Pesti Napló, 1861. május (12. évfolyam, 3366-3389. szám)
1861-05-23 / 3383. szám
117—3383. 12-ik évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet 1861. Csütörtök, máj. 23. E lap S&it'*“"7 Kiadóhivatal: Előfizetési kitételek: Hirdetmények dija: Ferenciek terén 7-dik szám földszint. Vidékre , postán : Helyben, házhoz hordva: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. Birmentetlen levelek csak ismert kezektől fo- A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadása félévre . . . . 10 írt 50 kr. a. é. Bélyegdij külön 30 ujkr. Magánvita 4 hasábos gadtatnak el. körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr. u. é. petit-sor 25 ujkr. PEST, május 211. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése, máj. 22-kén. A legközelebbi ülés jegyzőkönyvének, melyet Csengeri Imre jegyző közbe jött megbetegedése folytán Jura György készített, felolvastatása és hitelesítése után, a ház elnöke jelentést tesz, hogy Bács, Esztergom, Temes, Tolna, Veszprém és Arad megyék ■ Eperjes városa, az adónak erőszakos behajtása tárgyában orvoslást kérnek, s egyúttal, ugyanezen kérdésben hozott határozataikat köztik a házzal. Továbbá Sáros megye Teleky László gr. és Palóczy László halála fölötti részvétét közölvén a házzal, ennek kapcsában említésbe hozza az elnök, hogy a Palóczy László fölött tartandó emlékbeszédet Kazinczy Gábor képviselő fogja elmondani. (éljen.) Mocsáry Lajos, Urházy György, László Imre és Popovics János képviselők beadják megbízó leveleiket, valamint Bika Simon is, hiányok pótlása végett visszaadott választási jegyzőkönyvét. Tisza Kálmán egy 9 tagú választmány kinevezését ajánlja a végből, hogy az, az országbírói értekezlet javaslatainak tekintetbe vételével a törvénykezés égető kérdésének mielőbb elintézése iránt javaslatot tegyen. Ez indítvány kinyomatni, holnap a ház tagjai között kiosztatni, és holnapután napirendbe fog vétetni. E tárgyak elintézése után a ház napirendre tér át. Német Albert beszédét alább egész terjedelmében közölvén, itt csak azt jegyezzük meg, hogy gyakran igenis erőteljes kifejezéseit nem egyszer követte a ház vidámsága és tetszése. Klauzál Gábor, kit még a régi időkből a „szívek szónoka“ név alatt ismer a nagy közönség, remek beszédet mondott, melynek azonban egyetlen szavát sem akarván kihagyni, t. olvasóinkat lapunk holnapi számára utaljuk, melyben az egész terjedelmében közöltetni fog. Simonyi Lajos báró és Trefort Ágoston beszédeik szintén egész terjedelmükben közöltetvén alább, csak a szónokok egymásután következése tekintetéből emeljük fel. Buzsa Lajos hosszas és szenvedélyes szónoklatában a társadalmak és kormányok egymás közötti viszonyáról, állambölcsészeti szempontból értekezvén, az indítvány szövegére nézve sokban egyetért ugyan Deák Ferenczczel, de annak formájára nézve nem a határozat mellé nyilatkozik. Az ülés eloszlik, holnap 10 órakor a legközelebbi ülés. Némer Albert beszéde. Mélyen tisztelt képviselőházi A bejegyzett szónokok sorozatán nekem jutott a szerencse Somsich Pál képviselőtársunk remek szónoklata után nyilatkozni, s megvallom jól esett volna lelkemnek, azt ő utána rögtön tehetni, nem azért, mintha ama balga hitben élnék, miképen nagy elméjének ékes prismái parlagi előadásom szappan-buborékjain megtörhettek volna, hanem azért mert rajtam lett volna a sor tovább fonni az egyetértés arany fonalát azon téren, melyen a pártszínezet eltéri nézeteit öszszehozni óhajtó ama nagy kérdés lényegére, melyre nézve utóvégre is mindnyájan egy értelemben vagyunk. Ami a kérdést magát illeti, úgy vagyok meggyőződve , mikép más hangon szól a nemzet törvényes fejedelméhez, a midőn diplomatiai összeköttetésben kér vagy előterjeszt, és más nyelven beszél a nemzet akkor, midőn annak souverain hatalma, törvényhozó testülete a máig is fönnálló fegyveres nempatia ellenében a nemzeti jogok törvényes méltóságának érzetében az örök igazság és a nemzet színe előtt nyilatkozik, amott az ildomosság és combinatiók politikája lép előtérbe, míg emitt az igazság terén állva, félelmet nem ismer, és minden emberi tekintetek félretételével, a gondviselés végzetszerű küldését teljesíti. Én csak így, és az utóbbi szellemben fogok nyilatkozni. Az oct. 20 diki diplomát úgy tekintem s úgy birálom meg, mint eszközt a czélhoz, mint eszközt, mely az európai események folytán megrázkódtatott hatalom háttérbe szorultával ama kötelékeket, melyeket 12 évi elnyomatás a nemzet s a dynastia közt megszaggatott, öszszeférczelte, — az osztrák uralkodóház és a nemzet közt tátongó üregnek — hogy úgy fejezzem ki magamat — áthidalására szolgáljon. A nemzet pedig elfoglalta az absolutismustól elhagyott tért, melyen az osztrák hagyományos politika egy tizedrészben a nemzeti törvények mázzával kecsegtet, mig 9 tizedrészben hanyat homlokkal ellenkezőleg, régi perfidiájával eleve mindent ismét megsemmisitni törekszik, elfoglalta — mondom az absolutismus által elhagyott tért, mert fokozatosan tapasztalá, hogy a nép az istentelen zsarolások által kétségbe esve a meglippent zsarnoki hatalom szolgáit immár nem tűrheti, s hogy azok e rendkívüli elemre nem nyugtatólag, de látizólag hatnak, hogy az anarchia vészteljes jellege mindinkább fűrüdik, s hogy a népnek régi hit vezetőire elkerülhetetlen szüksége van, nehogy a bukott rendszer bűnszolgái a zavarosban halászva , a gyarló vagy roszabb akaratú töredéket tévútra vezetve égbekiáltó terveiket létesítsék. Ily indokok által vezettetve, az említett diplomát mint az 1715. 1. 2. 3- ik, 1723. 3-ik és 1741.8-ki törvényczikkelyekbe ütközőt, bár el nem fogadta, mégis mint eszközt a czélhoz felhasználta a nemzet, mert úgy volt meggyőződve, hogy ha a közeledésnek a nemzet s a dynastia közt valószínűleg meg kelletik szakadnia, az nem a megyei életben, hanem az egybehívandó országgyűlésen a nemzet souverain akaratán, Európa színe előtt törjék meg, újabb bizonyítékot szolgáltatandó, miként a felelősség egyedül csak azon dynastiát terheli, mely 300 éven keresztül mindig régi nótáját fújja, azaz midőn balsors fenyegeti, engesztelőig simul, ígérve biztat, az elrablott nemzeti jogok visszaadásával kisért, s midőn a szerencse környezi, ismét fatumszerü rögeszméjéhez híven, megsemmisítéssel fenyeget, s az osztrák császárság mozaikszert drámájába befoglalni törekszik. Nem azt tevék tehát a megyék ,quid juris, hanem q u id c o n s i i i — és az isteni gondviselés s a nemzet erkölcsi erejére támaszkodva majd féléven keresztül föltartották a megyei életben azon hihetetlenséggel határos eljárást, mely a fönnálló absolut hatalom orgánumával szemben képtelenség. De most megfordítva áll a dolog, nem quid consilii, hanem quid juris, mi Magyarország képviselői egyedül a törvényes alapra támaszkodva többé nem a számítások politikáját követjük, hanem az ország jogállapotát egész mérvében vagy visszaszerezzük, vagy az absolutismusnak az elfoglalt tért ismét oda hagyjuk, de ugyan a nemzet jogállapotától egy hajszálnyira is eltérni nem fogunk. A jelen epocha ismét élőnkbe zárja a múlt idők keserű tanuságteljes emlékét — és valóban, mintha csak második kiadásban élnénk II. Leopold korát, a midőn a nemzet országgyűlésre hivatott össze, a végre hogy a török háború által és II. József kényuralma által megingatott trón a nemzet annyiszor tanúsított hűségére, lojalitására — és ha e kettő nem hibázott — mint az valóban soha sem hibázott — annak fegyveres erejére és pénzsegélyére hivatkozzék. Megtörtént minden, mit a nemzet kívánt, biztosítatott az ország független kormányzata az 1790-iki 10-ik törv. czikkely által, törvény alkottatott a trónörökös félévi megkoronáztatásáról, a királynak az országbani lakás kötelességévé tétetett. Gondoskodott a nemzet arról, miképen a törvénykezési rend pátensekkel és parancsolatokkal meg ne zavartassék. Az országgyűlés minden három évben megtartassék. A consilium a nemzet és végrehajtó hatalom közt ellenőrségre köteleztetett. Az ifjúság neveléséről, — a magyar nyelv a közdolgokban érvényességre emeltetett, sőt a Statusministerium és a monarchia kül országi követségeihez született magyaroknak alkalmazása elrendeltetett. Az adó és a sóár megszabása egyedül az országgyűlésnek tartatott föl, miglen a bánya jövedelmek a magyar kamarának egyedül kizárólag alá rendeltettek. A vallás ügyei az akkori időkhöz alkalmazva a haladás igényeihez képest meghatároztalak. A felségsértés és hűtlenségi esetekre nézve a törvénykezési rend megállapíttatott. És a magyar ezredek s azokba sorozandó újonczok létszáma meghatároztatott. Azt hinné az ember, és azt hivé akkoron a mivelt világ, miként ily üdvös törvények a sors csapásai ellen jövendőben megóvják egyaránt a nemzetet mint annak királyát, s azon fejedelem ki ily törvényeket szentesített, s azoknak megtartására ünnepélyesen megesküvék, megkoronáztatott, s azon aranyigékkel fejezé be az emlitett törvények záradékát: „Perferant desiderium nostrum fideles SS. et Ord. ad Suos populares, perferant item nuncium illud, quod Nos Populos nostros nonmodo legibus, sed imprimis amore gubernare cupiamus.“ De csakhamar előállott a csalódások szomorú korszaka, a fent elősorolt üdvös törvények írott malaszttá, puszta hangokká lettek, mert Leopold utódja I s. Ferencz császár a franczia háború bevégeztével, s alig hogy Európának nemes oroszlánja, a nagy Napoleon császár, Ferencz császár veje, a fatum végzetszerü hatalma által a tarpei sziklához füzetett, megfeledkezve a magyar nemzet hűségéről, de híven megemlékezve az osztrák hagyományos politikának mételyes rendszeréről, a nemzetet mely a háborús idők és a muszka hadseregek átvonulásának nagy áldozatait még alig heveré kis pénzdevalvátióval, a só árának fölemelésével és a Contribuciónak ezüstben, katonai hatalom melletti önkénytes behajtásával ostorozá, és hogy a nemzet még csak föl se jajdulhasson, országgyűlést sem tartott, mig végre a körülmények kényszerítő hatalma előtt meghajolva, ismét a régi nótát megfojta és az 1827-es országgyűlésen ama nagy szavakkal „doluit paterno cordi nostro“ a nemzetet régi hűségének álmaiba szenderitette, és ez igy járt mig kormányzott; igaz hogy halálával a nemzetnek szeretetét végrendeletileg hagyományozá, de hagyományozá egyszersmind a Habsburg Lotharingiai háznak vészteljes politikáját, egyszóval Magyarországnak kizsákmányoltatását és az osztrák örökös tartományokba beolvasztását. Mert várjon 5-ik Ferdinánd alatt volt-e országgyűlés, melyen a halomra nőtt sérelmek orvoslását ki lehetett volna küzdeni? nem volt; de eljöttek az újabb harezok, a magyar nyelv — a katona-illitánok — a pipái brevék — a vegyes házassági harczok, — megszületett az adminisztrátori rendszer a mely a nemzet törvényhozási testületének alkotását a megyei autononómia tisztaságát, és igy mindkettőnek erejét már csirájában, a megyei életben elfojtsa. És ez igy járt évről évre mindaddig migyen Európa láthatárán borús felhők emelkedve az annyiszor megingatott és e nemzet hűségével megmentett osztrák dynastia megreszketett és a nagy státusbölcseséggel támogatott franczia trón összeomlott, s az elnyomott népek óriás sírkövei megmozdultak, s az 1848-as országgyűlésen Kossuth Lajos az országgyűlési teendőkről tartott egy beszédére az ausztriai monarchiához tartozó minden népek áthatva az alkotmányos szabadság érzetétől, jogaikat hangosan követelék ; igy keletkezett az a polgári jogegyenlőség alapjára fektetett 1848-ki törv. könyvünk, a mely nem más mint az 1790-ki 10-dik törv. czikknek a kor igényeihez és az európai haladás mivelt kül formáihoz idomított újabb kiadása, melyet a nemzet a független felelős magyar minisztériummal és a nemzetőrséggel körülbástyázott. Ha valaha most már az örök béke a nemzet és a dynastia közt véglegesen megköttetett, most már nagy és hatalmas az osztrák trón, mert az többé nem hűtlen tanácsosok fondorkodásaira, nem a szuronyok gyűlölt hatalmára, hanem a nemzetek és népek bizalmára, szeretetére, alapittatott. Elmondjam Jellachich korát, el a rácz háborút, el a fölzaklatott nemzetiségek vérfárasztó pusztításainak irtózatos képeit? nem mondom el, mert azon iszonyatos események mindnyájunk kebelében élnek, s élnek a nemzet hálás emlékében az aradi és pesti vértanuk szent neveik. Ezek azok, mik bennünket óvatosságra, féltékenységre intenek a kisértet napjaiban — mert kisértet napjainak mondhatom a jelen időt, mely 12 évi szenvedések után az alkotmányos szabadság kapuit előttünk feltárja; emlékezzünk szenvedéseinkre, emlékezzünk a vértanukra mondom, és ezen emlékekkel lelkünket és szívünket elpánczélozva vessünk egy pillantást Ferencz József osztrák császár korszakára. A világosi fegyverletétel után, míg egyrészt a fegyvertelenné lett nemzeten a boszu vérangyala dühöngött, miglen az ország miniszerelnöke, tábornokai, az ország zászlós urai egyházi és világi főméltóságai, golyó és kötél által kivégeztettek, a hon leghívebb fiai számkivetésre kényszerittettek, majd rémes külföldi börtönökbe hurczoltattak, legmiveltebb fiai és értelmessége közkatonákká Boroztattak s durva altisztek nemtelen üldözéseinek kitétettek, a hazának delnői és szüzei a miveit Európa szégyenére s az emberiség gyalázatjára megveszszőztettek, miglen az ország integritása szétdaraboltatott, nemzeti élete kifosztatott feldúlatott, ezeréves alkotmánya megsemmisittetett, ősi szokásai, melyekhez még a barbár nemzetek is gyermekies ragaszkodással viseltetnek kigunyoltattak, az alatt Bécsben megszületett a Bach rendszer vérfagylaló sistemája, a németesítő rendszer pókhálója, s a nemzetre egy átkos ködfátyolként kiterjesztetett , hogy elnyomva a nemzetiség szent érzetét, egyszersmind kiirtsa csirájában az elszegényedés által kétségbe ejtett nemzetben az alkotmányos szabadság iránti jogérzetet; egy új alkotmány oetroloztatott, melynek vezérelve volt a „Gleichberechtigung aller Nationen“ az az a rabszolgaságnak egyenlősége, mely míg bünostorul szolgált a pártütőnek kikiáltott magyar nemzet ellen, más részről jutalmul adatott a horváth és szerb nemzetnek azért, mert fiainak ezrei a dynastia által tévútra vezettetve, véres harczban ugyanazon dynastia védelmében elvérzettek; a sok direct és indirect adóztatások, a sok bélyeg, örökösödési százalék, adás vevés fogyasztás és Isten tudná még mi czimen behozott fizetések előidézték a végelszegényedés nyomorát, a birtokos ember földének ura nem volt többé, mert annak termékei felett nem rendelkezhetett s mert belátá, hogy az uralkodó rendszer mellett utóvégre is minden magánértéknek a kormány zsebébe kellene szivárognia, és csak későn értesülünk arról, hogy a nemzet véres verejtékéből kipréselt roppant pénzeket magas állású államférfiak elsikkasztották. A protestáns vallás a nemzetiségnek e dicső őre és előharczosa üldözőbe vétetett, hogy autonómiája megaláztával szivéből kitépessék a függetlenség érzete, habár a szívnek magának utánna megszakadnia kell. Német nyelv uralkodott mindenütt, az irodalom fealázva, és a sajtó lenyűgözve, csehek és morvák parancsoltak, a horvát és szerb nemzetnek ősi fegyverei, családi ereklyéi ép úgy elkoboztattak mint a magyaré, s a népek zaandarmeria és fináncz örök rámájába foglaltattak, és ez igy járt évről évre, napról napra, s mert így járt, csoda-e, ha a magyar nép az uralkodó ház iránti bizalmát végkép elvesztette. Pedig megengedném azt is, hogy egy nemzet a legnagyobb zsarnok alatt is megelégedett lehet, ha t. i. benn az ország területén anyagi jólét és a külföld irányában a fegyverek tekintélye növelné a zsarnoki uralmat, ámde a hivatozott kormányrendszerre bátran kimondom, miképen annak az osztrák monarchia területén egyetlen jó reminiscentiája nincsen. Mert a pangásnak indult kereskedés, a szerencsétlen vámviszonyok a pénzügyekre csakhamar nyomasztólag hatottak el annyira, hogy Ausztriának különben is szétzilált pénzviszonyai, kereskedelme és hitele az enyészet fel indult, amelyet sem a mesterkélt, sem az erőszakolt nemzeti kölcsön lábra állítani képes nem volt, s igy történt az, hogy migyen mi magyarok saját bőségünkben megfulladánk, ugyanakkor Horvátországban a nép a városok utczáin a gondviselésen kétségbeesve éhen halálnak martalékává lön. És akkor uraim Szegeden a hazának köble négy íztért sem volt eladható. Nyomor és ínség mindenütt, de diadalt ült a bosszú angyala és az uralkodó vezér szava, ez egyenjogúság volt. * Az ifjú császár eszményképe a szép, a begyakorlott osztrák hadsereg volt egyetlen öröme. De csakhamar bekövetkezik a nemesis boszuló karjának irtózatos működése, mert az olasz háborúban e vitéz hadsereg, melynek nagyrésze magyar honfiakból, ama vitéz nemzetből állott, mely a német hadsereget a magyar föld színéről elpusztitá, kikergeté; a német hadsereggel egyetemben Montebellótól kezdve Villafrancáig a nagy Napoleon s Victor Emmanuel seregei előtt soha meg nem állott. Meg nem állott pedig azért, mert hiányzott a legénység kebelében a fejedelem iránti lelkesedés érzete, hiányzott amaz isteni szikra, mely az ellenséges seregeket lelkesíté. Hiányzott pedig azért, mert belátták a seregek közvitézei, miképen ők a népek szent jogait terjesztő nagy eszme ellenében, csupán önnön hazájuknak, saját véreiknek elnyomói mellett kénytelenek elvérzeni. S míg a harcrtéren ütközet ütközet után elveszett, előállott itt a Hazában ama természetellenes viszony, hogy a nép az ellenséges fegyverek győzelmének örült, és saját fiainak elestén és elvéreztén a gondviselés akaratában megnyugodott, Így veszett el az ausztriai fegyvereknek akkorig tisztelt tekintélye, és belátta Európa, hogy Ausztria az európai családok közepette rendeltetésének megfelelni nem képes, s hogy azon fejedelem, ki szuronyokkal támogatott ingatag trónjában ülve alattvalóinak hűségére nem támaszkodhatik, önmaga magát megsemmisíti, — és belátá Európa, hogy egy oly fejedelem, ki mindenkinek barát — épen azért, mert senkinek ellensége lenni nem mer, mint a krimiai harczban történt, az európai egyensúly mértékében semmit sem nyom. És ezt belátá a keserű csalódások közt férfias korát elért osztrák császár őfelsége, s mert belátta, a nyílt erőszak terét odahagyva és az olasz államok földönfutóvá lett fejedelmeinek fátumszerű sorsán megdöbbenve, alattvalóira és főleg a magyar nemzetnek históriai világhírű hűségére hivatkozott. így keletkezett a községi rendszer és az april 21. parforce alkotmányt tárgyazó patens, melyek azonban mint annyi haszontalan experimentatiok a retortákban bentmaradtak, és elvégre az October 20-iki diploma után tűrte és elnézte miként szervezik magukat a megyei hatóságok az 1848-ki törvények alapján, és az October 20-ai diplomának elveitől eltérve, majd azokat jan. 16-ki leiratában ismételve, majd ismét a szuronyok hatalmára hivatkozva, elvégre az ápril 2-iki országgyűlés megszületett. Tisztelt képviselők! Az elmúlt idők irtózatos képei kételyeknek, combnatióknak és minden emberi tekintetnek útját bevágják. Nekünk vezérelvünk a törvény és az igazság, s e kettőre támaszkodva kötelességem kimondani, miképen én a magyar trónt tényleg meg- őrültnek tekintem, ámbár a pragmatica sanctio értelmében annak koronázott királya máig életben van — hallatlan és a magyar históriában példátlan eset az, hogy a király ostromállapot kihirdetésével, a nemzet törvényes élete meggyilkolásával az ország kapuit maga után bezárja, és magányában visszavonuljon és mindezt a család tagjai közt történt privát egyezség s illetőleg lemondással okadatolja. Ilyesmit törvényhozó atyáink gondoskodása még csak nem is álmodhatott, de igen is az 1485-ik évi 7-ik törv. czikk világosan rendeli: „Sinex ant imbecilis aut negligens esset, Comes Palatii vices supleat et oratores exciptat.“ S e szerint az országot odahagyott, 5-ik Ferdinánd király távozása után az 1848-diki 3-dik törv.czikk szerint a kormányt a nádornak kelletett volna átvenni. De még ez esetben is, ha a trónlemondás mind 5-dik Ferdinand, mind Ferencz Károly főherczeg által a rendes formák közt megtörtént volna, és az országgyűlés által törvénybe igtattatott volna is , annak következtében Ferencz József császár Ő Felsége megkoronáztatott volna, még az esetben is, a nádornak kelletett vala az ország kormányát átvenni, mert Ő Felsége akkor minorennis volt és hazánk törvényei, jelesen az 1681 diki 1-ső terv.czikk szerint a kiskorú királynak gyámja a nádor. Mivel pedig Ő Felsége, V. Ferdinánd a trónt odahagyta, és 12 évig életjelét sem adá, Ferencz József császár Ö Felsége pedig önmaga az octrogrozott alkotmányban kijelenté, miképen ő nem a pragmatica sanctio kötései szerint, hanem császári hatalmánál fogva akar uralkodni, s a királyi czimet nem használta, de midőn a világosi fegyverletétel után Paskievich herczeg a muszka czárnak kijelenté, miképen Magyarországot meghódította s az a czár lábainál fekszik: — Ferencz József Ő Felsége Magyarországot, mint meghódított földet a muszka czári kezeiből átvette, — ugyanazért a pragmatica sanctio kötelékeit maga függesztette fel — s ezek szerint a magyar trónt de facto megürültnek tekintem. Nádorunk nincs, de együtt van az országgyűlés , mely a koronázott királylyal a törvényhozási jogot az 1790-ki 12-ki terv. ezikknél fogva egyetemesen gyakorolja, s miután koronázott király nincsen, ezen jus majestaticum egyedül a nemzet constitualt souverain hatalmának az országgyűlésnek elvitázhatatlan szent tulajdona. S ezen igazságra támaszkodva, s a jelen levő képviselő-testületen széttekintve, határozatilag kinyilatkoztatni óhajtom : 1-et: Hogy mindaddig, migyen Horvátország, Erdély, Fiume és a kapcsolt részek az országgyűlésre meg nem jelenhetnek, azt csonkának tekintem. 2 ov. Hogy mig az 1848 iki törvények egész kiterjedésükben életbe nem léptetnek és a független felelős magyar minisztérium fel nem állittatik s ezzel kapcsolatban a magyar hadsereg az országba be nem parancsoltatik, és az idegen katonaság az 1608-iki 2-ik t. ez., s több törvényeink szerint el nem távolittatik, miglen 0 Felsége Ferencz József által a fegyverek hatalmával behozott mindennemű intézkedései 0 Felsége által vissza nem vonattatnak s meg nem semmisittetnek, mindaddig e jelen országgyűlés a szó szoros értelmében semmi néven nevezendő működésekbe még csak be sem bocsátkozhatik, így cselekvék József császár utódja 2-ik Leopold, aki testvérének halála után annak minden rendeleteit, parancsolatait és behozott intézkedéseit azonnal visszavonta, megsemmisítette, a mint azt az 1790. törvénykönyv Praefatiója minden kétségen kivül helyezi. Magában értetődvén, miként csupán ezeknek előleges teljesítése után lehet igenis csak szó az iránt, váljon Ferdinánd királynak és Ferencz Károly főherczegnek az országgal törvényes formák szerint megállapítandó trónlemondása után az ő utánra következő trónörökös irányában, az 1790-ks 2-ik törv. czikkelynek 5-ik pontja szerint az inagurale diploma elkészítésébe s a nemzet jelenkori helyzetéhez való átdolgozásába bebocsátkozzék. S annak elfogadása és ugyan a fölemlitett 5-ik pontban világosan kikötött szent hitnek előleges letétele után Ő Felsége megkoronáztassék. Ezek azok, melyeknek megtörténte után, a nemzetnek nagy kérdéseit égető szükséggé vált föladata, horvát, szerb s tót ajkú a magyar koronához tartozó testvéreink nemzetiségi kérdései az egyenjogúság méltányos alapján rendeztessenek, és az 1848-ik törvények még fölmaradt kérdései törvényhozás útján megoldassanak, melyekre nézve Deák Ferencz érdemes képviselő úrnak indítványát, és Tisza Kálmán képviselő záradékát egész terjedelmében pártolom. A horvátországi ügyekre vonatkozólag hallottam a múlt szombati ülésben egy oly kifakadást, melyet épen azért, mert saját véleményem árnyéklata részéről történt, észrevétel nélkül nem hagyhatom. Én az ily kifakadást ugyan úgy tekintem, mint a forgó szelet, amely egykét zsindelyt az épület faláról leszakít — de a levegőt megtisztítja — azonban néha egy kis port is hagy maga után. Azért most mindenekorra kijelenteni kötelességemnek tartom, miképen úgy vagyok meggyőződve, hogy „ha az országgyűlés a horvátok irányában a testvéries visszonynál csak egy hajszálnyira szigorúbb lesz, már akkor igazságtalanságot követ el.“ Hogy mindazon jogokat, anyagi vagy szellemi jólétet, amit magunknak kiküzdeni vagy megszerezni most vagy jövendőben képesek leszünk — azokat igen természetesen — Horvát testvéreinkkel megosztani óhajtjuk. S ebből természetesen következik az is, miként józan észszel föl nem tehető horvát testvéreinktől, hogy a 12 évi csapások és istentelenségek után az ausztriai absolutismus felé gravitáljanak, mert ismerik ők is ama Juris axiómát : Ingrato Servire nefas. Ezek azok, melyek e jelen képviselő- testületnek nem polgári kötelessége, de az isteni gondviselésnek nemes küldetése, s ugyanazért határozottan kimondom, miképen részemről a történelmi jogok és koronás fejedelmeink által szentesített nemzeti önállás és függetlenségünket biztosító törvényeinktől egy hajszálnyira is tágítani soha sem fogok, s készebb vagyok az elfoglalt tért ma oda hagyni, mintsem nemzeti létünknek szentségét kalmárokhoz és nem országgyűlési testülethez illő alkudozás tárgyává tenni. Azon nem várt esetre, ha az országgyűlés minden eredmény nélkül szétoszlattatnék vagy fegyveres erő által elzavartatnék, ám lássa be a történelem jövője és a műveit Európa jelenje, miképen a jogsérelem és a kiengesztelődés meghiúsulta, ismét és ismét csak az uralkodó akaratán tört meg, mert az 1848-iki 4-ik törv. czikk. 6 ik §-sa szerint az évi költségek megállapítása nélkül az országgyűlés föl nem oszlathatik, annál kevésbbé zavartathatik széjjel. Tisztelt képviselőház! A nagy Széchenyi kedves közmondása volt az osztrák kormány és a nemzet közt követendő sajkázás politikája, mert midőn a vaskapunál neve fénykorát megnyitá, a rendelkezésére bízott sajka mellett madárként elreppent a viz tükrén egy karcsú csónak, s mig a szél annak vitorláját vígan emelé, azalatt kényelmesen fújta pipájából a finom dohány ambraillatát egy henyélő török. S mig Széchenyinek ólommadár mozdulata evező kísérete hangosan nevelé a török szibaritát, azalatt Széchenyi nagy lelke a lassan haladó sarkáról a sebesen elvillanó törökre párvonalt húzva, jelképét látá benne önnön politikai életének, mert ő is felraká a jó szél mellett vitorláit, míg viszás szelekben az értelmiség evezőjének lassú, de erős nyomása mellett hatályosan működteté a hálás nemzet emlékében, örökké élő nagy lelkének biztos kormányát. Íme uram, behúztuk a vitorlákat, eveztünk és sajkiztunk féléven keresztül a megyei élet zajos tengerén. A sajkázásnak vége van, indítsuk meg a nemzetnek törvényes követeléseivel terhelt felséges szent hajóját. Föl a törvény árboczára a magyar tricolor alatt velünk századok óta testvéries szeretetben élt, külön-külön ajkú nemzetiségek zászlóiból alkotott ékes pavillonját, föl a jog és igazság szentelt vitorláját — hadd dagadjon az a nemzet közértelmének óriás fuvallatától, hadd hasítsa ketté a kétkedések hullámait, hadd fusson be a nemzet nagy hajója a művelt világ jogérzetének kikötőjébe s nevezzük ezen hajót Teleky László szellemének ! Én a határozatra szavazok. B. Simonyi Lajos beszéde: Tisztelt képviselők ! Azon intézmények romjai fölött állunk, melyek Magyarország szétdarabolását, az osztrák birodalomba való beolvasztását, és ezredéves alkotmányának megsemmisítését eszközölni akarták, de kivihetetlenségükben önsúlyuk alatt roskadtak azok össze. És most mi azon szavakkal élhetnénk, melyekkel II. József császár élt, midőn az ország kormányszékei véghetlen fájdalmukban, azon folyamodással fordultak hozzá, hogy ne vitetnének Bécsbe; a császár Horátz ezen szavaival válaszolt: „rnsum teneatis amici." De azon véghetlen ínség és nyomor, melyet anyi éven át ezen intézmények e hazában előidéztek, inkább hazánk költőjének eme szavaira emlékeztetnek „megbünhödte már e nép a múltat s jövendőt.“ Magyarország alkotmányának megsemmisítése megkisértetett több ízben, különösen 1780 és 1849 ik évben, de e haza lakóinak jogérzete, meghiusitá mindig az eféle kísérleteket. Ez utóbbi alkalomkor, eltöröltetett a hazai jog, a megyék önkormányzata, és helyébe az osztrák törvény bureaucraticus hivatalnokaival hozatott be , elviselhetlen és folyton növekedő adók vetettek ki, a törvénykezés irtózatos drágán és évekre terjedő lassúsággal kezeltetett, a közbátorság hiányzott. Meg lön ígérve a nemzetiségeknek az egyenjogúság , de ezt úgy értelmezték, hogy minden nyelv e hazában elnyomatván, a német nyelv hozatott be mindenütt. Vallás tekintetében létesült a concordatum, és kiadatott a protestáns vallásuaknak az 1859 septemberi patens. — Azon bécsi miniszter azt gondolván , hogy egyik alárendelt bureaucratiai osztályával van dolga, merész kezekkel a vallás szentélyébe és százados jogaiba nyúlni mert, de ekkor a hatalom, az e hazát lakó protestánsoknak vallásos ihlettség által edzett jellemén megtörött. Hazánk hű fiai oly törvénytelen itélőszékek elé hurczoltattak, és állatok el is ítéltettek, melyeket nem vezérlett a jog, az igazság és nem a politika, hanem a boszú indoka. Vessünk fátyolt e múltra, de hiába takartatik a legsűrűbb lepellel a vérző seb, a sápadt arcz és kényteljes szem elárulja azt, és nekünk is vannak