Pesti Napló, 1855. március (6. évfolyam, 1491-1517. szám)

1855-03-13 / 1501. szám

kalmas egyént lehetett volna kapni s annak idejében nem leendett nehéz faházakat kórodásul felállítani. A márcz. 6-kán tartott 2-ik vizsgálati ülésben sir de Lacy Evans a hozzá intézett különbféle kérdésekre ekként felelt: — kételkedik, hogy a francziák beteg­szállítási modora (öszvérekről lefüggő kosarakban) hegyvölgyes vidéken czélszerű volna; — bizonyos­ként mondák neki, hogy néhány ezred Krimiában 3 hónapon át nem válthatott ruhát, — sőt attól tart, hogy több zászlóalj nyári nadrágban szállt partra; — a sátrak legroszabb állapotban voltak, — a kórodai sátrak annyiban czélszerűek, hogy igen szellősek, — a franczia sátrakról nem hozhat ítéletet, — a rosz ke­zelés iránt az illető főnöknél soha sem emelt pa­naszt , mert ez úgyis sikertelen leendett, — a felügyelet minden tekintetben rosz volt, — már Sku­­tariban hiányzott minden, még a csatakészlet is , F­lord Raglan megérkeztével egy s más megjavult , de készlet még mindig hiányzott; a csapatok és lovak gyakran órákon át várakoztak adagaikra. Mind­ez, úgy hiszi, onnan származott, mert a háború ama hittel kez­detett, hogy puskalövés nélkül fog bevégeztetni s en­nélfogva a raktár csak fényűzés lenne, — a Duna mellett a felügyelőség hiányossága keserűen volt érez­hető, — ennek főnökét Mr Fildert tanú soha sem látta, de ez nem lehet már gyerek, miután a félszigeti hábo­rúban szolgált, — mig a felügyelőség nem lesz kato­nai hatóság alá rendelve, üdvös dolgot tőle várni nem lehet, — lord Raglan teljhatalommal birt mr. Fildert s bár­ki mást a táborban letenni, — az alárendelt hi­vatalnokok szolgálatra kész emberek, de munkával túl­halmozva nem teljesíthetik feladatukat, — a hadse­reg egészségi állapota fölött őrködni a főparancsnok dolga; egy sajátkép kirendelt egészségügyi hivatal­nok nem sokra mehet. — Mi sir de Lacy Evans törzs­karát illeti, ő ezzel tökéletesen meg volt elégedve; hadsegéde elesett (itt az öreg úr ez esemény emlé­kére felzokogott) a többi 15 törzstiszt közöl 13 el­esett vagy megsebesült, — osztálya a krimiai partra­szállás alkalmával 4000nyi volt, később 6—700 em­ber erősítést kapott s midőn Krimiéből eljött, osztálya nem több mint 2000 emberből állott, — ő soha sem látta vagy hallotta, hogy angol katonák francziáktól kértek volna kölcsön ruhákat, — az étadagok egyet­len hibája volt, hogy nem lehetett elegendő fris húst kapni, mi azonban más hadjáratoknál is megtörtént, — a saruk és műszerek roszak voltak, — a katona , ha jól élelmeztetik, minden harmadik évét bátran a futóár­kokban töltheti, — a legénység azonban a túlfeszített munkában lejárta magát, — ama tény, hogy a kormány csak a háború kezdetén toborzott 10,000 embert s a militiát azonnal nem hitta össze s egyéb hasonló kép­telenségek tanúsítják, hogy a kormány nem hitt ko­moly háborúban. — Sir de Lacy Evans után Dundas György még egyszer kihallgattatott, különösen a be­tegeknek Skutariba történt szállításáról, miután ő ma­ga is 299 beteggel Balaklavából oda tért vissza. —­­Tanú azt vallja, hogy a betegek nedves ruhákban rendes fekhely nélkül hajóztak át s a három orvos közöl csak egy volt szolgálatképes, — az út péntek délutántól vasárnap reggelig tartott, — Skutari annyira zsúfolva volt, hogy több beteg 10 napig a hajón maradni kényszerült , — 33 meghalt, — mindnyájan ronda férgekkel voltak tele , — az orvosok Skutari­­ban minden lehetőt elkövettek, — az ágyak ala­csonyak s nem oly jók, mint a franczia ágyak, — minden orvosra körülbelől 90 beteg jut. — Végre Ponsonby gránátos-gárda kapitány hallgattatott ki. Ő decemberben volt Krimiában s az előbbi tanuk vallo­másait a betegszállításról megerősítő, — a tábor táp­lálékkal eléggé el van látva és a legénység soha sem volt kénytelen húsadagot nyersen enni meg; a lovak­nak is volt akkor elég takarmányuk, de ólak hiányá­ban a hidegnek valának kitéve. A harmadik ülésben a gárdadandár parancsnoka Bentinek tábornok a következőket vallotta : 2500 emberből álló dandárja Várnában és Skutariban jól élelmeztetett,— a legénység nem volt beteges, — később lázak keletkeztek s az odavaló lakosok csodál­koztak, hogy a tábor ily egészségtelen helyen üttetett fel. Dandárjából ott 100 ember halt el. Sept. 14-kén érkeztek Krimiába, szű kén megkapták sátraikat. — Igen kevésnek volt tarisznyája, ezek útközben nehe­zekké válván elmaradtak, miután minden katona maga vitte hadműszereit. Az almai csata utáni nap delén dandárjának valamennyi sebesültje hajókon kellő ápo­lás alatt volt. Orvosokban hiányt szenvedtek. A tanú november 8-dikán jött el Krimiából; akkorig az utak jók voltak s a csapatoknak nem kellett túl­feszítve dolgozni. Az étadagokban soha sem volt fogyatkozás, de igen is tüzelőben. A katonáknak volt váltani való ruhájok és fehérneműjük, de a tiszteknek nem. A sátrak jók voltak, de azért még igen javítha­tók. — A francziák Almánál nem zárt oszlopokban támadtak, — hasonló körülmények közt az angol vo­nal is csatárlánczczá oszlott. Kávé nyersen osztatott ki, rizs épen nem; a tisztek lovaikat Várnában hagyni voltak kénytelenek; a francziák el sem hozták csá­kóikat; a táborban raktárak hiányoztak. Balakla­vából a táborba utat alig lehetett volna építeni. — Mr. Stephen Owen, az egyetlen tiszt, k­i a „Re­solute“ szállítóhajóról megmenekült, vallja, hogy hajója s még több más hajó is kiutasítatott a ba­­laklavai kikötőkből , holott számukra elég tér volt. A vihar a kikötő előtt lepte meg őket s való­ságos csoda, hogy valamennyi tönkre nem ment.­­ Végül Wrok­esley mérnökkari kapitány hallgatta­tott ki. Ő csak Várnában volt, de Krimiában nem. Szerinte a főhiba abban állott, hogy a felügyelőség akként intézkedett, mintha a csatatér jól mivett földre, minő Anglia vagy Francziaország, volna átteendő s a kelet sajátszerű viszonyait nem vette számításba ; ezenkívül a felügyelőségnek a szállítási dolgokba el­­vileg nem kellene avatkoznia. London, mart. 9. Alsóházi ülés mart. 8.— Jelentetik a háznak, miszerint a felsőház beleegyezett abba , hogy Cambridge hy és Lucan lord, Hardinge és Cardingan kihallgattatása a R­o­e­­b­uck - féle vizsgálati bizottmány előtt megengedtes­sék. M­a­­­i­n­s ismét szőnyegre hozta Sir C. Na­pier eléggé ismeretes panaszait Sir J. Graham ellen, kivonatokat olvasott föl az admiralitás sürgő­,­nyeiből és az illető papírok előterjesztését indítványozta. Sir James Graham Napiert a bizalom feltörésé­vel vádolta, s kinyilatkoztatá, miszerint semmi más okból nem mozdíttatott el állomásáról , mint ab­ból, hogy sürgönyei tiszteletnélküliek valának. Sir Charles Wood megtagadd a kívánt papírok elő­terjesztését. Gibson Napier letételét védelmezte. Lapier (a dublini egyetem képviselője) Berke­ley, Cowper, s a főállamügyész az indít­vány ellen, — Whiteside, Bentinek és Tyler mellette szólottak. Palmerston lord megtámadta azt, miután szerinte káros lenne az államérdekekre nézve, N­a­p­i e­r­ről azonban elismerő dicsérettel szó­lott, mire M­a­r­i­n­s visszaveszi indítványát. Törökország. Az ausztriai rend­kívüli kö­vet s meghatalmazott miniszter Kon­stantinápolyban, K. Koller, 22-dikén állam­egyenruhában , az összes követségi személyzet által kisérve, a cseragáni cs.­palotába ment. Kiszállásnál a díván tolmácsa Noureddin bej és Kramil bej által fo­gadtatott s a váróterembe vi­zettetett, hol öt Ali pasa külügyminiszter a legnagyobb előzékenységgel fogadá. Kevés percz múlva b. Koller átnyujtá hitelesítő levelét zultán ő figének, ki jó indulattal köszönte meg neki azon érzelmeket, melyeket Ferencz József Császár Ő Felsége nevében nyilatkoztatott. A 24-dikén a diplo­­matiai testület látogatásait viszonzá a báró , s követ­kező nap Ali pasával tartott értekezletet. Konstantinápolyi febr. 26-iki hírek megerő­sítik a karszi sereg volt tábornokai, A­h­h­m­e­t és Al­i pasák elitéltetését. A képességhiány és gyávaság vád­jainál fogva rangjoktól megfosztanak s négy évi vár­­fogságra büntettettek.Meh­emed Alipasának is vissza kell fizetnie a Djuzaerli görög bankár által követelt össze­get. A ruméliai sereg legfőbb élelmezési lisztjei ha­­sonlag Konstantinápolyba érkeztek, azon vesztegeté­sekről számot adandók, melyek, mint be van bizonyítva, osztályaikban előfordultak. Az ifjú túlcsapongó D­i­g­h­b­y grófnő Angliából, halá­losan beleszeretett egy arabs pásztorba, kinek neve M­i­­ginéi, de ki­ölelései elől a bagdadi sivatagra menekü­lés által vonta el magát, mert arra sürgette őt , hogy vele Angliába menjen. A grófnő egy tevehajtó Barah által felkerestete­tt s most a bánatos lélekkel visszatért Adoniszszal, ki egy beduin nőt is tart maga mellett, Da­­maskusban él. Mindkét hölgy a legszebb harmóniában él egymással. Oroszország. (Czári manifestum.) Mi II. Sándor Isten kegyelméből minden oroszok császárja és önura, Lengyelország királya stb. stb. stb. Összes hűt alattvalóinknak ezennel adunk tudtára . Az Ur kifürkészhetlen akaratának úgy tetszett, minket mindnyájunkat váratlan , borzasztó csa­pással sújtani. A mi legszeretettebb atyánk, P­a­w­­lovitsch Miklós Urunk és Császá­runk, rövid de súlyos betegség után, mely az utolsó napokban hihetetlen gyorsasággal fejlő­dött ki, mai napon, márt. 2-án, kimúlt. Fájdal­munkat, mely összes hű alattvalóink fájdalma is, kifejezni semmiféle szavak sem képesek. Midőn az isteni Gondviselés titok teljes határozatai előtt meghajlunk, egyedül nála keresünk vigaszta­lást, s egyedül tőle várjuk, hogy nekünk erőt kölcsönzend, az akarata által ránk szabott terhet elviselni. Valamint a mi, általunk siratott, leg­drágább atyánk minden erőfeszítéseit, életének minden óráit az alattvalóinak jóléte iránti fára­dozásai és gondoskodásainak szentelte, úgy mi is ezen szomorú, de ünnepélyesen,fontos órában, midőn az orosz birodalom, s az ettől elválaszthatlan Lengyel királyság és Finnland nagyherczegség örökül ránk esett trónját elfoglaljuk, a lát­­hatlanul körültünk uralkodó Isten színe előtt azon szent fogadalmat teszszük, hogy hazánk jólétét folyvást mint egyedüli czélt tartandjuk szem előtt. S ekkép a Gondviselés, mely minket e nagy hivatásra kiszemelt, vezessen és alai­­mázzon bennünket, hogy Oroszországot a hatalom és dicsőség legfőbb pol­­czán megtartsuk, s felséges elődeink, Péter, Katalin, a boldogult Sándor és felejthetlen atyánk szakadatlan vágyai és czélzatai általunk telje­sedésbe menjenek. Szeretett alattvalóink megpróbált buzgósága, a legmagasb Lény oltára előtt a mieinkkel egye­sített imáik lesznek a mi támaszunk. Mi felhívjuk őket erre, midőn egyszersmind m­e­g­p­a­r­a­n­­cs­oljuk, hogy nekünk és trónörökösünknek, Czezarewits Alexandrowits Miklós nagyherczeg ő is. fenségé­nek a hűség­esküjét leteg­yék. Kelt Sz. Pétervárott, márt. 2-án Krisztus szü­letése után ezer nyolcz száz­ötven­ötödik, ural­kodásunk első évében. Az eredeti 6 csász. felsége által sajátkezüleg van aláírva : Sándor. A lengyel határszélről, mart. 8. Bárka Miklós czár halálának hire máig már egész Európát, sőt talán a földgolyó legnagyobb részét bejárta, mégis az ő saját országában még nincs mindenütt elterjedve. Lengyelország határlakosai, valamint a határon álló oroszok máig saját országukból még semmit sem hallottak s csak egyesek előtt ismeretes az, kik kül­földről kaptak tudósitást. — Oroszországban a b­e­­­b­i­r­odalm­i őr­ség (Corpus Vintrennoi Straski) mely az ország helyében a csendőrséget képezte, valamint a határ- és erdő-militia hadi lábra állíttatott. Ezen belyrség, mint a „Mil. Ztg.“ adatolja, ekkorig 50 gy. zászlóalj, 98 tüzér, 7 arzenál, 6 mühelyi, 25 munkás századból, továbbá két ostromtelepből állt s létszáma 78,000 em­bert tenne ki. E létszám ekkorig azonban feléig sem volt kiegészítve , s e félben is 21 s rokkant volt. A megparancsolt általános n­é­p fő­l­feg­y­v­er­z­é­s fogná itt is a szükséges pótlékot nyújtani. O­d­e­s­s­á­ból egy tényt jelentenek, mely alkalmas Shamyl szenvedőleges magatartására némi fényt derí­teni. Shamyl egyik fia, mint tudva van, Oroszországban neveltetett, s később mint tiszt egy ezredbe besorozta­­tott. Az atya visszakivánta fiát, s a császárhoz fordult, ki a fiúnak ezen alternatívát terjeszté elő : vagy a ke­reszténységet fölvenni s orosz szolgálatban maradni,hol herczegi szabadalmakat nyerne, vagy hazájába visz­­szatérni. Három napi gondolkodást adtak Shamyl fiá­nak, ki aztán az atyai házba visszatérés mellett nyi­latkozott. Midőn a hazatérést azon föltételhez akará­k kötni, mikép az ifjú Shamyl fogadja meg, hogy soha Oroszország ellen nem harczol, kijelenté a császár : „a fiú mostantól kezdve csak atyjának köteles enge­delmeskedni“, mi meg is történt. Az orosz határszélről, mart. 3. Az illető kormányzóságokban megrendelt népfegyverzés máj. 1-jén gyűl össze. 1000 lélek közöl 23 fegyver­képes állíttatik ki a 18—45 évesekből. Az egybevo­­natás tartama egyelőre 9 hóra van határozva. A csapat­­testek elnevezése :„Önkénytesek a háborúra“ Egyenruhát a csapatok nem kapnak, fegyverek lánd­zsa, ásó és szekerező. Ezeket, és a ruhát a községek adják, ki vannak véve a kereskedők, tudósok, tudo­rok stb. s a czárt külön parancsára a zsidók. Lo­vasság nem fog kiállíttatni, mi lesz különben a nép­fegyverzés rendeltetése, még nem tudni. Hadi mozgalmak. Délkeleti csatatér. Két bécsi lap, a „Wande­rer“ és a „Donau“ szombat esti számukban a kö­vetkező nevezetes magán távirati sürgönyt hozzák : K i s h e n e I f, mart. 3. Egy napi parancs (a Wande­rer kérdi: orosz-e vagy ausztriai ?) egy szomszéd hata­lom (a Wanderer sürgönye szerint: az ausztriaiak) csa­patainak legközelebb történendő bevonulását jelenti. Azoknak jó elfogadása és élelmezése jön megparancsolva. Chotym határvár őrsége a Dnieszter túlsó partjára vo­nul s a raktárakat magával viszi.“ E sürgöny oly különösen hangzik, hogy a „Donau“ vonakodik azt rendes távirati sürgöny alakjában köz­leni, s az egész felelősséget érte levelezőjére hárítja, a „Wanderer“ pedig nem találja világosnak e sürgönyt. Talán önkénytesen kiürítik az oroszok — kérdi — Besszarábiát a mniszterig ? Ekkor természetesen az ausztriai csapatok jó elfogadásának ajánlása érthető lenne. Különben — úgymond — e napi parancs , h­a az csakugyan létezik, Miklós czár halálának hite előtt látszik kibocsátva lenni, s mindenesetre még megerősíttetést vár. Mert mily minőségben fognának az ausztriaiak Besszarábiába bevonulni, miután ekkorig még semmi hadüzenet nem történt — és hozzá tehet­jük — midőn Bécsben a békeértekezletek kezdetüket veszik. A tudósítások Krimiából febr. 27-kéig terjed­nek. A szövetségesek utolsó támadó mozdulatai ismét felfrissítik azon hírt, hogy legközelebbi időben a kí­vánt roham végre fog hajtatni. Most ismét márt. 20- kát jelölik a táborban a támadás napjául, s ott azon erős meggyőződésben vannak, hogy akkorra már Na­póleon császár személyesen viendi a fővezényletet csa­­patjai felett, hiszen az oroszok soraiban is remélik Miklós czárt láthatni! A fegyvercsend azonban, ezt mutatják minden jelek, határozottan végéhez közeleg. Már is szaporábban mint az utolsó két hóban s majd­nem naponkint érkeznek erősítések s már is vannak indo-brit csapatok Egyptomból és csász­­gárdák Fran­­cziaországból a tauriai félszigeten. Balaklavál folyvást erősitik, hogy a hadműködések megkezdésekor kisebb őrség is biztosíthassa a megrohanás ellen. A „Moniteur“ kimerítő tudósítást közöl Canrobert Ibktól az eupatoriai ütközetről, mely szerint az oroszok vesztesége sebesültekben 2000 és halottakban 500.­­ Canrobert tbk egy a hadsereghez intézett napi­parancsban a török csapatok magaviseletét Omer pasa alatt dicséretesen kiemelte : különösen fájlalja a ritka tehetségekkel birt S­z­e­l­i­m pasa elestét, kiben Tö­rökország, nevezetesen Egyptom nagy veszteséget szenvedett. A „J­o­u­r­na des Debats“ állítja, mikép az otto­mán sereg Omer pasa alatt jelenleg Eupatoriában és Étvágyat gerjesztő szép gyümölcs, hiszen Schaffer e nemben felülmúlhatatlan. Schwendy A., Berlinben Prága város látképe. Csinos, építészeti tekintetben pedig igen jó festmény. Galériába való kép. Weber Henrik, Pesten. Sz. Nép. János poroszlók által Moldova folyóba vettetik. Oltárkép. Nekünk a compositio ellen volna némi kifogásunk, bár a színe­zetről is el lehet mondani, hogy nincs eltalálva, mert fáklyavilágnál, merészebbek az árnyékok és világítá­sok. A compositionak tisztának, érthetőnek kell lenni, úgy hogy azt az első pillanatra megértse, fölfoghassa mindenki; az is, hi­sz­ Nép János alakját más oltár­i­képről nem ismeri. Itt az érthetőség hiányzik , mert még csak a Moldava hídjára sem ismerünk, melyről ledobták a poroszlók , annál kevésbbé látjuk a Mol­­davát, mely az állhatatos szent férfiúnak sírja volt. Hazánkfiának e művénél az a legnagyobb hiba, hogy a dráma nagyobb, érthetőbb részét a nézőnek magának kell hozzá gondolni. H­o­f­f­m­a­n­n József, Bécsben, Klissura völgy Ka­­ránsebes mellett. Látszik, hogy természet után dol­gozgatta a művész, mert az ottani vegetatio színe igen jól el van találva. Csak a levegő perspectíva nem egészen jó. Mentől távolabb esik valamely tárgy a természetben szemünktől, annál több levegő van köz­tünk és a tárgy között, tehát a tárgy nem lehet oly éles és színes, mely messzebb van tőlünk, mint az, mely közvetlen közelünkben van. Hoffmann úr pedig min­dent egy színben tartott. Waldmüller F. G., Bécsben. Keresztelés után. Mesteri kézzel kivitt kedélyes Tenner ecsetére méltó életkép, milyet csak Waldmüllertől várhatunk. Lám ő nem szégyenli hazáját dicsőíteni életképekben, s an­nak szokásait ecsetével örökíteni. Mayerheim W. Berlinben. Falusi jelenet. Már ki volt állítva múltkor, s elmondok róla véleményünket. Stotz Otto, Bécsben A horgosi ménes. A rajz hibás. Maras főni József, ifjú, Pesten. Az alamizsna. Apja nyomdokait követi, sőt a hídon túl menő vízhor­­dó olasz leány, az atyja valamelyik képén már él, ha jól emlékezünk. L­o­tz Károly, Pesten. Szerelmes betyár. Jeles ha­zánkfiának érdemei és művészetéről másként mint el­ismerőleg szólani nem is lehet, s ha még költői lelke szép ihletségét hozzá vesszük, úgy meg vagyunk fe­lőle győződve, mikép több ily remek életképekben di­­csőitendi a pusztát és annak lakóit. A többi 1­7 darab kép : az egyesület által sorsolásra megvétetett 2485 portért, melyből csak egyetlen egy magyar festő Molnár József kapott 250 portot. Fel­­tünő-e tehát, midőn hazafiatlanságot lobbantanak sze­mére az illetőknek? Hátra van még Molnár József históriai képéről említést tenni, mely jelenleg szinte ki van állítva, de lajstromba nem jött. Ez leend a jövő esztendei műlap, mint halljuk, és ábrázolja Dezső magyar köznemest, midőn az erdélyi szoros utakban, a magyar seregre rohanó oláhok közöl azzal, hogy ruháit megcseréli vele, megmenti királyát, a­ki szerencsésen menekül azután Dezső ruháiban. Többet vártunk Molnár géniuszától. De úgy jár az, a­ki nem önálló, s a maga lábán nem tud járni, utol­jára mindig másra szorul. E képben sokat dolgozott Molnár visszaemlékezési tehetsége, s úgy látszik, több híres képcsarnokokban megfordult és másolt. Azon­ban egyre még­sem jól emlékezik, arra t. i., hogy históriai csataképen, kivált a jobb iskolákból, kivévén az úgynevezett renaissance korból, oly szép új selyem és bársony ruhákat látott volna, mint milyeneket ő festett. A­ Tiltakozás s felhívás a pesti műegylet ügyében. Nem czélunk akár Y-t a „Pesti Napló“ I. évi 32-ik számában, több részvényes tag nevében, „néhány szó a pesti műkiállításról“ czimű felszólalásában támogat­ni , akár Z-nek, szinte több részvényes tag nevében, ugyanazon lap f. mart. 6-ki számában „néhány uj szó a pesti műkiállításról“ czim alatt, a műegyleti igazgató választmány állítólagos rész sáfárkodására vonatkozva Y. által emelt 4. rendbeli vád c­áfolatául, s illetőleg a választmány védelméül közzé tett czikke részletes tag­lalásába avatkozni. Nem c­élunk pedig azért, mert ha a kérdéses vádak úgy állanak, mint Z. azokat czikke által megc­áfoltaknak hiszi, úgy a figyelmes olvasók már is eléggé keresztül láthatnak a szitán ; — miután t. i. Z. mind K. M. mind T. M. nagyobbszerü festvé­­nyeiknek a műegylet igazg. választmánya által tett mellőztetésükben is, ugyan ezen választmány részéről érdemet lát, azért, mert azok csak ily mellőzés folytán lehettek a Belvedere és magyar Muzeum tulajdonaik­ká , s továbbá Z. maga igazolja számokkal, hogy az igazg. választmány 1853 14-ben képekért kifizetett 5127 pftnyi összegből hazai művészeknek alig juttatott 1080 pftot, 1854 15-ben pedig 6100 pftot adván­ ki festvényekre, mig ezen összegből magának a párisi H. K.-nek három művét 950 pftért vásárolta meg, addig pártolásra váró és sok tekintetben méltó magyar fes­­tészek műveiért összesen csak 900 pftot fizetett.­­ Hanem miután Z­­ur szerencsétlenül sikerült védelmé­ben és tán ennek érzetében támadt haragjának felér­­hetlen nagy voltában, a műegylet mint­egy 4 ezer részvényeseinek nagyobb részét nyíltan a kép gúnyolja, hogy: „azt az egyletbel állásra nem kiválólag a hazai művészet pártolása, hanem főleg az vonzotta, hogy öt forintja után egy min­denesetre többet érő képet nyerni re­mél, és jó s mennyire lehetséges, ér­dekes tárgyú műlapot vár:“ főleg csak a czélból nyúlunk tollhoz, hogy a magyar közönségnek jellemvonásául eddig, határainkon sem kívül sem belől fel nem rótt, s Z. ur által tán önmagá­ról következtetés folytán állított ezen nyerészke­dési vád ellen, a mely a t. szerkesztőség ré­széről is, tán mert észre nem vétetett, minden meg­jegyzés s óvás nélkül adatott, — ünnepélyesen tiltakozunk. — Tiltakozunk pedig nemcsak azért, mert az egyletbe á­d­­­á­s r­a­­ felhívás, tudtunkra, nyilván a hazai művészet előmozdítása indoká­ból s alapján létetett, — hanem azért is, — mert ha az egyletbe lépésre nekünk és a többi rész­vényesek nyerészkedéssel vádolt nagyobb részé­nek az évenként kiosztatni szokott műlap és ezenkívül sorshúzás utján nyerhető képek s nem a hazai festé­szet pártolása szolgálna s szolgált volna fő indokul, úgy szinte ily számításból lehetnénk bécsi, párisi s más műegyletek részvényeseivé is, sőt öt pfzért nagy lotteriáknál is szerencsét kísérthetnénk. Felhívjuk ennélfogva a napi sajtó or­gánumait, melyek a magyar közönségnek mind inkább gyérülő filléreiért nem egyszer kiáltoznak, s melyek ennek áldozati készségét leginkább megbe­csülni kötelesek, hogy Z. urnak s bár kinek fitymáló gúnyai s alaptalan vádjai el­len tiltakozni ne restelkedjenek. S végre miután Z. ur kérdéses czikkének fő czélja csakugyan a műegyleti igazg. választmány védelme, — mit azonban mi nem igen köszönnénk meg, — s az ez ellen emelt vádak megc­áfolni akarása látszik lenni: mi a t. választmány eljárásába nem avatott rész­vényesek, hogy tud­hasuk magunkat mihez tartani, azon művész hazánkfiai érde­kében is, kik Z. szerint szerencséjüknek tarthat­ják, ha a műegyleti igazg. választmány nagyobb mű­­becscsel bíró festvényeiket sem veszi meg, mert igy azokat még a bécsi müegylet, Belvedere, magyar Mu­zeum, sőt az egész világon bár­ki is megveheti, fel­kérjük az. igazgatóválasztmányt, hogy a Z. ur és társai által közzé tett elvek, czél s irány, a t. igazg. választmány su­gallatának s nézeteinek kifolyásai-e vagy nem? Több részvényesek nevében. D. I. M­­agyar könyvészet, 118(918). Tárkányi B. József: Ka­tholiku­s egyházi énektár. A bevett közajtatossági éne­kekből újakkal bővítve, kath. egyh. éneklők s e pályára készülök számára szerkesztő és kiadó Tárkányi B. József, egri tőmegyei áldozópap. Orgonakisérettel, köz- és utójátékokkal ének-hangjegyekre téve, stb. Egerben. Az érseki lyceum nyomdájában. 1855. 4 rét. 43 iv. (Ára fűzve 4, díszes angolvászon kötésben jegyszalagokkal 5 p.st) Igazítás. Tegnapelőtti számunk irodalmi rovatában, a 3 d. hasáb 28. sorában „néptani“ helyett „széptani,“ — ugyanazon hasáb 37—38-d. sorában „elhitetni“ helyett „elhitetné“ olvasandó. A 6-d hasáb 33-d. sorában Zrínyi neve hibásan van szórt betűkkel jelölve.­

Next