Pesti Napló, 1869. november (20. évfolyam, 252–275. szám)
1869-11-03 / 252. szám
252. szám. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkeszti’..,éihcz intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek tere 7. szám félszint. Kiadó-hivatal: Szerda, november 3.1866. 20. évi folyam. A lap anyagi rétét iile’i, közlemények (e'fitetés pénz, klasís körüli panaszok, füirdetmények) a kiadó-hivatailhoz intéttmidők.PESTI HAPLÓ Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, vagy belj’lx't), házhoz hordva. Félévre....................12 frt. Évnegyedre . Egy hóra . 6 frt. 2 frt. Az esti kiadás különkiüdéseért felülfizetés havonkint . . 30 kr. Hirdetmények díja: a hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyílt tér : 5 hasábos petitsor 25 uj kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1869-kiact.—deczemberi folyamára. Előfizetési feltételek : Pesten házhoz hordva,vidékre postán küldve Fél évre.................................................11 frt. — Negyedévre................................................5 frt 60 kr. Egy hónapra....................................... . 1 frt 85 kr Az „Athen« . *s e n a e a m‘, a nyomdai részvénytársulat, mint tulajdonos és kiad. Irodai U.S ■rVTrr.Mgin. Pest, nov. 2. 1869 A közvetett adó. II. Nézzük már most, van-e okunk attól tartani, hogy adóink aránya felzavarja az egyes osztályok közötti egyensúlyt, proletariátust, pauperismust idéz elő s a tőkét, munkát egymásra uszítja ? Hogy e kérdésre felelhessünk, tisztába kell jönnünk társadalmi állapotainkkal, gazdasági helyzetünkkel. Nálunk a tömegnyomor még mindeddig ismeretlen, népességünknek 84% -ra önálló keresettel bír, s csak 16/0 az,mely segédmunkás, vagy napszámosként keresi kenyerét, s ezek között is a segédmunkások jó része nem vagyontalan. De ha tovább megyünk s a munkaadók, s munkások helyzetét vizsgáljuk, azt fogjuk tapasztalni, hogy nálunk a munkaadók helyzete koránt sem oly kecsegtető, mint aránylag a munkásoké. Pezsdülni kezdő iparunk, kereskedelmünk, mezőgazdászatunk sokkal nagyobb munkaerőt igényelne, mint amennyi tényleg van. Ily vivnonyuk között tehát a nemzetgazdászati tudomány örök törvénye szerint, a munkáskereslet magasra rúgtatja a munkabért, oly magasra, hogy amint köztapasztalásból tudjuk, a munkabér drágasága valóságos kalamitásként nehezül gazdasági termelésünkre. Ez az oka, hogy nálunk a munkások oly jövedelemnek örvendenek, minővel nyűgöt európai társaik egyáltalán nem dicsekedhetnek. Ily tapasztalatokkal szemben, kérdem, ki volna képes bebizonyítani, hogy társadalmi viszonyaink adóink hatása alatt a proletariátus- s pauperismusra vezetnek. Hegedűs úr előtt nem a mi speciális viszonyaink, hanem Franczia-, vagy Angolország társadalmi állapotai lebeghettek. Lehet ránk nézve intő példa ez országok társadalmi vajúdása, de nem lehet feltétlen támpont helyzetünk mérlegelésére. Nálunk a munkások kedvező helyzete valóban nem kívánja, hogy nagyrészt kényelmi czikkekre vetett indirekt adóink mostani arányukban továbbra is fenn ne tartassanak. Íme vegyük szemügyre fennálló adórendszerünkben a direkt s indirekt adók egymáshozi arányát Alapul veszem az 1869. évi költségvetést. Állami bruttó kiadásainknak 36,5% kát az egyenes adók, 7,6%-kát a fogyasztási adók, 25,9°/o-kát a jövedékek, 7,2%kát az illetékek, s így az összes indirekt adók 40,7°/o-kát fedezik. Tehát az összes közvetett adók 4,2%-val haladják túl az egyenes adókat. Ez már magában véve is kedvezőbb arány, mint bármely más szomszédos nyugati államban. De ha közvetett adóinkat közelebbről vizsgáljuk, az arány még kedvezőbbnek fog mutatkozni. Az illetékek s czukoradó főleg a vagyonos osztályok által viseltetnek, ezek fejében 7,2%-kot tehát bátran levonhatunk azon adózásból, mely a szegényt nyomja. De különösen a dohányjövedék sem oly adónem, melyről azt lehetne mondani, hogy kizárólag a szegény osztályt terheli, mert hisz a dohány jövedelmének 36%-át a szivargyártmányok jövedelme képezi, azt pedig csakugyan senki sem , mondhatja, hogy a szivarokat főleg a vagyontalanok fogyasztják ; a szivarok fejében tehát ismét levonhatunk 5,5%-ot a szegényt terhelő adókból; marad tehát 28% közvetett adó, mely gazdagot, szegényt egyaránt ér. Ismerve az adók általános hatását, ismerve speciális viszonyainkat, azt hiszem, kiki könnyen beláthatja, hogy adóink aránya korántsem ily téves, mely pauperismusra s proletariuatusra vezetne,s az osztályok felzavarását idézné elő. De fordítsuk meg a képet, s vegyük vizsgálat alá, hogy mely állapotokat idéznénk elő akkor, ha az indirekt adók előnyére az egyenes adókat rugtatnánk fel ? Mi itt tényleges viszonyainkból indulunk ki, s nem akarunk állami háztartásunk szükségeinek fedezése előtt szemet hunyni. Állami háztartásunk szükséglete előre láthatólag nem igen fog csökkenni, mert ha hadi budgetünket megnyirbálhatnánk is, marad elég állami czél,mely költséget, tetemes költséget igényel. Maradván tehát a mostani kiadási tétel, vegyük fel, hogy a „Hon“ munkatársai óhaja szerint, a fedezetet nagy részt egyenes adózás útján szereznénk be. Quid tunc? A termelőket nagy adóval kellene megrónunk. E helyzetet a nagy tőkével rendelkező termelők csak bírnák, de mi lenne a szegényebb sorsú kisebb termelőkből ? Ezek a nagy adók súlya alatt összeroskadnának, s kénytelenek volnának a nagy tőkéseknek helyt engedni. A középosztály elsatnyulna, elenyésznék, s lennének nagybirtokosok, nagyvárosok; a birtokok öszpontosulnának latifundiumokká, a kézműipar beleolvadna a gyáriparba. Az osztályok felzavarásától félnek önök , s íme a mitől félnek : és arra törekesznek! De tovább. Mi nem akarunk dinai falak közé zárkózni, mi a külfölddel folytonos összeköttetésben élő állam akarunk lenni, kénytelenek vagyunk tehát amenynyire lehet, az ottani viszonyokhoz alkalmazkodni. Külföldön, szomszédainknál a közvetett adók túlsúlyban vannak az egyenes adók felett. Ha tehát mi épen az ellenkező eljárást akarnánk követni, szabad csereviszony mellett magunkra hoznánk azoknak olynemű concurrentiáját, mely elnyomná mezőgazdászatunkat, iparunkat s kiszivárogtatná belföldről a tőkét oda, ahol az kedvezőbb helyzetben van. Vegyük a dolgot gyakorlatilag. Azon államokban, melyek minket kelet kivételével környeznek, a közvetett adók határozott túlsúlyban vannak az egyenes adók fölött; ignoráljuk mi ezen viszonyt s tegyünk ép ellenkezőt, s vegyük államkiadásaink fedezetét 60%-ban az egyenes adók s 15%-ban a közvetett adók utján, mi következik ebből? Az hogy a csekélyebb adóteherrel megrótt külföldi termények s iparczikkek elnyomnák a mi nagy adóval terhelt egyenes adóztatási tárgyainkat; birtokosaink,iparosaink a legszorultabb helyzetbe jutnának. Elsegényítenénk országunkat csak azért, hogy a közvetett adókat leszállíthassuk; kivennénk a kenyeret a szegényebb osztály szájából, hogy helyette olcsó dohányt, olcsó pálinkát adhassunk. És utóvégre is a proletariátust ugyanazon csatornán vezetnénk be, melylyel annak meggátolását vettük czélba. Adóredszerünknek lépést kell tartani a külállamok adórendszereivel, nehog e elenkező esetben adórendszerünkben a alproductionak előnyt biztosítsunk saját étményünk felett. A közvetett adóknak egyenes adók rovására való leszállítást tehát e szempontból sem helyeseltetnénk. Sőt általában véve azt mondhatnék, hogy ha az arányt megváltoztatnunk kell islene, ennek minden esetre az egyenes adók előnyére kell történnie. S részemről egy nagy reformlépésnek fognám tartani, ha képviseletünk az egyenes adókat leszállítaná, s az ez által okozott keresletet kényelmi czikkekre vetendő magasabb indirekt adók útján szedetné be. Mert a közvetett adók nem oly könnyen támadják meg a vagyonforrást, mint megtámadja a túlfeszített egyenes adó, s az sem áll, hogy alkotmányellenes volna az indirekt adó, mert hisz fizetésük a polgár szabad tetszésétől függ, s jövedelmük a parlament ellenőrködésének oltalma alatt áll. Nem oly káros hatású tehát nálunk a két adónem közötti arány, mint ezt némelyek elhitetni akarnák, sőt tovább menve azt állíthatjuk, hogy a fenlévő aránynak viszonyaink között az egyenes adók előnyére való kiterjesztése közgazdasági s társadalmi szempontból egyaránt kívánatos. DORNER RUDOLF: A cattaroi fölkelés. Újabb hírek hiányában a lapok ama kombinácziókkal foglalkoznak, melyek a dalmacziai eseményekkel kapcsolatban, ez időszerint napirenden vannak. A hadsereg magatartása még mindig defensiv. A ledenice-risanoi magaslatokon egy nagyszerű tábort készítenek, mely fabarakjaiban 20.000embert fog megóvni az időviszontagságoktól, melyek egyébként tűrhetetlenek lennének. Cattaro vidéke a legújabb tudósítások szerint valóságos zordon téli képet öltött. Havaz és fagy- A hegyeket, bár még a fák el sem hullatták leveleket, arasznyi hó fedi. Az nőn Minerva és — Fortuna. E két istennő ritkán jár együtt, annál szebb, ha találkoznak. Két miniszter kezet fogott, hogy a szegény iskolamesterek sorsán, a falusi iskolákon segítsenek. Nem új adót vetnek ki : az az 5% pótlék még csak mint sötét pontocska tünedez fel a láthatáron, hogy népnevelésünk zsenge vetésére majd mint termékenyítő eső, vagy legalább mint egy kis jó harmat hulljon alá. Nem szeretjük, mihelyt adó : ez velünk született polgári gyarlóságunk. Tehát nem adó. Nem is könyörögnek, mint annyiszor szoktunk, egy kis alamizsnáért. Meguntuk azt: vaknak való. „Éheznek nevelőink!“ „Dideregnek mezítlábas gyermekeink!“ „Hazafiság a nemzetiségnek !“ stb. mind elcsépelt frázisok, hatást vesztett ingerlőszerek. Tehát vájjon mi legyen ? Egy kis lotteria! Anyagi korban élünk, ki nem szeretne hirtelen meggazdagodni ? Százezer forint! Mit mindent tudnék azzal csinálni, mennyi titkos vágyamat kielégíteni, álomnak látszó terveket valósítani , s mindezt azon édes öntudattal, hogy egyúttal minden tíiumonak, a népnevelés ügyének tettem jó szolgálatot! Az ötlet tehát, mint látjuk, nem a legutolsó. Van, aki Lónyayt nem szereti, van tán, aki Eötvöst máshol szeretné látni, mint a közoktatásügy élén , de már aki a népnevelés ügyén okkal móddal egyet lendíteni ne szeretne : olyan ember ugye nem létezik. Vesz tehát mindenki egy pár sorsjegyet, akár jobb-, akár baloldali, akár közös iskola, akár felekezeti, akár állami felügyelet, akár korlátlan autonómia embere. Hogy ne venne, hiszen csak két forint az ára: nyeremény 100,000*, a húzás visszevonhatlanul november 30-án. Vesz a szegény, mert hisz a szegények segélyezéséről van szó, vesz a gazdag, mert mi neki az a pár forint! Nem is azért féltem a tervezett sorshúzásnak a sorsát, mintha az emberek ne vennének örömest, hanem eddigelé a 10-dik sem tudta, hol kapja azoka a sorsjegyeket. A falragaszok, melyek jóval ezelőtt itt-ott láthatók voltak az utczasarkokon, az azon napi színházi- és concert-programokkal együtt, rég eltünedeztek. Az adóhivatalokba, amelyek az elárusítással megbizattak, tudjuk, hogy nem örömest megyünk , no már ha el nem kerülhetjük, mint a rosz deák az iskolát. Egy kis lármát kell ezzel ütni, könnyen hozzáférhetővé, édesgetővé tenni, megmondogatni, hogy minő szégyen is volna egy ily vállalat bukása, vagy félsikere. Többek közt a tanfelügyelőknek jutott a feladat e téren egy kis tevékenységet ébreszteni. Nem hiszem, hogy valaki rész néven venné, a kit afféle sorsjegygygyel megkínálnak. Vegyétek hát! Ez egyedüli czélja e nehány sornak, feltéve, hogy a t. szerkesztőség felfogásomat helyeselve, lapjában egy kis helyet ad. Vegyetek! Z. A. előbbi hetek előit a bora rakonczátlanságai válták fel. Ily viszonyok közt tehát a szabadban való táborozás lehetetlenné van téve, oly talajon hol még az őrtüzekhez szükséges fát is bajos beszerezni, annál kevesbbé találhatni menhelyet vagy élelmiszereket. Ez utóbbiaknak a birodalomból való szállítása is igen meg van nehezítve a járhatlan utak, s a közlekedési eszközök hiánya miatt. Wagner altábornagy ezekre való tekintetből nem sürgette mindjárt a felkelés első napjaiban a hadcsapatoknak nagy tömegekben való szállítását, mivel élelmiszerek hiányában azok a legnagyobb szükséget lettek volna kénytelenek szenvedni. Igaz, hogy ennek ismét a felkelők némi előnyei, s az ezekből támadó hatványozott morális hatás, lettek eredményei, melyek a felkelés, előbb-utóbb bekövetkező sorsát késleltetik, sőt huzamosabb időre hátravetik. Wagner altábornagy, a Dalmácziában működő hadsereg vezényletét Auersperg asáfnak adja át, s Zárába távozik, hol a dalmát tartomány kormányzásának gyeplőit veszi kezeibe. E változással a hadsereg működésének irányában bekövetkezendő változásokat hoznak kapcsolatba. Valószínű,hogy a hadcsapatok csakhamar határozott agressív fellépéssel megkísértik véget vetni a felkelésnek. A török, illetőleg montenegrói határra való átlépés úgy látszik valószínűtlen. Tán a párizsi béke iránti tekintet van ez ügyben mérlegen, habár a garantírozó európai hatalmasságok csak örülnének, ha az osztrákmagyar monarchia e kis zugában a könnyen nagy égéssé fajulható gyuladás, minél előbb elnyomatnék, és Montenegrónak sem lehetne e határátlépés ellen kifogása, miután a török kormány fel van jogosítva a külügyeiben teljesen tőle függő kis állam területére bármikor egy barátságos hatalom hadseregét beereszteni. Az osztrák-magyar és török hadsereg ezen combinált operácziója azonban, mint mondók, aligha el nem marad. A török porta tekintélye is úgy kívánja, hogy e határátlépésmeg ne történjék, mivel a legnagyobb szegénységi bizonyítványt adna magáról a konstantinápolyi kormány, ha ezen tény által bevallaná, hogy a lázadás szinhelyével érintkező e kis államocskákat nem tudja féken, s a felkeléshez való csatlakozástól távol tartani. Törökország ez idő szerint el is követ mindent, hogy a határszéleken minél nagyobb O jdtUJU.KsOibIsaVUXVttb VUUJUU Uöoouj 0 a ouwutWIAlá./—támadt égés sziporkáit, melyektől egy görögszláv forrongás gyuanyaga borulhatna könnyen lángba, kioltsa Igen természetes, hogy Montenegro ezen a szomszédba könnyen elharapózható tüzes anyag fölszivására, s tovább szitására legkészebb; a török kormánynak tehát figyelmét főleg a feketehegyek vidékein kell összpontosítnia. Híve járt a napokban, hogy a „loyális“ Nikita fejedelemnek máris meggyűlt baja alattvalóival, akiket a cattaroi felkeléshez való csatlakozástól nem képes visszatartani. E hit egyik variánsa szerint, melynek valódiságáért azonban ki sem vállalhatja el a kezességet, a „loyális“fejedelem már menekülni lett volna kénytelen lázongó alattvalói közül. Az esti postával érkezett hírek szerint, a hadsereg máris támadó mozdulatokat intézett a felkelők ellen, minek következménye Zupa község önkénytes hódolata lett. Zupa község példája kétségkívül nem fogja eltéveszteni morális hatását a többi renitens helységekre, melyeknek makacs önbizalma a hadsereg erélyes föllépése által, pár ily hódolati tény után, könnyű szerrel megtörhető lesz. Jovanovics ezredes,akiről az a hír szórnak, hogy a dragalyi ütközetben kapott sebe következtében meghalt,egy más variáns szerint,már annyira felgyógyult, hogy a napokban dandárát személyesen fogja vezényelhetni. Ismét egy más variáns szerint helyére Simics ezredest fogna küldetni. A budapesti ügyvédi egylet negyedik (birói szervezeti, magánjogi, perrendtartási és jogtanulmányi) szakosztályának nyilatkozata a fiák és bírósági hivatalnokok felelősségéről szóló törvényjavaslat tárgyában. Még elavult és hiányos törvények mellett is kellő igazságszolgáltatás lehetséges, ha azoknak alkalmazása lelkiismeretes és értelmes, kellő szakktudománynyal felruházott bírákra van bízva. A bírói hatalom gyakorlásáról szólló törvény értelmében az igazságszolgáltatás el nem mozdítható bírák által fog ezentúl gyakoroltatni. De még a kinevezett királyi bíróságok is csak akkor fognak a bennök helyezett várakozásoknak megfelelni, ha nevezetesen az átmeneti és kezdeményezési állapotban kellő ellenőrködés és szigorú fegyelmi hatalom alá helyeztetnek. A fegyelmi hatalom nálunk eddig nem igen gyakoroltatott, nevezetesen a municipális bíróságokra nézve ily fegyelmi hatalom teljes hiányát sokszor fájdalmasan tapasztaltuk. Azért is a velünk közlött törvényjavaslat főelvével, t. i. avval hogy a bírák és a bíróságok egyébb személyzete szigorú de igazságos fegyelmi eljárásnak vettessenek alá, teljesen egyetértünk. Mindamellett a törvényjavaslat minden egyes intézkedésével egyet nem érthetvén, ahhoz következő megjegyzéseink vannak : 1.) A törvényjavaslatnak 10—19. §§-ban a hivatali büntettek felsoroltatnak és egyenként értelmeztetnek. Nézetünk szerint ezen értelmezések nem a bírói felelősségről szólló ezen törvényjavaslatba, hanem az anyagi büntető törvénykönyvbe tartoznak. A büntető törvénykönyvnek legközelebbi országgyűlési tárgyalása helyeztetett kilátásba; ez megtörténvén, vagy ugyanazon szakaszok két különböző törvényben ismételve fordulandnak elő, vagy ugyanazon bűnös cselekvény az egyikben úgy, a másikban eltérőleg fogna értelmeztetni. Ha ezen értelmezéseknek a büntető törvénykönyvből lett kiszakítása, az utóbbinak talán később leendő életbeléptetésével kívántatik igazoltatni, akkor következetes lett volna a büntetés mélyét is ide igtatni, mi azonban nem történt és azon lehetség is fennmaradt, hogy egy régiebb törvényünk alapján a kellőleg értelmezett vesztegetés csupán hivatalvesztéssel és 100 ftnyi bírsággal fogna fenyettetni. Valamint a törvényjavaslatban a büntetés mérvére történt, hogy t. i. a fennálló törvényekre és a törvényes gyakorlatra utaltatott, hasonlót a hivatali bűntettek élelmezésére nézve is lehetett volna tenni. Ennélfogva az e helyre nem való értelmezéseket kihagyva, a 6. §-t következőleg kellene fogalmazni : „A hivatali bűntettek általában és különösen a hivatali titok közlése, a megvesztegetés, a zsarolás, az erőszak, a hamisítás és a sikkasztás megbüntetése, a rendes bűnvádi eljárás útjára tartozik. A bűntett eseteit és a büntetés mérveit a fennálló törvények és a törvényes gyakorlat határozzák meg. A bírói illetőség iránt szintén a fennálló törvények irányadók.“ Ha mindamellett a hivatali büntettek értelmezése ezen törvényjavaslatban helyt foghatna, a soknak találjuk és előre bocsátván, miszerint a büntettek ezen osztálya az 1843-iki javaslatban 59 hosszú szakaszon át 19 lapon tárgyaltatik, mégis az egyes értelmezésekhez néhány megjegyzést velünk kockáztathatni, ugyanis a) A megvesztegetés büntette úgy értelmeztetik, hogy azt „azon bíró vagy bírósági hivatalnok követi el, ki hivatalába vágó valamely cselekvény teljesítéséért, vagy elmulasztásáért ajándéot vagy előnyt k ván, vagy azt előzetesen elfogadja, vagy az erre vonatkozó ígéretet vissza nem utasítja.“ Ezen felfogás szerint hivatali bűntettet nem követne el, aki azon biztos kilátásból, hogy az érdekelt fél által utólagosan fog jutalmaztatni,valakinek érdekében cselekszik és a neki előre nem épen világosan ígért ajándékot vagy előnyt utólagosan elfogadja. Azért is a 13. §-ból az „előzetesen“ szó ki volna hagyandó. b) A 15. § ban az erőszak értelmezésénél helyén volna a kínzást, botozást és vallomások kicsikarását is felemlíteni. c) A 17. §-ban a hamisítás esetei közé azon lehető eset is volna sorolandó, ha a biró hivatalánál fogva nála levő más okiratot (melynek szerkesztésére éppen nincsen hivatva, például magán okiratot) hamisít. 2) A 20. § ban a fegyelmi vétségek közt sem a hivatalos teendők elhanyagolását, sem a felekkel való durva és illetlen bánásmódot, sem az ügyfelek, tanuk, szakértők és ügyvédek ellen elkövetett becsületsértéseket nem látjuk határozottan említve. Fegyelmi vétségnek, nézetünk szerint, még azon eset is volna tekintendő, midőn az érdekelt bíró érdekeltségét be nem jelentvén, az ítélethozásban a pptás. 56-ik §-a ellenére részt vesz, mert igaz ugyan, hogy ily esetben a feleknek perorvoslat áll rendelkezésükre, de sokszor ők a bíró érdekeltségét maga idejében még nem ismerik, és csak a semmiségi panaszra engedett határidő lejárta után jutnak annak tudomására. Ugyanezen 20. § hoz mint kivételt az utolsó bekezdésben foglalt kivételhez, hozzá óhajtanak tétetni, hogy a bírónak még a vele rokonságban vagy sógorságban levő személyek ügyeiben sem legyen szabad birótársaira hatni. 3) A 30. §. szerint a biró az elnök álta meginthető, mi ellen jogorvoslatnak nincsen helye. Minthogy azonban ily megint és igazságtalan és a bíróra nézve sértő is lehet, meg kellene az intettnek engedni, hogy ily csekélyebb esetben is, amennyiben az intést el nem fogadja, ügyét a fegyelmi bírósághoz felvihesse.