Pesti Napló, 1858. június (9. évfolyam, 2491-2514. szám)

1858-06-11 / 2499. szám

113—2499. 9-dik évf­folyam.PESTI NAPLÓ. Szerkesztési iroda: Egyetem-utaza 2-dik szám, 1-ajt emelet. ISzerkesztő szállása Angol királynő 53. sz. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő Bérmentet­len levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó -hivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint­ A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: p­o ■ t­á n­­ Pesten, házhoz hordva i 6 frt pp. 1 Évnegyedre . . 5 firt — kr. pp. XX frt pp.­­ Félévre . . 9 frt 30 kr. pp. UirdatmAnirft­r AU a ■ 6 hasábu petit sor X-szeri hirdetésnél 4 pkr. Bélyegdij aira esm­enyen tu­jd . külön 15 pkt­ Magán vita 4 hasábos petit sor 15 pkr. Vidékre, Évnegyedre . Félévre........................XI 1858. Péntek, jun. 11. w . ) Előfizetési felhívás a­z i i«iL i S-dHIUiL félévi flVs I ^ b»b z'% s-st. A naponkint megjelenő lapra az előfizetési feltételek a következők : Postán naponkint küldve julixis-decemberi fél évre ... . lift lielyb­en házhordással július-decemberi fél évre . •, • 9 ft 30 kr „ „ „ július-septemberi három hónapra . . 6 ft „ „ július septemberi három hónapra . Bft A lapnak fenállása az előfizetők számától függvén, bizodalmasan fordulunk a t. közönséghez, h­azafi­ságától remélve, hogy ez egyetlen Sürget­len politikai nagy magyar napi­lapot fentartani fogja. ' ' ■ A szellemi érdekek lehető legterjedelmesebb képviselete mellett a szerkesztő úr gondoskodását oda is kiterjesztendi, hogy az eziránt érdeklett közönség a kereskedelmi üzletre, iparra, gazdászatra stb. vonatkozó tudósításokkal, a­mennyiben ez csak lehetséges, naponkint és kielégítő terjedelemben találkozzék , miszerint a magyar kereskedő, iparos és gazda a szükséges értesítéseket ezen hazai lap hasábjaiból is meríthesse. Az előfizetések jókori megtételéért esdünk,mert a hírlapbélyeg miatt szerfeletti példányok nem nyomathatván, a későn érkezőknek teljes számú példányokkal alig szolgálhatnánk. Pest, junius 1858. EMICH GUSZTÁV, a „Pesti Napló“ kiadótulajdonosa. PEST, jun. 11. Tájékozás. (Fk.) A napi kérdések közül a dán-hol­­steini első helyet foglal­ó unalmasságra néz­ve. Az európai diplomatiát általában nem vá­dolhatni arról, hogy ügyeit elhamarkodtatja, hanem a többiekre nézve hónapok alatt lega­lább egy arasznyival halad,­ a dán-holsteini ügy pedig évek óta úgy áll ott, mintha leszö­gezték volna : fényes tanúságául a német szö­vetség életrevalóságának. Ha valahol a világon egy angol alattvaló­nak tyúkszemére hágnak, a brit birodalom il­­­lető képviselője 24 óra múlva elégtételt kíván s a londoni kormány nem restelle, egy sze­gény zsidó nagyon kétséges követeléseit flott­a­­demonstratióval is gyámolitani. Németország a maga fiainak ezreit éveken át látja a dán kormány által maltratik­oztatni, és nem tud egyebet tenni mint — írni, ha pedig az írás nem segít — még egyszer írni! Mi nem annyira rokonszenvből, mint elv­ből pártoljuk a holsteiniak ügyét, azon elv­ből, miszerint minden kormány szent köteles­sége az alatta élő és történelmi alappal bíró nemzetiségeket tisztelni, jogaikat csonkítatla­­nul fentartani és természetes fejlődésüket leg­alább nem gátolni. Meg vagyunk győződve, hogy mindenütt a világon a józan és méltányos politikusok osz­toznak ez elvben, hanem más az elv, más an­nak gyakorlati érvényesítése. Ez utóbbi egyes­­egyedül a német szövetséget illeti: ha ő e te­kintetben nem bír erélyes határozatra felver­gődni, a szegény holsteiniak bizony híjába várnak másonnan segélyt. Pedig egy kis erély a frankfurti diéta ré­széről épen e perczben nem ártana. Ha va­lami vén arszlánnak ősz haját s roskadó tag­jait vetik szemére, összeszedi magát, egyenes testtartást, szilárd járást, ifjúi fürgeséget af­fectál s a világ legalább azt mondja aztán: lám, lám, még­sem hittem volna, hogy az­­ öregben akár csak ennyi mozgékonyság is­­ van! Hetek óta a német szövetség roskadozá­­sáról van szó, sőt itt ott — miként a minap­­ említettük — már halálára is készülnek , s minden perczben várják pislogó életmécsének teljes kialvását. Most alkalma volna, egy kis életerőt tanúsítani, csak egy két perczre, ez teljesen elegendő volna! De az eschenheimi utczában semmi sem mozog, ámbár a verebek nemcsak Frankfurt, hanem egész Európa minden házfedelén azt csiripelik, hogy Dánia a szövetség utolsó jegyzékét föl sem vette és július 1-nek, a­midőn a határidő lejár, oly nyugalommal néz eléje, mint a franczia csá­szár a párisi törvényhozó test­üléseinek. Azt is mondják, hogy Dánia szükség ese­tén „európai“-vá akarja tenni e kérdést, s Anglia és Francziaország beleavatkozásáért folyamodni. Dehogy hiszszük! Kár volna olyasmit tenni, a­mi az egész kérdést végre tán mégis a tett terére vinné, míg — a német szövetség kezében maradván — alkalmasint soha el nem mozdul az elméleti fejtegetés és jegyzékek sivár mezejéről. Egyébiránt Anglia s Francziaország nincs is azon helyzetben, hogy most ez ügygyel foglalkozhatnék; sokkal érdekesebb munká­juk van dél felé, s Napóleon császár szeme előtt a fekete hegyek regényes lakói sokkal több ingerrel bírnak, mint a becsületes, széles vállú, de igen prózai holsteiniak. Anglia kopenhágai képviselője, Elliot úr, ez alkalommal tudatlanságból gyönyörű életet csinált, melyet nem lehet ide nem igtatnunk: ő azt mondá, hogy a frankfurti diéta határo­zatai semmibe sem veendők, mert parla­mentáris gyűlés nem képes külkérdések tárgyalására. A derék lord tehát „parlament“­­nak képzeli a frankfurti gyűlést, olyannak példa, mint az angol, — ezt még soha senki sem fogta rá! A mi véleményünk röviden ez : Dánia nem fog engedni, a német szövetség még ekkor sem teend erélyesebb lépést, ennélfogva pedig a külföldnek nem lesz oka a dologba avatkozni. S ezzel egy időre ismét ad acta teszszük e tárgyat, melyhez csak azért szóltunk, mivel a lapok újra foglalkoznak vele. Europa gratulálhatna magának, ha nyugal­ma másunnan nem volna veszélyeztetve, mint —• Németország felöl! TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Magyarország története. Az olvasóközönség számára irta Pálkövi Antal. III-dik kötet: Bethlen kora 1607 —1630. Sárospatak, 1857. VI. Bethlen halála után a magyar haza történetét II. Ferdinánd haláláig folytatja Itt már Brandenburgi Ka­talin lemondása, Bethlen István kormányzósága s Rákóczy megválasztásánál tüzetesebben tárgyalja Erdély ügyeit. Különösen Kemény önéletírását hasz­nálja fel, gyakran csaknem kivonatát közölve annak. De mint látni fogjuk, ez sem mente meg az egyoldalú ítéletektől Erdélyt illetőleg, így pl. a 179. lapon irjai „Rákóczy szüntelen tétlenségben élt Erdélyben, in­kább saját házának fényét s gazdagságát megalapí­tani, mint a közügyekkel foglalkozni volt feladata pedig Rákóczy egyike volt a legtevékenyebb embe­­­reknek. A 183-ik lapon a Zólyomi-féle mozgalmak­nak gyönge és tökéletlen képét nyújtja. Épen ily hiá­nyos a Rákóczy Bethlen István-féle versengés is, melynek pedig több nevezetes ad­ása az Új Magyar Múzeum útján a közönség elé van bocsátva. S itt Rá­­kóczyt viszont „gyönge“ fejedelemnek nevezi : oly szó, mely nyilván mutatja, mily kevéssé van tisztá­ban ez óvatos, de korántsem „gyönge“ ember jelle­mével. Hiba volt az is, hogy Gusztáv Adolfnak (ki Németországban 1630-ban, nem — mint Pálkövy úr írja — Rügen, hanem Rude szigeten, a Peene torkolatánál kötött ki) 1632. nov 16 -án történt ha­lálát az 1633-diki sept. 28-ki eperjesi békével hozza összeköttetésbe, mintha annak megkötése a svéd ki­rály elestével kapcsolatban lett volna — mint e s­za­vai mutatják : (182­1.) „A halogatás hetedik hónap­jában azonban egy reménytelen esemény mind a két fél között nagy változást idézett elő. Gusztáv Adolf a lüczeni csatában elesett. A katholikus párt II. Ferdi­­nánddal örült e fölött, mig Rákóczyt szokott félénk­sége kétségbe ejté.“ Ez adatok összehasonlítása vilá­gosan mutatja tévedését. A király halála s a béke megkötése közt közel 10 hó telt el. De ez állításánál is furcsábban hangzik véleménye, hogy e körülmény folytán Rákóczyt „szokott félénksége kétségbe ejté.“ Semmi kedvem a Rákóczy fogyatkozásait menteni, de midőn őt ily pimasz félénk embernek látom elő­állítva, lehetlen föl nem szólalnom, s ismét és is­mét el nem mondanom, hogy Erdély történetének a részletekig pontos ismerete nélkül lehetlen Magyar­­ország történetét jól megírni. Egyes jól kidolgozott helyek, egyes szépségek sohasem képesek ily általá­nos fogyatkozást kipótolni, s élénkül éreztetik ismer­tetővel, hogy szerző több stúdiummal e részben is tel­jesebbet nyújthatott volna. Pedig a szükséges ismere­tek megszerzése korántsem tartozott volna a lehetet­lenségek sorába akkor, midőn van már annyi kinyo­mozva, mennyiből sok hibás nézetét, sok hiányos ada­tát kiigazíthatta volna. Ezután áttér szerző a X-dik szakaszban a nemzet beléletének vázolására, I. Ferdinánd trónraléptétől a XVII-ik század közepéig. Leírta a politikai élet, a törvénykezés, a kormányzás történetét, az alkotmá­nyosság fejlődését, mely a XVI-ik századi absolutisti­­kus törekvések ellenében gyönge uralkodók alatt job­ban fejlődött, a hadügyet, vallás­i miveltség történe­tét. És itt is az az észrevételem, mit fentebb nyilvání­tok. Az erdélyi ügyek leírása a magyarhoniakéhoz mérve gyönge és tökéletlen. Csak néhány példát idé­zek, nem szándékozván hosszabban untatni az olvasót máris hosszúra nyúlt ismertetésemmel. A három nemzet uniója nem 1542-ben köttetett (1.­242), hanem 1437 ben. A 243. lapon Erdély legsanyarúbb korának a Bá­thory Gáborét neve­zi. De e kor sanyaruság tekintet­ben távolról sem vetekedhetik a Bástáéval. A 244. lapon : „ 1606. és 1609-ben töröltettek el a szabad bárói czimek, kik azelőtt teljes hatalommal birtak jobbágyaik fölött, kiknek élet és halál urai valónak.“ A szabad bárói c­z­i­m (helyesebben zász­lósúri hivatal) nem 1606-ban, hanem 1604. stb. töröltetett el (Fogaras kivételével); az nem czim, ha­nem uradalmakhoz kötött hivatal volt. A 246*. lapon említett Fronius (s nem Fron.) 1570-ben, s nem 1581-ben gyűjté össze a szász statútumokat. A 269. lapon : „Egész Erdély áttér, ha Perényi után reformált vajdák igazgatják, de utána rögtön Somlyai Báthori István, a későbbi lengyel király, utána Bánffy Boldizsár és csakhamar Czibak Imre lettek Erdély vajdáivá, mind hatalmas ellenei az uj vallásnak.“ Somlyai Báthory István, a lengyel király, 1533-ban született. Már hogyan lett ő 1529-ben erdé­lyi vajdává, nem tudom Az atyja, hasonlag István, volt a vajda. Ugyanaz lapon : „Szapolyai halála után neje Iza­bella 1543-ban Kolozsvárra országgyűlést hirdetett, melyre, Martinuzi tanácsára, Hontert is megidézteté.“ Honter nem Kolozsvárra, hanem Gyulafehérvárra, nem országgyűlés, hanem csak a királyné szine elé idéztetett. (L. Miles Würgengel s Ilia Ortus et Pro­­gressusát). 270. lap. A szebeni zsinat (melyben az első szász superintendens választatott) nem 1552, hanem 1553- ban tartatott. Wiener (és nem Weiner) után nem 1557ben, hanem 1554-ben lett Hehler püspökké. 302. 1. „Következik három Bethlen, u. m­. János, Farkas és Miklós. Mind ismert s ünnepelt név. Fark,­kas Bethlen halálától 1629—1663 irta meg az erdé­lyi dolgokat; másik Farkas erdélyi kanczellár, a mo­hácsi harcztól kezdé Magyar- és Erdélyország törté­netét írni egészen a maga koráig, de halála, mely 1679 talála, megakadályozta ebben s csak 1609-ig vivé, mely csak később 1782-ben jött ki Szebenben. Miklós a harmadik Bethlen saját életirását adta ki Amszterdamban franczia nyelven . Ez­ egy kis mu­tatvány akart lenni, minő fogalmai vannak szerzőnek Erdély irodalomtörténetéről. E szerint két Farkas irt volna. De az első Farkas nem Farkas, hanem Já­nos. Nem is 1663-ig irta meg históriáját, hanem 1673-ig. Csakhogy az utolsó 10 év története (s ez a fontosabb) két vastag kötetben Horányi által adatott ki. Van tehát összesen 4 kötet históriája. A Bethlen Farkas históriáját először maga szerző adta ki Ke­­resden, hol a 6 kötetes Benköféle kiadásnak 4 első kötete ivrétben mégis jelent. Több példány, is maradt fen belőle, melyek mindazáltal a legnagyobb ritkasá­gok közé tartoznak. Ez tehát s nem a szebeni az első kiadás. Bethlen Miklós sohasem irta franczia nyel­ven memoirjait. (A mit Amsterdamban kiadtak, nem az ő munkája) Magyar nyelven irta meg s most nyo­matja a mint búvár, és történetíró egy iránt kitűnő Szalay. Ugyanazon lap írja­: „így jártak Bethlen udvari történészei is, Böjti Gáspár és a kassai Bokacs János, kiknek latin irományai eltűntek.“ Bokacs nem volt a Bethlen udvari történésze. Verseit maga, követ­sége történetét Bél, a pannoniai királyok synopsisát (egy kevés jelentékenységgel bíró munkát) viszont maga adta ki.­ Böjtinek munkájából 3 könyv maradt fen s azt Engel nyomatta ki monumentumaiban stb. Mindezen botlásai, tévedései mellett is Pálkövy Úr története nem egy figyelemreméltót, nem egy szép helyet tartalmaz, a­mint magam is többekre utaltam. Hogy mindent nem emelhettem ki, az a dolog termé­szetében van, hisz ismertetésem máris hosszúra nyúlt. Nem is volt azzal más czélom­, mint figyelmeztetni a történetkedveltet­i munkára, hogy azt több tekintet­ből meg is érdemli, továbbá meggyőzni Pálkövy urat, hogy Erdély történetének pontos ismerete nélkül Ma­gyarországot megirni nem lehet. S ezen jóakarata ta­­nácscsal megválók a munkától, melyben a gyakori s inkább könnyelmű kezelést mint tehetségtelenséget el­áruló tévedések daczára is van elég érdem arra néz­ve, hogy a magyar közönség pártfogását kiérdemelje. SZILÁGYI SÁNDOR: A vasúti földbeváltások­ és kisajátításokról.­­ A vállalkozó társulatoknak mindenek előtt igye­kezni kellene figyelembe venni a beváltás által érin­tendő vidékek helyzetét és érdekeit, hogy pedig ez magának a társulat igazgatóságának úgyis tömérdek foglalatosságait ne szaporítsa, gondoskodni oly meg­bízottról, ki ne csupán szokásszerű­leg azon legyen, hogy a társaságnak hasznát ügy­védileg kierőszakolja, hanem azon is, hogy az illető birtokosok, kik tulaj­donuktól mindenesetre keserűen válnak el, meg le­gyenek győződve, hogy az illető vállalkozó társulat­­tok a felmerülhető viszályokban őket kihallgatva, ék­­szeri­ kívánataiknak a mennyire lehetett megfelelni óhajtották, szóval : ezen a megbízott ne csupán alkusz vagy Ügyvéd, hanem a két fél közt méltányos közve­títő legyen. E földbeváltási megbízottak továbbá nem a mostani gyakorlat szerint csupán akkor küldendők ki, midőn a munka már megkezdődik, hanem akkor, midőn a vonalak kijelölése történik , mert a kijelöléssel fog­lalkozó mérnökök (a P. N. I. é. máj. 7-dikei számá­ban megjelent czikk után, érthetetlen okból) rende­sen nem magyarok, az itteni viszonyokkal, szokások­kal , nyelvvel ismeretlenek s ennélfogva ha jó­akarat van is bennök, úgy járnak el, hogy tapasz­talás szerint minden helyt találtatik oly sértett érdek, melyet az ügyes és a helyzetet ismerő, az összeütkö­zések mellőzését c­élze megbízott kölcsönös értekezés és felvilágosítás nyomán bizonyosan mindig úgy a vállalat hasznára, mint a sértett tulajdonosok meg­elégedésére elintézhetett volna. A tapasztalás mutatja, hogy alig van község, alig akad birtokos, kinek egy vagy m­ás érdeke ne volna, melyet a vállalkozó társulatok minden kár nélkül vagy igen csekély áldozattal teljesíthetnek; s ez által mellőzhetik a tömérdek panaszt, melylyel úgy a ha­tóságok, mint az igazgatóságok elhalmoztatnak, s megnyerhetik a közvéleményt, a mi csak igen korlá­tolt keblű és eszü­üzérnél , a semmivel. Gyakorlati példákon legjobban tanulunk. Akad község, melynek szőlőskertjei épen alatta s közel fekszenek; a jobb módú polgárok legnagyobb­­ része úgy, mint a szegényebbek is, az elsők haszon- I nal párosult kellemes szórakozás, az utóbbiak élelmi­­ forrás tekintetéből örömmel szereztek itt birtokot s s örömmel mivelték e kerteket, jön a kitűző mérnök s ! a kertek közepébe veti az indóház czöveket, pedig a s kertek körül térés közlegelő van s egy kis értekezés­­ után a község e közlegelőt szívesen adná ingyen, csak­hogy a ‘ szőllőskertek megkímél­tessenek. A kitűző mérnök azonban­­ nem is érti, mit akarnak; de hisz neki más dolgai is vannak, mint hogy mindenféle em­berrel, a ki még az ő nyelvén beszélni sem tud, szóba eredjen — s az eredmény az, hogy a szőlőtulajdono­sokkal veszekedni, perlekedni kell s végtére is drá­­­­gán kénytelen a társulat megfizetni azt, hogy kelle­metlenséget nyert, holott jó barátságra ráadásul még indóházhelyet is kaphatott volna.­­ Akad birtokos, ki egy szép reggelen azt veszi ész­re, hogy magas póznákat vernek földjébe s bámulva nézi, hogy olyanok aratnak, kik ide nem vezettek; megkérdi tehát, mit akarnak a vendégek; — de a vendégek nem felelnek : először, mert nem értik a nyelvet; másodszor mert ők jógákban vélik, ma­gokat —­­ kész ismét a harag. A birtokos­ megvárta volna, hogy, ha más okból nem, de illendőségből leg­alább valaki mondja meg magyarul, hogy a vasutat kezdik építeni, s bizonyosan szivesen látta volna őket vendégekül is. .. Egy másiknak útját zárják el s feljebb hagynak vagy alább átjárást, hol pedig sen­kinek hasznára nincsen, sat. Száz alakban fordulnak elő a sérelmek, melyek­­ eleinte egy szakértő, a nép viszonyait, helyzetét, nyel­vét s a gazdálkodás százféle érdekeit ismerő megbí­zott által igen könnyen orvosolhatók; de későbben­­ megszokják az illetők a társulatokat ellenségeikként­­ tekinteni s azoknak képviselőivel folytonos farkas­­i szemet néznek. Mikor azután kezdődik a földbeváltás,­­ egyik panasz és szemrehányás a másikat éri , s ta­­­­pasztalás szerint ezen ujjhuzásnál a földtulajdonosok­­ nem szoktak veszteni. A megbízottnak végre legyen rendelkezése alatt egy független, az itteni viszonyokkal ismeretes mér­nök, ki a technikus szakba vágó kérdéseknél mint­»CjJMWiM­­ «ssaRffiMKsss­i1 ad Magyar kön­y­vészet*­ ­ 214. Magyarhoni termé­szetbarát. Szerkesztik és kiadják Dr Nagy József és L­á­n­g Adolf Ferencz, Nyit­­rán. II. évi folyam. Isö .füzet. Nyomatott Sziglér testvé­­­­reknél Komáromban is 58. II. 4rét 20 lap. Egy évi fo­­­­lyam, 6 füzet elöf. ára 5 pft. 215. Családi Lapok. Tudományos és szépirodalmi I folyóirat. A valláserkölcsi miveltség és kath. hitélet I emelésére. Kiadja Somogyi Károly. Uj folyam. Első kö­tet. III. füzet. Pest, 1858. Herz János nyomdájában. II. 1­8-adrét. 180—264 lap.

Next