Pesti Napló, 1865. január (16. évfolyam, 4463–4487. szám)
1865-01-21 / 4479. szám
17—4479. Szerkesztési iroda: frencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Szombat, jan. 21.1865. 16. évi folyam. Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI EA.PLC Előfizetési feltételek: Vidékre, postán : vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 írt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér; 5 hasábos petitsor 25 uj kr. Előfizetési felhívás a Pesti Napló 1865-i és első félévi folyamára Előfizetési ár : jan.—júniusi V« évre XO frt 50 kr. jan.—martiusi V» évre 5 frt 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadó hivatala. Pest, jan. 20.1865. (Fk) A mostani porosz miniszterelnöktől el nem vitathatni azt az érdemet, hogy nagyon jól ért a hangok szétosztásához, s hogy politikáját minden egyébről vádolhatni, csak egyhangúságról nem. A hivatalos hang Ausztria irányában nyájas, szívélyes, lekötelező; ezt a minapi trónbeszéd is mutatta. Ezen hivatalos nyilatkozatok nyomán indulva, azt kellene hinni, miszerint Poroszországnak Németország területén, főleg pedig az elbei herczegségek ügyében semmi önző czéljai nincsenek, hogy ő is úgy, miként Ausztria, egyedül ad majorem Germaniae gloriam kötötte fel kardját, s az éjszaki hadjárat által maga számára csak azt az egyet kívánta elérni, hogy valahára neki is alkalma legyen — hiszen rég nem volt — új rendjeleket alapítani, s a katonaság hangulatát mindenféle előléptetés és kitüntetés által „emeltebbé“ tenni,amely ártatlan, bár kissé költséges mulatság ellen nekünk annyival kevésbbé lehet kifogásunk, miután ama költséget nem mi fizetjük. Hivatalosan tehát, mondjuk, az osztrák és porosz politika közt az eltérésnek még leghalványabb árnya sem vehető észre. Van azonban Berlinben egy-két lap, melynek szellemi és anyagi költségeit köztudomás szerint Bismark úr kabinetje fedezi. Ilyen péld. a „Nordd. Allgem. Zig.“ ilyen a „Prov. Corresp.“ Ezek szintén igen kenetteljesen szólnak az osztrák-porosz egyetértés szükséges és üdvös voltáról, de nem feledik hangsúlyozni a dolog gyakorlati oldalát sem, s elég érthetően tudatják, hogy Poroszország e szövetség gyümölcseként azt várja, miszerint a herczegségek katonai, tengerhadi és kereskedelmi tekintetben a porosz birodalom „parsadnexá“-jává leendőnek. Miként az öreg spanyol marquis Don Caesar de Bazán-ban azt mondja : ha magának nem tetszik, legalább ne rontsa el más ember gusztusát , úgy Bismark úr ezen lapjai Ausztriának is azt mondják : ha neked nem kellenek a herczegségek, legalább ne rontsd el az én terveimet. Ezen közlönyök tehát — németesen szólva — már valamivel jobban „rukkolnak ki a színnel,“ hanem arczaikat még folyvást a szeretetreméltóság ránczaiba szedik, s minden egyes követelés után ájtatos szemforgatással forrón szorítják meg Ausztria kezét. Vannak azonban Bismark úrnak még oly lapjai is, mikkel ő „vadházasságban“ él, ellentétben azon pronunciáit félhivatalosokhoz, mikkel törvényesen egybekelt. A törvényes hitves tetteiről, köztudomás szerint, a férj is felelős szokott lenni, s ha ily tett compromittáló, a férjet is compromittálja. Hanem a maitresse e tekintetben minden géné nélkül cselekedhetik, anélkül, hogy tetteiről „barátja“ szót állani köteles volna. A porosz lapok ezen kathegóriája tehát valóban szeretetreméltó impertinentiával magyarázgatja a porosz politika utolsó gondolatát. A herczegségek Poroszországéi lesznek, ez — mondják — oly bizonyosság, melyen senki sem fog többé változtatni; mi — poroszok — semmiféle intézkedés kivitelére nem nyújtunk kezet, míg a mi kivánataink nincsenek teljesítve. Addig természetesen ki sem mozdulunk Schleswig - Holsteinból, aztán pedig, ha kivonatunk teljesült, aztán meg épen nincs okunk kimenni onnan. Ha ez annak az egy osztrák zászlóaljnak, mely még a herczegségekben áll, nem tetszik, követheti ő is a szász és hannoverai csapatokat, ránk nézve mindegy, akár ott van, akár nincs ott, mert a „Poroszország nem fél a háborútól.“ Ejnye roppogós pattogós rakéta durranása, micsoda nyelv ez! „Stolzlieb’ich den Spanier,“ még akkor is, ha bölcsőjét nem Andalusia virányain, hanem Pommeránia káposztás földjein ringatták. Tehát Poroszország nem fél a háborútól ? De várjon hát ki akar ellene háborút indítani? Tudtunkra senki sem, és talán ez az oka, hogy nem fél a háborútól. Komolyan szólva, mi émelyítőnek találjuk ezt a handabandázást! Már több ízben mondtuk, s ez alkalommal is ismételjük , miszerint Poroszország nincs oly helyzetben, hogy komolyabb küzdelmet kiállhatna félig meddig tekintélyes ellenség ellenében, de még ha ezt teljesen mellőznék is, undorodnunk kell azon folytonos kardcsörtetéstől, melynek — bárhonnan hallassa magát a jog szava — örökös refrainje ez: dreinhauen! Ha a porosz nemzet a maga alkotmányos jogainak tiszteletben tartását követeli, s midőn ezen követelését megtagadva látja, azon eszközökkel akar élni, mikről az alkotmány szerint, ily esetre rendelkeznie szabad , sőt kell is , azt mondják neki: moczczanjatok csak, ott van dicsőségkoszorúzta hadseregünk, ez majd fog móresre tanítani. Ha Németország a maga jogait akarja érvényesíteni a Schleswig holsteini ügyben, s e tekintetben a szövetségi acta világos határozmányaira utal, azt kiáltják feléje: mit? jog? szövetségi acta? ott van dicsőségkoszorúzta hadsergünk: mi nem félünk a háborútól! Furcsa! Egész Európában nincs állam, mely— bármily jeles és bátor serege legyen is — ne félne a háborútól, még a győztes háborútól is ; csak Poroszország nem fél tőle, pedig számára a győzelem még koránt sincs biztosítva, nem fél a háborútól, mert történetesen, egy pár felesleges garas van zsebében, melyről most — miként a kisgyermek, ha takarékperselye kissé megtelt — azt hiszi, hogy ezzel az egész világot lehet megvásárolni, illetőleg meghódítani. Próbálja meg! A joggal sikertelenül birkóztak meg már egészen más legények, mint vitéz Hári János foglal magában, melyek elhárítása jövőre minden esetre parancsolóan sürgetősnek látszik. „Eme nézetben még jobban megerősít maga az utóbbi országgyűlés eljárása, mely a bizottságainak egyike által kidolgozott, az 1861-iki választási rendtől lényegesen eltérő tervezetében ama hiányokat csak jobban megvilágitá, habár fájdalom, el nem bánthatta. „Hogy tehát az előttünk álló országgyűlésen az általunk helybenhagyandó választási rendben ama hiányok kerülve legyenek, s egyszersmind a királyság jogosult kívánságai szerint lehessen eljárni, ezennel megbízzuk hűségedet, hívjon össze iráni értekezletet az ország törvényes hagyományos szokásai szerint, s terjeszsze eléje jól megfontolt lelkiismeretes felelet-adás és javaslat-tétel végett a következendő kérdéseket: I. A mágnások személyesen , vagy pedig osztályokból, avvagy a nagy földbirtokosok közül választandó képviselők által legyenek-e meghiva az országgyűlésre? Minő tulajdonoktól függjön első esetben személyes szavazatuk, második esetben választási joguk? II. Az országgyűlés tetemes költségeire, valamint az országgyűlés tanácskozmányainak megkönnyítésére és szabályozására való tekintetből miként és minő mérték szerint kevesbítendő a talán a képviselők száma, különösen pedig azon képviselőké, kik népesebb községekből küldetnek, s miként lehet azt a népesség és adóteher aránya szerint méltányosabban felosztani ? III. Hogy kell megszabni és biztosítni az egyes községek választói számát, és a megyékben és városokban a választások hatósági felügyelését? Hívünk gondoskodni fog arról, hogy jelen királyi leiratunk a báni értekezlet tudomására jusson, s bízunk annak valamennyi tagja hazafi szeretetében, remélvén, hogy az általunk feltett fontos kérdéseket érett és lelkiismeretes megfontolás alá veszik, és lehető legrövidebb idő alatt választ adnak reá. E munka bevégzése után, mely az országgyűlés útja egyengetésére van szánva, s tehát sietős, hívünk kegyelmünkkel elbocsátja a báni értekezletet, s annak nézeteit és javaslatait haladéktalanul élőnkbe terjesztendi. Egyébiránt császári királyi kegyelmünkkel jóakarója maradunk ennek. Kelt birodalmi fő és székvárosunkban Bécsben, január 17-én, a megváltás ezer nyolczszázhatvanötödik, uralkodásunknak tizenhetedik évében. Ferencz József, m. k. Mazuranic Iván, m. k. Pretokai Zigrovic Ferencz, m. k. Bécsi dolgok. ” A „Neue freie Pressernek írják Brünnből január 1- től. Az itteni kereskedelmi kamra holnap ülést tart. Az ülés tárgya egy emlékirat, melyet a kamra az összes minisztériumhoz szándékszik felterjeszteni az ipar és kereskedés állapotáról. „Az emlékirat mindenekelőtt szól az átalános európai krízisről, s kimutatja ennek Ausztriára való hatását. Ki van fejtve benne, hogy a pamutszükség s az európai pénzpiac túlterheltetése miatt mennyit szenvedett minden iparág különösen Ausztriában. Továbbá a magyarországi ínség, s a törvénykezésben való biztossághiány épen azon országban, mely a morva iparnak legjobb piacza,új calamitásokat idézett elő. A baj második okául az adók terhes volta és egyenetlen kivetése van felhozva. Statistikai adatokkal van kimutatva, hogy a brünni kereskedelmi kamrai kerületben 1858-tól 1863-ig az ipar emelkedése 60 percent volt, mig az adó emelkedése fejenként — 67 percent volt. „így 1858-ban az iparüzletek száma 48,260 ra ment, az újonnan bejelentetteké 3299 re, a felhagyottaké 2293-ra; 1860 ban az iparüzletek száma 50,582 volt, újonnan bejelentett 6936, a felhagyottaké 4930. — 1863-ban az iparüzletek száma 48,367, újonnan bejelentett 4082 és felhagyott 5303 volt. 1864-ben az iparüzletek és uj bejelentések száma alkalmasint kevesebb lesz, mint 1858 ban — E szerint a fogyasztás, valamint a fogyasztási képesség apadóban van. „Az emlékirat kifejti továbbá, hogy a valuta remélt helyreállítása, ha közelebbről történnék, nagy károkat tenne az iparnak. A banknak ezüst pénzzel való fizetése esetében a külföldi tőkepénz nagy része visszavonatnék, a kamatláb még ingadozóbbá lenne, s az árukivitel keveskednék. Annál fogva a kamra azt óhajtja, hogy az iparnak ide engedtessék maga összeszedésére, hogy legyőzhesse a fenyegető válságot. Az állam pénzügyeit rendezni kell, a bevételek és kiadások közötti egyensúlyt helyreállítni, s a pénzpiacot új államkölcsönöktől megkímélni. “ Erre a „Wiener Lloyd“ helyesen jegyzi meg, hogy ha a monarchia egyik leggazdagabbik országának kereskedelmi kamrája így nyilatkozik, mit mondjanak még a lembergi, brodhi vagy brassói iparkamarák ? Festhetik e szomorúbb színekkel a helyzetet, s a nép anyagi viszonyait, mint a brünni kamratévé ? Ne lenne e hatással a reichsrabbeli képviselőkre ily helyzet? Be fogják-e látni, hogy ideje a népet felmenteni adója egy részének terhe alól, midőn különben is a valuta helyreállításával, melylyel pedig a terhek meghagyását indokolják, a czél nem lesz elérve. Különben is nagyon kétes, hogy ha a pénzügyminisztert az adópótlékok továbbra való megtartása abba a helyzetbe teszi is, hogy a bank iránti kötelezettségeinek megfeleljen, ez képes lesz-e megkezdeni az ezüstben való fizetést. A reichszab bizottságai nagy tevékenységet fejtenek ki a budget aprólékosságainak leszállításában , de az ily aprólékosság csak rendezett viszonyok közt járja, de az oly rongált állapotban levő financziát, mint az osztrák, nem képes az állampolgárok termelő ereje emelni. Alaposabban, mélyebben kellene tanulmányozni a nemzetgazdasági és pénzügyi politika minden ágait. Ily tanulmányokat tevő férfiak mindenütt kevesen vannak , de nincs e a képviselők közt férfiú, ki világosan felfejtse a reichsrath előtt, hogy sisyphusi munkát folytat ? Mi haszna a polgárok adóerejét túlcsigázni a végett, hogy a bank képes legyen ezüstben fizetni ? Hiszi-e valaki komolyan, hogy oly nagy horderejű rendszabály, mint a valuta helyreállítása, csakugyan létesül, ha ipar és kereskedés folytonos hanyatlásban van, s a nép adóereje ijesztőleg és fogytán fogy ? Deficit és agio együtt jár. Lehetetlen egyiknek elenyésznie, míg a másik megvan. A deficit pedig el nem enyészik, inkább nőttön nő, ha a polgárnak nyugtát nem engedünk, ha az állam tovább is igénybe vesz minden rendelkezés alatt álló tőkepénzt a maga czéljára, s az ipar és kereskedés arra vannak kényszerítve, hogy csak önmagukból merítsenek erőt. Azért a „V. 11.“ ismételve felszólítja a reichszab képviselőit, vegyék érettebb megfontolásra az adópótlékok kérdését, s azok megszavazására ne engedjék magukat azon indokkal csábíttatni, hogy megszavazás esetében a bank megkezdheti az ezüstben való fizetést. A népképviseletnek fontosabb feladata van, mint egyetlen osztály, a pénz aristocratia érdekeinek szemmel tartása. A bankokmány legpontosabb megtartásával is, a nép érdekei előmozdítva nem lesznek. Azon positio, mely az erdélyi vasút tárgyában Erdélyből a reichsrathhoz intéztetett, négy szász kerület, u. m. Medgyes-, Segesvár-, Kőhalomszék és Brassóvidék által küldetett. Tartalmára nézve a „Debatte“ azt írja, hogy a nevezett szászszékek a reichsrathnál oltalmat keresnek a kormány vasútterve ellen. Az erdélyi tartományi gyűlés kivonatát ismétlik, mely szerint az arad-alvinezi vonalat, Brassóig kell folytatni,és nem Szebennek vinni; az arad-brassói fővonalból pedig szárnyvonalakat építeni Szebennek és Kolozsvárnak. — így ezen folyamodók is felhagytak a váradkolozsvár-brassói tervvel, azon okból, mivel a kormány már Pickering úrral szerződött azon vonalra, mely az ország kívánságával ellenkezésben van. „Valóban, eddig megfejthetlen talány, mond a „Debatte“, hogyan történt, hogy az erdélyi tartományi gyűlés ellenkező végzése és kérelmei daczára Pickering úrral az alku megköttetett. Annyi tekintettel kellett volna lenni egy egész ország érdekeire, hogy a reichsrath elé terjesztett emlékiratban legalább elősoroltassanak azon különös indokok, melyek a kormányt ily nagy horderejű kérdésben határozatra bízták. De ez az indokolás nem történt mégsem az idei, sem a tavalyi ülésszakban, úgy, hogy kétes marad, van-e átalában indok rá, vagy pedig olyan az, hogy hallgatni kell vele.“ Nyílt levél Korizmics Lászlóhoz, az országos gazdasági egyesület alelnökéhez. (Kender és lentermesztés.) Csabacsűd, jan. 17-én 1865. A magyar ember egy idő óta sokat lamentál; kedélye, úgy látszik, a magyar zene módjára van hangolva. Én magam se képezek e tekintetben kivételt; mert mint e haza polgárának, s mint egyénnek épen annyi okom van a panaszra, mint másoknak, sőt talán még jóval több is. — De mit fogunk elérni e keserű panaszokkal ? Meg fogják-e oldani azok közjogi nehézségeinket ? Véget fognak-e vetni terményeink értéktelenségének ? Fognak-e nagyobb és olcsóbb hitelt szerezni ? Panaszainknak ily eredményei nehezen lesznek, de habár azokat is, mint mindent e világon nevetségesekké lehet tenni, e panaszok mégis valók és jogosultak. S én csak azt óhajtom, hogy buzdítsanak minket tettekre, munkára, mindenkit saját körében és tehetsége szerint. Ne hagyjuk magunkat még a meghiúsult remények súlya által se visszatartóztatni a cselekvéstől. E bevezetés után talán azt fogja várni az olvasó, hogy valami nagyszerű, világboldogító javaslattal fogok előlépni. De valamint nagyszerű felhőkből gyakran igen kevés eső jő, úgy én is, ki semmi panacaert nem ismerek, s a bölcseség kövét sem bírom, sőt aranyat sem tudok csinálni, mint sok más ügyesebb és szerencsésebb embertársam — csak szerény dolgokra akarom irányozni a közönség figyelmét, a kender és lentermesztésre, és pedig most, a tél közepett, hogy ideje legyen a tavaszig gondolkozni és készületeket tenni. Két éve körülbelől, hogy felszóllaltam ez ügyben. Felszólalásomnak azon hatása volt, hogy a a Veaugeanlieu i kender-átdolgozási gyár az országos gazdaegyesület részéről országos költségen megnézetett, miből, ha nem is e perezben, de talán később némi haszon fog háramlani a hazára, mert hogy a múlt évben több kender termesztetett Magyarországon, mint valaha mostanáig, azt valóban nem tulajdonítom felszólalásomnak, de a viszonyok nyomásának. Óhajtom azonban, hogy a folyó évben még több termesztessék. Hogy a kender jövedelmes kereskedési czikke kétséget sem szenved, hogy szerepe a gyáriparban még növekedni fog, valószínű. Tekintve pedig a gyapotiparnak válságait, s azokkal összeköttetésben álló pénzválságokat, melyeknek fájdalmas következéseit, azon solidaritásnál fogva, mely a civilizált világ érdekei közt létezik — a Rothschild ház szintúgy, mint a magyar fertályos gazda érezni szokta, az emberiségre nézve valódi jótétemény volna, ha a kender és len, vagy más fonásra alkalmas, Európában termeszthető anyagok, legalább egy részben kiszorítanák a gyapotot a fogyasztásból. Hogy a kendertermesztésnek némi nehézségei vannak, kétséget sem szenved. Minda mellett magam is a múlt évben 41, holdon (1100 □ ölével számítva) tettem meg a próbát. Én szántattam, bevettettem a földet, s elvitettem a nyers kendert a Kőröshöz, az áztatóhoz; a nevetés és törés felében történt. Felerészben kaptam 8 mázsa tiszta kendert; mázsája 21 fton elkelvén, a bruttó jövedelem boldonként 37 73 ft. A szántást 2 ft, a szállítást 4 ft, s az elvetett magot 5 ftban számítva boldonként, a tiszta jövedelem 26% ft; mi, tekintve a termés középszerűségét s a rudimentális és bőkezű modort, melyben ezen első próba történt, kielégítő eredménynek mutatkozik, s szándékom ez idén 15—-20 holdat elvetni. — E kísérlet után ítélve, hiszem, hogy Magyarországon mindenütt, hol az áztatáshoz szükségelt viz nem nagy távolságra esik, s hol munkaerőre szert lehet tenni, a divatozó mód szerint is kendert haszonnal lehet termeszteni, a körülmények szerint nagyobb vagy kisebb mennyiségben. Tudjuk egyébiránt, hogy Bácskában, Futakon Choteck grófoknál a kender házikezelés mellett nagyban termesztetik, ha nem csalódom 600 holdan. Ott törőgépről s mesterséges áztatóról is gondoskodva van. Addig is,migaveaugeanlieui rendszer Magyarországon vállalkozókra talál, nem volna-e czélszerű a futakit, associatio útján, több vidékeken alkalmazni? Nincsenek adatok kezemnél, miknek alapján rendes számítást vagy tervet tudnék csinálni, de javaslatom illustrációjára saját környékemre vonatkozólag fogok szólani. Békés megyében, például Gyomán, miután e mezőváros a Körösnél s a vasútnál fekszik, lehetne ily kender-átdolgozási intézetett, a futaki rendszer szerint, felállítani. Ily vállalatnak főleg három kelléke volna : 1-er meghatározandó volna a mennyiség, melynek átdolgozására szervezetnek a gyár, 2000—3000 mázsa tiszta kender; 2-er e mennyiséghez aránylag, mely természetesen a gyár, illetőleg az asztal és a törőgépek nagyságát szabályozza, volna a tőke, részvények útján előállítandó . mor biztosítandó volna a gyár, hogy a környéken, a gyár erejével arányban álló terület, kenderrel fog bevettetni, s annak termése a gyárba átdolgozásra megszabott díj mellett fog szolgáltatni. Az eladásra kész terményt helyben eladni vagy tovább szállítani lehetne. Ha a gyár, illetőleg a társulat, mely a gyárt felállította, elegendő forgalmi tőkével bírna, maga is megvehetné a terményt a gazdától, és spekulálhatna vele.Az országos gazdaegyesület, mint oly sokszor, úgy ez ügyben is a gazdasági érdekeknek igen jó szolgálatot fogna tenni, ha szakértők által a futaki kenderintézetet megnézetné, s a gazdaközönséggel az ott divatozó eljárást megismertetné. Hogy Choteck grófok ezt ellenezni nem fogják — semmi kétséget sem szenved. Minthogy a telet itt töltöm, magam ez indítványt a gazdaegyesület legközelebbi ülésében nem tehetvén — van szerencsém kérni a tisztelt alelnök urat, hogy azt helyettem tegye meg, és szokott erélyességével végre is hajtassa. Lentermesztés dolgában nincs semmi ismeretem és tapasztalásom, csak azon factumot tudom, hogy oroszországi Jeumagból Angliában készült olaj fogyasztatik Magyarországon. Len- Báni értekezlet egybehivása. „Mi I. Ferencz József, Isten kegyelméből Ausztria császára, Magyar-, Csehország, Lombardia, Velencze, Dalmatia, Horvát-, Tótország, Galliczia, Lodomeria és Illyria királya, Ausztria főherczege stb. „Tekintetes és méltóságos báró Lokcsevics József urnak, altábornagyunknak és Dalmatia, Horvát- és Tótország királyságunk bánjának. „Tekintetes és nagyságos báró, kedves hívünk ! A közjó némely legfontosabb kérdései felett az 1861-ik évi országgyűlésen megkezdett , de eddig függőben maradt tanácskozások folytatására és isten és az ország segítségével szerencsés bevégzésére, valamint más, az ország javát illető tárgyaknak törvényhozási tanácskozás alá vétetésére, szándékunk ezen királyságunk országgyűlését, amennyiben a gondviselés megengedi, jövő tavaszszal őszszehívni. „Miután azonban a választási rend, amely szerint ezen királyság utóbbi országgyűlése létrejött, mi azon reményben, hogy az országgyűlés meg fogja oldani koordinatiójának évtized óta függőben levő kérdését, csupán az 18bl-ik évi országgyűlés idejére engedtetett meg, azon körülménynél fogva, hogy amaz országgyűlés, egy bizottsági tervezet kivételével, semmit sem hojtott ebben létre, azon kénytelenségben vagyunk, hogy fontolóra vegyük, minő alapon egybehívandó a közelebb bekövetkezendő országgyűlés. „Mivel atalán az a mi akaratunk, hogy a királyság intézményei, törvényei és törvényes szokásai, amennyiben netalán a nemzeti élettel összefüggenek, s a mostani viszonyok követeléseinek megfelelnek, ne csak fentartassanak, hanem mindjobban megerősödjenek,örömest készek vagyunk, miután az 1848-ik évig fennállott választási rendhez visszanyúlni nem lehet, az 1861-ik évi, általunk csak „ad hoc“ helybenhagyott választási rend vétessék további kifejtés kiindulási pontjául. „De itt lehetlen elnyomni azon meggyőződést, mely szerint ezen választási rend, mely a némely módosításokkal a királyság akkori beánja, b. Jellacsics József által 1848-ban hasonlókép csak „ad hoc“ rendelmnek mintájára készült, valamint szerkezetében, úgy részletes kivitelében lényeges és fontos hiányokat