Pesti Napló, 1871. december (22. évfolyam, 277-301. szám)

1871-12-21 / 293. szám

293. szám* Csütörtök deczember 21.1871. 22. évi­folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. „zim. I. »meist. E lap szellemi részét illeti­ minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­ hivatal: Ferencziek-tere T. szám földszint A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, helyben, házhoz hordva. F.rész évre ... SS frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 5 , 50 kr. Két bóra .... . . 70 kr­ Egy hárs ... 1 „ 85 kr" Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 njkr. Bélyegdij külön 80 njkr. Nyilttér: 6 hasábos petítsor 85 njkr. Pest, decz. 21. A franczia közoktatási miniszter nov. 18-án kelt rendeletét közlik a lapok, mely az elemi népoktatás szervezetére vonat­kozik, s az épen most megjelent népisko­lai törvényjavaslatnak mintegy beveze­tésül, előkészítésül szolgál. A miniszteri rendelet első­sorban a mostani tanévre vonatkozik ugyan, de igen egészséges eszméket tartalmaz s ez okból megér­demli, hogy hazánkban is, hol a közokta­tás ügye oly fontos szerepet, játszani van hivatva, figyelembe vétessék. A miniszter kijelenti, hogy a népnevelés képezi a köz­művelődés alapját, s ez okból itt kell kez­deni a közoktatás reformjának munkáját. A népnevelés mostani hanyatlott állapo­tát a miniszter abban találja, hogy míg az előbbi kormányok sokat tettek a kö­zép és felsőbb tanodákért, az elemi isko­láztatás ügyét egészen elhanyagolták. Az elemi oktatás nem képez magá­ban befejezett oktatási kört s azért a tanítványok tökéletlen, hiányos és zavaros ismeretekkel hagyják el az isko­lát. A baj abban rejlik, hogy az elemi oktatás terén is a centralisatió elvét alkalmazák, nem voltak tekintettel az egyes megyék egymástól nagyban elütő viszonyaira; némely megyében a közok­tatás fényes fejlődésnek indult, másokban nem akart előre menni; a talaj alakulata, a lakosság sűrűsége vagy ritkasága, ipa­rának sajátsága, az életmód, a vagyonos­­­osság, s a viszonyok egész sora, melye­ket a központból ismerni nem lehet, döntő befolyással vannak az oktatásügy alaku­latára. Hogy ezen tényezők tekintetbe vétet­hessenek, a tanítók, tanítónők közremü­­dését veszi igénybe, midőn felszólitja őket, hogy a jövő tanévre a tantervet s a tan­idő beosztását elkészítsék s a tanfelügye­lő elé terjesszék. Ezzel az eddig annyira centrálisait franczia tanügy terén uj kor­szak nyílik; az önkormányzat ér­vényesülésének kora, mely nélkül a tanügy állandó és szerencsés fejlődése nem k­épzelhető. Már a jelen tanévben következő tan­tárgyak fognak taníttatni: naponta fél­óráig vallásoktatás; a tanítás kezdetén és végén minden osztályban ének, mely he­­tenkint két órán át taníttatik; naponta félóráig testgyakorlat; történe­lem és földrajz hetenkint, egy óra stb. Va­lóban örvendünk, hogy a h­aoticus fran­czia viszonyokban a világosságna­k leg­alább egy sugarát találhatni, mely épen a legfontosabb intézményre a közoktatás ügyére esik. A már tegnap részletesebben ismertetett közoktatási törvényjavaslat, melyre még alkalmilag visszatérünk, az önkormányzati életnek a tanügy terén is igen nagy hatáskört enged.­­ Még egy másik fontos törvényjavaslat szövegét, a honvédelmiét hozta meg a franczia hivatalos lap. Ezen törvényjavas­lat első pontja így hangzik: „Minden franczia szemé­ly­es katonai szol­gálatra köteles.“ A második pont eltörül mindenféle toborzási díjat; a har­madik pont kimondja, hogy minden ép franczia húsztól negyvenedik életévéig zászló alá­­hívható s tagja vagy a rendes hadseregnek, vagy a tarta­léknak. A negyedik pont így hangzik: „A helyettesítés eltörült­etik.“ A szolgálat alóli felmentések, melyeket a törvény különösen megállapít, végleges felmentést nem jelentenek.“ Az ötödik pont szerint a zászló alatt álló csapatok semminemű szavazati joggal nem bírnak. A hetedik pont szerint a franczia hadse­regnek tagja csak franczia polgár lehet. Ezek a fontosságához mért terjedelemmel bíró törvényjavaslat alapelvei. Az egész munkálat 71 §-ból áll, s mint olvasóink tudják, a negyvenöttagú katonai bizott­ság által, Thiers heves ellenzése daczára, 43 szavazattal kettő ellen fogadtatott el. Thiers most a törvényjavaslatot felülvizs­gálat végett egy második bizottághoz akarja utasíttatni. Ma előttünk van a két orleansi her­­czeg által választóikhoz intézett két nyi­latkozat. Miután a nemzetgyűlés ismert szavazata már eldöntötte az ügyet, a két nyilatkozat is antiquálva van, s mi csak rövid ismertetésére szorítkozunk. A két herczeg elismeri, hogy kötelezték magu­kat, miszerint helyeiket a nemzetgyűlés­ben elfoglalni nem fogják, csakhogy azt hitték, hogy „ezen kötelezettség ideigle­nes és visszavonható lesz,é­s ez okból ígéretüket most semmiseknek nyilvá­­níták. „Miután azonban, írja Joinville herczeg, a köztársaság elnöke ezen értelmezést meg nem engedte, azon aggály miatt megálla­podtam, miszerint oly színe lehetne az ügynek, mintha adott szavamat megszegni akarnám. Várni akarok tehát.“ Aumale herczeg, ki levelében magát kissé fel is dicséri, ugyanily szellemben nyilatkozik. Kár a dologgal olyan nagy zajt ütni, mert kilátszik a lóláb , látható, hogy a praeten­­densek még a botránytól sem riadnának vissza, midőn arról van szó, hogy életjelt adjanak magukról. Pedig a franczia nem­zet emlékezni fog az orleansokra , midőn ezeket régen elseperte az idő. Ezek mai bukásuknak előkészítői. A német szövetségtanács elkészíti az Elsasz-Lothringia közigazgatási szer­vezésére vonatkozó törvényjavaslatot. Ez 23 §-ból áll s mihelyt a császár megerő­síti — a parlament hozzájárulása nélkül is törvényerőre emelkedik. A javaslat szerint a két tartomány három járásra : Alsó- és Felső-Elsaszra és Lotharingiára oszlik; az elsőben nyolcz, a másodikban hat, a harmadikban kilencz kerület lesz. A kerületek beosztását rendeleti után a császár határozza meg. A legfőbb köz­­igazgatási hatóság a főelnök Strasbourg­­ban, ki közvetlenül a birodalmi kanczel­­lár alatt áll. Melléje adatik egy „császári tanács Eliasz-Lothringia számára,a­mely competentiális kérdésekben dönt s a köz­­igazgatási igazságszolgáltatást végezi. Az egyházi ügyekben való visszaélések felett a szövetségi cancellária határoz. A főelnöknek joga van veszély esetén mindennemű intézkedést megtenni, az ostromállapotot kihirdetni, csapatokat re­­quirálni stb. Ő a közoktatási ügyek veze­tője, mint másutt a közoktatási miniszter. Az elemi iskolák és tanítóképezdék fel­ügyelője a járásfőnök s a kinevezett tan­­felügyelők. Madridból új kormányválságot je­lentenek. A Malcampo-kormány alig né­hány heti uralom után követte elődeinek példáját s visszalépett. A változás oka a municipális választások eredményében ke­resendő, melyekben a kormány nagy­szerű vereségeket szenvedett. Az új kabi­net alakításával valószínűleg Zorilla, a haladópárt vezére fog megbizatni. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Honvédszobraink. *) II. Félreismer­etlen biztosítók nemzeti tételünk és culturai jövőnkre nézve, hogy „a XIX-dik század uralkodó eszméinek“ írója, nemzetünk philosoph államférfia elragadó lelkesedéssel ál­lott az aradi hősök emlékszobra előtt, azonban e lelkesedésben bizonyára nagy része volt az eszmének is, melynek­ siralmas végzetén bánkó­dik e költői alkotás. És mennyi kétség férkőzik meggyőződésünkhöz, ha arra gondolunk, hogy ugyan e férfiú tartó több éven át képzőművé­szeti előhaladásunk egyik lényeges­ föltételét, az anyagi pártolást kezében, mint eszközét a tényleges productivitásnak és ugyan a honvéd eszmekor egy műalkotását megteremtőjének nem sikerült a műhely szentségéből a világ elé hoznia. Izsó Miklós „Haldokló hon­­v­é­d“-jét csak hitből ismeri a közönség érdek­lődőbb része, a nagy többség tán nem is gya­nítja, vagy már rég feledé, hogy évek óta rejte­­getődzik nemzeti ideálunk oly találó mozzanat­ban ellesett ábrázolása, ott porlódik és sem a nemzet nem érti, sem egyes nem találkozik, ki érteni akarná a kötelességre intő szózatot. Nem is mernék a műhely alkotó magányát bár gyönge szónkkal megzavarni és hívatlanul birálgatni akkor, midőn a művész teremtő kép­zelm­e még épen alkot és működik, ha a „Vasár­napi Újság“ már két év előtt tudtul nem adja és képben nem közli, hogy ime a költő-szobrász befejezte az alkotást. Ez által közvagyonná lett és vele mint művészetünk egyik figyelemre­méltó tüneményével számítanunk szabad, sőt kötelességünk, mert az nem lehet közömbös, hogy mivel foglalkozott Izsó! „A bánkódó juhász“ öntudatos megalkotója helyes érzékkel fogta fel művészetét, midőn nemzeti életünk eme másik sajátos jelenségét a honvédet, a szabadság eszményét vette vésője alá. A francziának lehet jakobinusa, az olasz­nak garibaldistái, nekünk magyaroknak hon­védjeink voltak és vannak. A szabadság eszméje az emberiségé; a honvéd a mienk, ezen alakban él emlékünkben, róla nem beszélünk eleget soha, mindig új, mindig kedves és elragadók e nem­zeti alakok; izgatott képzelmünk ma is aggo­dalom és kitörő örömmel kiséri küzdelmüket: ha győznek, pagánt zengünk; ha legy­őzetnek — még akkor is reménylünk! A honvéd lehet diadalmas vagy legyőzött, de mindig nagy. A legyőzött, de nem reménytele­nül elhaló honvéd ideálja ide vonzotta Izsónkat művészete, mint mindnyájunk kedélye inkább hajol a bánatoshoz, ha kezeink kötvék és ten­nünk nem lehet, nem szabad; sőt ma is, midőn fönnmaradásunk nem egy kérdését annyi siker­rel oldok meg, még ma is nem titkosabb esz­méink közé tartozik-e a győzelmes honvéd? Az általános hangulat üterét fogta kezében a mű­vész és ekkor született meg „A haldokló hon­véd“ eszméje. Mondhatjuk annyira lelkiismere­tesen számolt a közhangulattal az egyes részle­tek megalkotásakor, kivált a fő tartása és az arcz némely vonásiban, hogy azokban a túlural­­kodó malabus elem, a szent és nagy szélért való lelkesedést és a hunytában is magasztos öntu­datot nem engedi érvényesülni oly mértékben, mint azt képzelmünk sugallja. A capitoliumi „Haldokló gallus­“ban, mely­nek mindenesetre része van „A haldokló hon­véd“ eszméjében, szintén várakozáson felül nagy és nehéz kérdéssel állott szemben a művész. Ugyan­is ezen megőrzött mű­emlékben együtt találjuk a pergamosi iskola két fő jellegét, mely azt elkülönzi nemcsak Phidias előtti, hanem Myron és Kresilas, meg Skopas és Praxiteles-féle iskoláktól, mert amaz első fölvette ugyan a nem­görögöket is művészetébe, hanem testalkatra, sőt még a cselekvésre nézve sem különböztette meg az idegent a görögtől, a különbség csak­is a fegyverre és ruházatra szorítkozván az egész művön hellen szépség és nemesség uralkodott. Myron volt az első, ki Ladas szobrában haldo­klót mutatott be, úgy „mintha üres tüdejéből az utolsó lehellet szállott volna ajkára.“ Kresilas pedig a görög képzőművészet első genre-szobrá­­ban szintén haldoklót Al­ít elénk a czélból, hogy az embert elhalásában, tehát az élet egy situatió­­ját jelezze, „egy haldokló sebesültet, a­kin meg­látszik, mennyi élet van még benne.“ A Skopas és Praxitelesnek iskolája, már a pathosnak, vagy­is az ember szenvedelmeinek is helyt adott művészetében. A pergamosi iskola ezen legneve­­zetesb iskola, bizonyos sajátságait tette magáé­vá, de azokon lényegesen változtatott, a­meny­nyiben nem hellénekkel az alacsonyabb pathos azaz a testi fájdalom okozta szenvedés és rá kö­vetkező haldoklás befolyása alatt foglalkozott, így a capitoliumi „Haldokló gallus“-ban durva külsejű barbárt látunk, ki a harczot a legvég­sőig folytatja és végre vad felindulása, és erővesztett izgatottságában kardjába dől; még foly vére a felduzzadt erekből, melle hatal­masan emelkedik gyors lélekzetéből, arczán a viharos szenvedély és kétségbeesés ül, mely ön­­gyilkosságra vezető; de hiányzik onnét a szabad férfi büszkesége és a lelkesedés, mely hűen kö­veti még halálában is azt, ki a szabadságért ál­dozza életét. Íme az eszme, mely hozzá tartozhatik a „Hal­dokló honvéd“ megszületéséhez, mennyire kü­lönbözik képzelmünktől. És Izsónak nemzeties alapon nyugvó öntudatos fölfogására teljesen szüksége volt, hogy a capitoliumi gallus nyomán haldoklót teremtsen, de az a haldokló honvéd legyen, honvéd, a ki hazáját és hazája szabad­ságát lángolón szereti és annak javáért életét áldozza oda. Le kelle vonni a capitoliumról min­dent, mi benne barbár volt, a durva és nyers vonásokat átszellemült arczczá kell vala vará­zsolni, a testi fájdalom és szenvedés által összeránczolt homlok fedett nemes derültség­gé és az erőszakosan fölnyilt ajkakat össze­zárva rájuk az ihletség csókját hinteni. Ily­­ akadályok közt ekkora követelménynek hogy­­ tökéletesen meg nem felelhetett Izsó ismert­­ művészete daczára, az megbocsáj­tható. Nincs ugyan honvédünkön semmi nyoma a barbár­nak, de másrészt a tulelegicua hangulat mellett elhomályosul az erély, mely nélkül pedig hőst alig képzelhetünk, különösen a fő előre hanyat­lott tartása csaknem csüggedést árulhatna el, vagy épen csendes szunnyadást, ha a talapza­ton heverő összetört kard maradványa arról nem beszélne, hogy itt kemény harcz folyt, me­lyet férfi bátorság és hatalmas kar vivott, mig végre a túlerő elnyomá és „a tölgy, melyen vil­lám csap keresztül" ott düledezik, a zsibbasztó halál megtörte az erőteljes alkatot, az izmok tágulni kezdenek és csak a jobb kar támasztja meg mereven félig ülő és félig fekvő helyzeté­ben a roskadozót. Félelem és rokonszenv fogja el kedélyünket, siratjuk és dicsőítjük a hőst. Mindezek daczára nem tehetjük, hogy né­hány kifogásunkat elhallgassuk, melyek nagyon csökkenthetnék a hatást, ha már a szobor meg­tekintése előtt, annyira nem rokonszereznénk az eszmével, melyet képvisel. Érezzük mennyi nyugodtság és csaknem önleküzdésre van szük­ségünk, hogy megtartsuk teljesen tárgyila­gosságunkat , midőn „A bánkódó juhász“ megteremtőjének „Haldokló honvéd“-jét kell plastikai szempontból bonczkés alá vennünk. Maga a művész is igazolni fogja azon állítá­sunkat, hogy újabb szobrainál nagyobb mérték­ben használta a legkülönfélébb jelvényeket és sokkal gazdagabban ruházza szobrait, mint az előtt. A múlt napokban leleplezett Csokonay p. mennyire nehézkesnek látszik fölegyenesedett tartásában is, két- háromszoros és vastag ruhá­zatában. „A haldokló honvéd“ ruházata elég könnyű és gondozása is helyes és kifogástalan, de két jelvény, a nyakára akasztott tarsoly és az ölében fekvő, bár törött nyelű, mégis egészen ép, sőt felcsokrozott zászló fölösleges. Fölösleges azért, mert semmi részben sem egészíti ki, vagy jelzi közelebbről a szobrot, sőt elfödi az alakot épen ott, hol a tagok hajlanak, tehát a hol leg­szebb szerep nyílik a művészetnek, másodszor pedig apró eshetőségekkel foglalkoztatja a figyelmet, minden annak a szépséget és nagysá­got bámulnia kellene. Hasonlóképen ki fogja a Csokonay szobor szülőindáit a meglepő alak és arcz tökélyéül fölszámítani ? Nem helyeselheti még a plastika „A haldokló honvéd“ lábainak elhelyezését és azt sem, hogy a félig fekvő és félig ülő alakot hullámzatos vagy inkább rögös talajra tegyük. A lábak nem kifogástalanok azért, mert a néző felé eső jobb láb kinyújtva, a háttérben levő bal pedig ösz­­szehúzva lévén, a jobb czomb csaknem egészen elfedi a ballábat és csakis a térdnek van némi szabad tere, ez által egyszersmind a balkéz nagy nehézséget okoz, úgy hogy abból is csak a kéz feje látható. E részben határozottsággal ajánl­hatjuk a „Haldokló gallust.“ A göröngyös talaj felett az egészen simának azért van előnye, mert míg a sima talajnál a test és izmok hul­lámzatos vonalai teljesen érvényesülhetnek, ad­dig a rögös talaj azokat igen károsan alte­­rálja. Azon reménynyel fejezzük be szemlénket, hogy kedvező jelek közt fejlődő képzőművészeti viszonyaink maholnap munkára intik jeles mű­vészünket és a jelzett­­módosításokkal nem so­kára egy magasztos szobor fogja diszitni a képzőművészetnek felállítandó csarnokot. A legyőzött és haldokló honvéden kívül él képzelmünkben a diadalmas,győzelemittas hon­­véd is. A honvéd névhez egy fényes győzelmet köt Budavár ostroma és bevétele. Helyes gon­dolat, Budán, az ország ősi fővárosában a győ­zelmes honvéd emlékét megörökíteni szoborral, mely későbbi idők és nemzeteknek hirdesse a nemzeti önérzet és szabadság legmagasabb ideál­ját. A győzelmes honvéd szobra oly alkalom, me­lyet a genie megragadva, fénypontjára emelheti összes szobrászainkat. Képzelhetünk-e fénye­sebb hivatást magyar szobrászra nézve, mint­ a győzelmes honvédet megteremteni, a­mint erő­teljesen lépdel és megáll, nem kidomborult erek és kifejlődött izmok parancsolnak hódolatot *) Lásd a „P. N.“ decz. 11-diki esti kiadását. Országgyűlés. A képviselőház ülése decz. 21-én. Elnök: Somssich Pál. Jegyzők: Széll, Szeniczey, Jámbor, Majláth. A kormány részéről jelen vannak : Bittó, Szlávy, Pauler. LawstMMEWCiwA * Fest, decz. 21. (K­é­p v. választás.) Szegedről, decz. 21-ről távirják nekünk : Gr. Karácsonyi Guidó a jobbpárt jelöltje — M­i­s­s i­­ s balpár­ti ellenében a csakovai kerületben 400 szótöbb­séggel képviselővé választatott. (Fiuméból) decz. 18-ról írják nekünk: Négy nappal ezelőtt Fiume város polgárai egy lelkes jelenetnek voltak szemtanúi, mely any­­nyiban közfigyelmet érdemel, mennyiben sokat emlegetett Matcovich Gáspár képezte annak kö­­pontját. A f. hó 14-ki tanácsülésben ugyanis Walluschnig városi képviselőnek egy hosszabb indítványa olvastatott fel, melyben felsoroltat­ván Matcovich Gáspár érdemei Fiume városá­nak felvirulása körül, határozni kéretett: 1. Fe­jezze ki a városi tanács jegyzőkönyvileg, mi­szerint Matcovich Gáspár, városi taná­csos magának a haza körül elismerő érde­meket szerzett. 2. Tekintve ugyancsak Mat­covich G. urnák bokros és jeles érdemeit, nem különben annak korlátolt anyagi helyzetét, ajánljon fel annak a város egy évenkénti 2000 frt tiszteletdíjt, hogy az, ily módon tevékeny éle­tének végnapjait gond nélkül élvezhesse. Felté­telvén a kérdés, a városi tanács magáévá teszi a két indítványt; nem így azonban Matcovich Gáspár úr , ki kijelenteni sietett, miszerint minden képviselőnek első és fő kötelessége lévén magát a város s így közvetve a haza javának előmozdítására szentelni, ő mint ilyen, semmi­féle díjat nem fogadhat el s óhajtja, vajha mindannyi képviselő osztaná e véleményét. Erre az indítványnak csak első pontját fogadták el. Az elnök az ülést V* 11 órakor megnyitván, a múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hi­telesíttetik. Elnök jelenti,hogy Ung megye alispánja meg­küldte a Kandó Kálmán képviselő megválaszta­tása folytán felmerült vizsgálati költségek egy részét 277 frt 60 krt, a hátralevő 200 frt azért nem szedethetett be, mivel azok, kik a vizsgálat elrendelését kérték , részint elhaltak, részint megtagadták az aláírást, részint tartózkodási helyük kitudható nem volt. Az elnök utasíttatik, hogy a ház erre vonat­kozó határozata folytán a hátralevő összeg be­hajtása iránt intézkedjék. Az elnök bemutatja id. Pogány András, Érsek Mátyás és Gyárfai Tóth László borsodmegyei nádasdi lakosok kérvényét, az úrbéri kárpótlást tárgyazandó pótrendelvény létrehozatala iránt; továbbá: Arad megye közönségének feliratát a törvény­­hatóságok közigazgatási költségei iránt, és Szabadka város kérvényét, melyben ifj. gróf Ráday Gedeont kir. biztosi állásában továbbra is meghagyatni kéri. Mindezek a kérvényi bizottsághoz utasit­­tatnak. Táncsics Mihály a következő interpellatiót intézi az igazságügyminiszterhez: 1. Van-e tudomása a t. igazságügyminiszter urnak azon botrányos, igazságtalan és emberte­len eljárásról, mi a­z. 1871 évi nyár kezdetén Aszód mv. b­rósága és váczkerületi Plachy Ber­talan szolgabiró ur által Stern Mór aszódi neve­lőn elkövetett, mit a mellékelt okmányok vilá­gossá tesznek. 2. Ha igen, nem szándékozik e t. igazságügy­miniszter ez ügyben szigorú vizsgálatot rendelni el, hogy azok, kik az ide csatolt okmányok alap­ján hivatalukkal való visszaélést követtek el a törvény értelmében érdemek szerint bűnhőd­jenek ?!“ Végleg megszavaztatik ezután a január és február hóban viselendő közterhekről és fede­zendő kiadásokról szóló törvényjavaslat. Az erre vonatkozó jegyzőkönyvi kivonat hi­­­telesí­­tetvén, a törvényjavaslat a főrendiházhoz határoztatik elküldetni. Tárgyalás alá vétetik a pénzügyi bírói ha­tóságnak az egyes kb­. első folyamodású törvény­székekre leendő átruházásáról és a pénzügyi fő­törvényszék ideiglenes fentartásáról szóló tör­vényjavaslat. Vidliczkay József azon financziális tör­vényeket, melyeknek őréül kívánja a miniszter a javaslatba hozott külön bíróságokat felálítani, pénzügyi és nemzetgazdászati szempontból az államéletre sorvasztó hatásuaknak tartja. Mint­hogy ő e financziális törvényeket eltöröltetni kí­vánja s e törvényjavaslat különben is visszalé­pést jelez a törvénykezés reformjában, azt nem fogadja el. Szilágyi Virgil: Nem speciális bíróságok felállításáról van e törvényjavaslatban szó, ha­nem arról, hogy az igazságügy miniszter felhatal­maz­tatik némely tvszékekre pénzügyi hatóságot ruházni, mely intézkedés a feleknek is érdeké­ben áll. Maga a pénzügyi előadó is elismer­te, hogy a jelenleg fen­álló pénzügyi szabályok oly c­aost képeznek, melyben eligazodni alig le­het. Ha tehát ezen szabályok alkalmazása va­lamennyi királyi törvényszékre ruháztatik, eb­ből az fog következni, hogy azoknak minden egyes bírói tisztviselője kénytelen lesz ezen c­aosban búvárkodni, s idejének nevezetes ré­szét a pénzügyi szabályok megtanulására fordí­tani , mi által a felek más érdekei hátramaradást és sérelmet szenvednének. C h o r i­n Ferencz : Úgy látszik, hogy az igazságügyminiszter úr nem viseltetik bizalom­mal az általa kinevezendő bírák iránt, s nem hiszi őket képesíítetteknek arra, hogy a fenálló pénzügyi szabályokat helyesen értelmezni , al­kalmazni lesznek képesek. Nem látja át, hogy ha egyik másik törvényszék bír képességgel helyesen megmagyarázni ezen pénzügyi szabá­lyokat, mi oknál fogva nem bír azzal valameny­­nyi ? Miután ezen javaslat által megzavartatik a bírói eljárás egyöntetűsége, nem fogadhatja azt el. C­s­i­k­y Sándor hasonló indokból ellene nyi­latkozik. Szontagh Pál (csanádi): A pénzügyi fel­­törvényszékek ideiglenes fentartását illetőleg azt hiszi, hogy ezt a miniszter nem takarékossági szempontból, hanem azért tartja fen, hogy bizo­nyos kedvelt egyének alkalmazása iránt zavarba ne jöjjön. Jobban szerette volna, ha ezen tör­­vényjavaslat helyett a miniszter a kir. táblai al­­elnökség megszüntetése iránt adott volna be törvényjavaslatot. Bittó István igazságügyminiszter. Ezen törvényjavaslatban nem speciális bíróságoknak felállításáról van szó, hanem csak arról, hogy az igazságügyminiszter, és úgy, mint ez a bánya­­bírói hatósággal történik, az egyes királyi tör­vényszékeket pénzügyi bírói hatósággal felru­­házhason. Ezen czélszerűségi tekintetek paran­csolják ezt, mert, mint már mondatott is, a pénzügyi szabályok jelenlegi állapotukban oly h­aotikus egészet képeznek, hogy addig, míg azokban gyökeres reform nem történik, vala­mennyi törvényszékre azoknak alkalmazását ruházni nem lehet; különben ezen pénzügyi szabályok már átdolgoztattak é­s a jövő törvény­­hozás legelső tárgyalási anyagát képezendik. Szontagh Pál megjegyzésére, hogy a pénz­ügyi féltörvényszék azért tartatik csak fen, mert egyes egyének alkalmazása iránt különben za­varba jönne a minisztérium, megjegyzi, hogy a pénzügyi feltörvényszék bírói elmozdu­hatlan hi­vatalnokok, kiket vagy egész nyugdíjjal nyug­díjazni, vagy hasonló rangban beosztani kel­lene. A megjegyzés tehát legalább is nem találó. A­mi a királyi tábla alelnökségének meg­szüntetését illeti, erre nézve megjegyzi, hogy a törvényhozás a királyi tábla bíráinak létszámát már megállapította, s ha az alelnökséget meg­szüntetni akarná, erre nézve külön novella volna szükséges. V­á­r­a­d­y Gábor nem fogadja el a törvény­­javaslatot. Senki többé szólásra nem jelentkezvén, a tör­vényjavaslat általánosságban és részleteiben el­­fogadtatik. Ezután következett az 1871. XXXI. t. czikk életbeléptetésére szükséges intézkedésekről az igazságügyminiszter által beadott törvényjavaslat tárgyalása. Az ülés tovább foly. A képviselőház közoktatásügyi vitájából. Pulszky Ágost beszéde decz. 20-dikán. T. ház ! Az általános budget tárgyalásánál az ellenzéknek egyik t. vezérférfia azon tételt állí­totta fel, hogy a költségvetésben kimutatott hi­ányokat nem fogadhatja el végleges eredményül mert a bevételek bizonytalanok, a kiadások azonban bizonyosak. Ez kétségtelenül áll. De valamint minden szabálynak meg van a maga kivétele úgy vannak ezen szabálynak is s ezt az előttünk fekvő budget is bizonyítja. Mert az, hogy a vallás és közoktatási minisztérium be­vételei tényleg befolynak, hogy ugyanis a ki­vánt költségek a ház által megszavaztatnak kö­rülbelül bizonyos, de a múlt évek tapasztalásai­ból kiderül, hogy a­mi nem bizonyos ez-az, hogy

Next