Pesti Napló, 1870. november (21. évfolyam, 264-288. szám)

1870-11-22 / 281. szám

281. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető­ minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendőek. Kedd, november 22.1870. REGGELI KIADÁS. 21. évi folyam. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyi­ttér: 6 hasábos petitsor 25 ujkfc. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán­­ vagy helyben, házhoz hordva Egész évre ... 22 frt. Félévre . . . . XI frt. Negyedévre ... 6 , 60 kr. Két hóra .... 8 , 70 kr­ Egy hóra . . . 1 ,­85 kr PEST, NOVEMBER 21. Az átmeneti állapot, míg az általános hadkötelezettség valóban, s egész ará­nyaiban létesül, természetesen számos a­kadály, fennakadással jár. Nemcsak azon általános ellenszenvvel kell megküz­deni, melylyel a békésen dolgozó polgá­rok mai napság mindenütt a katonáskodás iránt viseltetnek, hanem nálunk különle­ges okok is gátlólag befolynak e nagy mű sikerei­ létesítésére. Az absolutizmus ideje alatt a hazafiság egy neme volt, magát az osztrák szuronyok köréből mindenfé­lek­épen távol tartani, s ily meggyökere­sedett fogalmak, különösen ha akad párt, mely azt továbbra is bizonyos előszere­tettel dédelgeti, bizonyára csak lassan, csak fokonként engedhetnek tért az új viszonyok jobb meggyőződései és indo­kolt követelményeinek. Nem találunk tehát abban semmi fenn­akadni valót, ha polgári körökből panaszt hallunk a terhek ellen, melyeket az álta­lános hadkötelezettség alkalmazása az összes társadalmi körökre ró, s nem igen ütközhetünk meg benne, ha ez ügyben eljáró hatósági közegek a közönség áldo­zatkészségét nem találják oly fokon, a­minőt a nagy feladat kellő átérzése fölté­telezne. De a­mit ezen fölül is tapasz­tal­ni kénytelenek vagyunk, az már oly rendkívüli mértékű, hogy ily indokokra semmikép sem vezethető vissza. Az ujonczozás alól magukat elvontak száma csak az imént is megdöbbentő ösz­­szegre rúg, s a kormányt oly intézkedé­sekre bírja, melyek modern államok tör­téneteiben páratlanok. A kormány a ren­desen működő ujonczozási orgánumok működésében meg nem bízhatva, felül­vizsgáló bizottságot küld ki, s ez a ka­tonai szolgálatra sok százával igen al­kalmasaknak tartja azokat, kiket csak az imént képteleneknek nyilvánítottak. Ezek között van bizonyára tetemes rész, mely a katonai „képtelenség“ bizo­nyítványa alapján rendezte magánviszo­nyait, s azokból most hirtelen kiragadta­­tik azért, mert az előbbi ujonczozó bizott­mányok feladatuknak nem feleltek meg. Halmazával fekszenek előttünk a levelek, melyekben a legkeserűbben panaszkod­nak ez intézkedések súlyos volta ellen, s a honvédségi institutio, melyet mindnyá­junknak közös erővel, közös egyetértéssel kellene gondoznunk, a közönségnek ép ily utólagos zaklattatása folytán oly ke­serű utószt nyer, mely annak fejlődésére nem lehet a legkedvezőbb hatással. Rendkívüli viszonyok kétségkívül iga­zoltakká teszik a rendkívüli intézkedése­ket, s minthogy mindnyájunk érdekében áll, hogy az általános hadkötelezettség minél teljesben valósíttassék, és ebben számos visszaélés történt, az újonczozás utólagos megvizsgálását ez egyszer teljesen indokoltnak tartjuk. A fölmenté­sek, melyek most cassáltatnak, alkalma­sint a legtöbb esetben úgy történtek, hogy maga az alaptalanul fölmentett fél és csa­ládja nem állt egészen távol, a reá nézve kedvező vélemény kimondásától, s így sok részben csak magának tulajdoníthatja az utólagos zaklattatást. De a­mit egy­szer kivételes viszonyok igazolhatnak, azt nem lehet rendszerré alakí­tani , s ha egy esetben visszaható intézke­déseknek alapjuk van, ebből nem lehet egy elvet kikovácsolni, mely azután ren­des viszonyok között is állandó alkalma­zásra talál. S a­ki csak kissé közelebbről tekinti a dolgokat, nem is fogja tagadhatni, hogy az itt érintett bajnok forrása nem is any­­nyira a közönség tartózkodása, a katonás­kodás iránti ellenszenve, mint inkább az összes ujonczozási rendszer hibás volta, félszeg alkalmazásában áll. Csak nézni kell, hogy miként megy ez az ujonczozás, és világos fogalmunk lesz az egész rend­szer tarthatlanságáról. Csak mellékesen érintjük, hogy a leg­több helyütt s így Pesten is, az ujonczo­zás kül­modalitásai is olyanok, hogy a leggyökeresb orvoslás égetőn szükséges, s a fölmentési szabályzatok oly ellentmon­dók, oly confususok, hogy revisiójuk a legteljesben indokoltnak látszik, s átté­rünk a katona-állítási bizottmányok össze­­alakitására, mely oly félszeg, hogy min­den visszaélésnek számos eshetőséget, tág kaput nyit. A katona-kötelezett már hetekkel előbb tudja, kivel érintkezzék, kinek szava döntő az ő fölmentésében, s azt mondják, hogy a katona-orvosoknak szíve, bármily martiálisak is legyenek különben, sincs kőből. Erre nézve azt hiszszük, hogy az orvos urakat is sok mindenféle zaklatástól mentené meg az, ha csak az utolsó perc­­­ben tudnák meg, hol és mikor fogják kö­telességüket teljesíteni, és hogy ez csak­ugyan így történjék, a minisztérium táv­iratilag adhatná megbízásait, melyek az illető urakat, előttük a lehetőleg ismeret­len vidékek és helyekre szólítanák. Az emberek mindenütt egyenlők, az ujonczo­zási szabályok is azok, s hogy az orvos az illető körökkel már előbb is ismerős legyen, az nem épen szükséges. Ez természetesen csak egy csekély pont az alkalmazandó reformokból, de alkal­masint, minden csekélysége mellett olyan, mely a szöget fején találja. De van még más észrevételünk is. Alig van most fiatal ember, ki ne örül­ne annak, ha fölötte elhangzik a „nem képes.“ Ez voltaképen igen szomorú, le­hangoló szó , de nem igen érthető, hogy miért mentsen fel min­d­e­n esetben minden katonai szolgálattól. A termé­szetbeli fogyatkozások a társadalom osz­tatlan résztvétére méltók, s kik a katonai szolgálatra csakugyan képtelenek, azokra bizonyára senki sem javalhatja a kény­szerítést a szuronyok közé.­­ Vannak azonban csekélyebb fogyatkozások, me­lyek bizonyos szolgálatokra képesíthet­nek, s ha ezekben practicus felosztás, az erők czélszerűbb alkalmazása rendeltet­nék, a jury „nem képes“ nyilatkozata alighanem sok esetben egészen más je­lentőséget nyerne s az általános hadköte­lezettség illustrius voltából sokat veszí­tene. Mindezek kétségkívül nem épen a leg­­kellemesb dolgok, de ha akarjuk a czélt, akarnunk kell az eszközöket is. Oly idők­re, midőn csöndes idillek között élhetünk a béke munkáinak, egyelőre nem is gon­dolhatunk. Köröskörüliünk fegyverben álló népek állnak határainkon, s had­erőnk fejlesztése, minél nagyobb fokra emelésére legsürgetőbb gondunkat kell fordítanunk. Éles ellentétben állunk a félszegségekkel, melyeket az osztrák ka­tonai bureaucratia csempész át új viszo­nyaink közé, irtjuk azokat úton-útfélen, de saját hibáink, saját fogyatkozásaink ellenőrzését is első­sorban s a nagy fel­adat által elénk szabott kötelesség­érzet­tel kell sürgetnünk. Meg is vagyunk győződve, hogy a nem­zet vitézsége, hősi szelleme most is fé­nyesen fogja manifestálni magát, csak hárítsák el az útból a sok akadályt, mely azt lenyűgözve tartja. S midőn a honvé­delmi ministérium új államtitkárában ép most igen erélyes, fris erőt nyer, re­méljük is, hogy mind a viszásságok a le­hető leghamarább gyökeres orvoslásra találnak. Hollán Ernőben meg lesz remélhetőleg az az erő, hogy a­mint egyrészt a honvéd­ségben a lehető legcsekélyebb mértékre szorítja az Elekes-féle és hasonló esete­ket, hogy a katonáskodás a műveltebb elemek előtt ne úgy tűnjék föl, mint a szerencsétlenség netovábbja, hanem egy magas, férfias feladat önérzetteli teljesí­tése ; úgy másrészt egész szigorral rajta is lesz, hogy e feladat alól ne vonhassa el magát senki sem,s ne legyen szükség oly­­ visszaható erejű, rendkívüli intézkedések­re, minekről a hivatalos lap tegnap tudó­sított. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. III. Napóleon történetéből. Irta : KING LAKE. (VI. Folytatás.) (Az alsóbb néposztályok: nincs forradalmi elem; el­lenállási kísérletek ; Hugo Victor; Baudin ; decz. 4-ke ; a város hangulata; az utczai harcz előkészületei; Mag­­nan habozik.) A párisiak régi bátorsága hozzá szokott ah­hoz , hogy minden jogtalanságnak fegyveres kézzel szegüljön ellen, de most sok mindenféle ok működött közre, hogy minden erőszakos kí­sérlet czéltalanná váljék. Az 1848-as események s a socialisták tanai rémületben zárták a kedé­­lyeket. A ki tudta, mi az, hónapokon át félteni életét, vagyonát, oda jutott, hogy szívesen fogott kezet bármely kormánynyal, lett légyen az bár­minő törvénytelen, minden népfelkelés ellen, bárminő jogosult lett legyen is az. Aztán a meg­vetés amaz érzete, melyet sokan az elnök iránt tápláltak, a második deczember eseményei által nem változott meg nagyon. De már a deczember 4-i mészárlás folytán nagy változás állott be; ezen nap délutánjáig a szörnyű gonoszság any­­nyira emlékeztetett Strassbourg és Boulognera, hogy az első 54 óra alatt, mely decz. 2-ka óta eltelt, a közönség kitörő haragja nagyban meg volt gátolva a nevetségesség érzete által. A meg­vető kiáltás : „Soulouque“ „Soulouque,“ mely az utczákon hallatszott, bebizonyítá, hogy Páris Napoleon Lajost párhuzamba teszi a néger csá­szárral, ki az első Napoleon tetteit majmolta, és sokan azt hiték, hogy a 18-ik brumairenek ily­­képen való majmolása ugyanazon vállalatok közé tartozik, mint évekkel azelőtt az albai visz­­szatérés utánzása. A különbség csak az volt, hogy ő most színpadi jelmezek és utánzott lobo­gók helyett a leghatalmasabb kormányok egyi­kének segélyeszközeivel rendelkezett s mégis általános volt a hit, hogy az elnök ismét gyor­san esni fog, s hogy a bukást ismét büntetés követi. Mint említik, az összeesküvők megbéniták a nemzetőrséget is. A munkás­osztály nagy tö­mege a történtek által nem érezte magát jogai­ban megsértve. Az általános szavazati jog s azon szabadalom, hogy Francziaország számára diktátort nevezhet ki, oly csábétkek voltak, melyek sok becsületes, de könnyelmű munkást eltántoríthattak, a a legalsóbb osztályok, melyek­nek az irigység egyik főbűne, a történtek által ki voltak elégítve, mert örültek rajta, hogy egy Morny, Maupas és St. Arnaud egy Lamoriciére-t, Bedeau-t és Cavaignac-ot börtönbe vethettek és fegyenczkocsin hurczolhattak tovább. Első pillanatban tehát nem volt elegendő anyag arra, hogy Párisban felkelés szerveztes­­sék. A gazdag és középosztályok önérzetekben fel voltak háborodva, de féltek minden lázadás­tól; a szegényebbek nem féltek a felkeléstől, de nem is voltak felháborodva. Párisban rendesen számtalan verekedni szerető, vállalkozó ember van, kik a küzdelmet épen a küzdelem kedvéért szeretik; de az 1848-i nagy utczaharcz óta, s mióta az egyének közül sokan a felkelés leküz­dése után elfogattak és kiutasíttattak, a lakosság ezen része is meg volt bénítva, a torlaszhősöknek nem voltak fegyvereik s vezéreik és soraik annyi­ra meg voltak ritkulva, hogy komolyabb összeüt­közésre nem volának képesek. Tehet­etlenségöket még az is növelte, hogy a titkos társaságok fe­jei és a nemzetőrség vezérei, kiket a decz. 1. és 2. közötti éjjel elfogattak, eltűntek. Mindazonáltal volt még a régi lázadások ru­góinak egy maradványa, mely megkísérelte tor­laszokat emelni, s voltak mások, kik más, talán épen ellenkező okokból készek voltak ugyanazt tenni. Ez utóbbiak sokkal bátrabbak, büszkéb­bek és hivebbek voltak a szabadság és jog iránti szeretetükhöz, hogysem még egy hétig nyugton nézhették volna a dec­emberi éj eseményeit. A hírneves Hugo Victor állt a mozgalom élén. Ő és a kamarának több más tagja, kik az elfo­­gatás elől szerencsésen megmenekültek, ellent­­állási bizottságot szerveztek, hogy fegyveres ha­talommal állítsák vissza a törvény uralmát. Ők megtevék e lépést decz. 2-án. Több képviselő elment a St. Antoine külvá-­­­rosba és ott fel akarták lázítani a népet. Ezek voltak: Schölcher, Baudin, Aubry, de Flotte, kiket Cornet, kinek lakása főhadiszállásul szol­gált, hatalmasan támogatott. Hozzájuk csatlako­zott a democraticus sajtó néhány képviselője. E férfiak — mint látszik — nem annyira a la­kosság közreműködésével, mint inkább saját erejükből a St. Marguerite-utcza egyik sarkán gyönge torlaszt emeltek. A 19. ezred egy zászló­­alja csakhamar e torlasz ellen indíttatott. Most oly jelenet következett, mely első pillanatban mosolyra kényszerít, de aztán ismét csodálko­zásra gerjeszt a derék férfiak pedantériája, mely­nél fogva azt hivék, hogy a törvény hatalma elég erős a fegyverek ellenében. A képviselők, fegyvereiket letéve és képviselői jelvényeikkel felruházva, a torlasz elé álltak és egyikök, Bau­­din, kezében tarta az alkotmánykönyvet. Midőn a katonaság már csak néhány lépésnyire volt a torlasztól, megállóit. Néhány pillanatig mély csend uralgott. A törvény és a hatalom találko­zott. Egyik részen volt a democraticus törvény­­könyv, melyet Francziaország változhatlannak nyilvánított, másik részen egy sorezred. Baudin a könyvre mutatott és megmondta a zászlóalj­nak, mi a kötelessége, de az ő bizonyítgatásá­­nak azon hiedelem volt alapja, hogy a törvény­nek engedelmeskedni fognak, holott a vezénylő tiszt nem látszott hajlandónak e praemisiát el­fogadni, mert kétségbevonhatlanul megmutatta, hogy türelmetlen. A zászlóalj első sora levette válláról a fegyvert, irányzott, a lövések eldördül­tek s Baudin elesett. Több golyó átfúrta fejét. Még egy más képviselő is agyonlövetett és töb­ben megsebesültek. Az alkotmányt tartalmazó könyv a földre esett és a törvény képviselői szintén fegyvert fogtak. Agyonlőtték a tisz­tet, a­ki társuk halálát okozta s praemisiái­­kat kétségbe vonta. Baudin holtteteme körül hősi harcz keletkezett. A zászlóalj volt a nyertes és négy katona elvive Baudin testét. Ezen forradalmi kísérletet a St. Antoine külvá­rosban a tömeg nem támogatta eléggé, azért könnyen elnyomatott. Deczember 4-én délutáni 2 órakor a dolgok igy álltak: Az utczák a városháza s a boulevar­­dok között el voltak torlaszolva s a felkelők ál­tal megszállva, de a város többi része nyugodt volt. A hadsereg — majdnem 48.000 ember — fenyegetőleg készen állt. Nagy gyalog osztályok úgy voltak elhelyezve, hogy a dandárok egyidő­­ben minden oldalról megrohanhatták az eltorla­szolt városrészt. A katonaság mint már mon­dottuk, több nap óta mesterségesen fel volt iz­gatva a lakosság ellen. Világosan megmondták nekik, hogy ha a fegyvert használják, abban senki meg nem akadályozhatja őket; megmond­ták nekik, hogy ne kegyelmezzenek meg senki­nek sem és hogy ne csak az ellenök harc­olókat öl­jék meg, hanem azokat is, kikről föl lehetne tenni, hogy a katonaság ellen cselekednének, ha a kö­rülmények engednék. Ha meggondoljuk, hogy ezen utóbbi megbízást a polgárság ellen dühön­gő katonák kapták, el lehet képzelni az iszonyú szándékot, mely a hadsereget Pária utczáiba ve­zette, hogy ott a decz. 4-iki eseményeket jele­­netezze. Ismeretlen okokból a katonák még nem avatkoztak be. Közöttük és a felkelők elő­őrsei között tág tér volt. Magnan tábornok maga vagy az elnök vagy pedig St. Arnaud még haboztak, szóval a ve­zénylő tábornok visszautasíta még a katonasá­got. Jóllehet Magnan feladata physikai tekintet­ben nem volt nagy, mégis éreznie kellett, hogy politikai tekintetben nem csekély ve­szély környezi. A decz 2-án mozgásba tett mechanismus csodálatos sikert vívott ugyan ki, de más tekintetben a szövetségesek vállalata meghiúsulni látszott, mert eddigelé egyetlen te­kintélyes, nagy nevű személyiség sem jött az elnök segítségére. Voltak sokan, kik szerették a nyugalmat s rendet és szívesen látták volna, ha az elnök az alkotmányt elteszi láb alól, de ezek már előre kijelenték, hogy ők nem tesznek egy lépést sem, ha csak oly tekintélyes államfér­fiak, kik mint a jó ügy előharczosai ismeretesek, közre nem működnek. A­ki így gondolkozott, az csakhamar belátta, hogy reményeiben nagyon csalatkozott, midőn decz. 2-án a rend barátait és védőit bebörtönözve látta s midőn megtudá, hogy Morny, Maupas és St. Arnaud voltak azok, kik az elnököt segiték. Az uj ministerek névsora, mely másnap közzététetett,nem tartalmazott egy­­gyetlen tiszteletben álló nevet sem s az összeeskü­vők, a mint látszik, elzároltságuk érzetében — sajátságos cselhez nyúltak.Egy „tanácsadó bizott­ságot“ alakítottak — mint ők nevezték — s eb­be nemcsak az összeesküvők legtöbbjeit, hanem még mintegy 80 köztiszteletben álló férfiút is kineveztek. E 80 férfiú kinevezése természetesen csak ámításra volt számítva, mert azt mindenki tudhatá, hogy e tisztes férfiak egyike sem fog vállalkozni egy Bonaparte Lajos, egy Morny, Fleury, Maupas vagy St. Arnaud-val egy tanács­ban ülni *) A szövetségesek azonban e csellel sokat nyertek, mert az ország sok drága órán és napon át nem volt arról tájékozva, ki támo­gatja az elnököt. De Magnan ismerte a tényál­lást s a­mint­a decz. 4-én reggel látta, hogy min­­den eddig tett intézkedés legteljesebb sikere sem biztosítá az elnök ügyének több befolyásos ember közreműködését, csakugyan volt oka nyugtalannak lenni. E nyugtalanság volt való­színűleg tétlenségének is oka. Nem lett volna előtte szokatlan dolog a törvény védelmére és egy jogos kormány parancsára erélyesen fellép­ni a felkelők ellen, de most a törvény a felke­lők részén volt és azon férfiak, kik az államkor­mányt kezeikben tárták, nem bírtak oly jó hír­névvel, hogy személyes jellemek súlya a törvé­nyes tekintélyt pótolhatja vala. Magnannak te­hát, daczára a hadügyminiszter parancsának, természetesen azt is tekintetbe kelle vennie, mi baja eshetik, ha az összeesküvés ismeretes és tisztelt emberek részt­vételének hiánya miatt épen azon pillanatban hiúsul meg, midőn a pá­risiak vére már terheli lelkiismeretét. De végre megérteték Magnan-nal, hogy azok­kal kell győznie vagy elesnie, a­kikhez csatla­­kozott és hogy ha ő a hadügyminiszter rendele­tével fedezve is hiszi magát, a nála nov. 27-én összegyűlt 20 tábornok egyikének tanúsága ép oly terhelő lenne reá nézve, mint a valóságos összeesküvők vallomásai. Ez segített, úgyhogy Fleury nem volt kénytelen Magnan­nak is meg­mutatni pisztolyát. Magnan végre hajlandónak mutatkozott a felkelők ellen fellépni. *) Ezt ki is jelenték az angol lapokban közzétett leve­leikben. Pest, november 21. (A Deákpárt) ma estre tartott értekez­letén, mely esti 12 10 órakor ért véget, a Zse­­dényi és Wahrmann-féle napirendretérési indít­ványok képezték a tanácskozás tárgyait. A párt rövid vita után elhatározá, hogy Wahrmann in­dítványát fogadja el . Andrássy Gyula gr. miniszterelnök ezután bejelenti, hogy a holnapi ülésben a jelen európai helyzet tárgyában hozzá intézett több rendbeli interpellációra fog válaszolni, válaszolni, a­mennyire ez a dolgok jelen fejletlen vagy túlhaladott stádiumában le­­­hetséges.­­ Végül Horvát Boldizsár igazságügy­miniszter előadta azon intézkedéseket, melyeket a kormány Fiumében és a magyar tengerparton a törvénykezés ideiglenes szabályozására nézve tenni szándékozik s melyekről lapunk már tett említést. (A III. osztály köréből.) Elnök Beze­­rédy, helyettes jegyző Ordódy Pál. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után Ghyczy in­dítványa, hogy az igazságügyminiszter felszólít­­tassék az italmérési és malomjog iránti törvény­­javaslatok mielőbbi beterjesztésére, elfogadta­tott. Ez után Horvát Boldizsár miniszter úr az osztályban megjelenvén, folytattatott az úrbéri birtokrendezésről szóló tvr. tárgyalása. A II. fejezet czíme elfogadtatott. A 7. §. első bekezdése következő új szövegezést nyert: „A pusztatelkek (sessiones desertae) azoknak, ille­tőleg azok jogutódainak tulajdonai, kik ezen pusztatelkeknek 1848. május 1-én háborutlan birtokában voltak.“ A második és harmadik be­kezdés kihagyatott. A 8-ik §. elfogadtatott. A 9-ik §-ban „tulajdonává válnak“ szavak he­lyett „tulajdonai“ szó vétetett­­ fel, „nyújta­­tott“ szó pedig „adatott“ szóval váltatott fel. A 10. és 11. §§-okban a foglalásra vonatkozó intézkedéseket az osztály több tagja nem találta eléggé kimerítőknek, főleg azért, mert azon fog­lalásokról, melyek 1859. után történtek, semmi intézkedés sem létezik, mert arról, hogy az 1858. évi márczius 2-kán kelt nyílt rendelet 49. §-ába a közigazgatási hatóságokra ruházott illetékesség megszüntetik-e, és ha igen, mely bí­róságra ruháztatik át, említés sem létezik, mert végre nincs különbség téve a tagosítás előtti, és tagosítás utáni, valamint a közös vagyon­ból­­ és a magánosok birtokából tett fog­lalások között. E tárgyban hosszú és komoly vita fejlődött, melyben leginkább Deák, Ghyczy, Nehrebeczky, Csengery és Bezerédy vettek részt, és melynek eredménye az lett, hogy az osztály a felállítandó elvek és törvényes intéz­kedések lényegére nézve megállapodásra jutott ugyan, de magának a szövegezésnek, mely Hor­vát Boldiz­sár miniszter által fog elkészíttetni, tárgyalása és elhatározása a legközelebbi osz­tályülésre halasztatott. (A p­é­n­zügy­minisz­t­er úr­ nagy terje­delmű indokolást, számos melléklettel nyújtott be a pénzügyi bizottsághoz a miniszteri tiszti fizeté­sek fölemeléséről. Budget tanulmányaink folyamá­ban ismertetjük majd ez indokolást is. (Egy havezszomjas gőz­hajózási társulat.) A magyar gőzhaj­ózási társulat azon Turn-Severinben veszteglő öt gőzöse iránti ügyé­ben, melyek lefoglaltatását az oláh kormány megtagadta, a közös külügyminisztériumhoz for­dult oly kérelemmel, hogy miután hallomás sze­rint ezen öt hajó elvétele czéljából az angol kor­mány egy hadi gőzöst küldött Turn Severinbe, érdekei megvédése czéljából az osztrák-magyar kormány is küldjön ki egy hadihajót. Ezen ké­relemnek azon igen könnyen felfogható oknál fogva, mert a kérdéses öt hajó angol lobogó alatt áll, legénysége nagyobb részben angol és neut­rális vizen van, tehát a népjog alapelvei szerint Pest, november 21. Törvénytárunkat átkutatva, meggyő­­zünk, hogy a háború idején mindig szük­ségessé váló ostromállapot kihirdetésére és annak körvonalazására vonatkozó tör­vény nálunk nem létezik. Honunk régibb viszonyainál fogva arra nem is volt szükség. A törvényekben szétszórva meg volt említve majd mind ama cselekedet, me­lyek háború idején bűntényekül tekintet­tek, és miután a nádor­, mint az ország általános főkapitánya, egyúttal az ország nagybirája is volt, háború idején törvé­nyeinknek e kivételes állapotra vonatkozó sokfelé elszórt királyi rendeleteit egysze­rűen érvényesítette, illetőleg azoknak meg­sértőit megbüntette. Társadalmi viszonyainknak gyökeres átváltoztatása, a nádori méltóság felfüg­gesztése, továbbá ama körülmény, hogy régibb, a hadállapotra vonatkozó törvé­nyeink, a hadseregnél nem bírnak többé kötelező erővel , ez ügynek mielőbbi al­kotmányos rendezését teszi kívánatossá. Érezte ennek szükségét az osztrák ál­lam kormánya is, a­honnan már 1868- ban megjelent az erre vonatkozó törvény. (Lásd Reichsgesetzblatt vom 7. October 1868.) Érezte azonban ennek szükségét minden miveltebb állam, a rómaiaktól kezdve egész a porosz kormányig min­denütt törvény szabályozta, váljon mily tényezők közbenjárásával, mikor, hol és mily terjedelemben lehet rendes, alkot­mányos államgépezetet rendkívüli — csakis a háború vagy lázadás által elő­idézett viszonyokhoz inkább illő katonai törvények és törvénykezés által fölvál­tatni. A francziák már 1791-ben alkottak egy törvényt, melylyel a háborús állapotba való helyezést a valódi ostromállapottól igen czélszerűen megkülönböztették. Az angoloknál a „habeas corpus“ acta felfüggesztésének módozata szintén szokás­törvény által szabályoztatik. Az észak-német szövetség alakulásánál e fontos kérdés szabályozása képezi a szö­vetség alkotmányának 68-dik czikkét. Remélhető tehát, hogy nálunk is, kik folyvást háború előestéjén állunk, ez ügy is mielőbb alkotmányos úton szabályozva lesz. KÁPOLNAI: ezen hajók angol territóriumot képviselnek, a közös külügyminisztérium helyt nem adhatott, sőt ellenkezőleg a magyar igazságügyminiszté­­rium útján tudtára adata a kérelmező társulat­nak, hogy miután a moldva-oláh kormány a bírói illetőséget magától elutasítá, ezen ügy egyes-egyedül az angol kormánynál rendes per­­után lesz elintézhető, ha ugyan a társulat ennél jobbnak nem tartaná —mi a minisztérium néze­te szerint is a legtanácsosabb volna — ellenfelé­vel kiegyezkedni.—Dr.

Next