Pesti Napló, 1868. szeptember (19. évfolyam, 5504–5528. szám)
1868-09-17 / 5517. szám
213 5517. Csütörtök, September 17.1868. 19. évi folyam* Szerkesztési iroda: Úri utcza 6. sz.im. II. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI MPLOF. évi október 1-től a „Pesti Napló“ naponként kétszer jelenik meg. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 frt 60 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. 6. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 njkr. Nyilt-tér: 5 hasábos pétigo, 25 uj kr. Előfizetési felhívás a PESTI NAPLÓ 1868-dik évi á-ik negyedévi folyamára. Az előfizetési ár esti lappal együtt a következő: A postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Negyedévre (october 1-től december végéig) . . 5 frt 50 kr. Az esti lap külön küldéséért felülfizetés havonként 30 kr. Pest, september 10. 1868. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, sept. 16. 1868. Azon reményben, hogy a sept. 16-án üléseit ismét megkezdő országgyűlés az igazságügyminiszter által előterjesztett, az országgyűlési tizenötös bizottmány által gondosan átvizsgált, a nagy közönség bírálata alá bocsátott s minden oldalról megvitatott, és így az érettségnek már legmagasb fokára jutott törvénykezési rendtartást, ezáltal a hazai törvénykezés átalánosan érzett hiányainak orvoslását, a nép egyik legnyomasztóbb bajának enyhítését, a hitel és anyagi jóllét emelésének egyik leghatályosb tényezőjét az alkotmányos kormány kezéből várt reformok egyik legsürgetőbb ágának életbeléptetését a nem halasztható teendők sorába fogadja , folytatni kívánom azon tájékozó jegyzeteket, melyeket a törvénykezési munkálat fő vonalaira nézve e lapokban közzétenni az ügy iránti kötelességemnek tartottam. A hazai értelmes közvélemény elsősorban követeli a törvénykezési javításokat, s bár az idő december 10-ig, a képviselői mandátumok lejárásának határnapjáig, igen rövid, s a végzendők halmaza óriási nagy, az országgyűlés bölcsesége fog találhatni módot és lehetséget, hogy e téren is teljesíthesse törvényhozói kötelességét. A bemutatott javaslat több rostán ment már keresztül, hónapok folytán képezte a leggondosabb átvizsgálás tárgyát a tizenötös bizottságnál; e szakértő, a ház kitűnő jogtudósaiból összealkotott bizottmány úgy, mint maga a minisztérium is kellő figyelembe vette a bíráló ügyvédi karok és egyesek részéről beérkezett javaslatokat, röpiratokat és hírlapi czikkeket, pótolta a hézagokat, gyalulta és tisztította a szöveget, és mindent elkövetett, hogy a létező és nem ignorálható tényezők és adott körülmények közt, oly munkát állítson elő, mely ha véglegesnek nem tekinthető is, de a körülmények által korlátolt, s a tehetséggel számoló igényeknek becsületesen megfelel, s melylyel addig, mig a hoszabb időt kivánó végleges rendezés, a szükséges előzmények felállítása, s a most még útban álló akadályok fokozatos elhárítása után elkészülhet, tűrhetően megélhetünk. Az országgyűlés saját szakértő kiküldöttei által, a legrészletesbb és leglelkiismeretesb gondossággá vizsgálta keresztül e munkálatot. Vájjon van-e szükség arra, hogy azzal az osztályok még heteket költsenek? Van-e szükség és ok arra, hogy a több száz §-os részletességeire sok beszéd pazaroltassák ? - Feltehető-e, hogy azok, kik a munkálatot hosszas, beható tanulmányozás tárgyává nem tették, s a folytonos munkatömeg közepette nem is tehették, alaposabb ítéletet mondhassanak arról, mint a felelős kormány s a bizottmány tagjai? Czélszerű volna-e ezen, több száz szakaszból álló, összefüggő, harmonikus munkálatot nemcsak fő elveire és vezéreszméire , hanem apró részleteire és stylistikájára nézve is venni országgyűlési vizsgálás alá ? ami könnyen oda vezetne, hogy egy teljes, összefüggő lánczolatból egyes lánczszemek, egy befejezett épületből egyes kövek szakasztassanak ki, mely túlbuzgó operatív az összefüggés teljességét és logicáját tenné tönkre. Szerény véleményem szerint az Országgyűlés szigorúan eleget tesz törvényhozói kötelességének, ha saját bizottmánya véleményében megnyugszik, vagy legfeljebb, ha minden osztálya részéről egy, vagy ha elszik, ez esetben két szakértő tagot bíz meg, kik azonnal központi bizottmánynyá alakulva, a a munkálattal már teljesen megismerkedett 15-ös bizottmányt s a kormányt meghallgatva,a szavazás alá hozandó elvi kérdéseket kijelölik, s ezeknek eldöntése után az apró részleteket vita nélkül elfogadná, s a javaslatot mielőbb szentesítés alá terjesztené. Ha ez nem történik, vagy még hosszabb ideig orvoslás nélkül maradnak a törvénykezés fájó sebei és hitelt gyilkoló hiányai, vagy pedig azon tökéletlen módhoz kell nyúlni (ami hihetőleg nem kevesebb időt venne igénybe), hogy az ideiglenes törvénykezési szabályok egyes §-ainak kijavítása vétessék munkába, hivatkozással oly valamire, ami nem alkotmányos törvény. — E munka, ha általában lehetségesnek találtatnék is alkotmányos törvényhozásra nézve oly pátensekre és cancelláriai rendeletekre hivatkozni , melyek az életben és valóságban léteznek ugyan , de reá nézve jogilag nem létezők , szinte sok időt kívánna , s mégsem lenne teljes és megfelelő, még inkább növelné a zavart, s a törvények és többféle surrogátumok tömkelegében eligazodni nem tudó gyakorlatlan bírák kezébe bizonnyal nem adna ariadnei fonalat. — Ha tehát az országgyűlés a törvénykezés terén hasznos szolgálatot akar tenni az epedve várakozó hazának, kénytelen e tárgyra több időt fordítani, s addig is, míg a befejezésre váró többi fontos tárgy napirenden lesz, külön, p. o. délutáni üléseket tartani e czélra. Minél több a sürgős teendő, mi az átmeneti állapotnak, a nagyszerű átalakulásnak természetes következése, annál ernyedetlenebb szorgalom kivántatik azok részéről, kik a már vége felé közelgő országgyűlésről nem akarnak a nélkül menni haza, hogy magukkal a nép számára jótékony törvényeket ne vigyenek, oly positív ajándékot, melynek üdvös hatását a nagyköznség épen úgy perczenként s a mindennapi életben érezze és áldja, mint érzi naponként a terhek súlyát, melyeket elviselni, az áldozatokét, miket a haza visszanyert önállásának, szabadságának és alkotmányosságának oltárára hordania kell. Ezen óhajtást, milliók nevében, kifejezve, áttérek az ezennel folytatott czikksorozat tárgyaira : Az igazságügyi minisztérium codificáló munkássága. X. (A törvénykezési rendtartás ismertetése.) Az ügyfelek, u. m. a felperesek, alperesek, avatkozók, szavazások és képviselők jogai és kötelességei, egymáshoz s a bírósághoz való viszonyairól törvényt hozni nem tartozott ugyan az égető szükségek közé, azonban, ha már kimerítő törvénykezési codexnek kelle készülnie, a szerkezet teljessége megkívánta, hogy az ügyfeleknek is egy külön czím legyen szánva, melyben a kereset kellékei szabályosan meghatároztassanak. Az eddigi pedáns szabálytól lényegesen eltérő, s az eljárás egyszerűsége és olcsósága által ajánlott engedély itt az, hogy egy keresetben több követelés is foglaltathassák össze, ha azon bíróság, melynél a kereset beadatott, azok mindegyikére nézve illetékes. Továbbá az alperesi egyetemlegesség nyert az eddiginél szabatosb meghatározást, a viszonkereset és annak következései szabályoztatak; végre az esetek határoztatak meg, melyekben az ügyfelek képviselők által helyettesittetnek, s melyekben azok ilyeket rendelni kötelesek, kimondatván, hogy ha a képviselő rendelést, a törvény ellenére, elmulasztanák : hivatalból történjék a megfelelő intézkedés. Beigtattatott a perletétel jogának szabályozása is, mely az első szerkezetben hiányzott. • A bizottmány óhajtása szerint ez akként formuláztatott, hogy a felperes, végítélet előtt, a pert bármikor letehesse; a perletétel ez esetben a per elvesztésével egyenlő hatálylyal bírjon, mi ellen csak perújításnak van helye.“ Ezen határozat, véleményem szerint, hibás elvre van építve és túlszigorú is egyszersmind. A perújítás fogalma ugyanis okvetlenül már bevégzett pert feltételez, amiről csak ítélethozás után lehet szó; perujítás csak akkor képzelhető, ha az anyaper tétetik le; az említett rendelkezés nem illik azon esetre, ha újított pert tesz le valaki, mi ellen már ismét a perújításnak nem lehet helye, hanem a per végképen el van veszve a letétel által. De túl szigorú is e rendelkezés, mely azon szempontból indul ki, hogy a letett per mindenkor csak alaptalan zaklatás czéljából kezdetett, holott ez nem mindig van így, s az alaptalan, hebehurgya perkezdés ellenében elegendő óvszer azon szabály, hogy a perköltségeket a letevő félnek meg kell téríteni. A felek és ügyvédek visszaélései ellenében óvszerül több helyütt fordul elő a bírságbüntetés alkalmazása. Noha ebben sokan oly túl szigorú és czélszerűtlen szabályt látnak, mely által sok esetben a jogérvényesítés tétetnék nehézzé vagy épen lehetlenné , a javaslat felvette, s az országgyűlési bizottmány helyeselte ezt, mint egyik, bár tökéletlen eszközt annak elérésére, hogy a per különféle stádiumain, a közerkölcsiség hátrányára, s a köz- és magánhitel nagy kárára lábra kapott visszaélések ellen, az igazságszolgáltatás biztossága és gyors lefolyása a lehetőségig védve legyen. De kijelentette egyszersmind a bizottmány, s ebben véleményem szerint is igaza volt, hogy csupán e bírságolás által, a bírák felelősségének s az ügyvédek jogainak és kötelezettségeinek kimerítő, szabatos meghatározása és szabályozása nélkül, kielégítő eredményt várni nem lehet. Azért nagy megnyugvással vette a kijelentést, valamint megnyugvással vehetik ezt mindazok, kik a munkálat e hiánya miatt feljajdultak, hogy a bírói felelősségről s az ügyvédségről szóló munkálatok már a befejezés stádiumán állanak. E munkálatok azóta valóban el is készültek, s előterjesztésük csak idő kérdése. Ha az országgyűlés úgy akarja, a perrendtartással összeköttetésben és együtt lesznek előterjeszthetők, csak azután idő is legyen ily fontos tárgyak kellő megvitatására, mely még sem az országgyűlési bizottmány, sem az irodalom részéről meg nem történhetett. E törvények fölöslegesekké tennék a törvénykezési rendtartásnak, különösen az ügyvédekre vonatkozó azon bírságolásiait, melyek főleg az ügyvédi testületek élénk rászólásával találkoztak. Míg azonban e rendszeres munkálatok törvénynyé nem válnak, az alaptalan perorvoslatok, segyébk, az igazságszolgáltatást roszhiszeműleg késleltető visszaélések ellenében szükséges volt korlátoló és sújtó intézkedésekről gondoskodni. Ilyenek a bírságok. Ezekkel azonban, véleményem szerint is, csak a világos roszhiszeműséget, és gonosz szándékot kell sújtani, s a birságolási rendszer szűkebb korlátok közé kell hogy szoríttassék. A késedelmek oka nemcsak a felek és azok képviselőik visszaéléseiben keresendő ; fő szerepet játszik itt a bíróságok hanyagsága is; s míg a perek feldolgozása, elitélése és felterjesztésében késedelmes bíróságok, mulasztásaikért feleletre nem vonatnak , nem lenne méltányos a felek és ügyvédeik ellenében egyoldalúlag túlszigorúnak lenni. Vigyázni kell, hogy a gyógyszer több kárt ne tegyen, mint a nyavalya, hogy büntetés ne fenyegesse a felet oly esetben is, midőn a perbeli halasztó lépés, p. o. a perorvoslat használatának forrása nem részakarat, hanem csak téves felfogás. Sok esetben a bírságtóli félelem oda vezetne, hogy a jog érvényesítésének törvényes eszközei is elmulasztatnának, s ez a másik tulság lenne, így p. o. anyagi törvényeink mostani hézagossága és határozatlansága mellett,mely a bíróságoknál is oly sokféle felfogásnak enged nyílt tért,a hazai ügyvédi karok nyilatkozataival egyet.Értőleg, én sem helyeselhettem azt, mi az első szerkezetben foglaltatott, hogy mindaz, kinek fellebbezése két egyenlő ítélet ellen, a harmadbíróság által elvettetik, mint rosz szándékú, konok perlekedő büntettessék, s igen nagy javításnak tartom az utolsó szerkezet 293. §-ának azon változtatását, miszerint a per körülményeihez és a konokság mértékéhez képest megállapítandó bírságbüntetésnek nem mindenki ellen van helye, aki két egyenlő ítélet ellen további fellebbezést használ, s fellebbezése a harmadbiróság által elvettetik, hanem megkivántatik az is, hogy a biróság úgy találja,hogy a fellebbező valóban konok legyen, s a §-08 szerint a törvény világos értelme ellen, vagy a bíró, avagy az ellenfél boszantása czéljából akadályozza a per befejezését. A fél ugyanis teljesen jóhiszeműleg is élhet törvényadta második fellebbezési jogával, s a legtisztább meggyőződéssel, minden boszantási szándék nélkül, tarthatja a maga felfogását alaposnak , míg a bíró, ellenkező felfogásból indulva ki,szintén legjobb meggyőződéssel mondhatja a panaszt alaptalannak. Még helytelenebb lett volna az első szerkezetben javasolt azon eljárás, miszerint a bírságbüntetés elsősorban mindenkor az ügyvédeket érte volna, kikről rendszerint feltenni nem lehet, nem szabad, hogy a feleket a per alaptalan halogatására szolgáló rész tanácscsal látják el, s ily irányban vezetik és izgatják; és a kik, míg egyrészről esküvel kötelezett megbízottai a feleknek, s kötelesek ezek javára minden törvényes eszközt felhasználni, másrészről nem bírnak sem azon tehetséggel, hogy az általuk képviselt felek lelkébe láthassanak, kénytelenek tehát azok állításait és előadásait elhinni, s azok szerint cselekedni; sem azon tehetséggel, hogy az előttük állított tények, p. o. a tanuk létezésének és hol lakásának valódisága iránt maguknak bizonyosságot szerezhessenek. Igen jól történt tehát, hogy ezen szabály, mely úgy, amint eleinte felállítva volt, a jogok érvényesítését okvetlenül veszélyeztette, s az ügyvédeket méltatlanul sújtotta volna, akként ilén későbben változtatva, hogy a birság először is a felet sújtja, s az ügyvédet csak akkor, ha ez a fél egyenes utasítása ellenére élt a törvény által kárhoztatott perhalasztó lépéssel, ez esetben , a félnek ügyvéde ellenében viszkereseti joga származván. Csak a hamis előadás által előidézett biróküldés iránti eljárás megindítása esetében tartatott fel az ügyvéd elsősorbani felelőssége, ellentétben a többi esetekkel, amit jó lenne ezekkel összhangzásba hozni. — Ez újabb formulázás meg fogja békéltetni azon tisztelt tagjait az ügyvédi karnak, kik zokon vették, hogy némely méltatlan, s hivatalával visszaélő ügyvéd tapasztalt cselszövényei miatt, az egész testületet sújtó, s egyszersmind megbélyegző szabály indítványoztatott. Még csak egy pontot említek e fejezetből. — A meghatalmazás felmutatása szükséges ugyan, de a gyakorlati szükség tekintete azt tanácsolja, hogy a felmutatás hiteles másolatban is történhessék, miáltal a felek fölösleges költségtől, s az ügyvédek azon, olykor kikerülhetlen nehézségtől menekülnek, hogy ha az eredeti meghatalmazás kezüknél nincs, azt vagy rendkívüli sietséggel megszerezzék, mi gyakran lehetetlen, vagy feleiket azon veszélynek tegyék ki, hogy képviselet nélkül maradjanak. (Folyt. köv.) Negyvennyolcas párt. IV. Ha valaki a következő programmra esküszik : „A pragmatica sanctiót félredobjuk; Austriához (értsd a Lajthán túli országokat) semmi közünk; a vele való kapcsolatból semmi hasznunk,s annak felfogását sajnálni, kárhoztatni fognánk, de értenék. Hanem magát 48-asnak mondani, s a 48-as törvények által elismert közös ügyeknek közös kezelését nem fogadni el,s ez a józan észbe ütközik. És erre egy humoristikusnak látszó, de valóban komoly értelmű példával szolgálhatunk. Nagy-Kanizsa városától pár év előtt elvált Kis-Kanizsa községe, s azóta mindenik a maga belügyeit külön intézi. Azonban a százados együttlét következtében bizonyos el nem választható közös ügyeik is fejlődtek ki, ezek meghatároztattak s a mindkét község részéről választott delegatio elintézésére bizattak. Ez a természetes józan ész sugallata. Hogy még egy kicsinynek látszó példát hozzunk fel: ez a pécs-barcsi vásút viszonya a vele szomszédos pécs-mohácshoz; ezek közös érdekük dictátuma alatt abban egyeztek meg, hogy kereskedelmi műszaki igazgatása mindeniknek legyen külön; ellenben a gépezet és egyéb műtani felszerelés fentartása közös ügy. A delegatio intézménye nincs a 48-as törvényekben, de azokban általán hiányozik a közös ügyek kezelésének formája. Az országgyűlés a delegatio intézményét fogadta el. És mi túlságos szerénységnek tartjuk, ha — mint néha történt — a Deákpárt tagjai némelyike is csak azzal védi ezen intézményt, hogy „az nem tökéletes ugyan, de viszonyaink közt a legczélszerűbb.“ Mihelyt áll az, hogy sem a Lajtán túli, sem a Lajthán inneni ellenzék, sem az ügyeinket tárgyaló külföldi publicisták valami jobbat nem tudtak javasolni, a delegatio intézményét feltétlenül legjobbnak kell elismernünk. Expeditívebb, gyorsabb, egyszerűbb kezelési mód csak egy volna: közös par-llamenti tárgyalás ? De ezt tudtunkra a baloldal bármely árnyalata ép oly kevéssé akarta, mint a Deák-párt. A delegatio intézményének általánosságában helyes voltáról kár volna tehát több szót vesztegetni, kivált miután az ép oly mélyen , amily sokoldalúlag tárgyaltatott, mondhatni kimerítőleg megvitattatott mind a törvényhozás, mind a sajtó terén. Hogy a delegációk minden viszonyok között könnyen fognak megegyezni, hogy valamikor előbb vagy utóbb, véleménykülönbségek, vélt érdekek súrlódása nem fog beállani, ezt senki sem állította, de a compromissum szüksége is mindenkor éreztetni fogja magát, és ezen érzet azt létre is hozandja. Hogy a delegáció intézménye minden aggodalomnak a jövőre nézve véget vet, csak rövidlátás remélheti. Nemzetek csak folytonos éberség, ildom és erély által tarthatják fenn szabadságukat; nyugpont a történelemben kevés van. A politikusok egy része attól tart, ha nagyon szorosra kötjük a közös ügyek által állami kapcsolatunkat, összeolvadás lesz eredménye, más részük attól tart, ha ez összeköttetés, a laza feloszlás és meghódíttatásunk fog bekövetkezni. Mind a két aggodalomnak van alapja, de az kétségtelen, hogy a második eshetőség veszélye nagyobb és közelebbi. Ha nem sikerül erős állami létet adnunk az osztrák-magyar monarchiának , sohá fenn nem állhat. Ha nem képes egységesen szervezett hatalmas szomszédaira nézve barátságát kívánatossá, ellenségességét félelmessé tenni, akkor Solferino és Königgrätz folytatása fog bekövetkezni. Pedig,emlékezzünk csak vissza,1859.az olaszfranczia szövetség nem merte megtámadni Triestet, mert az a német birodalom tagja volt, de 1866-ban a porosz hadsereg ellenségesen benyomult Magyarországba. És ugyanez eset állana be, ha a monarchia két része egyesült erővel nem védené egymást. Ha egy oldalról elfoglalnák a német tartományokat, találkoznék, aki, tekintet nélkül azon elméleti distinctióra: várjon personal vagy realunio létezik-e köztük ? — zsebre tenné Erdélyt és Magyarországot. Európai és általános állambölcseleti szempontból tekintve a delegatió intézményét, igaz, hogy az példátlan és előzmény nélküli, de ez nem vád, mert az ausztriai-magyar birodalom is egy példátlan állam, mind históriai alakulását illetőleg, mind azon elemeket tekintve, melyek azt ma is képezik. Egy fejedelem alatt egyesült két önálló államtestület, melyek egyike alkotmányos jogait egy korona közösségére alapító , de egymás közt mégis közjogi viszályban levő országokból áll, a míg másikát oly országok és tartományok képezik, melyek részint jure patrimoniali a késő középkorban, részint hódítás, részint nemzetközi szerződések által kerültek az uralkodóház pajzsa alá: ily soha egy állammá öszsze nem olvadott országok közös ügyeit a legszabadabb és democratiai alkotmány alapján intézni el: ily közjogi és politikai jumcutma valóban nem találni kész biablont Kotteck Welcker Lexiconában. Várjon a delegatio intézménye bire és 1 mefdíi?«tarti életképesggel: az a történet ítélő széke élet-, álló, de ma el nem le 011 kérdés, mely felett vitatkozni 1 meTM elmélet és hiú profetizálás. Egy igazlat S azonban szent és rendületlen: hogy a történelemnek idő kell, s ha mértékre- Mai számunkhoz félív melléklet van csatolva.