Pesti Napló, 1872. december (23. évfolyam, 278-301. szám)

1872-12-03 / 279. szám

tani fogja programmját, mielőtt működé­sét megkezdi. De ugyan e helyzetnek van bizonyos hátránya is. A­kik elvü­k harczában buktak el, azokban nem marad semmi keserűség. E többség ma leszavazhat, holnap más többség fölemelhet. Győzni vagy bukni az elvek terén nem alterálja a prestigét, s az alkotmányos élet természetéből követ­kezik, hogy a lejális kisebbségek meg­hajolnak a többség előtt. Egészen más dolog az, ha a válságok­nak csak személyi éle van; ha az egyál­­talában nem is kerül szóba, hogy mik elveink; ha bukásunkat és azon elvek érdekében történtnek tüntetik fel, a­me­lyeket magunk vallunk. Az alkotmányos theóriákban az ily esetekre nincs regula. Nem szólunk gr. l ló­nyayról magáról , hanem szólunk a párt egy töredékéről. Hogyha e pilla­natban gr. Lónyay jövendő állása tekin­tetében még nem határozott, azt termé­szetesnek tartjuk, de meg vagyunk győ­ződve, hogy látni fogjuk a házban, sőt állítják is,hogy hallani fogjuk már a költ­­ségvetési vitában. Ő,m­eg vagyunk győződve, példát fog adni másoknak. A magyar parlamentben eddig nem volt párt, mely c­élzatait elrejtette a couliszszák mögött, és nem vallotta be nevét fényes nappal. Meg vagyunk győ­ződve, hogy ilyesmi jövendőre sem lesz. Is­­merjük­ el mindnyájan a közérdeket urnak,­­ rendeljünk ennek alá minden személyi tekintetet, rokon-ellenszenvet egyaránt. És az elhatározás meg fogja aranyozni a bukás napjait és imponál barátnak s el­lenfélnek egyaránt. Mi egyhamar nem is képzelhetünk más elhatározást. Azt nem követelhetni senki­től , ki a catastrófa alkalmával, az ellenfél táborában engageirozva volt,hogy az ma a diadalmi harsonákba fújjon. A következő két dolog közül az egyik azonban mindenesetre megkövetelhető. Az illetőknek vagy van valami érdem­leges kifogásuk Szlávy miniszterelnöksé­ge ellen, vagy nincs. Ha az utóbbi eset áll, semmi sem aka­dályozza, hogy elfogadják a bevégzett tényt. Ha ellenben van, nyíltan, ki a színek­kel. Mondják el, eltérő felfogásaikat a clubban, s érvényesítsék azután a parla­mentben. Mi egyes kérdésekre nézve azt inkább előnynek , mint hátránynak tartjuk.­­ A mi club tanácskozásainkban, az igaz, eddig is derekasan képviselve­ volt a kriti­­kai elem, s voltak törvény­javaslatok,mint például a főváros rendezéséről szóló, melyet a Deákkör bizottsága számos lé­nyeges pontban átdolgozott. Nem fog azonban az ügy hátrányára válni, hogy ha e kritikai elem szaporodik, s a párt minden elhatározásnál tudni fogja, hogy kire számíthat, s kire nem. A pártfegye­lem egyesekre nézve ez által tán lazul , maga a párt azonban tömörebb lesz. 15 év, úgy látszik, mindenesetre vár­ható. BELFÖLD, Zalából, nov. 30. (A tök testületté alakulására kibocsátott miniszteri szabályrendeletről.) .Ezen fogadtatás, melyben a szabályrendeletet kibocsáttatásakor mind a sajtó, mind a tanfér­­fiak részesítették, épen nem mondható kedvező­nek. Aggodalmak — nem mondom : alapos vagy alaptalan — merültek fel annak czélszerű­sége, kivihetősége és gyakorlati értéke ellen, még mielőtt a tanfelügyelők tankerületeikben annak kiviteléhez hozzá fogtak volna. Elítélte azt már maga az elmélet, mielőtt szentesítette volna a gyakorlat. Ez magában véve elég sajátságos jelenségnek mondható, de alkotmányos ország­ban igen természetes következménye minden oly nagyobb fontosságú, az egész ország, egy nemzet lényegesebb ügyére kiható szabályren­delet kibocsátásának, mely zárt falak mögött, minden nyilvános hozzászólás nélkül elkészül­vén, létezésével csak kibocsátásakor lepi meg úgy a nagy­közönséget, mint a közelebbről ér­deklődő osztályok alkotó elemeit. Ha ezen szabályrendelet tárgyalása az orszá­gos közoktatási tanács ha­táskör­é­hez nem tarto­zott volna, akkor csakugyan nem tudjuk, miben kell felkutatnunk a közoktatási tanács szüksé­gességét, czélját, feladatát és hivatáskörének lényegét. Hogy az országos közoktatási tanács tárgyalta-e ezen szabályrendeletet, azt nem tu­dom ; de ha annak ülései nem nyilvánosak, ak­kor csak helyeselnünk lehet a közoktatási mi­niszter úr amaz intézkedését, mely szerint a­­kö­­zéptanodák reformjának megvitatására nyilvá­nosan ülésező bizottságot hívott egybe. Nem lett volna-e czélszerű a szabályrendeletet is a szakférfiak nyilvános tárgyalása alá bocsátani, nem lett volna-e ezzel a budai tanitó-egylet ál­tal kezdeményezett tanitó-egyleti országos szö­vetségből kifejlődött súrlódás és zavar kiegyen­lítve, a szabályrendelet életbeléptetésének, gya­korlati alkalmazásának akadályait nem lehetett volna-e a nyilvános megvitatásból folyó érvek győzelmével elhárítani­? Mindezen kérdésekre, azt hiszem, félrema­­gyaráz­atlan, kimerítő feleletet adnak azon nehézségek, melyekkel a már szentesített a ki­bocsátott szabályrendeletek az életbeléptetés, a­­ gyakorlati alkalmazás küszöbén találkoznak. Hogy a legideálisabb eszmének, a legkitü­­­­­őbb elméletnek is egyedüli, megsemm­isíthetlen és megvesztegethetlen próbaköve a gyakorlat, azt újabban a szabályrendelet alkalmazása kö­rül felmerült nehézségek is fényesen igazolják. A szabályrendelet életbeléptetésének akadá­lyai közül legjogosultabbnak tekinthetők az 1868:XXXVII. t. sz. megalkotása után, a 147. §. szellemében, tanfelügyelők által alakított tankerületi,felekezet nélküli tanító-egyletek fenn­állása , melyek valamely tankerület valamennyi községi és állami tanítóin kívül a felekezeti tanítókat is magukba foglalják; az egyesülés nagy és fő elvét ez által valósítják, s már 3—4 év óta a törvény szellemében működvén, tétele­­ket miniszteri megerősítéssel ellátott alapszabá­lyok biztosítják. És pedig ilyen felekezet nél­küli megyei egylet több van a hazában. Ha olyan megyében, melyben egy ily álta­lános tanító-egylet több év óta megerősített alapszabályok alapján létezik, a tanfelügyelő a szabályrendelet értelmében „testületi alakítást kezdeményez, követelhető-e az a törvényes ala­pon nyugvó egylet tagjaitól, hogy tömegesen kilépjenek egyid­ükből, melynek anyagi terheit már 3 év óta viselik, melynek már 3—4 év óta szellemi munkásai közé tartoznak, melynek szellemi és anyagi felvirágoztatásán már 3—4 év óta fáradoznak; követelhető-e, hogy a kiküz­dött eredményeket ép akkor hagyják oda, mi­dőn munkájok, fáradalmaik gyümölcseit, a nép­nevelés magasztos czéljainak elérésére ép fel­használni készülnek; követelhető-e, hogy a kez­deményezés első nehézségeinek legyőzése után, a haladás útján feltartóztatva, új kezdeményezés nehézségeire fordítsák összes anyagi és szellemi erejüket. Erre talán azt mondja valaki, hogy a miniszteri szabályrendelet alapján létesített „tes­tület“ szervezése nem zárja ki egy álta­lános egylet fennállásá­t. — Ezen okoskodás szerint azonban a tanítók vagy arra vannak utalva, hogy egy megyében két egyletnek legye­nek tagjai — s ez még kivihetés esetében is im­­practikus; vagy meg kell osztaniok magukat a két egylet között, mely esetben azonban­­az egyesülés nagy elve elesik. Ha azt akarjuk, hogy a szabályrendelet alkal­mazásánál az egyesülés nagy elve fenntartható legyen, erre nézve legutolsó módnak látszik, ott a hol van, a felekezetnélküli, megyei általános egylet megszüntetése, tagjainak feloszlatása s azoknak a feloszlatás után alakítandó „testület“ kebelében való tömörítése. Itt azonban ismét azon kérdés merül fel: ki szüntethet meg egy miniszteri jóváhagyással ellátott alapszabályok szerint működő egyletet mindaddig, míg ezt az egylet tagjai nem akarják. Ha létezik ily indokolatlan megszüntetésre jo­gosított közeg, akkor a testületek megalakítása is felesleges, mert kilátásuk lehet arra, hogy 3—4 évi működés után a testületek is és akkor fognak szinte megszüntetni, midőn azok kezde­nek virágzásnak indulni. De még akkor is, ha a megszüntetés s a testü­letbe való átvándorlás a tagok többségének sza­vazata által kivihető lenne, nem fog-e még ak­kor is a kissebbségnél, különösen a felekezeti tanítóknál elkeseredést szülni, nem fog-e ez ál­tal a lelkesedés csorbát szenvedni, a munka­­kedv lehangoltatni s az ilyformán támadható, sőt elkerülhetetlen súrlódás nem fogja-e a fő­­czélt, a tömörülést illusoriussá tenni. A magasztos őzél szentségét azonban csupán dignitási kérdések előtérbe állítása által veszé­lyeztetni nem szabad, pedig a fentebb előadott ind­okok a régi felekezet nélküli tanító­ egyletek mellett dignitási kérdésekké törpülnek azonnal, mihelyt az új szabályrendelet szervezete, a régi tanító-egyletek szervezeténél előnyösebbnek­­bi­zonyul. Vessünk tehát egy futó pillantást az uj sza­bályrendeletre. Az uj szabályrendelet az alakulást „testület* czím alatt kívánja, az eddigi alakulások pedig „egylet* czimen történtek. Ha a szabályrende­letben foglalt czim nem volna kielégítő, úgy a hiány nem a szabályrendelet, hanem a törvény kifolyása volna, mert a „testület“ czim csak az 1868. XXXVIII. t. sz. 147. §-ában foglalt idézet. A „testület* és „egylet* közti fogalomkülönb­­ség azonban szerintem nem elég indok arra, miszerint a „tanító-egyletet* megszüntessük, hogy „tanítói testületet* alakítsunk, mert a „testület,“ a lazább egyesülés, általánosabb, az „egylet“ ellenben a szorosabb tömörülés határo­zottabb fogalma. A „testület“ fogalma úgy vi­­szonylik az egylet fogalmához, mind a melléknév alapfoka annak középfokához. Ha a testület­ből egylet alakul, az haladás, de ha az egylet testületté lesz, az visszaesés, de csak akkor, ha a szervezet lényegében a „testület“ vagy „egy­let” ezim fogalma talál érvényesülést­ A tanítói „testületekké“ alakulásra kibocsátott miniszteri szabályrendelet szervezete és a törvény életbe­léptetése után már 3—4 évvel ez­előtt alakult általános tanító-egyletek szervezete között azon­ban még a két különböző crím fogalmából ere­dő különbséget sem lehet észrevenni. Ha elolvassuk a min. új szabályrendelet 2. § át, ugyan­azon czélokat látjuk abban körü­lír­­va, mint a­mely czélok már a törvény életbe léptetése után alakult általános, felekezet nélküli megyei tanító­egyletek szentesített alapszabá­lyaiban körülírvák, tehát csak a lényegtelenben, a csimben van külömbség, a lényeg a czél egy; ennél fogva a tanítói testületek és tanító­­egyletek czéljainak előnyei egyformák. A czél után az eszközök következnek. A miniszteri szabályrendeletben körülírt czé­lok elérésére a 6., 8., 41. és 15. §§. jelölik ki az eszközöket. Ezen csak önök közül egyet sem ta­lálunk olyant, mely — alapul véve az „alföldi“, „koloza-dobokamegyei“, „zalamegyei“ stb. ta­nitó-egyletek alapszabályait —a megyei, feleke­zet nélküli tanitó-egyletek eszközei között felta­lálható nem volna. Olyan eszközök azonban már vannak a mi­niszteri szabályrendeletben megjelölt eszkö­zök között, melyek tökéletesség tekintetében a tanító-egyeletek által kijelölt, s foganatba ▼ett eszközökkel nem mérkőzhetnek. Lássuk először is a szellemi részt. A szellemi czélok elérésében főtényező a tagok minősége.A minőséget azonban a szabályrendelet vagy nem méltatja némi figyelemre sem, vagy ha igen, úgy annak lényegét egyedül a jellegkü­lönbséggel clarifikálja, mert még a szabályren­delet 5-ik §-a a községi és állami tanítókat, ta­nítónőket tagokká tenni kötelezi, addig a csatla­kozást egyedül csak a tan­kerületbeli felekezeti népoktatási intézetek önként ajánlkozó tanítói, tanárai és tanítónőinek engedi meg a­helyett, hogy - nézetem szerint sokkal helyesebben­­ - kimondaná, hogy tagja lehet minden önkényt ajánlkozó, képesített tanférfiu, s alapitó, pártoló vagy tiszteletbeli tagja lehet minden tanügyba­­rát.“ Holott a képesített tanférfiakat vallás és jel­­legkülönbség nélkül jogokkal ruházta fel már az 1848. V-ik t. ez. az 18. t. ez. és ime a miniszteri szabályrendelet útját állja a tanférfiu legtermé­szetesebb jogainak, midőn a tanférfiuban nem a tanférfiut, hanem a külső forma, a községi vagy felekezeti jelleg emberét veszi tekintetbe. Miféle indok igazolja az 1868. XVIII. tvczikkben is megemlített magántársulatok vagy egyesek által állított intézetek képesített tanítói, tanárai és tanítónőinek, továbbá a tan­­képesített magánnevelők, nevelőnők, kisdedó­vók, óvónők, végre a többnyire jelesebb tanítók soraiból kinevezett tanfelügyelői tollnokoknak mint tanférfiaknak a „testületekéből való kizá­­ratását az esetben, ha ezek „mint tanképesített tanférfiak“ a „testületibe tagokul ajánlkoznak. Nem nyert volna-e ez által a „testület“ az anyagi quantitástól eltekintve, több oldali szel­lemi qualitást is, nem lehetett volna-e ez által a „testületek“ működését a népoktatás, sőt álta­lában a nevelés, az oktatás paedagogiai és kor­mányzási kérdéseinek megvitatására, a siker biztosabb reményével kiterjeszteni; nem kö­veteli-e ezt már magában a nevelés, az oktatás fogalmának összege is, mindezen kérdésekre — hogy többet ne említsek — minden elfogulatlan olvasó könnyen meg fogja találni önmagánál a részrehajlatlan feleletet. Mit vetettek végre a nevelés, az oktatás nem tanképesített férfiai, de azért annak ügybuzgó munkás barátai, hogy a kibocsátott szabályren­delet értelmében a „testületekének „alapító“ „pártoló“ vagy „tiszteletbeli“ czim alatt sem lehetnek tagjai ? Hisz — hogy többet ne em­lítsek — a zalamegyei tanítókat segélyező taka­rékmagtárak alapszabályait e megyének egy olyan kitűnő képzettségű fia — Glavina Lajos úr — dolgozta ki, a­ki directe tanügyi pályára sohasem készült és Szorosabban a tanügygyel csak mint lelkes tanügybarát foglalkozott, haj­dan mint képviselő, jelenleg pedig mint iskola­tanácsos. És­pedig a nevezett alapszabályokat úgy dolgozta ki, hogy jeles munkálatát mind az iskolatanács, mind a minisztérium minden változ­tatás nélkül jóváhagyta és megerősítette. A miniszteri szabályrendelet czélul tűzi ki (a. 2 §. d. pont) a „testületekének, „a nagy­közönség­ben a munkás (!) részvét felköltését és ébrentar­tását“ is, hanem azért „a nagyközönséget“ a „testületek“ kebeléből teljesen kizárja. Kérdem: hogyan, mi álta­l lehet a nagy közönség „mun­kás“ részvétét és ébrentartását felkelteni, ha a tűrügy iránt úgy is meglehetős közöny­nyel vi­seltető nagy közönség minden tagja, a „testüle­tek“ kebeléből teljesen in­selidum kizáratik, a munk­ában részt nem vehet s a szabályrendelet szervezetében egyedül csak a passiv szemlélő szerepére van kárhoztatva, a­helyett, hogy a „testület” ben mind actív tényező foglalhatná el helyét. Miben található meg ama sikeres mód, amelylyel a testületek működése által elhintett áldásos magvak szélesebb körben elterjeszthetők, válto­zatosabb rétegekben meggyökereztethetők s az életre való eszmék védelmére a társadalom min­den osztályából ügybuzgó missionarius­ok mun­kás hivek lesznek meghódíthatók, ha nem a nagy közönség tényleges részvétében, ha nem a tár­sadalom alkotó elemeinek tényleges munkálko­dásában, melyet a miniszteri szabályrendelet a testület kebelében meg nem enged, hanem egyedül a testület körén kívül csak feltételez. Azt mondhatná ismét valaki, hogy a szabály­­rendelet nem engedi meg ugyan direct általános­ságban a „tanférfiak“ és a tanügybarátok tes­tületbe való lépését, de nem is tiltja, e szerint hallgatva beleegyez. Ezt mondja az elmélet, de mást bizonyít a gyakorlat, melynek igazolására csak egy példát akarok felhozni. Szerencsés voltam jelen lehetni egy tanítói testületnek a szabályrendelet szerinti szervezke­désén , a szervezkedés közben fölmerült vitat­kozás alkalmával bátorkodott felszólalni egy olyan tanképesített , a szakirodalom terén is munkálkodó tanférfit, a­ki bár a tanü­gy terén hivataloskodik, de sem községi sem felekezeti vagy állami iskolában tényleg nem tanít. És mi történik? (Legyen szabad e tényt a­­mélt, közokt. miniszter úr figyelmébe is ajánlanom.) A türelmetlen tanfelügyelő azt vágta arczába, hogy felszólaló a szabályrendelet értelmében a testületnek tagja nem lehet, ennél fogva jelen ér­tekezletben szólási joggal nem bír, tehát tőle a szót megvonja. Ez tény és szükség esetében a személyeket is megnevezhetem, pedig a felszólaló nem is volt laikus vagy műkedvelő, hanem csak tanképesí­tett tanférfiú! Azt hiszem, ehhez nem kell commentár. A nemesebb szellemi élvezetek tiszta forrása az olvasás a szellemi ismeretek bányája a könyv s az önképzés legbiztosabb támasza a könyvtár és mégis a szabályrendeletben bármiféle könyv­tárak felállításáról még csak említés sem lé­tezett. Országos tanítói testületi könyvtár létesítését egyelőre magam is idő előttinek tartom, de hogy a tankerületi testületek szervezetéből a könyv­tárak nem csekély fontosságú eszméje egysze­rűen kifeledtetetett-e vagy magasabb habár nem indokolt szempontokból szándékosan hagyatott ki,azt a szabályrendelet még sejteni sem engedi. Ha az eszme feledékenységből maradt ki, az mindenesetre egy olyan hiba, melyet menteni igen nehéz, ha pedig magasabb szempontból szándékosan hagyatott ki, úgy igen kár volt ezen kihagyást nem indokolni, mert egy tankerületi testületi könyvtár eszméje nézetem szerint épen nem tekinthető oly csekély fontos­ságú­ dolognak, hogy azt egyszerűen ignorálni lehessen, ignorálni főkép egy olyan szabályren­deletben, melynek szervezete ennél lényegtele­nebb apróságokra is kiterjed. A­ki valaha megyei általános vagy kisebb­­körű felekezeti tanító­ egyletről hallott valamit, az emlékezni fog arra, hogy az ily tanító-egyle­tek mindegyike lelkesen, tehetségének összes erejével melegen karolta fel a könyvtár létesí­tésének eszméjét, s alig van hazánkban önálló tanító-egylet, mel­y erejéhez mért kisebb-na­­gyobb könyvtárral nem bír. Én legalább ré­szemről nem ismerek ilyen hazai önálló tanítói­­egyletet. Ennél fogva bármily alapos legyen az indok, mely a tankerületi testületi könyvtárak eszmé­jének elejtését igazolhatná, ezt az indokot már csak azért nem kellett volna elhallgatni, mert előre lehetett gondolni, hogy egy ily általánossá vált s régtől fogva egész a mai napig kedvező hangulattal fogadott eszme teljes ignorálása mind a tanítóknál, mind a nagyközönségnél méltó fel­tűnést okozand. A mi még mondani valóm van, azt legközelebb. Győr­ff­y János, Sz. Udvarhely, nov. 27. (Hivatalos nyilatkozat.) A Magyar Polgár idei 266. számában „Szatí­rapaság Udvarhelyszéken“ feliratú csikkben Budvaralyi név aláírással következő állítások foglaltatnak: „Előzetes két czikkemben feltártam közigaz­gatási nyomorainkat; sötét kép az,de hi, életből merített színekkel volt ecsetelve, most a midőn igazságszolgáltatási viszonyainkat akarom jel­lemezni, ama képnek még sötétebb ellenpárját kell a nyilvánosság csarnokába kifüggesztenem, mert e téren nálunk oly gazdálkodás foly, hogy ahhoz hasonlót Európa czivilizált ,sőt kevéssé czivilizált országaiban feltalálni nem tudunk,ha­nem kénytelenek vagyunk a párhuzamos példák­ért Ázsia vadnépei közt kereskedni, mert a mi sok görbenyakú, s még görbébb lelkű bezirke­­rekből lett törvénybiráink a kényelmükre meg­tartott osztrák törvények paragraphus özönét nem a jog és igazság kiderítésére, hanem annak elferdítésére és aláásására használják. — Igaz­ságszolgáltatásunk nem más egyfelől, mint a pártszenvedély lázas deliriumának boszu eszkö­ze, mely már hónapok óta tölté a börtönöket a népnek baloldali fiaival, Oklánd, Fenyéd, Kőris­­patak, Lövéte, s más községekből legalább is 60 embert hurczoltak börtönbe, — s igy tovább — igazságszolgáltatásunk másfelől nem más, mint a mindenféle párt — ön és rokonsági érdekek által vezetett részrehajlás vétkes állapota. A 26- ik számban a többi között ez áll: Szé­künk értelmisége és birtokossága ily parazit hi­vatalnok pióczákkal én­degradatio nélkül érint­kezni nem tudván, inkább lemond a társas élet minden örömeiről, visszavonul házi tűzhelyének szentélyébe, úgy mint az absolutismus korsza­kában; a kikerült, és a megvettetés magányára kárhoztatott hivatalnoki kar pedig folytonos tivornya, kártya, és tobzódás között vigasztalja magát a. a.­t.“ Lehetetlen, hogy Magyarország területén le­gyen egyetlen törvényszék is, melynek tagjairól az idézett tételek jó­hiszemüleg elmond­hatók volnának. Lehetetlen, hogy czikkíró tudja, higyye mind­azt, a­mit az udvarhelyszéki igazságszolgáltatás­ról elmondott. Ha mégis rágalom, valótlanság, szemtelenség­gel teljes czikkéről hivatalosan tudomást ve­szünk,azt teszszük egyfelől a nyilvánosság és a hírlap­irodalom hanyatlásnak indult hiteléért, mert nem óhajtjuk, hogy utoljára a józan, és lelkiismeretes bírálatnak se legyen hatása, ha­nem az mint megszokott rágalom agyonhallgat­­tassék, teszszük másfelől egyéni, bírói, testületi önérzetünk, becsületünk megvédéséért. Hasonló általánosságban tartott, s így tények­kel meg nem c­áfolható vádak ellen a feltőbb bíróságok előtt, s törvényszékünk területén be­lül a higgadt és józan közvélemény által telje­sen védve éreznék ugyan magunkat; de az el­járásainkkal nem ismeretes nagy­közönség előtt kénytelenek vagyunk kijelenteni , hogy Bác­­­váralyinak idézett czikkében az Udvarhelyszé­ki igazságszolgáltatásra vonatkozó állításai á­l­­t­alánosságban minden jóhiszeműséget nél­külöző hazugságok é­s részletekben rosz akaratú ferdítések. A Sz.-Udvarhelyi kir. törvényszéknek 1872. november 27-kén tartott teljes üléséből. Nagy Lajos elnök, Boros Lajos, mint tanácsi jegyző, AUSZTRIA. A cseh tartomány­gyűlés múlt szombaton tar­tott ülésében a főországnagy előterjesztő azon nyilatkozatot, melyet a tartománygyűlésen ed­dig meg nem jelent képviselők, általa igazolásra lévén felszólllítva, hozzá benyújtottak. E nyilat­kozatban, melyet 82 képviselő írt alá, mindenek előtt hivatkozás történik azon declaratióra,mely­ben a cseh „közjogi” párt állását körvonalazta. Tíz éve tart már a viszály,így szól az emlékirat, Csehország közjoga, s azon választási mód kö­rül, mely mellett a jelenlegi tartománygyülés alakult. Sok szenvedés után megjelent végre az 1871. sept. 12. kelt királyi leirat, mely elismer­ve országunk elévülhetlen közjogát, felszólítot­ta a tartománygyülést,hogy a közjogi viszonyok rendezése tárgyában javaslatait terjeszsze elő. Ennek alapján a cseh királyság képviselői,azon igazolt reményben, hogy a politikai cseh nem­zet nagy többsége helyeselni fogja javaslatait, az alaptörvényc­ikkek iránti indítványban elő­terjesztő ő Felségének kívánalmait az iránt, mi­ként lenne Csehország közjoga azon tényekkel, melyek Magyarországra vonatkozólag beállottak, öszhangba hozható, szemmel tartva a monarchia hatalmi állásának és egységének elodázhatlan követelményeit. Ezen javaslat mindeddig nem nyerte meg felséged szentesítését. A kiegyezke­dés folyama megakasztatott oly befolyások ál­tal, melyek a cseh királyság jogai felett dönteni hivatva nem voltak. Ha, így folytatja a nyilatkozat, meg lehet ítél­ni a fát gyümölcseiről, akkor eljárásunkból minden elfogulatlan ítélhet, sőt a műveit Európa közvéleménye már ítéli is a fölött, váljon he­lyesen, jogosultan és szabadelvűen járunk-e el akkor,midőn hazánknak ép oly természetes,mint történelmileg igazolt jogait passiv ellenállással védelmezzük azon „szabadság“ ellenében, mely ellen küzdeni hazafias kötelességünk. A nyilatkozat azután elősorolván a politikai cseh nemzet sérelmeit, azon biztos reményének ad kifejezést, hogy ő felsége 1865-ik évi sept. 20-án kelt manifestumának és 1871. September 12-én kelt leiratának értelmében uralkodói jo­ginál fogva elő fogja készíteni a reformok útját s királyi ígéretéhez képest a cseh nemzet jogait pártfogásába fogja venni. A nyilatkozat végét azon biztosítás képezi,hogy mihelyt ő felsége intézkedése folytán annak le­hetősége fog beállani, hogy a tartománygyűlés­­ben a siker némi reményével fognak az aláírók működhetni, anélkül, hogy az ország jogai s ez által a dynastia érdekei nyílt veszélynek le­gyenek kitéve,részt fognak venni az országgyű­lés működésében. KÜLÖNFÉLÉK. . Pest, decz. 2. (Az erdélyrészi deákpárti képvi­selőknek) ma délután tartott tanácskozásá­ban előterjesztő az e czélból kiküldött bizottság a speciális jellegű erdélyi kérdések soro­zatát. A megállapított sorozatba foglalt kérdé­sek részletes kidolgozására a tanácskozm­­ány az egyes kérdésekhez képest külön szűkebb körű bizottságokat küldött ki. A tanácskoz­­mányban végül véleménycsere merült föl a te­­lepítvények iránti törvényjavaslatnak a szé­kelyföldi telepitvényekre vonatkozó intézkedé­sei iránt. (A bankkérdésben) kiküldendő közös bizottságba a magyar pénzügyminiszter részé­ről Erkévy és Koffinger osztálytanácso­sok vannak kijelölve, kik azonban az időközben bekövetkezett miniszterválság folytán elutazá­sukat rövid időre elnapolták. A tárgyalások a bankkérdésben egyelőre kizárólag a két kor­mány közt fognak folyni. (Schumann Klára hangver­senye.) Csütörtökön, dec­ember 5-én esti 7­. órakor a vigadó kis termében Schumann Klára és Joachim Amália hangversenye. Műsorozat: 1. Beethoven 53. mü Sonata (kemény C). Gluck Aria „Orpheuszból. Schumann 6. mü „Davids­­bündler“-ből 10. sz. 4 Beethoven Mignon. 5. a) Schubert Impromptu (lágy C.), b) Gluck Ga­votte Brahms átirata. 6 a) Schubert „Frühlings­glaube“ b) Schumann „Widmung“ 7. Mendels­sohn Scherzo a „Sz. Iván éji álom“-ból a szerző saját átirata. Hely árak: Körszék 3 frt. Számo­­zott­ hely 2 frt. Bemenet 1 frt. Jegyek kaphatók Rózsavölgyi és társánál (Kristóf tér 4. szám), valamint Táborszky és Porsch, Treichlinger i­ s a hangverseny napján este a pénztárnál. (A „kereskedő ifjak társul­a­­t­a“) részéről kiküldött Tettey Nándor és Hu­­benay József tagok által történt megkeresés folytán Jókai Mórur szíves volt meg­­i­gérni, hogy nevezett társulat helyiségeiben az országgyűlési szünidők alatt felolvasást tartana. (A pesti egyetem és a magyar nyelv.) A „Pester Lloyd“ azon alkalomból, hogy Bécsben egy modern nyelvek tanulására szervezett seminarium alakult az egyetemen, felszólal azon valóban megfoghatatlan hanyag­ság ellen, hogy a pesti egyetemen franczia, sanskrit, arab vagy török nyelvet lehet tanulni, de a hazában divatozó nyelveket: a németet, tótot, oroszt, sőt még magát a magyart sem lehet. (Arany újabb irodalmi tevéken­y­­sége). Arany János a „Föv. L.“ szerint Aristophanes fennmaradt tizenegy vígjátékából már lefordított vagy hatot s lefogja a többit is, azután jegyzetekkel és előszóval ellátva, ki is fogja adni. Ugyane költőnkkel a Gyulai Pál „Budapesti Szemléjének két első kötetében fogunk találkozni.Az elsőben „Testhalom“ czímű eredeti elbeszélő költeménye lesz ; a másodikban pedig „Kóbor Tamás“ czm­mul egy Burns Ró­bertból merített fordítássa. (A budapesti korcsolyáz­ó-e­g­y­­let) tagjainak beiratkozása már megkezdődött az egylet irodájában, Deák utcza 5. sz. alatt, hol a tagok felvétele naponként délelőtt és délután történik. Egyúttal megemlítjük, hogy az egylet felszólította tagjait évi já­rulékok deczember végéig leendő befizetésére, mert ellenkezőleg felvételi díjaikat az egylet alapszabályai értel­mében elvesztik és annak újabb lefizetésére kö­­teleztetnének. (A csillaghullás.) Nasiczról, november 30-ikáról" Írják nekünk: Folyó hó 26-án nálunk igen sűrű csillaghullás volt látható, melyről azért írok, hogy ha netalán másoktól is kaptak volna hasonló tudósítást, miszerint más tájon szintén észlelték: e tünemény kiterjedése legyen némileg meghatározva. Nagyszerű látvány volt ez. Estve mintegy 8 órakor vette kezdetét a csil­laghullás , mely mindig nőtt és sűrübebedett végre már 9 óra tájban annyira, hogy érdekes­nek találtam megszámlálni. A láthatár nyugati részének mintegy negyedrészét szemlélve, per­czenként 56 hulló csillag tűnt le. A tűztünomány nem volt mindig egyforma.Némelyeknél csak ma­ga a pont volt látható, másoknál a ponton kívül még egy tűzfark vagy üstök,végre voltak olyanok is, melyeknél csak a tüzes pályaív volt látható. Lényegében abban különbözött a meteor­eséstől, hogy az utóbbiak mindig egyes különvált fehér felhőből esnek le, holott most a felhőnek még legkisebb nyoma sem volt látható. Később mint­egy 10 óra után a látvány kissé szűnni lát­szott, de a csillagok még mindig sűrűn hulltak. E tünemény emlékeztet engem Olmsted Palmer s Humboldt által Északamerikában szemlélt is leírt csillaghullásra. (A tudomány és műegyetemi olva­sókör) ügyében az egyetem rektora tegnap délutánra gyűlést hívott egybe, melyre az egye­temi hallgatók igen szép számban gyűltek össze. Napirenden állott azon kérdés, vájjon az egye­temi hallgatók véglegesen megalakítsák-e a „kizárólagosan tudományegyetemi olvasókört,­ vagy csak ideiglenesen alakuljon-e meg a kör, halasztva a végleges alakulást addigra, míg ipar­kodásuk a műegyetemi hallgatók felvétele irá­nyában sikerrel koronáztatnék. Megjegyzendő, hogy azon tisztviselői kar, melyről lapunk is nem­rég megemlékezett, a miniszter azon tilal­ma daczára, mely szerint a tudomány­egyete­mi tanácsnak autonomikus jogon alapuló hatá­rozata folytán a műegyetemi hallgatók ki van­nak zárva az olvasókörből, ma és tudomány­­egyetemi hallgatókból vegyest állíttatott össze és igy törvénytelen. Hosszas viszály után a két párt vezérei abban egyeztek meg, hogy az ol­vasókör ideiglenesen megalakul és választ egy ideigl­ bizottságot, mely ilsiáuár elsejéig fog mű­ködni. Ha addig nem sikerülne a műegyetemi hallgatók felvételét kieszközölni, akkor a mű­egyetemi hallgatók felhagynak minden ellenzé­­keskedéssel és a „kizárólagosan tudomány­egyetemi kör” megalakulása elé semmi aka­dályt sem gördítenek. A gyűlésen Závodszky Károly elnökjelölt hosszasbb és gyakori tetszés által félbeszakított beszédben kimutatta, hogy mily nehézségekkel járna az azonnali végleges megalakulás,kijelenté,hogy ő ez esetben lemond a jelöltségről és buzgón ajánla a compromissum elfogadását. Az indítvány egyhangúlag elfo­gadtatott. Az ideiglenes bizottság megválasz­tása mára halasztatott. Örvendetes, hogy az el­keseredetté vált czivódásokat ily békéje után ipar­kodik kiegyenlíteni az ifjúság és kívánatos, hogy az ifjúság józan és nemes törekvései hajótörést ne szenvedjenek.

Next