Pesti Napló, 1854. október (5. évfolyam, 1368-1393. szám)
1854-10-14 / 1379. szám
1854. WláS és feljut ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Velékre postán küldve: fr» i.ipyedr« 5 ft. — kr. p. Fi itftc 10 „ jf ff A tavi előfizetes, mi az a szí a mkint eladit is megszűnt A lap politikai tartalmit illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, Szttke Otili tFodó :’Uri«tett 8. fi. vagl figyelt tárgyszó pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő : mint aza 8-ik szím. * ■ -1 ———--------- ■ ■■ ■ Bémentetlen levelek csupán rendes levesfiinktól fogadtatnak el. Pesten házhoz hordva: Félévre • 8 1 ■ Évnegyedre 4 „ — „ ,f Egy hónapral ft. 30 br.p. Bili »lilik 81 hasábos petition 4 pgS knjozárjívsl síimirtstik. A be- Igtatisl • 10 pengS krnyi kfllSn bflyefdlj elSre lefizetendő ■ Msgín viták 81 hasábos tora 5 pengd krajcárjával sí í mit tátik. — A flSIváteli dij szinte mindenkor «18- re leflendd a Szombat, ott. 14-én-HIRDETÉSEK és MAGÁNVTTÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Hegjelen e PESTI NAPLÓ — kettőt és inneputlni napekit — kivéve — jelen évnyi alakjában, mindennap reggeli érikban. Előfizetési felhívás & gsr&x october decemberi negyedik évnegyedi folyamára. Vidékre postán küldve 6 frt. Budapesten házhoz hordással, 4 frt. pp. A előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalit, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, aruteja 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyóutcza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pitti Napló kiadóhivatala, Bécs, oct. 11. Aki hírlapjainkban azon számtalan, a cholerára vonatkozó czikket, jegyzetet, hirdetményt olvassa, kétségkívül azt fogná gondolni, hogy nálunk naponkint ezren halnak meg e betegségben, pedig a baj nem oly rettenetes, s mivel a nyavalya tán hazánk felé is veendi útját, jó lesz róla egy pár higgadt azét mondani. „Experto credo Ruperto“, tapasztalásból szólunk, mert múlt vasárnap a kellemetlen vendég csekély magunkat is meglátogatott. Őszkor rendesen megtörténik, hogy az ember magát kissé meghúzi, vagy a szóló és szilva által gyomrát rontja. Más években, midőn a cholerától nem tartanak, az ily apró bajt föl sem veszik s egypár ártatlan gyógyszer által meggyógyítják, a minő minden háztartásban található. De most, midőn mindenki a cholerától fél, épen természetellenes módon akarják magukat meggyógyítani s ez okozza tulajdonkép az igazi súlyos betegséget. A Presse femnszóval dicséri s terjedelmesen közli dr Pfeufer müncheni tanár cholera-csikkeit; ha valakinek igen sok fölösleges ideje nincs, ne olvassa e czikkeket, mert miután átolvasta, egy hajszállal sem tud többet, mint azelőtt. Ha meghalt, iparkodjék izzadásba jöni, s ha gyomrát rontotta, tegye azt, mit máskor hasonló alkalommal tenni szokott s fogadni mernénk, hogy 100 közöl 99 életben marad; a századik pedig alkalmasint divalera nélkül is meghalt volna. Mindenesetre legtanácsosabb azonnal értelmes orvoshoz fordulni, mert ez a sokszor ártalmas háziszereknél hathatósb orvosságot adhat, azt mondjuk azonnal, mert midőn maga a valódi ázsiai cholera már itt van, ellene az orvos sem tehet semmit. Egyébiránt hálát adhatunk az égnek, ha Bécsben, azaz majdnem 500.000 főnyi lakossággal bíró városban, naponként 20 ember hal meg bizonyos betegségben; ha rendes időben a vízkör vagy typhusban meghaltakat összeszámítjuk, akkor is kikerül naponkint a 20 ember, s innen még sem fogjuk azt következtetni, hogy a vízkór vagy typhus mindenkit meg fog ragadni. — Múlt éjjel a Wanderer szerkesztője betegedett meg hasonló módon, de már e reggel ő is jobban érzi magát, azért félre a túlzott félelemmel; a halál bármikor la utol érhet; egy kis hasjárás — salva veria — még nem cholera, sőt a legtöbb esetben, kellő óvatosság mellett a valódi cholerát el szokta hárítani. Azonban a cholera nélkül is hasgörcsöket kaphat az ember, ha bizonyos lapok émelygős kifakadásait olvassa, miket tudatlanságuk s tapasztalatlanságuk bizonyítványai gyanánt a világba küldenek, így példa egyik „nagy“ estilap — alakjára nézve csakugyan „nagy“ — szörnyen lehordja az egyesülteket, mert Szebasztopol előtt tétlenül állanak. Az olvasó emlékezni fog talán, hogy mi is keményen megróttuk e tétlenséget, mielőtt az egyesültek még Krimiában voltak, mert akkor szándékukban kételkedtünk, a vitézségekben s ügyességükben soha sem! A fentebb említett nagy politikus alkalmasint azt hiszi, hogy erősséget is csak oly hamar vesznek be, mint példa oroszellenes czikket írnak. A jó ember nem látszik meggondolni, hogy már most nem a világ gondja, az egyesültek működései felett őrködni s azokat tettre nógatni; most saját becsületük, katonai becsületök azt kívánja, hogy félúton meg ne állapodjanak. Ha váratlan óriási akadályok az operációkat feltartartóztatják, az illetőket biztatni és bátorítani kellene, nem pedig korholni és lehordani. A gondolkozó olvasó, még inkább pedig a tulajdonképeni szakértő, undorral fordul el ily tapintatlan kifakadásoktól, melyek csak azért nem zavarják meg a közönség ítéletét, mert a közönség előtt már egy csepp hitellel sem bírnak. Düsseldorfban a remek torzképek szülőhelyén kis képes füzetke jelent meg, mely a minap könyvárusi után ide is jutott. A képek valóban remekek s a jelen török orosz háborúból néhány igen eredeti jelenetet ábrázolnak, így példa egyik képen az oroszok rögtönzött hídon a Dunán átkelnek, midőn már majdnem a túlsó partot elérték, a híd leszakad s az oroszok ezrei pereputtyöstől vizbe fúlnak. A túlsó parton a törökök mosolyogva s keresztbe font karokkal nézik e látványt; a kép alatt e szavak olvashatók : „Múlt hó 30-kan bátor hadsergünk a Dunáni átkelést megkezdte s a törökök egy mocczanással sem merték ez átmenetet háborgatni, ámbár szemük láttára történt.“— Egy másik képen számtalan halottal telerakott szekérsor látható, mely „nagy trabban“ javaslet; az egyik szekérről egy halott leesett s most a földön hever, mig a kocsik sietve tovább haladnak. A kép alatt ez áll : „Szilisztria elől visszavonulván, csupán egyetlen egy halottat vesztettünk el.“ Az igen diszes kiállítású füzetkének ára csak 36 pkr., s igy képzelhető, miszerint az élezsovár bécsiek mohón veszik. 0 e t o b a r 12— Az ismeretes tatár-tudósítás oly nagy zajt ütött, hogy még most is, utólagosan, midőn a hír maga régen valótlannak bizonyult, azon törik a fejeket, miként támadott e hir s miként terjedt el oly hamar a világ egyik végétől a másikig. A hir támadását illetőleg már a maga idején közlöttük azt, mit eziránt Letang tábornok környezetében beszéltek, azon gyorsaságot pedig,melylyel e hir nevezetesen itt Bécsben terjedett, azon mohóságot, melylyel azt felkapták és tovább terjesztették, igen egyszerűen magyarázzák. Szombat valt, September 30-ka, midőn ama hir ide érkezett. A börze igen lankadtnak mutatkozott, a szűk pénzviszonyok, melyek a hónap utolsó napján szokottnál jobban érezhetők, igen kellemetlen hangulatba ejtették a pénzvilágot s már is egyik másik új calamitástól tartottak. A börze bezáratása után érkezik ama famosus hir, mely — félórával előbb köztudomásra jutván — mindenesetre roppant hatással lett volna a pénzvásár magatartására, képzelhető tehát, mily sietséggel terjesztették az e hit birtokába jutott bankárok a nagy újdonságot, azon reményben, hogy a szorult helyzet ezáltal némileg javulni fog. E remény valóban teljesült, az árkelet emelkedett. September utolsó év october első napja minden baleset nélkül múlt el s igy a hazug hirnek legalább egy jótékony következménye volt. Ámde a félhivatalos „Oestrr. Corresp.“ is közölte ama hirt — fogják mondani — ily tekintélyes közlönytől csakugyan több óvatosságot várhattunk volna! — Vegyük a dolgot úgy a mint van ! Az Öater. Corresp. először nem közölte hivatalos alakban, hanem megnevezte a forrást s igy minden felelősséget magától elhárított. Másodszor pedig a kormány maga sem tudhatta, igaz-e a közlemény vagy sem. Sajnáljuk, hogy nem volt igaz, de hisz szintoly könnyen igaz is lehetett, mennyit lármáztak volna ez esetben,ha megtudják,hogy az ausztriai kormány az oroszok veszteségét hirdető közlemény birtokában volt s azt szántszándékkal viszszatartóztatta. Nem azt mondták volna-e, hogy Ausztria kormánya e győzelmen boszankodik, hogy alakomban mégis rokonszenvvel viseltetik Oroszország irányában, hogy ellenkező esetben — ha 1.1. az oroszok győznek — bizony mindjárt közölte volna a hozzá érkezett tudósításokat stb. A kormány tehát ama sürgönyt közlötte, hogy részrehajlatlanságát bizonyítsa, a bankárok közölték, mivel ezáltal pénzviszonyaink nyomasztó helyzetén legalább perezre könnyíthetni reméltek, oly közleményt pedig, mely egyszerre mind a kormány, mind a legtekintélyesb kereskedelmi házaktól indul ki, a hislapok ne terjesszenek-e? úgy hiszem nagy igazságtalanság volna, a szerkesztőségeknek ezt bűnül felróni, főleg a vidéki lapok szerkesztőinek, kik kötelességüket teszik, ha a birodalmi székváros lapjainak kiváló híreit — főkép, ha minden bécsi lapok által egyhangúlag közöltéinek s oly hitelre érdemes forrásokból erednek — olvasóikkal minél gyorsabban köztik. Igazságtalanság, ha az olvasó ez alkalommal azon „locus communis“ra fakad , a mit a hírlapok írnak, mind hazugság, már most nem hiszünk semmit ! Ha a hírlapok midig csak hivatalos és tökéletesen hiteles tudósításokra szorítkoznának, az újdonságsóvár közönség bizony nem fogná megköszönni. — A nyájas olvasó ezen igénytelen megjegyzéseket ne vegye úgy, mint Cicero „pro domo“ szónoklatát, mert a t. szerk. meg fogja erősíteni, hogy a kérdéses hír nem általunk telegrafioztatott a Naplónak, csak azt akartuk kevés szóval megmutatni, hogy ily esetekben nyugalommal keresztül kell esni a keserű csalódáson és a körülményeket, nem pedig a hírlapokat okozni. A Krimibeli valótlan hírekről csak azért beszélünk annyit, mert való híreink onnan még nincsenek s ha volnának is, a nagy közönségre nézve aligha érdekkel bírnának, mert a valamely erősség megszállására megkivántató előkészületek mindig ugyanazok. Ezalatt egy másik erősség kezd ledőlni s ez az eddigi porosz közönyösség vagy inkább orosz barátság. Porosz hgy fenségét már most teljes határozottsággal ide várják s vele együtt a porosz politika gyökeres megváltozását. Adná az ég ! Nem mintha e változás győzelmünkre nélkülözhetlen lenne, hanem mivel azt sietteti s kevésbbé véressé teszi. KÁRPATHY ZOLTÁN: Regény írta Jókai Mór. xvm. Rosz diadal. Folytatás. *) Ide, e száz meg száz esztendős aristocraticus platánfák alá nem hangzik a teremek profanus zaja, ha vannak még tündérei a földnek és égnek, nyugodtan eljátszhatnak a hús levelek alatt, s mérhetik parányi araszszal a sétáló lyánkák piczi lábnyomait. Liza odadőlt védnője keblére, ki őt gyöngéden tartja átölelve, úgy sétálnak együtt az angol kert tekervényes utjai kavicsán. Mind aketten két évvel idősebbek már, mint midőn legutolszor láttuk őket : egyik sem gyermek többé, a vak leányka arcza sokkal ragyogóbb még, Vilmáé sokkal halványabb. Halkal beszélgetnek egymással, még a falevél sem hallja meg, mit mondanak ? — Aztán oda jött hozzám, és azt mondta, hogy öleljelek meg szépen, és el ne bocsássam kezedet, mert akkor esni fogsz mélyen, mélyen. A vak leány valami álmát beszéli el bizonyosan, a miről azt hiszi, hogy ébren történt. Reá nézve mindegy akár álom, akár ébrenlét, szemei előtt zárva a fény, csak lelkével lát s abban összezavarja a kettős lét tüneményeit. Vogy ám. Milyen erősen tartott bennünket ölében, tégedet az egyik karján, engemet a másikon, így repült *) Lásd a P. Napló 1879-dik utánit, velünk a levegőn keresztül, s alattunk meg a mély viz zúgott. Oh hogy féltem ! — Sokat álmodol róla Liza, sokat gondolkodol róla. — Mindig, mindig. Talán te nem ? Mikor olyan sokáig elhallgatsz és haragszol, ha valaki megszólít, talán nem tudom, hogy olyankor felőle gondolkozol, mikor melletted alszom, kezedet kinyújtod, a nyakamat átöleled vele, talán nem tudom, hogy ő róla álmodol olyankor ? Én nem láttam, én nem ismerem, én csak annyit tudok róla, hogy amint Istenhez imádkoztam a halálveszélyben, az ő szava felett imádságomra, és midőn karjára emelt, kezemet végig csusztatám fején, olyan volt mint a selyem és arcza , mint az égő bársony. És én mégis erről a hangról álmodom annyit s erről a selyemhajról, hát te a ki láttad őt, a ki azóta is láthattad, beszélhettél vele ! — Soha sem láttam azóta. — Nem e ? szólt egészen elszomorodva a vak leányka. Miért nem ? — Messze utazott, igen messze. — Igen messze ! Ismétlő Liza. Mit tesz az egy vak előtt, igen messze ? — S nem jött még vissza ? — De igen. — Hát mért nem jön ő is ide ? Mit hagy váratni magára, annyi időn keresztül ? Sok nap elmúlt már azóta ugyebár ? Miért nem jön hozzánk beszélni. Látod, én csak szeretném szavát hallani, vagy ha a kezét megfoghatnám, azt a hatalmas, erős, azt a gyöngéd,selyempuha kezet, de te láthatnád is őt, talán meg is simogathatnád homlokát, mint az enyimet, talán beszélhetnél vele olyasmit, amin mind a hárman kacsaghatnánk. Miért nem tud ő ide jönni, ide mi hozzánk ? Vilma szíve úgy szorongott, úgy dobogott. Tán meg kellett volna szakadnia,ha ki nem önthető, ami kínnal telve volt az. Körültekinte, ha nem hallja-e meg valaki ? Senki sem járt hozzájuk közel, mindenkit elfoglalt a vigalom. — Kedves Lizám, szólt remegve; akiről te beszélsz, azt mi nem fogjuk látni soha, azzal mi nem beszélünk soha, azt mi legfeljebb megsirathatjuk titokban. — Hát nem szeret ő minket ? ha nem szeret, miért jött oda, minket megmenteni ? hiszen sokkal jobb lett volna, ha el hagy ott veszni. Vétettünk mi neki valamit? Mi oka van neki, minket kerülni. — Az igen szomorú dolog, kedves lánykám. Lásd ez egy gazdag ifjú volt, aki, mert maga gazdag volt, jót tett a szegényekkel, s most ő is egyszerre szegény lett, és legjobban fájhat az neki, hogy másokon nem segíthet többé. Földönfutóvá lett. Semmije sincsen. — Hogyan történhetett az ? — Más emberek elpörölték jószágait, miket atyja hagyott reá, csak azért, hogy ők annál többet hagyhassanak saját gyermekükre. — Óh gonosz emberek ! kiálta fel a vak leány elszörnyedve, az Isten ne. . . . — Ki ne mondd! kiálta Vilma, kezével befogva társnéja száját, nehogy kimondja az az őszinte átkot az ő szülőire. — Azok az emberek, a kik őt koldussá tették, az én szüleim, és ez a jószág, ez a kastély, melybe ma oly nagy zajjal helyeztek bennünket, az ő igazságos birtoka, ez a kert az ő kertje és én szeretnék a föld alatt — a föld alatt lenni, — a melyről őt elűzték! A leányka zokogva dőlt le egy mohos jávor fa tövében, magával vonva gyámoltalan tásnéját, ki szintoly hevesen sirt, mint ő, világtalan szemeit az ég felé forgatá, mintha az Istent keresné ott, a kit sehol sem lát. — Minden virág, a mit itt látok, folytató a leány zokogva, azt mondja nekem s ez ló az övé volt, ezt is A tőle rabolták el, minden ételnél, minden pohárnál az 1......." f.'wi i .'..’n.»', 11 ■HIB!1 ui. ii1.......fflgaasaaujgBa^ jut eszembe, hogy ő most talán éhezik, szomjazik, s mikor én pihenek csöndes ágyamban, talán ő neki nincs hová fejét lehajtani, akit elkergettek az én szüleim ősi örökéből, azért, hogy engemet tegyenek gazdaggá. De ez a gondolat megöl engem. A vak lánykát úgy megzavarta ez az eszme, hogy sírni is elfelejtett, mintha a túlságos rohamtól megtompultak volna túlérzékeny idegei. Csak tagolatlan szavakat bírt rebegni. Sötét tették nyomorulttá ! Kiálta fel ellenőrizhetlen fájdalmában Kőcserepy tanácsos leánya, akiért a telkemet is oda adtam volna, sőt kem szerezték meg azt a vagyont, amit az ő átka terhel ! Ha valaki lett volna a kertben, okvetlen meg kellett volna az indulatos szavakat hallania. — De meghidd,Liza, az Isten nem bocsátja azt meg nekik. Higyed, hogy szomorú vége lesz ennek. Azzal fogja őket megbüntetni, ami nekik legkeservesebben esik. Egész életükben az volt a vágyódásuk, hogy enyémet gazdaggá tegyenek. Én értem követtek el mindent, miattam bántak olyan igazságtalanul ő vele, majd megtudod, hogy én meghalok nem soká, és ő nekik nem lesz, akit szeressenek többé. Milyen szomorú gondolat egy gyermek szívében : „nem lesz nekik, akit szeressenek többé!“ Odabenn a vigteremben zajosan csendülnek össze a poharak, lelkesült vendégek rivalló hangon kiáltják az éljent az uj birtokosnak, ki diadaltól ragyogó arczcra! Ül a Kárpáthy családfők ősi székében s életében talán először igazán szivéből örömmel mosolyog. Pedig bizony mondom nagyságos tanácsos ur, rosz diadal lehet még ez ! (Folytatjuk.) 336—1390 Ausztriai birodalom. a k. fenrége, Meklenburg - Schwerin nagyherceg ma oet. 12-kén Sichlből Bécsbe érkezett. Ő Felsége a Császár ő kir. fenségét a meklenburgi nagyherczeget látogatásával lepte meg. Ma délben ő k. fensége egy udvari vadászatban vett részt; legközelebbi napokban jelenlétének tiszteletére katonai dísztartán leend. ó k. fensége a nagyherceg hat vagy nyolc napig mulatand Béenban. a CB. kir. Felsége az adókiirási nyílt parancsot 1 855-dik évre múlt hó 27-kén szentesítette. E szerint a föld-, ház-, kereset- és jövedelemadó azon arányban és határozványok szerint, mint a folyó évre kiíratott, leszen fizetendő; csakhogy azon tartományrészekhez, melyekben a földadó az állandó catastrom eredményei szerint 100 forint tiszta jövedelemtől 16 frttal vettetik ki, Csehországnak néhai Cikrudim és Czaslau kerületeit magában foglaló tartományrész is soroltatni fog. Horvát- és Tótországban a földadó 100 ft tiszta jövedelemtől 15 fttal számittatik. Erdélyben a földadó a tiszta jövedelem 10 pcentje lesz, s nov. 1-jétől kezdve megszűnnek : az appertinentiang taksák, a külföldön legelő marháktóli taksák magánjövedelmektől taksák s az erdők jövedelmétől vett adó. Bécs, oct. 10. Báró Hesz táborszernagy már holnapra kitűzött viszaérkeztének oka a Felsége a Császár egy különös parancsában rejlik, melynek folytán a tizernagy ur fel is hagyott útjával s haladéktalanul Bécsbe indult vissza. A tábornok visszajöttét függőben lévő igen komoly tárgyalásokkal hozzák kapcsolatba s igen jól értesülve lenni szokott helyről származik a hír, hogy közvetlenül a császár elnöklete alatt fog majd egy katonai tanács tartatni.Bizonyosnak látszik, hogy Hoszsznagy úr Bécsben idézése után Krakkón át Lembergbe utazandó közvetlen érintkezésben fog az itteni központi katonai hatósággal maradni. Szinte tény az is, hogy a politikára befolyással biró itteni körökben a hangulat igen komoly, s hogy e körök nem hányják be szemeiket az eshetőségek előtt, melyekkel Ausztriának már talán a legközelebbi jövőben is szembe kellene szállania. (Brest. Ztg.) A „Wien. Ztg“ban megjelent hivatalos közlemény szerint a belügyminisztérium kibocsátványával elrendelt egészségügyi bizottmány f. hó 10-kén hatályba lépett s Bécsben az epemirigy eredményeit folytonosan a közönségnek tudomásul fesadja. Az első erre vonatkozó átnézet kimutatja, hogy f. évi sept. 10-ke óta, mint mely napon a kór első, ámbár csak sporadicus, nyomai mutatkoztak, 693 személy betegedett és 289 halt meg, 337 egyén az utolsó napok óta még orvosi ápolás alatt van. A hivatalos lap ezenkívül még egy népszerű utasítást közöl a járvány tartama alatti magatartásra nézve. A kor eddigi föllépésének módja alapos reményt nyújt, hogy annak szelid lefolyása vann. KÜLFÖLD. lémetom&g. Berlin. A sept. 30-ai ausztriai sürgöny által Berlin döntő köreiben gyakorolt hatás, minden oldalról érkező tudósítások szerint, oly jelentékeny volt, hogy a már gyakrabban keletkezett miniszterkrízis megújulását idézte elő. Berlini levelezőnk , írja a W. Lloyd, erről már néhány nap előtt ten említést. Pótlólag, egyéb berlini levelek után, álljon erről még itt a következő: Miután Poroszország az Oroszország ellen harcoló kormányok jognézeteit minden eddigi okmányaiban méltányolta, s miután szellemi támogatását mindenütt megígérte a miniszterelnöknek e pillanatban, midőn arról van szó, hogy Poroszország továbbá is karöltve járjon-e Ausztriával, lehetlen volt Poroszország tökéletes elszigetelésére, mi Oroszország közvetett támogatásával csaknem egyre megy, szavazni. Minthogy azonban, beszélk továbbá, az Ausztriávallő egyetértést minden körülmények közt fenntartani kívánó tervezetei nehézségekkel találkoztak. Manteuffel úr pénteken hivatalátóli felmentetését kérte, s még ugyanaznap lausitzi jószágára utazott, ott a király elhatárzását bevárandó. A miniszterelnök elbocsátása a jelen korviszonyok közt Poroszországra nézve okvetlen határozott krizist fogott volna előidézni s többé kevésbé az orosz hajlamú nézetek győzelme leendett. Az ausztriai Császárnak itt pénteken átadott sajátkezű levele, melyről beszélik, hogy az, monarchánknak Németország hatalma és becsületéért élénken érdeklett érzületére hivatkozott a végett, hogy a jelen elhatározó pillanat ne engedtessék a német érdekekre nézve felhasználatlanul elsiklani — úgyszinte a tényállásnak nyugodt tiszta felfogása, idő közben legyőzték a Manteuffel úr tervezetei ellen gördített nehézségeket, minélfogva a miniszterelnök tegnap este Drahnsdorfból visszatért, résztveendő a ma délelőtt 10 órakor a király elnöksége alatti minisztertanácsban, ő felsége már 9 órakor megérkezett Potsdamból bellevuei kastélyába , a miniszterek pedig már a reggeli órákban összeültek egymás közt tanácskozni. A dolog jelleme hozza magával, hogy ilyemb ülések részletei a nagyobb közönségekbe nem kerülnek, annyi azonban a mai fontos tanácsülés eredményeként tudva van, hogy