az ellenzéki tábor, s ma az egyszer a bajon tettleg is segíteni készül. Jövő hétfőn fogja t. i. a kormány három millió font sterlingnek megszavaztatását kérni az alsóháztól, a háború költségeinek oótfedezésére. E szavazatot bizalminak kívánja a kormány, vonakodván az illető összeg hová fordításáról felvilágosítást adni, s ez által egyenesen kihívja az ellenzéket, azt bizalmatlanságinak megkísérleni. Erre azonban az ellenzék gyenge, mert a radikálok mégis inkább szólnak a jelen minisztériumhoz , mintsem hogy megbuktatásával Derbyt Disraelit segítsék a kormányrúdra, s különben is a kívánt összeget megtagadni annyi volna, mint a helyeselt háborúi menetében felakasztani. Mit teend tehát, mire készül az oppositio ? — Terve oly határozatot hozatni a házzal, minőnek értelme imez volna. Kormány bízunk benned, de csak addig, mig szemeinkkel nemzeti színházunk ügyében-XI. Színháznál az anyagi süker, a szellemi eredményekből keletkezik. A színház művészi virágzása kétségtelenül legbiztosabb alapja anyagi jóllétének is: míg a legnagyobb áldozatokkal létesített tőkepénz- alap is elolvad, ha az intézet ügyes, szakavatott és czélirányos művezetése, mely művészi fejlődést, emelkedést eszközöl, biztosítékot nem nyújt, az anyagi jóllét szilárdságára nézve is. Ezzel koránsem azon elvet akarjuk fölállítani, hogy a művészetileg jól kormányzott színműintézet, okvetlen gazdag anyagi nyereséget is — mi nem is tulajdonképi fő feladata, — eredményez; sem azt vitatni, hogy nemzeti színházunknak, jó vezetés mellett, tán az ország rendes által alapított évi segélyezésre — mi épen nem fölösleges — sem lett volna szüksége; csak azt szándákunk röviden kijelenteni, hogy okszerű művészi kezelés — a mellett hogy az intézetet czéljához viszi, anyagilag is, ha fényes nyereséget nem mutathat is föl, legalább oly balesetektől megoltalmazza, melyek színházunkat is a nemes gróf rövid korszaka alatt, (ha jól vagyunk értesülve,) mintegy 50,000 pert adósságnak súlyával terheli meg. Azon országos bizottmány, mely a nemzeti színház alaptőkéjének kezelésével, s első rendeltetésével öszhangzó fenállásának biztosításával magasb helyről megkísérhetünk; s ezért, nehogy kora béke iűren-hangjai elcsábítsanak, mint félrevezettettél a háborút szült kérdés kezdetén elnököd árkádi ártatlansága s könnyen hivése által, — a parliamentnek csak legfölebb octoberig elnapoltatásához, de nem februárig elhalasztatásához járulunk egyezésünkkel.— Fogja-e az ellenzék e tervét keresztül vinni ? s ha viszi, nem fogja-e ez a kormányt léterében összezúzni ? a jövő hétfői ülés fogja megmutatni, melynek is méltán nézhet ezért Európa feszült figyelemmel eléje. Az ülés eredményét jövő levelemben fogom közölni. (Az ülés részletei részint mai, részint utolsó számunkban olvashatók.) Bukarest, jul. 22. o* E napokban ismét mindenki Oláhország bekövetkező kiüríttetéséről szólt. Az orosz hadiroda állítá, mikép a bukaresti helyőrség elvonulása 27-kén bizton várható, s mindnyájan feszülten várták ezen már annyiszor tett ígéret teljesültét. Ma reggel a dolgok állása rögtön változott. Egy orosz futár az összes helyőrséget dél felé rendelé. És most hagy el bennünket a Finnland nevű dragonyos ezred, mely itt az őrszolgálatot látta el. Ezt követte egy huszár ezred s egy 60 kocsin szállított hídkészülék a Kalugereni felé vivő utón. Közvetlen ezután 4 százada a görög szaurophoroknak indul el Fratesti felé, úgy látszik, összecsapás fog bekövetkezni. A törökök Fratestinél már 60.000 emberrel állnak. Ők 60 löveg számára sánczokat és lövegállásokat állítottak. A lakosok hangulata itt le van nyomva ; a futárjárás Sz. Pétervár és a főhadiszállás közt igen élénk. Tegnap érkezett tudósítások jelentik, hogy a hg az előnyomulást Paraipani felé megállította, általában az orosz csapatok Gyurgyevotől visszavonultak és fokozatosan Kalugereni és Shilva közt felállottak, mintha a Kárpátok felé akarnának homlokállást foglalni. Az orosz parancsok folytonos változása mindinkább szembeszökik, tiszteltetett, s mely ismeretes hazafias gondolkozása által szintúgy, mint erélyes magatartása s éber őrködése által a benne helyzett közbizodalmát igazolta, s a legjobb akarattal sem volt képes azon veszteségeket s károkat elhárítani, melyeket az intendáns gróf úr hibás kezelése a színház pénztárának okozott, valamint e miatt nem volt képes az adósságcsinálást hátráltatni, ha egy részről a nemzeti színházat fentartani , más részről mégis az alaptőke csorbítását gátolni akarta. Nagyobb baj elkerülésére kénytelen volt az országos bizottmány a kisebb bajt, t. i. a színházi pénztárnak apadását s a szükséges költség egy részben uj adósság általi pótlását tűrni, annál is inkább, minthogy az intendáns gráf úr magát és másokat erősen biztatott azzal, hogy a színházra fordított új kölcsön gazdagon ki fogja magát fizetni. Azonban a művészi ügyvezetésről adott rajzból önkénytesen foly a következtetés, az anyagi veszteségekre is. Az 50.000 párt adósság, valamint azon hírlapi viták tárgyául szolgált kellemetlen s hitelrontó körülmény is, miszerint az országos nemzeti színház, kivált a múlt években, a művészek havi díjait sem fizethető rendesen, csak az elsorolt okok természetszerű okozatának tekinthető, és ezzel röviden és általában meg volna ismertetve intézetünknek gazdasági tekintetbeni szomorú állása is, de ki kell még egy pár adatot jelölnünk, melyek e sülyedést sietteték. Ha már az állandó operai tagoknak az intézet pénzerején túl felcsigázott díjazásai, káros aránytalanságot szültek, szükségkép nagyobb óvatosságnak kell vala divatozni, egyéb, időhöz kötött, vagy szemlészkedési irányból történt vállalkozásokban. Ha az intézetnek tömérdek anyagi kárt okozott a művészi tekintetben is meglábolhatlan régi operák új szinrehozatalának alkalmas időn kívüli jelmez- és diszitményekre pazarolt költsége, melylyel új korszerű s jövedelmező dalműveket lehet vala színre hozni, annál óvatosabbnak kell vala lenni, más kiadásokban s különösen a vendégművészek fölléptetésében. A nemes gróf e tekintetben sem tanusita legkevesebb hivatást vagy szakavatottságot. Ha be nem számítjuk is azon balfogást, minél fogva Stégert alig egy pár hét múlva az intézettőli távozása után, roppant tiszteletdij mellett, épen oly jövedelmező időszakban hivta meg vendégül, melyben minden vendég díjazás nélkül is, tömött házakra számíthatott s legalább Stéger viszont fölléptetésével az utánai sóvárgásoknak új táplálékot nem adott volna, sőt az intézet szerződött tenoristáinak, erejükhöz mért alkalmazás által, némi becsültetést szerezhet vala, miggy drága pénzen szerzett eszközzel csökkentő beesőket; de mellőzhetjük-e hallgatással azon tapintatlanságot, minél fogva, általában véve, minden vendég megválasztásával kudarczot vallott, azokat kivéve, kik nem annyira az ő szerzeménye, hanem inkább a véletlen ajándékai voltak, mint például: Leszniewszka, kit a dunafejedelemségi nyugtalanságok; P e p i t a Di i va, kit a városi szinházzak meghasonlása, Ye 11 a, kit honleányi vágya hajtott hozzánk, stb., mert ha ezeken kívül, a megbukott s még ,is drágán fizetett vendégek egész seregét tekintetbe sem véve, voltak is, kik némi látható művészi vagy anyagi hasznot hoztak, mint például Tagnoni,Medori stb szertelen dijjaztatások s az Cserháti levelek KARPATHY ZOLTÁN. Regény Irt. Jókai Mór. VIII. Gyásznapok. Folytatás. *) Maszlaczky urnak egy párszor az forgott már a nyelvén ez egész hajemelő elbeszélés alatt, hogy tulajdonképen mi jogon merészkedett Zoltán urfi minden gyámnoki beleegyezés nélkül ily életveszélyeztető kalandba elegyedni, amely utoljára is nálánál különb emberekre volt bízva , de soha sem bírt vele szóhoz jutni, mert az asszonyságok mind körülfogták az elbeszélő gyermeket. Emanuel barátunk nagymamája oda húzta őt maga mellé, helyet készítve számára a causeuseön, melyet ő azonban nagy tiszteletből nem foglalt el, s a septemvirné nagy részvéttel és anyai gondossággal törölgeté csipkés batiszt kendőjével Zoltán homlokát, s anyai gondossággal igazgatá helyre szétbomladozott hajfürtéit. Báró Berzy pedig a kártyázó asztalra téve le határozáját, menten feljegyzé Zoltán mondásait, hihetőleg a clubb of travellers magazinja számára, könyökével az asztalra dőlve s lábát oly messze elnyújtva, hogy a septemvir háromszor keresztül botlott benne. — Nos ? nos ? sürgető a genialis báró, plajbásza hegyét szájában megforgatva, nos ifjú barátom, mi történt azután ? Zoltánt feszité az a tudat, hogy valaki az ő szavait leirja s e percztől iparkodott sokkal szárazabban adni elő az egész történetet, a mi azonban a tárgy természeténél fogva kevéssé sikerült neki. — Az történt, hogy miután meggyújtottam a kanóczot, nem tudtunk visszajönni, mert a zaj közt megfeneklett a csónak, s minden megfeszített törekedésünk mellett is azt vettük észre, hogy inkább közeledünk az aknához, mint távozunk tőle. A kanócz pedig egyre sziporkázott. A szörnyűködés hangjai hallatszottak a körülállók között. — Ah, ak ! ne mondja ön tovább. Ne mondja tovább Zoltán, mert mindjárt roszul leszek. Kiálta közbe a *) Lásd a P. Napló 1310-dik számát. septemvirné s addig meg nem hagyta magát engesztelni, a mig egészen oda nem vonta magához Zoltánt, saját kezeivel győződve meg róla, hogy csakugyan itt van és nem történt neki semmi baja. — Engem ez az ilyesmi nagyon alterál. Bizonyitá még azután is szenvelgő fájdalom-érzéssel, mit a mellette ülő asszonyságok siettek osztani és helyeselni. Teresa és Jurcsa kisasszonyok pedig ott a háta mögött állván, mindjárt megszólták édes mamájukat. — A mama minden estélyen el szokott ájulni. — Furcsa, hogy mikor magunk vagyunk, akkor soha sem ájul el. Báró Berryt hátráltatók az intermezzók. Már az utolsó szót is leírta. — Hát a parton állik mit csináltak? hé?kérdé Zoltántól. — Mit tett volna ön, ha ön állt volna a parton? kérdé viszont Zoltán, elégtételt véve a báró kíváncsiságáért. — Az egyszerű : oda kiáltottam volna önnek, hogy menjen vissza, s oltsa ki ismét a kancerot. — Azt nem tettem volna meg, szólt Zoltán büszkén, mert itt ezrek megmentéséről volt szó, nem az enyimről. Kőcserepyné oda inte legyezőjével magához Maszlaczkit azalatt. — Nem találja ön e mesét rendkívül unalmasnak? — És valószínűtlennek. A fiatalember igen eleven képzelődéssel látszik bírni. Mentül tovább figyelek rá, annál jobban fel tudom fogni Vilmám ellenszenvét. Mennyi sufficencer ilyen fiatal embernél. — És mennyi arrogantia. Mikor én ennyi idős voltam, szólni sem mertem ily nagy társaságban. A fiatal embernek szerénynek kell lenni. Hallgatni, midőn magánál idősebbeket lát; figyelni, midőn azok beszélnek, és felelni, midőn kérdezik. Ez az én elvem. Ezalatt ki egyet, ki mást találgatott, hogy mit cselekedett volna Zoltán megmentésére, utóbb is neki kellett megfejteni a talányt. — A veszély találékonynyá tesz; még egykori jó gyámatyámtól tanultam azt, hogy ahol legközelebb a vész, ott legközelebb az Isten. A legnagyobb szorongattatás perezében egy gondolat támadt fejemben, ezt Isten súgta nekem. A derék őrnagy azon törekedett, hogy egy kötelet hajttasson hozzánk, de az mindig távol esett le tőlünk. Ekkor én odakiáltottam hozzá: hogy csavartasson egy gombolyag zsineget egy puskavesszőre s azt lövesse felénk, így a zsinegen át magunkhoz vonhatjuk a kötelet. — Bravo! bravo! kiálta fel báró Berry, s a társaságban lehet hallani a teljes megelégültség moraját; erre a gondolatra nem jött senki, pedig nagyon egyszerű volt. — A derék őrnagy rögtön lőfegyvert és zsineget teremtett elő, ő maga rendező, ő maga czélzott, nehogy félre menjen a puskavessző, vagy bennünket találjon. Derék ember ! Úgy lőtt, mint Tell Vilmos. A vessző épen fejünk fölött süvöltött el egy ölnyire, a maga után vont zsineget közibénk vágva le. Néhány pillanat múlva meg volt erősitve csónakunk orrán a kötél, túl a parton száz meg száz ember kapaszkodott bele, öt percz múlva kinn voltunk a parton. De ideje is volt. Alig jutott időnk megköszönni mentőink segélyét, midőn egy felvillanó láng vakita el szemeinket, mely égő gerendákat s szikrázó jégdarabokat lövellt fel az égbe, s két felé csapta a jeges árvizet maga körül, oly iszonytató fényt vetve szerte, mintha a jégtenger helyett egy lávatenger fogott volna bennünket körül, mely lassú morajjal azonnal megindult. — Az különös, szólt közbe Maszlaczky úr,ki szerette az általános bámulat emelkedését kétkedő bölcsészetével alább szállítani; az nagyon különös , hogy mi e rettentő explosióból semmit sem hallottunk. — Ez onnan van, minthogy a pukkanás mélyen a víz alatt történt. Felelt neki Zoltán. Egyébiránt az messze van ide, s önök tánczczal voltak elfoglalva. — Tehát ön e szerint megmenté városunkat , szólalt meg Köcserepy úr, örök mosolyával, mézédes hangján, melyen keresztül érzett a gúny. Zoltán szilárdul állta ki a tanácsos nyájas tekintetét. Tudta ő már azt jól, hogy ez ember neki kérlelhetlen üldözője, bár az üldözés okát még nem ismeré ; tudta, hogy ez a nyájas mosoly gyűlölettel , irigységgel van megtelve és talált választ a gúnyos dicséretre. — A mentség onnan felülről jő, nagyságos úr. Hanem annyit bizonyosan mondhatok, miszerint a városba visszatérve, a parton állóktól hallottam, hogy a jég sebes haladásban van, s az ár fél óra alatt hat hüvelyket esett. — A gutát! kiálta fel Maszlaczky úr, akinek olyan jól esett ez a tudósítás, mintha a perköltségekben elmarasztalták volna. Kellemetlen meglepetését csak a többiek öröme nem engedte észrevenni. Rögtön sietett a kalapját,a felöltönyét előkerestetni, megígérve a társaságnak, hogy azonnal authentikus tudósításokat fog személyesen hozni a Duna vízállásról, csak addig mulassanak, amit nála nélkül is megtettek volna. Zoltán tudósítása elűzé a kedélyek fellegeit, semmi baj sincs többé. Isten csak meg akarta ijeszteni az embereket, s látva bűnbánásukat, megengesztelődött irántuk, elfordítá felőlük ostorát. Igaz ugyan, hogy ezren meg ezren úsznak még most is a koldus botra jutva veszélyes járműveken, ezren meg ezren várják házaik a tetején ülve, vagy fák gallyjaira kapaszkodva, körülvéve jeges vizártól a mentséget, vagy a halált, de azért azok, akiknek semmi bajuk sincs, minek simának? A táncz most újul még csak fel igen jó kedvvel. Zoltánnal mindenki akar tánczolni. Ő az est hőse a lyánkák előtt, kik által szeretetre méltó gyermetegséggel engedi magát elragadtatni, kézről kézre adatni, hízelgéssel, gyöngédséggel elhalmoztatni, oly tűzzel, oly ifjú bájjal senki sem tudja tánczolni a lengyelt, mint ő. Még a kártyateremből is előjönnek őt nézni ilyenkor. — Ez a fiú valaha kicsapongó világfia lesz. Mondaná Eveline Maszlaczky úrnak, ha az jelen volna, ki azonban e perezben boszosan nyargal alá, s fel a Duna parton, a hideg szélben, s a partokat ellepő embertömegen keresztül furakodva, kérdezősködik nagy aggodalommal : mit csinál a víz ? — Hála Istennek tapad, felelnek neki. Már nyolcz , már kilencz hüvelyket mondanak neki. Mentül odább tudakozódik, annál többet hall, s mindenki hozzá teszi: hála az Istennek ! Az utolsó épen tizenegy hüvelyknyi esésről tudósítja, — hála az Istennek. Hála Istennek! könnyű nekik azt mondani, a pimaszok, a gyávák! hogy örülnek a más becsületes ember kárán. Ők nem tudják, hogy Maszlaczky úr háromszáz forintig úszik ebben a mulatságban. Egészen elbusulva kellett visszatérnie a septemvirerlakába, még a kapuban is hallotta, hogy kiáltotta egy az új téren végig futó ember a szemközt jövőknek „egy láb és egy hüvelyk az esés!“ . Ez volt esteli tíz és tizenegy óra között. (Folytatjuk.) 114—1319 Kedd, aug 1-jén.