Pesti Napló, 1870. november (21. évfolyam, 264-288. szám)
1870-11-22 / 281. szám
281. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendőek. Kedd, november 22.1870. REGGELI KIADÁS. 21. évi folyam. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyittér: 6 hasábos petitsor 25 ujkfc. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán vagy helyben, házhoz hordva Egész évre ... 22 frt. Félévre . . . . XI frt. Negyedévre ... 6 , 60 kr. Két hóra .... 8 , 70 kr Egy hóra . . . 1 ,85 kr PEST, NOVEMBER 21. Az átmeneti állapot, míg az általános hadkötelezettség valóban, s egész arányaiban létesül, természetesen számos akadály, fennakadással jár. Nemcsak azon általános ellenszenvvel kell megküzdeni, melylyel a békésen dolgozó polgárok mai napság mindenütt a katonáskodás iránt viseltetnek, hanem nálunk különleges okok is gátlólag befolynak e nagy mű sikerei létesítésére. Az absolutizmus ideje alatt a hazafiság egy neme volt, magát az osztrák szuronyok köréből mindenféleképen távol tartani, s ily meggyökeresedett fogalmak, különösen ha akad párt, mely azt továbbra is bizonyos előszeretettel dédelgeti, bizonyára csak lassan, csak fokonként engedhetnek tért az új viszonyok jobb meggyőződései és indokolt követelményeinek. Nem találunk tehát abban semmi fennakadni valót, ha polgári körökből panaszt hallunk a terhek ellen, melyeket az általános hadkötelezettség alkalmazása az összes társadalmi körökre ró, s nem igen ütközhetünk meg benne, ha ez ügyben eljáró hatósági közegek a közönség áldozatkészségét nem találják oly fokon, aminőt a nagy feladat kellő átérzése föltételezne. De amit ezen fölül is tapasztalni kénytelenek vagyunk, az már oly rendkívüli mértékű, hogy ily indokokra semmikép sem vezethető vissza. Az ujonczozás alól magukat elvontak száma csak az imént is megdöbbentő öszszegre rúg, s a kormányt oly intézkedésekre bírja, melyek modern államok történeteiben páratlanok. A kormány a rendesen működő ujonczozási orgánumok működésében meg nem bízhatva, felülvizsgáló bizottságot küld ki, s ez a katonai szolgálatra sok százával igen alkalmasaknak tartja azokat, kiket csak az imént képteleneknek nyilvánítottak. Ezek között van bizonyára tetemes rész, mely a katonai „képtelenség“ bizonyítványa alapján rendezte magánviszonyait, s azokból most hirtelen kiragadtatik azért, mert az előbbi ujonczozó bizottmányok feladatuknak nem feleltek meg. Halmazával fekszenek előttünk a levelek, melyekben a legkeserűbben panaszkodnak ez intézkedések súlyos volta ellen, s a honvédségi institutio, melyet mindnyájunknak közös erővel, közös egyetértéssel kellene gondoznunk, a közönségnek ép ily utólagos zaklattatása folytán oly keserű utószt nyer, mely annak fejlődésére nem lehet a legkedvezőbb hatással. Rendkívüli viszonyok kétségkívül igazoltakká teszik a rendkívüli intézkedéseket, s minthogy mindnyájunk érdekében áll, hogy az általános hadkötelezettség minél teljesben valósíttassék, és ebben számos visszaélés történt, az újonczozás utólagos megvizsgálását ez egyszer teljesen indokoltnak tartjuk. A fölmentések, melyek most cassáltatnak, alkalmasint a legtöbb esetben úgy történtek, hogy maga az alaptalanul fölmentett fél és családja nem állt egészen távol, a reá nézve kedvező vélemény kimondásától, s így sok részben csak magának tulajdoníthatja az utólagos zaklattatást. De amit egyszer kivételes viszonyok igazolhatnak, azt nem lehet rendszerré alakítani , s ha egy esetben visszaható intézkedéseknek alapjuk van, ebből nem lehet egy elvet kikovácsolni, mely azután rendes viszonyok között is állandó alkalmazásra talál. S aki csak kissé közelebbről tekinti a dolgokat, nem is fogja tagadhatni, hogy az itt érintett bajnok forrása nem is anynyira a közönség tartózkodása, a katonáskodás iránti ellenszenve, mint inkább az összes ujonczozási rendszer hibás volta, félszeg alkalmazásában áll. Csak nézni kell, hogy miként megy ez az ujonczozás, és világos fogalmunk lesz az egész rendszer tarthatlanságáról. Csak mellékesen érintjük, hogy a legtöbb helyütt s így Pesten is, az ujonczozás külmodalitásai is olyanok, hogy a leggyökeresb orvoslás égetőn szükséges, s a fölmentési szabályzatok oly ellentmondók, oly confususok, hogy revisiójuk a legteljesben indokoltnak látszik, s áttérünk a katona-állítási bizottmányok összealakitására, mely oly félszeg, hogy minden visszaélésnek számos eshetőséget, tág kaput nyit. A katona-kötelezett már hetekkel előbb tudja, kivel érintkezzék, kinek szava döntő az ő fölmentésében, s azt mondják, hogy a katona-orvosoknak szíve, bármily martiálisak is legyenek különben, sincs kőből. Erre nézve azt hiszszük, hogy az orvos urakat is sok mindenféle zaklatástól mentené meg az, ha csak az utolsó percben tudnák meg, hol és mikor fogják kötelességüket teljesíteni, és hogy ez csakugyan így történjék, a minisztérium táviratilag adhatná megbízásait, melyek az illető urakat, előttük a lehetőleg ismeretlen vidékek és helyekre szólítanák. Az emberek mindenütt egyenlők, az ujonczozási szabályok is azok, s hogy az orvos az illető körökkel már előbb is ismerős legyen, az nem épen szükséges. Ez természetesen csak egy csekély pont az alkalmazandó reformokból, de alkalmasint, minden csekélysége mellett olyan, mely a szöget fején találja. De van még más észrevételünk is. Alig van most fiatal ember, ki ne örülne annak, ha fölötte elhangzik a „nem képes.“ Ez voltaképen igen szomorú, lehangoló szó , de nem igen érthető, hogy miért mentsen fel minden esetben minden katonai szolgálattól. A természetbeli fogyatkozások a társadalom osztatlan résztvétére méltók, s kik a katonai szolgálatra csakugyan képtelenek, azokra bizonyára senki sem javalhatja a kényszerítést a szuronyok közé. Vannak azonban csekélyebb fogyatkozások, melyek bizonyos szolgálatokra képesíthetnek, s ha ezekben practicus felosztás, az erők czélszerűbb alkalmazása rendeltetnék, a jury „nem képes“ nyilatkozata alighanem sok esetben egészen más jelentőséget nyerne s az általános hadkötelezettség illustrius voltából sokat veszítene. Mindezek kétségkívül nem épen a legkellemesb dolgok, de ha akarjuk a czélt, akarnunk kell az eszközöket is. Oly időkre, midőn csöndes idillek között élhetünk a béke munkáinak, egyelőre nem is gondolhatunk. Köröskörüliünk fegyverben álló népek állnak határainkon, s haderőnk fejlesztése, minél nagyobb fokra emelésére legsürgetőbb gondunkat kell fordítanunk. Éles ellentétben állunk a félszegségekkel, melyeket az osztrák katonai bureaucratia csempész át új viszonyaink közé, irtjuk azokat úton-útfélen, de saját hibáink, saját fogyatkozásaink ellenőrzését is elsősorban s a nagy feladat által elénk szabott kötelességérzettel kell sürgetnünk. Meg is vagyunk győződve, hogy a nemzet vitézsége, hősi szelleme most is fényesen fogja manifestálni magát, csak hárítsák el az útból a sok akadályt, mely azt lenyűgözve tartja. S midőn a honvédelmi ministérium új államtitkárában ép most igen erélyes, fris erőt nyer, reméljük is, hogy mind a viszásságok a lehető leghamarább gyökeres orvoslásra találnak. Hollán Ernőben meg lesz remélhetőleg az az erő, hogy amint egyrészt a honvédségben a lehető legcsekélyebb mértékre szorítja az Elekes-féle és hasonló eseteket, hogy a katonáskodás a műveltebb elemek előtt ne úgy tűnjék föl, mint a szerencsétlenség netovábbja, hanem egy magas, férfias feladat önérzetteli teljesítése ; úgy másrészt egész szigorral rajta is lesz, hogy e feladat alól ne vonhassa el magát senki sem,s ne legyen szükség oly visszaható erejű, rendkívüli intézkedésekre, minekről a hivatalos lap tegnap tudósított. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. III. Napóleon történetéből. Irta : KING LAKE. (VI. Folytatás.) (Az alsóbb néposztályok: nincs forradalmi elem; ellenállási kísérletek ; Hugo Victor; Baudin ; decz. 4-ke ; a város hangulata; az utczai harcz előkészületei; Magnan habozik.) A párisiak régi bátorsága hozzá szokott ahhoz , hogy minden jogtalanságnak fegyveres kézzel szegüljön ellen, de most sok mindenféle ok működött közre, hogy minden erőszakos kísérlet czéltalanná váljék. Az 1848-as események s a socialisták tanai rémületben zárták a kedélyeket. A ki tudta, mi az, hónapokon át félteni életét, vagyonát, oda jutott, hogy szívesen fogott kezet bármely kormánynyal, lett légyen az bárminő törvénytelen, minden népfelkelés ellen, bárminő jogosult lett legyen is az. Aztán a megvetés amaz érzete, melyet sokan az elnök iránt tápláltak, a második deczember eseményei által nem változott meg nagyon. De már a deczember 4-i mészárlás folytán nagy változás állott be; ezen nap délutánjáig a szörnyű gonoszság anynyira emlékeztetett Strassbourg és Boulognera, hogy az első 54 óra alatt, mely decz. 2-ka óta eltelt, a közönség kitörő haragja nagyban meg volt gátolva a nevetségesség érzete által. A megvető kiáltás : „Soulouque“ „Soulouque,“ mely az utczákon hallatszott, bebizonyítá, hogy Páris Napoleon Lajost párhuzamba teszi a néger császárral, ki az első Napoleon tetteit majmolta, és sokan azt hiték, hogy a 18-ik brumairenek ilyképen való majmolása ugyanazon vállalatok közé tartozik, mint évekkel azelőtt az albai viszszatérés utánzása. A különbség csak az volt, hogy ő most színpadi jelmezek és utánzott lobogók helyett a leghatalmasabb kormányok egyikének segélyeszközeivel rendelkezett s mégis általános volt a hit, hogy az elnök ismét gyorsan esni fog, s hogy a bukást ismét büntetés követi. Mint említik, az összeesküvők megbéniták a nemzetőrséget is. A munkásosztály nagy tömege a történtek által nem érezte magát jogaiban megsértve. Az általános szavazati jog s azon szabadalom, hogy Francziaország számára diktátort nevezhet ki, oly csábétkek voltak, melyek sok becsületes, de könnyelmű munkást eltántoríthattak, a a legalsóbb osztályok, melyeknek az irigység egyik főbűne, a történtek által ki voltak elégítve, mert örültek rajta, hogy egy Morny, Maupas és St. Arnaud egy Lamoriciére-t, Bedeau-t és Cavaignac-ot börtönbe vethettek és fegyenczkocsin hurczolhattak tovább. Első pillanatban tehát nem volt elegendő anyag arra, hogy Párisban felkelés szerveztessék. A gazdag és középosztályok önérzetekben fel voltak háborodva, de féltek minden lázadástól; a szegényebbek nem féltek a felkeléstől, de nem is voltak felháborodva. Párisban rendesen számtalan verekedni szerető, vállalkozó ember van, kik a küzdelmet épen a küzdelem kedvéért szeretik; de az 1848-i nagy utczaharcz óta, s mióta az egyének közül sokan a felkelés leküzdése után elfogattak és kiutasíttattak, a lakosság ezen része is meg volt bénítva, a torlaszhősöknek nem voltak fegyvereik s vezéreik és soraik annyira meg voltak ritkulva, hogy komolyabb összeütközésre nem volának képesek. Tehetetlenségöket még az is növelte, hogy a titkos társaságok fejei és a nemzetőrség vezérei, kiket a decz. 1. és 2. közötti éjjel elfogattak, eltűntek. Mindazonáltal volt még a régi lázadások rugóinak egy maradványa, mely megkísérelte torlaszokat emelni, s voltak mások, kik más, talán épen ellenkező okokból készek voltak ugyanazt tenni. Ez utóbbiak sokkal bátrabbak, büszkébbek és hivebbek voltak a szabadság és jog iránti szeretetükhöz, hogysem még egy hétig nyugton nézhették volna a decemberi éj eseményeit. A hírneves Hugo Victor állt a mozgalom élén. Ő és a kamarának több más tagja, kik az elfogatás elől szerencsésen megmenekültek, ellentállási bizottságot szerveztek, hogy fegyveres hatalommal állítsák vissza a törvény uralmát. Ők megtevék e lépést decz. 2-án. Több képviselő elment a St. Antoine külvá-rosba és ott fel akarták lázítani a népet. Ezek voltak: Schölcher, Baudin, Aubry, de Flotte, kiket Cornet, kinek lakása főhadiszállásul szolgált, hatalmasan támogatott. Hozzájuk csatlakozott a democraticus sajtó néhány képviselője. E férfiak — mint látszik — nem annyira a lakosság közreműködésével, mint inkább saját erejükből a St. Marguerite-utcza egyik sarkán gyönge torlaszt emeltek. A 19. ezred egy zászlóalja csakhamar e torlasz ellen indíttatott. Most oly jelenet következett, mely első pillanatban mosolyra kényszerít, de aztán ismét csodálkozásra gerjeszt a derék férfiak pedantériája, melynél fogva azt hivék, hogy a törvény hatalma elég erős a fegyverek ellenében. A képviselők, fegyvereiket letéve és képviselői jelvényeikkel felruházva, a torlasz elé álltak és egyikök, Baudin, kezében tarta az alkotmánykönyvet. Midőn a katonaság már csak néhány lépésnyire volt a torlasztól, megállóit. Néhány pillanatig mély csend uralgott. A törvény és a hatalom találkozott. Egyik részen volt a democraticus törvénykönyv, melyet Francziaország változhatlannak nyilvánított, másik részen egy sorezred. Baudin a könyvre mutatott és megmondta a zászlóaljnak, mi a kötelessége, de az ő bizonyítgatásának azon hiedelem volt alapja, hogy a törvénynek engedelmeskedni fognak, holott a vezénylő tiszt nem látszott hajlandónak e praemisiát elfogadni, mert kétségbevonhatlanul megmutatta, hogy türelmetlen. A zászlóalj első sora levette válláról a fegyvert, irányzott, a lövések eldördültek s Baudin elesett. Több golyó átfúrta fejét. Még egy más képviselő is agyonlövetett és többen megsebesültek. Az alkotmányt tartalmazó könyv a földre esett és a törvény képviselői szintén fegyvert fogtak. Agyonlőtték a tisztet, aki társuk halálát okozta s praemisiáikat kétségbe vonta. Baudin holtteteme körül hősi harcz keletkezett. A zászlóalj volt a nyertes és négy katona elvive Baudin testét. Ezen forradalmi kísérletet a St. Antoine külvárosban a tömeg nem támogatta eléggé, azért könnyen elnyomatott. Deczember 4-én délutáni 2 órakor a dolgok igy álltak: Az utczák a városháza s a boulevardok között el voltak torlaszolva s a felkelők által megszállva, de a város többi része nyugodt volt. A hadsereg — majdnem 48.000 ember — fenyegetőleg készen állt. Nagy gyalog osztályok úgy voltak elhelyezve, hogy a dandárok egyidőben minden oldalról megrohanhatták az eltorlaszolt városrészt. A katonaság mint már mondottuk, több nap óta mesterségesen fel volt izgatva a lakosság ellen. Világosan megmondták nekik, hogy ha a fegyvert használják, abban senki meg nem akadályozhatja őket; megmondták nekik, hogy ne kegyelmezzenek meg senkinek sem és hogy ne csak az ellenök harcolókat öljék meg, hanem azokat is, kikről föl lehetne tenni, hogy a katonaság ellen cselekednének, ha a körülmények engednék. Ha meggondoljuk, hogy ezen utóbbi megbízást a polgárság ellen dühöngő katonák kapták, el lehet képzelni az iszonyú szándékot, mely a hadsereget Pária utczáiba vezette, hogy ott a decz. 4-iki eseményeket jelenetezze. Ismeretlen okokból a katonák még nem avatkoztak be. Közöttük és a felkelők előőrsei között tág tér volt. Magnan tábornok maga vagy az elnök vagy pedig St. Arnaud még haboztak, szóval a vezénylő tábornok visszautasíta még a katonaságot. Jóllehet Magnan feladata physikai tekintetben nem volt nagy, mégis éreznie kellett, hogy politikai tekintetben nem csekély veszély környezi. A decz 2-án mozgásba tett mechanismus csodálatos sikert vívott ugyan ki, de más tekintetben a szövetségesek vállalata meghiúsulni látszott, mert eddigelé egyetlen tekintélyes, nagy nevű személyiség sem jött az elnök segítségére. Voltak sokan, kik szerették a nyugalmat s rendet és szívesen látták volna, ha az elnök az alkotmányt elteszi láb alól, de ezek már előre kijelenték, hogy ők nem tesznek egy lépést sem, ha csak oly tekintélyes államférfiak, kik mint a jó ügy előharczosai ismeretesek, közre nem működnek. Aki így gondolkozott, az csakhamar belátta, hogy reményeiben nagyon csalatkozott, midőn decz. 2-án a rend barátait és védőit bebörtönözve látta s midőn megtudá, hogy Morny, Maupas és St. Arnaud voltak azok, kik az elnököt segiték. Az uj ministerek névsora, mely másnap közzététetett,nem tartalmazott egygyetlen tiszteletben álló nevet sem s az összeesküvők, a mint látszik, elzároltságuk érzetében — sajátságos cselhez nyúltak.Egy „tanácsadó bizottságot“ alakítottak — mint ők nevezték — s ebbe nemcsak az összeesküvők legtöbbjeit, hanem még mintegy 80 köztiszteletben álló férfiút is kineveztek. E 80 férfiú kinevezése természetesen csak ámításra volt számítva, mert azt mindenki tudhatá, hogy e tisztes férfiak egyike sem fog vállalkozni egy Bonaparte Lajos, egy Morny, Fleury, Maupas vagy St. Arnaud-val egy tanácsban ülni *) A szövetségesek azonban e csellel sokat nyertek, mert az ország sok drága órán és napon át nem volt arról tájékozva, ki támogatja az elnököt. De Magnan ismerte a tényállást s aminta decz. 4-én reggel látta, hogy minden eddig tett intézkedés legteljesebb sikere sem biztosítá az elnök ügyének több befolyásos ember közreműködését, csakugyan volt oka nyugtalannak lenni. E nyugtalanság volt valószínűleg tétlenségének is oka. Nem lett volna előtte szokatlan dolog a törvény védelmére és egy jogos kormány parancsára erélyesen fellépni a felkelők ellen, de most a törvény a felkelők részén volt és azon férfiak, kik az államkormányt kezeikben tárták, nem bírtak oly jó hírnévvel, hogy személyes jellemek súlya a törvényes tekintélyt pótolhatja vala. Magnannak tehát, daczára a hadügyminiszter parancsának, természetesen azt is tekintetbe kelle vennie, mi baja eshetik, ha az összeesküvés ismeretes és tisztelt emberek résztvételének hiánya miatt épen azon pillanatban hiúsul meg, midőn a párisiak vére már terheli lelkiismeretét. De végre megérteték Magnan-nal, hogy azokkal kell győznie vagy elesnie, akikhez csatlakozott és hogy ha ő a hadügyminiszter rendeletével fedezve is hiszi magát, a nála nov. 27-én összegyűlt 20 tábornok egyikének tanúsága ép oly terhelő lenne reá nézve, mint a valóságos összeesküvők vallomásai. Ez segített, úgyhogy Fleury nem volt kénytelen Magnannak is megmutatni pisztolyát. Magnan végre hajlandónak mutatkozott a felkelők ellen fellépni. *) Ezt ki is jelenték az angol lapokban közzétett leveleikben. Pest, november 21. (A Deákpárt) ma estre tartott értekezletén, mely esti 12 10 órakor ért véget, a Zsedényi és Wahrmann-féle napirendretérési indítványok képezték a tanácskozás tárgyait. A párt rövid vita után elhatározá, hogy Wahrmann indítványát fogadja el . Andrássy Gyula gr. miniszterelnök ezután bejelenti, hogy a holnapi ülésben a jelen európai helyzet tárgyában hozzá intézett több rendbeli interpellációra fog válaszolni, válaszolni, amennyire ez a dolgok jelen fejletlen vagy túlhaladott stádiumában lehetséges. Végül Horvát Boldizsár igazságügyminiszter előadta azon intézkedéseket, melyeket a kormány Fiumében és a magyar tengerparton a törvénykezés ideiglenes szabályozására nézve tenni szándékozik s melyekről lapunk már tett említést. (A III. osztály köréből.) Elnök Bezerédy, helyettes jegyző Ordódy Pál. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után Ghyczy indítványa, hogy az igazságügyminiszter felszólíttassék az italmérési és malomjog iránti törvényjavaslatok mielőbbi beterjesztésére, elfogadtatott. Ez után Horvát Boldizsár miniszter úr az osztályban megjelenvén, folytattatott az úrbéri birtokrendezésről szóló tvr. tárgyalása. A II. fejezet czíme elfogadtatott. A 7. §. első bekezdése következő új szövegezést nyert: „A pusztatelkek (sessiones desertae) azoknak, illetőleg azok jogutódainak tulajdonai, kik ezen pusztatelkeknek 1848. május 1-én háborutlan birtokában voltak.“ A második és harmadik bekezdés kihagyatott. A 8-ik §. elfogadtatott. A 9-ik §-ban „tulajdonává válnak“ szavak helyett „tulajdonai“ szó vétetett fel, „nyújtatott“ szó pedig „adatott“ szóval váltatott fel. A 10. és 11. §§-okban a foglalásra vonatkozó intézkedéseket az osztály több tagja nem találta eléggé kimerítőknek, főleg azért, mert azon foglalásokról, melyek 1859. után történtek, semmi intézkedés sem létezik, mert arról, hogy az 1858. évi márczius 2-kán kelt nyílt rendelet 49. §-ába a közigazgatási hatóságokra ruházott illetékesség megszüntetik-e, és ha igen, mely bíróságra ruháztatik át, említés sem létezik, mert végre nincs különbség téve a tagosítás előtti, és tagosítás utáni, valamint a közös vagyonból és a magánosok birtokából tett foglalások között. E tárgyban hosszú és komoly vita fejlődött, melyben leginkább Deák, Ghyczy, Nehrebeczky, Csengery és Bezerédy vettek részt, és melynek eredménye az lett, hogy az osztály a felállítandó elvek és törvényes intézkedések lényegére nézve megállapodásra jutott ugyan, de magának a szövegezésnek, mely Horvát Boldizsár miniszter által fog elkészíttetni, tárgyalása és elhatározása a legközelebbi osztályülésre halasztatott. (A pénzügyminiszter úr nagy terjedelmű indokolást, számos melléklettel nyújtott be a pénzügyi bizottsághoz a miniszteri tiszti fizetések fölemeléséről. Budget tanulmányaink folyamában ismertetjük majd ez indokolást is. (Egy havezszomjas gőzhajózási társulat.) A magyar gőzhajózási társulat azon Turn-Severinben veszteglő öt gőzöse iránti ügyében, melyek lefoglaltatását az oláh kormány megtagadta, a közös külügyminisztériumhoz fordult oly kérelemmel, hogy miután hallomás szerint ezen öt hajó elvétele czéljából az angol kormány egy hadi gőzöst küldött Turn Severinbe, érdekei megvédése czéljából az osztrák-magyar kormány is küldjön ki egy hadihajót. Ezen kérelemnek azon igen könnyen felfogható oknál fogva, mert a kérdéses öt hajó angol lobogó alatt áll, legénysége nagyobb részben angol és neutrális vizen van, tehát a népjog alapelvei szerint Pest, november 21. Törvénytárunkat átkutatva, meggyőzünk, hogy a háború idején mindig szükségessé váló ostromállapot kihirdetésére és annak körvonalazására vonatkozó törvény nálunk nem létezik. Honunk régibb viszonyainál fogva arra nem is volt szükség. A törvényekben szétszórva meg volt említve majd mind ama cselekedet, melyek háború idején bűntényekül tekintettek, és miután a nádor, mint az ország általános főkapitánya, egyúttal az ország nagybirája is volt, háború idején törvényeinknek e kivételes állapotra vonatkozó sokfelé elszórt királyi rendeleteit egyszerűen érvényesítette, illetőleg azoknak megsértőit megbüntette. Társadalmi viszonyainknak gyökeres átváltoztatása, a nádori méltóság felfüggesztése, továbbá ama körülmény, hogy régibb, a hadállapotra vonatkozó törvényeink, a hadseregnél nem bírnak többé kötelező erővel , ez ügynek mielőbbi alkotmányos rendezését teszi kívánatossá. Érezte ennek szükségét az osztrák állam kormánya is, ahonnan már 1868- ban megjelent az erre vonatkozó törvény. (Lásd Reichsgesetzblatt vom 7. October 1868.) Érezte azonban ennek szükségét minden miveltebb állam, a rómaiaktól kezdve egész a porosz kormányig mindenütt törvény szabályozta, váljon mily tényezők közbenjárásával, mikor, hol és mily terjedelemben lehet rendes, alkotmányos államgépezetet rendkívüli — csakis a háború vagy lázadás által előidézett viszonyokhoz inkább illő katonai törvények és törvénykezés által fölváltatni. A francziák már 1791-ben alkottak egy törvényt, melylyel a háborús állapotba való helyezést a valódi ostromállapottól igen czélszerűen megkülönböztették. Az angoloknál a „habeas corpus“ acta felfüggesztésének módozata szintén szokástörvény által szabályoztatik. Az észak-német szövetség alakulásánál e fontos kérdés szabályozása képezi a szövetség alkotmányának 68-dik czikkét. Remélhető tehát, hogy nálunk is, kik folyvást háború előestéjén állunk, ez ügy is mielőbb alkotmányos úton szabályozva lesz. KÁPOLNAI: ezen hajók angol territóriumot képviselnek, a közös külügyminisztérium helyt nem adhatott, sőt ellenkezőleg a magyar igazságügyminisztérium útján tudtára adata a kérelmező társulatnak, hogy miután a moldva-oláh kormány a bírói illetőséget magától elutasítá, ezen ügy egyes-egyedül az angol kormánynál rendes perután lesz elintézhető, ha ugyan a társulat ennél jobbnak nem tartaná —mi a minisztérium nézete szerint is a legtanácsosabb volna — ellenfelével kiegyezkedni.—Dr.