Pesti Napló, 1855. november (6. évfolyam, 1694-1718. szám)
1855-11-22 / 1711. szám
alkalmat nyújthassanak újabb eszmék létrehozására. Szabadjon tehát nekem is, nemcsak tulajdon, de mások eszméit és óhajtásait a kérdéses vállalat érdekében napfényre deríteni, ily vállalat létesítésénél több szempontból szükséges kiindulni. Nem egy egyszerű kertről van itt szó, nem csupán arról, hogy zöld gyep legyen itt-ott fákkal kiültetve a dajkák és kisdedek sétateréül, hanem arról, hogy a nagyközönségen kívül a mivelt bel- és külföldi és a tudós is élvezetet találjon, hogy az egész a Múzeummal összeköttetésben vagy is világosabban mondva öszhangzásban vagy is harmóniában álljon, hogyha nem is nagyszerűségére de legalább mintájára nézve jeles legyen, s hogy számos évek múlva is a nagyszerűség típusa rajta észrevehetően kitűnjék. Egy párisi Jardin des Plantesról vagy egy londoni parkról nem lehet szó, attól akár a Múzeum terét, akár a költséget tekintve távol vagyunk. Ott nemcsak Franczia- és Angolországok képviselték, de úgyszólván a nagy világ. — Mi ezúttal maradjunk körünkben és igyekezzünk leginkább azt öszpontosítani, mivel a természet hazánkat megáldotta. Mi különben is el vagyunk maradva—fájdalom nagyon elmaradva. Külföldi fákkal, növényekkel hiába igyekezendünk feldiszíteni az új kertet, azok nagyszerűségüket, a külföldön számos helyeken utolérték. Számos évek kívántainak, hogy az effélék szembetűnjenek, de a miveit utazó örömestebb vizsgálja azokat Párisban s Londonban, vagy még inkább eredeti helyükön, p. o. a czedrust a Libanonon, mint valamely üvegházban. A külföldi mivelt utazóra nagyobb hatást idézendnek elő a belföldi fák, csemeték, növények — a múltat és jelent képviselő tárgyak — a szakértő nagyobb megelégedéssel hagyandja el a kertet, ha Magyarország legnevezetesebb fáit, csemetéit tudományosan és az emberi életre és lélekre ható ízléssel öszpontosítva látandja. A külföldi utazó nem India, nem déli Amerika, de Magyarország fái, csemetéi és növényei után fog tudakozódni. — A belföldi, ki hazáját nem ismeri és jártasabb a párisi hotelekben és külföldi kertekben mint hazájában, ki hazája természettani és egyéb ritkaságait figyelemre nem méltatta, pirulva és meglepetve nézendi azokat, a hazáját ismerő belföldi örömmel és teljes megelégedéssel látandja az elszórt, leginkább a tudósok és természetvizsgálók által ismert ritkább fákat, csemetéket, növényeket és egyéb ritkaságokat és nevezetességeket egy helyen öszpontosítva. E szerint magyarországi fák, csemeték, növények foglalnák el a kert nagyobb részét, mégpedig éghajlatonként elhelyezve egyik éghajlati fák, növények, a másik éghajlati fákkal s növényekkel öszhangzásba hozva. Ezek az angol kertek szabályai szerint lennének elhelyezendők, hátul a magasabb növésűek, elől a csemeték, növények. A múzeumi tér éjszaki oldalán külön csoportozatokban diszlenek a veresfenyü, tiszafa elöl, a henyefenyü, a Vág mentiben találtató keskeny levelű fűz, tamariska sat. Délkelet felöl a tilea pannonica, olajfa, a sz. Gellérthegyi ficus pumilla — törpe füge. Különös hatást idézne nyugodt felül vizenyős és sziklás helyeken diszlő nagy Mátyásnak kedves fája, a sötét— zöldlevelü hársfa. Az éghajlatok az ott diszlő fákkal, csemetékkel és jelesebb növényekkel lennének összekötendők. Közbe sziklacsoportozatok felállitandók, ezekből hazánkban található fő képletek p. o. Éjszak felül egy gránitszikla csoportozat, a gránitra előfordulni szokott nevezetesebb növényekkel DB mohóval allatva. A mohopull gránitszikla’* egy részét felelevenítené egypár marmota-család, néhány zerge sat. A szikla belsejében némely, durvább alakú emlékek állíttathatnak fel, úgy hogy az idő viszontagrágai ellen mentve volnának. Másik sziklacsoportozatot képezne az oszlopalakú, ettől bizonyos távolságra, a koczkaidomu somoskői és terbeszdi basalt, a szikla egyik oldalát evetkéknek, a belsejét emlékeknek használva. A museumi tér déli oldalán a tatai márványból alakítandó sziklába állíttatnék egy sírbolt, melybe III. Béla király és neje Székesfehérváron talált koporsót és tetemei pietást gerjesztenének minden igaz magyar szivében hajdani királya iránt. Leirhatlan lelkesedéssel szemlélné mindenki egy negyedik helyen fölállítandó sziklaüregben a nagy Mátyás egyik vezére és vitéze Kinizsi Pál koporsóját. A hegyaljai mádi szarukő-torlaszból összeállítandó szikla közbe hegyaljai fajta szőlővel ellátva bámulatot idézne elő, ösztönül szolgálandna a helyszínéni megtekintésre, visszaemlékeztetne a mádi világhírű nektárra. A nógrádi tarnóczi rendkívüli, merem állítani a világ legnagyobb kövületei közzészámítandó kövesült fa, — a zólyom megyei sajbai fél opálba átmenő sunti kövült különös alakú és szépségű fák maradványiból alakítandó csoportozatok arra figyelmeztetnének, hogy a mindenható természet folyvást működik, midőn egyrészről rombol, másrészről alkot, minden változásaid esik, időrül időre más alakot ölt, de nem enyészik el semmi — nem enyészik el soha — • mindenható természet működése mindenben imádandó. Szóval: a múlt a jelen melancholiába szenderítő fák, a vidorságot előidéző keleti és déli nálunk ember emlékezetét felülmúló idő óta honosított csemetékkel, fákkal, növényekkel, történeti, régiségtani tárgyakkal harmóniába hozandók. Valamely szabad téren Kisfaludy Károly emléke állíttathatnék fel, időről időre több híres magyar lantosok szobrai díszíthetnék a nagyobb tereket. Egy sziklaüregben, vagyis Pantheonban a bronz korszak, durva alakú és nagyobb idomú edények és bronzok. Másikban a római császárok és nemzet Panoniábani egykori uralma és nagysága, hazánknak egy részében a régi Pannóniában találtató emlékek. Harmadikban a középkori, hazánkban elszórt, az idő viszontagságaival daczoló, és többnyire az enyészethez közel álló nevezetesebb emlékek felállításával képviseltetnék. Ezen eszmék a mostani terv kivitelét nemcsak nem akadályoznák, sőt azoknak eredményei a kertet díszítenék. A munkában lévő terv szerint különben is számos nagyobb kiterjedésű terek maradandók — ezek füvészi tekintetben a fák, csemeték és növények éghajlatonkénti elhelyezése és földtani tekintetben egyes sziklacsoportozatok felállítása által időről időre ellátandók lennének. Azt, hogy ezen eszmék egyszerre munkába vétessenek, kivinni akarni képtelenség volna. Ilyeneknek kivitelére idő, hosszabb idő kívántatik, és a szükséges anyagok előrei megszerzése. Most eleinte érjük be azzal, hogy az egész tér kertté alakíttassék. — Ültessünk fákat •— hagyjunk nagyobb zöldtereket, a főeszmét azonban szem előtt tartva, mely szerint időrül időre a fa és csemete-csoportozatokat éghajlatonként, a szikla, csoportozatokat a magyarországi legnevezetesebb főképletek tekintetbe vételével öszhangzásba hozhatjuk, — a múltra a sziklákba mint egyes árkádokba vagy is pantheonokba időszakonkint régiségeket olyanokat, melyek nagyobb idomuak lévén és durvábbak, mintsem hogy a Muzeum díszes termeiben tudomány, művészet és ízlés elleni botrány nélkül helyt foglalhatnának, felállítván — a jelen nevezetesebb és ritkább élő állatok elhelyezésével figyelmünket kiterjesztve—végtére egyes szobrok felállításával az egészet díszítve. Ezen eszmékkel minden esetre nevezetesebb költségek összekötvék — de nem olyanok, melyek elviselhetetlenek lennének. Erős hitem, hogy lesznek egyesek, ha ez eszmék elfogadtatnak, kik honunkban diszló nevezetesebb fákat, csemetéket, növényeket nagyobb mennyiségben tulajdon költségükön küldendnek, kik egyes sziklacsoportozatok és azokban a pantheonok felállítására szükséges költségeket megajánlandják; — magam is egy sziklacsoportozatnak felállítását bátor vagyok ajánlani. Alkalmunk nyílt ezúttal egy a magyar nemzeti múzeummal öszhangzásban álló kertet alapítanunk — csak erős akaratunk és kitűzésünk legyen távol minden fukarságtól és kisszerűségtől: utól lesz érve a czél. Azon legyünk, hogy azt mindenki, a külföldi szintúgy mint a belföldi, a nagy közönség szintúgy mint a tudományosan mivelt gyönyörűséggel és megelégedéssel élvezhesse. Kelt Pesten 1855. évi nov. 20-kán. KÜBINYI FERENCZ: PESTI NAPLÓ. Pest, nov. 22. Tegnap temettük el Vörösmartyt. Koporsóját az egész város kisérte. A váczi utczában nem fért el a gyászos nép, mely a nagy halottnak végtiszteletére megjelent. Temérdek nép csoportosult a közel téreken, a szomszéd utczákon, hogy később egyesüljön azokkal, kik a költő koporsója közelébe juthattak. A társaság minden osztálya, a születési jog, a vagyon, az irodalom, kereskedés és ipar képviselőitől, a szegény kézművesig megjelent e temetésen, melynél, nagyszerűségénél fogva méltóságteljesbet, a közbánatnál fogva ünnepélyesebb és meghatóbban a főváros még nem látott. És a gyász komolyságát, csendét nem zavará meg egy hang, egy esemény sem; az utczákat ellepő nép fedetlen fővel, tisztelettel nyitott tért a gyászmenet előtt, tisztelettel hajolt meg a borostyánkoszoruval ékített koporsó előtt, melyben a drága halott aluszsza örök álmát, melyet a gyászszekérre ifjú írók emeltek fel könnyező szemekkel s mely mellett huszonnégy író és színész tartott borostyánnal átfont fáklyát, így adózott egy részben az irodalom és művészet nagy mesterének a szív-, lélek- és nyelvnemesítő költő emlékének. A koporsó után a magyar akadémia elnökei, az akadémiai tagok, a költő legbensőbb barátai mentek, nyomban követék őket az irodalom többi emberei. A gyászmenetet, melyhez az egyetemi és a többi főiskolai ifjúság, több nyomda és czéh tagjai csatlakoztak testületileg, temérdek úri fogat s bérkocsik hosszú sora zárt be. Így vonult a halotti kiséret a váczi és úri utczán, a kerepes futón végig, a magyar akadémia lakása előtt, és a nemzeti színház előtt, mely két intézet egykor erőt merített az elhunyt szelleméből. A sz. Rókus kápolna előtt ismét áldást mondott a vallás a nagy halottra s midőn az imádság elhangzott, a gyászkiséret nem tért vissza, hogy Vörösmartyt csak azok kisérjék el a temetőbe, kik szivéhez legközelebb álltak, kik még egy könnyűt akartak áldozni a nemes férfiúnak; nem; a nép, mely eddig eljött,elkiséré a koporsót a távol sírkertig is. A fáklyák egyre világítottak a koporsó mellett, melyre a nagy költő által megénekelt hold búsan tekintett a csendesen leereszkedő köd mögül. E köd, mely az idén e napon terjeszté ki először fátyolét, tán szintén gyászt jelentett. És a fáklyavilág csak akkor altatott el, midőn sírboltjába helyezők, a teljes díszben megjelenő belvárosi prépost megható imája után a koporsót. A sírboltot elláthatlan sokaságú nép vette körül; a néma csendet, mely a keblek meghatottságára mutatott, csak az áldó ima , csak a nemzeti színház dalkarának szép éneke szaggató meg. És megszaggaták a gyászos özvegy, a három kis árva zokogása, a barátok sóhajtásai. A fáklyák kialudtak, csak a hold világíta még be a temetőt, melyet nehéz szívvel hagyott oda mindenki, ki ismeré a költő életét, ki tudja mije volt Vörösmarty irodalmunknak. Vajha mindenki, ki a bánat, a gyász osztályosa, egyszersmind örököse is volna azon érzületnek, mely szive utolsó dobbanásával szűnt meg a költőben élni. Mondjunk áldást mi is Vörösmarty sírjára. — A nemzeti színház ma a haza nagy költőjéhez, méltólag elendi meg az ország nagy gyásznapját. Ma Vörösmarty „Áldozat“ czimü drámája adatik, azon Szép költői, azon bűbájos nyelvű mű, melyben a magyar nyelv dicsőül meg, melynek gyönyörű rithmusai, emelkedett nyelve tudatja velünk, mi volt Vörösmarty irodalmunkra nézve. A nemzeti színház mai előadása ünnep lesz színházunk, irodalmunk, nyelvünk minden barátjára nézve. Emelendő, tudjuk ez ünnepélyt a jeles előadás, a közönség teljes számbani megjelenése. — A „Wanderer“ tegnapelőtti reggeli számában kegyeletteljes szavakkal jelenti Vörösmarty halálát. „A veszteség, mond, mely ez által Magyarországot és annak irodalmát érte, csak az által ismertethetik fel, ki áldásteljes törekvéseit s halhatlan műveit ismeré. A hitkoszoruzott költő halálával a magyar irodalom egyik időszaka zárul be, de e halállal egy hézag támad, melynek betöltése tán csak egy jövő századnak tartatott fen.“ A pesti kereskedelmi és iparkamara titoknoka a pestbudai kamarai kerület statistikai munkálatainak kiadásával foglalkozik. E munkálatok első része Fehérvármegyét illetendi s e rész már nyomatik. A F. U, mely e hirt hozá, nem értesít bennünket, hogy a pestbudai keresk. és iparkamara titoknokának e statistikai munkálata egyedül német, vagy magyar és német nyelven jelenendik e meg? — Emich G. kiadásában egy német nyelven írott elméleti s gyakorlati franczia nyelvtan jelent meg I so z-tól. E nyelvtan, mely Haas úr magának ajánlatott , 88 leczkére osztatott fel, kis szótárral s társalgási nyelvgyakorlatokkal láttatott el. Ajánljuk az illetők figyelmébe. — Az államvasuti igazgatóság utasittatott, hogy a vasútvonalak széleinek eperfákkali beültetése végett a bécsi cs. kir. gazdasági egylettel egyetértőleg járjon el. — Figyelmeztetjük mindazokat, kik chokolade-val élnek, miként a m. kereskedelmi minisztérium legújabb rendelete folytán a chokolade-árusok a teljes mértékű fontba be nem tudhatják mi áru göngyölít, a borítékos rendesen használt érczlemezet vagy papirost. Magasb hatósági rendeletnél fogva a vándorló szatócsok, bábjátékosok s testerőgyakorlóknak oskolaképes és köteles gyermekeiket magukkal hordozniok meg nem engedtetik, miután ez által az oskolázástól vonattatnak el. Ennél fogva az ily keresetmódot űzők kötelesek gyermekeiket származási helyek községi iskolájába küldeni. Legújabb kimutatás szerint Ausztriában jelenleg 177 jezsuita létezik. Francziaországban a jezsuiták száma 1697, Belgiumban 463, Spanyolországban 364. — A bécsiek ez évben már 1100 darab lovat, vagyis 400,000 font lóhúst emésztettek fel. A lóhús fontja 5 porral méretett ki. — A pesti vásárról megkezdett és folytatott jelentésünkben, mielőtt a részletes jelentésre térnénk át, a bőrök áráról kell még szólanunk. A kikészített bőrök kéi üzlet középszerű volt, mindazáltal az árak nem csak a régiek maradtak, hanem emelkedtek is. A talpbőrök kivételt képeztek, miután az itteni bőrgyárosok áruinak árára nézve egy bécsi gyáros szállítmánya nyommasztólag hatott, habár minőségben a pestieket meg nem haladta is. A cserzett bőrök mázsánkint 1—2 frttal emelkedtek, így a fekete tehén bőre is. A fekete fényzett bőr kerestetett. Az árak következők : fontos talpbőr (nehéz) 84—85, könnyebb 81—82, fekete tehénbőr könnyű 118 —122, nehéz 110 — 114, barna tehénbőr 109—120, fényes bőr 82—88, barna borjúbőr 180—190 frt. mázsánkint— Nyersbőr magyar tehénbőr párja 17—22, ökör bőre 25—36. Bécsi ökörbőr mázsája 63—65 ,fel vidéki tehénböré 65—70. Bécsi borjúbőré 106 — 110; magyarországi borjú bőré 85—94 frt. Részletes kimutatás : Timsó (fehér) mázsája 8%—9. Dárdanyé (piskolcz) rozsnyóié 141/1—15; liptóié lig2—121/1. Szindárdanyé (regulus) 27—28; körisbogáré 340—370. Foszta 11 a nagy tollé 28—115; fosztotté 36 —150; pehelyé 100—220 írt. Irótoll 1000 darabja 54 kr — 14/2 frt. Bőr, borjubőr mázsája 85—110, juhbőr párja 24/2—3,a magyar juhé 4—5, szerb báránybőr 100 darabja 82—100, maczedoniaié 65—85, bánátiéé 85—120, erdélyié (fekete) kidolgozotté 150—220, fehéré 90—120, kecskeböré 105-130. Gidaböré 32—72, nyúlböré 28—35 frt. Ániskapor mázsája 16 —18, taplóé 12—22, sárgafáé 4% — 5\\; rongyé közönségesé 3%—5 t/1, félfehéré 7—8, fehéré 9 — 10% Irt (Vége következik.) — Az első magyar festészeti akadémiát gyámolitó társulat f. é. dec. 1-je napján d. u. 3 órakor az akadémia teremében (nagyhidueza 12. sz.) közgyűlést tartand, melyre az egyleti tagok tisztelettel meghivatnak. Pest, nov. 20. 1855. Tatay Pál, h. titkár. Nemzeti színház. Ma adatik: Áldozat. Eredeti szomorujáték 5 felvonásban. Hivatalos. Az igazságügyminiszteriumnak m. hó 25-én 21,963 sz. a. kelt bocsátványa által Paóczy Gábor ügyvédnek hivatalhelyét Gálszécsről Tokajba áttenni megengedtetett. A pestvárosi községtanács az eddigi igen dicséretes városi nyilvános reáliskolának elismerése közben f. évi sept. 27-én 17,654. sz. a. elhatározta, az emlitett intézetnek különös szorgalom s jó erkölcsiség által kitűnő tanulóit jutalomdijakban részesíteni. Ezen követésre és dicséretre méltó végzés a legtökéletesb elismerés kifejezése mellett ezennel köztudomásra juttatik. Buda, novemb. 10-én 1855. A cs. k. helytartósági osztálytól. A magas cs. k. egyház- és oktatásügyi minisztérium f. é. October 19-én 8886/735. sz. a. kelt bocsátványa által engedélyt adott az eperjesi evang. gymnasiumnak nyilvánossá kijelentésére s arra, hogy annak bizonyítványai államérvényesekül ismertessenek el; mi is ezennel köztudomásra juttatik. Kassa, november 2-án 1855. A cs. kir. helytartósági osztálytól. — Bécs, nov. 19-én 2287 db vágómarha hajtatott, és pedig Magyarországból 1365. Eladatott 2067. Az egyes marha súlya 435 — 600 font, ára 99—167 frt 30 kr. s mázsájának ára 22 frt 30 — 27 frt 30 kr. közt volt. Dunavizállás. Nov. 22-én: 4‘ 10" 9'" 0. fölött. A sikoltásra és zörejre betörő cselédek két aléltat leltek a szobában. Cynthiát vissza fekteték ágyába, futottak orvosért. Cynthia, csak két óra múlva tért magához, István gróf csak harmadszori érvágás után. Legelső szava, a mint felébredt, leánya utáni tudakozódás volt. Azt mondá, hogy látni akarja őt. Cynthia nem ügyelt saját gyöngültségével; sietett atyja fekhelyéhez. A büszke Brenóczi István grófot nem lehete megismerni e pillanatban. — Gyermekem, suttogó, midőn orvosai hátra vonultak, hogy őt egyedül hagyják leányával. Egy századot álmodtam keresztül. Többet, mint amennyi egy egész hosszú emberéletben megtörténhetik, oh mi jó volt felébredni ! Nem jó az az álom odaát, nem jó az ott. Ne keressük azt fel idő előtt. És azután beszélt leányának iszonyú dolgokat, amiket önnek kedves jó Irénem, nem jó volna meghallani. És azután arra kérte Cynthiát, hogy ne hagyja el őt soha, maradjon mellette. Oly jó lesz nekik egymással élni együtt csendesen, minden zajtól elvonulva, emberek társaságától távol, és azután bocsánatát kérte leányának mind azon fájdalmakért, miket neki okozott. Midőn Cynthia a büszke gróf szemében e soha nem látott könyeket látta megjelenni, odaborult zokogva keblére, és sírt oly hosszan, a milyen hosszan jól esett fájdalommal teljes tele szivének. Kérte atyját, hogy ő ,bocsásson meg neki és bocsánata jeléül ölelje meg. A gróf csak nyögve tekinte rá, és nem teljesitheti kivánatát. Az a jobb keze, melylyel a méregpoharat ajkához emelé, megvolt a széltől ütve, s örökké mozdulatlanul hevert ott mellette. (Folytatjuk ) -■1......■--■--I-L............................'-J.1 . ........ --HWWWH'— AZ ÖRDÖNGÖS ORVOS. REGÉNY. Irta SUE JENŐ. VERNEUIL ADÉL. vagy az ágy- és asztaltól elválasztott nő. ELSŐ RÉSZ. VI. (Folytatás. *) A szegény gyermek nem lévén képes máskép megmagyarázni a Max orvos által az igazság egy részének kitudására alkalmazott eszközt, mint hogy azt természet fölöttinek tulajdonitá, meglepetés és növekvő borzadás kifejezésével szemlélte et, mit anyja az által igyekezett csillapitni, mikép erősité, hogy semmi ördögi sincs az orvos tudományában; de Emma képzelődése, nagyon lévén illetve már azon titok fölfedezése által, melyet ma reggel óta makacsul őrzött, mindinkább fokozódott. A láz nagysága kétszer oly nagy lesz, s nemsokára arcza kigyulad, szeme fényleni kezd, ajka fölszárad és reszketeggé válik, és a gyermek valami borzasztó emlék súlya alatt, ágyában félig felül, s Max orvosra mutatva, az őrültség bizonyos nemével kiált: — Félek tőle! Oh! azt tudni, mit ő Charlotteról tud, csak ördög képes. — Azután félbeszakasztott, szivszaggató hangon folytató: * Lásd Festi Napló 1710. számát. — Minthogy ő mindent tud, többé nem titkolhatom előtted, kedves szegény anyám a valóságot. Hejh! mily íroszat tevék! S minthogy magad vagy oka, hogy miért nem mertem megmondani... mert ... mert lásd, az borzasztó! De te akarod, — te akarod! — Nagy isten! barátom, ő engem elrémít! — susogá Verneuil asszony, látván lánya vonásainak megváltozását, melyek fölváltva szégyent, szánalmat és félelmét fejezének ki. Emma azonban szaggatva, sebesen és lázasan folytatja : — Azt akarod, hogy mindent megmondjak ? Jól van, ma reggel napkeltekor fölserkentem; korán akartam kelni, hogy egy papucson dolgozzam, melyet atyám számára hiszek. Egymagam nem tudtam felnyitni az ablaktáblákat. Charlotte-ot hivám; ő nem felelt: menni akartam hogy felköltsem ; azt hivém, hogy alszik; ajtajához közeledtem, s a kulcslyukon át gyertyavilágot vevek észre. Hangot hallok. E hang atyámé volt. Nevetett, de nem nagyon hangosan. Verneuil asszony e szavakra megborzad, s a csodálkozás miatt néma marad. — Gyalázatos! — szólt magában Max orvos, alig hívén azt, mit hall. — Hogyan te szenteskedő ember! — Kedves gyermek! te csalódol! — kezdé ismét hidegen Adél, a csodálkozás első pillanata után; — az, mit beszélsz, lehetlenség. — Nem, nem, én nem csalódtam!— felelt Emma borzadozva, s mindinkább felingerülten. — Én jól kiismertem atyám szavát; eleinte azt hivem , mikép azért ment ki a szobából, hogy Charlotte-ot hívja, anyám talán roszul lévén; de midőn hallám, hogy nevet----Emma kezeit égő homlokára tevén, pillanatra megszakító beszédét, s azután fájdalmas hangejtéssel folytatá: — Istenem ! mennyire fáj fejem! úgy tetszik, többé nem tudom, mit beszélek.... Ekkor én aljas dolgot, annyira aljas dolgot követtem el, hogy nem mertem neked, anyám, megváltan, hallgatóztam az ajtón, a kulcslyukon keresztül néztem, s atyámra ismerek. — Gyermekem, — viszonzá Verneuil asszony, kifejező tekintetet vetve Max orvosra, — biztosítlak, hogy csalódol. De Emma, kinek lázas ingerültsége majdnem az őrültségig emelkedett, nem hallgat anyjára, nem felel neki, s lihegve folytatja: — Atyám így szólt nevetve Charlottehoz : „— Tudhatod, mikép százszor jobban szeretlek mint nőmet! . . Ne beszélj hát róla ... Az én igazi nőm te vagy . . . A másik ! . . . szeretném , ha meghalt volna ! . . . akkor te lennél itt az úrnő! . . . Emma ez utóbbi szavak után magánkívül lesz, elméje összezavarodik, eszmélete elhagyja, arcza borzadályt fejez ki, s mint őrjöngés martaléka megszaggatott szavakkal ismétli: — Hallod-e, anyám ? Ő azt akarja, hogy halj meg! Oh! én félek! ... én félek ! mentsd meg magad! . . . ez az atyám! . . . mily gonosz tekintete van! .. . Ö nevet .. . mentsd meg magad, anyám, mentsd ö nevet !... Oh! ez a Charlotte engem megrémít! Segítség! segítség ! kegyelem anyámnak! kegyelem! . . . VII. Verneuil asszony és Max orvos, az atya erkölcstelenségének gyermeke általi fölfedezése miatt lefúttatva, először is arra gondoltak, hogy Emmának segítségére legyenek, kit az ijedtségi szédülés megrohanván, a pamlagról le akart szökni. Adél visszatartóztató, karjaival átölelte, s csókokkal borítva, remegő hangon susogá : — Istenem! irgalmazz, leányom meghal! — Ne féljen semmitől, — feleli Max orvos a fiatal nőnek lányát visszatartani segítvén. — Nemcsak hogy kegyed lányának élete nem forog veszélyben, sőt biztosítom kegyedet, hogy a krízis, mi kegyedet elrémítette. LEVELEZÉSEK. Belső-Somogy, nov. 12. (Ered. lev.) Ünnepről jövök a nép szorgalma megkoronázásáról; az erély, a kitartás, a hit, bizalom, magasztosság ünnepéről. Egy uj felszentelt gyönyörű ref. templomról irom e sorokat, melynek alapja a szent buzgalom, szegletköve a munkásság, szilárd fala a remény, ragasza verejték, ékessége örömköny, tornya az Urban-i bizalom, harangjai a hő szivek dobbanása, ragyogó czimere a szeretet ! E templom a nép szorgalmának ékes dísze. E templom nov. 11-től fogva Isten házává szenteltetett. A nevezett napon sűrü tömegben hullámzott a nép ünnepélyes öltözetben Hosszufalu utczáján, melyben Belső-Somogy e vidékének műveit osztályából számnélküli képviselője is jelen lenni óhajtott. A jámbor hívők házai mind mind ünnepélyes alakot viseltek; minden kisded lak fehérített homlokzatával hirdeté a ránézve — de mindnyájunkra — nagyszerű napot, minden asztal terítve várta a ház barátjait, rokonait, ismerősit. — A cs. k. nagyatádi járásbíróságot képviselve két köztiszteletben álló elsőbbje által, báró Szína (kinek javaihoz tartozik a nevezett helység) uradalmi tisztségét csaknem kivétel nélkül, a számos papság, a csurgói tanító képezde tanári kara, a jeles éneklőkart képző iskolatanitók sokaságát, s minden rendű és ranguak seregét az ég ura előtt meghajolva, a helybeli kisded gyülekezet nagyszerű munkásságának a méltányló elismerést megadni látni, — nemde megható jelenet?! Irtam én már e lapok hasábjain azt ,hogy népünk, hol lelkes vezetője, buzgó papja van, saját munkája által igen szépen gyarapítja templomait, paplakait, iskoláit, pénztárát stb., s ezt mind aratásával keresi! fölvállalván az uraságoktól 3—4 tábla gabonát learatni, résziből, és ezen 2—3 napi munkája által ily felséges eredményeket mutat föl.“ Íme most beváltom — egyelőre — szavamat, mert ezen szép új fölszentelt templom is ily közbuzgalmú verejték emléke! Egyelőre — mondom—mert még irni fogok többeket is, melyeken még most cseng a kőműves kalapácsa. — Én erősen hiszem, hogy a t. szerkesztőség mindig szívesen fogadja azokat, bölcsen tudván azt , hogy mily nagy sebünk hegedőséről értesül akkor e közbecsületben álló lap minden olvasója. Épen azért voltam bátor elmondani véleményemet az 1856-diki prot. naptárban megjelent „uj Nehemias“ elvéről, mert, ismétlem, mi magunk gyarapodunk. —