Pesti Napló, 1865. január (16. évfolyam, 4463–4487. szám)

1865-01-21 / 4479. szám

17—4479. Szerkesztési iroda: f­­rencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Szombat, jan. 21.1865. 16. évi folyam. Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI EA.PLC Előfizetési feltételek: Vidékre, postán : vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 írt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér; 5 hasábos petit­sor 25 uj kr. Előfizetési felhívás a Pesti Napló 1865-i és­­ első félévi folyamára Előfizetési ár : jan.—júniusi V« évre XO frt 50 kr. jan.—martiusi V» évre 5 frt 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadó hivatala. Pest, jan. 20.1865. (Fk) A mostani porosz miniszterelnök­től el nem vitathatni azt az érdemet, hogy nagyon jól ért a hangok szétosztásához, s hogy politikáját minden egyébről vá­dolhatni, csak egyhangúságról nem. A hivatalos hang Ausztria irányában nyájas, szívélyes, lekötelező; ezt a mi­napi trónbeszéd is mutatta. Ezen hivata­los nyilatkozatok nyomán indulva, azt kellene hinni, miszerint Poroszországnak Németország területén, főleg pedig az elbei herczegségek ügyében semmi önző czél­­jai nincsenek, hogy ő is úgy, miként Ausztria, egyedül ad majorem G­ermaniae gloriam kötötte fel kardját, s az éjszaki hadjárat által maga számára csak azt az egyet kívánta elérni, hogy valahára neki is alkalma legyen — hiszen rég nem volt — új rendjeleket alapítani, s a katona­ság hangulatát mindenféle előléptetés és kitüntetés által „emeltebbé“ tenni,amely ártatlan, bár kissé költséges mulatság el­len nekünk annyival kevésbbé lehet ki­fogásunk, miután ama költséget nem mi fizetjük. Hivatalosan tehát, mondjuk, az osztrák és porosz politika közt az eltérés­nek még leghalványabb árnya sem vehető észre. Van azonban Berlinben egy-két lap, melynek szellemi és anyagi költségeit köztudomás szerint Bismark úr kabinetje fedezi. Ilyen péld. a „Nordd. Allgem. Zig.“ ilyen a „Prov. Corresp.“ Ezek szintén igen kenetteljesen szólnak az osztrák-porosz egyetértés szükséges és üdvös voltáról, de nem feledik hangsú­lyozni a dolog gyakorlati oldalát sem, s elég érthetően tudatják, hogy Poroszor­szág e szövetség gyümölcseként azt várja, miszerint a herczegségek katonai, ten­gerhadi és kereskedelmi tekintetben a porosz birodalom „parsadnexá“-jává leen­­dőnek. Miként az öreg spanyol marquis Don Caesar de Bazán-ban azt mondja : ha magának nem tetszik, legalább ne rontsa el más ember gusztusát , úgy Bis­­mark úr ezen lapjai Ausztriának is azt mondják : ha neked nem kellenek a her­czegségek, legalább ne rontsd el az én terveimet. Ezen közlönyök tehát — né­­metesen szólva — már valamivel jobban „rukkolnak ki a színnel,“ hanem arczai­­kat még folyvást a szeretetreméltóság ránczaiba szedik, s minden egyes köve­telés után ájtatos szemforgatással forrón szorítják meg Ausztria kezét. Vannak azonban Bismark úrnak még oly lapjai is, mikkel ő „vadházasságban“ él, ellentétben azon pronunciáit félhiva­talosokhoz, mikkel törvényesen egybe­kelt. A törvényes hitves tetteiről, köztu­domás szerint, a férj is felelős szokott lenni, s ha ily tett compromittáló, a fér­jet is compromittálja. Hanem a maitresse e tekintetben minden géné nélkül cse­­lekedhetik, a­nélkül, hogy tetteiről „ba­rátja“ szót állani köteles volna. A porosz lapok ezen kathegóriája tehát valóban szeretetreméltó impertinentiával m­agya­­rázgatja a porosz politika utolsó gondo­latát. A herczegségek Poroszországéi lesznek, ez — mondják — oly bizonyos­ság, melyen senki sem fog többé változ­tatni; mi — poroszok — semmiféle in­tézkedés kivitelére nem nyújtunk kezet, míg a mi kivánataink nincsenek tel­jesítve. Addig természetesen ki sem mozdulunk Schleswig - Holsteinból, az­tán pedig, ha kivonatunk teljesült, az­tán meg épen nincs okunk­­ kimenni onnan. Ha ez annak az egy osztrák zász­lóaljnak, mely még a herczegségekben áll, nem tetszik, követheti ő is a szász és hannoverai csapatokat, ránk nézve mind­egy, akár ott van, akár nincs ott, mert a „Poroszország nem fél a há­borútól.“ Ejnye roppogós pattogós rakéta dur­ranása, micsoda nyelv ez! „Stolzlieb’ich den Spanier,“ még akkor is, ha bölcsőjét nem Andalusia virányain, hanem Pom­­meránia káposztás földjein ringatták. Te­hát Poroszország nem fél a háborútól ? De várjon hát ki akar ellene­ háborút indí­tani? Tudtunkra senki sem, és­­ talán ez az oka, hogy nem fél a háborútól. Komolyan szólva, mi émelyítőnek ta­láljuk ezt a handabandázást! Már több ízben mondtuk, s ez alkalommal is ismé­teljük , miszerint Poroszország nincs oly helyzetben, hogy komolyabb küzdel­met kiállhatna félig meddig tekintélyes ellenség ellenében, de még ha ezt telje­sen mellőznék is, undorodnunk kell azon folytonos kardcsörtetéstől, melynek — bárhonnan hallassa magát a j­o­g szava — örökös refrainje ez: dreinhauen! Ha a porosz nemzet a maga alkotmá­nyos jogainak tiszteletben tartását köve­teli, s midőn ezen követelését megta­gadva látja, azon eszközökkel akar élni, mikről az alkotmány szerint, ily esetre rendelkeznie szabad , sőt kell is , azt mondják neki: moczczanjatok csak, ott van dicsőségkoszorúzta hadseregünk, ez majd fog móres­re tanítani. Ha Németország a maga jogait akarja érvényesíteni a Schleswig holsteini ügy­ben, s e tekintetben a szövetségi acta vi­lágos határozmányaira utal, azt kiáltják feléje: mit? jog? szövetségi acta? ott van dicsőségkoszorúzta hadsergünk: mi nem félünk a háborútól! Furcsa! Egész Európában nincs ál­lam, mely— bármily jeles és bátor serege legyen is — ne félne a háborútól, még a győzt­es háborútól is ; csak Poroszország nem fél tőle, pedig számára a győzelem még koránt sincs biztosítva, nem fél a háborútól, mert történetesen, egy pár fe­lesleges garas van zsebében, melyről most — miként a kis­gyermek, ha takarékperse­lye kissé megtelt — azt hiszi, hogy ezzel az egész világot lehet megvásárolni, ille­tőleg meghódítani. Próbálja meg! A joggal sikertele­nül birkóztak meg­ már egészen más le­gények, mint vitéz Hári János­ foglal magában, melyek elhárítása jövőre minden esetre parancsolóan sürgetősnek látszik. „Eme nézetben még jobban megerősít maga az utóbbi országgyűlés eljárása, mely a bizottságainak egyike által kidol­gozott, az 1861-iki választási rendtől lé­nyegesen eltérő tervezetében ama hiányo­kat csak jobban megvilágitá, habár fáj­dalom, el nem bánthatta. „Hogy tehát az előttünk álló ország­gyűlésen az általunk helybenhagyandó választási rendben ama hiányok kerülve legyenek, s egyszersmind a királyság jo­gosult kívánságai szerint lehessen eljárni, ezennel megbízzuk hűségedet, hívjon össze iráni értekezletet az ország törvényes hagyományos szokásai szerint, s terjeszsze eléje jól megfontolt lelkiisme­retes felelet-adás és javaslat-tétel végett a következendő kérdéseket: I. A mágnások személyesen , vagy pedig osztályokból, avvagy a nagy földbirtokosok közül vá­l­a­s­z­­tandó képviselők által legyenek-e meghiva az országgyűlésre? Minő tulajdonoktól függjön első esetben személyes szavazatuk, második esetben választási joguk? II. Az országgyűlés tetemes költségei­re, valamint az országgyűlés tanácskoz­­mányainak megkönnyítésére és szabályo­zására való tekintetből miként és minő mérték szerint kevesbítendő a ta­lán a képviselők száma, különö­sen pedig azon képviselőké, kik népesebb községekből küldetnek, s miként lehet azt a népesség és adó­teher aránya szerint méltányosabban felosztani ? III. Hogy kell megszabni és biztosítni az egyes községek választói számát, és a megyékben és városokban a választások hatósági felügyelését? Hívünk gondoskodni fog arról, hogy jelen királyi leiratunk a báni értekezlet tudomására jusson, s bízunk annak vala­mennyi tagja hazafi szeretetében, remél­vén, hogy az általunk feltett fontos kér­déseket érett és lelkiismeretes megfonto­lás alá veszik, és lehető legrövidebb idő alatt választ adnak reá. E munka bevégzése után, mely az or­szággyűlés útja egyengetésére van szán­va, s tehát sietős, hívünk kegyelmünk­kel elbocsátja a báni értekezletet, s an­nak nézeteit és javaslatait haladéktalanul élőnkbe terjesztendi. Egyébiránt császári királyi kegyel­münkkel jóakarója maradunk ennek. Kelt birodalmi fő és székvárosunkban Bécsben, január 17-én, a megváltás ezer nyolczszáz­hatvanötödik, uralkodásunk­nak tizenhetedik évében. Ferencz József, m. k. Mazuranic Iván, m. k. Pretokai Zigrovic Ferencz, m. k. Bécsi dolgok. ” A „Neue freie Pressernek írják Brünnből január 1- től. Az itteni kereskedelmi kamra hol­nap ülést tart. Az ülés tárgya egy emlékirat, me­lyet a kamra az összes minisztériumhoz szán­dékszik felterjeszteni az ipar és kereskedés ál­lapotáról. „Az emlékirat mindenekelőtt szól az átalá­nos európai krízisről, s kimutatja ennek Ausz­triára való hatását. Ki van fejtve benne, hogy a pamutszükség s az európai pénzpiac­ túlter­­heltetése miatt mennyit szenvedett minden ipar­ág különösen Ausztriában. Továbbá a magyar­­országi ínség, s a törvénykezésben való biztos­sághiány épen azon országban, mely a morva iparnak legjobb piacza,új calamitásokat idézett elő. A baj második okául az adók terhes volta és egyenetlen kivetése van felhozva. Statistikai adatokkal van kimutatva, hogy a brünni keres­kedelmi kamrai kerületben 1858-tól 1863-ig az ipar emelkedése 6­0 percent volt, mig az adó emelkedése fejenként — 67 percent volt. „így 1858-ban az iparüzletek száma 48,260 ra ment, az újonnan bejelentetteké 3299 re, a felhagyottaké 2293-ra; 1860 ban az iparüzletek szám­a 50,582 volt, újonnan bejelentett 6936, a felhagyottaké 4930. — 1863-ban az iparüzletek száma 48,367, újonnan bejelentett 4082 és fel­hagyott 5303 volt. 1864-ben az iparüzletek és uj bejelentések száma alkalmasint kevesebb lesz, mint 1858 ban — E szerint a fogyasztás, valamint a fogyasztási képesség apadóban van. „Az emlékirat kifejti továbbá, hogy a valuta remélt helyreállítása, ha közelebbről történnék, nagy károkat tenne az iparnak. A banknak ezüst pénzzel való fizetése esetében a külföldi tőkepénz nagy része visszavonatnék, a kamat­láb még ingadozóbbá lenne, s az árukivitel ke­­veskednék. Annál fogva a kamra azt óhajtja, hogy az iparnak ide engedtessék maga össze­­szedésére, hogy legyőzhesse a fenyegető válsá­got. Az állam pénzügyeit rendezni kell, a bevé­telek és kiadások közötti egyensúlyt helyreál­­lítni, s a pénzpiac­ot új államkölcsönöktől meg­kímélni. “ Erre a „Wiener Lloyd“ helyesen jegyzi meg, hogy ha a monarchia egyik leggazdagabbik or­szágának kereskedelmi kamrája így nyilatko­zik, mit mondjanak még a lembergi, brodhi vagy brassói iparkamarák ? Festhetik e szomorúbb színekkel a helyzetet, s a nép anyagi viszonyait, mint a brünni kamra­tévé ? Ne lenne e hatással a reichsrab­beli képviselőkre ily helyzet? Be fogják-e látni, hogy ideje a népet felmenteni adója egy részének terhe alól, midőn különben is a valuta helyreállításával, melylyel pedig a terhek meghagyását indokolják, a czél nem lesz elérve. Különben is nagyon kétes, hogy ha a pénzügyminisztert az adópótlékok továbbra való megtartása abba a helyzetbe teszi is, hogy a bank iránti kötelezettségeinek megfeleljen, ez képes lesz-e megkezdeni az ezüstben való fize­tést. A reichszab­ bizottságai nagy tevékenységet fejtenek ki a budget aprólékosságainak leszállí­tásában , de az ily aprólékosság csak rendezett viszonyok közt járja, de az oly rongált állapot­ban levő financziát, mint az osztrák, nem képes az állampolgárok termelő ereje emelni. Alapo­sabban, mélyebben kellene tanulmányozni a nemzetgazdasági és pénzügyi politika minden ágait. Ily tanulmányokat tevő férfiak mindenütt kevesen vannak , de nincs e a képviselők közt férfiú, ki világosan felfejtse a reichsrath előtt, hogy sisyphusi munkát folytat ? Mi haszna a polgárok adóerejét túlcsigázni a végett, hogy a bank képes legyen ezüstben fizetni ? Hiszi-e va­laki komolyan, hogy oly nagy horderejű rend­szabály, mint a valuta helyreállítása, csakugyan létesül, ha ipar és kereskedés folytonos hanyat­lásban van, s a nép adóereje ijesztőleg és fogy­tán fogy ? Deficit és agio együtt jár. Lehetetlen egyiknek elenyésznie, míg a másik megvan. A de­ficit pedig el nem enyészik, inkább nőttön nő, ha a polgárnak nyugtát nem engedünk, ha az állam tovább is igénybe vesz minden rendelkezés alatt álló tőkepénzt a maga czéljára, s az ipar és kereskedés arra vannak kényszerítve, hogy csak önmagukból merítsenek erőt. Azért a „V. 11.“ ismételve felszólítja a reichszab­ képvise­lőit, vegyék érettebb megfontolásra az adó­pótlékok kérdését, s azok megszavazására ne engedjék magukat azon indokkal csábíttat­ni, hogy megszavazás esetében a bank meg­kezdheti az ezüstben való fizetést. A népképvi­seletnek fontosabb feladata van, mint egyetlen osztály, a pénz aristocratia érdekeinek szemmel tartása. A bankokmány legpontosabb megtar­tásával is, a nép érdekei előmozdítva nem lesznek.­­ Azon positio, mely az erdélyi vasút tárgyá­ban Erdélyből a reich­srathhoz intéztetett, négy szász kerület, u. m. Medgyes-, Segesvár-, Kőhalomszék és Brassóvidék által küldetett. Tartalmára nézve a „Debatte“ azt írja, hogy a nevezett szászszékek a reichs­­rathnál oltalmat keresnek a kormány vasútter­­ve ellen. Az erdélyi tartományi gyűlés ki­­vonatát ismétlik, mely szerint az arad-alvinezi vonalat, Brassóig kell folytatni,és nem Szebennek vinni; az arad-brassói fővonalból pedig szárny­vonalakat építeni Szebennek és Kolozsvárnak. — így ezen folyamodók is felhagytak a várad­­kolozsvár-brassói tervvel, azon okból, mivel a kormány már Pickering úrral szerződött azon vonalra, mely az ország kívánságával ellen­kezésben van. „Valóban, eddig megfejthetlen talány, mond a „Debatte“, hogyan történt, hogy az erdélyi tartományi gyűlés ellenkező végzése és kérelmei daczára Pickering úrral az alku megköttetett. Annyi tekintettel kellett volna lenni egy egész ország érdekeire, hogy a reichs­­rath elé terjesztett emlékiratban legalább elő­­soroltassanak azon különös indokok, melyek a kormányt ily nagy horderejű kérdésben határo­zatra bízták. De ez az indokolás nem történt még­sem az idei, sem a tavalyi ülés­szakban, úgy, hogy kétes marad, van-e átalában indok rá, vagy pedig olyan az, hogy hallgatni kell vele.“ Nyílt levél Korizmics Lászlóhoz, az országos gazdasági egyesület alelnökéhez. (Kender és lentermesztés.) Csabacsű­d, jan. 17-én 1865. A magyar ember egy idő óta sokat lamentál; kedélye, úgy látszik, a magyar zene módjára van hangolva. Én magam se képezek e tekintet­ben kivételt; mert mint e haza polgárának, s mint egyénnek épen annyi okom van a panaszra, mint másoknak, sőt talán még jóval több is. — De mit fogunk elérni e keserű panaszokkal ? Meg fogják-e oldani azok közjogi nehézségeinket ? Véget fognak-e vetni terményeink értéktelensé­gének ? Fognak-e nagyobb és olcsóbb hitelt sze­rezni ? Panaszainknak ily eredményei nehezen lesznek, de habár azokat is, mint mindent e vi­lágon nevetségesekké lehet tenni, e panaszok még­is valók és jogosultak. S én csak azt óhaj­tom, hogy buzdítsanak mi­nket tettekre, munká­­­­ra, mindenkit saját körében és tehetsége szerint. Ne hagyjuk magunkat még a meghiúsult remé­nyek súlya által se visszatartóztatni a cselek­véstől. E bevezetés után talán azt fogja várni az olvasó, hogy valami nagyszerű, világboldogító javaslattal fogok előlépni. De valamint nagy­szerű felhőkből gyakran igen kevés eső jő, úgy én is, ki semmi panacaert nem ismerek, s a böl­cseség kövét sem bírom, sőt aranyat sem tudok csinálni, mint sok más ügyesebb és szerencsésebb embertársam — csak szerény dolgokra akarom irányozni a közönség figyelmét, a kender és len­termesztésre, és pedig most, a tél kö­­zepett, hogy ideje legyen a tavaszig gondolkoz­ni és készületeket tenni. Két éve körülbelől, hogy felszóllaltam ez ügy­ben. Felszólalásomnak azon hatása volt, hogy a a Veaugeanlieu i kender-átdolgozási­ gyár az or­szágos gazda­egyesület részéről országos költ­ségen megnézetett, miből, ha nem is e perezben, de talán később némi haszon fog háramlani a hazára, mert hogy a múlt évben több kender termesztetett Magyarországon, mint valaha mos­tanáig, azt valóban nem tulajdonítom felszólalá­somnak, de a viszonyok nyomásának. Óhajtom azonban, hogy a folyó évben még több termesz­tessék. Hogy a kender jövedelmes kereskedési czikke kétséget sem szenved, hogy szerepe a gyáripar­ban még növekedni fog, valószínű. Tekintve pe­d­ig a gyapotiparnak válságait, s azokkal össze­köttetésben álló pénzválságokat, melyeknek fáj­dalmas következéseit, azon solidaritásnál fogva, mely a civilizált világ érdekei közt létezik — a Rothschild ház szintúgy, mint a magyar fertá­lyos gazda érezni szokta, az emberiségre nézve valódi jótétemény volna, ha a kender és len, vagy más fonásra alkalmas, Európában termeszthető anyagok, legalább egy részben kiszorítanák a gyapotot a fogyasztásból. Hogy a kendertermesztésnek némi nehézsé­gei vannak, kétséget sem szenved. Mind­a mellett magam is a múlt évben 41­, holdon (1100 □ ölé­vel számítva) tettem meg a próbát. Én szántat­­tam, bevettettem a földet, s elvitettem a nyers kendert a Kőröshöz, az áztatóhoz; a nevetés és törés felében történt. Felerészben kaptam 8 mázsa tiszta kendert; mázsája 21 fton elkelvén, a bruttó jövedelem boldonként 37 73 ft. A szán­tást 2 ft, a szállítást 4 ft, s az elvetett magot 5 ftban számítva boldonként, a tiszta jövedelem 26% ft; mi, tekintve a termés középszerűségét s a rudimentális és bőkezű modort, melyben ezen első próba történt, kielégítő eredménynek mu­tatkozik, s szándékom ez idén 15—-20 holdat elvetni. — E kísérlet után ítélve, hiszem, hogy Magyarországon mindenütt, hol az áztatáshoz szükségelt viz nem nagy távolságra esik, s hol munkaerőre szert lehet tenni, a divatozó mód szerint is kendert haszonnal lehet termeszteni, a körülmények szerint nagyobb vagy kisebb mennyiségben. Tudjuk egyébiránt, hogy Bácskában, Futakon Choteck grófoknál a kender házikezelés mellett nagyban termesztetik, ha nem csalódom 600 hol­dan. Ott törőgépről s mesterséges áztatóról is gondoskodva van. Addig is,migaveaugeanlieui rendszer Magyarországon vállalkozókra talál, nem volna-e czélszerű a futakit, associatio út­ján, több vidékeken alkalmazni? Nincsenek adatok kezemnél, miknek alapján rendes szá­mítást vagy tervet tudnék csinálni, de javasla­tom illustrációjára saját környékemre vonatko­zólag fogok szólani. Békés megyében, például Gyomán, miután e mezőváros a Körösnél s a vasútnál fekszik, lehetne ily kender-átdolgozá­­si intézetett, a futaki rendszer szerint, felállítani. Ily vállalatnak főleg három kelléke volna : 1-er meghatározandó volna a mennyiség, melynek átdolgozására szervezetnek a gyár, 2000—3000 mázsa tiszta kender; 2-er e mennyiséghez arány­lag, mely természetesen a gyár, illetőleg az asz­­tal é­s a törőgépek nagyságát szabályozza, volna a tőke, részvények útján előállítandó . m­or biz­­tosítandó volna a gyár, hogy a környéken, a gyár erejével arányban álló terület, kenderrel fog bevettetni, s annak termése a gyárba átdol­gozásra­­ megszabott díj mellett fog szolgáltatni. Az eladásra kész terményt helyben eladni vagy tovább szállítani lehetne. Ha a gyár, illetőleg a társulat, mely a gyárt felállította, elegendő forgalmi tőkével bírna, maga is meg­­vehetné a terményt a gazdától, és spekulálhatna vele.Az országos gazda­egyesület, mint oly sok­szor, úgy ez ügyben is a gazdasági érdekeknek igen jó szolgálatot fogna tenni, ha szakértők által a futaki kenderintézetet megnézetné, s a gazda­közönséggel az ott divatozó eljárást meg­ismertetné. Hogy Choteck grófok ezt ellenezni nem fogják — semmi kétséget sem szenved. Minthogy a telet itt töltöm, magam ez indít­ványt a gazda­egyesület legközelebbi ülésében nem tehetvén — van szerencsém kérni a tisz­telt alelnök urat, hogy azt helyettem tegye meg, és szokott erélyességével végre is hajtassa. Lentermesztés dolgában nincs semmi ismere­tem és tapasztalásom, csak azon factumot tu­dom, hogy oroszországi Jeumagból Angliában készült olaj fogyasztatik Magyarországon. Len- Báni értekezlet egybehivása. „Mi I. Ferencz József, Isten ke­gyelméből Ausztria császára, Magyar-, Csehország, Lombardia, Velencze, Dal­matia, Horvát-, Tótország, Galliczia, Lo­­domeria és Illyria királya, Ausztria fő­­herczege stb. „Tekintetes és méltóságos báró Lok­­csevics József urnak, altábornagyunknak és Dalmatia, Horvát- és Tótország király­ságunk bánjának. „Tekintetes és nagyságos báró, kedves hívünk ! A közjó némely legfontosabb kérdései felett az 1861-ik évi országgyű­lésen megkezdett , de eddig függőben maradt tanácskozások folytatására és is­ten és az ország segítségével szerencsés bevégzésére, valamint más, az ország ja­vát illető tárgyaknak törvényhozási ta­nácskozás alá vétetésére, szándékunk ezen királyságunk országgyű­lését, a­mennyiben a gondviselés meg­engedi, jövő tavaszszal ősz­­s­z­e­h­ívni. „Miután azonban a választási rend, a­mely szerint ezen királyság utóbbi or­szággyűlése létrejött, mi azon remény­ben, hogy az országgyűlés meg fogja oldani koordinatiój­ának évtized óta függőben levő kérdését, csupán az 18bl-ik évi országgyűlés idejére enged­tetett meg, azon körülménynél fogva, hogy amaz országgyűlés, egy bizottsági tervezet kivételével, semmit sem hojt­ott ebben létre, azon kénytelenségben va­gyunk, hogy fontolóra vegyük, minő ala­pon egybehívandó a közelebb bekövet­kezendő országgyűlés. „Mivel atalán az a mi akaratunk, hogy a királyság intézményei, törvényei és törvényes szokásai, a­mennyiben ne­talán a nemzeti élettel összefüggenek, s a mostani viszonyok követeléseinek megfelelnek, ne csak fentartassanak, ha­nem mindjobban megerősödjenek,örömest készek vagyunk, miután az 1848-ik évig fennállott választási rendhez visszanyúl­ni nem lehet, az 1861-ik évi, általunk csak „ad hoc“ helybenhagyott választási rend vétessék további kifejtés kiin­dulási pontjául. „De itt lehetlen elnyomni azon meg­győződést, mely szerint ezen választási rend, mely a némely módosításokkal a királyság akkori beánja, b. Jellacsics József által 1848-ban hasonlókép csak „ad hoc“ rendelmnek mintájára készült, valamint szerkezetében, úgy részletes ki­vitelében lényeges és fontos hiányokat

Next