Pesti Napló, 1872. október (23. évfolyam, 226-252. szám)

1872-10-22 / 244. szám

244. szám,____________________________Kedd October 22.1872. ____________________23. évi folyam. Szerkesztési iroda: Kiadó-hi­vatals JL KIOfizet^81 fel­téte­lek? Hirdetések P^q­.iok-tete 7. „am. I »«eUt. t'erancsiek-tere 7. «■ TilbSzint TP^ Ol FW”! "W” "WT" Jk TP «VÜOgy mint dOfcetteek a lap szellemi részét illető Uniun ea Alap anyagi részei UlalS közié- B B H It _ IS­­B \ ,**“**"* ■ • l&t8Skr. -nyék (elő*** pénz, k*«. | jP I Ll I I \ ill rt i I I 1 i * A ' * •' « I ~ l ^040^**111 — ' körüli panaszok, hirdetmények) a JL JJ K/ JL JL 1 JLl JJL JL ■■ Ji II Ji &*'*****• 7. Bémenteüe» Uvelek «ak Ismert WadMüraUtto. latfaeadO, T} T? fi P T7T T ITT A D i Q Ättf ÄfiÄ kWtodßk kezektől fogadtatnak el, tvEljljELl iVlA DAC. «ffi» --------1 iiKMmaMwnii' rvn -nsr­y- iirnnrT it^bw—weaMi»»v • Előfizetési felhívás „PESTI IPL(hra. Előfizetési árak: Egész évre.........................23 ft. Félévre.............................11 ft. Negyedévre............................5 ft 50 kr ■8T“ Külön előfizetési íveket nem küldünk azét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 1­0 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előnzetések a „Pesti Napló kiadó-hiva­talai" czim alatt Pest, ferencziek­ tere 7 sz. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, oct. 21. Azon táblázatok, melyeket múlt pén­teki és szombati lapunkban az 1868 — 73. évi előirányzatokról, valamint az 1868— 71. államháztartási eredményekről közöl­tünk, a rendes költségvetésre szorítkoz­tak. Maradjunk ezúttal mi is észrevéte­leinkkel e kereten belül. Kimutattuk már pénteki s vasárnapi czikkeinkben, hogy a szóban forgó cyclus négy első évében mennyivel haladta meg a nettó­ bevétel a költségeket, részletesen kifejtettük, végig­menve az egyes jöve­delmi forrásokon, hogy az állam tehervi­selő ereje még rész éveken át is gyara­podott. De ha az állam tiszta jövedelmei eny­­nyire meghaladták költségeit, és eme költ­ségek egyre növekedtek, és növekedtek még nagyobb arányban, mint a jövedel­mek, kérdés: várjon arra fordíttattak-e ezen nagymérvű bevételek, hogy vállaink erősödjenek? arra-e hogy az állami igé­nyek szaporodtával folyvást növekvő ter­hek elviselésére még inkább képesítve legyünk ? A gyümölcsöző beruházásokról, s gaz­dasági erőnknek ez alapon történt eme­léséről — mint mondok — nem szólunk ezúttal; említés nélkül kell tehát hagy­nunk azon kölcsönöket, s azon jogo­s in­gatlan államvagyon értékesítését is, me­lyek államgazdasági mérlegünknek az előbbi­vel ellenkező serpenyőjébe vetendők. Maradnak e szerint a rendes költségek. Ezek két csoportra oszthatók: az egyiket a szorosabb belkormányzati költségek, a másikat a közösügyi a adóssági terhek alkotják. Ezen utóbbi csoport, az 1868—71-iki időközt tekintve, csak három tételre szo­rítkozik, u. m.: az államadóssági járulék­ra, a tulajdonképi közösügyi költségekre , a földtehermentesítési kiadásokra. Nem jönnek itt tekintetbe a kincstári utalvá­nyok, a­melyeknek kiadására a pénzügy­­miniszter, a pénztári deficit beállta eseté­re, ismételten föl volt hatalmazva, de me­lyek rendkívüli költségekre lettek for­dítva, nem jönnek továbbá tekintetbe az újabb állósított magyar államadóssá­gok, minthogy a szóban levő évciclus­­ban részben nem létesültek még, részben pedig a rendkívüli költségvetésben talál­tak fedezetet. Az államadóssági változatlan járulék csak az agro fluctuatiója szerint ingadoz­hat; legnagyobb 1869-ben, 31.657,000, legkisebb 1871-ben, 31.182,000 frttal. A közösügyi kiadásokhoz adott qvótánk 20 millióról 22 millióra emelkedett. Ezen emelkedést 1871-ben a területi divisiók rendszere, a magyar ezredeknek kiegészítő kerületeik közelében elhelyezése, tehát átmeneti, de leginkább Magyarország ál­tal sürgetett intézkedések okozták. Az 1870-ben beállott nagy és rendkívüli több­letet a német-franczia háború folytán szükségesnek látott mozgósítás és fölsze­relés idézte elő. A földtehermentesítési szükséglet 13 és 16 millió között mozog. Emelkedni fog ez 1875-ig, míg a kiutalások Erdélyben is befejezve lesznek és azontúl folytonos apadást várhatunk. Az elősorolt három tétel az összes évi költségeknek 1868-ban 62, 1869-ben 60, a háborús és rendkívüli 1870-ik évben 63, 1871 ben 59°h-át teszi. Ennélfogva, eltekintve az abnormis 1870-től, folyto­nos apadást tapasztalunk a közösügyi és államadóssági költségekben , s igy meg­fordítva növekedést a belkormányzati költségeknél : 1868-ban 38, 1871-ben 41 -őt képeznek az összes szükségletből. Hogy mennyire szaporodott a belkor­­mányzatra fordítható tiszta költség, azt ezen két szám legjobban illustrálja: 1868-ban 29 millió, 1871-ben 42 millió­ért volt a belkormányzat költ­sége. De hogy egyszersmind ítéletet mond­hassunk, hogy a költségek ezen emelke­dése a belkormányzatnak valósággal javára vált-e, ki fogjuk emelni azon mi­nisztériumokat, a­melyeknek magasabb mérvű dotatiója a kiadások többletét okozta. 1868-tól 1871-re, a bel- és igazságügynél 10,900.000-ről 12,900.000-re, a pénzüg-nél 4,600.000-ről 6,000.000-ra, a közi. nél 2,800.000-ről 4,600.000-re, a vallás és közokt.-ügyinél 981.000-ről 2,000.000-ra, a keresk.-nél 761.000-ről 1,390.000-re, a honv. minisztériumnál 140.000-ről 4,600.000-re emelkedett a költség. A költségtöbbletet e szerint mind oly közszolgálati ágak élvezik , a­melyeknek erősödéséből az összes nemzeti élet lendületet és gyarapo­dást merít. Szabályként constatálhatjuk tehát, hogy a rendes költségekből a közös ügyekre s államadós­ságokra eső százalék egy­re apad, a közjólét emelé­sére fordított százalék pe­dig egyre nő. Ez oly örvendetes és oly szilárd igaz­ság, hogy azt sem a közjogi ellenzék so­­phismáival, sem közhitelünk ellenségei agyarkodásukkal megdönteni nem ké­pesek. Pest, okt. 21. (A képviselőház pénzügyi bi­zottságának­ ma d. e. 10 órakor tartott ülésében jelen volt a pénzügyminiszter és elő­terjesztést tett a pénzügyi helyzetről a bizottság­nak az előbbi ülések egyikén kifejezett óhaja folytán. Az előterjesztés hosszabb időt vett igénybe, s ezért a kereskedelmi miniszter költ­ségvetésének tárgyalása nem kezdőthetett meg. Az exposé részleteiről ezúttal semmi sem hozha­tó nyilvánosságra. (A magyar delegátió ötös bizottsága), mely Éber Nándor indítvá­nyára véleményadással bízatott meg azon kér­dés iránt, vájjon nem volna-e a tanácskozási mó­dozat megváltoztatandó, meglehetősen heves vita után 3 szóval 2 ellen elhatározta a föltett kér­désre tagadólag válaszolni s az eddigi módozat megtartását ajánlani. Minthogy Szőgyényi úr, ki a teljes ülésben való előadásra szóllittatott föl, nemcsak a többség ellen szavazott, hanem, mint a „P. L.“ hallja, külön véleményt szándékozik be­adni, a bizottság többsége nevében b. Mesnil Victor fogja az ügyet előadni. (A kézdi-orbai vál.­kerületben,­ melynek képv. mandátumáról Tisza Lajos miniszter lemondott, a deákpárti értelmiség nagy része Lázár Mihályt tűzte ki képv. jelöltnek. A népszerűségnél fogva, melyben Lá­zár Mihály e vidéken részesül, kétkedni sem lehet, hogy jelöltségével a Deák-párt fényes diadalt arat. (K e u d e 11 u r), Németország újonnan ki­nevezett követe a portánál, tegnap Pesten idő­zött. Mint a „P. L.“ írja, Kendell úr itt tartóz­kodása alatt a külügyminiszterrel és a külügyi hivatal azon tagjaival értekezett, kikkel koráb­ban személyes viszonyban állott; szintúgy meg­ismerkedett a lóversenytéren az, ott megjelent magy. miniszterekkel, Ürményi, Éber és más kép­viselőkkel. Ma reggel tovább utazott Várnán át Konstantinápolyba, hol azonban jó nagy vezérség­­ben történt változás folytán egészen uj helyze­tet talál. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZAJA. A jezsuiták Magyarországon. Irta :Toldy István. II. (1608—1647.) (8. Folytatás) *) Azon helyeken kívül, hol a jezsuiták már előbb házakkal s javakkal birtak, 1598-ban megtelepedtek Sellyén, 1604-ben Lőcsén, 1613- ban Hom­onnán, 1615 ben Ungvárit, 1626-ban Győrött, 1631-ben Kassán, 1633-ban Gyöngyö­sön s Komáromban , 1635-ban Szegszárdon, 1636-ban Szathmártt, Sopronyban és Kősze­gen, 1640 körül Szepesben s Nagy-Károlyban, 1644 ben Trencsénben sat. Lipótvár, Moticska, s más városoknak is kijutott a kétes szerencsé­ből ; a jezsuiták, a merre Ferdinánd hadai jártak, mindenütt megfészkelték magukat, s az uj sza­­badságharczban Rákóczy György káltéi procla­­mátiójában (1644) joggal panaszolta, hogy „je­zsuitákkal az ország fele temetik.“ A bevallott eszközökhöz , melyekkel a jezsuiták a protestantizmus kiirtására töreked­tek, első­sorban a térítés tartozott. Mialatt Pázmány a főurakat győzte meg a római hit egyedül üdvözítő voltáról,alsóbb­ rangú jezsuiták bebarangolva az országot, után útfélen térítet­ték a népet. E térítés azonban nem a római vallás hirde­téséből állt. A jezsuiták fegy­ere a polémia,mely­re már iskoláikban dressíroztattak, s térítések nem a katholikus tanok fejtegetésében, hanem a protestantismus elleni gyűlölet hirdetésében állt. Bethlen panaszolva írta Ferdinándnak, hogy a protestáns urak a jezsuiták alattomos vádasko­dásai által zaklatva , mintha számkivetésben volnának, folytonos remegésben töltik életöket." Mily szellemben hirdették e szent atyák a sze­retet vallását a népnek, mutatja azon hitvallás. *) Lásd a‘»P. N.« 240. 241. és 242. reggeli számait, melyet Magyarországon mindazok által aláírat­tak, kik általok téritettek vissza a pápa vallá­sára. E hitvallás 6. fejezete szóról szóra így hang­zik : „Elismerjük és valljuk, hogy a pápának, mint a legszentebb atyának, mindenki kivétel nélkül mindenben engedelmeskedni tartozik, s hogy a kik rendeletei ellen cselekszenek, hogy az ily eretnekek ne csak tűzzel elégette­sse­nek, hanem kell, hogy testtel és lélekkel a pokolnak át is adassanak." A 20. fejezet: „Valljuk,hogy a római tan a katholikus, tiszta, isteni, üdvözítő, régi és igaz, ellenben az evangélikus tan hamis, téves, istenkáromló, átkozott, eretnek, kárhozta­tandó, felségsértő, koholt és istentelen......... Elátkozzuk szüleinket, kik ez eretnek vallásban neveltek bennünket, elátkozzuk mindazokat, kik a római kath. hitben megingattak, elátkozzuk azon vezéreinket, kik az átkozott kelyhet nekünk nyújtották. .. “ A 22. fejezet: „Esküszünk egy­szersmind, hogy amig csak egy csepp vér foly ereinkben, amaz átkozott evangélikus tant minden módon, nyilváno­san és titokban, csellel s erő­szakkal, szóval és tettel, sőt fegyverei is üldözni fogju­k." Ily szellemű valláshirdetés mellett nem azt cso­dálhatjuk, hogy a vallási fanatismus utóbb Ma­gyarországon is kitört, hanem csak azt, hogy nem taszította még véresebb zavarokba az or­szágot. A római vallás, vagy helyesebben a papi ha­talom terjesztésének második bevallott eszköze a tanítás volt. A­hol a jezsuiták letelepedtek, mindenütt iskolát állítottak, vagy a létezőket elfoglalták. Pázmány 1635-ben egyetemet is alapított Nagyszombatban, s azt jezsuiták ke­zébe adta. Hogy a nemességet, melynek töme­gében rejlett a protestantismus ereje, Róma és az udvar ügyének raeghódítsa, külön nemzeti finöveldét alapított Nagyszombatban. A király megerősíté az intézetet, „a katholikus reli­­gió öregbítésére s a jó erkölcsök előmozdítá­sára,“ — ■ oly módon , hogy ha a jezsuiták Magyarországból kiűzennének, B­é­c­s­b­e tétes­sék át. Az intézetet, mely természetesen szintén jezsuiták kezébe adatott, a szerzet gyorsan di­vatba tudta hozni, s csakhamar 5—7()0 nemes ifjú, részben prote­stáns szülök gyer­mekei, szitták itt magukba a jezsuita tanokat. Az iskolákon kívül Pázmány és ágensei külön­féle, a jezsuiták vezérlete alatt álló testvérze­teket alkottak. A csuháját levetett jezsuita izga­tásai s ernyedetlen tevékenysége rövid idő alatt mindenütt utat nyitott a szerzetnek. A jezsui­ták, kik Lamormain által Ferdinándon, Páz­mány által a magyar egyházon uralkodtak, a nagyokat, mint házi papok és lelki tanácsadók, a népet, mint tanítók, prédikátorok és gyónta­­tók dolgozták meg czéljaikra. Az egyesült egyházi és világi reactio csak­hamar ismét fegyverhez kényszerűté nyúlni a nemzetet. Most is E­r­d­é­l­y adta a vezért s a haderő túlnyomó részét Magyarország eltiport szabadságának védelmére. A nemes becsvágy­­gyal bíró, bátor és ravasz, uralkodni tudó és a szabadságért lelkesülő, buzgó és mégis türelmes protestáns Bethlen Gábor zászlója köré gyűltek mindazok, kik a nemzet jogaiért készek valának vért a vagyont koczkára tenni. Bethlen harczai sem voltak vallásháborúk. Bethlen, bár világi s papi jezsuiták folyton ármánykodtak el­lene, oly türelemmel viseltetett e szerzet iránt, melyet még saját katholikus párthívei is meg­sokallták. Midőn Nagyszombatot elfoglalta, bántatlanul hagyta e szerzetet, mely legelkese­­redettebb ellensége volt, sőt Erdélyben elnézte, hogy Gyulafehérvárra és Monostorra vissza­menjenek. Ez a törvény ellen volt, de Bethlen objectív részrehaj­latlanságát bizonyítja. S e te­kintetben a vezér hű kifejezője volt pártjának. Katholikusokból és protestánsokból állt azon nemzeti párt, mely őt vallotta fejének.S hogy e vegyes elemek miért helyeztek oly nagy súlyt a jezsuiták eltávolítására, megtanuljuk a kathol­i­likus Rákóczy György 1644-ki proclama­­tiójából, melyben írja: „A klérus örökös orszá­gává akarja tenni Magyarországot az ausztriai háznak, s a maga vallásán levő világiakon is mind lelki, mind testi képen uralkodni. ” A je­zsuita szerzet az ország szabadsá­gának romlására, az evangelioa religio elnyomására minden módon törekszik.“ A nem­zet jobb része tehát ellensége volt a főpapság­nak s mindenekfelett a jezsuitáknak, mert ezek az ország vallási s politikai szabadságának ellenségei valának. S papság és jezsuiták üldöz­ték Bethlent"és híveit, nemcsak mint protestán­sokat, hanem mint a nemzeti jogok védőit is. E felfogás vonul keresztül e kor minden szabad­­ságharczán, ezt tükrözik vissza a felkelés min­den okmányai. Alig lépett Bethlen Gábor Erdély trónjá­ra, Mátyás és a jezsuita­ párt az ultramontán Homonnayt állítá vele szembe, ki azonban trónját komolyan veszélyeztetni nem bírta. Mi­dőn aztán a harcz a felkelés és az udvar közt kitört, a pozsonyi országgyűlés 1619-ben Beth­len alatt törvényt hozott, mely a jezsuitákat az országból büntetés terhe alatt kitiltja. Egy má­sik törvényben büntetést szabott a bazárok ügyét elhagyott főurakra, kiknek száma Páz­mány működése folytán mindinkább szaporo­dott. Elismerte ugyan az országgyűlés a király kegyelmezési jogát, de kikötötte, hogy Páz­mánynak s Homonnaynak ne adassék kegye­lem. Ugyanez országgyűlés fegyverszünetet kötött Ferdinánddal, de ez nem vezetett békére, s a jezsuiták Homonnayja csakhamar Lengyel­­országban toborzott, zsoldos kozákhaddal tört hazájába s pusztította a felföldet. A következő évben, 1620-ban a magyar rendek a besztercze­­bányai országgyűlésen új és szorosabb szövet­séget kötöttek Bethlennel,amely a kath.­papságot a világi ügyekbe avatkozásból kizárta. Maga a nádor, a király hive is hozzájárult e szerződés­hez, de Ferdinánd jezsuitáktól utasított biztosai a kibékülést lehetetlenné s a szakadást teljessé tették. A beszterczei gyűlésen ennek folytán az ország mindhárom rendje ismételten ki­mondta a jezsuiták kitiltását. Azonkívül egy törvényben „Pázmány Pétert, ki magát mind irat, mind szó, mind tett által rosz hazafi­­nak bizonyította, ki a jelen mozgalomnak tulaj­­donképeni oka, mint a közbéke háborgatóját“, — tanguam quod esset fastus et luxuriae dedi­­tus“ — örökre száműzte. Ugyanekkor Bethlen s Magyarország rendei egyrészt, másrészt Fri­gyes cseh király, Csehország s a hozzákapcsolt tartományok, valamint Ausztria rendei „örökös“ szövetségre léptek egymással Ferdinánd s a papság kettős tyrannismusa ellen, s e szerződés egyik pontja kimondta, hogy a jezsuitákat a szerződők egyike sem tűri meg határai között. A harcz folyt és hullámzott, míg a fehérhegyi diadal Csehországot újra megnyitotta a jezsui­ták előtt. Mialatt a szerzet visszafoglalá Prágát, ott megkezdte borzasztó garázdálkodását, Beth­len alkut kisértett meg Ferdinánddal. Ez haj­landó volt a békére, de a jezsuita Pázmány és Eszter­házy megváltoztatták szándékát s rávet­ték, kísértse meg erőszakkal leverni Magyar­­országot, mint már leverte Csehországot. Újra kigyuladt a harcz, de Pázmány csalódott remé­nyeiben s Ferdinánd sietett a győztes Bethlen­nel alkudozni. Létrejött (1621) a nikolsbur­­g­i szerződés, melyben Ferdinánd a bécsi békét s az 1608. törvényeket —ezek közt azt is, mely a jezsuitákat kitiltotta, megerősítette. Bethlen a maga részéről eleget tett a békének, az udvar és papság azonban nem teljesítették feltételeit. Csehországban ezalatt nagyban dü­höngött a vallás­üldözés, és innen a jezsuiták mindinkább elárasztották Magyarországot is. A nemzet ismét kénytelen volt fegyverhez nyúlni. A harcz ismét alkura, ez ismét békére vezetett, mely szóval minden sérelmet megszüntetett, a valóságban egyet sem. A lőcsei szerződésben Ferdinánd kötelezte magát a nikolsburgi béke teljesítésére, de szavát ismét megszegte, s a je­zsuiták zavartalanul terjeszkedtek Magyaror­szágon. Még rosszabbra fordult a vallássza­badság ügye Bethlen Gábor halála után. Nejét, Katalint a jezsuiták még férje életében titokban megtérítették, s ez férje halála után Erdélyben katholikus pártot alakítva új zavart hozott azon tartományra, mely legerősebb védfala volt Ma­gyarország szabadságának. A jezsuita párt üzel­­mei ismét röviddé tették a békét.A nemzet jobb része újra felkelt, s fegyvereinek eredménye 1633-ban új béke lett, melyben Ferdinánd még egyszer megerősítette a nikolsburgi békét. A pozsonyi országgyűlés 1637 ben erélyesen felszó­lalt a jezsuiták ellen, a korona számtalanszor kötelezte magát szóval és hittel a szerzetet ki­tiltó törvény elismerésére, és a jezsuiták még­is (A tót Matica és Horn Ede.) A „Nar. Novine“ jelenti, hogy Horn Ede a tót Matica alelnökéhez , Paulini - Tóth Vilmoshoz egy levelet intézett, melyben kinyilatkoztatja, hogy ő a szabadság és az ösz­­szes nemzetiségek egyenjogúságának határozott védelmezője, miért is Horn a lap olvasó közön­sége előtt ajánlólag említtetik, mint oly férfiú, a ki mellett a tót nemzeti pártnak Or­­dódy ellenében fellépnie kellene, hogy Vág-Uj­­helyen követnek megválasztassék. (Mint ebből látszik, Horn úr is azt tartja: Si superos . . . Most már legalább tudjuk, hogy ki rendezi Horn úrnak a fáklyás­ zenéket, melyekről a „Hor” táviratai között annyi reclame olvasható.) Az újvidéki országos képviselő választás. (Saját tudósítónktól.) Újvidék, oot. 18. Szóáradat, frázis nélkül is el lehet mondanunk, hogy mi most itt országos hazai ünnepélyt ülünk. Újvidék jelenleg kicsiben az egész országot kép­viseli ; tegnapi diadala kivívása által azt a ma­gasztos jelenetet tünteté fel, mikép egyesül ve­szély­­pillanatában a magyar nemzet minden igaz fia — pártkülönbség nélkül az ellenfél legyőzésére. A mi zászlónk alatt Kondorossy György ügyvéd mellett, küzdött rendületlenül jobboldal, baloldal, katholikus, protestáns, iz­raelita, és az alkotmányos érzelmű, mérsékelt szerbek nem megvetendő tömege. Ujkóp egye­sülve pedig lehetetlen volt nem győznünk, bár a hatalmat eddig kezükben tartó elleneink ki­­mond­atlan sok és nehéz akadályt gördítettek elénk. Mert hallgatva immár az összeírás "és recla­­­málásnál gyakorlatba vett mindenféle igazság­talanságról ; hallgatva a választási napnak több mint három hónapig tartó halasztása, s egy íz­ben történt megváltoztatásáról, mely tény pár­tunk 12 év óta mindig csak vereséget szenvedő népe előtt oly színben tűnt fel, mintha Mi­­leticsék azt tehetnék, a­mi nekik tetszik; hall­gatva végre a terrorismus és presato minden neméről, magában a választás adtásában is min­dent megtettek a nemzetiségi szédelgők és de­magógok, hogy lehangolják, kifáraszazak, s igy győzzék le pártunkat, ha már máskép nem lehet. Rajtuk azonban betű szerint beteljesedett: a­ki másnak gyermet ás, maga esik bele! A választási elnök Szubotits János jogtudor, e ravasz és önző férfiú, a választás rendjét, noha annak megállapítására és közlésé­re pártunk központi bizottmányi tagjai által na­pokkal előbb fel volt szólítva, csak a legeslegutolsó pillanatban, közvetlen a szavazás megnyílta előtt jelentette ki. E szerint éltükül azon hamis ürü­gy alatt, hogy idejében hazatérhessenek, a szállásiak szavaztak, utánuk a város IV-dik ne­gyede, aztán a 3­, 2 ik és végül az első negyed. E sorrend kellő megítélésére elég tudnunk, hogy a szállásiak nagyobb része szerb s a negyedik és harmadik negyed lakói is többségben szerbek. Ám, hagyján­ ily apró manőverrel, miután ná­luk volt a hatalom, élhettek , de azon eljárás, hogy a szavazás folyamát rákmódra lassította az elnök úr, s hogy tekintve az összes leszavazók számát (1687) amit fényes nappal el lehetett volna végezni, azt mivel hogy részünkről csakis a két utolsó negyed összetartó szavazása által győzhettünk, — a késő, hideg őszi éjszakába, egész reggeli 5 óráig kinyújtó, ez már, elmond­hatjuk, nemcsak gonosz politikai, de ember­­telen eljárás volt Szubotits uramtól. Ismétlem azonban, őket saját bűneik átka fogta meg ! Már a szállásbeliek közül, kik pedig annak­­előtte mindig csak Miletits Ábrahám parancsát követték, ezúttal negy­venkettő velünk szavazóit, s 76 Ábrahámmal És valóban e pillanattól kezdve még a kétkedők keblébe is a győzelem biztató reménye szállott. Villámként futotta vé­gig városunkat e jó hír. A negyedik és harmadik negyed jelentékeny többsége, természetes, ellenünk szavazott, de itt is észlelhettünk egy biztató jelt: sokan elma­radtak a szavazástól. Beesteledett, mire tulajdonkép reállk: a má­sodik negyedre került a sor, és valóban nem egy gyönge, kifáradt emberünk szavazás nélkül hagyta oda a küzdtért. Már esti 9 óra volt és még mindig Pavlovics vola többségben. Tíz óra felé midőn az első, legjobban összetartott ne­gyed szavazni kezdett, végre egyenlők lettünk s azontúl folyvást, még pedig gyorsan emelke­­dénk. Már 9 órakor az álpróféta Miletics, ki egész nap a szavazó asztal mellett foglalt — illeték­telenül a azon czélból helyet, hogy mérges pillan­tásaival elpártoló egykori hiveit megfélem­lítse, — látván a hátralevő szavazatokból biztos bukását, haza, némelyek szerint a „fehér hajó” korcsmába, szokott helyére ment, kisérve gym­­násiumbeli omladinista ifjak által, kiket főagi­tátor tanáruk: S­z­á­n­d i­t­s Sándor, kétségte­len, hogy csődített a szavazási terembe és bejá­rata köré; tehette azt könnyen, mert katonasá­got felállítani — képzelhetjük, hogy miért ? nem kívánt Szubotits úr, s így ha mégis az egész vá­lasztási adtus minden zavar és összeütközés nél­kül folyt le, azt nem Szándits Miletics Szubotits uralmék jóakaratának, de egyedül a város politikai és rendőri alkotmányos hatósága amaz előregondoló bölcs intézkedésének tulajdonítjuk, hogy előre is minden komoly eshetőségért fele­lőssé tették "-Szubotitsot, sőt intézkedtek arról, hogy kivévén a választás helyét, katona­ság őrködjék a városban mindenütt a személy­­biztonság fölött. Ezt pedig tudták, mert látták, az omladinista urfiak, s azért nem volt merszük, egyébként is könnyen a rövidebbet húzhatván elkeseredett pártunk részéről. Reggeli 3 órakor már leszavazott az összeírt 1,961 választóból (mintegy 1,600 ember, s több­ségünk 2241 volt, ezt többé minden mestersé­ges fogással sem lehetett ellensúlyozni: jártak a kocsik jobbra-balra, s miután Mileticsék még a halottakat is a­ névrokonaik által, továbbá va­kokat, süketeket,bénákat és koldusokat megsza­vaztatták, leolvasztva ily többségünket 175-re, a szavazó szivacs azontúl tovább szorítható nem volt, és Szubotits zilált arc­c­al s hebegve, reg­geli 5 óra felé kénytelen volt kijelenteni, hogy a megválasztott képviselő Kondorossy György, a békés-rend, az alkotmányos haladás és testvéri egyetértés pártjának jelöltje! Hatalmas éljennel fogadta e hirt a szerb isko­­la (t. i. a szavazó hely) udvarán künn várakozó népünk, s vezérei átvévén a kellőleg befejezett jegyzőkönyvet, a Rákóczy-induló harsogtatása mellett, zászlósán, képviselőnk háza elé vonult, s a reggeli fény első sugárai tündököltek a lelkesült arczokon, midőn a megválasztott és a szépszavu ifjú ref. pap Kulcsár által üdvözölt férfiú, Kondo­rossy meleg szavakkal, magyar, szerb és német nyelven fejezte ki hálás köszönetét s jelezte a

Next