Pesti Napló, 1858. június (9. évfolyam, 2491-2514. szám)
1858-06-11 / 2499. szám
113—2499. 9-dik évffolyam.PESTI NAPLÓ. Szerkesztési iroda: Egyetem-utaza 2-dik szám, 1-ajt emelet. ISzerkesztő szállása Angol királynő 53. sz. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó -hivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: po ■ tá n Pesten, házhoz hordva i 6 frt pp. 1 Évnegyedre . . 5 firt — kr. pp. XX frt pp. Félévre . . 9 frt 30 kr. pp. UirdatmAnirftr AU a ■ 6 hasábu petit sor X-szeri hirdetésnél 4 pkr. Bélyegdij aira esmenyen tujd . külön 15 pkt Magán vita 4 hasábos petit sor 15 pkr. Vidékre, Évnegyedre . Félévre........................XI 1858. Péntek, jun. 11. w . ) Előfizetési felhívás az i i«iL i S-dHIUiL félévi flVs I ^ b»b z'% s-st. A naponkint megjelenő lapra az előfizetési feltételek a következők : Postán naponkint küldve julixis-decemberi fél évre ... . lift lielyben házhordással július-decemberi fél évre . •, • 9 ft 30 kr „ „ „ július-septemberi három hónapra . . 6 ft „ „ július septemberi három hónapra . Bft A lapnak fenállása az előfizetők számától függvén, bizodalmasan fordulunk a t. közönséghez, hazafiságától remélve, hogy ez egyetlen Sürgetlen politikai nagy magyar napilapot fentartani fogja. ' ' ■ A szellemi érdekek lehető legterjedelmesebb képviselete mellett a szerkesztő úr gondoskodását oda is kiterjesztendi, hogy az eziránt érdeklett közönség a kereskedelmi üzletre, iparra, gazdászatra stb. vonatkozó tudósításokkal, amennyiben ez csak lehetséges, naponkint és kielégítő terjedelemben találkozzék , miszerint a magyar kereskedő, iparos és gazda a szükséges értesítéseket ezen hazai lap hasábjaiból is meríthesse. Az előfizetések jókori megtételéért esdünk,mert a hírlapbélyeg miatt szerfeletti példányok nem nyomathatván, a későn érkezőknek teljes számú példányokkal alig szolgálhatnánk. Pest, junius 1858. EMICH GUSZTÁV, a „Pesti Napló“ kiadótulajdonosa. PEST, jun. 11. Tájékozás. (Fk.) A napi kérdések közül a dán-holsteini első helyet foglaló unalmasságra nézve. Az európai diplomatiát általában nem vádolhatni arról, hogy ügyeit elhamarkodtatja, hanem a többiekre nézve hónapok alatt legalább egy arasznyival halad, a dán-holsteini ügy pedig évek óta úgy áll ott, mintha leszögezték volna : fényes tanúságául a német szövetség életrevalóságának. Ha valahol a világon egy angol alattvalónak tyúkszemére hágnak, a brit birodalom illető képviselője 24 óra múlva elégtételt kíván s a londoni kormány nem restelle, egy szegény zsidó nagyon kétséges követeléseit flottademonstratióval is gyámolitani. Németország a maga fiainak ezreit éveken át látja a dán kormány által maltratikoztatni, és nem tud egyebet tenni mint — írni, ha pedig az írás nem segít — még egyszer írni! Mi nem annyira rokonszenvből, mint elvből pártoljuk a holsteiniak ügyét, azon elvből, miszerint minden kormány szent kötelessége az alatta élő és történelmi alappal bíró nemzetiségeket tisztelni, jogaikat csonkítatlanul fentartani és természetes fejlődésüket legalább nem gátolni. Meg vagyunk győződve, hogy mindenütt a világon a józan és méltányos politikusok osztoznak ez elvben, hanem más az elv, más annak gyakorlati érvényesítése. Ez utóbbi egyesegyedül a német szövetséget illeti: ha ő e tekintetben nem bír erélyes határozatra felvergődni, a szegény holsteiniak bizony híjába várnak másonnan segélyt. Pedig egy kis erély a frankfurti diéta részéről épen e perczben nem ártana. Ha valami vén arszlánnak ősz haját s roskadó tagjait vetik szemére, összeszedi magát, egyenes testtartást, szilárd járást, ifjúi fürgeséget affectál s a világ legalább azt mondja aztán: lám, lám, mégsem hittem volna, hogy az öregben akár csak ennyi mozgékonyság is van! Hetek óta a német szövetség roskadozásáról van szó, sőt itt ott — miként a minap említettük — már halálára is készülnek , s minden perczben várják pislogó életmécsének teljes kialvását. Most alkalma volna, egy kis életerőt tanúsítani, csak egy két perczre, ez teljesen elegendő volna! De az eschenheimi utczában semmi sem mozog, ámbár a verebek nemcsak Frankfurt, hanem egész Európa minden házfedelén azt csiripelik, hogy Dánia a szövetség utolsó jegyzékét föl sem vette és július 1-nek, amidőn a határidő lejár, oly nyugalommal néz eléje, mint a franczia császár a párisi törvényhozó testüléseinek. Azt is mondják, hogy Dánia szükség esetén „európai“-vá akarja tenni e kérdést, s Anglia és Francziaország beleavatkozásáért folyamodni. Dehogy hiszszük! Kár volna olyasmit tenni, ami az egész kérdést végre tán mégis a tett terére vinné, míg — a német szövetség kezében maradván — alkalmasint soha el nem mozdul az elméleti fejtegetés és jegyzékek sivár mezejéről. Egyébiránt Anglia s Francziaország nincs is azon helyzetben, hogy most ez ügygyel foglalkozhatnék; sokkal érdekesebb munkájuk van dél felé, s Napóleon császár szeme előtt a fekete hegyek regényes lakói sokkal több ingerrel bírnak, mint a becsületes, széles vállú, de igen prózai holsteiniak. Anglia kopenhágai képviselője, Elliot úr, ez alkalommal tudatlanságból gyönyörű életet csinált, melyet nem lehet ide nem igtatnunk: ő azt mondá, hogy a frankfurti diéta határozatai semmibe sem veendők, mert parlamentáris gyűlés nem képes külkérdések tárgyalására. A derék lord tehát „parlament“nak képzeli a frankfurti gyűlést, olyannak példa, mint az angol, — ezt még soha senki sem fogta rá! A mi véleményünk röviden ez : Dánia nem fog engedni, a német szövetség még ekkor sem teend erélyesebb lépést, ennélfogva pedig a külföldnek nem lesz oka a dologba avatkozni. S ezzel egy időre ismét ad acta teszszük e tárgyat, melyhez csak azért szóltunk, mivel a lapok újra foglalkoznak vele. Europa gratulálhatna magának, ha nyugalma másunnan nem volna veszélyeztetve, mint —• Németország felöl! TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Magyarország története. Az olvasóközönség számára irta Pálkövi Antal. III-dik kötet: Bethlen kora 1607 —1630. Sárospatak, 1857. VI. Bethlen halála után a magyar haza történetét II. Ferdinánd haláláig folytatja Itt már Brandenburgi Katalin lemondása, Bethlen István kormányzósága s Rákóczy megválasztásánál tüzetesebben tárgyalja Erdély ügyeit. Különösen Kemény önéletírását használja fel, gyakran csaknem kivonatát közölve annak. De mint látni fogjuk, ez sem mente meg az egyoldalú ítéletektől Erdélyt illetőleg, így pl. a 179. lapon irjai „Rákóczy szüntelen tétlenségben élt Erdélyben, inkább saját házának fényét s gazdagságát megalapítani, mint a közügyekkel foglalkozni volt feladata pedig Rákóczy egyike volt a legtevékenyebb embereknek. A 183-ik lapon a Zólyomi-féle mozgalmaknak gyönge és tökéletlen képét nyújtja. Épen ily hiányos a Rákóczy Bethlen István-féle versengés is, melynek pedig több nevezetes adása az Új Magyar Múzeum útján a közönség elé van bocsátva. S itt Rákóczyt viszont „gyönge“ fejedelemnek nevezi : oly szó, mely nyilván mutatja, mily kevéssé van tisztában ez óvatos, de korántsem „gyönge“ ember jellemével. Hiba volt az is, hogy Gusztáv Adolfnak (ki Németországban 1630-ban, nem — mint Pálkövy úr írja — Rügen, hanem Rude szigeten, a Peene torkolatánál kötött ki) 1632. nov 16 -án történt halálát az 1633-diki sept. 28-ki eperjesi békével hozza összeköttetésbe, mintha annak megkötése a svéd király elestével kapcsolatban lett volna — mint e szavai mutatják : (1821.) „A halogatás hetedik hónapjában azonban egy reménytelen esemény mind a két fél között nagy változást idézett elő. Gusztáv Adolf a lüczeni csatában elesett. A katholikus párt II. Ferdinánddal örült e fölött, mig Rákóczyt szokott félénksége kétségbe ejté.“ Ez adatok összehasonlítása világosan mutatja tévedését. A király halála s a béke megkötése közt közel 10 hó telt el. De ez állításánál is furcsábban hangzik véleménye, hogy e körülmény folytán Rákóczyt „szokott félénksége kétségbe ejté.“ Semmi kedvem a Rákóczy fogyatkozásait menteni, de midőn őt ily pimasz félénk embernek látom előállítva, lehetlen föl nem szólalnom, s ismét és ismét el nem mondanom, hogy Erdély történetének a részletekig pontos ismerete nélkül lehetlen Magyarország történetét jól megírni. Egyes jól kidolgozott helyek, egyes szépségek sohasem képesek ily általános fogyatkozást kipótolni, s élénkül éreztetik ismertetővel, hogy szerző több stúdiummal e részben is teljesebbet nyújthatott volna. Pedig a szükséges ismeretek megszerzése korántsem tartozott volna a lehetetlenségek sorába akkor, midőn van már annyi kinyomozva, mennyiből sok hibás nézetét, sok hiányos adatát kiigazíthatta volna. Ezután áttér szerző a X-dik szakaszban a nemzet beléletének vázolására, I. Ferdinánd trónraléptétől a XVII-ik század közepéig. Leírta a politikai élet, a törvénykezés, a kormányzás történetét, az alkotmányosság fejlődését, mely a XVI-ik századi absolutistikus törekvések ellenében gyönge uralkodók alatt jobban fejlődött, a hadügyet, vallási miveltség történetét. És itt is az az észrevételem, mit fentebb nyilvánítok. Az erdélyi ügyek leírása a magyarhoniakéhoz mérve gyönge és tökéletlen. Csak néhány példát idézek, nem szándékozván hosszabban untatni az olvasót máris hosszúra nyúlt ismertetésemmel. A három nemzet uniója nem 1542-ben köttetett (1.242), hanem 1437 ben. A 243. lapon Erdély legsanyarúbb korának a Báthory Gáborét nevezi. De e kor sanyaruság tekintetben távolról sem vetekedhetik a Bástáéval. A 244. lapon : „ 1606. és 1609-ben töröltettek el a szabad bárói czimek, kik azelőtt teljes hatalommal birtak jobbágyaik fölött, kiknek élet és halál urai valónak.“ A szabad bárói czim (helyesebben zászlósúri hivatal) nem 1606-ban, hanem 1604. stb. töröltetett el (Fogaras kivételével); az nem czim, hanem uradalmakhoz kötött hivatal volt. A 246*. lapon említett Fronius (s nem Fron.) 1570-ben, s nem 1581-ben gyűjté össze a szász statútumokat. A 269. lapon : „Egész Erdély áttér, ha Perényi után reformált vajdák igazgatják, de utána rögtön Somlyai Báthori István, a későbbi lengyel király, utána Bánffy Boldizsár és csakhamar Czibak Imre lettek Erdély vajdáivá, mind hatalmas ellenei az uj vallásnak.“ Somlyai Báthory István, a lengyel király, 1533-ban született. Már hogyan lett ő 1529-ben erdélyi vajdává, nem tudom Az atyja, hasonlag István, volt a vajda. Ugyanaz lapon : „Szapolyai halála után neje Izabella 1543-ban Kolozsvárra országgyűlést hirdetett, melyre, Martinuzi tanácsára, Hontert is megidézteté.“ Honter nem Kolozsvárra, hanem Gyulafehérvárra, nem országgyűlés, hanem csak a királyné szine elé idéztetett. (L. Miles Würgengel s Ilia Ortus et Progressusát). 270. lap. A szebeni zsinat (melyben az első szász superintendens választatott) nem 1552, hanem 1553- ban tartatott. Wiener (és nem Weiner) után nem 1557ben, hanem 1554-ben lett Hehler püspökké. 302. 1. „Következik három Bethlen, u. m. János, Farkas és Miklós. Mind ismert s ünnepelt név. Fark,kas Bethlen halálától 1629—1663 irta meg az erdélyi dolgokat; másik Farkas erdélyi kanczellár, a mohácsi harcztól kezdé Magyar- és Erdélyország történetét írni egészen a maga koráig, de halála, mely 1679 talála, megakadályozta ebben s csak 1609-ig vivé, mely csak később 1782-ben jött ki Szebenben. Miklós a harmadik Bethlen saját életirását adta ki Amszterdamban franczia nyelven . Ez egy kis mutatvány akart lenni, minő fogalmai vannak szerzőnek Erdély irodalomtörténetéről. E szerint két Farkas irt volna. De az első Farkas nem Farkas, hanem János. Nem is 1663-ig irta meg históriáját, hanem 1673-ig. Csakhogy az utolsó 10 év története (s ez a fontosabb) két vastag kötetben Horányi által adatott ki. Van tehát összesen 4 kötet históriája. A Bethlen Farkas históriáját először maga szerző adta ki Keresden, hol a 6 kötetes Benköféle kiadásnak 4 első kötete ivrétben mégis jelent. Több példány, is maradt fen belőle, melyek mindazáltal a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak. Ez tehát s nem a szebeni az első kiadás. Bethlen Miklós sohasem irta franczia nyelven memoirjait. (A mit Amsterdamban kiadtak, nem az ő munkája) Magyar nyelven irta meg s most nyomatja a mint búvár, és történetíró egy iránt kitűnő Szalay. Ugyanazon lap írja: „így jártak Bethlen udvari történészei is, Böjti Gáspár és a kassai Bokacs János, kiknek latin irományai eltűntek.“ Bokacs nem volt a Bethlen udvari történésze. Verseit maga, követsége történetét Bél, a pannoniai királyok synopsisát (egy kevés jelentékenységgel bíró munkát) viszont maga adta ki. Böjtinek munkájából 3 könyv maradt fen s azt Engel nyomatta ki monumentumaiban stb. Mindezen botlásai, tévedései mellett is Pálkövy Úr története nem egy figyelemreméltót, nem egy szép helyet tartalmaz, amint magam is többekre utaltam. Hogy mindent nem emelhettem ki, az a dolog természetében van, hisz ismertetésem máris hosszúra nyúlt. Nem is volt azzal más czélom, mint figyelmeztetni a történetkedvelteti munkára, hogy azt több tekintetből meg is érdemli, továbbá meggyőzni Pálkövy urat, hogy Erdély történetének pontos ismerete nélkül Magyarországot megirni nem lehet. S ezen jóakarata tanácscsal megválók a munkától, melyben a gyakori s inkább könnyelmű kezelést mint tehetségtelenséget eláruló tévedések daczára is van elég érdem arra nézve, hogy a magyar közönség pártfogását kiérdemelje. SZILÁGYI SÁNDOR: A vasúti földbeváltások és kisajátításokról. A vállalkozó társulatoknak mindenek előtt igyekezni kellene figyelembe venni a beváltás által érintendő vidékek helyzetét és érdekeit, hogy pedig ez magának a társulat igazgatóságának úgyis tömérdek foglalatosságait ne szaporítsa, gondoskodni oly megbízottról, ki ne csupán szokásszerűleg azon legyen, hogy a társaságnak hasznát ügyvédileg kierőszakolja, hanem azon is, hogy az illető birtokosok, kik tulajdonuktól mindenesetre keserűen válnak el, meg legyenek győződve, hogy az illető vállalkozó társulattok a felmerülhető viszályokban őket kihallgatva, ékszeri kívánataiknak a mennyire lehetett megfelelni óhajtották, szóval : ezen a megbízott ne csupán alkusz vagy Ügyvéd, hanem a két fél közt méltányos közvetítő legyen. E földbeváltási megbízottak továbbá nem a mostani gyakorlat szerint csupán akkor küldendők ki, midőn a munka már megkezdődik, hanem akkor, midőn a vonalak kijelölése történik , mert a kijelöléssel foglalkozó mérnökök (a P. N. I. é. máj. 7-dikei számában megjelent czikk után, érthetetlen okból) rendesen nem magyarok, az itteni viszonyokkal, szokásokkal , nyelvvel ismeretlenek s ennélfogva ha jóakarat van is bennök, úgy járnak el, hogy tapasztalás szerint minden helyt találtatik oly sértett érdek, melyet az ügyes és a helyzetet ismerő, az összeütközések mellőzését célze megbízott kölcsönös értekezés és felvilágosítás nyomán bizonyosan mindig úgy a vállalat hasznára, mint a sértett tulajdonosok megelégedésére elintézhetett volna. A tapasztalás mutatja, hogy alig van község, alig akad birtokos, kinek egy vagy más érdeke ne volna, melyet a vállalkozó társulatok minden kár nélkül vagy igen csekély áldozattal teljesíthetnek; s ez által mellőzhetik a tömérdek panaszt, melylyel úgy a hatóságok, mint az igazgatóságok elhalmoztatnak, s megnyerhetik a közvéleményt, a mi csak igen korlátolt keblű és eszüüzérnél , a semmivel. Gyakorlati példákon legjobban tanulunk. Akad község, melynek szőlőskertjei épen alatta s közel fekszenek; a jobb módú polgárok legnagyobb része úgy, mint a szegényebbek is, az elsők haszon- I nal párosult kellemes szórakozás, az utóbbiak élelmi forrás tekintetéből örömmel szereztek itt birtokot s s örömmel mivelték e kerteket, jön a kitűző mérnök s ! a kertek közepébe veti az indóház czöveket, pedig a s kertek körül térés közlegelő van s egy kis értekezés után a község e közlegelőt szívesen adná ingyen, csakhogy a ‘ szőllőskertek megkíméltessenek. A kitűző mérnök azonban nem is érti, mit akarnak; de hisz neki más dolgai is vannak, mint hogy mindenféle emberrel, a ki még az ő nyelvén beszélni sem tud, szóba eredjen — s az eredmény az, hogy a szőlőtulajdonosokkal veszekedni, perlekedni kell s végtére is drágán kénytelen a társulat megfizetni azt, hogy kellemetlenséget nyert, holott jó barátságra ráadásul még indóházhelyet is kaphatott volna. Akad birtokos, ki egy szép reggelen azt veszi észre, hogy magas póznákat vernek földjébe s bámulva nézi, hogy olyanok aratnak, kik ide nem vezettek; megkérdi tehát, mit akarnak a vendégek; — de a vendégek nem felelnek : először, mert nem értik a nyelvet; másodszor mert ők jógákban vélik, magokat — kész ismét a harag. A birtokos megvárta volna, hogy, ha más okból nem, de illendőségből legalább valaki mondja meg magyarul, hogy a vasutat kezdik építeni, s bizonyosan szivesen látta volna őket vendégekül is. .. Egy másiknak útját zárják el s feljebb hagynak vagy alább átjárást, hol pedig senkinek hasznára nincsen, sat. Száz alakban fordulnak elő a sérelmek, melyek eleinte egy szakértő, a nép viszonyait, helyzetét, nyelvét s a gazdálkodás százféle érdekeit ismerő megbízott által igen könnyen orvosolhatók; de későbben megszokják az illetők a társulatokat ellenségeikként tekinteni s azoknak képviselőivel folytonos farkasi szemet néznek. Mikor azután kezdődik a földbeváltás, egyik panasz és szemrehányás a másikat éri , s tapasztalás szerint ezen ujjhuzásnál a földtulajdonosok nem szoktak veszteni. A megbízottnak végre legyen rendelkezése alatt egy független, az itteni viszonyokkal ismeretes mérnök, ki a technikus szakba vágó kérdéseknél mint»CjJMWiM «ssaRffiMKsssi1 ad Magyar könyvészet* 214. Magyarhoni természetbarát. Szerkesztik és kiadják Dr Nagy József és Láng Adolf Ferencz, Nyitrán. II. évi folyam. Isö .füzet. Nyomatott Sziglér testvéreknél Komáromban is 58. II. 4rét 20 lap. Egy évi folyam, 6 füzet elöf. ára 5 pft. 215. Családi Lapok. Tudományos és szépirodalmi I folyóirat. A valláserkölcsi miveltség és kath. hitélet I emelésére. Kiadja Somogyi Károly. Uj folyam. Első kötet. III. füzet. Pest, 1858. Herz János nyomdájában. II. 18-adrét. 180—264 lap.