Pesti Napló, 1866. május (17. évfolyam, 4809-4833. szám)

1866-05-05 / 4813. szám

k a postaküldemények félszeg díjszabá­sa"; meghagyták? Miért nem változtatták e­zt is oly módon, mint a levélposta díjat? M­iért­­ nem hoztak ezen díjtételekbe is a­rnyosabb módozatot? Miért nem lehet­ne azoknál is, a távolság különbsége nél­­k­üli díjtételeket meghatározni ? A távolság különbsége nélküli díjtéte­­­lek nemcsak sok visszaélésnek vágnák el útját, hanem a közönségnek sem lenne alkalma — ismerve a díjtételeket — a hivatalnokok irányában, azok megszabá­sát illetőleg, gyanakodni. És mennyi kívánni való van még az egész szervezetben, különösen az ügyke­zelés módjában, a számadás-tételeknél, a statistikai adatok helyes gyűjtésénél ? Mindezeket csak gyökeres reformok által lehet és fog kelleni megváltoztatni. A reformokat a bureaucratikus szellem teljes kiirtásával kell kezdeni, befészkelte ez magát itt is, — a­hol pedig bureau­­cratia van, ott fonákságok, ferde eljárá­sok tömkelegével és lelkiismeretlensé­gekkel bőviben találkozunk; ki kell ir­tani azon számtalan formalitásokat, szük­ségtelen és időtrabló irkálásokat, a czél­­talan ausweisok, verzeichnissok, consigna­­tiok stb. seregét, a bonyodalmas kezelési módot és számadás-tételeket, mint mind megannyi hátrányokat és a bureaucratia idétlen szüleményeit; egyszerűsíteni kell a kezelési módot — gyorsaság és pontos­ság által uj életet kell belé lehelni, a ma­gyar birodalom kilenc­ posta igazgatósá­gait egészen megszüntetni; az úgyneve­zett állam-postahivatalokat postamester­ségekre átalakítani; minden megye szék­helyére főpostamesterséget állítani, hogy a főpostamesterek a megye székhelyein a közgyűléseken és a megye tisztviselő­­séggel folytonos összeköttetésben lehes­sen, a felállítandó új postaállomások, vagy egyéb változatok, njítások vagy sé­relmek érdekében értekezhessen és fel­világosításokat adjon; a városi főpos­tamesterségek jövedelmeit rendezni, s azon aránytalanságot , mely a városi és falusi postamesterek jövedelmei kö­zött van, megszüntetni, mert jelenleg a­míg némely falusi postaállomás — semmi hivatalos munka és felelősség mellett 2—300 forint, sőt több tiszta és félretehető jövedelmet hajt havonként , addig sok városi postamester a munka­halmaz és felelősség terhe mellett alig képes tengeni; reformot várnak a postakezelők is, őket egészen függetlenekké kell tenni a posta­mesterektől a fizetés és ellátás tekinteté­ben, biztosítani kell jövőjüket, de kine­­veltetéseknél jobban is meg kell őket vá­logatni, nehogy úgy, mint eddig, minden proletár és munkakerülő postakezelőnek felvétessék; az indóházi posta­hivatalokat egészen meg kell szüntetni, s helyükbe nagyobb állomásokon, a közönség kényel­mére — csak felvételi ügylettel működő — fiók-posták hagyandók ; ellenben ki kell terjeszteni a vasúti mozgó (ambuláns) postahivatalokat. Pesten minden külvárosban, a vidéki nagyobb városokon pedig a lakosság száma és a forgalomhoz képest, a posta­mesterségek mellé külön egy-két fiókpos­ta állítandó. Itt el nem hallgathatom a pesti posta­­hivatal sötét, szűk lyukakból és ketre­­czekből álló ronda kinézését és kényel­metlen berendezését. Valóban, Magyaror­szág fővárosában nemcsak a közönség által méltán megkövetelhető kényelem, de a kezelés pontos végezhetése tekinte­téből is lehetett volna egy kissé kényel­mesebb és tisztességesebb kinézésű posta­helyiséget berendezni. Reméljük azon­ban, hogy a magyar minisztérium székhe­lyén, a minisztérium palotájában, vagy egy külön kormány­­­épületben a köz­ponti főpostamesterség czélszerűbbb be­rendezés, díszesebb és kényelmeseb el­osztással fog a közönség rendelkezésére állani. Továbbá, a vidéki városokban levő állami postahivatalok, mint a­hogy már említettem, postamesterségekre átváltoz­­tatandók. Tekintsünk csak egy ilyennek helyi­ségeibe, például Kassán, Debreczenben, N.-Váradon, Szegeden, Kolozsvárt, vagy a­hol ilyenek csak léteznek, — minde­nütt egy sereg hivatalnokot, s majdnem ugyanannyi hivatali szolgát fogunk ta­lálni, — látszólagosan mind el van ugyan foglalva, de tulajdonképen csak töltik az időt és heverésznek; mindegyiknek kü­lön szakmája van, s a másiknak a vi­lágért nem segítene, minden harmadik napon többnyire szabadságot élveznek felváltva. Egy ilyen posta­hivatalt, hol most egy egész sereg hivatalnok van, egy posta­mester felügyelete alatt legfeljebb négy postakezelő bízvást ellát; nézzünk csak egy postamesterségi irod­ába például­­.­­Szombatban, Szatmári, Egerben vagy Maros-Vásárhelyt, s több ezekhez hasonló helyütt, s meg leszünk győződve, hogy egy postamester egy-két posta kezelőjével mennyit képes dolgozni; de ezek dolgoz­nak is igazán, és nem tartanak szentkeverd­­ei napokat, s ha ezen helyekre beamtere­­ket állítanának, legalább négy működő hivatalnok, egy főnök, s vagy három szol­ga jönne a mostani rendszer szerint al­kalmazásba. A posták közlekedése mindenütt min­dennapira változtatandó, a hajtási ille­tékek helyes megszabása és felosztása mellett, ellenben a fiók­posták közleke­désénél leginkább csak a gyalogposta küldönczök lennének alkalmazandók. Ki kell továbbá terjeszteni a posta közlekedést minden legkisebb helységig, és pedig minden helység bírája vagy jegyzője tartozzék a falu leveleit össze­gyűjteni , jegyzőkönyvbe vezetni, s a hozzá tartozó legközelebbi postaállomás­ra elküldeni, az érkezetteket pedig az illető feleknek szétoszlatni. Ha a csavar­gók tova­tolonc­ozását a helységek esz­közöltethetik , akkor a közügy és saját érdekükben nem nagy áldozatot hoz­nak, ha naponként egy embert a postára küldenek. Egy szó­val: az egész gépezetet, kívülről úgy mint belülről, uj alakba kell önteni, a szükségtelen nagy számú hivatalnok se­reget a lehetőleg megkevesbíteni, a keze­lést egyszerűsíteni, minél több uj posta­­állomást életbeléptetni, az egész hálóza­tot a lehetőleg kiterjeszteni, új posta­vo­nalakat kijelölni, minden olyat, mi a ke­zelés nehézkességére szolgál, kiküszöbölni, a statistikai adatok gyűjtését czélszerű módon és pontossággal elrendeltetni, mi által el lesz érve , hogy a mellett hogy a posták a lehető legnagyobb mérvben nyerendnek , sokkal kevesebb kiadásba fognak kerülni, a jövedelem nagyobbodni fog, czéljuknak s a közönség kényelmének úgy, mint a kormány érdekeinek jobban megfelelnek, el lesz végre távolitva min­den bureaucratismus, mely felfelé a kor­mányt csak fejős tehénnek tekinti, s a kormány érdekét az egyéni érdek elől min­dig háttérbe szorítja,­­ lefelé pedig az alá­rendeltek irányában tanúsítandó kérlel­­hetlen mostoha eljárása által elfojtja azon magasztos szellemet, mely egy lelkiisme­retes és hű tisztviselőnél múlhatlan szük­séges kellék. Közelebbről talán alkalmam lesz a pos­ták szervezetéről s a behozandó egysze­rűsítésekről , egész részletekbe ható és kereskedelmi tudósítás. Adler L. váltóüzlet tudósításának f. évi május 1-i számából átveszszük a kö­vetkezőket : Ha utolsó tudósításomban a biztosító­intéze­teknek versenye az üzletre nézve veszélyesnek lön feltüntetve, úgy azt a malomiparra nézve és azért, mert közelebb újabb vállalatok keletkez­tek és a régiek nagyobittattak, teljességgel nem állíthatni, ellenben bármily verseny üdvös ott, a­hol a versenyre nézve bizonyos meghatározott mérték, vagyis azon határ létezik, melyet a ver­senynek átlépnie nem szabad. Itt a verseny két tekintetből hasznos; először, nincs kétség benne, hasznos az a közönségre nézve, mely olcsóbban vásárolhatja az árukat, és másodszor hasznos magára a gyárüzletre, kénytelenek lévén az ér­deklettek fennállásukért újabb segédeszközöket és módokat feltalálni. A biztosító­intézetek versenyéből még az ál­talános jólét sem következik, ugyanis a társa­ságoknak virágzásától van azoknak fennállása feltételezve, hogyha pedig fennállásuk lesz kér­désessé , váljon miképen fog elég tétethetni a vállalt és csak később teljesítendő kötelezett­ségeknek ? más részről bizonyos, hogy ily tár­saságnak virágzása csak akkor lehetséges, ha az a felvállalt veszedelmeknek aránylag megfe­lelő biztosítéki dijt veheti fel, mely dij azonban a társaságoknak kelletinél nagyobb versenye miatt ki nem elégítő minimumra alászállott. A legtöbb ausztriai biztosító­intézetnek jelen helyzete már­is állításomnak helyességét igazolja, bár azt a jövő meghazudtolná. Azon félelmet, mely a malomrészvényeseknek néhány tulajdonosát a keletkező verseny követ­keztében nyugtalanítja, az irányadó­ körökben épen nem osztják. Ha a múltat a jövőnek tanító mestere gyanánt veszszük, találjuk, hogy az üz­let és annak jövedelmessége a malmok szapo­­rodtával egyenlő mérvben növekedett. Midőn a h­e­ngermalom életbe lépett, kevésbé kedvező eredményeket tudott felmutatni, midőn azonban később még 6 nagy vállalat jött létre, az eredmény általában fényes­­en, úgy, hogy a hengermalom, mely az első években épen semmi osztalékot sem tudott fizetni, néhány év óta már 30—40%-ot fizet jövedelmül; a közelebb lefolyt év épen nem számítható a legjobbak közé, és a hengermalom mégis mintegy 36%-ot, a „Pannó­nia“ gőzmalom 20°/0-ot, az első budai gőzmalom mintegy 25%-ot fog osztalékul fizetni. Újabb malomvállalatok életbeléptetésének és a régiebbek nagyobbításának szükségességét már a múlt év bizonyította be eléggé, midőn a helybeliek a kapott megbízásoknak időnként eleget tenni képesek nem voltak, valószínűleg eladásra még más újabb piaczokat fognak talál­ni, és ez az összes új malmokat élénken fogja foglalatoskodtatni, valamint valószínűleg még új malomvállalatokat fognak életbe léptetni, melyek mindannyian jövedelmezőleg fennállandónak. A helybeli malomvállalatok részvényeinek alacsony árkerete egy részben a múltkori tudó­sításomban említett általános okoknak tudható be, mindazáltal a vállalatoknak egymásközti ver­senye­kkul nem alkalmazható. A tőzsde azonban mindent a jövő szempontjából tekint, a­hová a félelem és remél­y sorolandó; e szerint a ma­­lompapírok alacsony árkerete a jövőtől való fé­lelmet fejezi ki, a­mint e félelem alaptalannak fog bebizonyulni, az e nemű részvényekre nézve a kedvező következmények nem fognak elma­radni és azok árkerete azon mértékben fog emel­kedni, a­mint az most jövedelmezések arányá­hoz képest csekélyebb. A lefolyt hó második felében csupán az első magyn biztosító társaság részvényeiben történt tetemes üzlet, részint készpénzben, részint ké­sőbbi kézhez szolgáltatásra és prémiumra.­­ Az utóbbit illetőleg mintegy 100 darabról köt­tetett alku, úgy hogy azok 380—400 forint ár­kerettel junius végéig szolgáltathatók kézhez. Az ez­d értékpapírokban­ hányattatások oly mérvűek voltak, miszerint ilyek magukon az irányadó európai tőzsdéken világrendű­ő esemé­nyek alkalmával is ritkán fordulnak elő, így a részvények rögtön és ok nélkül 380 ftról 456 ftra, tehát 70 fttal emelkedtek.­­ Míg a tőzsdén 380 fton kínáltattak eladásra, a tőzsde után a jövő nap reggeléig 450 ftra emelkedtek, azon­ban a tőzsdén ismét 400 ftra szállottak alá, mely áron jelenleg kináltatnak. — Az idei osztalék részvényenként 12 forintra határoztatott. — A közgyűlés megtartásának napja még nincs meg­állapítva. *) *) Ezen közlemény kelte óta a kihirdetés meg­történt. Szerk. Egyéb értékpapírokban az üzlet fáig említés­re méltó, és a legtöbbre nézve csak egyes véte­lek és eladások fordultak elő. A mátrai bányaegylet m. hó 14-dikén tartott közgyűlésén néhány kereskedő is jön az igaz­gatóságba választva, a­mi a vállalatnak jövő­jére nézve csak üdvös lehet. Egyébiránt az ösz­­szes részvényesek érdekéből kívánatos volna, miszerint e társaság ne titkolja közgyűlésének tárgyalásait , hanem azokat a napi sajtó út­ján tegye közhírré, miként az az összes rész­vényes társaságok részéről történt, sőt né­zetünk szerint a főfelügyeletet gyakorló kor­mányhatóságnak kellene a nyilvánosságot sür­getnie, minthogy a társaság részint oly részvé­nyesekből áll, kik nem laknak Pesten, részint olyanokból, kik nem vehetnek maguknak annyi időt, miszerint a messze fekvő Köztelekre men­jenek , hisz az igazgatóságnak kötelessége a részvényeseknek számot adni, kik nem tekint­hetők olyanokul, kik csak utófizetéseket teljesít­senek, semminemű osztalékban ne részesüljenek,­­ még azonfelül tekintetbe se vétessenek! A folyó hóra a következő közgyűlések hir­dették: Május 12-re, az első budapesti gőzmalom­társaságé. Május 28-ára: a „Pannónia“ gőzmalomtár­­saságé. Május 29-ére: a „Pannónia“ viszont-biztosító­­társaságé. A budapesti lóvonatú vasút­társaság közgyű­lése tegnap tartatott meg. Az általános pénzpiac­ folytonosan rész, az árkeret változik; ezen körülményben alig van más vigasztalás, mint az, hogy tekintve az árak csekélységét, nagyobb csökkenéstől már alig lehet tarthatni. eltörlése; a pápa azon rendelete, hogy Mexicó újra vesse magát alá Spanyolországnak; VII. Ferdinand visszahódítási esztelen kísérletei, me­lyeknek hírére a villongó mexikóiak közt azon­nal egyetértés jött létre; Texas elszakadása az éjszak-amerikaiak beavatkozása által; a tömérdek belzavaz, mi­közben 40 év alatt 36 elnök cserélt helyet; Juarez, ez indus származású, de sok ki­tűnő tulajdonsággal bíró férfi ; a francziák kere­sett ürügyek alatt történt beavatkozása, Miksa császár trónralépte, s a dolgok úgynevezett „új rendje“ (lucus a non lucendo), mind élénk tollal, terjedelmesen és változatos képekben vannak leírva e könyvben. A tanulság belőlök az, mit szerző helyesen emel ki : e köztársaság azért nem szilárdulhatott meg, mert hiányoztak belőle a köztársasági érzelmű polgárok. Üres dicsvágy, haszonlesés, elvtelenség — ezek voltak a főbbek tulajdonai. Juarez azonban — szerző szerint is — kivételt képez. E fejezeteknél ismét a szerző óvatossága az, mi ellen kifogást teszünk. Az utóbbi franczia beavatkozás oly jogtalan, fonák és csalfa volt, mely erős kritikát érdemelt volna. Vagy talán a szerzőt az intő kíméletre, hogy az éjszaki szabad államok dicső és örvendetes győ­zelme úgyis megszülte e nagy tévedés Neme­sisét ? Kibontakozva a forradalmak és harczok lőpor­­füstös levegőjéből, a könyv negyedik részéhez érünk, mely Mexicó mai népét, társadalmi és egyéb viszonyait ismerteti. A spanyol dölgf két osztályt állított fel,­­ a „gente de razon“ (eszes nép) alatt önmagát érti, a „gente sin razon“ (ész nélküli nemzet) neve alatt pedig az Őslakókat. Maga ez egy adat eléggé jellemzi a spanyol szellemet. Az első fejezet a creolokat, vagyis bennszülött spanyolokat ismerteti meg velünk, e büszke, élvhajhász, közlékeny, tudatlan és kapzsi fajt, hamar öregedő és, mindig szivarozó hölgyeivel, kik igen kecsesen járnak, különös súlyt fektet­nek csinos czipőikre, a fehérvarrás, hímzés és mosásra, mely magasb fokon áll náluk, mint bár­hol Európában; látjuk henye családi életüket, de egyszersmind azon igen szép és általános jel­lemvonásokat is, mely a szülők mély tiszteleté­ben áll, s könyörületes szivüket, melylyel ha el­hagyott árvát lát, a legszegényebb is arra gon­dol : „ha még kutyát is nevelek, hogy ne gon­doskodnám egy elárvult lényről, ki épen úgy ember, mint én!“ Amezticek (fehér apá­tól és indus nőtől), szép növésű, ügyes faj, s e mellett becsületes. Ők képezik az öszvér-hajcsá­rokat, kik az árukat szállítják. A bizalommal soha sem élnek vissza. A lovat ugy­ szeretik, mint az arab, vagy alföldi magyar. Öltözékük festői. A szinvegyület szerinti mulattok, quarte­­ronok és quinteronok szintén ismertetve vannak, s általában a néprajzi rész változatos, és teli van jellemző vonásokkal. A fehér szín — olvassuk többi közt — Mexi­­cóban az előkelőség színe, s mexikói anyának nem mondhatunk kedvesebb bókot, mintha gyer­meke fehérségét dicsérjük. Hogyha barna is az, örömest hiszi. Mexicóban mindenki igényli, hogy fehérnek tartsák. Az őslakók, a veres-barna bőrű (de majdnem egészen fehér talpú és tenyerű) indusok leírásá­ban a szokások, foglalkozás, építkezés, s a távol­ról majdnem majmoknak látszó gyermekek har­­czias játékai stb., érdekes képek. A szülök na­gyon szeretik gyermekeiket. Az indus kevés igé­nyéhez mérve, elég pénzt keres, de azt el is költi. A nő sorsa nem igen irigylendő. Övé a munka nagyobb terhe, s elismerése vajmi kevés. Férje egykedvűleg bánik vele. „A nő — jegyzi meg szerző — csak ott részesül illő állásban, hová a keresztyénség és a finomabb erkölcsök behatottak.“ Az indus pedig, noha nyakán hordja az olvasót, csak külsőleg jó katholikus. Meg fogja lepni az olvasót az is, midőn egyik lapon megtudja, hogy a beteg indusok maguknak gőzfürdőket is csinálnak, oly módon, hogy sütő­kemenetébe buva, az izzóköveket viz­­zel öntözik, s ily módon idézik elő a gőzt. Izza­­dás után hideg vízzel öntik le magukat.­­ Az indus meg van elégedve saját barna bőrével, s a szűz Mária-képeket is rézszinre festeti. Megesett, hogy a harczoló indusok és spanyolok felett lengő zászlókon a barna és fehér szinü szent szüzek ellenség gyanánt állottak szemközt, s az is megesett, hogy egy nyert csata után az in­dusok barna szűz Máriája felett hadi törvény­széket tartottak a spanyolok, s azt, mint hon­árulót , lőpor és golyó általi halálra ítélték.­­ Az indusoknak eredeti tánczaik, némajá­tékaik és regéik is vannak. — Legnevezete­sebb tánczuk a „Malinese,“ Cortez indus ked­vesének neve, kit e tánczban mindig csinos leány ábrázol. A vad indusok részletes leírása sokszínű raj­zokra ad alkalmat. A tág rónák, a zöld gyepten­ger, hol csak a vad indus kóborol, s a csörgő kígyó és vad fáczán tanyáz, a liliomerdők, sza­­kadékos hegyek és örvényszerü völgyek, ime, ez a színhely. Montezumáról itt is élnek regék. A praerik indusai jobbára lovasok, s szilajon és igen ügyes ,­n nyargalásznak lovaikon. Némely törzs roszul bánik hadi­foglyaival, de nem min­­denik; van a melyik magába igyekszik azokat olvasztani, s ha a fogoly győz a párbajban, ak­kor egész ünnepélyességgel, avatják be. A nava­­jok legcsinosabban öltöznek köztük. A naptisz­­telet általános náluk, de nagyon babonásak és balga hitűek. Hiszik, hogy a föld egy teknősbéka hátán nyugszik, s ha ez megmozdul, abból föld­­ingás származik. A nagy szellemet majd minden vörösbőrű „nagy nyúl“nak nevezi, minthogy náluk a nyúl a termékenység jelképe. Hajdan küldtek hozzájuk térítőket, de az 1680-diki mé­szárlás óta felhagytak a kegyes szándékkal, me­lyet e szabad vadak nem akarnak megérteni. — Még egy vonást a sok közül. A vad indus neje nem több rabszolgáiénál, s a nőket rendesen lo­vakért cserélik egymástól. Mexicó földmivelési viszonyaiból kiemeljük, hogy ott sokoldalú és nagyszerű vízvezetési ké­születek találhatók: épített csatornák, gyűjtő ta­vak és szivattyú­kutak. Szokoly elsorolja mind a szokásos termesztményeket. A termesztés sok­oldalú, de nem áll magas fokon. „Ha a földet — jegyzi meg — csak úgy művelnék is, mint az aztékok a mexikói völgyben, legalább is fél mil­liárdnyi árut küldhetnének a világkereskedésbe.“ — A szőlőt a spanyolok erőszakosan kiirtották, a spanyolországi borkereskedés kedvéért. Az állattenyésztés nagy mérvű. Vannak családok, melyek jószágaikon 30—40,000 darab szarvas­marhát és lovat tartanak. Az öszvér drágább a lónál. Veracruz kereskedése évenként 70,000 öszvért vesz igénybe, Mexicó városában pedig több mint 5000 darabot használnak húzásra és kocsizásra. Az ország népessége 8,9 millió, as területe 83,028 négyszög mértföld lévén, egy egy mért­földre tíz lakos sem jut. Bár Mexicót El­doradónak (arany országnak) nevezték, nem sokkal több aranyat termel, mint Magyarország és Erdély. Ez 5000 márkát, amaz 7000 et. De az ezüstbőség annál nagyobb. Éven­ként most 25—26 millió tallérnál több értékű ezüstöt visznek ki belőle, s Humboldt sze­rint : Mexicó bányáiból származik a világon for­galomban levő ezüst pénz kétharmad része, vagyis hatezer millió forintnál több. De a föld ára csekély, s egy hold közép számítással öt oszt­rák forint értéket képvisel. Az is nagy baj, hogy beviteli czikkekben Mexicó majdnem még egy­­szer annyi összeget emészt fel, mint a­mennyit nyer kiviteli kereskedése által. A sokoldalú érdekkel biró könyvet két ó-az­ték irodalmi emlék zárja be, mindkettő olyan, mely a letiport ős nép iránti részvétünket növeli. „Az azték anya tanácsai leányához,“ gyöngéd, okos, szeretetteljes és erényekben gazdag lélek sugallata; Nebau alkotott éneke pedig „az élet változandóságáról,“ teli van bölcseséggel. Ember, a bajok közt kétségbe ne ess, és a sze­rencsében el ne bizd magad, mert semmi sem tart örökké — ez bölcseségének lényege, ugyan­az, a­mi Thackeray legkitűnőbb regényeiben. E könyv tartalmát — noha igen hézagosan — megismertetvén az olvasóval, végül elismerésün­ket fejezzük ki Szokoly Victornak, ki gondos ta­nulmány és összevetések által ily érdeke e könyv­vel gyarapító irodalmunkat,­­ a kiadónak, ki azt nagyon díszesen és néhány sikerült képpel állí­totta ki. VADNAI KÁROLY. minden ágra kiterjedő tervezetemet külön kiadásban nyilvánosságra juttatni. NAGYFALUSY. Különfélék. Pest, május 4. — E hónap 1-jére hazánk nagy fiát, Deák Ferenczet, a vidékről ismét hódolatteljes megtisztelés érdeklette. Közelebb a kecskeméti kaszinói­ társulat közgyűlésileg elhatározta, hogy egy hazánkfia iránti határtalan tiszteletét és bi­zodalmát egy hódolatteljes diszemlékirattal nyil­­vánítandja. S e melegen szerkesztett diszemlék­­iratot legújabban Fok­tor József prépost-lel­kész és Deák László küldöttei által kézbesit­­tett. Ez újabb őszinte megtisztelést nagy hazánk­fia szokott szívélyességgel fogadta, és nyilvání­totta, vajha az átadó szónok által tolmácsolt óhajtások a közhaza érdekében mielőbb teljesül­jenek ! A Prágából érkezett távirat szerint az ottani várkápolna egyházi díszítményei s a Loretto­­kincstár, nem különben V. Ferdinand király ő Felsége drágaságai tegnap Bécsbe érkeztek. Ferdinand ő Felsége hihetőleg Linczbe teszi át lakását. V Eszterházy Pál herczeg betegsége veszé­lyes fordulatot vett, úgy hogy Regensburgból ér­kezett sürgöny szerint, kevés remény van a fel­­gyógyuláshoz. V Gelich Richard, a „Pester Tageblatt" fő­­munkatársa, magánviszonyok folytán, e lap ve­zetésétől visszalépett. A nevezett lap ez által igen sokat vesztett. V A volt Szinger-kávéház avanciírozott! A delinkék tanyáján a munka és szorgalom fog­laltak helyet, a­mennyiben a Mandello-féle kő- és könyvnyomda nevezett helyiségbe tette a műhelyét. V Mint halljuk, a Vörösmarty-család akadá­lyozva van a székesfehérvári ünnepélyen meg­jelenni. V Tegnaptól fogva a színházi előadások 71/a órakor veszik kezdetöket.­­ Egy fiatal, szorgalmas özvegy asszony ház­vezetőül, társalkodónőnek, vagy más ilynemű foglalkozásra ajánlkozik. Az illető kellő művelt­séggel bír és a kézi munkákban is igen jártas. Igényei nemcsak mérsékeltek, de valóban szeré­nyek. A „Fővárosi lapok“ szerkesztősége szíve­sen nyújt bővebb felv­ilágosítást azoknak, kik az ajánlottat alkalmazni akarják.­­ Örömmel vettük a tudósítást, hogy a „Má­­ramaros“ fennakadás nélkül meg fog jelenni. A cs. kir. pénzügyi minisztérium ugyanis megen­gedte, hogy a máramarosi kincstári igazgatóság rendelkezése alatt álló kincstári nyomda, mely­nek működése ápril végével egészen megszün­­tettetett, az említett lap kiadását egész június végéig teljesítse. Ezen idő alatt magán­nyomda fog Szigeten felállíttatni, és így az említett lap rendes megjelenésének semmi akadálya nem leend. Ajánljuk e jeles lapot tovább is a közön­ség hazafias részvétébe és figyelmébe.­­ Zágrábból távírják, hogy Zágráb és Sziszek között körülbelül 200 ölnyi távolságra, ismeret­len rész akaratú egyének köveket raktak a vas­útvonalra, hogy a határőrvidéki katonasággal érkező vonat szerencsétlenségbe döntessék. A dolog azonban idejekorán tudomásra jutott, és igy a veszély elháríttatott. A tettesek még nem fedezte­­tek fel. -1- 1 dr. Faludy Géza, a pesti szegény gyer­­mek­kórház volt első segéd­orvosa, elhagyván a kórházat, lakását az a­utczába 1. szám alá tette át, hol naponként délután 2—3 közt a szegény gyerm­ekek számára ingyen rendel. V Duchange, az Európához czímzett szálloda bérlője, a „P. L.“-ban bizonyos Benve­­nutitól Velenczében egy levelet közöl a nyilt­­térben, mely levél a vendéglőssel tudatja, hogy holnap megérkezik ide, és nála fog szállásolni, minthogy ez a világon a legszebb és a legol­csóbb v­endéglő, és itt van a legszebb kilátás. Az utolsót m­i és mások is elhiszszük, az elsőt és kö­zépsőt pedig higyje Bonvenuti úr. Hiába, sokra vitték már a reclámcsinálást. — Meghívás. Az országgy. gyakorno­kok testülete ig. bizottmányának tagjai, kedden, azaz f. hó 8-kán, délutáni 6 órakor (Magyar ut­­cza 21. számú 1-ső emelet) tartandó bizottmányi ülésre tisztelettel meghivatnak. Pest, 1866. máj. 4-kén. Emmer Kornél titkár. — Gróf Teleki Ilona és gróf Kor­­nis Klementina kisasszonyok — a besz­­terczai ev. ref. templom felépítésére gyűjtendő segélyre tett ígéreteiket fényesen váltották be. — az ő nagyságaik által előállított sorsjáték eredményét 340 írtban nyújtván át ezen el­hagyott egyháznak. — A kijátszott tárgyak ezek voltak: Egy asztal-szőnyeg gróf Teleki Domokosnétól. Egy párna, egy sapka, egy asz­taltakaró gróf Kornis Klementinától. Egy párna gróf Mikó Annától. Egy pár papucs, egy párna, egy úti táska gróf Teleki Ilonától. A fentirt 340 írtban az N. N.-től adott 9 ft készpénz is benn foglaltatik. A sorsjegyek vásárlói legnagyobb részben Erdély főrendü ifjúsága volt, 10—30 da­rabig is vásárolván a jegyekből. A két növen­dék grófnő nem88 tette — nem szorult a mi gyenge dicsőítésünkre. De szegény egyházunk nemzeti látja bennök, — és hálája végtelen. Kelt Beszterczén, 1866. április 18 án. Az ev. ref. egyház közönsége. — A beszterczei evang. református tem­plom felépítéséhez kegyadományokkal járul­tak . 186. A nagy-enyedi ev. ref. tholog. nemes ifjak 16 ft. 187. A drebreczeni és takarékpénz­tár 20 ft. 188. Tirs Márton István ur Pagocsán 2 ft. Mely kegy-adományokért az egyházközön­ség nevében és megbízásából hálás köszönetet mond. Beszterczén, 1866. április hó 30 án. Borosnyai Pál, gondpok.­ssinhis. Május 5-ére van kitűzve „A BŰVÖS VADÁSZ. Regényes opera 4 felv. —­Távirati tudósnál a bécsi birséi öl május 4 tő:. 5% metalliques......................... 52.60. Nemzeti kölcsön........................56.—. Bankrészvény.............................. 637 —. Hitelintézet . .........................119 50 Londoni váltók ...... 120.75 Ezüst.............................­­ 221. Arany ................................................. 591. KÜLFÖLD. Poroszország válasza Ausztria apr 26. sürgönyére a lefegyverzés tárgyában. Berlin, april 30. 1866. Excládhoz e hó 21-én intézett sürgönyömre Károlyi gr.­f. hó 28-án közölte velem a császári kormánynak másolatban ide mellékelt válaszát Sajnálatomra nem hallgathatom el exclád előtt, hogy e hó 21-éről kelt kijelentésünkre válaszul másféle nyilatkozatot vártunk. Mi, mint azt ak­kor király ő felsége parancsára kijelentettem, bővebb nyilatkozatot reméltünk azon mérték és határidő felől, mely szerint a császári osztrák hadsereg hadilábra állításának megszüntetése eszközöltetnék, hogy így a lefegy­verkezéseink­­ben egyenlő lépést tarthassunk Ausztriával, mire nézve azon feltevésből indultunk ki, hogy a csá­szári kormány ép úgy szem előtt tartja a béke­állapotra való teljes visszatérést, mint mi. A császári kabinet, úgy látszik, meggyőződött ugyan arról, hogy a Poroszország támadó rend­szabályai miatti aggodalmak, melyek Ausztria fegyverkezéseinek indokul szolgáltak, alaptala­

Next