Pesti Napló, 1872. október (23. évfolyam, 226-252. szám)

1872-10-11 / 235. szám

236, Péntek October 1­1 . 1872. 23. évi folyam *■"* m i— i ■mmimv mi n hum —————i « — «mm — ■ ,, n i ■■■ u.m ■ --------------------------------------------------------n -­Szerkesztési iroda: Kiadó-hivatal: ______ ______________________ ^_ JL Előfizetési feltételek: Hirdetések Pilipczi.k-ter. 1. «im. L tmek­t. Ferepcslek-ter. 7.«. ftkcU.0U. ITT1 TjP Tk"T" A Tj^TT Ko“ EK’rJKi «rfnH«y «int dflfeetések K­ap szellemi részét illető min'tea A lap anyagi rácsot illető ka«le- K §1 I M wL B .11 i ktnapr» ... 1 frt 15 kr. . -B- JLJ 9<J JL JL Al JL JL JL JLfl V « """"•__________________reggeli kiada&_________________*gssg&sa “ Előfizetési felhívás „pesti mm­i Előfizetési árak: ....éva évre.........................22 ft. Félévre...........................11 ft Negyedévre............................5 ft 60 kr CST* Külön előfizetési íveket nem küldünk azét Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó-hiva­­tala“ czim alatt Pest, ferencziek­ tere 7 az. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, oct. 10. Az osztrák delegatió mai ülése a kor­mány egy fényes győzelmével végződött. Szándékosan mondjuk : „a kormány“, mert bármily nagy része volt a győze­lemben gr. Andrássy szakavatott, fontos nyilatkozatai s a hadügyminiszter meg­nyugtató biztosításainak, nekünk úgy lát­szik, hogy e diadalt nemcsak a közös miniszterek tudhatják be maguknak. Győzött az alkotmányos, a közbi­zalomnak megfelelő régime,mely a közös resportokban ma szintúgy ér­vényre emelkedett, mint Ausztriában és Magyarországon. Győzött, egy szóval, azon megnyugvás, hogy ma a közös ügyeket szintúgy, mint a két állam or­szágos ügyeinek kezelését, oly férfiak in­tézik, kik a népképviselettel teljesen ösz­­hangban működnek, kikről teljes joggal föltehető, hogy ha ők újabb áldozatot kí­vánnak, az csak a monarchia üdvére, jó­létére szolgál. E bizalmi motívumokon kívül az osz­trák delegáció oly nagy többsége soha­sem nyugodott volna meg a békelétszám fölemelésében, mely tetemes áldozatokkal terheli az országos budgetet, mely elle­nében az osztrák alkotmánypárt corypheu- jai a bizottságban oly hevesen küzdöt­tek. Ezek mai felszólalásán is meglátszott azonban, hogy érezik állásuk tarthatlan­­ságát s inpolitikus voltát. A­mit Giskra ma a béke létszáma ellen felhozott, annál alaposabban a „Neue Freie Presse“ is érvelt, s a­mit a többiek e követel­mény ellenében csatarendbe állítottak, az alig emelkedett túl a közönséges lap­­paliák színvonalán. Természetes, hogy mi ezt az eredményt melegen üdvözöljük. Az egyik delegáció majorisáltatását a másik által csak a leg­végsőbb szükség eszközének tartjuk, s a monarchia vezérlő államférfiainak tapin­tatát, erélyét, kormányképességét épen az teszi próbára, hogy a közös szavazás örvényeit ki tudják kerülni. A közös sza­vazás mindig bizonyos recriminatiókat, többé-ke­vésbé jogosu­lt keserűségeket hagy hátra, s minthogy tulajdonképen a mo­narchia mindkét felét illető közös ügyek­ben csak az számíthat tartós életre, benső jogosultságra, a­mit mindkét fél képvise­lői saját érdekükben levőnek találnak, világos, hogy a közös kormány első fel­adata meggyőződtetni a képviselőket, hogy a­mit ajánl, az csakugyan mindkét állam érdekében fekszik. Andrássy gróf államférfiuságának nagy dicsőségére válik, hogy erre minden ren­delkezésére álló legális eszközt oly sikere­sen tudott felhasználni.Ha ő csak arra lett volna tekintettel, hogy a követelményt mindenáron megszavaztassa, semmit sem érhetett volna el könyebben, mint ezt. A magyar delegatió albizottsá­gában e tételt minden nagyobb nehézség nélkül szavazták meg. Alig kell magya­ráznunk, s a magyar olvasó előtt bizo­nyára a legkevésbé sem kell menteget­nünk, hogy ebben Andrássy prestigéja működött közre a leghatékonyabban. A magyar delegatió albizottsága nem kétel­kedhetett Andrássy megnyugtatásainak helyességében, előtte nem lebeghetett más feladat, mint hogy könyítse Andrássy gr. helyzetét, kiről hazánkban mindenki meg van győződve, hogy míg ő a közös kormány élén áll, Magyaror­szág minden óhajainak teljesítésére a leg­kedvezőbb esélyeket bírja, melyeket a dualismus és paritás terén belől még táplálhatunk. Semmi sem lett volna könyebb, mint felhasználni e motívumo­kat, a magyar delegatió s még néhány osztrák delegátus segélyével leszavaztatni az osztrákot és a törvénybe igtatni azt, a­minek szüksége és­­nélkülözhetlenségéről a közös kormány meg volt győződve. Andrássy gróf nem választotta e köny­­nyebb utat; ő igazi siker, a meggyőzés sikerére számított, ésje fáradozásai, e nagy arányú államfér­fiúi fáradozásai fényesen jutalmaztattak. Az osztrák miniszterek érvényesíték befolyásukat az osztrák de­legátió tagjaira,s ő arra szorítkozott,hogy tárgyilagosan védje javaslatát. Ha vala­­ha, úgy ma érvényesültek egész mérvük­ben amaz intenziók, melyek a kiegyezési mű alkotóinak szemei előtt lebegtek; ha valaha, úgy ma alkottatott meg ama tör­vény paragrafusainak helyes magyará­zata, melyek a kiegyezési mű által terem­tett állam és kormányrendszert szabá­lyozzák; ha valaha, úgy ma létesíttetett oly pr­ecedens, melyre mindazok büsz­kén és meggyőzől­eg hivatkozhatnak, kik a kiegyezési művet úgy tekintik, mint a legjobb rendszert, mely bonyolult viszonyaink között csak gondolható. Meg vagyunk győződve, hogy a mai eredmény Ausztriában is csak megelége­déssel fog üdvözöltetni. Az oztrák dele­gáció férfiainak becsületére válik, hogy — habár csak az utolsó pillanatban is — az egyoldalú oppositionális szempontot alá tudták rendelni általános érdekű, s oly életbevágó állami tekinteteknek. Nem nekünk hozták meg az áldozatot, nem Magyarországnak, nem gr. Andrássynak, s nem is a hadügyminiszternek, saját maguknak, s a monarchia biztonságának. A Deák-kör holnap, pénte­ken, esti 6 órakor saját helyi­ségében értekezletet tart. Pest, Okt. 10. (A magyar delegatió) mai nyilvá­nos ülésében a közös pénzügyminisztérium 1873- dik évre előterjesztett költségvetése tárgyában kiküldött albizottság jelentése tárgy­altatott. Az I. czim kivételével, mely a közös pénzügymi­niszter előterjesztése szerint­ szavaztatott­­ meg, a többi­­ czim a bizottság javaslata szerint lett megszavazva.­­ Nagyobb vitát idézett elő a közös tisztviselők drágasági pótléka számára kért 47 ezer frtnyi póthitel. A bizottság tör­lendőnek vélte, azonban a közös pénzügymi­niszter javaslata elfogadtatott.­­ Az ülés ele­jén Éder benyújtó indítványát, hogy az albi­zottságok eljárásainak helyenk szabályozása tárgyában bizottság küldessék ki javaslattételre, mely indítvány annak idejében napirendre tű­zetik.­­ A részletes­ tudósítást ez ülésről csak közelebb adhatjuk. (A magyar delegáció hadügyi albizottsága­ tegnap esti hat órakor tartott ülésében jelen volt­­. Kuhn közös had­ügyminiszter, Benedek tábornok, Früh, T­unk­lar, Steiner ezredesek stb. Az albizottság folytatta a rendkívüli szükség­letben még függőben maradt tételek tárgyalását, és a ruházat ügyében kiküldött bizottság javas­lata alapján, a 3-dik czím szükségletére az elő­irányzott 1,182.000 ft helyett 267.000 ft levoná­sával 915.000 ftot szavazott meg. Ezután a költségvetési kezelési idő meghosz­­szabbítása tárgyában előterjesztett határozati javaslatok vétettek tárgyalás alá, és az elemi károk által előidézett 60.000 frtnyi túlkiadás­ra vonatkozó felmentés megadásával elfogad­tattak. A ruházati ügyben kiküldött bizottság a Skene-féle szerződésre vonatkozó jelentése, a közös hadügyminiszter kívánatéra, a legközeleb­bi ülésben fog tárgyalás alá vétetni. ORSZÁGGYŰLÉS. 1. Két nap óta mondogatjuk már, hogy a válaszfelirati vitának vége van , de nem tehetünk róla, hogy mindig csalódtunk. Most már azonban igazán vége van. Ne a mi szavainknak higgjenek, hanem az el­nök mai kijelentésének, ki ismételve nyilvánítá, hogy a válaszfelirati vita be van fejezve, holnap következik a sza­vazás. A mai zárjelenetek igen viharosak vol­tak. A parl­ament egén villámlott, meny­­dörgött, sőt a baloldal körébe néhány­szor be is ütött. Mindenekelőtt Simonyi Ernő tartott egy rettenetes hoszszú beszédet. Harmad­­fél óráig szólt, minden kigondolható és nem gondolható dologról. Beszéde ritka pontján emelkedett túl a fecsegés színvo­nalán, s oly modorban, a­hogy Simonyi beszél, el lehet beszélni akár néhány hó­napig. Ismételt a kormány és a Deákpárt el­len minden insinuatiót, a­mi csak valaha baloldali agyban felvillant. Szólt a sajtó­ról is, emlegetve pletykákat, melyek már rég megc­áfoltattak­ vádakat, melyek alaptalansága a házban is kiderittetett. Mi minket illet, mi lemondunk arról, hogy védjük magunkat azon kifogások ellen , melyeket Simony­i ellenünk is felhozott. Értéktelen, értelmetlen okada­tolások azok, melyekkel Simonyi untat­hatja ugyan a házat, mi azonban azok viszszautasításával nem untathatjuk olva­sóinkat. Simonyi után gr. L­ó­n­y­a­y minisz­terelnök szólt, s mint alábbi beszédéből kitűnik, erőteljesen, diadalmasan verte vissza a baloldal sok támadását. Tisza Kálmánnak a miniszterelnök fejére ol­vasta a „P. Napló“ mai számából, hogy mily helytelenül hivatkozott Tisza Csen­­geryre. Erre Tisza Csengery beszédének egészen más, a dologgal épen nem össze­­függő, arra semmi vonatkozással nem biró passusára hivatkozott, a­mi megint Csengery Antal részéről vont maga után helyreigazítást. A modor, melylyel Ti­­sza Kálmán mások beszédére hivatkozni szokott, ezzel leplezetlenül állíttatott a ház elé, s akadt bizonyára elég baloldali is, ki megcsóválta fejét a pártvezér ily botlásai felett. Lónyayt Kerkapoly követte, ki hatalmas „hadverő“ beszédben deríte ki a baloldal következetlenségeit, a forrást, melyből a baloldal kormányképtelenségé­nek általános hite eredeti. A baloldal ve­­zérférfiainak korábbi nyilatkozatait idéz­te, összehasonlíta ezeket mai szavaikkal, kimutatá az állás­változtatást, és beszédé­nek ama nagy hatása volt, hogy mind Ghyczyt, mind Tiszát határozott színval­lásra kényszerítette. Ez nem is maradt el, s mindkét párt­vezér felszólalt „személyes kérdésben“, hogy álláspontját tisztázza. E nyilatkozatok az egész felirati vitá­nak tán legfontosabb ré­sét képezik. Ha jól értettük azokat, mindkét pártvezér e kijelentésében ugyanannyi lépést tett hátrafelé, mint a­hány lépést eddigi kétes felszólalásaikban előre megkoc­káztattak. Ghyczy kinyilatkoztatá, hogy a közjogi alapot csak úgy tartaná elfogadhatónak, ha nézetei a hadsereg kérdésében megva­lósíttatnak . Tisza pedig azt mondta,hogy a közjogi alap előtte továbbra is olyan megvetendő rész, mint azelőtt volt. E vallomások egyszerűen azt jelentik, hogy a baloldal mindkét vezére, a­mint arra került a sor, hogy férfiasan szint valljanak,viszszavonult a kormány­képte­lenség ugyanazon zűrzavarába, a­mely­ben az előtt voltak. Rendszerint ez azok sorsa, kik kétes positiókat foglalnak el. II. A képviselőház Illése oct. 10. (Folytatás esti lapunkhoz.) Simonyi Ernő harmadtól óráig tartó beszéd­ben részletesen felel az egyes szónokok meg­jegyzésére. Azok után, miket esti lapunkban felemlítettünk, hosszadalmasan registrálja a vá­lasztások körül nézete szerint elkövetett törvény­telenségeket. Ezután a sajtóra tér át. „A kor­mánysajtó“ szerinte azt hirdette, midőn híte volt, hogy Horvátország olyan képviselőket fog ide küldeni, a­kik a baloldallal fognak szavazni, hogy a horvátok a hasa ellen törekesznek, s azt fölforgatni kívánják, s azzal vádolták az el­lenzéket, hogy az kész a bárminő szövetségeseket, elfogadni. Tett-e az ellenzék,­kérdi, oly valamit, a­mi följogosít bárkit ily szemrehányásra ? Mi­dőn a jobboldal tárt karokkal fogadta körébe a szász követeket a medgyesi programm alap­ján, ezt a baloldal nem hányta szemére. A mi­niszterelnök azt mondotta, hogy a Miletics-féle felirat szintén­ a szélső­baloldal köréből került ki, pedig igen jól tudhatná, hogy a nemzetiségi képviselők külön clubba járnak (Úgy van i­s szélsőbalon.) és ha bizonyos kérdésekben a szél­sőballal szavaznak, az még nem felelős a nemzetiségiek­­politikájáért. Visszautasította ezt beszédében Irányi, visszautasította Madarász, és daczára ennek nem meggyőződésből, nem azért, mert valónak hitte,"hanem malitjából is­mételte azt a miniszterelnök, (Élénk helyeslés a szélső balon), csak azért, hogy ,a szélsőbalt a közvélemény előtt gyanúsítsa. Ők azonban ily fegyver élétől nem félnek, hanem a gyanúsítást egyszerűen visszautasítják. (Zajos helyeslés a szélső balon.) Visszatérvén a sajtóra, felmutatja a hivata­los lapot. Kérdi, várjon illik-e az, hogy az ország költségén kiadott lap pártorgánum legyen? hogy midőn a miniszter beszédével 4 oldalt tölt be, egynéhány sort szentel csak Tisza Kálmán beszédének. (Élénk helyeslés bal felől.) Vagy adja kivonatban valamennyit, vagy adja egész­ben valamennyit. (Tetszésnyilatkozatok bal fe­lől.) Mert azt, hogy azon lap, mely az adózó nép költségén adatik ki, egy párt szolgálatában álljon, helytelen eljárásnak tartja. (Úgy van­­ bal felől.) Ily dolgok azok, melyek a baloldalt irritálják, mert az meg van győződve azok igaz­ságtalanságáról és méltatlanságáról, mert nem érdemel más elnevezést az, ha a hivatalos lap néhány sorban érinti Tisza beszédét, míg ellen­ben Toszt Gyula beszédét szórni szóra közli. (Zajos helyeslés és derültség a baloldalon.) Összeegyeztethető-e ez — kérdi — a hivatalos lap méltóságával ? (Hosszan tartó helyeslés bal felől.) Panaszként említtetett fel, hogy magán és családi körökbe is leszállt a sajtó. Ez szerinte igaz, de ki kezdte meg ? Hol volt még az Eu­rópában látható, hogy a kormánynak életlapja legyen subventionálva ? (Így van! bal felől.) Ez kezdte meg azon botrányokat, hogy a csa­ládi életbe befut­ta magát. (Igaz! bal felől.) A miniszterelnök ugyan azt mondotta, hogy nincs lap subventionálva Pesten. Ezt nehéz megtudni, hanem a jobbosalb­ lapok írták, hogy a „Ma­gyar Politikáit a miniszterelnök subventio­­nálja, pedig az a leggorombább lap Magyaror­szágon. (Derültség bal felöl.) Lónyay Menyhért gróf (közbeszól) : Nem subventionálom. (Hosszan tartó mozgás.) Simonyi Ernő : Bocsánatot kérek. (Hall­juk.) azt mondják itt mellettem, hogy a kor­mányelnök úr csak ígérte a subventiót, de nem adta meg. (Derültség a baloldalon.) Ha így áll a dolog, akkor visszahúzom állításomat. A kor­mányt támogató párt (Hallják.) lapjai voltak azok, — folytatja szóló — a­melyek azon al­kotmányellenes, minden alkotmányos fogalma­kat a legmélyebben sértő ideákat terjesztették napról napra, hogy az ellenzék addig, a­míg oppositiót csinál, kormányképtelen s alkotmá­nyon kívül áll. Azt mondják ugyan, — folytatja szóló beszé­de további folyamában — hogy nincs subven­tionálva a sajtó. Hisz magának a belügyminisz­ternek egy volt hivatalnoka, munkatársa volt egy deákpárti lapnak. Már hogy ez mind a két helyen teljesíthette-e kötelességét, ez nagy kér­dés, de hogy mind a két helyen itt is, ott is húz­ta a fizetést, az bizonyos. Egyébiránt ez már megszokott dolog. De van több ilyen miniszteri hivatalnok, a­kik rendes munkatársai valamely lapnak. Nem szükséges a subventiót úgy adni, hogy havonként bizonyos összeg fizettetik; sub­­venti­ói az is, ha a lapokat a kormány hírekkel látja el. (Derültség balfelől.) subventió az is, ha a lapoknak hirdetéseket ad, és sokkal többet hoznak ezek­be a lapoknak, mint az előfize­tések. Mondom tehát, hogy az is subventió, miután megengedem, hogy egyenes subventió nincsen. (Csernátony Lajos közbeszól: Van az is! De­rültség balfelől. Csernátony: nem a lapodnak, hanem az Íróknak ! Halljuk!) Ezen lekötelezett állapota a sajtó egy részé­nek idézte elő — szóló szerint — azon hangu­latot, mely a sajtóban általában uralkodik, és a­mely — mint a belügyminiszter igen helyesen mondá — igen kívánatos lenne, ha megszü­ntet­­tetnék. A miniszterelnök is kívánatosnak tartja, hogy ez megszüntettessék, csakhogy a kettő két kü­lönböző módot ajánl a baj megszüntetésére. A miniszterelnök ugyanis nem tartja eléggé szigo­rúnak a sajtótörvényeket, mert azt mondja, e mellett nem lehet semmit tenni, nem lehet vádat emelni a lapok ellen; a belügyminiszter pedig azt mondja: „Sok mindenféle nézet merülhet­ fel a körül, hogy miként kell a bajt orvosolni. Én is hallottam egyet,s az nekem nagyon tetszik.Ez az, hogy a saj­tótör­vénynek­ anyagi részét meg kell tolani egy szakaszszal, mely így hangzik: nem szabad hazudni. Elismeri, hogy a sajtótörvények alaki része is eltűr és igényel módosítást, de mi­dőn ezt elismeri, szintén,­ egészen nyíltan és határozottan ki kell jelenteni azt is, hogy e baj orvoslását nem várja repressálióktól, és azt hiszi, hogy az orvosoknak nagyon kell igyekezniük, ha meg akarják tisztítani a sajtót, hogy meg ne öljék egyúttal a szabad állam fejlődésének leg­főbb postulátumát, a gondolatszabadságot. (He­lyeslés.) Igaza van szerinte is a belügyminiszter­nek, a sajtónak a sajtó az orvosa; társadalmi viszonyok útján, a sajtó útján kell a sajtó kinö­véseit orvosolni, nem törvények, nem repres­­sáliák útján. Ez a miniszterelnök nézete le­het, és szóló igen örvend, hogy e részben leg­alább a minisztériumban az e­gyetértés nincs meg. (Derültség balfelől). Sennyey beszédére megjegyzi, hogy oly részletes programmal, minő Sennyey beszéde volt,még nem hallott a minisz­teri padokról. Csak azt sajnálja, hogy Sennyey különben nagyon világos beszédében nem fej­tette ki bővebben azon rendszabályokat, me­lyeket szükségesnek tart a közigazgatás ja­vítására. Szóló itt félbeszakítván beszédét, öt percznyi szünet után folytatja azt. A miniszterelnök be­szédére megjegyzi, hogy ha őszinte azon aján­lata, hogy a békés fejlődés biztosítása érdeké­ben feláldozza állását, a hazának nem tehetne jobb szolgálatot, mintha állásáról leköszön. A bankügy kérdésére nézve azt látja,hogy a jobb­oldal minden áron akar az osztrák nemzeti bankkal alkudozni, ez pedig,szerinte,ismét nincs az ország érdekében. Felhozza, hogy a minisz­terelnök az Adresa-Kalender szerint oly rész­vénytársulatok igazgató tanácsosa volt pénzügy­­miniszter korában, melyek az állammal üzleti összeköttetésbe léptek, noha azt tagadja. Hivat­kozik Angliára, hol a miniszterek,ha a kormány valamely társulattal üzleti összeköttetésbe kíván lépni, eladják részvényeiket, ne­hogy még a gyanú árnyéka is férjen eljárásukhoz. Felemlítvén végre, hogy még a múlt ország­­gyűlés folyama alatt interpelláre intézett a pénzügyminiszterhez az előlegezési kölcsönmű­­velet költségeit, úgy­szintén a kassa-oderbergi vasútnak előlegezett összeget illetőleg, melyekre mindeddig nem kapott választ, bevágzi beszé­dét, ajánlván válaszfelirati javaslatát elfogadás végett. (Helyeslés a szélső balról.) Lónyay Menyhért miniszterelnök: T. ház ! (Halljuk! Halljuk.) Engedelmet kérek, hogy a t. háznak talán nagyon is kifáradt türelmével visszaélve, fölszólalok, de nem hagyhatok válasz nélkül némelyeket, azok közül, miket az utóbb elmondott beszédekben hallottam. Simonyi Ernő képviselő beszédének második részében,melyben,úgy látom, majdnem kizárólag velem foglalkozott, azt mondá, hogy az én be­szédem, az ő nézete szerint, és nem­ tudom, kiket idézett még, igen sötét háttért képezett egy igen jeles, és kitűnő beszédhez. Engedje meg a t. képviselő úr, hogy én még azt mondjam, hogy t. képviselő úr most hallott beszéde egy igen széles háttért képez,még­pedig oly modorban előadva, melyet az előadásában előfordult ismétlések és ellenmondások miatt correctnek tartani nem vagyok képes. A képviselő úr irányomban vádkép előhozza azt, hogy én­ az ő meggyőződését nem tartom őszintének. Őszintének tartom, nem mondot­tam beszédemben, hogy kételkedem meggyőző­dése őszinteségében, én csak egyszerűen kife­jeztem azt, hogy meggyőződésében e házban körülbelől csak 30 ember osztozik, valamint viszont azon elvekre és azon alapra nézve, me­lyen mi állunk, azt mondtam, hogy az a tu­dás kétharmadának meggyőződése; ezt is, vala­mint amazt is, mondani jogosítva voltam, mert mindkettő való, tehát tagadhattam (Helyeslés jobb felől.­ A t. képviselő úr tovább megy,és azt mondja, hogy gyanúsítottam őt a közvélemény előtt, mi­dőn azt mondottam beszédemben, hogy a szélső­baloldalról keletkezett Miletics válaszfelirati javaslata is. E nyilatkozatomból a t. képviselő úr azt a következtetést vonta, hogy én őt ugyanazonosí­­tani akartam azon irányzattal, mely ama vá­laszfeliratban foglaltatik. Korántsem! Ezt csak annak jelzésére akar­tam mondani, hogy ezen, a házban oly nagy kisebbségben levő pártnak is, minő különböző színezetei vannak Tehát nem áll az, mintha gyanúsítani akar­tam volna őt a közvélemény előtt, sőt örömmel constatálom, hogy nyilatkozata következté­ben okunk van arra számítani, h­igyha az ama felirati javaslatban érintett fontosabb kérdések közül egyik vagy másik a vitának tárgyát fogja képezni, a képviselő úr ezen nézeteket nem osztván, alkalmilag ez állítását, tényleg iga­zolni is fogja. (Helyeslés a jobbon.) Hogy sorba menjek, a t. képviselő úr állításain,legelőször is érintem azt, melyet beszéde elején mondott. Gyanúsított azzal, hogy a kormány a pesti saj­tót subventionálj­a; előadta, hogy ezen subven­­tionálásnak különböző módja van, nevezetesen az, hogy a hirdetéseket oda adják bizonyos la­poknak, a­mi pedig nagy összegeket tesz. Té­vedésben van a t. képviselő úr és erre saját ta­pasztalata vezette. Kevés, néhány száz előfizetővel bíró lapnál a kormány­hirdetések közlésének semmi czélja , de mihelyt valamely lap annyira felemelkedett, hogy előfizetőinek száma jelentékeny, a kor­­mány hirdetéseinek közlésénél pártszínezetre te­kintettel nincs. Például nem tudom, jelen van-e az érdemes szerkesztő úr, ő tanúságot tehetne állításom mellett,­­ a „Hon” jövedelmeinek nevezetes tételét épen a kormányhirdetései te­szik, ne hozzon fel tehát a képviselő úr oly ál­lításokat, melyek az ő modorában előadva, a gyanúsítás színét viselik magukon és melyeknek semmi alapjuk. (Tetszés jobbfelől.) Ezzel kap­csolatban azt mondta a t. képviselő úr, hogy a­mit ígértem, azt nem tartottam meg. Engedel­met kérek, nem tehetek róla, hogy a képviselő úrétól nem különböző pártállást foglalok el, de azt mondhatom, hogy eddigelé legalább nem szoktam elmondani a képviselő úrnak, ha vala­kinek valamit ígértem Legyen a t. képviselő úr arról meggyőződve, hogy ha valakinek valamit ígértem, j­ó lélekkel meg is tartottam. (fölkiáltá­sok balfelől, csak ha jó lélekkel ígérte?) Azt mondom, hogy én jó lélekkel szoktam ígére­tet beváltani. Nem szeretek e tekintetben a részletekbe menni, de mivel a t. képviselő úr a „Magyar Politikádra, mint a leggorombább lapra hivat­kozott, engedje kimondanom, hogy én sokkal gorombábbat is ismerek Nem akarok lapokból idézeteket felolvasni, de ha valaki elolvassa az úgynevezett „Szombati Lapok“ nak jul. 8-ki és 13-ki számát, az ezekben foglalt gorombaságok­hoz hasonlókat aligha fog a „Magyar Politiká“­­ban fölfedezhetni. Nem akarok Simonyi Ernő képviselő úr be­szédével sokáig foglalkozni, nem lévén szándé­kom a t. ház idejét annyira rabolni. Voltak azonban beszédében némely oly ter­mészetű megjegyzések, melyeket hallgatással mellőznöm nem lehet. A t. képviselő úr megem­lékezett azon interpellátiókról, melyeket hozzám intézett, és hivatkozott is egyre: a kasaa-oder­­bergi vasút tárgyában tett interpellációjára, föl­említvén, hogy­ arra még választ nem kapott. Emlékszem, hogy a t. képviselő úr csakugyan intézett hozzám, mint pénzügyminiszterhez e tárgyban kérdést. Megvallom azonban én nem szeretem a ház figyelmét olyasminek előadásá­val igénybe venni, mire nézve a felvilágosítást már megadtam , viszont felteszem mindig, hogy ha valamelyik képviselő részletes felvilágosítást kapott, azt ismételtem nem fogja követelni. Nem tudom, emlékében lesz-e még a háznak, de egy oly tárgy körül folyt hosszabb vita al­kalmával, mely nem egyenesen a pénzügymi­nisztert illette, hozzám fordulván, és épen a kassa-oderbergi vasút ügyében ellenem vádakat emelvén , a képviselő úr egész előadásából ki­tűnt, hogy ez ügyek előzményeit s e társulat alapszabályait épenséggel nem ismeri, hogy nem tudta, hogy e vállalat az 1867 : XII. t. ez. ke­­letkezte előtt engedélyeztetvén, mi az 1867 : XII. t. ez. értelme szerint a megállapított egyes­­ségben kikötött kötelezettségeket átvettük. (He­lyeslés jobb felől.) Elmondottam, hogy ez benne van az engedélyokmányban, és hogy az az öt millió­ért a birodalom két fele között meg nem osztott activákhoz tartozik ,mint oly összeg,mely

Next