Pesti Napló, 1854. október (5. évfolyam, 1368-1393. szám)
1854-10-15 / 1380. szám
társaitól végkép el ne maradjon, ama távirati sürgönynek az „Oestr. Corr.“ után a Pesti Naplónak utána kullogva közlésén kívül, egyszersmind egy vezérczikket is hozott, melyben ez eseménynek (ha t. i. az, mint ezt a P. N. is ugyane napi csikkében hasonlag megjegyzé , valósul,) roppant fontosságán bámulgatott. A „Pesti Napló“ October 3-ai (keddi) számában ismét hozott egy távirati sürgönyt, mely az elhírált postatatárnak egész Európában elterjedett tudósításait Szebasztopol bevételéről Bukarestből sept. 30-ről hozta hírül; a bécsi lapok megérkezvén később, ismét mind hozták ezt; de csak ismét a „B. H.“ nem kapta volt azt meg, s ez okból ismét nem hozta. A bécsi lapok később jelenték, mikép a postatatár sept. 28-kán hagyta el Stambult, s mikép ennek jelentése szerint Szebasztopol sept. 26-án vézetett be. Erre a„B.H.“ megsokalván ekkora elmaradottságát, oct. 5-diki (csütörtöki) számában hoz, magán távirati alakban, rendes szokása ellenére, lapja élén, s ta mbu 1i sept. 25-diki tudósításokat, melyek nála igy kezdődnek: „Szebasztopol eleste nem valósul.“ — E tudósításai az „Oesterr. Corr.“ egy közlésén alapulván , — az almai csatának hírét hozzák, melyet mi már oct. 1-ji számunkban közlénk ; s igy e hírre nézve öt nappal előttük volt meg eme tudósításait, melyek élén „Szebasztopol eleste nem valósulásának“ hire roppant kiemelt betűkkel kürtöltetik, mig az,,Oestr. Corr.“-ben csak az almai csata részleteinek elsorolása után csakúgy odavetőleg van mondva : „Hite terjedt Szebasztopol bevételének, de nem valósult.“ — bevezető szavaiban maga az „Oestr. Corr.“ is minden felelősséget ez adatok valósága iránt magától elhárítván. Ugyane tudósításokat az almai csatáról hozta a bécsi „Presse“ távirati sürgönye is, de Szebasztopolról egy betűt sem. Mi e stambuli hírekre megjegyzők, mikép sept. 25-ki tudósításokkal sept. 26-ki eseményt nem czáfolhatván, a tatár tudósítása Szebasztopolnak bevételéről még megczáfolva nincs ; s kiemelők , mikép sem a „Presse“ ,melynek tudósításait „hadi mozgalmaink“ közt közlők, sem az „Oestr. Corr.“, melynek czikkét a „Távirati sürgönyök“ rovatában hozók s arra „mozgalmainkban“ utalóak, nem hozza azokat „ily lesújtó bevezetéssel : „Szebasztopol eleste nem valósul,“ mint azt a „B. H.“ magán távirati sürgönyében olvassuk. S ezt, hogy „az Östr. Corr.“ nem hozza azokat ily lesújtó bevezetéssel“, ezt merészkedik a B. H. hazugságnak nevezni, azon naiv ráfogással élvén, mintha mi állítottuk volna, hogy ez: „Szebasztopol eleste nem valós a 11.“ az „Östr. Corr.“ oct. 4-ki tudósításai közt nincs. Igen, ott van; magunk közlők azt; magunk utalánk rá mozgalmainkban; de mutassa meg a „B. H.“, hogy mi annak, mit magunk közlénk, ottlétét csak egy szóval is eltagadtuk, vagy annak ott nem létére valamit építettünk volna, vagy ha ezt nem képes, a „szemtelen hazugság, vádja reá visszaháromlik. Nem, nem azt állítuk mi, hogy az az „Őst. Corr.“ben benne nincs, mert hisz magunk utaltuk reá az olvasót, de ki akartuk emelni, hogy az „Oestr. Corr.“ e hírrel nem csak nagy lármát nem csinál, hanem abban némileg még kételkedik is; ki akartuk emelni, mikép midőn a B. H. oly felette örvend Szebasztopol be nem vételén, ez örömét az „Oestr. Corr.“ teljességgel nem osztja; s midőn a B. H. positiv határozottsággal hozta ezen az orosznak annyira kedvező hirt, akkor az „Oestr. Corr.“ az eziránti felelősséget magától elhárította. Hazudság-e ez? —Vallja meg őszintén a „B. H.“, e leleplezése most ugyan elfojtott, de tavali számaiban nem igen rejtett oroszbaráti érzelmeinek, ezen ellentétbe állittatása az „Oestr. Corr.“-el őt szivén találta, s innen azon tajtékzó dühe, melylyel a rágalom és elcsavarás önemelte kakas dombjára nagy diadalérzettel felállva szórja kifakadásait, csak önmagához méltóan. Valóban szánni kezdjük őt, és féltjük. Arra azonban ily megzavarodottságában is figyelmeztethetni hiszszük a B. H.-ot, hogy magán távirati sürgönyei iránt egyáltalán nagy bizalommal nem lehetünk, mióta ezelőtt több hónapokkal egy „Várnától egész Kasztendzséig terjedő ödök és térről“ hozott magán távirati sürgönyének badar voltát illően kimutattuk , min a t. sz. ar annyira confundálódott, hogy regénye által megküldé nekünk távirati sürgönyének eredetijét, mutatva, hogy azt ő csakugyan kapta, egyszersmind egy mellékelt levélkében mentegetőzvén, hogy „ilyesmi más szerkesztőségen is megtörténhetik.“ Igen, meg, de hazudsággal vádolni mást, akkor midőn maga igazat nem mond, ennek nem szabadna megtörténni; ezt ki is kérjük magunknak! *) Fővárosi és vidéki újdonságok- Budapest. Megvalljuk, mindig örömmel értesülünk afelől, hogy jobb íróinknak művei más nyelvre lefordittatnak. Mert itt nem egyéni hiúságról van szó. A magyar írd kitüntetése, művének lefordítása egyiránt érdekli őt és a nemzetet. A külföld, mely eddig a történelemből tán csak azt olvasta ki, hogy a múltban jól forgattuk a buzogányt és azt halla rólunk, hogy aranyos mentében isszuk a tokajt, jobb műveink megismerésével tanúja lett szellemi életünknek és megismerhető azt is, mi bennünk jobb. Kik irodalmunknak ismertetését a külföldön elvállalók, jóakaratuk és rokonszenvüknek adják tanujelét, miért is részünkről tisztelet és méltány illeti meg őket. E tisztelet s méltány nagy mértékben megilleti a történeti nevű Stuart Mária grófnőt, ki nyelvünket megtanulván irodalmunk iránt nagy részvéttel viseltetik. A tisztelt grófnő magyar nyelven írott levelet intézett Pozsonyból, hol jelenleg anyjával, született Beresford grófnővel lakik. Jókainkhoz, melyben őt megkéri, hogy a „magyar Nábobot“ angol nyelvre fordíthassa. A gyengéd és mivelt tollal irt levélke a felől is értesíti Jókayt, miként a t. grófnő, Skóthonban élő barátnői számára már több beszélgét lefordítá, s hogy azok e nemes delnőket, kik irodalmunk iránt részvéltel viseltetnek, igen elbájolák; s hogy ők e beszélykéket a „Foreign Miscellany“ czimű gyűjtemény szerkesztőjének Constable urnak átadatván , azok e gyűjteményben megjelentek. A t. grófnő iránti tiszteletünkben, tudjuk, minden magyar irő osztozni fog. — A népdalok barátait figyelmeztetjük Simonffy Kálmánnak „magyar dalbokréta“ színmű szerze-ményeire. Szerzőnek több népdala népszerűvé vált s már a népnek ajkán él. Ily egyszerű szép dalokat irt szerző Petőfi, Arany, Tompa, Czuczor, Lévai, Lisznyai s mások költeménybe, ezek közöl most két füzetben 24 dalt szándékozik előfizetés útján kiadni. A díszesen kiállítandó füzetek előfizetési ára egyenként 1 pert Az első füzet nov. 20-ig jelenendik meg. Az ügynökségi kérdés szabályozása tekintetéből az illető kereskedelmi kamarákhoz véleményadás végett több kérdés intéztetett, miknek értelme az, vajjon a jogosított közügynökök keresetmódja általában concessiótól feltételeztessék-e vagy üzlet-bejelentés mellett szabadon hagyassék ? mi szabályok álljanak fel az ajánlatok nyilvántételére és az üzleti helyiségek tarthatására nézve? s végre mily arányban határozandó meg a közügynökök *) Jelen rovatunk kezelőjének nem tagadhattuk meg azon elégtételt, hogy csatatéri közléseinek a Budapesti Hírlap által elcsavart kitételeit s logicáját rendbe hozhassa. Az e r k. száma a magán ügynökökéhez képest, s miként szabályozandó megadóztatásoknak aránya ? — Mindamellett hogy a nemzeti szinház intendánsa rendületlenül áll, ez intézetünk iránt a közönség részvéte egyre emelkedik és mint hitünket a múltkor is kifejeztük, a közönség öntudatos pártfogása nem engedi, hogy e szinház romjain impavibe üljön a derék intendáns. És e kitartó, e hű pártolásra nagy szükségünk is van ; a sülyesztő rendszert csak a fentartási törekvés, csak a közönség lelkes részvéte egyensúlyozhatja. Az ily jó akaratnak minden nyilatkozatát méltánynyal kell fogadnunk s ezért hálás elismeréssel fogadjuk gr. Bethlen Miklós urnak is hazafias ajánlatát, minélfogva egy egész évre és a nemzeti színház nyugdíjintézete részére szentelendő igen csekély fellépti díj mellett vendégszereplését ajánlá fel. Minden héten egyszer fellépni késznek nyilatkozott. Második felléptéül Hametet választá, melyben a czímszerepet adandja, ez után Manlius miniszterben szándékozik fellépni. Meg vagyunk a felől győződve, hogy az igazgatóság örömmel fogadja e hazafias ajánlatot. — Urházy György „Keleti képei“ igen díszes kiadásban megjelentek. A sok érdekes adatot tartalmazó munkáról bírálati rovatunk bőven szóland. S ennek hivatása kiemelni a munka azon részeit, miket mindenki nagy részvéttel olvasand, ki a szép keletről, a hős, a daldús szerb népről alapos ismeretet gyűjtött szerzőnek e nagyon érdekes művét megszerzendi. A kiállítás díszes s becsületére válik Emich könyvnyomdájának. — Egyúttal a felől is értesítjük a közönséget, miként lapunk dolgozó társa Urhizy Györgytől nem sokára két kötetnyi munka fog megjelenni „Politikai tanulmányozások“czím alatt. Az első kötet az államrendszerekről értekezendik, a második az e rendszereket alkotó, fentartó, kifejtő államférfiakat ismertetendi. A kegyeletnek jelei, a jó akarat zálogai között kell felemlítenünk a pesti félgymnasium növendékeinek és mások közremunkálásával a Garay árvák felségélésére Szigmund Vilmos és Huszár Imre Által kiadott albumot is, mely e napokban ,,Részvét hangjai“ czím alatt jelent meg. A 194. lapra terjedő munka elbeszéléseket és költeményeket tartalmaz 15 fiatal írótól, kik között Flóra, Paulikovich Lajos, Győri Vilmos, Vécsey Sándor és Dalmady Győző nevével találkozunk. A többi írók neveivel először találkozunk az irodalmi téren. Ajánljuk ez albumot a közönség figyelmébe. — Atádi Vilmos, kinek nevével népies irodalmunk barátja sokszor találkozott, elhagyta a fővárost, Kecskemétre neveztetvén ki ügyvédnek, ott e napokban kezdett uj pályájához. Hisszük, hogy minden buzgósága mellett sem teendi le végkép azon tollat, mely eddig anynyi jót irt a nép számára. Pesti barátai részére tudatjuk, miként kecskeméti lakása van a körösi nagy utczában 912. sz. a. — Az Eszterházi-vadászegylet tagjai értesittetnek, miként a par force-vadászat f.hó 16-án veendi kezdetét s a találkozás Halbthurmban minden hétfőn, szerdán és pénteken történik. Dr. Wagner Dániel ur gyógyszerészeti gyárában Pesten, a váczi utón tegnap nagy szerencsétlenség történt. A gyógyszertár ügyes és tapasztalt segéde a 62 éves Ries Antal pokolkő készítése végett salétromsavas ezüstöt kivánt előállítani, előbb azonban a réz tartamú ezüst olvadékból az ezüst fémet kelle kiválasztania; e végből sósavat kellett volna az olvadékhoz adnia, de tévedésből abba ammoniakot öntött, miáltal durranó ezüst támadott, melyből néhány szemet iszonyú pusztítást képes előidézni. E durranó ezüsttel készíttetnek a lőgyutacsok. Az ekként támadott durranó ezüst keresztül zúzta az asztalt, szétszaggatá a segéd altestrészét s karjait, és egy pillanat alatt megölé őt, s nagy dúlást okozott minden törhető tárgyban. A drór fia szintén jelen volt a laboratóriumban, ruháit a lég nyomása szétszaggató, de Lion megóvta nagyobb szerencsétlenségtől. A sósav és ammóniák, mint magában véve ártalmatlan szerek, a gyógyszertárban egymás mellett állanak, innen magyarázható a különben igen gondos segéd tévedése. — Hegyallyai szőlő és bor-kiállitás. A hegyallyai szőlőbirtokosok részéről múlt évi oct. 30-ik napján Mádon tartott gyűlés határozata következtében a szőlőgazdászat emelése tekintetéből óhajtott szőlő és bor kiállítás a magas kormány engedélyével f. évi oct. 22. 23. 24. és 25-dik napjain Tállya városában a kávéház teremében fog tartatni, felkéretvén a szőlő-birtokosok , hogy ezen közérdekű ügyet ez alkalommal is meleg részvéttel pártolni, s valamint a szőlő példányokat, úgy a bormustrákat is, a kiállítást megelőzőleg, s legalább egy pár nappal előbb a rendezéssel megbízott Szabó János nyugalmazott országos szemorvos úrhoz Tállyára beküldeni szíveskedjenek a bormustrák a múlt évi határozat értelmében az 1850, 1851, 1852. és 1853-ik évi hegyallyai termésből, lepecsételt s jeligével ellátott palaczkokba lesznek beküldendők — s a választmány által megbirálandók — melyre a t. ez. választmányi tagok, s a hegyallyai szőlőgazdák ezennel felkéretnek. Kelt Patakon oct. 11-én 1854. Vidék- Nagybánya, oc. elején. A kor, az idő intésére figyelni kötelesség és észszerű, ellene Cselekedni bűn, s ki ez intő szózatra nem hallgat, s az idő érett lelkével előre nem halad, elbukik egyes ember úgy mint társadalom. — Azért igyekezzünk gyermekeinknek, a jövendőség polgárainak, s a haza védoszlopainak növelést adni, mert mig a népnevelés szövetneke világos közöttünk, nem félhetünk az enyészettől, addig életre való nép vagyunk ! — Ez intést pedig nem lehet soha eléggé elmondottnak tekintenünk, mert az soha nem válik feleslegessé, bármi idő és alkalommal is. — Érti ezt népünk, azért minden erejét megfeszítve iskoláit újabbakkal is szaporítva fentartja, — városunk szinte két felekezeti iskolát bir; egyik a rom. kath. algymnasiuma, mely már e lapokban is ismertetve volt, a másik a helv. hitvallásuak elemi iskolája, alsó, és felső, két tanítóval, hol az évenkint tavaszszal és ősszel tartatni szokott szigorlatok közül, az őszi, a napokban tartatott meg, szép körű hallgatóság előtt, — az első elemi iskola növendékei létszáma a f.iskolai évben 4. osztályban 58 volt, tanulmányaik a következők: vallás, történettan, természetrajz, Magyarország leirása, számtan, erkölcsi mondatok, szavallás, írás, olvasás; kézikönyvekül használva : Raff, Edvi, Lukács Pál, Flóri stb. munkáit. A 2-ik iskola növendékei száma szinte 4. osztályban volt 30, tanulmányaik a következők : vallás, reformatio története, magyarok története, rövid mértani földirat, természetrajz, magyar és német nyelvtan, földrajz, számtan, ezenkívül a magántanulók latin és görög nyelvben is vettek oktatást. Pázmán Mihály 17—18 napra szaporodott színtársulata buzgólkodik zsibbadásba ment városunk hangulatát felvillanyozni, s tagadhatlan, hogy a társaság e részben, változatos darabok szintehozásával is , mindent elkövet, a hatán az ő törekvésüket reánk, s magukra nétt siker nem koronázza, nem ők, de mi magunk vagyunk okai. A társaság jobb tagjai Pázmánné, Hevesiné, Redényiné, Pázmán, Hevesi, Török, stb. és ha még egy énekesnőt bírhat a társulat, úgy mint vidéki társaság, bárhol betöltheti helyét. Szintén a napokban volt szerencsénk látni a marokkói araboktól három műelőadást, melyek közöl egyet, a kórház javára rendeztek, s fájdalom, valamint többi úgy ez előadásuk is igen látogatatlan volt, közelebbi országos vásárunk oly silány volt, mihez hasonlóra nem emlékezünk, sem eladó, sem vevő, sem pénz nem volt, pedig e három nélkül vásárt még gondolni sem lehet. — Az élet ára naponkint szökik, már 30 vízot megy « TUDOMÁNY ÉS IRODALOMJeles íróink csarnoka. XXXII. BARÓTI SZABÓ DÁVID (1739—1819.) Valamint a világtörténelmi nagy drámában minden egyes nemzetnek ki van rendelve természete és képessége szerinti külön külön szerepe, melynek betöltésével mindannyian hivatvák kölcsönös kötelezettségben hozzájárulni az összes emberiség előhaladási munkájához: azonkép egy-egy nemzet tagjai, kiknek együvéműködése azon nemzet történelmét alkotja, még kevésbbé tekinthetők egymástól elszigetelt, különálló jelenségeknek, de összefüggő eleven részeknek, melyek az egy szerves egésznek épségben tartása s felvirágoztatására vannak rendelve. Az egyed hat nemzetére s e hatást a nemzet továbbozza a többi nemzetre, az összes emberiségre. S ha bárkinek a működők közöl méltányos helyét a történelemben azon befolyás szerint kell meghatározni, melyet nemzete és közvetve az emberiség előhaladására gyakorolt; úgy az emberiség évkönyveiben a mesterségek és művészet gyakorlói, az ismeretek és tudomány terjesztői, az irodalom bajnokai nevét ép oly fényes betűkkel szükség feljegyezni, mint azokét, kik országokat kormányoznak vagy seregeket vezérelnek diadalmakra. Ezért mondatik helyesen, hogy az irodalom történetei nem egyebek az egyetemes történelem kiegészítő részénél , s az irodalmi búvár csak úgy adhat hű képet valamely nemzet irodalmának múltja, jelene és belátható jövője felől, ha szempontja szinvonalt képez a világtörténelemnek legemelkedettebb s ennélfogva részrehajlatlan felfogásával. Ugyanazon mérv, melyet a külső cselekvés, a gyakorlat hőseire alkalmazunk, alkalmazandó a belső cselekvés, az elmélet, az írás hőseire is, — sőt az utóbbiakra legtöbb esetben még inkább, mint az előbbiekre , mert hiszen a szellemi munkálatok többnyire jótékonyabb sikerrel, s mindenesetre tartósabban mozdítják elő a nemzeti, az emberi mivelődést, mint a legragyogóbb hadjáratok vagy a legdiadalmasb országgyűlési szónoklatok. S nem bizonyítja-e a történelem maga, hogy az első kormányférfiak és legkitűnőbb katonák minden időben s minden nemzetnél többnyire az irodalmi köztársaságnak is tagjai ? Ezért az irodalom történetírója kell, hogy a népek fejlődési folyamatát szellemi képben tüntesse fel, melynek egyes alakjai — az írók — mint saját korszakuk termékei s visszatükröztetői sorakoznak egymáshoz; ezért igyekeztünk mi is, bár nem egész irodalmunk történeteit írjuk, de csak egyes főbb kezelőit mutatjuk be időnkint a magyar közönségnek; ezért igyekeztünk mi, egyes jelesb íróink rajzolásában, hacsak röviden érintve is, de minél határozottabban körvonalazni az illető kornak általánosan jellemző viszonyait, melyek közt íróink működése folyt, s kijelölni egyszersmind a polctot, melyet ezek, mint a közműveltség vezérei, elfoglalnak. — Jelenleg , midőn Baróti Szabó Dávid emlékezetét akarjuk felújítani, kevésbbé kell kiereszkednünk nemzetünk azon korszakának leírására, melyben e kitűnő férfi hazánk javára munkálkodott ; mert épen ezen, irodalmunkra s különösen költészetünkre nézve újjászületési korzsak fő vonásait már előtüntettük Ányos, Báróczy, Dajka, Dugonics, részben Kazinczy és mások irodalmi jellemrajzában. Ezen oknál fogva itt leginkább csak az úgynevezett latin iskoláról kell néhány szóval megemlékeznünk, mely irodalmunknak igen jelentékeny fordulópontját képezvén, befolyását az egész nemzet ízlésének nemesbítésére sem mulasztó el érvényesíteni, s melynek egyik alapítójául épen Baróti Szabó Dávidot tiszteljük. A latin iskola, mely irodalmunkban a múlt század vége felé a Bessenyei György megállapította franczia iskola viszhatása gyanánt lépett fel, természetesen csak fokat képez költészetünkre nézve, melyen ez utóbbi véglegesen meg nem állapodhatott ugyan, de rajta épen azért, hogy szervesen tovább fejlődhessék, szükségképen keresztül mennie kellett. Hiszen a fejlődés, haladás maga úgyszólván csak ellentétek folytonos kiegyenlítése, s minden eszme, mint rávitelesen (azaz : adott tér- és időbeli körülmények közt) igaz, mihelyt kizárólagos uralkodásra lép, a benne rejlő ellenmondásnál fogva maga fejleszti ki saját ellentétét, mely azt, ha végletessé fajult, felváltja, de maradandó igazságát önmagának beolvasztja. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy a tudós szerzeteseink által létesített latin iskola több oly elemet is csempészett be költészetünkbe, melyeket belőle idő folytával ismét ki kelle küszöbölni, és sokat félrevetett, aminek vissza kelle állíttatnia , de annyi bizonyos,hogy a versmérték behozatalát, a magyar hangmértéktan rendszeres kifejlődését, a prózai és verses nyelv határozott különválását egymástól, főleg pedig azon szabatosságot, melylyel irályunk, habár ez még korán sincs kifejlődve, mai nap mégis bir, kétségen kivül a latin iskola munkásságának köszönhetjük. Hangzatosság hiánya és szabatlan , vizenyős áradozás, kapcsolatban a műizlés fejletlenségével, valának különösen ama kül- és belidomi hátrányok, melyeket a latin iskola megszüntetett és így az utónemzedékre nézve azon kettős sikert eredményező, hogy egy részről érvényre emelkedett a nyelvkezelés technikája (külső csín), más részről választékosabb ízlés (belső csín) kezdett elterjedni. Méltán sajnálhatjuk, hogy legújabban, a classical tanulmányok mellőzésével, legszámosabban költőink közel ismét technika és ízlés nélkül látnak a verseléshez. Nem szólván a kezdeményező Erdősi János és követői kísérleteiről, csak azt említjük meg, hogy közvetlenül a latin iskola keletkezése előtt Ráday Gedeon (ki a Zrinyiászt hatásokban dolgozta ki) és Szilágyi Sámuel (Voltaire hőskölteményének magyarítója) már a múlt század ötödik tizedében, Molnár János pedig, (ki első kelt ki a tizenkét tagú rímes sorok ellen), és Kalmár György ugyanazon század hatodik tizedében szorgosan foglalkozónak a római mértékek honosításával.Molnár példája indítá ez irányba Révai Miklóst és alkalmasint Baróti Szabó Dávidot is, mely utóbbi (Rauch felszólítására) 1773-ban kisérte behozni a régiek epikai és lyrai versmértékeit a magyar költészetbe s „uj mértékre vett különb versei“vel első lépett fel nyílványosan 1777-ben. Rans József még 1760-ban irt római mértékű verseket s ő dolgozta ki az első magyar hangmértéktant, nyilvános fellépésében azonban mind Baróti Szabó mind Révai által megelőztetett. Ezen említett három férfi alapitá meg tehát irodalmunkban a latin iskolát, melynek életbe lépését Toldy Ferencz azon évtől számítja, midőn Baróti Szabó világ elibe bocsátotta feljebb nevezett versgyűjteményét.—Hármuk közöl Révai volt a legköltőibb lélek s egyszersmind ízlés tekintetében első.an is legszabatosabb, s hogy úgy mondjuk, legrómaibb, mert a hathatós rövidséget komoly méltósággal legszerencsésbben egyesité ; Baróti Szabó pedig legtermékenyebb s a különféle vers-sdoraok nyelvünkre alkalmazásában legügyesebb. A latin iskola felől részletesebben kelle szólanunk, mert Barótink irodalmi érdemei főleg annak megalapításában és sikeres hatása terjesztésében öszpontosulnak, mely utóbbit Baróti különösen az által is biztosította, hogy Bacsányi és Kazinczyval a „Magyar Muzeum“ kiadására egyesült (1788 — 1792) s igy az uj iskolának irodalmi közlönyt is adott. A mi már magát Baróti Szabó irodalmi munkásságát a jellemzett irányban illeti, ez kettős vola: költői és nyelvészi. Barótit mint költő tekintve,nem tagadhatjuk,hogy — csekély költői képzerejénél fogva, melynek mérsékeltségét azonban rendkivüli tanulmánynyal pótolá — — eredeti munkáinak becse kevésbbé jelentékeny, mint fordításai , melyek közöl Virgil eklogáinak s Reneisének magyarítása — Baróti fő munkája, melyet mint közel hetven éves aggastyán készített — elhomályositá minden versenytársait s még mai napig is példányul szolgálhat. Említést érdemelnek ezenkivül,ani ez tankölteménye, „Paraszti majorság,“ s még inkább az „Első szüleink eleste,“ melyet ő Milton „Elveszett paradicsominak Neumann általi latin kidolgozása után foglalt magyar versekbe, feltüntetve azokban az eredetinek is főbb szépségeit, ami annál csodálatosabb, minthogy Baróti a magyar és latinon kivül semmi más nyelvet nem ismert. — Koránsem állíthatjuk azonban, hogy ezért Baróti eredeti verseiben is, jóllehet ezek leginkább eddig szokatlan mértékek által tűntek ki, nem foglaltatik több becses részlet, sőt több egész oly mű is, melyek az ítészt teljesen kielégithetik. Kevéssé kedélyes természetes mérsékelt képzeleje őt különösen tanköltemények írására indítá ; modorát, sőt egész életnézetét a rómaiaktól kölcsönözte (főleg Horatiustól) s elbeszélő versei telték a régi hitrégészetből vett képekkel , de habár az alaphangot nála is a hazafiság lelkesedése képezé (mely tekintetben különösen utalhatunk,egy ledőlt diófához és „egynémely urfiról“ czimű szép verseire, melyeket ma is bárki élvezettel megolvashat), ő mégis inkább tiszteletet s tekintélyt vívott ki magának írótársainál, mint népszerűséget a nagyközönség előtt. Költői kísérleteinél nem csekélyebb, sőt sokkal nagyobb jelentékűek nyelvészeti munkálatai. Ezek különösen a magyar prozodia megállapítására vonatkoznak és számos tollharczra nyújtottak alkalmat, hanem e tollharczok, bármi keserűséggel folytak is, nem voltak meddők s nagy mértékben előmozdították nyelvünk tudományos ismeretét, melylyel a folyó század elején már nagynevű külföldi tudósok is (mint péld. Schlegel Frigyes, ki 1809 ben Horvát Istvántól tanult magyarul, és Humboldt Vilmos, kit Márton nyelvtana nem tudott kielégíteni) komolyan kezdenek foglalatoskodni. Alig helyeselhetjük ennélfogva Vitkovicsnak ugyanekkor tett bizalmas nyilatkozatát : „nem tudom, eddig is nem vált e nagy kárára literaturánknak, hogy arról tűzzel vassal czivakodnak magyarjaink, hogy mint, és nem, hogy mit kelljen írnunk;“ mert épen ekkor azon „forma“ volt kérdés alatt, mely az esserei,“s annak alapos és mindenoldalú megvitatása nélkül a latin iskola növendékei, mint Virág, Kazinczy, Verseghy, Buczy, Szentmiklósy, Berzsenyi, sőt maga Vitkovics sem fejlődhettek volna az irni-tudás azon fokáig, hol most a magyar méltó büszkeséggel mutathat reájuk. És ezen hatás nagy részben Baróti érdeme, kiről még azt sem szabad hallgatással mellőznünk, hogy ő a magyar tájszólásokat, közmondásokat, elavult szókat is figyelmére méltatá („Magyarország világi“ és „Kisded szótár“) s nyelvünket számos uj, most már egészen használatossá vált szóval gazdagitá. (így többek közt az „erény“ szó is Barótitól van.) Baróti Szabó Dávid a hazának élt s munkásságát egész hosszú pályafutásában mind végig engedetlenül irodalmunknak szentelte, melyet alapos buvárlataival, nagyszámú s nem kis becsű műveivel emelt és gyarapitott , s azért kell, hogy jeles iréink csarnokában ő is helyet foglaljon s buzdító példájával nemzedékről nemzedékre hasson. Greguss Ágost. 31 igyér könyvessel 400(629). Közlekedési naptár az 4855 dik közönséges esztendőre. Első évi folyam. Szerkeszti Galgaiczi Károly. Kiadja Sznzad Gyula. Pesten. Emich Gusztáv könyvnyomdája. 8-rét. 476 l. (Ára 40 persjczár.)