Pesti Napló, 1870. augusztus (21. évfolyam, 147-175. szám)

1870-07-15 / 159. szám

vetlen fölvilágosítást ne követelhessenek. Azu­tán meg, ha a közös kormány valamiképen — mitől ugyan­isten őrizzen — jónak látná aktív politikát követni, kitől szerezné meg az arra szolgáló eszközöket ? Egyedül a bécsi bi­rodalmi tanácstól és a magyar országgyűléstől! Csupán ezen két testület, de nem a delegációkat, illeti a kölcsönkötés ; egyedül azoknak áll jo­­gukban az állampapírok szaporítása a törvénye­sen meghatározott illetéken túl. Azt hiszszük tehát, hogy a­mely testületek jogosítva vannak a politika szükségleteire szolgáló eszközöket megszavazni, ugyanazoknak áll jogukban és kötelességükben a birodalom politikájára is el­határozó lefolyást gyakorolniuk. A magyar or­szággyűlés nem is fogja e jogának megcsorbí­tását senkitől eltűrni, az osztrák birodalmi ta­nácsnak pedig legkisebb oka sincs az őt illető jognak csak egy betűjét is a delegátiókra átru­házni. Tegyük rá kezünket az adókincsre — kell, hogy a birodalmi tanács politikája ez le­gyen. A delegátióban azonban az urak házának tábornokai a lengyelekkel együtt viszik a döntő­szerepet. Ha ez utóbbiak már békés időben is oly magas katonai budgetet szavaztak meg, nem fogja-e európai bonyodalmak közt e­zeket képzelniök még jobban félre­vezetni ? Az auszt­riai népek égető érdeke annálfogva jelenleg azon követelésben összpontosul: a birodalmi tanácsot gyorsan össze kell hívni !­ Igen helyes, alapos okoskodás. Végül még egy megjegyzést. Mint történik az, hogy míg a bécsi hivatalos lap a helyzetről mégis csak közöl, habár nagyon hiányos, tájékozást, a „Budapesti Közlöny“ oly mélyen hallgat, hogy miatta bizony felfordul­hatna az egész világ. Nem volna szíves a mi­niszterelnök úr intézkedni, hogy a birodalom magyar fele a pesti hivatalos lap útján nyerne gyors és tájékoztató felvilágosításokat ? Országgyű­lés. A képviselőház ülése júl. 14-én. (Folytatás esti lapunkhoz.) Elnök Somssich Pál, jegyzők Buja­­novics L., Széll K., Jámbor Pál. A kormány részéről jelen vannak: And­rás­s­y Gy. gr., Rajner P., Eötvös J. K., H­o­r­v­á­t B., Gorove I. Tárgy: a municipális vita. A szóno­kok sorában Dietrich Ignácz következik. Dietrich Ignácz szólni akar. (Nagy zaj : El­áll ! A képviselők nagy része kimegy a folyo­sókra.) Elnök : (Csenget.) Kérem a képviselő ura­kat méltóztassanak csendben lenni. (Kívül a folyósón zajos beszélgetés.) Fölkérem a ház­­nagy urat odakint méltóztassék csendet csinál­ni. (Helyeslés.) Dietrich Ignácz (Végre szóhoz jut.): Elállt volna ő is, de több uj érvei vannak s ezeket nem hallgathatja el. Mivel itt nem új intézmény létesítéséről, hanem a réginek fentartásáról és némi módosításáról van szó, természetes, hogy azon­ lényeges dolgokat, melyek a régi megyé­nek alapját képezték, megváltoztatni nem lehet, mert különben a törvényhatóságoknak nem rendezése, hanem megsemmisítése czéloztatik. Mivel pedig a szőnyegen levő javaslat czime is mutatja, hogy itt csak rendezésről van szó, szó­nok feladatául tűzi ki kimutatni, hogy mit kell elhagyni a javaslatból, hogy az czimének meg­feleljen. Ha rendezésről van szó, csak az 1848 előtti megye rendezéséről lehet szó, mert 1848-ban a megyék csak ideiglenes szervezetet nyertek s igy a változtatásnál irányadóul nem szolgálhat­nak. Nem az önkormányzatba, nem a biróválasz­­tási jogba helyezi szónok a megyék lényeges tulajdonságait, mert hiszen ezzel a városok is bírtak, jóllehet 1848-ig nem voltak törvényha­tóságok. A megye egyrészt azért volt az alkot­mány védbástyája, mert követküldési és­ uta­sítási joggal bírt, és így részese volt a törvény­­hozásnak ; másrészt azért, mert meg­volt a me­veltetett, sok reménynyel és tisztességgel meg­tagadta hitét, mondhatni hazáját. És Rómáért, akár holnap, minden habozás nélkül meghalna Catesby, és feláldozná magát Rómáért mint csa­ládja háromszáz évvel ezelőtt odaadta becsüle­tét, széles birtokait s életét. És mindezek külön­böző indokoktól voltak vezetve, s azt hitték, hogy ellenkező czélzatoknak szentelik magukat. És mégis csak Róma volt — respublikái vagy caesari, pápai vagy pogány, mindig csak Ró­ma volt. Szellő volt-e a szellőtlen éjben, mely e romok közt sóhajként fuvallt ? A fenyőfa csúcsa ingott egy törött boltív felett és mintha valami meg­mozdult volna a folyondárban, mely ellepte a nagy falat. Szellő volt, mely a szellőtlen éjben sóhajként fuvallt a romok közt. Valami régi magas sziklaépület állott azon kő látterében, melyen Lothair ült, s a melyet jöttekor észrevett, bár régóta ábrándjaiba me­rülve, nem fordította irányába tekintetét. Ábrán­dozásából felkelte határozatlan érzete valamely közbejött változásnak, mely gyakran zavarja és elvágja az ember magába merült gondolkozását. És körülnézvén, éráé, látá, hogy többé nincs egyedül. A holdsugarak egy alakra estek, mely a közeli sziklaépületről megfigyelte őt s a mint a világosság az alak fölé gyűlt, az perczről­­perczre határozottabbá, tisztábban kivehető­vé lön. Lothair elő akart lépni, de csak karjait ter­jeszthető ki : beszélni akart, de nyelve beköt­ve volt. „Lothair“, mondá egy mély, édes hang, mit soha el nem felejthetett. „Itt vagyok“, felelt elvégre. „Emlékezzél.“ És reá veté ama derült és mégis ünnepélyes tekintetet, mely Theodóra utolsó tekintete volt és kitörölhetetlenül bevéső­dött szíve legmélyebb mélységébe. Lothair most végre tudott előlépni és lábai­hoz borulni, de ah! midőn elérte, az alak a hold­világba olvadt s ő elment — amaz isteni Theo­dóra, ki, remélem, visszatért amaz elysiumi me­zőkre, melyeket annyira megérdemelt. *) Lánczy Gyula: E­gyéb félretételi és ellentállási joga a törvényte­len rendeletek ellen. Jóllehet ezen utóbbi szo­kásjog eltöröltetett, a megyék azért folyton gyakorolták e jogot, nem ugyan a fegyveres, de legalább a passiv ellenállás jogát. Ezen utóbbi jogot kívánja szónak fenntar­tani a megyék számára tovább is, annál is in­kább, mert nem ütközik össze a felelős kor­mányrendszerrel. Alkotmányos tisztviselőtől nem lehet megkí­vánni, hogy törvénytelen rendeletet teljesítsen. A kormánynak magának sem állt ez mindig szán­dékában. Erre analógiát nyújt a bírói hatalom gyakorlásáról szóló törvény 19. §-a, melyben azon elv mondatott ki, hogy a bíró a törvényt nem vonhatja ugyan kétségbe, a rendesen kihir­detett törvény,­ érvényét nem veheti bírálat alá, de ha a magánfél­ek ügyében az igazságügymi­­niszter törvénytelen rendeleteket bocsátana ki, szabadságában áll a bírónak megvizsgálni, hogy törvényes e ezen rendelet, nem ellenkezik-e a törvénynyel, és ha az utóbbi eset forog fenn, szabadságában áll azt félre­tenni. Ha tehát ez hatalmában áll egy egyes bírónak, miért nem állhatna hatalmában egy egész alkot­mányos testületnek. Ha ezt elveszszük a megyéktől, akkor meg­szűnnek az alkotmány védbástyái lenni. Nem elég biztosíték azonban, hogy a félreté­­teli jogot meghagyjuk a megyéknek, kivált, ha a miniszternek is meghagyatik a jog a rendele­tet saját közegei által végrehajtatni. Szónok ezért hajlandó volna a törvényhatóságoknak bi­zonyos befolyást biztosítani a törvényhozásra. Jóllehet nem pártolhatja Kossuth Lajos azon gondolatát, hogy ez úgy eszközöltessék, misze­rint a megyék követeiből felsőház alakíttassék,e befolyást mégis szeretné biztosítani a törvényha­tóságoknak és pedig úgy, hogy ha a képviselő­ház valamely fontos törvény meghozatala előtt ki akarná tudni a közvéleményt, a törvényható­ságokat meg kellene hallgatni. De ez nem volna elég. Ezenkívül még vétő­joggal kívánja felru­­háztatni a törvényhatóságokat és pedig úgy, hogy addig fontos törvényt az országgyűlésen tárgyalni ne lehessen, mig az a törvényhatósá­goknak meg nem küldetett s ezek nem nyilat­koztak felette. Ha a törvényhatóságok három­negyed része ellene nyilatkozik a törvénynek, akkor a törvényt el kell vetni. Ez mindenesetre nagyobb biztosítéka volna az alkotmánynak, mintha itt a képviselők nem is hallgatva a capa­­citatiora, kimennek a teremből, és minden ellen­érv daczára megszavazzák a törvényeket. Szónok komoly figyelmeztetést intéz a házhoz, minő érvénybe sodorhat bennünket az ily el­járás, s kijelenti, hogy nem fogadja el a törvény­­javaslatot, mert meg van győződve, hogy most még nagy szükségünk van erős törvényhatósá­gokra, addig, míg rendezett országgyűlésünk nem lesz. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Csanády Sándor: Hivatkozván a házszabá­lyok 118-dik §-ára,kérem a t. elnök urat, mél­­óztassék megolvastatni a jelenlevő képviselő­ket, vannak-e százan ? Elnök: T. ház! Nem tudom, betű szerint méltóztatnak-e venni ezen szabályt, mert igaz, hogy száz tag kívántatik a tanácskozáshoz, de tudjuk mindnyájan, hogy a házban jelen van nem száz, de kétszáz képviselő is, kik a csenge­tésre megjelenhetnek. (Felkiáltások balfelől: „Olvassuk meg.“ A jegyző megnyomja a csen­­getyű-telegrafot A képviselők minden oldalról bejönnek a terembe.) Most azt hiszem, folytat­hatjuk. Dobsa Lajos. Egy partecédulát kapott, melyben az örökösök krokodil-könyek közt je­lentik egy szerencsétlen áldozatkimultát. Orvo­sokat is bocsátottak ágyához pro forma, de mi­dőn az orvosok kijelentették, hogy még életké­pes, csak más életrend kell neki; egy kis fris levegő a szabad vitatkozás terén, egy kis sza­bad mozgás az önkormányzat mezején, egy kis vértisztító, a­mely megmentse a főispáni befo­lyásoktól, egy kis elixir a királyi biztosok ellen­i egy kis erős bedörzsölés ama nagy hatású Hoff­mann cseppekből. (Élénk derültség.) Ekkor az örökösök megrémülnek és azt mondják sóhajt­va: „És mit­ érett gyümölcs már a halálra­!“ és agyonütik, de csak a testét, a lelkével nem bír­nak, mert a lélek sokáig fel fog még a sírból járni és kisérteni, és szónok nem csodálná, ha egykorr járvány­ kézszorításával maga után vonná a kormány tagjait. Ez áldozat a megye, örökö­sei a kormány, a visszautasított orvosok a lesza­vazandó ellenzék, és végre ezen miniszteri tör­vényjavaslat a parte-c­édula. S a jobboldal mégis derült kedélyű. Hja ter­mészetesen, mert ünnepet ül, a merev centrali­­satió­t és a hiányos parlamentáris rendszer lako­­dalmi ünnepélyét. Magyarországot elsőrendű sógorságba hozzák az absolutismussal. A többség tán nem akarja megölni a megyét ? Caesar félt Cassiustól, mert halvány volt, rész gyomra volt és soha sem mosolygott. Caesar nem félne a jobboldaltól! Ott nem találna Cas­­siusokra, ott nem túluralkodó a halványság, s a jobboldalnak kitűnő gyomra van, mert a­ki az 1867-ki egyességet nemcsak képes volt meg­emészteni, de azt még delicátnak is találta, ki­nek a quóta és államadósság csak egy falat, ki a 800,000 katonát az országgyűlés 10 évi újoncz megszavazásának piqnant sauceában „hors d’ oeuvres “-nek ítéli, ki a honvédek mellőzését, a muszka vezetők nyugdíjaztatását táplálónak ta­lálta, ki még ezek után a bírói hatalomról szóló törvényjavaslatot mint egy gourmand a „deser­­tet“ némi haut gout-val végig ropogtatta, és ki még mindazok után áhitva várja a fekete levest, e jelen törvényjavaslatot, hogy mint illatozó mokkát szürcsölgesse fel, de még ily caesari table d’hote-tal sem rontja meg magát, annak legalább is patent struczgyomra van. (De­rültség.) Szónok irtózik a struczgyomroktól és nem bízik a galvanikus mosolygásban. A­mi magát a törvényjavaslatot illeti, a kor­mány oly mély sebet ejt e törvényjavaslattal a nemzet érzületén, mint az artézi kút, és e seben addig fog felbuzogni a sok sérelem és panasz, míg a jelen intézmény összedül és omladékai be nem temetik az artézi sebet. A kormány ar­ra számított, hogy a magyar nemzetből az önkormányzat minden vágya kihalt. A centra­­lisatió veszélyes voltát a következő párbeszéd­del kiváló szónok bebizonyítani, melyet szónok egy nagyváradi földmivessel folytatott. Miért féltek ti a centralisatiótól ? Hát mi az a centralisatió ? Jaj atyifi, mit csináljak én magának, hogy meg is magyarázzam, sokat se beszéljek és ne is hazudjak ? Szerencsémre eszembe jutott egy kép a teleg­­raphokról s ezt használtam fel. Képzeljen magának kegyelmed egy hosszú kutyát, olyan hosszút, hogy Pesten van a farka, Nagy­váradra nyúlik a feje. Már most, ha a kormány ennek Pesten a farkát megnyomja, Nagyváradon vonyit és harap. (Elénk derült­­ségis) Erre az ember azt kérdezte, hogy kit harap ? Remény­em, felelem neki, hogy míg tiszta lelkű becsületes emberek lesznek a kormányon, addig a rosz embereket fogja harapni. Akkor hát nem veszélyes. Hát kegyelmednek a sógora nem becsületes ember ? A biz­a. Miért nem adott hát kegyelmed neki pénzt kötelezvény nélkül kölcsön ? Azért, mert a pisztoly jó ember kezében is el­sül, azért mert az ember­­változandó, az ember halandó,és famíliám van, nem akarnám azt csak egy embernek, vagy az utánna következő roko­noknak passiójára s jóságára hagyni. Kegyelmed megfelelt helyettem. Lássa, most épen Európa egén felhők gyűltek össze. Már most ha ebből az következnék, hogy valami Bach-féle ember venné itt kezébe a kormányt, ha rá­lépne a kutya farkára Pesten, az ő ked­vére is szintúgy harapna az N.-Váradon is. De már akkor nem kell a centralisatió! Szónok rászallja,hogy a municipális kérdésből is pártkérdést csináltak s kérdi, miért történt ez. A megfejtés nézete szerint ez: nálunk nem a ház­ban tisztulnak meg az eszmék, nem is az osztá­lyokban, sem a házban szerezzük a meggyőző­dést , ide mindenki már kész pártállással jő. A meggyőződést, úgy ki­nagyolva jó távol előre beszerezzük, a pártülésekben összegyaluljuk, összeköszörüljük. Az osztályokban már, mint pártférfiak jelenünk meg, és végre az ország­gyűlési teremben nem azért vitatkozunk, miért voltaképen kellene: vagy győzzél meg és mega­dom magam, vagy meggyőzlek én,és te add meg magadat — de vitatkozunk azért, hogy minél ügyesebben védjük pártállásunkat, s általa a pártot v. pedig a kormányt. Procatori fogások­hoz nyúlunk; egy vívó mester, ha nem is raffi­­nirt ügyességével, de hideg kegyetlenséggel vetünk cselt elleneinknek, hogy kardunkba ro­hanjon és ha sikerültem az ő ügyetlenségének rójuk fel hibául, de még ebből is eszmék diada­lára akarunk következtetni. Szónok ennek viszásságát példákkal kivánja illustrálni, például hozza fel Hoffmannt, ki nem akarta a dolgot pártkérdésnek tekinteni. (Nagy zaj.) Még a szabad elméket is megköti a párt­fegyelem. Eötvös miniszter gyönyörűen elmél­kedett a szabadságról, de midőn a virilis szava­zatokra került a sor, akkor úgy tett mint Bo­­dóné, t. i. másról beszélt. A kormány egy nagy mulasztást követett el. Egy nagy enquetet kellett volna egybehívnia, melyben minden vidék, minden érdek képvisel­ve lett volna. A kormány szándéka, hogy a nép elveszítse minden önkormányzati vágyát. S a kormány ügyes, ígér valamit, ad is valamit, de mielőtt valaki élvezhetné a dolgot, elfedi kezével. Ad garast, csakhogy fából. A virilis szavazatok intézményét sem az nem indokolhatja, hogy a nagyobb teherviselőket nagyobb jogokban kell részesíteni; sem az, hogy a nemzetiségek kijátszására volna czélozva, de fellázad ez ellen a józan ész is. Ez olyan volna, mint a róka históriája, ki a gólyát meghívta ebédre, de rettentő lapos edényekben tálaltatott, úgy hogy a gólya nem ehetett; másnap azonban megboszulta magát a gólya, mert meghitta a rókát ebédre és nagyon magas vékonyszájú edé­nyekben hordatta fel az ételt. Ha mi a nemzeti­ségek ellenében szövetkezünk a virilis szavaza­tokkal, holnap a hatalom szövetkezik ellenünk más tényezőkkel alkotmányunk felforgatására. Szónok nem akarja rászedni nemzetiségi test­véreit. S ha nem is akarta a kormány ezt, a dolog legalább úgy üthet ki, úgy járhat vele a kor­mány, mint a makói hajdú a pipaszárral. Ha nem is bűn a kormány törvényjavaslata, de leg­alább is tévedés, sőt hiba. A főispáni candidationális jog hivatalnokse­reget teremt, mely roszabb lesz a Bach-korszak hivatalnokainál. Istenem, micsoda tisztikar lesz ez! — kiált fel szónok — O Csaszlau népe ! (Hosszan tartó derültség minden oldalon.) Te büszke! te önér­zetes faj ! miért hagytál el bennünket ? Te, az aristocraticus — bureaucraticus, gorombasággal párosult pedantismus fanyar önérzetével szem­be mertél szállni a Kreis-Hauptmann inasával, sőt még a Kreis-Hauptmann mindenható gaz­dasszonyával is. Vége ennek jövőre, a megyei tyrannussal, a főispánnal nincs mit tréfálni, az kötéllel mulatozó tyrannus nem ért a tréfához. Jövőkor tisztviselője, te főispánod előtt egy félig csukott bicska lesz. (Derültség.) echója szavá­nak, vihara haragjának, rabszolgája szeszélyé­nek. Mire való tehát az a sok­k ? írják ki csak azt: a főispán a megye, a megye a főispán, és punctum. Azt mondja Tóth Vilmos képviselő, illetőleg állambiztos, (Derültség.) ezt igy kivánja a rend­del párosult szabadság. Mikor ezt kimondá, „renddel párosult szabadság“, szónoknak eszébe jutott a papnak a macskája. Egy pap, mint jó gazda, mindig maga adta ki a húst a konyhába. A hús mindig elveszett, s a gazdaasszony mentsége mindig az volt: „Meg­ette a macska“. Egyszer ismét kiadott a pap két font húst, a gazdasszony ismét jelenti, hogy elveszett. A pap kérdi, hol van a hús ? Felelet : „megette a macska.“ A pap sem volt lusta, fel­kapja a macskát, megméri, s épen két font volt. Mire a pap következő szavakra fakadt : „A hús megvan, már most hol van a macska ? (Han­gos nevetés az egész házban.) Ha a törvényjavas­latot annak a papnak a mérlegére dobnók, úgy találnók, hogy itt is megvan a rend, de már most hol a­ szabadság ? Megette a macska. (De­rültség.) És micsoda rend lesz az 1. ház ? Rend a temetőkben éjfélkor! rend a sírok közt! sötét­ség az égen! némaság a légben! A törvényjavaslat reformot akar. Neró is re­formátor volt Rómában, csakhogy tűzzel-vas­­sal reformált. Tán mi is is ilyen reformot fogad­­j­unk el ?! Vessen kiki számot magával, hogy emelke­dett fővel mondhassa el egyszer választói előtt, miként szónok elmondja hogy a javaslatot nem fogadja el. (Élénk helyeslés és tetszés a bal­oldalon.) Domahidy Ferencz eláll a szótól. Popovits Zsigmond: Nem tartja a népkép­viselet feladatának, hogy azok jogait, kik álta­la képviseltetnek, confiskálja. Sokan mondják : nem jogokról, hanem kötelességekről van szó, tehát e kötelességek teljesítése azokra ruház­­tassék, kik erre vagyonos helyzeteknél fogva legalkalma­sabbak. Szóló ezt a feudalismus el­méletének mondja. Azon adatokból, melyeket Schwarz Gy. fölemlített, kiderül, hogy Csik- Szeredán virilis szavazattal az fog bírni, ki 7 frt 14 krt, Oláhfalun pedig az, ki 5 frt 68 kr. adót fizet. Már pedig az erdélyi választási törvények szerint választó csak az lehet, ki 8 írt censussal bír s e szerint lesznek, kik virilis szavazati jog­gal fognak ugyan bírni, de választási joggal nem. (Fölkiáltások balfelől : Biz ez absurdum ! A virilis szavazatot igazságtalannak, törvény­telennek mondja s e törvényjavaslatot, mely ily elveken alapszik, a részletes tárgyalás alapjául nem fo­adja el. Majoros István: Először élesen kikel Lati­no­vics Vincze ellen. (Elnök rendreutasítja szó­nokot) s aztán hosszabban szól a törvényjavas­lat ellen. Szónok nemcsak nem fogadja el a vi­rilis szavazatokat, de kivánja, hogy a munici­pális bizottságok tagjai dijaztassanak; a főis­­pánságot pedig mint haszontalan bútort kikü­­szöböltetni kivánja. Stratimirovics György nincs jelen, s így kimarad a szónokok sorából. Berzenczey László. (Halljuk!) Hiszen azon kevés embernek, a­ki benn van a teremben, a kicsi hang is elég. (Derültség.) Oly parlament, oly majoritás, mint itt van, még soha sem volt a világon. Elismeri, hogy a törvényjavaslat nem jó, de azért mégis elfogadja. Azt mondták, hogy Erdélyért tesznek mindent, mert a ma­gyarság ott a románok torkában van. Erdély­nek, hol a székely, szász, democratikus intéz­ményekkel már akkor fenntartotta magát, midőn Magyarország még nem is volt magyar, most aristocraticus intézményt akarnak adni a virilis szavazatokkal. A székelyeket lefőzték pálinká­val és kis üsttel, s azt mondják, hogy ezért ad­ják fel jogaikat. A szászok azt mondják, csak maradjon meg a mienk, a tiétek mehet a többi­vel. Ez nem circumspectus emberekhez való. Tudniok kellene, hogy az ily politika torkukra forrhat. Aztán miért szorítsuk háttérbe a romá­nokat ? Szónok nem szereti, ha a románok túl­terjeszkednek, de ha a megyében sem érvénye­síthetik egyenjogúságukat, hol érvényesítsék azt. Most egyszerre kezdünk félni a románoktól. Szónok felszólítja az erdélyi képviselőket, hogy gondolják meg jól a dolgot, és vigyázzanak, ne­hogy a vidéken őket mondják e törvény oko­zóinak. Szónok megmondta 1847-ben a kolozs­vári országgyűlésen, hogy a nép közt lázítanak, hogy forradalom szélén állunk, de akkor ne­vettek, s azt mondták, milyen humoristikus em­ber, pedig a keserves jövő megmutatta, hogy neki igaza volt. Erős megyékre szükségünk van,­mert ha nem is a mostani kormánytól kell félni, de jöhet kor­mány, a­midőn ennek túlhatalmaskodása ellené­ben az alkotmánynak szüksége lesz támaszra, és ha nincsenek törvényhatóságok, hol lesz a tá­masz ? Nem fogadja el a javaslatot. (Helyeslés balról.) Staneszky Imre, ki egy teljes óráig szólott államiam, jogi és nemzetiségi szempontból óhaj­tott hosszasan beszélni, de tapasztalván többek türelmetlenségét, — mint mondja — csak né­hány tárgyilagos megjegyzésre akart szorít­kozni. úgy látszik, e törvényjavaslat oidtandó íratott s egyedüli,végezélja, hogy általa a kormány a maga pártjával kölcsönös biztosításra lépjen. E törvényjavaslatban 1. §-tól az utolsóig nem lát egyebet, mint egy nem önálló, nem teljes művet, mint csupa jogmegszorítási jog zavart. Az 1. szakaszban definiált önkormányzat az 1848. törvények szellemének, irányának meg­felelő municipális önkormányzat satkrája sem lehet. Az 5. §. föltételezi a községek rendezését, e törvényjavaslat tehát a községi nélkül nem tárgyalható. A 20. §, mely a bizottságok mi­kénti alakításáról szól, sérti a 48-diki törvények szellemét sérti a demokratiát. Szóló kérdi Ró­nay Jáczinttól,a paptól, ki a virilis szavazato­kat védte, tette-e ezt Krisztus tanai szerint, ki egyenlőséget, democratiát hirdetett ? Ha már behozta a kormány a virilis jog új, idegen in­tézményét, miért nem hozta be a nők választá­si jogát. Ne hagyjuk magunkat új eszmék dol­gában más szomszéd államok által túlszár­nyaltatok. Mindenütt hévvel fölkarolták a nők választási jogát, Stuart Mill egész könyv­tárt írt a nők emancipatiójáról, Amerikában pe­­dig gyakorlatilag alkalmazzák. (Madarász Jó­zsef úgy van jól.) Szóló ezután bonczolgatja a törvényjavaslat egyes szakaszait. Áttér a politikai tekintetre. Az egész törvény­­javaslaton a központosítási és a kormányi ha­talom terjeszkedésének vágya vonul keresztül. Hosszasan szól a nemzetiségi kérdésről és csak­nem egészen felolvassa Eötvös bárónak a nem­zetiségi kérdésről írt művét. Szóló e törvényjavaslatot, mely jogilag hiá­nyos, politikailag alkotmányunkkal meg nem fér , nemzetiségi igényeinket sérti,­­ még azon esetben sem fogadná el, ha a vörös bárso­nyos karszékekben Hodossin Miletics féle minisz­térium ülne. A vita folytatása holnapra halasztatván, az ülés d. u. V. 3 órakor eloszlik. T. ház! Nézetem szerint e tvjavaslat minden hiányai és az előttem szóló Hoffmann képviselő­társamnak oly nagy nensállót okozott jeles be­szédében mondott érvei daczára is olyan, mely a részletes tárgyalás alapjául elfogadható, mert egy alaki mint anyagi része — némi módosítá­­sokkal — a köztörvényhatóságok önkormány­­zati jogát teljesen biztosítja; s miután én a me­gyei rendszernek minden utógondolat nélkül én oly barátja vagyok, mint a tisztelt ellenzék bármely tagja, mint ilyen óhajtom, hogy az ön­­kormányzati rendszer a lehető legtágabb, de legbiztosabb alapra is fektettessék; s miután mondom a jelen megyei önkormányzattal egész az émelygésig jóllaktam, kívánom és óhajtom, hogy mielőbb a mostaninál jobb, de minden­esetre a népképviseleti rendszerre alapított oly önkormányzat lépjen életbe, mely a parlamenti rendszert s a miniszterek felelősségét ne tegye lehetetlenné. (helyeslés balról.) A megyei rendszernek valódi igaz barátja nem kívánhat oly önkormányzatot, mely a mi­niszteri felelősség eszméjének meg nem felel,­­ én határozottan merem állítani, hogy nem én, hanem azok lesznek a megyei önkormányzati rendszer sírásói, a­kik annak oly tág hatáskört óhajtanak, mely mellett felelős kormány nem létezhet (helyeslés jobbról.) Ha önök valósággal akarják az önkormány­zati rendszert, akkor fogjanak kezet velünk, kik ez oldalon a törvényjavaslatot nem elodáz­ni, hanem javítani akarjuk, s akkor biztos va­gyok róla, hogy oly önkormányzatot teremthe­tünk, mely a kor kívánalmainak minden tekin­tetben meg fog felelni. S midőn e tvjavaslat nemcsak szüksége, de minél előbbi életbeléptetése iránti óhajomnak átalánosságban kifejezést adtam volna, engedje te hát, hogy egyúttal jelezzem pár szóval ezen tvjavaslat azon helyeit is, melyeknek megvál­toztatását múlhatatlan szükségeseknek látom, mert ellen esetben ezt magam sem fogadhatnám el. (halljuk). E törvény­javaslat alapelvei és sarkkérdései között legfontosabb nézetem szerint a szászok kivételes helyzete, a városok, a főispáni hata­lom és a virilis szavazatok. Bár feltűnő te­hát, hogy e tvjavaslat a király­föld rendezéséről később szándékozik intézked­ni, ez sokakban azon jogos gyanút ébreszt­ fel, hogy szász testvéreink talán némi kiváltságok­ban szándékoltatnak részeltetni ? Én megvallom nem irigylem tőllük e kiváltságot, és szívemből óhajtom hogy ők is a többi nemzetiségekkel egyaránt és egyszerre olykép eléghessenek ki, hogy miként Mocsonyi Sándor t. képviselőtár­sam múltkori jeles beszédében igen helyesen mondá: „a magyar nemzetnek e hazában ter­mészetes suprematiája mellett, mindazon jogokat megkaphassák, melyek a magyar állam eszmé­jének egységével nem ellenkeznek.“ (helyeslés a szélsőbalon). Azt sem tartom valami nagy horderejű do­lognak, hogy váljon a városokra nézve külön törvény által intézkedjünk-e vagy sem ? mert ha valaki úgy teszi fel a kérdést, hogy várjon Budapest mint az ország fővárosa nem szüksé­gel­ külön intézkedést ? erre határozottan igen­nel felelek. De megvallom másrészt, hogy én szavazatommal sohasem járulnék ahhoz a­mit tegnap Pulszky Ferencz és ma Zsedényi Eduárd a különben igen tisztelt képviselő­társaim mon­dottak, hogy t. i. „ők azért óhajtanak a váro­sokról külön törvénynyel intézkedni, mert azok lakóira a virilis szavazatokat alkalmazni nem kívánják (felkiáltások balfelől — természete­sen). Valóban gyönyörű szabadkőmivesi politika, és még gyönyörűbb tanuságtétel az illető kép­viselő urak egyenlőségreli fogalmaikról! (neve­tés). Hát azt akarják a t. képviselő urak, hogy a virilis szavazatok súlya alatt esik mi megyeiek és szegény földmives népünk nyögjön, a váro­sok lakói pedig nem ?! Kérdem a t. képviselő uraktól szíveskedjenek nekem megmondani,hogy mivel különbözik az a szakolczai, bazini avagy debreczeni csizmadia — akár miveltség, akár vagyonosság tekintetében — a megyei földmi­­velttől ? bizonyára semmivel sem­ (igaz, úgy Van jobbról), s azért ne feledjék azt a közmon­dást, hogy: „amit magadnak nem kívánsz, ne óhajtsd azt másnak se.“ (általános helyeslés). Én tisztelem az illető képviselő urak e gustu­­sát, de Németh Albert engedelmével és szavaival nem instálok belőle (általános nevetés). Mindezeknél fogva a városoknak ilyetént kü­lön törvény általi rendeztetésébe soha bele nem egyezném, (helyeslés jobbról). (Vége köv.) *) E sajátságos, de a psychologiailag indokolt je­lenet teljes megértésére a t. olvasót ismét figyelmeztet­jük arra, mit ismertetésünkben is megírtunk, hogy t. i. tóthair Theodórának halála órájában megfogadta, hogy sohasem térend a r. kath. vallásra. A képviselőház július 9 -i üléséből. Hrabár Manó: (Eláll, eláll felkiáltások jobbról). T. képviselőház! Én örömest tenném meg azok kívánatét, kik az elállást hangoztatják, ha sajátszerű helyzetem e tvjavaslattal szemben szólanom nem késztetne, (halljuk balról). T. hát! Nincs s nem lehet tárgy vagy emberi mű fény- és árny­oldal nélkül; és ez okból én kevésbé ütközöm meg azon, hogy a köztör­vényhatóságok rendezéséről szóló tvjavaslatnak — úgy miként azt a központi bizottság a ház elé terjesztő, — van sok árny-, de tagadhatatlan, ho­gy több fény­ oldala is. Óra bosszant lennék kénytelen a t. ház be­cses türelmét igénybe venni, ha mindazt mit a törvényjavaslat előnyeiről, de hátrányáról is im itt e csomagban feljegyeztem, de hogy iga­zoljam, miszerint nem a szólhatási iszketeg, hanem miként előbb mondom — sajátszerű helyzetem e tvjavaslattal szemben késztet a szólásra —, az egy héten át mintegy 58 előttem elmondott beszédre tett megjegyzéseim elmon­dásától ezennel elállók, szorítkozom egyenesen magára e tárgyra (’halljuk.) Fővárosi ügyek. Pest, jul. 14. A ma délután folytatólagosan tartott váro­si közgyűlést az elnöklő főpolgármes­ter megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítése után M­e­g­y aljegyző felolvasta a belügyminiszter urnak leiratát, melyben a Dunaparton napon­kint élénkebb volt közlekedés érdekében a felterjesztett partrendőrségi szabályokat, bár azokban sok javítni való lenne, ideiglenesen helyben hagyja, valamint a szükséges személy­zetnek, mint a parti kapitány, biztosok stb. ide­iglenes fizetését is. A partrendőrségi szabályoknak életbelépteté­sével s a személyzetnek alkalmazásával a szerve­ző bizottmány, egyetértve a tanács és főkapi­­tánynyal, bízatott meg. Napirendre térvén az ülés, a Pest városa szá­mára tervezett új építési szabályok vétettek ta­nácskozás alá. A kinyomatott s a képviselők közt kiosztott szabályok átalános alapul elfogadtatván, a rész­letes vitatkozás megkezdetett, mely a 25 §-ig haladt, mikor is (este 6 órakor) a tárgyalást meg kellett szakítani, mert nem volt jelen 40 tag.— Különfélék. Pest, jul. 14. (Orvosi jelentés.) Klotilde főher­­czegasszony ő cs. és kir. fensége és az ujdon­szülött főherczegnő egészségi állapota a legked­vezőbb. Ab­auth, 1870. július 14-én Dr. Braun Gusztáv tanár. (Fábry István, a pesti kir. Ítélő tábla elnöke) egészségének helyreállítá­sa tekintetéből saját kérelmére f. hó 26-tól az£ e­mitandó két havi szabadságidőt nyert az­ságügyminisztertől, mely időtartamra a k

Next