Pesti Napló, 1872. október (23. évfolyam, 226-252. szám)
1872-10-11 / 235. szám
236, Péntek October 11 . 1872. 23. évi folyam *■"* m i— i ■mmimv mi n hum —————i « — «mm — ■ ,, n i ■■■ u.m ■ --------------------------------------------------------n -Szerkesztési iroda: Kiadó-hivatal: ______ ______________________ ^_ JL Előfizetési feltételek: Hirdetések Pilipczi.k-ter. 1. «im. L tmekt. Ferepcslek-ter. 7.«. ftkcU.0U. ITT1 TjP Tk"T" A Tj^TT Ko“ EK’rJKi «rfnH«y «int dflfeetések Kap szellemi részét illető min'tea A lap anyagi rácsot illető ka«le- K §1 I M wL B .11 i ktnapr» ... 1 frt 15 kr. . -B- JLJ 9<J JL JL Al JL JL JL JLfl V « """"•__________________reggeli kiada&_________________*gssg&sa “ Előfizetési felhívás „pesti mmi Előfizetési árak: ....éva évre.........................22 ft. Félévre...........................11 ft Negyedévre............................5 ft 60 kr CST* Külön előfizetési íveket nem küldünk azét Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó-hivatala“ czim alatt Pest, ferencziek tere 7 az. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, oct. 10. Az osztrák delegatió mai ülése a kormány egy fényes győzelmével végződött. Szándékosan mondjuk : „a kormány“, mert bármily nagy része volt a győzelemben gr. Andrássy szakavatott, fontos nyilatkozatai s a hadügyminiszter megnyugtató biztosításainak, nekünk úgy látszik, hogy e diadalt nemcsak a közös miniszterek tudhatják be maguknak. Győzött az alkotmányos, a közbizalomnak megfelelő régime,mely a közös resportokban ma szintúgy érvényre emelkedett, mint Ausztriában és Magyarországon. Győzött, egy szóval, azon megnyugvás, hogy ma a közös ügyeket szintúgy, mint a két állam országos ügyeinek kezelését, oly férfiak intézik, kik a népképviselettel teljesen öszhangban működnek, kikről teljes joggal föltehető, hogy ha ők újabb áldozatot kívánnak, az csak a monarchia üdvére, jólétére szolgál. E bizalmi motívumokon kívül az osztrák delegáció oly nagy többsége sohasem nyugodott volna meg a békelétszám fölemelésében, mely tetemes áldozatokkal terheli az országos budgetet, mely ellenében az osztrák alkotmánypárt corypheu- jai a bizottságban oly hevesen küzdöttek. Ezek mai felszólalásán is meglátszott azonban, hogy érezik állásuk tarthatlanságát s inpolitikus voltát. Amit Giskra ma a béke létszáma ellen felhozott, annál alaposabban a „Neue Freie Presse“ is érvelt, s amit a többiek e követelmény ellenében csatarendbe állítottak, az alig emelkedett túl a közönséges lappaliák színvonalán. Természetes, hogy mi ezt az eredményt melegen üdvözöljük. Az egyik delegáció majorisáltatását a másik által csak a legvégsőbb szükség eszközének tartjuk, s a monarchia vezérlő államférfiainak tapintatát, erélyét, kormányképességét épen az teszi próbára, hogy a közös szavazás örvényeit ki tudják kerülni. A közös szavazás mindig bizonyos recriminatiókat, többé-kevésbé jogosult keserűségeket hagy hátra, s minthogy tulajdonképen a monarchia mindkét felét illető közös ügyekben csak az számíthat tartós életre, benső jogosultságra, amit mindkét fél képviselői saját érdekükben levőnek találnak, világos, hogy a közös kormány első feladata meggyőződtetni a képviselőket, hogy amit ajánl, az csakugyan mindkét állam érdekében fekszik. Andrássy gróf államférfiuságának nagy dicsőségére válik, hogy erre minden rendelkezésére álló legális eszközt oly sikeresen tudott felhasználni.Ha ő csak arra lett volna tekintettel, hogy a követelményt mindenáron megszavaztassa, semmit sem érhetett volna el könyebben, mint ezt. A magyar delegatió albizottságában e tételt minden nagyobb nehézség nélkül szavazták meg. Alig kell magyaráznunk, s a magyar olvasó előtt bizonyára a legkevésbé sem kell mentegetnünk, hogy ebben Andrássy prestigéja működött közre a leghatékonyabban. A magyar delegatió albizottsága nem kételkedhetett Andrássy megnyugtatásainak helyességében, előtte nem lebeghetett más feladat, mint hogy könyítse Andrássy gr. helyzetét, kiről hazánkban mindenki meg van győződve, hogy míg ő a közös kormány élén áll, Magyarország minden óhajainak teljesítésére a legkedvezőbb esélyeket bírja, melyeket a dualismus és paritás terén belől még táplálhatunk. Semmi sem lett volna könyebb, mint felhasználni e motívumokat, a magyar delegatió s még néhány osztrák delegátus segélyével leszavaztatni az osztrákot és a törvénybe igtatni azt, aminek szüksége ésnélkülözhetlenségéről a közös kormány meg volt győződve. Andrássy gróf nem választotta e könynyebb utat; ő igazi siker, a meggyőzés sikerére számított, ésje fáradozásai, e nagy arányú államférfiúi fáradozásai fényesen jutalmaztattak. Az osztrák miniszterek érvényesíték befolyásukat az osztrák delegátió tagjaira,s ő arra szorítkozott,hogy tárgyilagosan védje javaslatát. Ha valaha, úgy ma érvényesültek egész mérvükben amaz intenziók, melyek a kiegyezési mű alkotóinak szemei előtt lebegtek; ha valaha, úgy ma alkottatott meg ama törvény paragrafusainak helyes magyarázata, melyek a kiegyezési mű által teremtett állam és kormányrendszert szabályozzák; ha valaha, úgy ma létesíttetett oly precedens, melyre mindazok büszkén és meggyőzőleg hivatkozhatnak, kik a kiegyezési művet úgy tekintik, mint a legjobb rendszert, mely bonyolult viszonyaink között csak gondolható. Meg vagyunk győződve, hogy a mai eredmény Ausztriában is csak megelégedéssel fog üdvözöltetni. Az oztrák delegáció férfiainak becsületére válik, hogy — habár csak az utolsó pillanatban is — az egyoldalú oppositionális szempontot alá tudták rendelni általános érdekű, s oly életbevágó állami tekinteteknek. Nem nekünk hozták meg az áldozatot, nem Magyarországnak, nem gr. Andrássynak, s nem is a hadügyminiszternek, saját maguknak, s a monarchia biztonságának. A Deák-kör holnap, pénteken, esti 6 órakor saját helyiségében értekezletet tart. Pest, Okt. 10. (A magyar delegatió) mai nyilvános ülésében a közös pénzügyminisztérium 1873- dik évre előterjesztett költségvetése tárgyában kiküldött albizottság jelentése tárgyaltatott. Az I. czim kivételével, mely a közös pénzügyminiszter előterjesztése szerint szavaztatott meg, a többi czim a bizottság javaslata szerint lett megszavazva. Nagyobb vitát idézett elő a közös tisztviselők drágasági pótléka számára kért 47 ezer frtnyi póthitel. A bizottság törlendőnek vélte, azonban a közös pénzügyminiszter javaslata elfogadtatott. Az ülés elején Éder benyújtó indítványát, hogy az albizottságok eljárásainak helyenk szabályozása tárgyában bizottság küldessék ki javaslattételre, mely indítvány annak idejében napirendre tűzetik. A részletes tudósítást ez ülésről csak közelebb adhatjuk. (A magyar delegáció hadügyi albizottsága tegnap esti hat órakor tartott ülésében jelen volt. Kuhn közös hadügyminiszter, Benedek tábornok, Früh, Tunklar, Steiner ezredesek stb. Az albizottság folytatta a rendkívüli szükségletben még függőben maradt tételek tárgyalását, és a ruházat ügyében kiküldött bizottság javaslata alapján, a 3-dik czím szükségletére az előirányzott 1,182.000 ft helyett 267.000 ft levonásával 915.000 ftot szavazott meg. Ezután a költségvetési kezelési idő meghoszszabbítása tárgyában előterjesztett határozati javaslatok vétettek tárgyalás alá, és az elemi károk által előidézett 60.000 frtnyi túlkiadásra vonatkozó felmentés megadásával elfogadtattak. A ruházati ügyben kiküldött bizottság a Skene-féle szerződésre vonatkozó jelentése, a közös hadügyminiszter kívánatéra, a legközelebbi ülésben fog tárgyalás alá vétetni. ORSZÁGGYŰLÉS. 1. Két nap óta mondogatjuk már, hogy a válaszfelirati vitának vége van , de nem tehetünk róla, hogy mindig csalódtunk. Most már azonban igazán vége van. Ne a mi szavainknak higgjenek, hanem az elnök mai kijelentésének, ki ismételve nyilvánítá, hogy a válaszfelirati vita be van fejezve, holnap következik a szavazás. A mai zárjelenetek igen viharosak voltak. A parlament egén villámlott, menydörgött, sőt a baloldal körébe néhányszor be is ütött. Mindenekelőtt Simonyi Ernő tartott egy rettenetes hoszszú beszédet. Harmadfél óráig szólt, minden kigondolható és nem gondolható dologról. Beszéde ritka pontján emelkedett túl a fecsegés színvonalán, s oly modorban, ahogy Simonyi beszél, el lehet beszélni akár néhány hónapig. Ismételt a kormány és a Deákpárt ellen minden insinuatiót, ami csak valaha baloldali agyban felvillant. Szólt a sajtóról is, emlegetve pletykákat, melyek már rég megcáfoltattak vádakat, melyek alaptalansága a házban is kiderittetett. Mi minket illet, mi lemondunk arról, hogy védjük magunkat azon kifogások ellen , melyeket Simonyi ellenünk is felhozott. Értéktelen, értelmetlen okadatolások azok, melyekkel Simonyi untathatja ugyan a házat, mi azonban azok viszszautasításával nem untathatjuk olvasóinkat. Simonyi után gr. Lónyay miniszterelnök szólt, s mint alábbi beszédéből kitűnik, erőteljesen, diadalmasan verte vissza a baloldal sok támadását. Tisza Kálmánnak a miniszterelnök fejére olvasta a „P. Napló“ mai számából, hogy mily helytelenül hivatkozott Tisza Csengeryre. Erre Tisza Csengery beszédének egészen más, a dologgal épen nem összefüggő, arra semmi vonatkozással nem biró passusára hivatkozott, ami megint Csengery Antal részéről vont maga után helyreigazítást. A modor, melylyel Tisza Kálmán mások beszédére hivatkozni szokott, ezzel leplezetlenül állíttatott a ház elé, s akadt bizonyára elég baloldali is, ki megcsóválta fejét a pártvezér ily botlásai felett. Lónyayt Kerkapoly követte, ki hatalmas „hadverő“ beszédben deríte ki a baloldal következetlenségeit, a forrást, melyből a baloldal kormányképtelenségének általános hite eredeti. A baloldal vezérférfiainak korábbi nyilatkozatait idézte, összehasonlíta ezeket mai szavaikkal, kimutatá az állásváltoztatást, és beszédének ama nagy hatása volt, hogy mind Ghyczyt, mind Tiszát határozott színvallásra kényszerítette. Ez nem is maradt el, s mindkét pártvezér felszólalt „személyes kérdésben“, hogy álláspontját tisztázza. E nyilatkozatok az egész felirati vitának tán legfontosabb rését képezik. Ha jól értettük azokat, mindkét pártvezér e kijelentésében ugyanannyi lépést tett hátrafelé, mint ahány lépést eddigi kétes felszólalásaikban előre megkockáztattak. Ghyczy kinyilatkoztatá, hogy a közjogi alapot csak úgy tartaná elfogadhatónak, ha nézetei a hadsereg kérdésében megvalósíttatnak . Tisza pedig azt mondta,hogy a közjogi alap előtte továbbra is olyan megvetendő rész, mint azelőtt volt. E vallomások egyszerűen azt jelentik, hogy a baloldal mindkét vezére, amint arra került a sor, hogy férfiasan szint valljanak,viszszavonult a kormányképtelenség ugyanazon zűrzavarába, amelyben az előtt voltak. Rendszerint ez azok sorsa, kik kétes positiókat foglalnak el. II. A képviselőház Illése oct. 10. (Folytatás esti lapunkhoz.) Simonyi Ernő harmadtól óráig tartó beszédben részletesen felel az egyes szónokok megjegyzésére. Azok után, miket esti lapunkban felemlítettünk, hosszadalmasan registrálja a választások körül nézete szerint elkövetett törvénytelenségeket. Ezután a sajtóra tér át. „A kormánysajtó“ szerinte azt hirdette, midőn híte volt, hogy Horvátország olyan képviselőket fog ide küldeni, akik a baloldallal fognak szavazni, hogy a horvátok a hasa ellen törekesznek, s azt fölforgatni kívánják, s azzal vádolták az ellenzéket, hogy az kész a bárminő szövetségeseket, elfogadni. Tett-e az ellenzék,kérdi, oly valamit, ami följogosít bárkit ily szemrehányásra ? Midőn a jobboldal tárt karokkal fogadta körébe a szász követeket a medgyesi programm alapján, ezt a baloldal nem hányta szemére. A miniszterelnök azt mondotta, hogy a Miletics-féle felirat szintén a szélsőbaloldal köréből került ki, pedig igen jól tudhatná, hogy a nemzetiségi képviselők külön clubba járnak (Úgy van is szélsőbalon.) és ha bizonyos kérdésekben a szélsőballal szavaznak, az még nem felelős a nemzetiségiekpolitikájáért. Visszautasította ezt beszédében Irányi, visszautasította Madarász, és daczára ennek nem meggyőződésből, nem azért, mert valónak hitte,"hanem malitjából ismételte azt a miniszterelnök, (Élénk helyeslés a szélső balon), csak azért, hogy ,a szélsőbalt a közvélemény előtt gyanúsítsa. Ők azonban ily fegyver élétől nem félnek, hanem a gyanúsítást egyszerűen visszautasítják. (Zajos helyeslés a szélső balon.) Visszatérvén a sajtóra, felmutatja a hivatalos lapot. Kérdi, várjon illik-e az, hogy az ország költségén kiadott lap pártorgánum legyen? hogy midőn a miniszter beszédével 4 oldalt tölt be, egynéhány sort szentel csak Tisza Kálmán beszédének. (Élénk helyeslés bal felől.) Vagy adja kivonatban valamennyit, vagy adja egészben valamennyit. (Tetszésnyilatkozatok bal felől.) Mert azt, hogy azon lap, mely az adózó nép költségén adatik ki, egy párt szolgálatában álljon, helytelen eljárásnak tartja. (Úgy van bal felől.) Ily dolgok azok, melyek a baloldalt irritálják, mert az meg van győződve azok igazságtalanságáról és méltatlanságáról, mert nem érdemel más elnevezést az, ha a hivatalos lap néhány sorban érinti Tisza beszédét, míg ellenben Toszt Gyula beszédét szórni szóra közli. (Zajos helyeslés és derültség a baloldalon.) Összeegyeztethető-e ez — kérdi — a hivatalos lap méltóságával ? (Hosszan tartó helyeslés bal felől.) Panaszként említtetett fel, hogy magán és családi körökbe is leszállt a sajtó. Ez szerinte igaz, de ki kezdte meg ? Hol volt még az Európában látható, hogy a kormánynak életlapja legyen subventionálva ? (Így van! bal felől.) Ez kezdte meg azon botrányokat, hogy a családi életbe befutta magát. (Igaz! bal felől.) A miniszterelnök ugyan azt mondotta, hogy nincs lap subventionálva Pesten. Ezt nehéz megtudni, hanem a jobbosalb lapok írták, hogy a „Magyar Politikáit a miniszterelnök subventionálja, pedig az a leggorombább lap Magyarországon. (Derültség bal felöl.) Lónyay Menyhért gróf (közbeszól) : Nem subventionálom. (Hosszan tartó mozgás.) Simonyi Ernő : Bocsánatot kérek. (Halljuk.) azt mondják itt mellettem, hogy a kormányelnök úr csak ígérte a subventiót, de nem adta meg. (Derültség a baloldalon.) Ha így áll a dolog, akkor visszahúzom állításomat. A kormányt támogató párt (Hallják.) lapjai voltak azok, — folytatja szóló — amelyek azon alkotmányellenes, minden alkotmányos fogalmakat a legmélyebben sértő ideákat terjesztették napról napra, hogy az ellenzék addig, amíg oppositiót csinál, kormányképtelen s alkotmányon kívül áll. Azt mondják ugyan, — folytatja szóló beszéde további folyamában — hogy nincs subventionálva a sajtó. Hisz magának a belügyminiszternek egy volt hivatalnoka, munkatársa volt egy deákpárti lapnak. Már hogy ez mind a két helyen teljesíthette-e kötelességét, ez nagy kérdés, de hogy mind a két helyen itt is, ott is húzta a fizetést, az bizonyos. Egyébiránt ez már megszokott dolog. De van több ilyen miniszteri hivatalnok, akik rendes munkatársai valamely lapnak. Nem szükséges a subventiót úgy adni, hogy havonként bizonyos összeg fizettetik; subventiói az is, ha a lapokat a kormány hírekkel látja el. (Derültség balfelől.) subventió az is, ha a lapoknak hirdetéseket ad, és sokkal többet hoznak ezekbe a lapoknak, mint az előfizetések. Mondom tehát, hogy az is subventió, miután megengedem, hogy egyenes subventió nincsen. (Csernátony Lajos közbeszól: Van az is! Derültség balfelől. Csernátony: nem a lapodnak, hanem az Íróknak ! Halljuk!) Ezen lekötelezett állapota a sajtó egy részének idézte elő — szóló szerint — azon hangulatot, mely a sajtóban általában uralkodik, és amely — mint a belügyminiszter igen helyesen mondá — igen kívánatos lenne, ha megszüntettetnék. A miniszterelnök is kívánatosnak tartja, hogy ez megszüntettessék, csakhogy a kettő két különböző módot ajánl a baj megszüntetésére. A miniszterelnök ugyanis nem tartja eléggé szigorúnak a sajtótörvényeket, mert azt mondja, e mellett nem lehet semmit tenni, nem lehet vádat emelni a lapok ellen; a belügyminiszter pedig azt mondja: „Sok mindenféle nézet merülhet fel a körül, hogy miként kell a bajt orvosolni. Én is hallottam egyet,s az nekem nagyon tetszik.Ez az, hogy a sajtótörvénynek anyagi részét meg kell tolani egy szakaszszal, mely így hangzik: nem szabad hazudni. Elismeri, hogy a sajtótörvények alaki része is eltűr és igényel módosítást, de midőn ezt elismeri, szintén, egészen nyíltan és határozottan ki kell jelenteni azt is, hogy e baj orvoslását nem várja repressálióktól, és azt hiszi, hogy az orvosoknak nagyon kell igyekezniük, ha meg akarják tisztítani a sajtót, hogy meg ne öljék egyúttal a szabad állam fejlődésének legfőbb postulátumát, a gondolatszabadságot. (Helyeslés.) Igaza van szerinte is a belügyminiszternek, a sajtónak a sajtó az orvosa; társadalmi viszonyok útján, a sajtó útján kell a sajtó kinövéseit orvosolni, nem törvények, nem repressáliák útján. Ez a miniszterelnök nézete lehet, és szóló igen örvend, hogy e részben legalább a minisztériumban az egyetértés nincs meg. (Derültség balfelől). Sennyey beszédére megjegyzi, hogy oly részletes programmal, minő Sennyey beszéde volt,még nem hallott a miniszteri padokról. Csak azt sajnálja, hogy Sennyey különben nagyon világos beszédében nem fejtette ki bővebben azon rendszabályokat, melyeket szükségesnek tart a közigazgatás javítására. Szóló itt félbeszakítván beszédét, öt percznyi szünet után folytatja azt. A miniszterelnök beszédére megjegyzi, hogy ha őszinte azon ajánlata, hogy a békés fejlődés biztosítása érdekében feláldozza állását, a hazának nem tehetne jobb szolgálatot, mintha állásáról leköszön. A bankügy kérdésére nézve azt látja,hogy a jobboldal minden áron akar az osztrák nemzeti bankkal alkudozni, ez pedig,szerinte,ismét nincs az ország érdekében. Felhozza, hogy a miniszterelnök az Adresa-Kalender szerint oly részvénytársulatok igazgató tanácsosa volt pénzügyminiszter korában, melyek az állammal üzleti összeköttetésbe léptek, noha azt tagadja. Hivatkozik Angliára, hol a miniszterek,ha a kormány valamely társulattal üzleti összeköttetésbe kíván lépni, eladják részvényeiket, nehogy még a gyanú árnyéka is férjen eljárásukhoz. Felemlítvén végre, hogy még a múlt országgyűlés folyama alatt interpelláre intézett a pénzügyminiszterhez az előlegezési kölcsönművelet költségeit, úgyszintén a kassa-oderbergi vasútnak előlegezett összeget illetőleg, melyekre mindeddig nem kapott választ, bevágzi beszédét, ajánlván válaszfelirati javaslatát elfogadás végett. (Helyeslés a szélső balról.) Lónyay Menyhért miniszterelnök: T. ház ! (Halljuk! Halljuk.) Engedelmet kérek, hogy a t. háznak talán nagyon is kifáradt türelmével visszaélve, fölszólalok, de nem hagyhatok válasz nélkül némelyeket, azok közül, miket az utóbb elmondott beszédekben hallottam. Simonyi Ernő képviselő beszédének második részében,melyben,úgy látom, majdnem kizárólag velem foglalkozott, azt mondá, hogy az én beszédem, az ő nézete szerint, és nem tudom, kiket idézett még, igen sötét háttért képezett egy igen jeles, és kitűnő beszédhez. Engedje meg a t. képviselő úr, hogy én még azt mondjam, hogy t. képviselő úr most hallott beszéde egy igen széles háttért képez,mégpedig oly modorban előadva, melyet az előadásában előfordult ismétlések és ellenmondások miatt correctnek tartani nem vagyok képes. A képviselő úr irányomban vádkép előhozza azt, hogy én az ő meggyőződését nem tartom őszintének. Őszintének tartom, nem mondottam beszédemben, hogy kételkedem meggyőződése őszinteségében, én csak egyszerűen kifejeztem azt, hogy meggyőződésében e házban körülbelől csak 30 ember osztozik, valamint viszont azon elvekre és azon alapra nézve, melyen mi állunk, azt mondtam, hogy az a tudás kétharmadának meggyőződése; ezt is, valamint amazt is, mondani jogosítva voltam, mert mindkettő való, tehát tagadhattam (Helyeslés jobb felől. A t. képviselő úr tovább megy,és azt mondja, hogy gyanúsítottam őt a közvélemény előtt, midőn azt mondottam beszédemben, hogy a szélsőbaloldalról keletkezett Miletics válaszfelirati javaslata is. E nyilatkozatomból a t. képviselő úr azt a következtetést vonta, hogy én őt ugyanazonosítani akartam azon irányzattal, mely ama válaszfeliratban foglaltatik. Korántsem! Ezt csak annak jelzésére akartam mondani, hogy ezen, a házban oly nagy kisebbségben levő pártnak is, minő különböző színezetei vannak Tehát nem áll az, mintha gyanúsítani akartam volna őt a közvélemény előtt, sőt örömmel constatálom, hogy nyilatkozata következtében okunk van arra számítani, higyha az ama felirati javaslatban érintett fontosabb kérdések közül egyik vagy másik a vitának tárgyát fogja képezni, a képviselő úr ezen nézeteket nem osztván, alkalmilag ez állítását, tényleg igazolni is fogja. (Helyeslés a jobbon.) Hogy sorba menjek, a t. képviselő úr állításain,legelőször is érintem azt, melyet beszéde elején mondott. Gyanúsított azzal, hogy a kormány a pesti sajtót subventionálja; előadta, hogy ezen subventionálásnak különböző módja van, nevezetesen az, hogy a hirdetéseket oda adják bizonyos lapoknak, ami pedig nagy összegeket tesz. Tévedésben van a t. képviselő úr és erre saját tapasztalata vezette. Kevés, néhány száz előfizetővel bíró lapnál a kormányhirdetések közlésének semmi czélja , de mihelyt valamely lap annyira felemelkedett, hogy előfizetőinek száma jelentékeny, a kormány hirdetéseinek közlésénél pártszínezetre tekintettel nincs. Például nem tudom, jelen van-e az érdemes szerkesztő úr, ő tanúságot tehetne állításom mellett, a „Hon” jövedelmeinek nevezetes tételét épen a kormányhirdetései teszik, ne hozzon fel tehát a képviselő úr oly állításokat, melyek az ő modorában előadva, a gyanúsítás színét viselik magukon és melyeknek semmi alapjuk. (Tetszés jobbfelől.) Ezzel kapcsolatban azt mondta a t. képviselő úr, hogy amit ígértem, azt nem tartottam meg. Engedelmet kérek, nem tehetek róla, hogy a képviselő úrétól nem különböző pártállást foglalok el, de azt mondhatom, hogy eddigelé legalább nem szoktam elmondani a képviselő úrnak, ha valakinek valamit ígértem Legyen a t. képviselő úr arról meggyőződve, hogy ha valakinek valamit ígértem, jó lélekkel meg is tartottam. (fölkiáltások balfelől, csak ha jó lélekkel ígérte?) Azt mondom, hogy én jó lélekkel szoktam ígéretet beváltani. Nem szeretek e tekintetben a részletekbe menni, de mivel a t. képviselő úr a „Magyar Politikádra, mint a leggorombább lapra hivatkozott, engedje kimondanom, hogy én sokkal gorombábbat is ismerek Nem akarok lapokból idézeteket felolvasni, de ha valaki elolvassa az úgynevezett „Szombati Lapok“ nak jul. 8-ki és 13-ki számát, az ezekben foglalt gorombaságokhoz hasonlókat aligha fog a „Magyar Politiká“ban fölfedezhetni. Nem akarok Simonyi Ernő képviselő úr beszédével sokáig foglalkozni, nem lévén szándékom a t. ház idejét annyira rabolni. Voltak azonban beszédében némely oly természetű megjegyzések, melyeket hallgatással mellőznöm nem lehet. A t. képviselő úr megemlékezett azon interpellátiókról, melyeket hozzám intézett, és hivatkozott is egyre: a kasaa-oderbergi vasút tárgyában tett interpellációjára, fölemlítvén, hogy arra még választ nem kapott. Emlékszem, hogy a t. képviselő úr csakugyan intézett hozzám, mint pénzügyminiszterhez e tárgyban kérdést. Megvallom azonban én nem szeretem a ház figyelmét olyasminek előadásával igénybe venni, mire nézve a felvilágosítást már megadtam , viszont felteszem mindig, hogy ha valamelyik képviselő részletes felvilágosítást kapott, azt ismételtem nem fogja követelni. Nem tudom, emlékében lesz-e még a háznak, de egy oly tárgy körül folyt hosszabb vita alkalmával, mely nem egyenesen a pénzügyminisztert illette, hozzám fordulván, és épen a kassa-oderbergi vasút ügyében ellenem vádakat emelvén , a képviselő úr egész előadásából kitűnt, hogy ez ügyek előzményeit s e társulat alapszabályait épenséggel nem ismeri, hogy nem tudta, hogy e vállalat az 1867 : XII. t. ez. keletkezte előtt engedélyeztetvén, mi az 1867 : XII. t. ez. értelme szerint a megállapított egyességben kikötött kötelezettségeket átvettük. (Helyeslés jobb felől.) Elmondottam, hogy ez benne van az engedélyokmányban, és hogy az az öt millióért a birodalom két fele között meg nem osztott activákhoz tartozik ,mint oly összeg,mely