Pesti Napló, 1865. október (16. évfolyam, 4636–4661. szám)
1865-10-22 / 4654. szám
243 4654. Vasárnap, october 22. 1865. 16. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencesek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi raszát illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI MPLO I Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petitsor 25 uj kr. Rendkívüli előfizetés. Tekintve az országgyűlésnek közeljévé megnyitási idejét és a jelen követválasztási mozgalmakat, melyek által a hírlapok érdekes!) olvasmányokat nyújtanak: PESTI NAPLÓ november—decemberi 2 havi folyamára rendkívüli előfizetés nyittatik. Előizetési ára két hóra 3 frt 50 kr. October 1-től kezdve teljes példányokkal szolgálhatunk. A „PESTI NAPLÓ“ kiadó-hivatala. fest. oct. 21. 1865. (Fk) Jellemző tünemény, hogy minden szem Palmerston koporsójától el, rögtön és mintegy ösztönszerüleg a tuilleriák felé fordul. Ezeknek ura, ez az általános vélemény, bárkinél is fájdalmasabban fogja megérezni e veszteséget; ő barátot vesztett az elhunytban, s miután e barát a legbefolyásosabb állások egyikét foglalta el Európában, nem lehet, hogy e kimúlás mély hatással ne legyen nyugati Európa politikai helyzetére is. Nincs tudomásunk a két magas állású férfi személyes viszonyáról , azaz van ugyan, de csak annyi, amennyi a köztudomású tényekből következtethető. Több pedig talán nem is kell. Mily összeköttetésben álott Palmerstonnal a mostani franczia császár akkor, midőn még menekültként mulatott a britt földön, igaz-e, hogy az öreg Pam egyik főtényezője volt azon sikernek, melyet Napóleon Lajos 17 év előtt Francziaországban elért, hogy ő buzdította a herczeget fényes szerepének átvállalására, és ahol szükséges volt, britt pénzzel is egyengette előtte az utat, ezek érdekes kérdések ugyan, miket talán egy későbbi történetíró fel fog deríteni, de e pillanatban közvetlen fontossággal nem bírnak. Valószínűnek tartjuk, hogy a franczia császár és az angol premier közt oly személyes vonzalom létezett, amilyennel egyaránt tapasztalt, egyaránt mivelt, egyaránt geniális emberek egymás irányában viseltetni szoktak. Hanem e két férfi mindegyike egy-egy nagy birodalom sorsát intézte, mindegyik egy nagy nemzetnek mandatáriusa volt; az ezen állásból eredő kötelezettségek mindegyiköknél a magánvonatkozások felett álltak, és valamint két ügyvéd, ki egymásnak különben hű barátja, midőn az általuk képviselt felek érdekei összekocczannak, erélyesen szoktak egymás ellen síkra szállani, szintúgy III. Napoleon és Palmerston is politikai ellenségképen állott volna egymással szemben, ha a két nemzet érdeke úgy kivánja. Ha a két nemzet érdeke úgy kivánja, ... . ebben rejlik a két híres férfi közti viszony kulcsa. Mit kíván Francziaország, mit Anglia érdeke? E kérdésnek eldöntése nem volt könnyű mi idén egyes esetben, s a felelet nem csekély részben azoknak egyéni nézeteitől függött, akik e téren a határozó szó kimondására illetékesek. Volt idő, midőn a csatorna mindkét partján azt hitték, hogy a két nyugati hatalom érdeke mindig és mindenben ellentétes egymással, hogy köztük soha tartós, szívélyes egyetértés nem létezhetik. A gyűlölet mintegy hagyományszerű volt a két nemzet közt, és csak egy csepp olaj kellett a tűzbe, hogy az magas lángokra lobbanjon fel. Napóleonban és Palmerstonban épen az ellenkező elv volt képviselve : mind a kettő azon nézeten volt, hogy a két nyugati birodalom érdekei közt nemcsak hogy semmi kiengesztelhetlen ellentét nincsen, hanem épen e két nemzet van arra hivatva, hogy Európában egy sötét korszak utolsó maradványait is megsemmisítvén, hogy a szent alliance hagyományai ellen hadat szenvén, a világrész civilizációját előbbre vigyék, és a szent szövetség mystikus kapcsait az érdekközösség reális kötelékei által pótolják. Tulajdonképen csak egy válságos pillanat volt az utolsó 15 év alatt, mely a két nyugati hatalom közti barátságos viszonyt komolyan fenyegette,—az 1858-as Orsini merénylet. Ama végzet teljes pillanatban Napóleon úgy, miként Palmerston higgadtsága elláthatlan calamitásoktól óvta meg Európát. A franczia császár, és vele együtt az összes franczia nemzet, méltán boszankodott a britt területen forralt összeesküvés felett, és elégtétel után kiáltott. Ha akkor Palmerston helyett kevésbé higgadt államférfi áll a britt kormány élén, e kivonatot alkalmasint egyszerűen visszautasítja, tudván, hogy minden erre vonatkozó indítvány kell hogy megbukjék, megbuktatván egyszersmind magát az indítványozót is. Tudta ezt Palmerston is, de tudta azt is, hogy ily rideg visszautasítás esetére Napóleonnak, a franczia közvélemény iránti tekintetből, nem maradna egyéb választása, mint kardhoz nyúlni ; a britt államférfi, ki — miként mondtuk — a két nyugati hatalom közti egyetértés szükségességét felvette volt a maga politikai credójába, kész volt magát feláldozni. Előterjesztő az alien-bilt, ez megbukott, és megbukott vele együtt a miniszter is. Többet észszerűen nem lehetett kívánni a britt kormánytól, és most ismét Napóleonon volt a sor, mérsékletet tanúsítani. Voltak elegen Francziaországban, kik azt mondák, hogy ez nem elégtétel, és ha a britt nemzet helyesli az összeesküvéseket, akkor ezért őt magát kell kérdőre vonni. Hanem a franczia császár azt mondá: idáig, és ne tovább, én beérem azzal, hogy a britt kormány kimerített minden törvényes eszközt, mely által nekem elégtételt szerezhetne, többet nem kívánok! Azóta semmi komolyabb viszály nem zavarta meg a két kabinet közti barátságot. E barátság nem nyilvánult felötlő tettekben, mert ilyenektől Anglia az utolsó évek alatt átalában tartózkodott, de a nagy kérdésekben, mik itt-ott felmerültek, az olaszban, a dán-németben, sőt még a Mexicóiban is, Nagy-Brittannia legalább nem ellenezte a franczia császár politikáját. Vájjon fog-e ezen tekintetben változás történni Palmerston halála által ? Azt mondtuk, hogy a két nyugati birodalom közti jó viszonyt nem származtatjuk a Napóleon és Palmerston közti személyes barátságból , hanem inkább azon közös elvekből, mely szerint a két nyugati hatalom közti meghasonlás csak mindkettőnek fogna kárára válhatni, és hogy a mellett senki más nem nyerhetne semmit — csak az európai reactió. Ha ezen elv túléli Palmerstont, túl fogja őt élni a két nyugati hatalom közti barátság is. Márpedig, legalább ami a whigeket illeti, bátran állíthatni, hogy ezeknek legtekintélyesb emberei feltétlenül osztoznak az elhunyt premier nézeteiben, mi a Francziaország iránti viszonyt illeti. — Russell ebbeli véleményét ismerjük. Gladstone, aki most alkalmasint az alsóházi vezérségét fogja átvenni, már mint pénzügyér, ki a britt financziákat néhány év óta valóban irigylésre méltó állapotra juttatta, nem lehet, hogy ne ellenezne mindent, ami a francziaországgali egyetértést veszélyezné, mert arra nézve semmi kétség nincs, hogy angol-franczia háború, akármint végződnék is, Nagy-Brittannia anyagi jóllétét évtizedekre tönkre tenné. Ha végtére még a külügyőrség is Clarendonra szállna, ki a tuilleriák kedvelt embere, semmi kétség nem lehet arról, miszerint Anglia ezentúl sem teend semmit, ami a csatornán túli szomszéddali jó viszonyt megváltoztathatná. Több okkal lehetne talán az ellenkezőtől tartani. Míg Palmerston élt, a franczia császár tudta, hogy amott a csatornán túl minden lépésére két szem vigyáz, mely legalább is oly élesen lát, mint ő Felségéé. Ha Napóleon az egész világot rászedhette, Palmerston irányában őszintének kellett lennie, tudván, hogy a „vén Bécsi dolgok. ” Az „Ostd. Post“ szól a Lajthán túl felfoghatlan azon tüneményről, hogy Magyarországon a kereskedelmi rendnek,mely pedig ott úgyszólván az egyetlen polgári elem, aligha lesz képviselője a következendő országgyűlésen, — és ezt az „Ostd. Post" nagyon megrovandónak tartja. Megjegyezzük, hogy oly dolgokban, melyekben egy-egy egész ország szabad akarata határoz, egyátalában nincs helyén a csodálatosnak látszó tüneményeket egyenesen csak megróni. Sokkal igazságosabb és érdekesebb lett volna, ha az „Ostd. Post“ ezen tünemény okát felfedezni iparkodott volna, mert alkalmasint ez sem lehet oly kivételes tünemény a földön, melynek egyátalában nincs oka. — Igaz, hogy oly államokban, hol a kereskedés már régi idők óta folytonos fejlésben volt, ahol a városok kiváló állást vívhattak ki maguknak, a polgári és kivált kereskedői rend kiváló szerepet játszott a politikai téren . Németországon a Hansa városok felvirágzása ideje óta a polgárisultság és szabadság eleme volt. De azért, mivel más országos más nemű elemek által védték meg Kelet ellen polgárisultságukat és Nyugat ellen alkotmányukat, azért, mivel a századokig tartott irtó háborúk megsemmisítvén az ország virágzásnak indult nagy városait polgár lakosaikkal együtt, a polgári élet még nem jutott tekintélyes szerepre, habár a törvényhozás újabb időben mindent elkövetett emelésekre , azért talán nem lehetetlen német szomszédainknak is, kik oly jól bele tudják érezni magukat az amerikai, ázsiai és ausztráliai viszonyok közé is, megérteni némely különbségeket, melyek Magyar- és Németország közt vannak. — Nálunk mind a külső, mind a belső szabadság védelme kiválóan a földbirtokosság érdeme volt 1848-ig, s csak ezen évtől számítva van a polgári rend hathatósabb politikai szerepre hivatva, —a mit azonban még gyakorolnia alig volt alkalma. Másik megjegyzésünk az , hogy alap- ■ talannak látszik az „O. d. P.“ azon hite, mintha a jövő országgyűlésre egy képvi- selő sem jelennék meg a kereskedői rendből. Ezen óvásunk után az „O. d. P.“ czik- kének lényegére nézve igazat kell adnunk. Magunk is jónak látjuk, hogy a kereske- delmi és nagyobb ipart űző osztályból is legyenek képviselőink. Ezt nemcsak méltányosság szempontjából kívánjuk azon rend iránt, mely korábbi alárendeltebb állásában is nagy érdemeket szerzett, s melynek kiváló rése leend Széchenyi ama jósmondatának valósításában , hogy „Magyarország nem volt, hanem lesz, hanem czélirányosság szempontjából is , mert a jelenleg három évre választandó képviselő-testületnek sok oly teendője lesz, hol fontos nemzetgazdasági és pénzügyi kérdések gyakorlati szakemberek köztes működését kívánják meg. Kiemeli az „Ostdeutsche Post“ a pesti lipótvárosi választási mozgalmat, melyben egy kereskedő képviselőről volt szó, de az eszme nem győzött, és kereskedő helyett ezen lap szerkesztője, K. Kemény Zsigmond jelöltetett ki. Az „O. J. P.“ tudhatná, hogy ez teljességgel nem utóbbinak akaratából történt, sőt hogy határozottan kijelenté abbeli óhajtását, hogy a lipótvárosi kerület kitűnő és tehetséges kereskedőinek sorából egy ráasztassék képviselőül. Biztosan írhatjuk, hogy e lap szerkesztője jelenleg is kész bármely perczben összalépni, mihelyt azok, kik bizalmukkal megkínálták, hajlandók lesznek ama pereskedők közül egyre ruházni bizalmuukat, ki a jelöltséget elfogadja. Pest, oct. 21. Míg a bécsi centralista lapok Schmerling miniszter lelépte óta a mező negatív politikáját követve, egyetlen egy eszmét sem közlenek arra nézve, miként lehessen a függőben levő nagy közjogi kérdéseket formulázni és megoldani, — mig meddő zúgolódásuk által maguk teszik magukat jelentéktelenekké a gyakorlati politikára nézve, — vannak a reichsrath tagjai közt képviselők, kik őszintén és jóakarattal akarnak járulni a kiegyenlítés művéhez , kik legalább eszmékkel foglalkoznak, s egymással érintkeznek, hogy majd közös erővel mozdíthassák elő a közügyet, s e részben tisztelettel említjük az autonomistákat, kiknek felvilágosult és hazafias tevékenysége — mások veszteglése idején — mondhatni Gracz városát téve ideiglen a Lajthán túli németek gravitatiójának központjává. Minél kevésbé tartjuk épületesnek a bécsi centralista lapok gyümölcstelen izgatásait, annál inkább figyelemre méltóknak találjuk azon Lajthán túli politikai férfiak törekvését, kik a megoldást nem hátráltatni, hanem előmozdutni igyekeznek, s a közeledési pontokat keresik. Alább közöljük egy szabadelmű osztrák országgyűlési képviselő levelét, mely úgy látszik, több valamivel, mint igyéni nézetek összege. Közöljük a Lajthán túli felfogás ismertetéséül, s nem szándékunk egyes pontjaira megjegyzéseket tenni — ezúttal. A levél viszhangul íratott Trefort Ágostonnak, gyomai választóihoz intézett beszédére, s itt következik : Jóka“ a maga eszével is kitalálná azt, amit a császár előtte eltitkolna, és hogy így még roszabb volna a dolog. Ugyan-ezen okból a franczia császár még perambages sem mert olyasmit tenni, ami akár csak távolról sérthette volna a britt érdekeket, mert itt megszűnt volna Palmerston részéről minden „kedélyesség.“ Vájjon e geniális férfi utódai birnak-e majd hasonló éleslátással? Az ő államférfiúi ildomuk és gyakorlottságuk ugyanazon egy színvonalon áll-e a franczia császáréval? Fogják-e szintoly tisztán felismerni, szintoly erélyesen védni a britt érdeket, miként imént elszenderült tiszttársuk? Nem akarjuk elhamarkodtatni az ítéletet, hanem úgy rémlik előttünk, mintha III. Napóleon az öreg Palmerstonban nemcsak derék jó barátot vesztett volna, hanem nagyon szemes felvigyázót is! Viszhang Treforthoz. 1) Mi az ausztriai birodalom német szövetséghez tartozó országainak integritását és önállását követeljük; mi épen oly kevéssé akarunk sz. István koronája országainak alattvalói lenni, amint nem várjuk, hogy a mi összes képviseletünk határozatai az ő hozzájárulásuk nélkül reájuk nézve érvényesek legyenek. 2) Az ausztriai örökös tartományok Bécsben a birodalmi tanácsban (egyesített országgyűlésen) összegyűlt törvényes képviselőinek kell ezen országok viszonyát az összes monarchiához a fennálló törvények szellemében, s ha szükséges, új törvények segítségével, becsületes kiegyenlítés útján tisztába hozni, de az alkotmányosság és szabadság követelései szerint — tehát feltéve a közös ügyeket keresztülviendő közös felelős minisztériumot. 3) Az ellentét az örökös tartományokban fennálló alkotmányos törvények és tények közt megszüntetendő, s ezen országok belügyei a birodalom közös ügyeitől elkülönítendők. 4) Mi az alkotmányosságot az ausztriai tartományokban csak akkor tartjuk biztosítottnak, ha az alkotmányosság a sz. István korona országaiban veszélyeztetve nem lesz. — Az alkotmányosság formái a magyar tartományokban különbözhetnek a mieinktől, ott a felelős minisztériuma végrehajthatja azt, amivel itt miniszterek, helytartók és országgyűlési bizottmányok — felelősségük mellett — vannak megbízva; csak a szabadság mértéke legyen ugyanaz. 5) Az ausztriai birodalom csak a dualizmus alapján szervezhető biztosan. 6) Kétséget sem szenved, hogy valamint az egyesített országgyűlés (birodalmi tanács) Bécsben, úgy az egyes országgyűlések az örökös tartományokban lakó nemzetiségek, minden méltányos és politikailag lehetséges igényeit ki fogják elégíteni, s annak folytán a februárius patenst és a tartományi alkotmányokat a választási törvényekkel együtt, kiegyenlítés alapján revideálni fogják. 7) Kétséget nem szenved, hogy valamint a birodalom mind a két felének képviseletei, egyenként és együttvéve — semmi áldozattól sem fognak rettegni, hogy fejedelmük állását Németországban, s a birodalom nagyhatalmi állását — különösen a keleti kérdés megoldásánál is — fenntartsák. 8) A politikai szabadságnak csak úgy van becse, ha általa a szellemi és közgazdasági szabadságot, a föld, az ipar, a kereskedés szabadságot érjük el, lövölde nagy teremében; czélja ezen értekezletnek, megtenni azon intézkedéseket, melyek a választás sikerének biztosítására szükségesek. A Teréz külváros jelöltje Geröve István, egyike hazánk azon jeleseinek, kit tanulmány, képzettség, tapasztalat, jellemszilárdság és megpróbált hazafiság a törvényhozói nehéz pályára kitűnőleg ajánlanak; nem ájnévez, melylyel a választó közönségnek most kell megismerkednie; hosszú és viszontagságos élet az, melynek fényes tettei benne úgy a 48 előtti megyei és társadalmi mozgalmak, valamint az irodalom egyik fáradhatlan és tevékeny munkáját tiszteltetik; a 48—49-ki viharos események közt, mint a képviselőház tagja és fényes tollú jegyzője, mindvégig és ingadozás nélkül állta meg a helyet, melyet számára választóinak bizalma kijelölt, s mely hűségének hét éves sanyarú száműzetés lett osztályrésze; a 61-ki országgyűlés, a terézvárosi választóknak irányábani bizalmuk folytán, szintén előharczosai közt találta őt, az idő, szenvedés, tanulmány és tapasztalat által veteránná avatott lelkes hazafit, ki a kerület szavazatával nyomatékosan támogatta Deák Ferenczünk felirati indítványát. Avagy nem sértenék meg a Terézváros értelmes és buzgó választó közönségét, ha róla feltenni mérnék, hogy e szép nevű és hazafi érdemekben gazdag jelöltjüket most, midőn ő a korral haladva, tapasztalatokban még gazdagabb tehetséget vihet a haza zöld asztalaihoz — háttérbe nyomva, oly erőtől fosztanák meg országgyűlésünket, minőt csak sajnálva lehetne nélkülözni, s a minőből minél több van, nemzeti szent ügyünk sikere és diadala annál biztosítottabbnak tartható. Reméljük tehát, sőt hiszszük, hogy a Terézváros választói nem leendnek szűk markúak ott, hol az alkalom nekik egy szép ajándéktételre kedvez, hogy ekképen a múlt vasárnapon felhangzott : éljen Gorove István, terézvárosi követ — ama kerület minden választójának ajkiról sokszorosan fog viszhangzani. Ugyancsak délelőtt 10 órakor gyülekeznek össze Ferencz-külváros választói is a köztelek nagy termében, hova jelöltjüket, Horváth Károlyt meghívják, ki is ez ünnepélyes alkalommal mondandja el képviselői programmját. Horváth Károly első municipális főjegyzője volt Pest városának, valamint 61-ben főbírája , tehát két oly időszakban tisztviselője fővárosunknak , midőn az események rohama s a helyzet viszássága az ily közhivatalok embereiben tehetséget és jellemet egyiránt próbakőre állított. Horváth Károly mindkét hivataloskodása alatt személyében a fővárosnak azon tiszviselőjét ismerteté, kiben minél válságosabbak a körülmények, bízni annál inkább lehet. Nem kétkedhetünk tehát, hogy ama közönség, mely bizalmával feléje járult, elég erős és következetes is leendő tettleg feltárni előtte amaz ajtót, mely mögött hazánk zilált ügyet próbált, tanult és higgadt törvényhozókra várnak. A Ferenczváros választóinak másik része szintén a köztelken délután 4 órakor fogadja jelöltjét, Rottenbiller Lipót főpolgármestert. Itt egy észrevételt nem hallgathatunk el. Összeegyeztethető-e a képviselőség a főpolgármesterséggel ? Mi azt tartjuk — nem; mindkét hivatás egész embert kíván, ha tehát R. L. megválasztatása esetében a polgármesterséget letenné, sajátszerű állapotainkban e lemondás érzékeny veszteséget okozna a fővárosnak, mit a képviselőség nem pótolhatna. A józsefvárosi választók szintén nem maradnak e nap követelései iránt adósak. A pártok részint délelőtt, részint délután összegyülekeznek tanyáikon, s tisztességesen korteskednek. A lipótvárosi mozgalomra nézve is szeretnénk egyet-mást ide jegyezni, de a viszony, melyben e rovat az ottani jelöltek egyikéhez áll, hallgatást követel. Az egészből tehát csak annyit, hogy sok zászló engedez Ráth Károly nevével, és sokan olvasható Kemény Zsigmond , egy vers kezünkbe tévedt, s hangzatosságánál fogva ide iktatjuk : „Mi követünk Kemény Zsigmond, Mind igaz az, a mit ő mond . Akármilyen a kabátja Deák Ferencz a barátja.“ Kövéválasztási mozgalmak, Pest, oct. 21. Fővárosunk választó kerületei, s az egyes kerületekben alakult pártok, holnap (vasárnap, 22-kén), nagyobbszerű nyilatkozásokra készülnek illető jelöltjeik melett. Délelőtti 10 órakor a Teréz külvárosi vár.kerület polgárai gyülekeznek össze, rendes tanakodási helyükön, a polgári a Fehér megyéből értesítenek , hogy moóri kerületben b. Miske lépett fel jelöltül , de a választók egy része újabb időben ifjabb Szőgyény László nevét hangoztatja. Pest megye dabasi kerületében az eddig