Pesti Napló, 1870. június (21. évfolyam, 124-146. szám)

1870-06-03 / 126. szám

126. szám Szerkesztési Iroda: Ferencziek­ tere 7. ezim. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek tere 7. szám fflmszint. A lp anyagi részét ille­t közle­mények (előfizetési pen. . kiad­ás körüli panaszok, iu­rditmin­gok; a kiadó-hivatalhoz emlők. REGGELI KIADÁS. Péntek, junius 3. 1876 21. évi folyam, Hirdetmények díja: Előfizetési föltételek: Vidékre, postán: ▼*87 helyben, házhoz hordva: E.rész évre . . .­­2 frt. Félévre....................11 frt Negyedévre ... 5 „ 50 kr. K 1 hóra. .... 3 „ 70 kr. E­gy hóra .... 1 , 1­5 kr. 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 uj kr. Bélyegd­íj külön 30 uj kr. Nyilt-tér : 6 hasábot petit­sor 25 uj kr. PEST, JUNIUS 2. A szerb radicál párt lapjaiban heves­nél hevesb polemizáló czikkeket találunk a „Napló“ ellen, s ha e polémiákra ezen­nel mi is megteszszük észrevételeinket, tudjuk jól, hogy holmi nagyobb gyakor­lati sikerre felszólalásunk e köröknél nem igen tarthat számot,de álláspontunk, eljá­rási módunk korrectségének tudata köte­lességünkké teszi, hogy egy­szer­ minden­korra bizonyos dolgokat minden tartózko­dás nélkül elmondjunk. * A „Zastava“ egy csomó más vád kísé­retében a denunciatióval is kedveskedik azért, mert karlovitzi leveleinkből az rítt ki, hogy a Miletics-párt ellen nincs semmi bizalmunk és tudósítónk constatálta a je­leket, melyek e párt subversiv irányzatá­ra engednek következtetni. Fölösleges dolog volna, ha a „Zastavá“-val a „de­­nunciatio“ fogalma, értelme vagy a felett akarnánk pörlekedni, hogy mennyire al­kalmazható ez publicistái eljárásra, mely nyilvánosan politikai tényekből követ­keztet egész politikai rendszerekre. Csak egyszerűen kijelentjük, hogy teljesen iga­za van abban, hogy nekünk a Miletics fé­­le töredék iránt nincs semmi bizalmunk, álláspontjával nem tartunk semmiféle transactiót lehetőnek, tiltakozunk ennek még gondolata ellen is, s készek vagyunk az ellene való harczra, ha úgy tetszik, a végletekig. A magyar nemzet eljárása a nemzeti­ségek irányában határozott, világos, két­­ségbevonhatlan. Ama prókátorias szőr­­szálhasogatás, mely a jog betűjébe ka­paszkodva, ez alapon vonja deductióinak körét, a nemzetiségekkel szemben sem volt sohasem osztályrészünk, s volt lele­künk s értelmünk hozzá elég, hogy egész arányában felfogjuk ez­­irányban is amaz axióma horderejét, mely a politikai kér­dések megoldásában a politikai ösztön s érzéknek is kijelöli a maga helyét- Mi bíztunk és bízunk a szabad alkotmány s a felvilágosodás bűverejében, mely végre is a szűk látkörű s roszul felfogott fajér­dekeket alárendeli a közszabadság ma­­gasb, általános­ közérdekeinek, s actión­­kat a kiegyezés óta csak is eme szempon­­tok határozták meg. Ezek azonban nem fognak terjedni so­hasem annyira, hogy tétlenül nézzük, ha az alkotmányt is felhasználják ellenünk, ha a szabadság csakis köpenyül szolgál az izgatásokra, s ha, míg mi testvériesen megnyitjuk hajlékunkat a velünk szövet­kezett népfajoknak, ezek egyes töredékei másra sem gondolnak, minthogy e hajlé­kot fejünkre gyújtsák. Nem született meg az az ember, ki nagy nemzeteknek a po­litikai léhaságot, közérdekeik félreismeré­sét, az állami öngyilkosságot merje komo­lyan ajánlani. Távol áll tőlünk, hogy az úgyis kitö­rőfélben levő tüzet szítani, a kormányt oly nyakrafőre kezdeményezett intézke­dések megtételére nógatni akarnék, me­lyekkel csak veszedelmesebbé tehetné a helyzetet. A kormánytól nem várunk töb­bet, mint a közszabadság s alkotmány fentartására az intervenciót — a legvégsőbb esetben, de ekkor teljes erély s a törvény által eléje szabott kötelességek önérzeté­nek egész tekintélyével. De ha így az esetlen és a szükség által nem parancsolt kormányi beleavatkozás­­tól óva intünk, annál élénkebben kell sza­vunkat hangoztatnunk, maguk a nemzeti­ségek józanabb intelligentiája­­felé, mely nem egy helyütt a működési térről vissza­vonulva, saját érdekeit is a lehető legro­­szabb tapintattal átengedi a radicál nemze­tiségi proletárok és eszeveszett fanatikusok terrorismusának. Vagy mit tapasztaltunk csak az imént is a karlovitzi congressuson ? A szerb intel­ligent azon részének igen sok képviselő­je, mely előtt a magyar és szerb közötti testvéri viszony drága és édes becsesei lkt, siettek a congressusba lemondó leve­leiket beküldeni, s a küzdelem elől félre­vonulva, a gyönge idegzetű s a határozó pillanatokban lélekjelenlétét rendesen el­vesztő Subotics s a vad agitator, Miletics­­nek engedék a tért. Ily előjelek után min­denki előrelátható, hogy a szerb egyházi congressuson a kormányhoz szóló papság erőtlen ellenzése csakhamar megtöretik, s a tárgyalások azon mederbe fognak szo­­rittatni, melyből csak Miletics és társainak malmai kaphatnak vizet. E nemzetiségi radicalokkal szemben a congressus conservativ pártja nemcsak fegyelem nélküli, de mondhatni, teljesen rendezetlen volt, a kormány képviselője áthágyatlan semlegességet követett s igy történt, hogy a congressus oly határoza­tokat hozva, melyek működési körét köz­vetve a politikai térre is átjátszák, a con­­gressusi elnök kezében mintegy nemzeti­ségi dictatori hatalmat csoportosít, s ha határzatai szentesittetni fognának, Miletics és pártja kezébe, azon Miletics kezébe, ki Szerbiában a politikai csőd alá jutottak névsorán legelől áll, commassalja a ma­gyarországi szerbeknek nemcsak egyházi, de politikai ügyei és nagy terjedelmű nemzeti vagyona feletti rendelkezést. S kérdjük már most, e határozatok, mily helyzetet teremtnek maga a visz­­szavonult szerb intelligentia számára ? A kormány vagy szentesíti e határoza­tokat, vagy nem. Ha szentesíti, oly cli­que munkálata és szervezkedése nyer valósítást, melyről maguk a szerbek jó nagy része is csak indignatióval emlékez­hetik meg. Ha pedig nem szentesíti, tág kapu van nyitva újabb, nagy arányú iz­gatásokra, melyek föl fogják dúlni a köz­­nyugodalmat, s nolens-volens a küzdtér­re sodorják a most visszavonultakat, de azon különbséggel, hogy oly akadályok­kal állanak majd szemközt, melyek mű­ködésüket tetemesen megnehezítve, a most csak némi tettleges jóakaratot igény­lő sikert kérdésessé tehetik. De végtelenül lehangoló e jelenség a közszabadság tekintetéből is. Az nem vál­­hatik sem a józan nemzetiségi pártnak, sem a haza fejlődésének előmozdítására, ha a szabadság és közrend érdekeit, mint egymást kizáró fogalmakat látjuk a mér­legbe vetve. És a karlovitzi kongressu­­son körtülbelől ez is történt. Midőn Miletics ultrái a világi elem túlsúlyát hangoztatják az egyháznak oly ügyeiben, melyek annak világi viszony­lataira vonatkoznak, oly elvet mondanak ki, melyet mi is drága s nagy elvnek tar­tunk s a kath. autonómia szervezése kö­zül — ha e szervezés egyátalán létesülni fog, mit most még nem mernénk állítani — valósítva szeretnék látni. De a­mig nálunk ez elv csakis a szabadság s a fel­világosodás utáni vágy természetes kö­vetkezménye, Mileticsnél ez is csak nem­zetiségi izgató eszköz, melylyel alapjaiból akarja kiforgatni azon ellen­eket, melyek állásuknál fogva a tényleges hatalommal rokonszenvezni szoktak. Vigasztalan, sötét a kép, mely e voná­sokban elénk tükröződik, akármiként for­gatjuk ezt. De mert annak tartjuk, mert a haz­a és a szabadság érdekeinek szeretete kényszerít ennek nyílt constatá­­lására — gyönge szavunkat hangoztatni fogjuk a kötelesség teljesítésének öntuda­tával, akármiként zavarhassa is ez meg némely urak circulusait Karlovitzon, Új­vidéken, vagy akárhol egyebütt. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Tarakanov herczegnő. (A „Revue des deux Mondes“-ből.) II. (Folytatás.) A herczegnő jónak látta őket megelőzni. El­utazása napján Radzivil és nővére számosak társaságában eljöttek és a kikötőig kisérték őt; itt honfitársai nevében felszólalva, kifejezést adott azon reményének, miszerint nemsokára azon a helyen láthatja őt, melyre születése ál­tal hivatva van. Ő válaszolt, hogy mint orosz czárnő dicsőségét fogja találni abban, hogy jóvá tegye Lengyelország irányában azon bűnt, me­lyet egy más czárnő elkövetett. Itt történt elő­ször, hogy születése és tervei hivatalosan ki­­hirdettettek. Radzivil kieszközölte a raguzai franczia kon­­sul, Descriveaux urnát, hogy engedné át a her­­czegn­őnek nyaralóját, mely csekély távolságra feküdt Raguzától, gyönyörű helyen, egy dom­bon, mely tele volt szórva kertek, villák és sző­lőkkel, nem messze az úttól, mely a gravosai kikötőtől a városba visz. Mihelyt Radzivil azok­kal, kik ide kisérték, megérkezett, ezen kedves lakás lett az expeditió főhadiszállása. Radzivil minden költséget fedezett és majd mindennap a herczegnő asztalánál ebédelt, ki nem mulasztá el meghívni a lengyel és franczia társaság leg­kiválóbb tagjait Kezei közt irományok léteztek, melyek hitelesen és döntőleg bebizonyították, kivonata szerint jogait, melyeket a császári ko­ronához tartott. A többi közt két okmánynyal birt, melyek által nagy Péter és I. Katalin a trónöröklési rendet szabályozták; a legfontosabb volt Petrovna Erzsébet végrendelete, melyben örökösévé leányát, Erzsébetet, nagykorúságáig pedig kormányzóul Péter, holsteini herczeget nevezi ki. Ezen okmányok, melyeket Radzivil herczeggel közölt, a helyzet és az udvari sze­mélyzet, valamint a politikai hagyományok és az orosz kanc­ellária irányának tökéletes isme­retéről tenek bizonyságot. Ez okmányokat köz­zé akarta tenni azon kiáltvány támogatására, melyet nemsokára kibocsátandó vala; de azok­nak másolatát haladék nélkül akará az orosz hajóhad parancsnokához juttatni, mely épen azon időben a livornoi kikötőben horgonyolt; a parancsnok II. Katalin kedvenczének, Orlov Alexisnek fivére volt, kinek,mint mondák,fontos okai voltak az elégületlenségre, és kit a herczeg­nő könnyen a maga részére megnyerhetni re­mélt. Honnan birta ő ezen irományokat ? Rad­zivil nem látszott azon töprenkedni, és legki­sebb ellenvetést sem tett, akár mivel jónak látta mindent helyeselni tüzesebb bonczolgatás nél­kül, akár mert a herczegnő ügyességének sike­rült valószínű magyarázatát adni a módnak, melyen az okmányok birtokába jött. Az az idegen társaság, harczias modorával és csillogó reményével rendkívüli élénkséget ter­jesztett Raguzában. A herczegnő története, melynek minden nap újabb és regényesebb fej­leményei lepleztetek le, a perzsa sah házassági ajánlatának visszautasítása utazásai Oroszorszá­­gon keresztül, melyeket férfiruhában járt be, szép­ségének fénye, magatartásának imponáló méltó­sága,az ékesszólás, melylyel terveit kifejtette,kü­lönös dicskörrel vevők körül. Van Raguzában egy nemesség, mely legalább Nagy Károly ko­ráig viszi fel származását, és melyet régisége minden időben gőgössé tett; ezen nemesség tör­te magát a szerencse után, hogy ő fenségénél bemutattassék. Semmi gyanú sem forgott fenn a herczegnő helyzete iránt és ki sem mert vol­na vállalatának sikerében kétkedni annyira, hogy egy utas, ki Montenegróból jött, mivel oly kifejezésekben beszélt felőle, melyek nem látszanak elég tiszteletteljeseknek, azonnal ki­hívást kapott Domanskitól, és a párbaj után, noha csak könnyű sebet kapott, nyakra főre el kellett hagynia Raguzát, hogy új kihívásokat elkerüljön. A fremant, melyet Radzivil több hónap óta szorgalmazott, hogy a török hadsereghez indul­jon, egy napról a másikra várták. Szerencsét­lenségére az 1774. év, mely oly kedvezőtlen volt az uralkodókra nézve, miután rövid időkö­zökben XV. Lajos király, XIV. Kelemen pápát és III. Musztafa zultánt látta elhalni, egy feje­delmet emelt az ozmán trónra, ki semmivel sem birt előde harczias tüzéből. Abdul-Hamid khán zultán békés és szelíd jellemű volt. Azonfelül a birodalom belseje meg volt ingatva több ba­sának gyakori lázadásai és függetlenségi törek­vései által. A kincstár annyira ki volt ürítve, hogy a­zultán nem fizethette meg a janicsárok­nak a szokásos d­zs­ü 1­ü á z-a­k-c­s­e s z i t, vagy­is trónfoglalási ajándékot. Ez okból a porta na­gyon hidegen fogadta Radzivil közleményeit és nem sietett válaszolni oly segélyzőknek, kik mindenek előtt pénzt kértek. A nyár derekán hírül vették, hogy Romauzov tábornok átkelt a Dunán és hogy sikerült neki Muhsin-Zádé sze­­raszkiri Várnától, hol raktárai voltak, elvágni ; kevés nap múlva hire érkezett, hogy a szerasz­­kir, elhagyatván serege által , Kainardzsiban, Bolgárországban, békét kötött. Ez esemény fel­forgatta Radzivil minden számítását. Ő remélte vala, és kétségkívül helyesen, hogy az ő és tár­sainak jelenléte, a bujtogatás szítása Lengyel-I­ránban a confoederatio által, mely akkoron Lán­caiban újra alakulni kezdett, hogy a lengyel Patriotismus kitörése, mire az ő megjelenése a török táborban vala felt adandó, uj nevet ad­na a háborúnak. Azonkívül meg volt győződve, hogy az uj kormány, mely Francziaországban inauguráltatott, és komolyabb , tiszteségesebb volt, mint XV. Lajosé, sietni fog jóvátenni Len­gyelország elhagyatását és felhasználni a körül­ményeket a javára leendő közbenjárásra, ha nem is fegyverrel, de legalább diplomatiája által. A béke megsemmisíti ezen tervét, és Radzivil nem titkolt, hogy Törökország részéről mit sem remél többé. A herczegnő nem osztó reménytelenségét, ha­nem rendü­letlen bizalmat színlelt. Nézete sze­rint a helyzet soha sem volt kedvezőbb; véle­ménye szerint megérkezett a nyilatkozás és cse­lekvés ideje. Mivel nem tudta, hogy a kainardzsi béke a­zultán felhatalmazása folytán köttetett, nem kétkedett, hogy ez örülni fog, ha ürügye lesz azt nem szentesíteni, és ezen ürügyet ő akarta neki szolgáltatni jogainak és Katalin bi­torlásának hirdetése által. Pugatschew nem volt még legyőzve, és nem is lenede oly könnyű vele boldogulni. Ez követőivel a hegyek közé vonult vissza, hova rendes hadsereg nem követ­hette és honnan kirohanva vassal és üsz­kökkel kezében, rémületet hozott a kastélyokra és fel­élesztette a reményt a parasztok szivében. Ha a­zultán csak némi segélyt juttat neki, Katalin kénytelen lesz seregét a Duna vidékéről vissza­­hini, és ezt tenni a sultán el rém mulaszthatja saját érdekei megsértése nélkül, mihelyt arról értesíttetik által, hogy Pugatschew csakugyan az ő fivére, Tarakanov herczeg. És azonnal átadott Radzivilnek egy levelet, azon kéréssel, hogy azt a szultánnak kezéhez juttassa. Radzivil m­eglepetve látszott lenni e rokon­ságtól, melyről neki eddig sohasem szólott és meglepetése igen természetes volt. A hírlapok mindazok között, miket Pugatschewről közöl­tek, egy szóval sem említék azt, hogy ő Erzsé­bet fiának kíván tartatni. — Sőt tudva veti, hogy III. Péternek állította magát, kivel rend­kívüli hasonlatosságot mutatott, és hogy rubele­ket veretett ez utóbbinak arczképével és e kör­irattal Redivivus et ultor. A herczegnő ezen ellenvetésre a legkisebb zavar nélkül azt felelé, hogy Pugatschew, miután durva parasz­tokat kellett támadásra birnia, nem a­kart nekik oly tényeket felfedezni, melyek azok tudatlan és naiv elméjében Erzsébet czárnő becsületét károsíthatták volna, és a­helyett, hogy jogokat magyarázott volna nekik, melyeket azok csak nagy bajjal érthettek meg, inkább oly nevet és czímet vett fel, mely ismeretes volt előttük. Igaz ugyan, ugymondá, hogy Petrovna Erzsébet vég­rendelete, melyet a herczeggel közlött, nem tesz emlitést ezen fiúról, de ezen hallgatást a legfon­tosabb okok magyarázzák, melyeket kész volt vele közölni. A herczegnő története, mely a Raguzában tar­­tózkodó franczia tisztek leveleiben lelkesült han­gón lett elbeszélve, körözni kezdett a párisi sa­­lonokban és élénk kíváncsiságot keltett. Laro­­chefoucauld herczeg és Bussy gróf Németor­szágba utazván, Obersteint is meglátogatták, melynek magányában a limburgi herczeg bús­lakodott. A herczegnőről beszéltek vele. Mint­hogy ekkor már értesítve volt annak ármányá­ról a musbachi ismeretlennel, bo­­szusága keserűségében talán meggondolatlan felfedezésekre ragadta magát, vagy tán többet árult el látogatóinak, mint menyit maga mondani akart ? Elég az hozzá, hogy ezen urak különfé­le részleteket gyűjtöttek, melyek levelekben el­jutván Raguzába, figyelmet ébresztettek. A na­pokat bajosan lehetett e kis városban kitölteni. A tétlen ég és az unalom utat nyitottak a gyanúnak, és különösen a fiatal franczia tisztek, kik már kiábrándultak első lelkesedésükből, szívesen gúnyolták egymást lovagias hevük miatt, és a nőt sem kímélték, ki annak tárgya volt. Egy véletlen eset még megerősítette bennök a gyanút, és helyrehozhat­an csorbát ejtett a her­czegnő hitelén. A nélkül, hogy kényes, vagy szigorú lett volna, és daczára bizonyos kegyes­ségnek, melyet mindenki felhasznált, és melyben a kaczérságnak nem volt semmi része, sohasem mellőzte a legfőbb tartózkodást, mely a legme­részebbeket is féken tartotta, és ez nem volt a legkevésbé sajátságos vonás, hogy egy fiatal nő magaviselete, ki körül volt véve bámulókkal, és szivesen fogadta, mint tudva volt a limburgi herczeg hódolatát, legkisebb alkalmat sem nyúj­tott a gonoszságnak. Szeptember hó vége felé midőn a szőlő már érésben van, a Raguzába menő parasztok egy napon korán reggel egy ösvé­nyen, Descriveaux úr kertének ajtajától, mely a szőlők felé nyílt, néhány lépésnyire egy embert találtak, aléltan és sebesülve. Kezében kulcsot tartott, melyet a kert ajtajához valóink ismer­tek fel. Bevitték a városba. Ez az ember Domanski volt. Az­­t beszéld, hogy már több éjjel egy embert látott a szőlők közt tévelyegni, hogy fel­kiálton, és minthogy Fest, június 2. (Az osztályok közül) ma, értesü­lésünk szerint a következők tárgyalták a köz­törvényhatóságokról szóló törvényjavaslatot. Az I. osztály a II fejezetig haladt a részletes vitában, s minden §-nál vita fejlődött ugyan, de valamennyi szakasz lényegtelen módosítás nél­kül elfogadtatott. A II. osztály a VII. fejezetig ment, s miután a főbb kérdések, melyek eddig el­ tárgyaltattak, lényegtelen módosítás nélkül fogadtattak el, ki­látásban áll, hogy a holnap bevégzendő két fejezet is lényeges változtatás nélkül megy ke­resztül. A III. osztály a 3-ik §-t végezte el, hosszas vita után, melyben az ellenzékről részéről Ghy­­czy, G­yörffy, Iványi vettek részt. A törvényja­vaslatot Deák, Tanárky és Rudnay védték. A IV. osztály ma kezdte meg az általános vitát és t. j.-t 14 szavazattal 6 ellenében hosszas discussio után elfogadta.A törvényjavaslat mellett a következők emeltek szót: Pulszky Ferencz, Kuba János, Simay Gergely, Királyi Pál, Hosszú József, Kemény István b., Olgyay Zsigmond. Ellene szóltak: Simonyi Lajos b., Tisza László, Kiss Miklós és Péchy Tamás. Az V. osztályban ismét heves vita fejlődött ki, s név szerint a 3. §-nál élénk és hosszan tartó volt. A törvényjavaslatot Horváth Döme védte, Török Sándor gömöri, a kormány részéről Sza­­páry Gyula gr. miniszt. tanácsos. Az V.osztály a 12 §-ig haladt a vitában lénye­ges módosítások nélkül.­ A VI. osztály a IV.fejezetet tárgyalta és fo­gadta el, az V. fejezetben azonban csak a bije­­lölésről szóló §-ig haladt­án. A VIII. osztály ma délelőtt tárgyalta és változatlanul elfogadta a felebbviteli bíróságok elrendelt szaporítása ,életbeléptetésére szüksé­gelt póthitelről szóló­­­törvényjavaslatot, a bát­­taszék -dombóvár zákányi vasút kiépíttetése ér­dekében benyújtott törvényjavaslatot pedig azon feltétellel fogadta el, hogy annak földszinti mun­­kálatai az első rendű vasúti munkálatok kívá­nalmai szerint készíttessenek el olyformán,hogy a könnyebb rendű sínek, szükség beálltával az el­sőrendű­­vasutakra megkívántató nehezebb sí­nekkel cseréltethessenek fel. A központi bizottság délután 4 órakor összeülvén tárgyalás alá vette a felebb­­viteli bíróságok költségeire szükséges póthitelr­ől szóló törvényjavaslatot, nemkülönben a bátta­­szék-dombóvári vasútról szólót, és mindkettőt elfogadta. Az osztályok előadói a következők voltak: I. o. Bujanovics Sándor, II. o. Prileszky Tádé, III. o. Rudnay István, IV. o. Kuba József, V. o. Urházy György, VI. o. Wochár­er Béla, VII. o. Török Dániel, VIII. Szőgyény László, IX. o. Hrabár Manó. A központi bizottság előadója Bujanovics Sándor. Vidéki nyilatkozat: a köztörvényhatóságok rendezési törvényja­vaslatáról. Szeged, máj. 26. Sok tinta fogyott el e kérdésben, sok eszme vált érte közvagyonná, sőt egész kis irodalom nőtte ki magát. Kossuth Lajos is megígérte egykor, hogy e kérdést tü­zetesen megoldandja s javaslatával a nemzetet megajándékozza , ám ezzel mai napig adós maradt s most kijelenti, hogy nem kell rendezés, nem kell codifikálás. De, hogy az állapot így nem maradhat s törvénynek, rendnek kell uralkodnia, to­vábbi indokolásra nem szorul, követeli az élet, kívánja a nemzet. Csak az a kérdés: váljon az előttünk fekvő kormányjavaslat megfelel-e az or­szág kivonatának s a kitűzött czélnak? Részemről azon nézetben vagyok, hogy a javaslat a szőnyegen forgó kérdést alapelveiben helyesen iparkodik megoldani. Mert mi a czél, mi a főirány? A fe­lelős kormánynak józan összeegyeztetése a köztör­­vényha­tóságokkal akként, hogy egymást meg ne sem­misítsék, s hogy a mellett, hogy a törvényhatóság az állami közigazgatásnak végrehajtó közege legyen, egyúttal önálló önkor­mányzattal és politikai hitellel is bír­jon. Nézzük már röviden,­­ mert a na­gyobb szabású ismertetéshez és tüzetes megbíráláshoz e helyütt tér és idő hiány­zanak, azon alapelveket és utakat, me­lyeket a javaslat a czél elérésére elénk­ír; bár kívánatos lett volna, hogy a ja­vaslat külön szervezze a várost, és külön a megyei törvényhatóságokat egy tör­vényben, azon különböző elemek miatt, melyeket az élet bennök tettleg kifejtett. 1. Az egyéni és testületi kormányzás formája. Ez egyike a legfontosabb kiinduló alapel­veknek, miket megoldani kellett.Az egyé­ni rendszer egy magasabb állami közeg­ben központosítja az ország közigazgatá­sának egyenlő irányát, valamint az auto­­nomikus tevékenységnek felügyeletét, termész­etes, hogy a rendet jobban bizto­sítja, a kormányzást egyszerűbbé­s gyor­sabbá teszi, de a felelősségi el­vet is inkább életbe lépteti.A testületi kormányzás ellen­ben lassabban és nagyobb súlylyal moz­gatja az összes közigazgatás gépezetét, job­ban korlátolja a központi kormány túlhaj­­tásait, inkább besánczolja a törvényható­­ság jogait, de a felelősséget is illusóriussá teszi. Amaz megfelel a modern kormány­zati politikának, emez összes alkotmá­nyunknak volt egyik fő jellemvonása. Az indokok, melyek mindkét rendszer mellett harczolnak, arra indítnak, hogy sajátságos nemzeti viszonyaink közt mind­kettőt egymással egyesítsük. A javaslat e szerint jár el. A megyék és városok élére főispánokat állít, nem dignitási, ha­nem hivatalnoki jellemmel s oly hatás­körrel, mit a részleteknél korlátolni óhaj­tanánk , tulfelől azonban a közigazgatás főágaiban a választott alispánokat, pol­gármestereket és bizottmányi közgyűlé­seket is lényegesen részesíti. Mondottuk, hogy a városok élére. Nem tagadható, hogy a városi elavult kezelésnél, tetemes hátrányok és károk fordultak elő mind az egyes polgárok, mind az ország érdekei tekintetében, és pedig nemcsak a közigazgatás, hanem a törvénykezés terén is. Itt valódi kiskirályság uralkodott pa­­nasztehetés és megtorlás nélkül; a szabad­ság rendezése tehát nagyon is indokolt. Az alkotmány épségben tartása feletti őrködés az országgyűlést illetvén s ez korunkban csaknem permanens lévén, a végrehajtó hatalmat első­sorban a kor­mány gyakorolja felelősség mellett, an­nak tehát rendeletét szabály szerint vég­­rehajtandók. E tekintetben a javaslat a törvényhatóságoknak ismételt felírási jo­got biztosít, sőt a meg nem ajánlott adó

Next