Pesti Napló, 1872. október (23. évfolyam, 226-252. szám)
1872-10-22 / 244. szám
244. szám,____________________________Kedd October 22.1872. ____________________23. évi folyam. Szerkesztési iroda: Kiadó-hivatals JL KIOfizet^81 feltételek? Hirdetések P^q.iok-tete 7. „am. I »«eUt. t'erancsiek-tere 7. «■ TilbSzint TP^ Ol FW”! "W” "WT" Jk TP «VÜOgy mint dOfcetteek a lap szellemi részét illető Uniun ea Alap anyagi részei UlalS közié- B B H It _ ISB \ ,**“**"* ■ • l&t8Skr. -nyék (elő*** pénz, k*«. | jP I Ll I I \ ill rt i I I 1 i * A ' * •' « I ~ l ^040^**111 — ' körüli panaszok, hirdetmények) a JL JJ K/ JL JL 1 JLl JJL JL ■■ Ji II Ji &*'*****• 7. Bémenteüe» Uvelek «ak Ismert WadMüraUtto. latfaeadO, T} T? fi P T7T T ITT A D i Q Ättf ÄfiÄ kWtodßk kezektől fogadtatnak el, tvEljljELl iVlA DAC. «ffi» --------1 iiKMmaMwnii' rvn -nsry- iirnnrT it^bw—weaMi»»v • Előfizetési felhívás „PESTI IPL(hra. Előfizetési árak: Egész évre.........................23 ft. Félévre.............................11 ft. Negyedévre............................5 ft 50 kr ■8T“ Külön előfizetési íveket nem küldünk azét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előnzetések a „Pesti Napló kiadó-hivatalai" czim alatt Pest, ferencziek tere 7 sz. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, oct. 21. Azon táblázatok, melyeket múlt pénteki és szombati lapunkban az 1868 — 73. évi előirányzatokról, valamint az 1868— 71. államháztartási eredményekről közöltünk, a rendes költségvetésre szorítkoztak. Maradjunk ezúttal mi is észrevételeinkkel e kereten belül. Kimutattuk már pénteki s vasárnapi czikkeinkben, hogy a szóban forgó cyclus négy első évében mennyivel haladta meg a nettó bevétel a költségeket, részletesen kifejtettük, végigmenve az egyes jövedelmi forrásokon, hogy az állam teherviselő ereje még rész éveken át is gyarapodott. De ha az állam tiszta jövedelmei enynyire meghaladták költségeit, és eme költségek egyre növekedtek, és növekedtek még nagyobb arányban, mint a jövedelmek, kérdés: várjon arra fordíttattak-e ezen nagymérvű bevételek, hogy vállaink erősödjenek? arra-e hogy az állami igények szaporodtával folyvást növekvő terhek elviselésére még inkább képesítve legyünk ? A gyümölcsöző beruházásokról, s gazdasági erőnknek ez alapon történt emeléséről — mint mondok — nem szólunk ezúttal; említés nélkül kell tehát hagynunk azon kölcsönöket, s azon jogos ingatlan államvagyon értékesítését is, melyek államgazdasági mérlegünknek az előbbivel ellenkező serpenyőjébe vetendők. Maradnak e szerint a rendes költségek. Ezek két csoportra oszthatók: az egyiket a szorosabb belkormányzati költségek, a másikat a közösügyi a adóssági terhek alkotják. Ezen utóbbi csoport, az 1868—71-iki időközt tekintve, csak három tételre szorítkozik, u. m.: az államadóssági járulékra, a tulajdonképi közösügyi költségekre , a földtehermentesítési kiadásokra. Nem jönnek itt tekintetbe a kincstári utalványok, amelyeknek kiadására a pénzügyminiszter, a pénztári deficit beállta esetére, ismételten föl volt hatalmazva, de melyek rendkívüli költségekre lettek fordítva, nem jönnek továbbá tekintetbe az újabb állósított magyar államadósságok, minthogy a szóban levő évciclusban részben nem létesültek még, részben pedig a rendkívüli költségvetésben találtak fedezetet. Az államadóssági változatlan járulék csak az agro fluctuatiója szerint ingadozhat; legnagyobb 1869-ben, 31.657,000, legkisebb 1871-ben, 31.182,000 frttal. A közösügyi kiadásokhoz adott qvótánk 20 millióról 22 millióra emelkedett. Ezen emelkedést 1871-ben a területi divisiók rendszere, a magyar ezredeknek kiegészítő kerületeik közelében elhelyezése, tehát átmeneti, de leginkább Magyarország által sürgetett intézkedések okozták. Az 1870-ben beállott nagy és rendkívüli többletet a német-franczia háború folytán szükségesnek látott mozgósítás és fölszerelés idézte elő. A földtehermentesítési szükséglet 13 és 16 millió között mozog. Emelkedni fog ez 1875-ig, míg a kiutalások Erdélyben is befejezve lesznek és azontúl folytonos apadást várhatunk. Az elősorolt három tétel az összes évi költségeknek 1868-ban 62, 1869-ben 60, a háborús és rendkívüli 1870-ik évben 63, 1871 ben 59°h-át teszi. Ennélfogva, eltekintve az abnormis 1870-től, folytonos apadást tapasztalunk a közösügyi és államadóssági költségekben , s igy megfordítva növekedést a belkormányzati költségeknél : 1868-ban 38, 1871-ben 41 -őt képeznek az összes szükségletből. Hogy mennyire szaporodott a belkormányzatra fordítható tiszta költség, azt ezen két szám legjobban illustrálja: 1868-ban 29 millió, 1871-ben 42 millióért volt a belkormányzat költsége. De hogy egyszersmind ítéletet mondhassunk, hogy a költségek ezen emelkedése a belkormányzatnak valósággal javára vált-e, ki fogjuk emelni azon minisztériumokat, amelyeknek magasabb mérvű dotatiója a kiadások többletét okozta. 1868-tól 1871-re, a bel- és igazságügynél 10,900.000-ről 12,900.000-re, a pénzüg-nél 4,600.000-ről 6,000.000-ra, a közi. nél 2,800.000-ről 4,600.000-re, a vallás és közokt.-ügyinél 981.000-ről 2,000.000-ra, a keresk.-nél 761.000-ről 1,390.000-re, a honv. minisztériumnál 140.000-ről 4,600.000-re emelkedett a költség. A költségtöbbletet e szerint mind oly közszolgálati ágak élvezik , amelyeknek erősödéséből az összes nemzeti élet lendületet és gyarapodást merít. Szabályként constatálhatjuk tehát, hogy a rendes költségekből a közös ügyekre s államadósságokra eső százalék egyre apad, a közjólét emelésére fordított százalék pedig egyre nő. Ez oly örvendetes és oly szilárd igazság, hogy azt sem a közjogi ellenzék sophismáival, sem közhitelünk ellenségei agyarkodásukkal megdönteni nem képesek. Pest, okt. 21. (A képviselőház pénzügyi bizottságának ma d. e. 10 órakor tartott ülésében jelen volt a pénzügyminiszter és előterjesztést tett a pénzügyi helyzetről a bizottságnak az előbbi ülések egyikén kifejezett óhaja folytán. Az előterjesztés hosszabb időt vett igénybe, s ezért a kereskedelmi miniszter költségvetésének tárgyalása nem kezdőthetett meg. Az exposé részleteiről ezúttal semmi sem hozható nyilvánosságra. (A magyar delegátió ötös bizottsága), mely Éber Nándor indítványára véleményadással bízatott meg azon kérdés iránt, vájjon nem volna-e a tanácskozási módozat megváltoztatandó, meglehetősen heves vita után 3 szóval 2 ellen elhatározta a föltett kérdésre tagadólag válaszolni s az eddigi módozat megtartását ajánlani. Minthogy Szőgyényi úr, ki a teljes ülésben való előadásra szóllittatott föl, nemcsak a többség ellen szavazott, hanem, mint a „P. L.“ hallja, külön véleményt szándékozik beadni, a bizottság többsége nevében b. Mesnil Victor fogja az ügyet előadni. (A kézdi-orbai vál.kerületben, melynek képv. mandátumáról Tisza Lajos miniszter lemondott, a deákpárti értelmiség nagy része Lázár Mihályt tűzte ki képv. jelöltnek. A népszerűségnél fogva, melyben Lázár Mihály e vidéken részesül, kétkedni sem lehet, hogy jelöltségével a Deák-párt fényes diadalt arat. (K e u d e 11 u r), Németország újonnan kinevezett követe a portánál, tegnap Pesten időzött. Mint a „P. L.“ írja, Kendell úr itt tartózkodása alatt a külügyminiszterrel és a külügyi hivatal azon tagjaival értekezett, kikkel korábban személyes viszonyban állott; szintúgy megismerkedett a lóversenytéren az, ott megjelent magy. miniszterekkel, Ürményi, Éber és más képviselőkkel. Ma reggel tovább utazott Várnán át Konstantinápolyba, hol azonban jó nagy vezérségben történt változás folytán egészen uj helyzetet talál. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZAJA. A jezsuiták Magyarországon. Irta :Toldy István. II. (1608—1647.) (8. Folytatás) *) Azon helyeken kívül, hol a jezsuiták már előbb házakkal s javakkal birtak, 1598-ban megtelepedtek Sellyén, 1604-ben Lőcsén, 1613- ban Homonnán, 1615 ben Ungvárit, 1626-ban Győrött, 1631-ben Kassán, 1633-ban Gyöngyösön s Komáromban , 1635-ban Szegszárdon, 1636-ban Szathmártt, Sopronyban és Kőszegen, 1640 körül Szepesben s Nagy-Károlyban, 1644 ben Trencsénben sat. Lipótvár, Moticska, s más városoknak is kijutott a kétes szerencséből ; a jezsuiták, a merre Ferdinánd hadai jártak, mindenütt megfészkelték magukat, s az uj szabadságharczban Rákóczy György káltéi proclamátiójában (1644) joggal panaszolta, hogy „jezsuitákkal az ország fele temetik.“ A bevallott eszközökhöz , melyekkel a jezsuiták a protestantizmus kiirtására törekedtek, elsősorban a térítés tartozott. Mialatt Pázmány a főurakat győzte meg a római hit egyedül üdvözítő voltáról,alsóbb rangú jezsuiták bebarangolva az országot, után útfélen térítették a népet. E térítés azonban nem a római vallás hirdetéséből állt. A jezsuiták fegyere a polémia,melyre már iskoláikban dressíroztattak, s térítések nem a katholikus tanok fejtegetésében, hanem a protestantismus elleni gyűlölet hirdetésében állt. Bethlen panaszolva írta Ferdinándnak, hogy a protestáns urak a jezsuiták alattomos vádaskodásai által zaklatva , mintha számkivetésben volnának, folytonos remegésben töltik életöket." Mily szellemben hirdették e szent atyák a szeretet vallását a népnek, mutatja azon hitvallás. *) Lásd a‘»P. N.« 240. 241. és 242. reggeli számait, melyet Magyarországon mindazok által aláírattak, kik általok téritettek vissza a pápa vallására. E hitvallás 6. fejezete szóról szóra így hangzik : „Elismerjük és valljuk, hogy a pápának, mint a legszentebb atyának, mindenki kivétel nélkül mindenben engedelmeskedni tartozik, s hogy a kik rendeletei ellen cselekszenek, hogy az ily eretnekek ne csak tűzzel elégettessenek, hanem kell, hogy testtel és lélekkel a pokolnak át is adassanak." A 20. fejezet: „Valljuk,hogy a római tan a katholikus, tiszta, isteni, üdvözítő, régi és igaz, ellenben az evangélikus tan hamis, téves, istenkáromló, átkozott, eretnek, kárhoztatandó, felségsértő, koholt és istentelen......... Elátkozzuk szüleinket, kik ez eretnek vallásban neveltek bennünket, elátkozzuk mindazokat, kik a római kath. hitben megingattak, elátkozzuk azon vezéreinket, kik az átkozott kelyhet nekünk nyújtották. .. “ A 22. fejezet: „Esküszünk egyszersmind, hogy amig csak egy csepp vér foly ereinkben, amaz átkozott evangélikus tant minden módon, nyilvánosan és titokban, csellel s erőszakkal, szóval és tettel, sőt fegyverei is üldözni fogjuk." Ily szellemű valláshirdetés mellett nem azt csodálhatjuk, hogy a vallási fanatismus utóbb Magyarországon is kitört, hanem csak azt, hogy nem taszította még véresebb zavarokba az országot. A római vallás, vagy helyesebben a papi hatalom terjesztésének második bevallott eszköze a tanítás volt. Ahol a jezsuiták letelepedtek, mindenütt iskolát állítottak, vagy a létezőket elfoglalták. Pázmány 1635-ben egyetemet is alapított Nagyszombatban, s azt jezsuiták kezébe adta. Hogy a nemességet, melynek tömegében rejlett a protestantismus ereje, Róma és az udvar ügyének raeghódítsa, külön nemzeti finöveldét alapított Nagyszombatban. A király megerősíté az intézetet, „a katholikus religió öregbítésére s a jó erkölcsök előmozdítására,“ — ■ oly módon , hogy ha a jezsuiták Magyarországból kiűzennének, Bécsbe tétessék át. Az intézetet, mely természetesen szintén jezsuiták kezébe adatott, a szerzet gyorsan divatba tudta hozni, s csakhamar 5—7()0 nemes ifjú, részben protestáns szülök gyermekei, szitták itt magukba a jezsuita tanokat. Az iskolákon kívül Pázmány és ágensei különféle, a jezsuiták vezérlete alatt álló testvérzeteket alkottak. A csuháját levetett jezsuita izgatásai s ernyedetlen tevékenysége rövid idő alatt mindenütt utat nyitott a szerzetnek. A jezsuiták, kik Lamormain által Ferdinándon, Pázmány által a magyar egyházon uralkodtak, a nagyokat, mint házi papok és lelki tanácsadók, a népet, mint tanítók, prédikátorok és gyóntatók dolgozták meg czéljaikra. Az egyesült egyházi és világi reactio csakhamar ismét fegyverhez kényszerűté nyúlni a nemzetet. Most is Erdély adta a vezért s a haderő túlnyomó részét Magyarország eltiport szabadságának védelmére. A nemes becsvágygyal bíró, bátor és ravasz, uralkodni tudó és a szabadságért lelkesülő, buzgó és mégis türelmes protestáns Bethlen Gábor zászlója köré gyűltek mindazok, kik a nemzet jogaiért készek valának vért a vagyont koczkára tenni. Bethlen harczai sem voltak vallásháborúk. Bethlen, bár világi s papi jezsuiták folyton ármánykodtak ellene, oly türelemmel viseltetett e szerzet iránt, melyet még saját katholikus párthívei is megsokallták. Midőn Nagyszombatot elfoglalta, bántatlanul hagyta e szerzetet, mely legelkeseredettebb ellensége volt, sőt Erdélyben elnézte, hogy Gyulafehérvárra és Monostorra visszamenjenek. Ez a törvény ellen volt, de Bethlen objectív részrehajlatlanságát bizonyítja. S e tekintetben a vezér hű kifejezője volt pártjának. Katholikusokból és protestánsokból állt azon nemzeti párt, mely őt vallotta fejének.S hogy e vegyes elemek miért helyeztek oly nagy súlyt a jezsuiták eltávolítására, megtanuljuk a katholilikus Rákóczy György 1644-ki proclamatiójából, melyben írja: „A klérus örökös országává akarja tenni Magyarországot az ausztriai háznak, s a maga vallásán levő világiakon is mind lelki, mind testi képen uralkodni. ” A jezsuita szerzet az ország szabadságának romlására, az evangelioa religio elnyomására minden módon törekszik.“ A nemzet jobb része tehát ellensége volt a főpapságnak s mindenekfelett a jezsuitáknak, mert ezek az ország vallási s politikai szabadságának ellenségei valának. S papság és jezsuiták üldözték Bethlent"és híveit, nemcsak mint protestánsokat, hanem mint a nemzeti jogok védőit is. E felfogás vonul keresztül e kor minden szabadságharczán, ezt tükrözik vissza a felkelés minden okmányai. Alig lépett Bethlen Gábor Erdély trónjára, Mátyás és a jezsuita párt az ultramontán Homonnayt állítá vele szembe, ki azonban trónját komolyan veszélyeztetni nem bírta. Midőn aztán a harcz a felkelés és az udvar közt kitört, a pozsonyi országgyűlés 1619-ben Bethlen alatt törvényt hozott, mely a jezsuitákat az országból büntetés terhe alatt kitiltja. Egy másik törvényben büntetést szabott a bazárok ügyét elhagyott főurakra, kiknek száma Pázmány működése folytán mindinkább szaporodott. Elismerte ugyan az országgyűlés a király kegyelmezési jogát, de kikötötte, hogy Pázmánynak s Homonnaynak ne adassék kegyelem. Ugyanez országgyűlés fegyverszünetet kötött Ferdinánddal, de ez nem vezetett békére, s a jezsuiták Homonnayja csakhamar Lengyelországban toborzott, zsoldos kozákhaddal tört hazájába s pusztította a felföldet. A következő évben, 1620-ban a magyar rendek a beszterczebányai országgyűlésen új és szorosabb szövetséget kötöttek Bethlennel,amely a kath.papságot a világi ügyekbe avatkozásból kizárta. Maga a nádor, a király hive is hozzájárult e szerződéshez, de Ferdinánd jezsuitáktól utasított biztosai a kibékülést lehetetlenné s a szakadást teljessé tették. A beszterczei gyűlésen ennek folytán az ország mindhárom rendje ismételten kimondta a jezsuiták kitiltását. Azonkívül egy törvényben „Pázmány Pétert, ki magát mind irat, mind szó, mind tett által rosz hazafinak bizonyította, ki a jelen mozgalomnak tulajdonképeni oka, mint a közbéke háborgatóját“, — tanguam quod esset fastus et luxuriae deditus“ — örökre száműzte. Ugyanekkor Bethlen s Magyarország rendei egyrészt, másrészt Frigyes cseh király, Csehország s a hozzákapcsolt tartományok, valamint Ausztria rendei „örökös“ szövetségre léptek egymással Ferdinánd s a papság kettős tyrannismusa ellen, s e szerződés egyik pontja kimondta, hogy a jezsuitákat a szerződők egyike sem tűri meg határai között. A harcz folyt és hullámzott, míg a fehérhegyi diadal Csehországot újra megnyitotta a jezsuiták előtt. Mialatt a szerzet visszafoglalá Prágát, ott megkezdte borzasztó garázdálkodását, Bethlen alkut kisértett meg Ferdinánddal. Ez hajlandó volt a békére, de a jezsuita Pázmány és Eszterházy megváltoztatták szándékát s rávették, kísértse meg erőszakkal leverni Magyarországot, mint már leverte Csehországot. Újra kigyuladt a harcz, de Pázmány csalódott reményeiben s Ferdinánd sietett a győztes Bethlennel alkudozni. Létrejött (1621) a nikolsburgi szerződés, melyben Ferdinánd a bécsi békét s az 1608. törvényeket —ezek közt azt is, mely a jezsuitákat kitiltotta, megerősítette. Bethlen a maga részéről eleget tett a békének, az udvar és papság azonban nem teljesítették feltételeit. Csehországban ezalatt nagyban dühöngött a vallásüldözés, és innen a jezsuiták mindinkább elárasztották Magyarországot is. A nemzet ismét kénytelen volt fegyverhez nyúlni. A harcz ismét alkura, ez ismét békére vezetett, mely szóval minden sérelmet megszüntetett, a valóságban egyet sem. A lőcsei szerződésben Ferdinánd kötelezte magát a nikolsburgi béke teljesítésére, de szavát ismét megszegte, s a jezsuiták zavartalanul terjeszkedtek Magyarországon. Még rosszabbra fordult a vallásszabadság ügye Bethlen Gábor halála után. Nejét, Katalint a jezsuiták még férje életében titokban megtérítették, s ez férje halála után Erdélyben katholikus pártot alakítva új zavart hozott azon tartományra, mely legerősebb védfala volt Magyarország szabadságának. A jezsuita párt üzelmei ismét röviddé tették a békét.A nemzet jobb része újra felkelt, s fegyvereinek eredménye 1633-ban új béke lett, melyben Ferdinánd még egyszer megerősítette a nikolsburgi békét. A pozsonyi országgyűlés 1637 ben erélyesen felszólalt a jezsuiták ellen, a korona számtalanszor kötelezte magát szóval és hittel a szerzetet kitiltó törvény elismerésére, és a jezsuiták mégis (A tót Matica és Horn Ede.) A „Nar. Novine“ jelenti, hogy Horn Ede a tót Matica alelnökéhez , Paulini - Tóth Vilmoshoz egy levelet intézett, melyben kinyilatkoztatja, hogy ő a szabadság és az öszszes nemzetiségek egyenjogúságának határozott védelmezője, miért is Horn a lap olvasó közönsége előtt ajánlólag említtetik, mint oly férfiú, a ki mellett a tót nemzeti pártnak Ordódy ellenében fellépnie kellene, hogy Vág-Ujhelyen követnek megválasztassék. (Mint ebből látszik, Horn úr is azt tartja: Si superos . . . Most már legalább tudjuk, hogy ki rendezi Horn úrnak a fáklyás zenéket, melyekről a „Hor” táviratai között annyi reclame olvasható.) Az újvidéki országos képviselő választás. (Saját tudósítónktól.) Újvidék, oot. 18. Szóáradat, frázis nélkül is el lehet mondanunk, hogy mi most itt országos hazai ünnepélyt ülünk. Újvidék jelenleg kicsiben az egész országot képviseli ; tegnapi diadala kivívása által azt a magasztos jelenetet tünteté fel, mikép egyesül veszélypillanatában a magyar nemzet minden igaz fia — pártkülönbség nélkül az ellenfél legyőzésére. A mi zászlónk alatt Kondorossy György ügyvéd mellett, küzdött rendületlenül jobboldal, baloldal, katholikus, protestáns, izraelita, és az alkotmányos érzelmű, mérsékelt szerbek nem megvetendő tömege. Ujkóp egyesülve pedig lehetetlen volt nem győznünk, bár a hatalmat eddig kezükben tartó elleneink kimondatlan sok és nehéz akadályt gördítettek elénk. Mert hallgatva immár az összeírás "és reclamálásnál gyakorlatba vett mindenféle igazságtalanságról ; hallgatva a választási napnak több mint három hónapig tartó halasztása, s egy ízben történt megváltoztatásáról, mely tény pártunk 12 év óta mindig csak vereséget szenvedő népe előtt oly színben tűnt fel, mintha Mileticsék azt tehetnék, ami nekik tetszik; hallgatva végre a terrorismus és presato minden neméről, magában a választás adtásában is mindent megtettek a nemzetiségi szédelgők és demagógok, hogy lehangolják, kifáraszazak, s igy győzzék le pártunkat, ha már máskép nem lehet. Rajtuk azonban betű szerint beteljesedett: aki másnak gyermet ás, maga esik bele! A választási elnök Szubotits János jogtudor, e ravasz és önző férfiú, a választás rendjét, noha annak megállapítására és közlésére pártunk központi bizottmányi tagjai által napokkal előbb fel volt szólítva, csak a legeslegutolsó pillanatban, közvetlen a szavazás megnyílta előtt jelentette ki. E szerint éltükül azon hamis ürügy alatt, hogy idejében hazatérhessenek, a szállásiak szavaztak, utánuk a város IV-dik negyede, aztán a 3, 2 ik és végül az első negyed. E sorrend kellő megítélésére elég tudnunk, hogy a szállásiak nagyobb része szerb s a negyedik és harmadik negyed lakói is többségben szerbek. Ám, hagyján ily apró manőverrel, miután náluk volt a hatalom, élhettek , de azon eljárás, hogy a szavazás folyamát rákmódra lassította az elnök úr, s hogy tekintve az összes leszavazók számát (1687) amit fényes nappal el lehetett volna végezni, azt mivel hogy részünkről csakis a két utolsó negyed összetartó szavazása által győzhettünk, — a késő, hideg őszi éjszakába, egész reggeli 5 óráig kinyújtó, ez már, elmondhatjuk, nemcsak gonosz politikai, de embertelen eljárás volt Szubotits uramtól. Ismétlem azonban, őket saját bűneik átka fogta meg ! Már a szállásbeliek közül, kik pedig annakelőtte mindig csak Miletits Ábrahám parancsát követték, ezúttal negyvenkettő velünk szavazóit, s 76 Ábrahámmal És valóban e pillanattól kezdve még a kétkedők keblébe is a győzelem biztató reménye szállott. Villámként futotta végig városunkat e jó hír. A negyedik és harmadik negyed jelentékeny többsége, természetes, ellenünk szavazott, de itt is észlelhettünk egy biztató jelt: sokan elmaradtak a szavazástól. Beesteledett, mire tulajdonkép reállk: a második negyedre került a sor, és valóban nem egy gyönge, kifáradt emberünk szavazás nélkül hagyta oda a küzdtért. Már esti 9 óra volt és még mindig Pavlovics vola többségben. Tíz óra felé midőn az első, legjobban összetartott negyed szavazni kezdett, végre egyenlők lettünk s azontúl folyvást, még pedig gyorsan emelkedénk. Már 9 órakor az álpróféta Miletics, ki egész nap a szavazó asztal mellett foglalt — illetéktelenül a azon czélból helyet, hogy mérges pillantásaival elpártoló egykori hiveit megfélemlítse, — látván a hátralevő szavazatokból biztos bukását, haza, némelyek szerint a „fehér hajó” korcsmába, szokott helyére ment, kisérve gymnásiumbeli omladinista ifjak által, kiket főagitátor tanáruk: Szánd its Sándor, kétségtelen, hogy csődített a szavazási terembe és bejárata köré; tehette azt könnyen, mert katonaságot felállítani — képzelhetjük, hogy miért ? nem kívánt Szubotits úr, s így ha mégis az egész választási adtus minden zavar és összeütközés nélkül folyt le, azt nem Szándits Miletics Szubotits uralmék jóakaratának, de egyedül a város politikai és rendőri alkotmányos hatósága amaz előregondoló bölcs intézkedésének tulajdonítjuk, hogy előre is minden komoly eshetőségért felelőssé tették "-Szubotitsot, sőt intézkedtek arról, hogy kivévén a választás helyét, katonaság őrködjék a városban mindenütt a személybiztonság fölött. Ezt pedig tudták, mert látták, az omladinista urfiak, s azért nem volt merszük, egyébként is könnyen a rövidebbet húzhatván elkeseredett pártunk részéről. Reggeli 3 órakor már leszavazott az összeírt 1,961 választóból (mintegy 1,600 ember, s többségünk 2241 volt, ezt többé minden mesterséges fogással sem lehetett ellensúlyozni: jártak a kocsik jobbra-balra, s miután Mileticsék még a halottakat is a névrokonaik által, továbbá vakokat, süketeket,bénákat és koldusokat megszavaztatták, leolvasztva ily többségünket 175-re, a szavazó szivacs azontúl tovább szorítható nem volt, és Szubotits zilált arccal s hebegve, reggeli 5 óra felé kénytelen volt kijelenteni, hogy a megválasztott képviselő Kondorossy György, a békés-rend, az alkotmányos haladás és testvéri egyetértés pártjának jelöltje! Hatalmas éljennel fogadta e hirt a szerb iskola (t. i. a szavazó hely) udvarán künn várakozó népünk, s vezérei átvévén a kellőleg befejezett jegyzőkönyvet, a Rákóczy-induló harsogtatása mellett, zászlósán, képviselőnk háza elé vonult, s a reggeli fény első sugárai tündököltek a lelkesült arczokon, midőn a megválasztott és a szépszavu ifjú ref. pap Kulcsár által üdvözölt férfiú, Kondorossy meleg szavakkal, magyar, szerb és német nyelven fejezte ki hálás köszönetét s jelezte a