Pesti Napló, 1872. június (23. évfolyam, 125-148. szám)
1872-06-11 / 133. szám
133. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérraentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7. sz. földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Kedd, június 11.1872. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra . . . 1 frt 85 kr. 3 hónapra . . 6 „ 50 „ 6 hónapra . .11. — „ Az esti kiadás postai különküldésaért felülfizetés havonkint 30 kr. előfizetés az év folytán minden hónappal megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. 20. évi folyam. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓHIVATALBA (fereneztek-tere 7. sz. küldendők. Előfizetési felhívás „PESTI mikra. Előfizetési árak: Egész évre.......................22 ft. Félévre..........................kft. Negyedévre...................5 ft 10 kr BV* Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó-hivatala“ czim alatt Pest, ferencziek tere 7 sz. alá küldendők. A „Pesti Naplóv kiadóhivatala, Pest, június 10. A párisi véres jelenetek az Internationalera fordították a közfigyelmet. Az irodákat könyvek és hirlapi czikkek hoszszú sora népesítette meg, melyek többékevésbé szakismerettel irva világosságot öntöttek a homályba. Ma tudjuk, hogy az Internationale nem oly hatalmas, mint a pessimisták, de nem is oly jelentéktelen mint a kényelműiek hitték; félelmes volta és gyengeségei, czéljai és eszközei közismeretnek s ma már mindenki tudja, hogy a veszély, mely a modern társadalmat az Internationale részéről fenyegeti, csak akkor ölthet aggasztó mérveket, ha maga az állam és a társadalom, mely ellen irányul, helyes intézkedésekkel a baj elejét venni, az egyéni és egyesülési szabadság észszerű határainak megtartásával annak kinövéseit ártalmatlanná tenni, a netalán jogos panaszokat figyelembe venni, de egyúttal minden túlzott igényt az igazság szigorával sújtani nem iparkodik. Midőn a munkások az egész világra kiterjedő, általános szövetséget létesítettek, egyszersmind azt is kimutatták, hogy a munkáskérdést nem az egyes országok, a helyi viszonyok követeléseinek megfelelően, hanem egy általános s az egész világra kiterjedő theória alapján akarják megoldani. Ezzel megmutatták a modern társadalomnak is az utat, melyet követnie kell, hogy a veszélynek idejekorán elejét vegye. A veszély általános, s igy mindannak, ki fenyegetve van, egyesülnie kell az elővigyázati intézkedések megtételére. Ezen szemponton alapszik a nemzetközi értekezlet, melyet a német kormány Berlinben összehívott. Vannak az Internationale körül is közös ügyei az egész európai társadalomnak, de ezért a kabineteknek nem szabad azon hibába jutniok, melybe az Internationale esett. Mint a munkáskérdés, úgy maga az Internationale ügye sem szabályozható kizárólag általános elméletek alapján. Minden országnak meg vannak a maga saját intézményei, külön viszonyai, nemzetközi értekezletek pedig nem lehetnek tekintettel ————— ezen viszonyokra, s ez okból ilynemű kérdések valódi megoldására sem alkalmasak. A berlini értekezletnek tehát, ha eredményes akar lenni, igen sokat akarnia nem szabad. Úgy látszik, hogy a német kormány ezen s nézetünk szerint egyedül helyes alapon hívta össze az értekezletet, melynek czéljairól a hírlapok igen ellentmondó közleményeket hoznak. A meghívásban a czél kétségkívül pontosan körül van írva, s ha azon meghatalmazott személyéből, kit hazai kormányunk Berlinbe küldött, következtetéseket vonhatunk a conferentia czéljaira, úgy kizárólag az ügy jogi mozzanata az, mely ott tárgyaltatni fog. Magyarország képviselője bírói karunk egyik legjobb hírű tagja; feladata tehát nem lehet gazdasági, hanem tisztán jogi természetű s valóban csak a jogi kérdések közös szabályozása az, mely az Internationaleval és tagjaival szemben minden európai államra nézve közös érdeknek tekinthető. A tulajdonképeni veszély elhárítására a legalkalmasabb eszközöket kitalálni: ez minden egyes kormánynak saját házi feladatai közé tartozik. A mi minket magyarokat illet, teendőink e téren világosan elénk vannak szabva. Nem az Internationale, hanem maga a társadalmi nyavalya az, mely ellen tevékenységünket intéznünk kell, éspedig két irányban. Hazánk ma van az ipar fejlődésének korszakában ; most lép az alsó mezőgazdasági állapotból azon stádiumba, hol a mezőgazdaság és ipar helyes combinatióban támogatják és kiegészítik egymást. Arra kell tehát törekednünk, hogy a fejlődő ipar oly mederbe tereltessék, hol egyes kinövései és hátrányai, minőkkel a külföldön találkozunk, nem érvényesülhetnek. De, midőn a valódi bajok eltávolításáról gondskodunk,arról sem lehet megfeledkeznünk, hogy vannak képzelt bajok, melyeket bűnös izgatók önérdekből kizsákmányolnak, melyek a kérdést a szenvedély terére ültetik, honnan azután a társadalmat fenyegető veszélyek keletkeznek. Segíteni a valódi bajon, de egyúttal egyensúlyozni minden izgatást: ez lehet a magyar állam kettős feladata. E feladatokat azonban nemzetközi szerződések által elérni sohasem fogjuk. Egy modern szent szövetség az Internationale ellen csak ez utóbbinak használna, mert emelné jelentőségét a tömeg szemeiben. Amire nekünk szükségünk van, az mindenekelőtt a népnevelés, különösen az ipari szakoktatás emelése, s amennyire lehet, minél általános a kiterjesztése. Továbbá méltányos törvényhozás, mely a munkás és a munkaadó érdekeit egyaránt megóvja; a gyermek és nők munkaidejének szabályozása, forgalmi eszközeink szaporítása, különösen pedig fejlesztése a munkásokban is azon józan ösztönnek, mely saját állapota és sorsa javítására vonatkozólag minden emberben megvan. A közerkölcsiségi és közegészségügyi viszonyok javításával egyetemben mindez anyagilag és szellemileg emelni fogja a munkást, meggátolja a nyomor terjedését, a munkásnak anyagi existenciáját a jogos igények magaslatára emeli sőt egyszersmind valódi életczéljairól, valódi hivatásáról is felvilágosítja. Ez betömi a valódi bajok forrását s hogy a képzelt bajok ne érvényesíthessék magukat, hogy a munkásosztály izgatók zsákmányául ne essék , ehhez mindenek előtt erélyes, feladatát ismerő, erős, de a törvényhozás felügyelete alatt álló végrehajtó hatalomra van szükségünk. Erős, és a törvények korlátai közt működő kormány, — ez a munkás — és másnemű izgatások legjobb óvszere. Az erős kormány kezeiben jól szervezett, ügyesen vezetett, a polgárok magánviszonyaiba nem avatkozó, de a bűnt mindenütt elérni tudó rendőrség, az egyesületi jognak a társadalom viszonyaihoz, és a polgárok műveltségi fokához illő alkalmazása, gyors és pártatlan igazságszolgáltatás, erre van szükségünk, hogy a társadalom békéjét bárhonnan jövő támadások ellen biztosítsuk. Mindezt pedig nem kölcsönözhetjük a külföldtől, sem nemzetközi szerződések útján meg nem valósíthatjuk. Tanulhatunk mások tapasztalataiból, de saját intézményeink csak akkor fognak czéljuknak megfelelni, ha magunk alkotjuk azokat, ha saját viszonyaink termékeit képezik, s öszhangzatban vannak amaz állapotokkal, melyekre irányt adólag, fejlesztőleg vagy átalakítólag hatniok kell. A berlini értekezletnek tehát meglehetős szűkre mért hatásköre marad. A teendők zömét minden államnak magának kell elvégeznie saját vizonyainak követelései szerint, és minket ebben még azon kedvező helyzet is segíthet, hogy sok bajaink között ez nem a legégetőbb. — A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Tompa Mihály irodalmi letéteménye a premontreiek jászói konventjének levéltárában. Julius hóban négy éve lesz, hogy koszorús költőnk Tompa Mihály meghalt Két hónappal halála előtt sorra járta lapjainkat a „Hon“ egyik újdonsága, hogy a beteg költő a prémontreiek jászai hites helyének levéltárába egy csomag lepecsételt kéziratot tett le őrzés végett, melyet az örökhagyó akarata szerint csak később lesz szabad felbontani. E közlemény kíváncsiságomat nagy mérvben felkeltötte, miért is azon közel viszonynál fogva, melyben a letéteményes helylyel állok, elhatároztam magamban a valódi tényállást a legtüzetesebben megvizsgálni s körülményeiről hiteles adatokat szerezni. , A hírlapi közlemény, mely a beteg költőt, mint az alábbi okmányok tanusitják, lázas ingerültségbe hozta, s melyet a Jászon évenkint megfordulni szokott vendégek valamelyike küldött be a „Hon“ szerkesztőségének, csakugyan igaz volt. A jászó-prémontrei tanároknak Gömörmegye egyik fővárosában Rozsnyón, társházuk s gymnasiumok lévén, köztök s a nem messzire lakott költő között csakhamar kifejlődött a kölcsönös becsülés s benső barátság viszonya. Szükségesnek láttam e szépvonású körülményt jóelőre jelezni, hogy indokolva legyen az elhatározás: miért küldötte a református Tompa irodalmi letéteményét egy kath. egyházi testület hiteles helyére bizalmas őrzés végett ? A letétemény 1869. év. máj. 14-én érkezett meg Jászóra. A levéltár főjegyzője, t. Fedák Pál, fölbontván a küldeményt, a kidboritók alatt még egy jól lepecsételt csomagot talált, egy meglehetősen ziláltan s idegen kezekkel irt levélke kíséretében, melynek első lapján csak e pár sor olvasható: „Elfogadtatásáról és feltételeiről tudósításért esedezem. U. p. Putnok. Gömörmegye. Tompa Mihály Hamván“. A levéltári főjegyző azonnal értesítette a hites hely törvényes őreit az a mily érdekes és fontos, ép oly sajátszerü letéteményről, kik is a convent perjelének elnöklete alatt értekezletet tartván, tanácskozmányuk eredményét a következő levélben adatták tudtul főjegyzőjük által Tompa Mihálynak: „Nagytiszteletü, tudós Tompa Mihály urnak, a hamvai helv. hitv. reform, egyház buzgó lelkészének. Hamván, u. p. Putnok. Nagytiszteletü tudós ur! Folyó év máj. 14-én a jászóvári ft. konventhoz intézett s hét fekete viasz pecséttel bezárt csomagot posta utján kapván, illendően felnyitottam, láttam s elolvastam a szintén annyi és olyszinü pecséttel bezárt könyvalaku boríték következő sorait: „A jászóvári káptalan szent atyáihoz őrzés végett, 50 év múlva felbontandó, Pestre küldendő kinyomatás végett, jövedelme a magyar tudományos akadémiáé. Tompa Mihály, máj. 15--én 1868.“ Itt azon észrevétel merül fel; 1-er: a most élő hites konventi tagok közül 50 év múlva talán egy sem fog élni, hogy felbontását eszközölhetné; 2-ér: hogy a mostani élők, 50 évek lefolyása után, successoraikat oly terhes dolognak végbevitelére lekötelezhessék, arra joguk nincsen. Itt tehát világosan kellene kitenni, hogy 50 év múlva ki bonthassa fel e zárt levelet, és ki küldje Pestre kinyomatás végett ? ? És míg erre nagytiszt, urnak becses válaszát és nyilatkozatát a ft. konvent nem tudhatja, addig az elfogadtatásról kiadandó térítvény függőben marad. Ezt tartottam mint a st. konventnek hites főjegyzője, nagyt. úrral közlem. Egyébiránt teljes tisztelettel vagyok Jászóvárban máj. 16-án, 1868. alázatos szolgája Fedák Pál, m. k.“ Ez a tudósítás a postán megkésett, mert a máj. 21-ki postával ismét érkezett a beteg költőtől egy sürgető levél, rövidsége daczdra is telve lázas izgalommal és aggálylyal. Amint pedig kezéhez jutott a főjegyzői értesítés s elolvasta, olyforma értelmezést adott sorainak, mintha a konvent hites tagjait a lététélmény tartalma iránti kíváncsiság, nem pedig a nagy költő bizalmának hazafias szolgálatkészséggel való viszonzása vezette volna a kért felvilágosítások megadására s annak biztosítása, hogy e bizalom az utódok által is lelkiismeretes tisztelet s gondos megőrzésben részesüljön. Mert a máj. 22-ki postával ily tartalmú levele érkezett meg: „Főtisztelendő Fedák Pál úrnak, teljes tisztelettel, Jászón. Főtisztelendő ur! A fölbontás jogát a konventre hagyom. Sőt kérem önöket, rögtön most felbontani és látni, hogy Isten, religio, rend, erkölcsiség ellen egy betű sincs bent. Az emberek gyarlóságáról szól a csomó. Isten szent nevére kérem rögtön. Tisztelettel, Tompa.“ Körülbelől ez időtájt értesülhetett a beteg költő közvetlenül vagy közvetve a „Hon“ újdonságáról, mi rendkívülileg felzaklatta különben is ingerlékeny kedélyét. De bizonyítsa saját levele, melyet ajun. 1-jén érkezett posta ajánlva hozott meg Jászóra. E levélben a többi között így szól:„Az élő Istenért engem önök megöltek, publikumra hozván a dolgot, mely nem arra való volt. Mivé tettek a világ előtt ? Én az öngyilkosság martaléka leszek, önök lelkére és feleletére "Isten előtt, ha a dolgon bármi úton-módon segítve és fordítva nem lesz.“ Ezt követte jún. 2-án egy másik levél, melyhez a dolog elpalástolására a következő tervezet volt mellékelve: „Nyilatkozat, úgy látszik, hogy a sorsnak képtelennél képtelenebb , compromittálóbbnál compromittálóbb szerepeket jött kedve velem játszani. A jászói tudósítónak tökéletesen igaza van annyiban, hogy az irat csakugyan kezeim között volt és általam küldetett a konventhez. Orsováról kaptam a szóról-szóra czímzett iratot bizonyos Bauer vagy Paul nevezetű, magát 80 évesnek valló, kiköltözött magyarnak mondó öreg orvostól. Ez írja, hogy ő távol is magyar újságokat hordát és olvas; közügyeinket, akadémiát, színházat figyelemmel tart; engem is ismer nevemről és bizalma is van hozzám; nem tudja a járást a vidéken, engem kér tehát, hogy ezen roppant vagyonáról szóló végrendeletét és az emberiség élete meghosszabbításának általa feltalált módot, melyet csak a jövő században kíván az akadémiának jövedelmeztetni kinyomatás által, letéteményeztem. Itt megcsóváltam fejemet, de gondoltam: nekem mindegy, reám semmi következményeket nem hozhat. Vettem azért a tollat, miután 5 forintnyi melléklet is volt a levélben, és átküldöttem a csomagot egész nyugodt lélekkel a jászói konventbe. Ebből származott a gyönyörű komédia. Gratulálok a „Hon“-nak. Kérem a lapokat e nyilatkozatom felvételére. Hamva, máj. 31-én, 1868. Tompa Mihály. *) A sürü egymásutánban érkezett iratokra a *) A nyilatkozat alsó részén, a rendes szövegtől egészen különállólag még a következő sorok olvashatók : „Kedves Károlyom ! Hallottál valaha ily történetet? Barátod Miska. Köszvényes kezeim miatt sajátkezűleg nem írhatok.“ Úgy látszik, hogy ez iratot egyik legjobb barátjának, Szász Károlynak akarta felküldeni, hogy közlését eszközölje. Mert hogy itt a Károly megszólítás Szász Károlyt illeti, alig szenved kétséget, levéltári főjegyző együttesen válaszolt, de még a nyilatkozat sorsának eldöntése volt hátra, melyet a beteg költő a leggyöngédebb figyelemmel jóváhagyás végett beküldött, midőn junius 3-án ismét levél érkezik tőle : „T. Fedák Pál urnak, Jászóvárott. Tisztelt uram! Akkor épen váltólázi paroxismusom volt, midőn írattam. Hagyjuk abba az egész dolgot! Majd mentekezem csinosan a bámuló közönség előtt. Hamva, 1868. Tompa Mihály.“ Ez volt a letétemény tárgyában tollba mondott hatodik levele, mely a költő pillanatokra visszatért kedélynyugalmáról tanúskodik, nem úgy mint a többiek, melyek majd mind igazolják Szász Károly akad. emlékbeszédének szavait: „Abban a korban, melyről szólok, az ötvenes évek elején, Tompa erőteljes természetében csak ritka kivételkép mutatkozott meg az az ingerlékenység, mely még akkor csak organismusában rejlett, s melyet később betegsége teljes kifejlődése oly nagyra növelt.“ Többet nem irt. Két hónapra, jul. 30-án, övéi s a magyar irodalom nagy fájdalmára a hamvai Szerény paplakot azzal váltá föl „mely virágos iánt alatt van“, s melyről a kora halál biztos elősejtelmével hallá egyik szép versében, hogy reá nézve ott „jobb a nyugvás, szebb az álom“.... Hátra van még az érdekes irodalmi lététemény külső alakjának s jelenlegi elhelyezése körülményeinek rövid ismertetése. A mennyire tapintás által kivehettem, nagy nyolczadiéta kéziratkönyvből áll, kemény kötésben. Olyan vastagságú, mint a 21—25 íves kötetek szoktak lenni. Híven meg van őrizve a külső boríték is, melyben érkezett. Ez 7 fekete pecséttel volt leragasztva. A czimlapon következő felirat olvasható: „A jászóvári káptalanba. 50 f. Bérmentve. Jászóvár.“ Ez alatt volt a tulajdonképeni küldemény, mely szintén 7 fekete pecséttel van Pest, június 10. (A mohácsi csata.) Mohácson tegnap véres jelenetek történtek. A „Hon“ távsürgönye azt jelenti, hogy „Goocs szolgabiró pandúrjaival gyilkoltatja a népet,“ s este „a békés népet szuronyos fegyverrel rohanták meg“ A borzasztó eset természetesen nem így történt, mint a „Hon“ jelenti, hanem mint hiteles forrásból táviratilag értesülünk, a következőleg: Vasárnap délután Szederkényi halpárti jelölt Szekcsére akart bevonulni, a község azonban a határszélen bírája által kijelentett, hogy Székesén egy baloldali sincs, ők mindnyájan jobboldaliak s nem engedik meg az ellenzéki kortesmenet bevonulását. Erre Balogh mohácsi ügyvéd és a kölkedi ref. pap a magukkal hozott balpárti tömeget erőszakos bevonulásra serkentették. Ebből véres verekedés támadt, mely a balpárt megfutamodásával végződött. Székeséről Mohácsra visszatérvén, a balpárti tömeg a kaszinóban kerti mulatság alkalmával együtt volt nő és uri társaságot kőzáporral és pisztoly lövésekkel támadta meg. A rémülés általános volt, és fokozódott midőn a szolgabiró által az inter,ventióra felkért honvédség, az őrnagy által az interventiót megtagadta, és a társaság védelmére rendelt két pandúrt a nép leverte. E perezben érkezett Székeséről vagy 16 pandúr, kik a népet szétoszlásra felhívták s midőn a háromszori felhívásra nem engedett, szuronyaikat használták. Mindkét részről számosan megsebesültek, a kapott sebek folytán egy polgár ma (hétfőn) meghalt. (A mohácsi honvédség tudvalevőleg az ellenzék mellett korteskedik.) (A horvát országgyűlés jún 14-én okvetlenül meg fog nyittatni és ennek megfelelőig az illető intézkedések is megtétettek. (A Vakanovics pénzügyi kineveztetése és Bittó miniszter lemondásáró !) szóló újabb hírek is, mint minket biztosítanak, és oly alaptalanok, mint az előbbeni hasonló hírek voltak. (Akin úr) vasárnapi botrányai között előfordult egy új sír megfertőzése is. Akin úr úgy nyilatkozott Eötvös miniszterről, hogy „félbeszakította az ő tudományos pályáját, mert megtagadta tőle azt a helyet, melyet saját ivadékának tartott fen.“ Ezzel Akin úr a felső természettan egyetemi tanszékére célzott, melyet jelenleg Eötvös miniszter fia foglal el s melyért több évvel ezelőtt Akin úr folyamodott volt. E tanszék története pedig következő: Eötvös miniszter a folyamodó Akint az egyetem illető karához utasította, mint a mely hivatva van ily esetekben a miniszternek javaslatot tenni. A pályázat a nevezett tanszékre kihirdettetvén, Akin úr nem jelent meg a pályázók között, s a kar, a jelentkezett pályázók közül, Szily Kálmán polytechnicumi tanárt terjesztette föl a miniszternek kinevezés végett Eötvös miniszter pedig Szily Kálmánt erre a tanszékre tettleg ki is nevezte. Szily Kálmán a tanszéket el nem foglalván, hanem újabb kérelme folytán, ugyanazon minőségben a polytechnikum tanárának maradván, a tanszék ismét megüresült, s ezután történt, hogy azt, először helyettes, most legújabban rendes tanárképen Eötvös miniszter fia, K. Eötvös Lóránt foglalta el, de mindez már Eötvös halála után történt. Eötvös miniszter ténye e részben az, hogy ő Szily Kálmánt nevezte ki ama tanszékre. Nem igaz tehát, hogy ő azt a helyet Baját ivadékának tartotta fen , se szerint Akin úr, midőn ezt állította, rágalmazta Eötvöst. De Akin úr nyilatkozata" nem csupán egyszerű rágalom, hanem egyszersmind hálátlanság, még pedig mély fokú hálátlanság. Eötvös ugyanis, nemhogy — mint Akin úr állítja — félbeszakította volna tudományos pályáját ; épen ő volt, ki azt előtte megnyitotta. Akin úr csakis Eötvösnek köszönheti, hogy az akadémia megválasztotta levelező tagjának, csakis Eötvösnek köszönheti továbbá, hogy ugyancsak az akadémiánál egy ezerforintos állomást kapott. Hogy Akin úr ez állomásában kötelességeit nem teljesítette, arról Eötvös nem tehet, hogy pedig az akadémia őt, mint hasznavehetetlent elküldötte, azt Akin úr kivételével, mindenki nagyon természetesnek találta. E szerint a tények épen ellenkezőjét mutatják annak, amit Akin úr állítani merészkedett. Eötvös nem hátráltatója, hanem előmozdítója volt Akin úrnak; azt a tanszéket pedig nem ivadékának tartotta fenn, hanem egy fiatal erővel töltötte be. „ Akin úrhoz, kinek politikai tudománya egy színvonalon áll erkölcsiségével, a baloldalnak mindenesetre csak szerencsét kívánhatni. A csángó ügy a román lapokban. Magyar hazafira nézve alig lehet valami érdekesebb a Dimbovicza partjairól, mint azt tuni, hogy miként vélekednek a románországi napilapok a csángóügyről. Azért érdekesnek tartjuk a „Románul “nak ez ügyben irt közelebbi vezérczikkét szóról-szóra lefordítani s egyúttal felhívni e czikkre mindazoknak figyelmét, akik valaha a csángó ügygyel foglalkoztak. A czikk így hangzik : Tudva van, hogy a bukaresti kormány és országgyűlés kitörölték a költségvetésből ama szerény segélyt, melyet néhány Kárpátokon túli romántanodának és népoktatási társulatnak adni szoktak. Ezen kicsiny segélyezést, bárminő szerény volt is, rosz szemmel nézték az osztrákmagyarok, akik ezt Románia részéről elkövetett nemzeti propagandának tekintették. Az 1871. mártius 11-ei kormány ebben is az elvállalt nagy kötelezettséghez alkalmazván magát, sietett a magyarok kívánságát kielégiteni s minden segély nélkül hagyá azon szerény tanodákat, melyekben Kárpátokon túli testvéreink jól,roszul, nemzeti nyelvekre oktattak és őseik történelmét tanulhatták. Megmondottuk már más alkalommal e kitörlés felől nézetünket s nem tartjuk szükségesnek ma is jellemezni e tényt, mert az egész románság lelkiismerete rég elítélte azt. Mert azonban illőnek és méltányosnak találtatott megadni a magyaroknak ama biztosítékot, hogy Románia kormánya még árnyékát sem akarja adni annak, mintha bátorítod a Kárpátokon túli nemzeti mozgalmat s hogy csak némileg is beleegyezednék abba, ami kizárólag az ottani kormányt illeti, szeretnék tudni, vájjon a mi minisztériumunk nem tartja-e jogkörébe tartozónak ugyanezt követelni a magyaroktól? Az erdélyi és bánsági románok azon ország népességének többségét alkotják, s mind emellett ők amaz idegen kormány által, minden módon üldöztetnek. Tanodáik majdnem be vannak zárva vagy súlyos áldozattal tartatnak fenn részint gyűjtés, részint magánosok által s ha mindezek mellett sincs megengedve, hogy »szabad Románia a hegyeken túli román népnek segélyére siessen, kérdjük: megengedhetjük-e ezt a magyaroknak a mi országunkban levő magyar falvakkal szemben? Tudva van, hogy Moldvában néhány,a magyar csángók által lakott falu is van.E falvak századok óta teljes szabadságban élnek, gyakorolván vallásukat és beszélik, tanulják nyelvüket. Mindemellett, midőn a mi államférfiaink úgy vélekedtek, hogy jó lesz oly politikai irányt követni, amely kívülről a németektől és magyaroktól jön, nem pedig azt, melyet a kormány elé a nemzet szab , akkor a magyarok oly dologhoz fognak, amelynek czélja a rendet nálunk megzavarni. A csángók között a román állam érdeke ellen komoly propaganda űzetik. Röpiratokat és könyveket írtak, hogy kimutassák az üldözéseket, melyeknek ezek a csángók ki vannak téve és hangoztatják, hogy őket segíteni kell, vagyismint a magyarok mondják: „Meg kell men