Pesti Napló, 1865. október (16. évfolyam, 4636–4661. szám)

1865-10-22 / 4654. szám

243 4654. Vasárnap, october 22. 1865. 16. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencesek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi raszát illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok, hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI MPLO I Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petit­sor 25 uj kr. Rendkívüli előfizetés. Tekintve az országgyűlésnek közeljévé megnyitási idejét és a jelen követválasztási mozgalmakat, melyek által a hírlapok érdekes!) olvasmányokat nyújtanak: PESTI NAPLÓ november—decemberi 2 havi folyamára rendkívüli előfizetés nyittatik. Elői­zetési ár­a két hóra 3 frt 50 kr. October 1-től kezdve teljes példányokkal szolgálhatunk. A „PESTI NAPLÓ“ kiadó-hivatala. fest. oct. 21. 1865. (Fk) Jellemző tünemény, hogy minden szem Palmerston koporsójától el, rögtön és mintegy ösztönszerüleg a tuilleriák felé fordul. Ezeknek ura, ez az általános véle­mény, bárkinél is fájdalmasabban fogja megérezni e veszteséget; ő barátot vesz­tett az elhunytban, s miután e barát a legbefolyásosabb állások egyikét foglalta el Európában, nem lehet, hogy e kimúlás mély hatással ne legyen nyugati Európa politikai helyzetére is. Nincs tudomásunk a két magas állású férfi személyes viszonyáról , azaz van ugyan, de csak annyi, a­mennyi a köztu­domású tényekből következtethető. Több pedig talán nem is kell. Mily összekötte­tésben álott Palmerstonnal a mostani fran­­czia császár akkor, midőn még menekült­ként mulatott a britt földön, igaz-e, hogy az öreg Pam egyik főtényezője volt azon sikernek, melyet Napóleon Lajos 17 év előtt Francziaországban elért, hogy ő buz­dította a herczeget fényes szerepének át­vállalására, és a­hol szükséges volt, britt pénzzel is egyengette előtte az utat, ezek érdekes kérdések ugyan, miket talán egy későbbi történetíró fel fog deríteni, de e pillanatban közvetlen fontossággal nem bírnak. Valószínűnek tartjuk, hogy a franczia császár és az angol premier közt oly személyes vonzalom létezett, a­mi­lyennel egyaránt tapasztalt, egyaránt mivelt, egyaránt geniális emberek egy­más irányában viseltetni szoktak. Hanem e két férfi mindegyike egy-egy nagy biro­dalom sorsát intézte, mindegyik egy nagy nemzetnek mandatáriusa volt; az ezen ál­lásból eredő kötelezettségek mindegyikök­­nél a magán­vonatkozások felett áll­tak, és valamint két ügyvéd, ki egymás­nak különben hű barátja, midőn az álta­luk képviselt felek érdekei összekoc­czan­­nak, erélyesen szoktak egymás ellen síkra szállani, szintúgy III. Nap­oleon és Pal­merston is politikai ellenségképen állott volna egymással szemben, ha a két nem­zet érdeke úgy kivánja. Ha a két nemzet érdeke úgy kiván­ja, ... . ebben rejlik a két híres férfi közti viszony kulcsa. Mit kíván Francziaország, mit Anglia érdeke? E kérdésnek eldön­tése nem volt könnyű mi idén egyes eset­ben, s a felelet nem csekély részben azok­nak egyéni nézeteitől függött, a­kik e té­ren a határozó szó kimondására illet­éke­­sek. Volt idő, midőn a csatorna mindkét partján azt hitték, hogy a két nyugati ha­talom érdeke mindig és mindenben ellen­tétes egymással, hogy köztük soha tartós, szívélyes egyetértés nem létezhetik. A gyűlölet mintegy hagyományszerű volt a két nemzet közt, és csak egy csepp olaj kellett a tűzbe, hogy az magas lángokra lobbanjon fel. Napóleonban és Palmer­­stonban épen az ellenkező elv volt képvi­selve : mind a kettő azon nézeten volt, hogy a két nyugati birodalom érdekei közt nemcsak hogy semmi kiengesztelhet­­len ellentét nincsen, hanem épen e két nemzet van arra hivatva, hogy Európá­ban egy sötét korszak utolsó maradvá­nyait is megsemmisítvén, hogy a szent al­­liance hagyományai ellen hadat szenvén, a világrész civilizációját előbbre vigyék, és a szent szövetség mystikus kapcsait az érdekközösség reális kötelékei által pó­tolják. Tulajdonképen csak egy válságos pillanat volt az utolsó 15 év alatt, mely a két nyugati hatalom közti barátságos vi­szonyt komolyan fenyegette,—az 1858-as Orsini merénylet. Ama végzet teljes pilla­natban Napóleon úgy, miként Palmerston higgadtsága elláthatlan calamitásoktól óvta meg Európát. A franczia császár, és vele együtt az összes franczia nemzet, mél­tán boszankodott a britt területen forralt összeesküvés felett, és elégtétel után kiál­tott. Ha akkor Palmerston helyett kevés­bé higgadt államférfi áll a britt kormány élén, e kivonatot alkalmasint egyszerűen visszautasítja, tudván, hogy minden erre vonatkozó indítvány kell hogy megbuk­jék, megbuktatván egyszersmind magát az indítványozót is. Tudta ezt Palmerston is, de tudta azt is, hogy ily rideg vissza­utasítás esetére Napóleonnak, a franczia közvélemény iránti tekintetből, nem ma­radna egyéb választása, mint kardhoz nyúl­ni ; a britt államférfi, ki — miként mondtuk — a két nyugati hatalom közti egyetértés szükségességét felvette volt a maga po­litikai credójába, kész volt magát felál­dozni. Előterjesztő az alien-bilt, ez meg­bukott, és megbukott vele együtt a minisz­ter is. Többet észszerűen nem lehetett kí­vánni a britt kormánytól, és most ismét Napóleonon volt a sor, mérsékletet tanú­sítani. Voltak elegen Francziaországban, kik azt mondák, hogy ez nem elégtétel, és ha a britt nemzet helyesli az összeesküvé­seket, akkor ezért őt magát kell kérdőre vonni. Hanem a franczia császár azt mon­­dá: idáig, és ne tovább, én beérem azzal, hogy a britt kormány kimerített minden törvényes eszközt, mely által nekem elég­tételt szerezhetne, többet nem kívánok! Azóta semmi komolyabb viszály nem zavarta meg a két kabinet közti barátsá­got. E barátság nem nyilvánult felötlő tet­tekben, mert ilyenektől Anglia az utolsó évek alatt átalában tartózkodott, de a nagy kérdésekben, mik itt-ott felmerültek, az olaszban, a dán-németben, sőt még a Mexicóiban is, Nagy-Brittannia legalább nem ellenezte a franczia császár politi­káját. Vájjon fog-e ezen tekintetben változás történni Palmerston halála által ? Azt mondtuk, hogy a két nyugati bi­rodalom közti jó viszonyt nem származ­tatjuk a Napóleon és Palmerston közti személyes barátságból , hanem inkább azon közös elvekből, mely szerint a két nyugati hatalom közti meghasonlás csak mindkettőnek fogna kárára válhatni, és hogy a mellett senki más nem nyerhetne semmit — csak az európai reactió. Ha ezen elv túléli Palmerstont, túl fogja őt élni a két nyugati hatalom közti barátság is. Már­pedig, legalább a­mi a whigeket illeti, bátran állíthatni, hogy ezeknek legtekin­­télyesb emberei feltétlenül osztoznak az elhunyt premier nézeteiben, mi a Fran­cziaország iránti viszonyt illeti. — Russell ebbeli véleményét ismerjük. Gladstone, a­ki most alkalmasint az alsóházi vezér­­ségét fogja átvenni, már mint pénzügyér, ki a britt financziákat néhány év óta való­ban irigylésre méltó állapotra juttatta, nem lehet, hogy ne ellenezne mindent, a­mi a francziaországgali egyetértést veszé­lyezné, mert arra nézve semmi kétség nincs, hogy angol-franczia háború, akár­­mint végződnék is, Nagy-Brittannia anyagi jóllétét évtizedekre tönkre tenné. Ha vég­tére még a külügyőrség is Clarendonra szállna, ki a tuilleriák kedvelt embere, semmi kétség nem lehet arról, miszerint Anglia ezentúl sem teend semmit, a­mi a csatornán­ túli szomszéddali jó viszonyt megváltoztathatná. Több okkal lehetne talán az ellenke­zőtől tartani. Míg Palmerston élt, a fran­czia császár tudta, hogy amott a csator­nán túl minden lépésére két szem vigyáz, mely legalább is oly élesen lát, mint ő Felségéé. Ha Napóleon az egész világot rászedhette, Palmerston irányában őszin­tének kellett lennie, tudván, hogy a „vén Bécsi dolgok. ” Az „Ostd. Post“ szól a Lajthán túl felfoghatlan azon tüneményről, hogy Ma­gyarországon a kereskedelmi rendnek,mely pedig ott úgyszólván az egyetlen polgári elem, aligha lesz képviselője a követke­zendő országgyűlésen, — és ezt az „Ostd. Post" nagyon megrovandónak tartja. Megjegyezzük, hogy oly dolgokban, me­lyekben egy-egy egész ország szabad aka­rata határoz, egyátalában nincs helyén a csodálatosnak látszó tüneményeket egye­nesen csak megróni. Sokkal igazságosabb és érdekesebb lett volna, ha az „Ostd. Post“ ezen tünemény okát felfedezni ipar­kodott volna, mert alkalmasint ez sem le­het oly kivételes tünemény a földön, melynek egyátalában nincs oka. — Igaz, hogy oly államokban, hol a kereskedés már régi idők óta folytonos fejlésben volt, a­hol a városok kiváló állást vívhattak ki maguknak, a polgári és kivált kereske­dői rend kiváló szerepet játszott a politikai téren . Németországon a Hansa városok fel­virágzása ideje óta a polgárisultság és sza­badság eleme volt. De azért, mivel más or­szágos más nemű elemek által védték meg Kelet ellen polgárisultságukat és Nyugat el­len alkotmányukat,­­ azért, mivel a száza­dokig tartott irtó háborúk megsemmisítvén az ország virágzásnak indult nagy városait polgár­ lakosaikkal együtt, a polgári élet még nem jutott tekintélyes szerepre, ha­bár a törvényhozás újabb időben min­dent elkövetett emelésekre , azért ta­lán nem lehetetlen német szomszédaink­nak is, kik oly jól bele tudják érez­ni magukat az amerikai, ázsiai és ausztrá­liai viszonyok közé is, megérteni némely különbségeket, melyek Magyar- és Né­metország közt vannak. — Nálunk mind a külső, mind a belső szabadság védelme kiválóan a földbirtokosság érdeme volt 1848-ig, s csak ezen évtől számítva van a­­ polgári rend hathatósabb politikai sze­repre hivatva, —a mit azonban még gya­­­korolnia alig volt alkalma. Másik megjegyzésünk az , hogy alap- ■ talannak látszik az „O. d. P.“ azon hite,­­ mintha a jövő országgyűlésre egy képvi-­­ selő sem jelennék meg a kereskedői­­ rendből. Ezen óvásunk után az „O. d. P.“ czik-­ kének lényegére nézve igazat kell adnunk.­­ Magunk is jónak látjuk, hogy a kereske-­­ delmi és nagyobb ipart űző osztályból is­­ legyenek képviselőink. Ezt nemcsak mél­­­­tányosság szempontjából kívánjuk azon­­ rend iránt, mely korábbi alárendeltebb­­ állásában is nagy érdemeket szerzett, s melynek kiváló rés­e leend Széchenyi ama jós­mondatának valósításában ,­­ hogy „Magyarország nem volt, hanem lesz,­ hanem czélirányosság szempontjából is , mert a jelenleg három évre választandó képviselő-testületnek sok oly teendője lesz,­­ hol fontos nemzetgazdasági és pénzügyi­­ kérdések gyakorlati szakemberek közte­­s működését kívánják meg. Kiemeli az „Ostdeutsche Post“ a pesti­­ lipótvárosi választási mozgalmat, melyben egy kereskedő képviselőről volt szó, de az eszme nem győzött, é­s kereskedő helyett ezen lap szerkesztője, K. Ke­mény Zsigmond jelöltetett ki. Az „O. J. P.“ tudhatná, hogy ez teljességgel nem utóbbinak akaratából történt, sőt hogy határozottan kijelenté abbeli óhajtását, hogy a lipótvárosi kerület kitűnő és te­­hetséges kereskedőinek sorából egy rá­­asztassék képviselőül. Biztosan írhatjuk, hogy e lap szerkesz­tője jelenleg is kész bármely perczben összalépni, mihelyt azok, kik bizalmuk­kal megkínálták, hajlandók lesznek ama pereskedők közül egyre ruházni bizalmu­­u­kat, ki a jelöltséget elfogadja. Pest, oct. 21.­­ Míg a bécsi centralista lapok Schmer­ling miniszter lelépte óta a mező negatív politikáját követve, egyetlen egy eszmét sem közlenek arra nézve, miként lehessen a függőben levő nagy közjogi kérdéseket­­ formulázni és megoldani, — mig meddő zúgolódásuk által maguk teszik magukat jelentéktelenekké a gyakorlati po­litikára nézve, — vannak a reichsrath tagjai közt képviselők, kik őszintén és jóakarattal akarnak járulni a kiegyenlítés­­ művéhez , kik legalább eszmékkel foglal­­­­koznak, s egymással érintkeznek, hogy­­ majd közös erővel mozdíthassák elő a­­ közügyet, s e részben tisztelettel említjük­­ az autonomistákat, kiknek felvilágosult és hazafias tevékenysége — mások veszteg­­lése idején — mondhatni Gracz városát­­ téve ideiglen a Lajthán túli németek gra­­­­vitatiójának központjává. Minél kevésbé tartjuk épületesnek a bécsi centralista lapok gyümölcstelen iz­­­­gatásait, annál inkább figyelemre méltók­­­­nak találjuk azon Lajthán túli politikai­­ férfiak törekvését, kik a megoldást nem­­ hátráltatni, hanem előmozdutni igyekez­nek, s a közeledési pontokat keresik. Alább közöljük egy szabadelmű osztrák országgyűlési képviselő levelét, mely úgy látszik, több valamivel, mint igyéni néze­tek összege. Közöljük a Lajthán túli fel­fogás ismertetéséül, s nem szándékunk egyes pontjaira megjegyzéseket tenni — ezúttal. A levél viszhangul íratott Trefort Ágos­tonnak, gyomai választóihoz intézett be­szédére, s itt következik :­­ Jóka“ a maga eszével is kitalálná azt, a­mit a császár előtte eltitkolna, és hogy így még roszabb volna a dolog. Ugyan-­­­ezen okból a franczia császár még per­­­ambages sem mert olyasmit tenni, a­mi akár csak távolról sérthette volna a britt érdekeket, mert itt megszűnt volna Pal­­merston részéről minden „kedélyesség.“­­ Vájjon e geniális férfi utódai birnak-e majd hasonló éleslátással? Az ő államfér­­fiúi ildomuk és gyakorlottságuk ugyan­azon egy színvonalon áll-e a franczia csá­száréval? Fogják-e szintoly tisztán felis­merni, szintoly erélyesen védni a britt ér­deket, miként imént elszenderü­lt tiszttár­suk? Nem akarjuk elhamarkodtatni az ítéletet, hanem úgy rémlik előttünk, mint­ha III. Napóleon az öreg Palmerstonban nemcsak derék jó barátot vesztett volna, hanem nagyon szemes felvigyázót is! Viszhang Treforthoz. 1) Mi az ausztriai birodalom n­é­m­e­t szövetséghez tartozó országainak integritását és önállását követeljük; mi épen oly kevéssé akarunk sz. István koronája országainak alatt­valói lenni, a­mint nem várjuk, hogy a mi összes képviseletünk határozatai az ő hozzájárulásuk nélkül reájuk nézve érvényesek legyenek. 2) Az ausztriai örökös tartományok Bécsben a birodalmi tanácsban (egyesített országgyűlésen) összegyűlt törvényes képviselőinek kell ezen or­szágok viszonyát az összes monarchiához a fenn­álló törvények szellemében, s ha szükséges, új törvények segítségével, becsületes kiegyenlítés útján tisztába hozni, de az alkotmányosság és szabadság követelései szerint — tehát feltéve a közös ügyeket keresztül­­viendő közös felelős minisz­tériumot. 3) Az ellentét az örökös tartományokban fenn­álló alkotmányos törvények és tények közt megszüntetendő, s ezen országok be­l­­ügyei a birodalom közös ügyei­től elkülönítendő­k. 4) Mi az alkotmányosságot az ausztriai tarto­mányokban csak akkor tartjuk biztosítottnak, ha az alkotmányosság a sz. István korona országai­ban veszélyeztetve nem lesz. — Az alkotmá­nyosság formái a magyar tartományokban kü­lönbözhetnek a mieinktől, ott a felelős miniszté­riuma végrehajthatja azt, a­mivel itt miniszterek, helytartók és országgyűlési bizottmányok — fe­lelősségük mellett — vannak megbízva; csak a szabadság mértéke legyen ugyanaz. 5) Az a­usztriai birodalom csak a dualizmus alapján szervezhető biztosan. 6) Kétséget sem szenved, hogy valamint az egyesített országgyűlés (birodalmi tanács) Bécs­ben, úgy az egyes országgyűlések az örökös tar­tományokban lakó nemzetiségek, minden méltá­nyos és politikailag lehetséges igényeit ki fogják elégíteni, s annak folytán a februárius patenst és a tartományi alkotmányokat a választási törvé­nyekkel együtt, kiegyenlítés alapján revideálni fogják. 7) Kétséget nem szenved, hogy valamint a birodalom mind a két felének képviseletei, egyen­ként és együttvéve — semmi áldozattól sem fognak rettegni, hogy fejedelmük állását Német­országban, s a birodalom nagyhatalmi állását — különösen a keleti kérdés megoldásánál is — fenntartsák. 8) A politikai szabadságnak csak úgy van becse, ha általa a szellemi és közgazdasági sza­badságot, a föld, az ipar, a kereskedés szabadsá­got érjük el, lövölde nagy teremében; czélja ezen ér­­tekezletnek, megtenni azon intézkedése­ket, melyek a választás sikerének biztosítá­sára szükségesek. A Teréz­ külváros jelöltje Ger­öve István, egyike hazánk azon je­leseinek, kit tanulmány, képzettség, ta­pasztalat, jellemszilárdság és megpróbált hazafiság a törvényhozói nehéz pályára kitű­nőleg ajánlanak; nem ájnévez, mely­­lyel a választó közönségnek most kell megismerkednie; hosszú és viszontagsá­gos élet az, melynek fényes tettei benne úgy a 48 előtti megyei és társadalmi moz­galmak, valamint az irodalom egyik fá­­radhatlan és tevékeny munkáját tisztelte­­tik; a 48—49-ki viharos események közt, mint a képviselőház tagja és fényes tollú jegyzője, mindvégig és ingadozás nélkül állta meg a helyet, melyet számára vá­lasztóinak bizalma kijelölt, s mely hűsé­gének hét éves sanyarú száműzetés lett osztályrésze; a 61-ki országgyűlés, a te­rézvárosi választóknak irányábani bizal­muk folytán, szintén előharczosai közt találta őt, az idő, szenvedés, tanulmány és tapasztalat által veteránná avatott lel­kes hazafit, ki a kerület szavazatával nyo­matékosan támogatta Deák Ferenczünk felirati indítványát. Avagy nem sértenék­­ meg a Terézváros értelmes és buzgó vá­lasztó közönségét, ha róla feltenni mér­nék, hogy e szép nevű és hazafi érdemek­ben gazdag jelöltjüket most, midőn ő a korral haladva, tapasztalatokban még gazdagabb tehetséget vihet a haza zöld asztalaihoz — háttérbe nyomva, oly erő­től fosztanák meg országgyűlésünket, mi­nőt csak sajnálva lehetne nélkülözni, s a minőből minél több van, nemzeti szent ügyünk sikere és diadala annál biztosí­­­tottabbnak tartható. Reméljük tehát, sőt hiszszük, hogy a Terézváros választói nem leendnek szűk markúak ott, hol az alka­lom nekik egy szép ajándéktételre kedvez, hogy ekképen a múlt vasárnapon felhang­zott : éljen Gorove István, teréz­városi követ — ama kerület minden választójának ajkiról sokszorosan fog visz­­hangzani. Ugyancsak délelőtt 10 órakor gyüle­keznek össze Ferencz-külváros választói is a köztelek nagy termében, hova jelölt­jüket, Horváth Károlyt meghívják, ki is ez ünnepélyes alkalommal mondandja el képviselői programmját. Horváth Károly első municipális főjegyzője volt Pest városának, valamint 61-ben főbírája , tehát két oly időszakban tisztviselője fő­városunknak , midőn az események roha­ma s a helyzet viszássága az ily közhivata­lok embereiben tehetséget és jellemet egy­­iránt próbakőre állított. Horváth Károly mindkét hivataloskodása alatt személyé­ben a fővárosnak azon tiszviselőjét ismer­­teté, kiben minél válságosabbak a kö­rülmények, bízni annál inkább lehet. Nem kétkedhetünk tehát, hogy ama közönség, mely bizalmával feléje járult, elég erős és következetes is leendő tettleg feltárni előtte amaz ajtót, mely mögött hazánk zilált ügyet próbált, tanult és higgadt törvény­hozókra várnak. A Ferenczváros választóinak másik ré­sze szintén a köztelken délután 4 órakor fogadja jelöltjét, Rottenbiller Lipót fő­polgármestert. Itt egy észrevételt nem hal­l­gathatunk el. Összeegyeztethető-e a kép­viselőség a főpolgármesterséggel ? Mi azt tartjuk — nem; mindkét hivatás egész em­bert kíván, ha tehát R. L. megválasztatása esetében a polgármesterséget letenné, sa­­játszerű állapotainkban e lemondás érzé­keny veszteséget okozna a fővárosnak, mit a képviselőség nem pótolhatna. A józsefvárosi választók szintén nem maradnak e nap követelései iránt adósak. A pártok részint délelőtt, részint délután összegyülekeznek tanyáikon, s tisztess­é­­gesen korteskednek. A lipótvárosi mozgalomra nézve is sze­retnénk egyet-mást ide jegyezni, de a vi­szony, melyben e rovat az ottani jelöltek egyikéhez áll, hallgatást követel. Az egész­­ből tehát csak annyit, hogy sok zászló engedez Ráth Károly nevével, és sokan olvasható Kemény Zsigmond , egy vers kezünkbe tévedt, s hangzatosságánál fogva ide iktatjuk : „Mi követünk Kemény Zsigmond, Mind igaz az, a mit ő mond . Akármilyen a kabátja Deák Ferencz a barátja.“ K­övéválasztási mozgalmak, Pest, oct. 21. Fővárosunk választó kerületei, s az egyes kerületekben alakult pártok, holnap (vasárnap, 22-kén), nagyobbszerű nyilat­kozásokra készülnek illető jelöltjeik m­e­­lett. Délelőtti 10 órakor a Teréz­ külvárosi vár.­kerület polgárai gyülekeznek össze, rendes tanako­dási helyükön, a polgári a Fehér megyéből értesítenek , hogy moóri kerületben b. Miske lépett fel je­löltül , de a választók egy része újabb időben ifjabb S­z­őgyény László nevét hangoztatja. Pest megye dabasi kerületében az eddig

Next