Pesti Napló, 1870. augusztus, esti kiadás (21. évfolyam, 200-206. szám)
1870-08-25 / 200. szám
200. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlegény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Csütörtök, augustus 25.1870. ESTI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 5 „ 50 kr. Két hóra .... 8 „ 70 kr. Egy hóra . . . n 85 kr. 21. évi folyam. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyílttéri 6 hasábos petitsor 25 ujkr. PEST, AUGUSTUS 25. A Migaz OSztrák-magyar monarchia a legnagyobb lelkiismeretességgel iparkodik mindent kikerülni, mi kijelentett semlegességére csak a legkisebb árnyékot vethetné a berlini lapok különös örömöt találnak még mindig a bécsi kabinet politikájának rágalmazásában. A feudális Kr. Z. indította meg a hirlapi hadjáratot Ausztria ellen s azóta e lap s a többi lapok szakadatlanul és erélyesen folytatják azt. Ma a Nat. Z. a nemzeti szabadelvű párt"közlönye, egész dühhel szólal fel ama semleges hatalom ellen, mely azon gyanúban áll, hogy Elsass és Lothringia Németországba kebelezését nem fogja megtűrni. E hatalom nem lenne más mint Ausztria. A lap kijelenti, hogy a szándéknak csak egyszerű nyilvánítását és „a megkezdődő ellenségeskedés adusának“ tekintendi Poroszország. Reméljük , hogy még meggondolja a dolgot, mert nem Ausztria, hanem — tán Anglia kivételével — minden európai nagyhatalom — ellenzi Francziaország területi épségének megsértését. A semlegességi liga Ausztria legújabb hozzájárulása folytán végleg is megalakult. Tudvalevőleg az angol kormány terve volt a semleges hatalmakat azon czélból egyesíteni, hogy a háború kockáztatása biztosíttassék. A ligához csatlakozó hatalmak kötelezik magukat a legteljesebb semlegességre, melyet csak akkor szabad elhagyniuk,ha előbb a jegyzőkönyvet aláíró többi hatalmak e szándékukat bejelentik. Visconti Venosa olasz külügyminiszter nemrég kijelente a parlamentben, hogy Olaszország és Oroszország, a liga jegyzőkönyvét aláírták. Külügyi hivatalunk sokáig habozott, mert elhatározásának teljes szabadságát megőrizni akarta. A legújabb hírek szerint azonban Ausztria-Magyarország részéről is aláiratott a jegyzőkönyv. Pária készül az ostromoltatásra. Egy napon, 20-án, Francziaország minden részéből 230,000 önkénytes, szabad lövész, tűzoltó és rendőr érkezett oda. Egy ezred önkéntes lövész a porosz hadsereg háta mögé ment, hogy ott a guerilla harczot szervezze, mi a franczia parasztság roppant elkeseredése mellett nem csekély bajt okozand a poroszoknak. Másrészt a németek is iszonyú erőlködéseket tesznek. Porosz forrás szerint 14-ke óta 300,000 ?) harcos szállíttatott Francziaországba. A legnagyobb rész Kölnön átment.Roon hadügyminiszter pedig magára vállalta, hogy október 1-jéig még 250,000 katonát állít síkra. E szerint az egész német nemzet Francziaországba vándorol. Ha a titek valók, úgy oly háború lesz a mosini, mely harczosainak számát tekintve egyetlen a világtörténetben.A rajnai váak Köln, Maincz, Koblenz stb. leszereltnek s az ágyuk Metz alá szállíttatnak. A legnehezebb ágyuk Pária ostromára fognak fordittatni. A német győzelmek a német hirlapok fejét egészen megzavarta. Nemcsak Ausztria, hanem Angolország ellen is a legsértőbb húrokat pendítik meg s a tengerek királynéjáról oly hangon beszélnek, mely a már a legkisebb vazallus arczát is szégyenprrral boríthatná el. A „Köln Z.“ például a „Times“ egy czikkére a békekövetelés ügyében következőleg felel .• „Ha valaki azon igénynyel áll elő, hogy két küzdőt elválasszon, általában azt teszszük fel róla, hogy erélye és méltósága által biztosítá magának a felek elismerését. Ha azonban akkor, midőn még ideje volt a veszélyt meggátolni, gyáván viszszavonult, ha a küzdelem alatt egyik ferde állításokból a másikba ingadozott, ha azután az első siker után a győzőnek hosszabb praedikatiót akar tartani, melyből az aggályt saját gyapotja iránt busán kipislogni lehet látni, akkor legyen elkészülve, hogy az ősi, goromba szó hangzik eléje: „lex mihi mars! hagyj békében !* 1 „Pesti Napló“ tárczája. Egy art társaság. Qaboriau E. regénye. XXVIII. (Folyt.) Ez az ember két vagy három kilométernyire ■zél alatt egy könnyű hajót jelzett, minek a flotákéi szoktak lenni, melyről kétségbeesett íszjelek küldettek. A kapitány és Daniel szomorú tekintetet válttak. A legkisebb késedelem az ő helyzetükben és időben, mikor az éj oly gyorsan beáll, megosztotta őket minden reménytől, hogy még azte partra szállhassanak ... És ki tudhatta, ennyi időt veende igénybe a hajó megmenne ? — Már mindegy! — szólt Daniel, itt nem let tétovázni. ■— Menjenek a pokol fenekére! — káromkoik a kapitány. De azért lassusstá a hajó menetét és oldalt folittatta, hogy közelebb menjen a veszélyeztett hajóhoz... Ez elég munkát és fáradságot vett igénybe végre, félóra múlva, kötelet vethettek a Sint-Louisról a hajónak .. Két ember volt benne, akik siettek a Klipper kezetét elérni. Az egyik mintegy húsz éves matróz volt, a másik mintegy ötvenéves úriember, ki igen iszul látszott magát érezni és kis apró, világosliga szemeit nyugtalanul jártatta körül. A kapitány megvizsgálta a hajót és látta, hogy minden rendben volt rajta, és semmi sem hiányzott. Ekkor borzasztó haragra gyúrva nyakon ragadta a fiatal matrózt és úgy megrázta, hogy majd kitekerte a nyakát: — Tréfálni akarsz velem ? kiáltó rettenetes káromlások között, mit jelent ez a rész tréfa ?.. Miként kapitányunk, a Saint-Lonis matrózai is felismerték a vészjelek szükségtelenségét és nagyon felingerlődtek azon, amit csak ostoba mystificatiónak tartottak. Azért fenyegetőleg vették körül a fiatal matrózt, ki rettenetesen ficzkándozott, a kapitány erős kezei alatt, és marseillei ejtéssel kiáltá : — Ereszszen el ! . . . Megfojt ! . . . Nem én vagyok a hibás, hanem ez a polgár, ki ma reggel kibérelte hajómat egy tengeri sétára . . . Én nem akartam jelt adni . .. Azért valószínűleg nem menekült volna meg azzal az egy ház ütéssel, amit már kapott, ha a másik segítségére nem siet, és sőt testével nem födözi. — Hagyja e szegény fiút, csak én vagyok a hibás. A kapitány dühösen visszataszította őt. — Tehát ön merészelt .. . kiáltó amazt tekintetével méregetve . . . — Igen, én !. . . De erre okaim voltak .. . ez a hajó a Saint-Louis, nemde, és Saigonból jön ? — Igen! . . . s aztán ? — Ezen a hajón kell lennie Champpey tengerész hadnagynak. Daniel, ki eddig hallgató nézője volt a jelenetnek, kíváncsian előlépett. — Itt vagyok, uram, mondá, mit akar tőlem ? Az úriember felelet helyett, az örömtől elkapatva, égnek emelé karjait és kiáltá: — Végre győztünk !... Azután Dánielhez és a kapitányhoz fordult. — De jöjjenek, uraim, jöjjenek, én magaviseletem magyarázatával tartozom önöknek és tanuk nélkül kivánok önökkel beszélni. Az idegen, ki sápadtan és zavart tekintettel jött fel a Klipper fedélzetére, már jobban látszott lenni és meglehetősen szilárd lépéssel követte a hajó ingása daczára a kapitányt és Dánielt egy magános helyre. Itt volnék-e, kezdő azon hadicsel nélkül, melyet használtam ? Világos, hogy nem. Pedig a legnagyobb érdekem volt benne, hogy a Sant- Louist elérjem, mielőtt a kikötőbe bevitorlázott volna. . . Azért egy perczig sem tűnődtem. Egyszerűen összehajtott papirost vett ki zsebéből és oda nyújtotta Dánielnek. Itt van az én mentségem Champcey hadnagy úr, nézze vájjon kielégítőnek találja-e ? A tiszt mély meglepetéssel olvasott: „Én meg vagyok mentve, Dániel és e levél átadójának köszönöm életemet és fogom köszönni a szerencsét önt viszont láthatni . . . Legyen iránta azon bizalommal, melylyel legbiztosabb és leghívebb barát iránt viseltetünk és esedezem önhöz, kövesse szószerint az ő utasítását. Henriette:“ Dániel, ki oly fehér lett, mint a fal, tántortorgott ... a roppant és hirtelen rom túlhaladta erejét. — Tehát valóban igaz, hebegé, ő él ! . . — Ő nővéremnél van, minden veszély ellen biztosítva. Es im az uram, ki megmentette őt! . . — Én vagyok ! . . Dániel megragadta és erősen megszorította az idegen kezét. — Uram, kiáltá reszkető hangon, bármi történjék, én soha sem fogom hálámat ön iránt leróhatni. .. De jegyezze meg ezt az egyet jól: mindig és minden körülmény között ön biztosan számíthat Champcey hadnagyra. Az idegen különösen mosolygott és fejét rázta. — Nemsokára, mondá, emlékeztetni fogom önt ígéretére, uram. A derék kapitány a két ember között állva hol az egyikre, hol a másikra nézett, hallgatta, őket, de nem értett egy szót sem, bármint megerőtette is képzelő tehetségét. Csak azt az egyet értette, hogy az ő jelenléte legalább is fölösleges.• E szerint, mondá Dánielnek, nem kell nagyon haragudnunk azon esmért, melyet ez az ur elkövetett. — Haragudni! . . Oh nem ! bizonyára nem! — Akkor magukra hagyom önöket . . . Úgy hiszem, kissé nagyon megtaláltam szorítani a matróz nyakát, azért adatok majd neki egy por- tló pálinkát, hogy helyreállítsa. Erre a kapitány eltávozott, Ravinet atya pedig folytatá: — Ön talán azt fogja mondani, Champcey úr, hogy egyszerűbb lett volna, önt a kikötőben bevárni és ott e levelet átadni. — Ha én megtudhattam a minisztériumnál az ön érkezését, úgy ezt mások szintén ismerhetik ... És bizonyos lehet uram, hogy ma reggel óta, mióta a Saint- Louis jelezve van, egy kém lesi önt a parton, ki önt egy perczig sem fogja szem elől téveszteni, és számot fog adni önnek legkisebb tettéről, mozdulatáról és minden lépéséről. — Mit bánom én ! — Oh ! ne mondja ezt, uram!... Ha ellenségeink tudnák, hogy mi együtt vagyunk, ha csak meg tudnák azt, hogy szóltunk egymással, mindennek vége volna ... ők megismernék a veszélyt, mely őket fenyegeti, és ők kikerülnék boszunkat. Daniel alig hitt füleinek. — Ellenségeink ? . . . kérdé, hangsúlyozva a többes számot. — Igen, én azt mondom, ellenségeink. Brandon Sarah, most Ville-Handry grófné, Brévan Maxime, Elegin Tamás és mistress Brian ... — Ön tehát gyűlöli őket! . . . — Hogy gyűlölöm-e ! ... Az az, hogy öt év óta csak az a remény tart életben, hogy bosszút fogok rajtuk állhatni! . . . Igen, öt éve már, hogy titokban a vadnak makacsságával követem őket, öt éve, hogy türelmem szüntelenül, apránként aláásom lábaik alatt a földet... És ők nem is gyanítják ! . . Tudják-e csak azt is bizonyosan, hogy élek ? Nem, még,ezt sem .. különben mit törődnének velem ! . . Ők oly mélyen letaszítottak a sárba, hogy nem is képzelik, miszerint én valaha egészen hozzájuk felemelkedhetnék. Ők arcátlanul diadalmaskodnak, pöffeszkednek gonoszságuk büntetlenségében, nagyon biztosaknak és majdnem meg nem támadhatóknak hiszik magukat, mert a jó vagy rosz módon szerzett arany hatalmával bírnoka. És mégis, közeledik az Ítélet órája ! .. Én, a nyomorult, kinek rejtőznie és napról-napra munkája után élnie kell, én elértem czélomat.. . . Minden készen áll, és még csak meg kell rúgnom bűneik épületét, hogy összedüljön és eltemesse őket.. Istenem! csak negyedrészét lássam őket szenvedni annak, amit én szenvedtem, és megelégedetten fogok meghalni! .. Ravinet atya egy lábbal magasabbnak látszott, a gyűlölet eltorzította szelíd arczát, hangja reszketett a dühtől, sárga szemei villogtak. Dániel csodálkozva kérdé magától, hogy azok kik az ő és Henriette vesztére összeesküdtek, mivel bánthatták meg ez a békés külsejű embert, virágos mellénybenés nagy gallérű kabátban. (Folyt, köv) A Rajna vidékéről, aug 20. (Saját levelezőnktől.) (K.) A történelem a valószínűleg vége felé járó 1870-ks német-franczia háborút a legnagyobbszerű események közé fogja számítani. Eltekintve még csak ezután belátható következményeitől s az általa létrehozandó politikai változásoktól , magában a hadjárat az 1866-kit is nagy mérvben fölülmúló tökélyre emelten mutatja föl a modern hadviselés tudományát. Másodszor bizonyította be a porosz hadsereg — s a lecske talán ezúttal ís hasznára fog válni a többi hatalmaknak is — hogy mit tehet a tudomány, a rendszer a pontos szervezet, az ellenségnek és saját erőnknek lelkiismeretes latbavetése, a mindent átható gondosság még a világ legvitézebb hadserege ellenében is, ha ennek kíséretében az említett kellékekkel épen ellenkező tulajdonságok uralkodnak. A francziák készültek a háborúhoz, a poroszok pedig készen voltak a szó legteljesebb értelmében ; ez volt és lett a döntő mozzanat. Ennek méltatását azonban avatottak és műértőbb follnak engedve át, a porosz hadviselés két nagy emeltyűjéről ahadi közlekedés és az egészségügy szervezésének rendezéséről kívánok röviden szólani. Megjegyzendőnek tartom előre is, hogy habár a háború német-franczia háborúnak nevezhető , ami a szellemet, a rendszert, a szervezetet illeti,az tökéletesen porosz volt; porosz a keret egészben, melybe a többi német államok hadjutaléka is beillesztetett, ezen szellem tette lehetővé, hogy a különben ismeretes délnémet gyámoltalanság és élhetetlenség helyett egy minden részeiben egységes akarat által szigorúan egy czélra föltartóztathatlanul törő egyenletes erélyt láttunk kifejtve. Valamint a lőpor föltalálása a hadviselést gyökeresen megváltoztatta : úgy lehet mondani, hogy 4—500 évvel később jelen századunkban hasonló változás állott be a gőzerő fölfedezése által. Ha egy Nagy Sándor vagy Julius Caesar az új korban föltámadt volna sírjából, legfölebb káplánnak lett volna alkalmazható a Nagy Frigyes vagy az I. Napóleon seregében; de ismét, ha e két utóbbi most hagyná el a tétlen halotti álmot, az újabb hadi tudomány ábécéjén kellene a tanulást kezdeniök, hogy Water Moltke vagy Bazaine a törzskarban valami hasznukat vehesse. A hadi közlekedéstan bizonyosan a hadtudomány egyik legfontosabb ágát fogja a legközelebbi jövőben minden műveit államban képezni. Fontossága természetesen párhuzamosan növekszik az ország vasúti hálózatának fejlődésével. Amely ország vaspályákkal, s különösen az ország határain vezető vonalakkal kellőleg ellátva nincs , az egy e tekintetben fejlettebb állam ellen támadó háborút semmiképen nem folytathat, sőt saját határait sem képes megvédelmezni. A vaspályák stratégiai fontossága azonban horderejük teljes ismerésében és felhasználásában rejlik. A horderő szó épen kifejezi az állítás magvát képező gondolatot.Ezentúl nem a közlekedési személyzetnek feladata csupán a vasutak szállítási képességének fontos statistikáját ismerni, hanem a hadtudománynak s az azzal foglalkozó egyéneknek feladata az . Halottam elbeszéltetni, hogy midőn a közelebbi június hóban a németországi vaspályák képviselői talán Lipcsében gyűlést tartottak , mindnyájan elbámultak a tanácskozásokban szintén részt vevő némely porosz felsőbb katonatisztek szakavatottsága felett, melynek jeleit adták a közlekedésügy hadtani oldalának éljes és az apróságig menő ismeretében. Így történhetett aztán, hogy a mozgósítás pillanatában már minden részleteiben kidolgozva készen állott a terv, mely lehetségessé tette egy hét alatt annyi erőt gyűjteni a határokra, mennyivel már az ellenség első lökéseit feltartóztathatni hitték, s két hét lefolyásával annyit, amennyivel már az ellenséges földre való betörést is biztosított sikerűnek reménylhették. A német nép és egész Európa azt hitte, hogy a francziák tetemes egérutat nyertek a poroszok előtt készületeikben , a porosz hadvezetők azonban biztosan számítottak öntudatos rendszerekre, s a francziáknak jól ismert gondatlanságára s rendszertelenségére. Az eredmény megmutatta, hogy jól számítottak, s a porosz iskolamesterek másod ízben bizonyították be az ámuló világnak, hogy értik a győzelem feltételeit. A tudósítások gyakran jelentették s most utó- ■ lagosan is jelentik, hogy a franczia hadosztályok elhelyezésében minő zavar és összevisszaság uralkodott. Helycsere, újabb fölállítások, szükségtelen ide oda marsíroztatások történtek. Addig ellenben a német hadak mozgósítása egy óriásilag működő gépezethez hasonlított, melynek minden része óráról órára kimérten hajtotta végre mozdulatait. A beszólított legénység a kitűzött parezre megjelent a kijelölt állomáson, hol iár akkor nem csak a parancsnokló főtiszt, hanem a vonat készen állott, mely rendeltetése helyére szállítsa. Nem előbb és nem később történt a behívás, mint a mint épen a rögtöni fölszerelés és továbbszállítás lehetősége parancsolta így egészen szervezett és megalakult ezredek jelentek meg a határokon. A már többnyire családos Landwehrer nem zavartatott ki előbb nyugalmából, mint a mint épen szükség volt rá, midőn már a sorhad rendeltetése helyén volt. Most pedig ez is nagyobbrészt már a hadsereg háta mögött áll; csak a napokban hallottam egy Landwehr-tiszttől, hogy mintegy 150 ezeren állanak a franczia határokon, hogy a sorhadakkal successive lépést tartva, annak hadvédétképezzék, így a Landwehr az erősségek őrizetét és az elfoglalt tartományok megszállását teljesítvén, a sorhaddal egyenlő szolgálatot tesz és szabad kezet enged annak egész ereje kifejtésére. Ezen kívül természetesen nagyszámú katonaság van még minden egyes városban, t. i. uton ezek kik folyvást gyakoroltatnak és egy két hónap alatt, ha szükség lenne rájuk, szintén a csatatérre mehetnek. A közlekedési vonalak ez óriási tevékenysége az illető vasúti személyzet részéről — mely szintén katonailag van szerezve — természetesen roppant erőfeszítést kíván. Egy hónap óta, mint maguk e többnyire barátságos és udvarias emberek — egyébiránt nem panaszoskodva — mondják, nincs nappaluk és éjjelek; a porosz győzelmek egy jó része ezen egyéneket illeti, s ha e katonák zászlóik végére, úgy ők is föltehetik a koszorút gépeik homlokára. E roppant föladat megoldását magától érthetőleg a német vasúthálózat nagy fejlettsége tette lehetővé s az, hogy a vonalak többnyire kettős vágánynyal bírnak. Azonban egyszersmind épen e komplikált hálózat tette szükségessé, hogy minden a legpontosabban intéztessék el, hogy a vasúti csomópontokon, hol gyakran több vonal szakad egymásba, semmi megtorlódás és fönakadás ne történjék. Ki ezen összevágó, nagymérvű közlekedési ügy tanulmányozását tűzné ki kizárólagos czéljául, ily hadi mozgalmak alkalmával: igen szép és tanúságos munkát végezhetne, ha és a menüben ezen gigási működés belső szervezetébe való bepillantást is szerezhetne magának. A külső jelenségek látása magában is érdekes. Békés időkben szokatlan nagyságú vonatok érkeznek rövid időközökben a pályaudvarokra; gyakran anynyira tömve van minden vágány a jövő és menő vonatokkal, hogy a pályaudvaron közül még másik kettő is türelmetlenül dörömböl és várakozik a bebocsáttatásra. Egyik sebesülteket szállít a csatatérről; az ilyennek mindig elsősége van; másik új katonaságot viszsza a csatatérre; a harmadik kenyér és egyéb élelmiszerekkel van tele; az is rá van írva az egyes kocsikra, hogy a szállítmány melyik hadtest számára megy; a negyedik jeget, kötő- és gyógyszereket és egészségügyi személyzetet szállít; az ötödik élő barmokat, melyek bús hangokban adnak kifejezést honvágyuknak ; a hatodik hadszereket, ágyukat és úgy tovább. És mind megy, jön lázas sietséggel, hogy az ember csudálhatja, hogy mindeddig oly kevés vasúti szerencsétlenség történt. A rendes személyszállításra természetesen gondolni sem lehet a harcrtér közelében levő vonalokon ; jegyeket Németországra most már ugyan adnak ki, de azt mondják : „tessék menni akkor és ott, amikor és ahol lehet.“ Voltak pályák, melyek az utóbbi napokban újra megnyitották a személyszállítást; két nap múlva beszüntették újra, mert lehetlennek bizonyult be. Egy ily vonattal menve magam is, egyik állomáson nem kevesebb mint 19 órát várakoztunk, még tovább lehetett menni. Megy tehát az ember ott, ahogy tud, legjobb a katonákkal együtt, mert ott legalább van szalma terítve a szekér aljára, de töltöttem úgy is egy egész éjszakát egy teherszállító vagyonban, hogy semmi ülőhely nem volt, a padlat pedig, mivel talán előtte való nap lovak vagy más ilyen „Nicht Raucher“ féle utazók számára volt berendezve, nagyon nedves és szagos volt arra, hogy rá letelepedhessen. A harertér mérhetlen nagy szükségletei számára azonban nem képesek a vaspályavonalak ily roppant erőfeszítés mellett sem eleget tenni, nem főleg, mióta a harertér Francziaországba van áthelyezve. A főhadsereghez a német földről egyetlen vonal szolgál, az, mely Saarbrückentől megy Metz felé s hue ad tantam sitim et famem! mégha egyéb nem kellene is mint enni-innivaló, így az országutakat is ezer meg ezen fuvar futja keresztül szakadatlanul ; ezer intézkedés nélkül az éhség űzné ki a franczia földről a németeket s még igy is bizonyosan sokat kell koplalni azon vajas-kenyér vitézeknek, kik közöl egyik 66-ban szivrázólag, panaszkodott a „Kölnische Zeitung“ hasábjain a fölött, hogy a csehországi strapácziák idejében a kenyeret vaj nélkül kellett ennie. „Szegény Lambert, mennyit nem szenvedett!“ A hadi közlekedés megkönnyítésére egyébiránt folytonosan erélyes munkálatok léteznek. Magában Németországban isrögtönöznek némely vonalak összeköttetéseinek megrövidítésére ideiglenes vaspályákat, ilyet azonban látni nem volt alkalmam, szerkezetükről csak hallomásból értesültem. Hasonló vaspályák lerakása végett több ezer munkást szállítanak Francziaországba. Egyik pfalzi városból 500 ilyen utazott el épen ott tartózkodásom alkalmával ; a könnyen hivő közönség közt erősen tartotta magát azon hír, hogy a munkások Metz aláaknázása végett szállitatnak el, hogy egy szép reggelen az egész franczia erősséget és hadsereget légberöpítsék. Gondolatnak nem rész, legelább is ér annyit, mint a francziák légköri battériája, melylyel a porosz hadakat megakarták semmisiteni. Levelem hosszabbra nyúlt mint gondoltam, az egészségügyi személyzetről legközelebb. A háború. A mai posta kevés hirt hozott a harertér eseményeinek folyamáról. Az érdekes apróságokat itt következőkben állítjuk össze: Basel aug. 23. d. e. 5 óra 3 percz. Troyesból 22. estéről jelentik, hogy a porosz előhad Fresnesen át Etainhez közel áll s a francziákat Bazaine vezetése alatt üldözi. Bazaine csapatait a legjobb rendben vezette vissza részben a verduni után, részben a városnak megkerülésével s jelenleg észak felé állt három órányira Clermonthoz. A leghatározottabban állítják, hogy a franczia csapatok kimerültségök s fáradalmaik daczára gyors menetekben nagy előnyt nyertek , mert már is teljes két napi menettel előzték meg a porosz csapatokat s visszavonulásokat háboritás nélkül vihetik véghez. A francziák utócsapata tüzérségből és lovasságból áll s Conrobert tábornagy vezeti azt. A koronaherczeg hadserege a Marne jobb partján megy Chalons felé, előcsapatai, melyek Vicervillenél, túlságos módon requirálnak, portyáztak, requiráló csapatok parancsnokai a felett panaszkodtak, hogy mindenütt csak a nők maradnak hon s senki sincs, kihez élelmiszerek és takarmányért fordulhatnának, úgy hogy ennek