Pesti Napló, 1855. november (6. évfolyam, 1694-1718. szám)

1855-11-22 / 1711. szám

alkalmat nyújthassanak újabb eszmék létrehozására. Szabadjon tehát nekem is, nemcsak tulajdon, de mások eszméit és óhajtásait a kérdéses vállalat érdekében nap­fényre deríteni, ily vállalat létesítésénél több szempontból szükséges kiindulni. Nem egy egyszerű kertről van itt szó, nem csupán arról, hogy zöld gyep legyen itt-ott fákkal ki­ültetve a dajkák és kisdedek sétateréül, hanem arról, hogy a nagy­közönségen kívül a mivelt bel- és külföldi és a tudós is élvezetet találjon, hogy az egész a Múze­ummal összeköttetésben vagy is világosabban mondva öszhangzásban vagy is harmóniában álljon, hogyha nem is nagyszerűségére de legalább mintájára nézve jeles legyen, s hogy számos évek múlva is a nagyszerűség típusa rajta észrevehetően kitűnjék. Egy párisi Jardin des Plantesról vagy egy londoni park­ról nem lehet szó, attól akár a Múzeum terét, akár a költ­séget tekintve távol vagyunk. Ott nemcsak Franczia- és Angolországok képviselték, de úgy­szólván a nagy világ. — Mi ez­úttal maradjunk körünkben és igyekezzünk leg­inkább azt öszpontosítani, mivel a természet hazánkat meg­áldotta. Mi különben is el vagyunk maradva—fájdalom na­gyon elmaradva. Külföldi fákkal, növényekkel hiába igye­­kezendünk feldiszíteni az új kertet, azok nagyszerűségü­ket, a külföldön számos helyeken utolérték. Számos évek kívántainak, hogy az effélék szembetűnjenek, de a miveit utazó örömestebb vizsgálja azokat Párisban s Londonban, vagy még inkább eredeti helyükön, p. o. a czedrust a Libanonon, mint valamely üvegházban. A kül­földi mivelt utazóra nagyobb hatást idézendnek elő a belföldi fák, csemeték, növények — a múltat és jelent képviselő tárgyak — a szakértő nagyobb megelégedés­sel hagyandja el a kertet, ha Magyarország legneveze­­tesebb fáit, csemetéit tudományosan és az emberi életre és lélekre ható ízléssel öszpontosítva látandja. A kül­földi utazó nem India, nem déli Amerika, de Magyaror­szág fái, csemetéi és növényei után fog tudakozódni. — A belföldi, ki hazáját nem ismeri és jártasabb a párisi hotelekben és külföldi kertekben mint hazájában, ki ha­zája természettani és egyéb ritkaságait figyelemre nem méltatta, pirulva és meglepetve nézendi azokat, a hazáját ismerő belföldi örömmel és teljes megelégedéssel látandja az elszórt, leginkább a tudósok és természetvizsgálók által ismert ritkább fákat, csemetéket, növényeket és egyéb ritkaságokat és nevezetességeket egy helyen öszpon­tosítva. E szerint magyarországi fák, csemeték, növények fog­lalnák el a kert nagyobb részét, még­pedig éghajlatonként elhelyezve egyik éghajlati fák, növények, a másik éghaj­lati fákkal s növényekkel öszhangzásba hozva. Ezek az angol kertek szabályai szerint lennének elhelyezendők, hátul a magasabb növésűek, elől a csemeték, növények. A múzeumi tér éjszaki oldalán külön csoportozatokban diszlenek a veresfenyü, tiszafa elöl, a henyefenyü, a Vág mentiben találtató keskeny levelű fűz, tamariska sat. Délkelet felöl a tilea pannonica, olajfa, a sz. Gellért­hegyi ficus pumilla — törpe füge. Különös hatást idézne nyugodt felül vizenyős és szik­lás helyeken diszlő nagy Mátyásnak kedves fája, a sötét— zöldlevelü hársfa. Az éghajlatok az ott diszlő fákkal, csemetékkel és jelesebb növényekkel lennének összekötendők. Közbe sziklacsoportozatok felállitandók, ezekből hazánkban ta­lálható fő képletek p. o. Éjszak felül egy gránitszikla csoportozat, a gránitra előfordulni szokott nevezetesebb növényekkel DB mohóval allatva. A mohopull g­ránitszikla’* egy részét felelevenítené egypár marmota-család, né­hány zerge sat. A szikla belsejében némely, durvább ala­kú emlékek állíttathatnak fel, úgy hogy az idő viszon­­tagrágai ellen mentve volnának. Másik sziklacsoporto­­zatot képezne az oszlopalakú, ettől bizonyos távolságra, a koczkaidomu somoskői és terbeszdi basalt, a szikla egyik oldalát evetkéknek, a belsejét emlékeknek hasz­nálva. A museumi tér déli oldalán a tatai márványból alakí­tandó sziklába állíttatnék egy sírbolt, melybe III. Béla király és neje Székes­fehérváron talált koporsót és te­temei pietást gerjesztenének minden igaz magyar szivé­ben hajdani királya iránt. Leirhatlan lelkesedéssel szemlélné mindenki egy negyedik helyen fölállítandó sziklaüregben a nagy Mátyás egyik vezére és vitéze K­i­n­i­z­s­i Pál kopor­sóját. A hegyaljai mádi szarukő-torlaszból összeállítandó szikla közbe hegyaljai fajta szőlővel ellátva bámulatot idézne elő, ösztönül szolgálandna a helyszínéni megte­kintésre, visszaemlékeztetne a mádi világhírű nektárra. A nógrádi tarnóczi rendkívüli, merem állítani a világ legnagyobb kövületei közzészámítandó kövesült fa, — a zólyom­ megyei sajbai fél opálba átmenő sunti kövült különös alakú és szépségű fák maradványiból alakítandó csoportozatok arra figyelmeztetnének, hogy a minden­ható természet folyvást működik, midőn egyrészről rombol, másrészről alkot, minden változásaid esik, időrül időre más alakot ölt, de nem enyészik el semmi — nem enyészik el soha — • mindenható természet működése mindenben imádandó. Szóval: a múlt a jelen melancholiába szenderítő fák, a vidorságot előidéző keleti és déli nálunk ember emléke­zetét felülmúló idő óta honosított csemetékkel, fákkal, növényekkel, történeti, régiségtani tárgyakkal harmó­niába hozandók. Valamely szabad téren Kisfaludy Károly emléke állíttathatnék fel, időről időre több híres magyar lantosok szobrai díszíthetnék a nagyobb tereket. Egy szikla­üregben, vagyis Pantheonban a bronz kor­szak, durva alakú és nagyobb idomú edények és bronzok. Másikban a római császárok és nemzet Panoniábani egykori uralma és nagysága, hazánknak egy részében a régi Pannóniában találtató emlékek. Harmadikban a középkori, hazánkban elszórt, az idő viszontagságaival daczoló, és többnyire az enyészethez közel álló nevezetesebb emlékek felállításával képvisel­tetnék. Ezen eszmék a mostani terv kivitelét nemcsak nem akadályoznák, sőt azoknak eredményei a kertet díszíte­nék. A munkában lévő terv szerint különben is számos nagyobb kiterjedésű terek maradandók — ezek füvészi tekintetben a fák, csemeték és növények éghajlaton­kénti elhelyezése és földtani tekintetben egyes szikla­csoportozatok felállítása által időről időre ellátandók len­nének. Azt, hogy ezen eszmék egyszerre munkába vétesse­nek, kivinni akarni képtelenség volna. Ilyeneknek kivi­telére idő, hosszabb idő kívántatik, és a szükséges anya­gok előrei megszerzése. Most eleinte érjük be azzal, hogy az egész tér kertté alakíttassék. — Ültessünk fákat •— hagyjunk nagyobb zöldtereket, a főeszmét azonban szem előtt tartva, mely szerint időrül időre a fa és csemete-csoportozatokat ég­hajlatonként, a szikla, csoportozatokat a magyarországi legnevezetesebb főképletek tekintetbe vételével ösz­hangzásba hozhatjuk, — a múltra a sziklákba mint egyes árkádokba vagy is pantheonokba időszakonkint régisé­geket olyanokat, melyek nagyobb idomuak lévén és dur­vábbak, mintsem hogy a Muzeum díszes termeiben tudo­mány, művészet és ízlés elleni botrány nélkül helyt foglalhatnának, felállítván — a jelen nevezetesebb és ritkább élő állatok elhelyezésével figyelmünket kiter­jesztve—végtére egyes szobrok felállításával az egészet díszítve. Ezen eszmékkel minden esetre nevezetesebb költsé­gek összekötvék — de nem olyanok, melyek elviselhe­tetlenek lennének. Erős hitem, hogy lesznek egyesek, ha ez eszmék el­fogadtatnak, kik honunkban diszló nevezetesebb fákat, csemetéket, növényeket nagyobb mennyiségben tulajdon költségükön küldendnek, kik egyes sziklacsoportozatok és azokban a pantheonok felállítására szükséges költsé­geket megajánlandják; — magam is egy sziklacsopor­­tozatnak felállítását bátor vagyok ajánlani. Alkalmunk nyílt ez­úttal egy a magyar nemzeti mú­zeummal öszhangzásban álló kertet alapítanunk — csak erős akaratunk és kitűzésünk legyen távol minden fu­karságtól és kisszerűségtől: utól lesz érve a czél. Azon legyünk, hogy azt mindenki, a külföldi szintúgy mint a belföldi, a nagy közönség szintúgy mint a tudo­mányosan mivelt gyönyörűséggel és megelégedéssel él­vezhesse. Kelt Pesten 1855. évi nov. 20-kán. KÜBINYI FERENCZ: PESTI NAPLÓ. Pest, nov. 22. Tegnap temettük el Vörösmarty­t. Koporsóját az egész város kisérte. A váczi utczában nem fért el a gyászos nép, mely a nagy halottnak végtisztele­tére megjelent. Temérdek nép csoportosult a közel tére­­ken, a szomszéd utczákon, hogy később egyesüljön azokkal, kik a költő koporsója közelébe juthattak. A társaság min­den osztálya, a születési jog, a vagyon, az irodalom, ke­reskedés és ipar képviselőitől, a szegény kézművesig meg­jelent e temetésen, melynél, nagyszerűségénél fogva mél­tóságteljesbet, a közbánatnál fogva ünnepélyesebb és meghatóbban a főváros még nem látott. És a gyász ko­molyságát, csendét nem zavará meg egy hang, egy ese­mény sem; az utczákat ellepő nép fedetlen fővel, tiszte­lettel nyitott tért a gyászmenet előtt, tisztelettel hajolt meg a borostyánkoszoruval ékített koporsó előtt, melyben a drága halott aluszsza örök álmát, melyet a gyászszekérre ifjú írók emeltek fel könnyező szemekkel s mely mel­lett huszonnégy író és színész tartott boros­tyánnal átfont fáklyát, így adózott egy részben az iro­dalom és művészet nagy mesterének a szív-, lélek- és nyelvnemesítő költő emlékének. A koporsó után a ma­gyar akadémia elnökei, az akadémiai tagok, a költő leg­bensőbb barátai mentek, nyomban követék őket az iro­dalom többi emberei. A gyászmenetet, melyhez az egye­temi és a többi főiskolai ifjúság, több nyomda és czéh tagjai csatlakoztak testületileg, temérdek úri fogat s bér­kocsik hosszú sora zárt be. Így vonult a halotti kiséret a váczi és úri utczán, a kerepes f­utón végig, a ma­gyar akadémia lakása előtt, és a nemzeti színház előtt, mely két intézet egykor erőt merített az elhunyt szelleméből. A sz. Rókus kápolna előtt ismét áldást mon­dott a vallás a nagy halottra s midőn az imádság elhang­zott, a gyászkiséret nem tért vissza, hogy Vörösmartyt csak azok kisérjék el a temetőbe, kik szivéhez legköze­lebb álltak, kik még egy könnyűt akartak áldozni a nemes férfiúnak; nem; a nép, mely eddig eljött,elkiséré a kopor­sót a távol sírkertig is. A fáklyák egyre világítottak a koporsó mellett, melyre a nagy költő által megénekelt hold búsan tekintett a csendesen leereszkedő köd mögül. E köd, mely az idén e napon terjeszté ki először fátyolét, tán szintén gyászt jelentett. És a fák­lyavilág csak akkor altatott el, midőn sírboltjába helyezők, a teljes díszben megjelenő belvárosi prépost megható imája után a koporsót. A sírboltot elláthatlan sokaságú nép vette körül; a néma csendet, mely a keblek meghatott­ságára mutatott, csak az áldó ima , csak a nemzeti színház dalkarának szép éneke szaggató meg. És meg­­szaggaták a gyászos özvegy, a három kis árva zokogása, a barátok sóhajtásai. A fáklyák kialudtak, csak a hold vi­lágíta még be a temetőt, melyet nehéz szívvel hagyott oda mindenki, ki ismeré a költő életét, ki tudja mije volt Vö­rösmarty irodalmunknak. Vajha mindenki, ki a bánat, a gyász osztályosa, egyszersmind örököse is volna azon ér­zületnek, mely szive utolsó dobbanásával szűnt meg a köl­tőben élni. Mondjunk áldást mi is Vörösmarty sírjára. — A nemzeti színház ma a haza nagy költőjéhez, méltólag elendi meg az ország nagy gyásznapját. Ma Vörösmarty „Áldozat“ czimü drámája adatik, azon Szép költői, azon bűbájos nyelvű mű, melyben a magyar nyelv dicsőül meg, melynek gyönyörű rithmusai, emelke­dett nyelve tudatja velünk, mi volt Vörösmarty irodal­munkra nézve. A nemzeti színház mai előadása ünnep lesz színházunk, irodalmunk, nyelvünk minden barátjára nézve. Emelendő, tudjuk ez ünnepélyt a jeles előadás, a közönség teljes számbani megjelenése. — A „Wanderer“ tegnapelőtti reggeli számában kegye­letteljes szavakkal jelenti Vörösmarty halálát. „A veszteség, mond, mely ez által Magyarországot és annak irodalmát érte, csak az által ismertethetik fel, ki áldástel­jes törekvéseit s halhatlan műveit ismeré. A hitkoszoru­­zott költő halálával a magyar irodalom egyik időszaka zá­rul be, de e halállal egy hézag támad, melynek betöltése tán csak egy jövő századnak tartatott fen.“­­ A pesti kereskedelmi és iparkamara titoknoka a pest­budai kamarai kerület statistikai munkálatainak kiadásával foglalkozik. E munkálatok első része Fehérvármegyét il­­letendi s e rész már nyomatik. A F. U­, mely e hirt hozá, nem értesít bennünket, hogy a pestbudai keresk. és iparkamara titoknokának e statistikai munkálata egyedül német, vagy magyar és német nyelven jelenendik e meg? — Emich G. kiadásában egy német nyelven írott elmé­leti s gyakorlati franczia nyelvtan jelent meg I s­o z-tól. E nyelvtan, mely Haas úr m­agának ajánla­tott , 88 leczkére osztatott fel, kis szótárral s társalgási nyelvgyakorlatokkal láttatott el. Ajánljuk az illetők fi­gyelmébe. — Az államvasuti igazgatóság utasittatott, hogy a vas­útvonalak széleinek eperfákkali beültetése végett a bécsi cs. kir. gazdasági egylettel egyetértőleg járjon el. — Figyelmeztetjük mindazokat, kik chokolade-val él­nek, miként a m. kereskedelmi minisztérium legújabb ren­delete folytán a chokolade-árusok a teljes mértékű fontba be nem tudhatják mi áru göngyölít, a borítékos rendesen használt érczlemezet vagy papirost.­­ Magasb hatósági rendeletnél fogva a vándorló sza­tócsok­, bábjátékosok s testerőgyakorlóknak oskolaképes és köteles gyermekeiket magukkal hordozniok meg nem engedtetik, miután ez által az oskolázástól vonattatnak el. Ennél fogva az ily keresetmódot űzők kötelesek gyerme­keiket származási helyek községi iskolájába küldeni.­­ Legújabb kimutatás szerint A­u­s­z­t­r­i­á­ban jelen­leg 177 jezsuita létezik. Francziaországban a jezsuiták száma 1697, Belgiumban 463, Spanyolországban 364. — A bécsiek ez évben már 1100 darab lovat, vagyis 400,000 font lóhúst emésztettek fel. A lóhús fontja 5 por­­ral méretett ki. — A pesti vásárról megkezdett és folytatott jelenté­sünkben, mielőtt a részletes jelentésre térnénk át, a bő­rök áráról kell még szólanunk. A kikészített bő­rök k­é­­­i üzlet középszerű volt, mindazáltal az árak nem csak a régiek maradtak, hanem emelkedtek is. A talp­­bőrök kivételt képeztek, miután az itteni bőrgyárosok áruinak árára nézve egy bécsi gyáros szállítmánya nyom­­masztólag hatott, habár minőségben a pestieket meg nem haladta is. A cserzett bőrök mázsánkint 1—2 frttal emel­kedtek, így a fekete tehén bőre is. A fekete fényzett bőr kerestetett. Az árak következők : fontos talpbőr (nehéz) 84—85, könnyebb 81—82, fekete tehénbőr könnyű 118 —122, nehéz 110 — 114, barna tehénbőr 109—120, fé­nyes bőr 82—88, barna borjúbőr 180—190 frt. mázsán­kint— Nyersbőr magyar tehénbőr párja 17—22, ökör bőre 25—36. Bécsi ökörbőr mázsája 63—65 ,­fel­­­ vidéki tehénböré 65—70. Bécsi borjúbőré 106 — 110; magyarországi borjú bőré 85—94 frt. Rész­letes kimutatás : Timsó (fehér) mázsája 8%—9. Dárdanyé (piskolcz) rozsnyóié 141/1—15­; liptóié lig2—121/1. Szindárdanyé (regulus) 27—28; körisbogáré 340—370. Fo­s­z­t­a 11 a n­agy tollé 28—115; fosztotté 36 —150; p­eh­e­l­y­é 100—220 írt. Irótoll 1000 darabja 54 kr — 14/2 frt. Bőr, borjubőr mázsája 85—110, juhbőr párja 24/2—3,a magyar juhé 4—5, szerb báránybőr 100 darabja 82—100, ma­­czedoniaié 65—85, bánátié­é 85—120, erdélyié (fekete) kidolgozotté 150—220, fehéré 90—120, kecskeböré 105-130. Gidaböré 32—72, nyúlböré 28—35 frt. Ánis­kapor mázsája 16 —18, taplóé 12—22, sárgafáé 4% — 5\\; rongyé közönségesé 3%—5 t/1, félfehéré 7—8, fehéré 9 — 10% Irt­ (Vége következik.) — Az első magyar festészeti akadémiát gyámolitó társulat f. é. dec. 1-je napján d. u. 3 órakor az akadémia teremében (nagyhidueza 12. sz.) közgyűlést tartand, melyre az egyleti tagok tisztelettel meghivatnak. Pest, nov. 20. 1855. Tatay Pál, h. titkár. Nemzeti színház. Ma adatik: Áldozat. Eredeti szomorujáték 5 felvonásban. Hivatalos. Az igazságü­gyminiszteriumnak m. hó 25-én 21,963 sz. a. kelt bocsátványa által Pa­­­óczy Gábor ügyvédnek hivatalhelyét Gálszécsről Tokajba át­tenni megengedtetett. A pestvárosi községtanács az eddigi igen dicséretes városi nyilvános reáliskolának elismerése közben f. évi sept. 27-én 17,654. sz. a. elhatározta, az emlitett inté­zetnek különös szorgalom s jó erkölcsiség által kitűnő tanulóit jutalomdijakban részesíteni. Ezen követésre és dicséretre méltó végzés a legtökéletesb elismerés kifeje­zése mellett ezennel köztudomásra juttatik. Buda, novemb. 10-én 1855. A cs. k. helytartósági osztálytól. A magas cs. k. egyház- és oktatásügyi minisztérium f. é. October 19-én 8886/735. sz. a. kelt bocsátványa által engedélyt adott az eperjesi evang. gymnasiumnak nyilvá­nossá kijelentésére s arra, hogy annak bizonyítványai ál­lamérvényesekül ismertessenek el; mi is ezennel köztu­domásra juttatik. Kassa, november 2-án 1855. A cs. kir. helytartósági osztálytól. — Bécs, nov. 19-én 2287 db vágómarha hajtatott, és pedig Magyarországból 1365. Eladatott 2067. Az egyes marha súlya 435 — 600 font, ára 99—167 frt 30 kr. s mázsájának ára 22 frt 30 — 27 frt 30 kr. közt volt. Dunavizállás. Nov. 22-én: 4‘ 10" 9'" 0. fölött. A sikoltásra és zörejre betörő cselédek két aléltat leltek a szobában. Cynthiát vissza fekteték ágyába, fu­tottak orvosért. Cynthia, csak két óra múlva tért magá­hoz, István gróf csak harmadszori érvágás után. Legelső szava, a mint felébredt, leánya utáni tudako­zódás volt. Azt mondá, hogy látni akarja őt. Cynthia nem ügyelt saját gyöngültségével; sietett atyja fekhelyéhez. A büszke Brenóczi István grófot nem lehete megis­merni e pillanatban. — Gyermekem, suttogó, midőn orvosai hátra vonul­tak, hogy őt egyedül hagyják leányával. Egy századot álmodtam keresztül. Többet, mint a­mennyi egy egész hosszú emberéletben megtörténhetik, oh mi jó volt fel­ébredni ! Nem jó az az álom oda­át, nem jó az ott. Ne keressük azt fel idő előtt. És azután beszélt leányának iszonyú dolgokat, a­mi­ket önnek kedves jó Irénem, nem jó volna meghallani. És azután arra kérte Cynthiát, hogy ne hagyja el őt soha, maradjon mellette. Oly jó lesz nekik egymással élni együtt csendesen, minden zajtól elvonulva, embe­rek társaságától távol, és azután bocsánatát kérte leá­nyának mind azon fájdalmakért, miket neki okozott. Midőn Cynthia a büszke gróf szemében e soha nem látott könyeket látta megjelenni, odaborult zokogva keblére, és sírt oly hosszan, a milyen hosszan jól esett fájdalommal teljes tele szivének. Kérte atyját, hogy ő ,bocsásson meg neki és bocsá­nata jeléül ölelje meg. A gróf csak nyögve tekinte rá, és nem teljesitheti kivánatát. Az a jobb keze, melylyel a méregpoharat aj­kához emelé, megvolt a széltől ütve, s örökké mozdu­latlanul hevert ott mellette. (Folytatjuk ) -■1......■--■--I-L............................'-J.1 . ........­­ --HWWWH'— AZ ÖRDÖNGÖS ORVOS. REGÉNY. Irta S­UE JENŐ. VERNEUIL ADÉL. vagy az ágy- és asztaltól elválasztott nő. ELSŐ RÉSZ. VI. (Folytatás. *) A szegény gyermek nem lévén képes máskép meg­­magyarázni a Max orvos által az igazság egy részének kitudására alkalmazott eszközt, mint hogy azt természet fölöttinek tulajdonitá, meglepetés és növekvő borzadás kifejezésével szemlélte et, mit anyja az által igyekezett csillapitni, mikép erősité, hogy semmi ördögi sincs az orvos tudományában; de Emma képzelődése, nagyon lé­vén illetve már azon titok fölfedezése által, melyet ma reggel óta makacsul őrzött, mindinkább fokozódott. A láz nagysága kétszer oly nagy lesz, s nemsokára arcza kigyu­­lad, szeme fényleni kezd, ajka fölszárad és reszketeggé válik, és a gyermek valami borzasztó emlék súlya alatt, ágyában félig fel­ül, s Max orvosra mutatva, az őrültség bizonyos nemével kiált: — Félek tőle! Oh! azt tudni, mit ő Charlotteról tud, csak ördög képes. — Azután félbeszakasztott, szivszag­­gató hangon folytató:­­ *­ Lásd Festi Napló 1710. számát. — Minthogy ő mindent tud, többé nem titkolhatom­­ előtted, kedves szegény anyám a valóságot. Hejh! mily í­roszat tevék! S minthogy magad vagy oka, hogy miért nem mertem megmondani... mert ... mert lásd, az bor­zasztó! De te akarod, — te akarod! — Nagy isten! barátom, ő engem elrémít! — susogá Verneuil asszony, látván lánya vonásainak megváltozás­­át, melyek fölváltva szégyent, szánalmat és félelm­ét fejezének ki. Emma azonban szaggatva, sebesen és lázasan foly­tatja : — Azt akarod, hogy mindent megmondjak ? Jól van, ma reggel napkeltekor fölserkentem; korán akartam kelni, hogy egy papucson dolgozzam, melyet atyám szá­mára hiszek. Egymagam nem tudtam felnyitni az ablak­táblákat. Charlotte-ot hivám; ő nem felelt: menni akar­tam hogy felköltsem ; azt hivém, hogy alszik; ajtajához közeledtem, s a kulcslyukon át gyertyavilágot vevek észre. Hangot hallok. E hang atyámé volt. Nevetett, de nem nagyon hangosan. Verneuil asszony e szavakra megborzad, s a csodál­kozás miatt néma marad. — Gyalázatos! — szólt magában Max orvos, alig hí­vén azt, mit hall. — Hogyan t­e szenteskedő ember! — Kedves gyermek! te csalódol! — kezdé ismét hi­degen Adél, a csodálkozás első pillanata után; — az, mit beszélsz, lehetlenség. — Nem, nem, én nem csalódtam!— felelt Emma bor­zadozva, s mindinkább felingerülten. — Én jól kiismer­tem atyám szavát; eleinte azt hivem , mikép azért ment ki a szobából, hogy Charlotte-ot hívja, anyám talán ro­­szul lévén; de midőn hallám, hogy nevet----­Emma kezeit égő homlokára tevén, pillanatra meg­szakító beszédét, s azután fájdalmas hangejtéssel folytatá: — Istenem ! mennyire fáj fejem! úgy tetszik, többé nem tudom, mit beszélek.... Ekkor én aljas dolgot, an­nyira aljas dolgot követtem el, hogy nem mertem neked, anyám, megváltan­, hallgatóztam az ajtón, a kulcslyu­kon keresztül néztem, s atyámra ismerek. — Gyermekem, — viszonzá Verneuil asszony, kife­jező tekintetet vetve Max orvosra, — biztosítlak, hogy csalódol. De Emma, kinek lázas ingerültsége majdnem az őrült­ségig emelkedett, nem hallgat anyjára, nem felel neki, s lihegve folytatja: — Atyám így szólt nevetve Charlottehoz : „— Tud­hatod, mikép százszor jobban szeretlek mint nőmet! . . Ne beszélj hát róla ... Az én igazi nőm te vagy . . . A másik ! . . . szeretném , ha meghalt volna ! . . . akkor te lennél itt az úrnő! . . . Emma ez utóbbi szavak után magánkívül lesz, elméje összezavarodik, eszmélete elhagyja, arcza borzadályt fejez ki, s mint őrjöngés martaléka megszaggatott szavakkal ismétli: — Hallod-e, anyám ? Ő azt akarja, hogy halj meg! Oh! én félek! ... én félek ! mentsd meg magad! . . . ez az atyám! . . . mily gonosz tekintete van! .. . Ö ne­vet .. . mentsd meg magad, anyám, mentsd­ ö nevet !... Oh! ez a Charlotte engem megrémít! Segítség! segít­ség ! kegyelem anyámnak! kegyelem! . . . VII. Verneuil asszony és Max orvos, az atya erkölcstelen­ségének gyermeke általi fölfedezése miatt lefúttatva, először is arra gondoltak, hogy Emmának segítségére legyenek, kit az ijedtségi szédülés megrohanván, a pam­­lagról le akart szökni. Adél visszatartóztató, karjaival átölelte, s csókokkal borítva, remegő hangon susogá : — Istenem! irgalmazz, leányom meghal! — Ne féljen semmitől, — feleli Max orvos a fiatal nőnek lányát visszatartani segítvén. — Nemcsak hogy kegyed lányának élete nem forog veszélyben, sőt bizto­sítom kegyedet, hogy a krízis, mi kegyedet elrémítette. LEVELEZÉSEK. Belső-Somogy, nov. 12. (Ered. lev.) Ünnepről jövök­ a nép szorgalma megkoronázásáról; az erély, a kitartás, a hit, bizalom, magasztosság ünnepéről. Egy uj felszentelt gyönyörű ref. templomról irom e sorokat, melynek alapja a szent buzgalom, szegletköve a mun­kásság, szilárd fala a remény, ragasza verejték, ékessége örömköny, tornya az Urban-i bizalom, ha­rangjai a hő szivek dobbanása, ragyogó czimere a sze­retet ! E templom a nép szorgalmának ékes dísze. E templom nov. 11-től fogva Isten házává szenteltetett. A nevezett napon sűrü tömegben hullámzott a nép ünne­pélyes öltözetben Hosszufalu utczáján, melyben Belső-Somogy e vidékének műveit osztályából számnél­küli képviselője is jelen lenni óhajtott. A jámbor hívők házai mind mind ünnepélyes alakot viseltek; minden kisded lak fehérített homlokzatával hirdeté a ránézve — de mindnyájunkra — nagyszerű napot, minden asztal terítve várta a ház barátjait, rokonait, ismerősit. — A cs. k. nagyatádi járásbíróságot képviselve két köztiszte­letben álló elsőbbje által, báró Szína (kinek javaihoz tartozik a nevezett helység) uradalmi tisztségét csak­nem kivétel nélkül, a számos papság, a csurgói tanító képezde tanári kara, a jeles éneklőkart képző iskolata­­nitók sokaságát, s minden rendű és ranguak seregét az ég ura előtt meghajolva, a helybeli kisded gyüleke­zet nagyszerű munkásságának a méltányló elisme­rést megadni látni, — nemde megható jelenet?! Irtam­ én már e lapok hasábjain azt ,hogy népünk, hol lelkes vezetője, buzgó papja van, saját mun­kája által igen szépen gyarapítja templomait, paplakait, iskoláit, pénztárát stb., s ezt mind aratásával ke­resi! fölvállalván az uraságoktól 3—4 tábla gabonát learatni, résziből, és ezen 2—3 napi munkája által ily felséges eredményeket mutat föl.“ Íme most beváltom — egyelőre — szavamat, mert ezen szép új fölszentelt templom is ily közbuzgalmú verejték emléke! Egyelőre — mondom—mert még irni fogok töb­beket is, melyeken még most cseng a kőműves kala­pácsa. — Én erősen hiszem, hogy a t. szerkesztőség mindig szívesen fogadja azokat, bölcsen tudván azt , hogy mily nagy sebünk hegedőséről értesül akkor e közbecsületben álló lap minden olvasója. Épen azért voltam bátor elmondani véleményemet az 1856-diki prot. naptárban megjelent „uj Nehemias“ el­véről, mert, ismétlem, mi magunk gyarapodunk. —

Next