Pesti Napló, 1857. december (8. évfolyam, 2363-2386. szám)
1857-12-03 / 2365. szám
osztályok nemsokára a közönség elé jutandó jelentéseire, melyeken azon már most valódi alapon nyugvó s meggyőződéssé vált hiedelem vonul keresztül, hogy nálunk sem a gazdászati, se a kéz- és gyarmű ipari téren nem a munkás szellem, nem a jól ésto alkotó képesség, nem is a kitartás hiányzik , hanem először, másodszor, és harmadszor is a pénz, azaz befektetési és üzleti tőke; hiányzik a piacz, és ami ide viszen, a vasút! „Elfordíthatlan bizonyságai ennek a kolozsvári, kudzsiri, marosvásárhelyi, görgényei, fülei és krasznai gyárak ; a kolozsvári, nagyszebeni, brassói, beszterczei, tordai és szászvárosi iparkészítmények; a Szamos, Maros, Küküllő és Olt-melléki búzák, borok és gyümölcsök, melyeket mindenki láthatott és megítélhetett. „Úgy hiszem, bátran kimondhatom a feletti közörömünket, hogy nekünk iparczikkeinkkel magunkat megszégyelnünk okunk nincs, sőt sokat láthatunk olyat, ami az igazságos nézőben büszkítő önérzetet ébreszthetett. „Vajha mostani gyönge kísérletünk a gazda- és iparos osztály e felébredt önérzetének megszilárdítására valamit tenni képes lett volna! Ez lenne az elhintett mag, — a további, a siker és áldás Isten kezében van, melyet az igaz igyekezet előbb-utóbb kiérdemel. „Ezzel azonban korintse azt akarom mondani, hogy tehát bármiben az ipartökély mai európai színvonalán, vagy csak saját helyzetünkön és hazai viszonyainkon felül állanak ; szavaim annyit tesznek, hogy nálunk, ha üzleti tőkével bír a kéz és gyár műiparos, valamint az értelmes gazda is, helyét megállja, s egyik a meghonosult iparágakban jeles iparkészítményt, a máik bármely szomszédos piaczon megjelentethető mezőgazdasági terméket kiállítni képes. „És én ez öntudatra jutásban tárlatunk erkölcsi eredményeinek öszletét hiszem kifejezettnek. „Nem kétlem azonban, uraim: lehetnek olyanok, kik szerény tárlatunkra kicsinylőleg néznek le, — mert talán itt is mindjárt tökéletest óhajtottak volna; de hogy ez, kezdeményeknél kivált a mienkhez hasonló korlátolt helyzetben lehetetlen, nem kíván bizonyítást. Ez senkit el ne hűtsön, iparunk és távlataink jövője iránt támadt vigasztaló hitében meg ne ingasson. Egyfelől a gazdasági egyesület és iparkamara amit dicséretesen elkezdett, folytassa tovább is ernyedetlenül; másfelől a kézműsoros osztály is igyekezzék takarékosság, rendes élet és folytonos munkásság által műhelyét, a gyámok gyár épületét, a földbirtokos udvarát és birtokait kellően felszerelni, új munkásság, eleven élet vidám zaját állitni az eddigi egykedvű, olykor borús csendesség helyére, ne zárkózzék el a haladó iparvilágtól, s midőn alkalom nyílik rá, ne vonakodjék a verseny nemes terén másokkal megjelenni és ekkor lesz megifjodott iparélet hazánkban is, lesz a mostaninál gazdagabb és fényesb tárlatunk nekünk is. „És most nincsen egyéb hátra, mint kiosztanunk azon érmeket, okleveleket, melyekkel az erdélyi gazdasági egyesület és kolozsvári kereskedelmi és iparkamara az imént lefolyt tárlatban kitűnő sikerrel résztvett honfitársainkat megtisztelni és kitüntetni kívánta. Fogadják, kérem, az illetők a nektek szavazott egyszerű és csekély adományt, mint e nevezetes nap kedves emlékjelét, emelje annak értékét azon gondolat, hogy azt buzgó hazafias indulat adta munkás és közügyszerető honfiaknak, fűzzék egy koszorúba ez érmek és oklevelek azok birtokosait egymásnak, a hazának és minden jó honpolgárnak szeretete által, s emlékeztessék őket arra, hogy bár azok kiérdemlett díjai az iparszorgalomnak, de egyszersmind erkölcsi foglaló gyanánt szolgálnak az iránt, hogy az illető iparágaknak kiki továbbra is ha előmozdítója és ápolója lesz, serkentvén többeket és másokat is a nemes és erkölcsi osztalékban nem szűkölködő példa követésére .Végül legszívesebb köszönetemet fejezem ki a tárlatrendező bizottság és bíráló szakosztályok általam igen tisztelt elnökeinek, és minden egyes tagjának lelkiismeretes, huzamos és sikeres fáradozásaiért, tollal s meleg és megragadó érzéssel irt predicatiót, — én tapasztalásból mondom — nem fogja letenni míg az ámenig nem ér. Ami pedig a rest papok visszaélését illeti, őszintén megvallom, hogy valahányszor egy egy oly jó predicatiót olvasok, milyet én magam nem tudok írni, kedvem jó azt a következő vasárnap (természetesen csekély szónoki egyéniségem szerint némi önállósággal földolgozva) hallgatóimnak előadni, s semmit sem kételkedem , hogy a mennyit ilyenkor eredetiségemből önkénytesen föláldoztam, annál többet nyert hallgatóságom a tőlem megszokottnál sokkal jobb munkában. Ez ugyan magában mit sem bizonyít, vagy legfölebb az én gyengeségemet. De föl szabad tennem, hogy mindenütt s így Magyarországban is számtalan pap van, kinek a nála nagyobb elmék segítségére szüksége van s ki azok felsőségét szívesen el is ismeri. Az Írás magyarázatát, mint egyebet, tanulnunk kell s a nálunk bölcsebbektől tanultakat miért ne igyekeznénk Krisztus anyaszentegyházának javára hasznosítani ? Én azért a predicatiós gyűjteményeket hasznos és használható könyveknek tartom, csak olyanok legyenek, milyeneket Isten dicsősége s Krisztus egyházának java kíván; olyanok legyenek, melyekben a pap és a világi hitének erősítést, buzgóságának szárnyakat é s netalán hitelensége ellen a velők megoszlásáig ható fegyvert találjon. Abgha én azokra a régi jó öreg urakra visszagondolok, kik hátrafésült bajjal s rókatortás mentében és kenetlen csizmában jártak ugyan, és a salonokban esetlenül vették ki magokat — de sziveikben erős és törhetlen hitet, ajkaikon buzgóság lángját és kenetteljes beszédeket viseltek, kik meghaltak vagy gályára mentek a hitért, kik gyakran unalmas predicatiókba diák szavakat vegyítettek s a dagály virágaival ékeskedni nem tudtak ugyan, — de nem predicáltak egyebet, hanem tegnap és ma és holnap és mindörökké predicálták a megfeszített Krisztust és az ő elégtételét — ha, mondom reájok visszagondolok, s azután felütöm a mostani predicatiós könyveket, s látom, hogy egyik az asztalmozgatásról értekezik (lásd kf. v. v. Papi dolgozatok IV. füzet 191 — 206. lap , még pedig unalmasan és meglehetős együgyü szószaporitással; másik lapokon és iveken át kiállhatlan dagályos és üres frásisokkal gyötör (lásd Medgyes Lajos összes egyházi beszédeit; harmadik a napfogyatkozásról (Papi dóig. V. füzet 116—123 lap )vagy az üstökös csillagokról (Papi dóig. IV. f. 178 -190 lap) tart, magában hasznos, de a templomi tanítás czélján egészen kívül eső phisico-historiai értekezéseket; sőt ha nem csalódom, találtam már predicatiót, melyben a mezőgazdaságról, trágyázásról és baromtartásról adatnak igen gyakorlati utasítások. Midőn én ezeket némileg hibáztatva említem föl, nem akarok félreértetni, mintha minden gyakorlati hasznú ismeretet, mindent, mi az élettel közvetlenül érintkezik, végkép és kérlelhetlenül ki akarnék zárni a templomi tanításból, s azt kívánnám, hogy ez merő üres speculatióvá váljék. Különösen a természet ismeretét, annak titkait és csodáit nézetem szerint is igen jól fölhasználhatja a pap a teremtő bölcseségének s szeretetének föltüntetésére. De sohasem szabad felednie, hogy a templomi szószék nem egyetemi tanszék, s a világi tudományokkal mindig csak cum grano salis kell bánnia. Sőt nem állítok vakmerőséget, ha azt mondom, hogy azokat tüzetesen fejtegetnie s tanítása főtárgyává és sarkpontjává tennie nem is lehet a nélkül, hogy a templomi tanítás czélját egészen el ne téveszsze, mert a templom nem az úgynevezett reáltudományok, hanem a hit és erkölcs iskolája, s például a természet ismeretét is — nézetem szerint — csak segédeszközökül szabad a papnak fölhasználnia, amenynyiben fölteheti, hogy a külvilág szépségeit, rendjét, annak bölcs intézeteit, hallgatói mindenike ismeri vagy legalább azokra mutatnia elég, hogy érvekül és bizonyítékokul használja fel tulajdonképeni czéljára. És épen oly kevéssé helye a templom a költészeti gyakorlatoknak s a stylaris ékességek fitogatásának. A nyelv üres virágai nem indítanak, s legfölebb az értetleneket ragadják bámulatra. Maga a világi művészet is elveti az üres dagályt, a semmit nem mondó szónoki czifraságokat. A nagy igazságoknak legillőbb köntöse az egyszerűség. Azon nagy igazság, mely a keresztyénségben van, legkevésbé szorult a szóvirágot eziezomás pávatollaira. A kegyelem, melyet hirdetünk, édességéből s megindító voltából csak veszit, ha azt szóhalmazba burkoljuk s a hegyi predicatiót meggyőző erejéből csak azon áron vetkeztetjük ki, ha üres és légben kapkodó ábránddá párologtatjuk. A nagypénteki kereszt a virágvasárnap virágai nélkül legékesebb, mert rajta a töviskoszoru tüskéi között a kegyelem és engesztelés égi virága nyílik, mely sokkal hervadatlanabb a néphegy ama múló virágainál. Rég meg van mondva a szónoki hatás legfőbb titka : kihallgatóit megindítani akarja, önmagának kell megindulva lenni. A csinált érzelmek, a tettetett könyek nem használnak semmit; a mesterkélt lelkesedés, mely nem tárgya belső erejéből meríti titzét, hanem csak retorikai erőlködéssel önmagát fokozza föl, szükségkép hidegen hagy. Ez általános szabályok sehol sem állanak erősebben mint az egyházi szónoklatnál. Mit a pap tanít, olyas valami, mit csak a hit szemeivel lehet látni s a legügyesebb dialectics, a legerősebb logicus, legképzeletdúsabb költő sem teendi azt világossá soha, ha hit nincs benne. Tulfelől a hallgatóság agy tömege nem mivet kör, kinek a művészi szép iránt érzéke ki volna fejlődve, ki a syllogismusok lánczolatát szemről szemre tudná követni, s azok öszmesége által végre okoskodó és belátó elméjét meglánczoltatni engedné, hanem egyszerű emberek serege, kisebb nagyobb mértékben hasonló Jézus hallgatóságához, vagy azon 3000-nyi tömeghez, mely az első pünkösd napján keresztyénné lön. 01. emberek, kiket a mély és hoszszas okoskodás hidegen hagy, vagy épen elaltat, kikről a keresett szóvirágok vissza hullanak s a költészet fellengő szárnyalása elérhetlen magasságban repked és legfölebb értetlen bámulást kelt; de kik mint a gyermek szívesen hisznek, szomjúhozzák a kegyelem forrását s szemeiket és szívüket sohasem zárják el a mennyei világosság előtt, ha annak sugárait emberi bölcselkedés ködén át nem szűrve juttatjuk hozzájok. Ha azért az egyházi tanítóban hitet találok, mély és erős hitet, mely az elme kevély ragadozását féken tartja, mely a szivet melegen áthatja — körülbelül mindent megtaláltam a mit kerestem benne. Nem lesz bizonyára soha szüksége tanítása tárgyaiért idegen mezőkre kapkodnia, mert a hit, mely egész lényét eltöltötte, nem engedi őt soha megszűkülni, vagy zavarba jöni tárgyai választásában. És nem lesz szüksége üres dagály szóvirágaihoz folyamodnia, s azokban keresnie szónoki hatást, mert saját szive melegében fogja érezni, hogy a hit egyszerű s lélekből buzgó szava a legerősebb ékesenszólás. Nem azt teszi ez, hogy az egyházi tanítónak mély búvárkodásra ne volna szüksége, mig a hit nagy titkaiba behatolhat. De e mélységekbe az együgyü népet is magával ragadni oktalanság volna. Neki a tanulmány buvárharang, melylyel biztosan alábocsátkozhatik a mélységekbe; e buvárharang nélkül szűkölködő hallgatóságát magával sodorni, veszélyes lenne. Ő bátran áll a szédítő magaslatokon , mert erős karfája a törhetlen meggyőződés, — de a hitében még ingadozót is e szédítő pontra állítani, igen nagy merészség volna. Különben az, mit az evangyeliomból minden keresztyénnek tudni kell, oly egyszerű és világos tiszta, szivnél és előítélet nélküli elménél egyebet nem kíván, hogy a ki a dogmák szőrszálhasogatását és az irásmagyarázat (exegesis) vitapontjait a szószékbe föl nem viszi, hanem a hit főtudományát, keresztyénségünk szegetet követ : Isten kegyelmét a Krisztusban, prédikálja, bizonyos lehet, hogy mindenektől megértetik és szívesen hallgattatik. SZÁSZ K. (Vége követ.) Isten áldását kérem a hazai összes iparágak minden igaz munkájára, e gyülekezetre, honfitársainkra, s ezzel tárlatunkat bevégzettnek nyilvánítom.“ Mely többszörösen megéljenezett, s hazánk feszültségeit tárgyavatottan érintő szónoklatot az iparkamara elnöke Dietrich Sámuel urnak következő beszéde követte : Uraim! „Az erdélyi gazdasági egylet nagyméltóságu elnöke hazafias és lelkes beszédéhez, magam is, mint a helybeli kereskedelmi és iparkamara elnöke, néhány szót kívánok csatolni. Legyen szabad legelőször is tolmácsolnom az iparos és kereskedelmi osztály azon kifejezhetetlen örömét,amelyet a hazai gazdászat és ipar ez ünnepélyes testvéri kézfogása felett mindnyájan érezünk. A kereskedelmi és iparkamarát, minden intézkedéseinél, azon határozott nézet vezette, hogy hazánk anyagi felvirágzását csak is a mezei gazdászat tökélesbűle alapján várhatni. Mert miként értelmes és tehetős iparos osztály csak is értelmes és tehetős gazdászati osztály mellett fejlődhetik ki, úgy a földműves is csak akkor számíthat biztos anyagi jóllétre, ha nyers termékeinek feldolgozás és fogyasztás által az iparos és kereskedő kellő árt tud szerezni. „Mennyiben felelt meg e kiállítás, különös tekintettel az iparosztályra, azon igényeknek, amiket az elmondott nézetből arra alkalmazhatni, oly kérdés, amelyre csak akkor felelhetünk méltányosan, ha mindazon körülményeket tekintetbe vesszük, amik között hazai iparunk mozog. Ha nem tévesztjük szemeink elől helyzetünk elszigeteltségét, közlekedési eszközeink fejletlenségét, s azon anyagi és szellemi segély hiányát, amikre nézt miveltebb országokban egész sorával az intézeteknek rendelkezhetni, a felelet nem lesz kedvezőtlen, sőt segélyeszközeink ekkora hiányai mellett azon örvendetes eredményt hozhatjuk e tárlatból, hogy az ipar felvirágzásának egyik, s tán legelső kelléke, a szorgalommal párosult tehetség megvan hazánkban, s csak a más tényezők fejlesztő és gyümölcsöztető segélyére vár. „A helybeli kereskedelmi és iparkamara, amelynek élén állani mindig szerencsémnek tartottam, így volt meggyőződve e tárlat előtt is, s ennek eredményét látva, bizonynyal mindent el fog követni, hogy az ipar és kereskedés anyagi és szellemi segélyére szükséges eszközök és intézetek iránt eddig is lankadatlan buzgalommal tett törekvéseinek a jövőben élvezhető sikere legyen. Az ezen törekvésekhez kötött remények biztosításául nézhetni, a hon déli felében közelebb életbe lépett hitelintézeteket, amikben csak kezdeményét kell látnunk óhajtásaink teljesülésének ; s tán nem messze van az idő, midőn az ígéretben már brit reál tanoda, hitelbank s vasút megvalósulását, mint óhajtásaink legfőbbjeit, s mint a magas kormány atyai gondoskodásának újabb jeleit üdvözölhetjük. — Addig nézzük a jelen tárlatot mint bizonyítékát életrevalóságunknak, s zálogát egy jobb jövő reményének, amely a most ily testvériesen kezet fogott két intézet buzgalma, s a földmivelő és iparos osztály előre törekvő igyekezete által lehetlen, hogy fel ne viruljon. Tartsa meg az ég a gaszdászat és ipar e testvérülését örök időre! „Vegyék a t. kiállítók az őket ért kitüntetéseket, mint szorgalmuk méltánylásának igen csekély kifejezését, s hogy arany termő hazánkbani értékesebb jutalmakkal nem rendelkezhetünk, ne jó akaratunk hiányának tudják fel. „Végül nem tehetem, hogy a közügy nevében őszinte köszönetet ne mondjak mindazon tisztelt hazafiaknak, akik az ezennel bezárultnak nyilvánított tárlat létrehozásában az intéző két testületnek segítségére voltak. Tartsa meg őket az ég a hűn javáért még hoszas időre!“ E megéljenzett szónoklat után gazdasági egyleti titkár, Nagy Ferencz úr, felkezdi olvasni azoknak névsorát, kik a kiállított tárgyakért ezüst és bronzérmeket vagy dicsérő okleveleket kaptak, mialatt a bizottmány elnöke, gr. Lázár Miklós ő maga, az előjáruló kijelölteknek egyenként nyújtá át az ízletes borszelenczékbe zárt érmeket, s papírcsövekbe csinosan bepakolt okleveleket. — Az ezüst és bronzérem egyalaku, nagyobbak jóval egy keresztestallérnál, s kiállításuk oly elegáns, hogy bármely világkiállítási érem annál elegánsabb nem volt ekkorig. Egyik lapján Erdély czimere diszlik koszoruzva, és a gazdászat s ipar jelvényeitől körzötten. Másik lapján ezen sorok olvashatók : ÉRDEMDÍJ A GAZDÁSZAT ÉS IPARKIÁLLÍTÁSRÓL KOLOZSVÁRTT. 1857. A dicsérő oklevelek is igen díszes szerkezettel, szép kiállítással kérkedhetnek. Olvasóink előtt érdekes lesz az ezüst, és bronz érmekkel, a dicsérő oklevelekkel megtisztelt egyének névsorát tudatnunk, a mint következik. Ezüst éremre méltóknak ítéltettek : Tisza László több nemű gabona fajáért. Bán István Kolozsvárit, jeles búzájáért. Gál János Mikefalván, gyümölcs és szőlő fajaiért. Gr. Mikó Imre, lapádi piros boráért. Zsigmond Elek Kolozsvárt, lisztjeiért. Tunyogi József Kolozsvárit, lemozollák selyemért. Steiner Gottlieb Brassóban, zeke posztójáért. Kis testvérek Kolozsvárit, olaj gyártmányokért. A görgényi papírgyár, merített papírjáért. A kudsiri cs. vasbánya, rúd vasáért. Proháczki és társa, szücsmunkájokért. Rajka Péter, szecskavágójáért. Bronz éremre méltóknak ítéltettek: Tisza László jeles repetéjéért. Pataki József Kolozsvárit, gyümölcseiért. Hutter Sámuel Kolozsvárit, gyümölcsiért. Dietrich Sámuel Kolozsvárit gyümölcseiért. Fülei István Kolozsvárit, gyümölcsért. Soltész Albert Tordán, gyümölcs és szőlőiért. Mike Sándor Kolozsvárit gyümölcs- és szőlőiért. Tisztel. Tritttremer László Kolozsvárit, gyümölcsiért. Biasini Ferencz Kolozsvárit, czelnai boráért. Reisenberger Vilmos N.Szebenben, bogátsi boráért. Gr. Teleki Domokos, czelnai boráért. Az erdélyi gazdasági egylet, miriszlói boráért. Gr. Kemény Sámuel, gerendi asszu boráért. Czaiszberger Jakab Kolozsvárit, kétszersültjéért. Medgyesi Ignácz Kolozsvárit, füstölt és eltartásra készített hus-étkekért. Gámán Károly Szurdukon, hamuzsirjáért. Pataki Sámuel Zalkán, hamuzsirjáért. Vosicz Elenonora Kolozsvárit, liqueurjeiért. Orendt Mihály N.Szebenben, hámjáért A timárezéh Szamosujvártt, piros kordovánért. Szentkirályi József Tordán, fekete kordovánjáért. Riedler János Csáki-Gorbón, lemozollált selymiért. Spalier Károly Kolzsvártt, kályha kemenezéjéért. Márk Sámuel Kolozsvárt, cserép, zsindely és téglájáért. A m. vásárhelyi tégla és cserépgyár, tégla és cserép zsindely készítményeiért. A brassói vasbányászati egylet, a fülei vasöntvényekért. Quast János Kolozsvárit kerti és sebész-műszereiért. Dietrich Gottlieb Kolozsvárt, kézi vizi-puskájáért. Vaslopagi József Szászsebesen, gazdászati eszközeiért. Konecsni Ignácz Kolozsvárit, asztalkendő és abroszáért. Kammer J. D. Brassóban, szürke zeke posztójáért Topfner György Brassóban, fejér halina posztójáért. Barabás József Egerbegyen, kitilolt kenderért. Gastalter Sámuel Szászvároson, kokus olaj szappanjáért. Stark és Czirják Kolozsvárt, fagygyugyertyásokért. Tauffer Ede Kolozsvárit, bútoraiért. A dicsérő oklevél és megemlítésre érdemesültek névsorát közelebbi számunk hozandja. (Folytatjuk.) Kekkel állanak, s tudják most, hogy ez utóbbiak veszélynek vannak kitéve, ha az előbbiek által magukat meglepetni hagyják. E szükséget tehát minden olvasókörnek ki kellene elégütnie. Vájjon az alsó néposztály beérie — mint a „Weser Zig“ vélekszik — az eddigi lapok helyett holmi pletykalapokkal : ezt azok döntsék el, akik eddig kivált ezen osztályt tartották szemük előtt. Ha az úgynevezett népi lapok jobb ízlést nem gerjeszthettek, vésztők sem érdemel panaszt. „Az arisztokratia (nemcsak az, melyet közönségesen oda számítanak, de a társadalom azon osztálya, mely társadalmi, politikai, üzleti vagy birtoki viszonyainál fogva az életben és államban kitűnő polctot örökölt vagy vívott ki magának) az áremelők miatt nem fog lemondani egy lapról se azok közül, amelyeket eddig olvasott. Neki mindenek fölött érdekében van megtudni, hogyan nézik és ítélik meg a fölmerülő dolgokat s eseményeket.Neki sokféle, s szerteágazó érdekei vannak, s ő nem lehet közönynyel az egyes tárgyakról és emberekről nyilatkozó közitélet iránt.Hogy néhány forinttal évenként többet adjon ki, az nála nem sokat nyom , de ha bizonyos viszonyról fölvilágosítást nyer, ha bizonyos eseményre figyelmeztetik, az gyakran tetemes hasznára lehet, míg ellenkező esetben viszont kárt szenvedhet. „Az emelt ár miatt nyilvános helyeken sem lesz csekélyebb az újságok használata. Casinók, vendéglők és kávéházak ezentúl is csak oly számban fognak előfietni, mint azelőtt.*) A kávéházak képviselik nálunk a más országokban divatos olvasótermeket. Ezek nagy mértékben újságaiknak köszönhetik vonzerejüket, s ők a hírlapok árszökkenését könnyen úgy fogják hasznukra fordítani, hogy épen újságokkal fogják a vendégeket magukhoz édesgetni. „Hanem a voltaképi középrend, a középütt álló polgár, kinek kiadásai és bevételei egyensúlyát folyvást szem előtt kell tartan, ez mindenek felett a hírlapok nagyobb ára által is kénytelve lehet, hogy hírlapolvasási fényűzését megszorítsa. A hivatalos hírlapok sohasem elégítik ki az olvasási szükséget: helyzetöknél fogva oly tartózkodóknak kell lenniük, hogy a közönség nem találhatja, se eléggé szájaszentieknek, se elég tanulságosaknak. Még az 1848-diki események előtt sem folyamodtak a hírlapolvasók a hivatalos ausztriai lapokhoz, de az ágostai „Allgemeine Zeitung“ot vették elő. A hivatalos lapokat mindenütt csak hivatalos hirdetéseikért olvasták és olvassák. E tekintetben a „Moniteur“nek, a „Wiener Zig“gal egy sorsa van.“ Lapszemle Az „Oest. Ztg“ dec. 2-dikai számában megjelent, „Bélyegadó és hirlapírás“ czímű, figyelemreméltó czikkéből kivonjuk a következő helyet : „A napi sajtó szükséggé vált, csak úgy, mint bármely más közlekedési eszköz, mint a távírdák és vasutak. A hirlapolvasás szükség, mely ki akar elégittetni. Az emberek belátni tanulták, hogy a napi történet menetelét szintoly szükséges tudniok és érteniek, mint a folyamok folyását s a hegyek lánczait a föld szinén. Megismerték a kapcsolatot, melyben a politikai és társadalmi események ez anyagi érde kESTI NAPLÓ. Pest, dec. 3. A „P. Lt.“ a mainzi eseményt intő példaként említi fel, hogy a lőportornyok oly helyekre tétessenek, hol nincsenek lakházak és más félthető épületek közelében. A mainzi katastróf óta már több helyen létettek e részben intézkedések. Pesten a lőporraktár, mint tudva van, a vasút közelében áll, a bécsi és szegedi ág elválása pontján belől. Még II. József építtette oda, midőn az semmit se veszélyeztetett volna egy szétrobbanás esetében —s úgy szólva egy teljes pusztaság közepette állott, úgy halljuk, írja tovább az említett lap, hogy Pest községi tanácsa nov. 30-diki gyűlésében elhatározta, hogy5 cs. k. Fenségét, Magyarország főkormányzóját egy küldöttség által kérje fel a lőporraktárnak máshová költöztetésére. Egyszersmind a raktár számára a tábori kórházon alól a város alkalmas helyet jelölt ki. Azt mondják, hogy a mostani lőporraktár közelében lakó tulajdonosok és az államvaspályatársaság igazgatósága hasonló folyamodással fog a fenségéhez járulni. A Kis-Kun-Majsa községe elismerésre méltó módon az ottani kétosztályu figyermek-iskolát egy harmadik osztálylyal bővítette, és egy uj tanítói állást évi 350 frt. fizetéssel rendszerezett. — Most vettük a kolozsvári tanárok által oly jelesül *) T. collegánk e jó hiszeme alig áll a magyarországi casinókra nézve, melyeknek egy nagy része, mint halljuk , csak hazai lapokat fog újévtől fogva tartani. Sze rk. Magyar könyvészet. 574. Magyarország, Szerb vojvodina és temesi Bánság legújabb felosztása betűrendben. Segédkönyv mindennemű hivatalok, ügyvédek és magánfelek használatára. Szerkesztette Friebesz István, Pest, 1848. Müller Gyula sajátja. Második bővített kiadás. Müller Emil könyvnyomdája. Nagyrét 152 kéthasábos lap. Ára: 11. 40 pkr.