Pesti Napló, 1874. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1874-01-01 / 1. szám
- belátták, hogy a bankadó felfüggeszésének, a bank eljárása folytán, nem jön kellő foganatja a crisis enyhítése körül. Elhatározta tehát mind a két kormány, hogy állami segélylyel fogják a hanyatló kereskedelmet, ipart és termelést istápolni, de a pénzeszközök előteremtésében ellenkezés támadt a két kormány közt, minél fogva a magyar minisztérium egyelőre csakis egy millió hitelt nyitott ínséges közmunkák létesítésére. Az általános pénzválság közepette a bankkérdés végleges rendezése időszerűtlen volt, annál inkább, miután azzal a valutarendezés ügye szoros kapcsolatban áll. Létrejöttek azonban a két kormány közt a főbb megállapodások a bankügy szabályozása iránt. A pénzszükség a közlekedési vállalatoknál is éreztette hatását. Egy épülőfélben levő vasút, a pénzszerző bécsi bankintézet bukása folytán, csaknem teljesen fönnakadt a munkálatokban; és míg 1872-ben még néhány vasút engedélyeztetett, bár kamatgarantia nélkül, addig 1873-tól egyátalában uj vasúti concessiónak nincs törvénykönyvünkben nyoma. A »nagy vasúti szerződés“ nevén ismeretes nagyterjedelmű hálózat iránti tervet előterjesztette ugyan a kormány a képviselőháznak, de az előzetes tárgyalás valamennyi stádiumait sem haladhatta meg. Hasonlókép elintézetlenül maradt a kamatbiztosítással ellátott vasutak forgalmi eszközeinek szaporítása tárgyában előterjesztett törvényjavaslat. A jövőben építendő vas-, kős vízi utak hálózatáról készült tervezet pedig kétségen kívül csak közlekedési politikánk gyökeres rendezése és a közmunka szabályozása után kerülhet érdemleges elintézés alá. Az újonnan megnyílt vasutak közt különösen megemlítendő a sz.-péter-fiumei s a károlyváros-fiumei vonataknak a forgalomba történt átbocsátása, de a közlekedésügy terén előfordult minden egyéb eseménynél fontosabb az első dunai gőzhajótársulattal létesült refundatió s a magyar egyesült gőzhajózási társulat feloszlása. A közgazdasági élet egyes ágazataiban fölmerült calamitások egyesülve visszahatottak az állami kincstár helyzetére. Már az év első három negyedében 55 millióval kevesebb volt a bevétel mint a kiadás, bár a költségvetési hiány az egész évre csak 14 millióra volt előirányozva. A kormány függő adósságok felvételéhez kényszerült folyamodni. Időközben az összes európai s amerikai pénzvilág helyzete mind komorabbá jön, kiadásaink fokozottan meghaladták a bevételeket,a függő kölcsönöket visszatéríteni, a bekövetkező nagy fizetési kötelezettségeket fedezni kellett, és ehhez járult még azon körülmény, hogy az 54 milliós kölcsön kötvényeit nem helyezhette el az illető consortium. Az 1874. évi állambevételeken súlyosan érezhető lesz az előző év mostohasága, s a kiadások reductiója pedig másrészt a dolog természete szerint egyelőre korlátolt lévén, kénytelen volt az állam ez év vége felé nehéz feltételek mellett egy nagy kölcsön felvételére elhatározni magát. A törvényalkotás azon művei közt, melyek a közgazdasági életet közvetlenül érintik, megemlítendők a ház-, jövedelmi és személykereseti adók, valamint a bélyeg és illetékek kiszabását módosító, a telepítvényekről, a catasteri felmérésről s a belvizek levezetéséről szóló törvények. Az adóreformot megalapító törvényjavaslat a földadó szabályozásáról az előzetes tárgyalás legfontosabb stádiumait meghaladta már; a kereskedelmi törvénykönyv tervezete fölött egyre folynak a revisionális tanácskozások; végre a vám- és kereskedelmi szerződés módosítása iránti eszmék folyvást foglalkoztatják a minisztérium által megkérdezett közegeket. Íme főbb vonásaiban az 1873-diki év közgazdasági életének képe; adórészletezést fönntartjuk magunknak, midőn közelebb az egyes kiválóbb nemzetgazdasági ágak múlt évi fejlődését tüzetesen, statistikai adatokkal fogjuk illustrálhatni. lességüket mulasztván s adótartozásukat kellő időben le nem fizetvén, azt egy évről a másikra átviszik. Mi ezen adóhátralékosok közé tartozni nem akarunk; nem akarunk ott, hol hazafi kötelességünk, de szívünk ösztöne is int annak lerovására, különösen nem nagyméltóságú elnökünk átellenében, ki iránt, mint e fényes testület feje és disze iránt, annyira lekötelezve érezzük magunkat. Engedje meg tehát Excellentiád, hogy az évnek végével lerójjuk adóját azon tiszteletünknek, melylyel nemes jelleme iránt; azon hódolatunknak, melylyel uralkodó szelleme iránt; azon hálának, melylyel elnöki fáradozásaiért tartozunk, úgy, mint ki bölcs, tapintatos és elnéző vezetésével tanácskozásainkat mindenkor czélhoz juttatja. Legyen tehát excellentiád adóexecutor, hajtsa be a maga személye iránti adónkat és tapasztalni fogja, hogy ennél egy adót sem fizetünk szívesebben és hogy örömest hozzá csatoljuk azon őszinte újévi kivánatainkat, hogy excellentiád a jövő és számos más években isten minden áldásával boldogítva, hazánk felvirágzásával, főúri családjának teljes boldogságával, minden nemes vállalatai és szándékai tökéletes sikerével megörvendeztetve, soká boldogul éljen! (Lelkes éljenzés!) A jegyzőkönyv hitelesíttetvén, az ülés 1 óra 30 perczkor eloszlik. ORSZÁGGYŰLÉSr endisz ülése decz. 31-én. Elnök: Majláth György országbíró. Jegyzők : Nyáry Gyula b., Prónay Dezső báró. A kormány részéről jelen van : Wenkheim Béla báró. Ülés kezdete d. u. 1 órakor. Elnök : Az utóbbi ülés jegyzőkönyve hitelesítve lévén, a mai ülés jegyzőkönyvét Nyáry Gyula be fogja vezetni. A képviselőház jegyzője üzenetet hozott. Beöthy Algernon képviselőházi jegyző : áthozza a gömöri iparvasutak költségtöbbletének fedezéséről, a honvédzászlóaljak szaporításáról, a magyar korona országaira eső hadjutaloknak a határőrvidék némely részének polgárosítása folytán való megállapításáról, a pénzügyi jogi szabályok érvényben hagyásáról és végre a magyar sorhadi csapatokhoz az 1874-ik évre kiállítandó ujonczok megajánlásáról szóló szentesitett törvényczikkeket. E törvényczikkek eredeti példányban biztos őrizet végett az országos levéltárba helyeztetinek el. Elnök : Mielőtt az ülést, melynek több tárgya nincsen, bezárnám, engedjék meg a méltóságos főrendek, hogy a közelgő évforduló alkalmából szívből fakadt üdvkivánatomat fejezzem ki ; — egyúttal pedig számomra és tiszttársaim részére is azon szíves hajlamot és bizalmat, melylyel bennünket eddig támogattak, a reánk tekintő új évre is kikérjem. (Éljenzés.) Haynald Lajos kalocsai érsek: Nagyméltóságu elnök ur, méltóságos főrendek! A minap e házban nehéz panaszok emelkedtek az adóhátralékosok ellen; méltán megrovattak azok, kik hazafiai köre BELFÖLD. A vidékről, decz. 30. (Az igazságügyi megtakarítások.) Az országos pénzügyi calamitás már oly arányú, hogy az államháztartás minden ágazatánál czélba vett megtakarítások sem elegendők a jövő évi tetemes deficitnek határt szabni. Ily nyomasztó körülmények között nem elégséges, hogy mi csak a múltnak hibáit minduntalan szellőzzük, de kötelességünk vállvetve azon módozatokra is gondot fordítani, melyek a minden oldalról hangsúlyozott takarékosságnak érvényt is szerezni képesek. Ezen szempontból indulok ki e sorok írásánál. Midőn a királyi bíróságok működésüket megkezdték, az igazságügyi miniszter azonnal rendelkezésére bocsátott minden egyes járásbíróságnak bűnvádi és börtönháztartási alap czimén 400 frtot, mely összeg minden félévben megújítva utalványoztatok, így tehát az országban létező 360 kir. járásbíróság kapott évenkint 288.000 frtot; a kir. törvényszékek pedig legalább is ennek kétszeresét, ha nem többet. Én elismerem, hogy minden bíróságnak szüksége van oly pénzalapra, melyből a börtönháztartás szükségletei, továbbá a kiküldetések, nemkülönben a szakértők és szegény tanúk díjai fedeztessenek, de kétségbevonom, hogy egy kir. jbiróságnak e czímen 800 írtra szüksége volna s hogy ezen összeg félévenként utalványoztassék. Mert nem tekintve azt, hogy ezen pénzkezelés a miniszteri rendeletekben előszabott és roppant komplikált számadási módszer szerint már magában véve időt rabló kötelesség minden elnök, ügyész és járásbirója — az utalványozott öszszeg még rendeltetését is téveszti. — Nem theoria, de praxisból állíthatom, hogy p. o. Árvában s mi több ezen szegény megyében, 1872-ik év előtt senkinek sem jutott eszébe a bűntények vagy kihágások nyomozásánál érdembe hozott tanudijait a bíróságtól követelni, mert minden tanú csak polgári kötelességből jelent meg a bíróságokhoz és tanudijára csak akkor tartott számot, ha vádlott, vagy pedig az alaptalanul panaszló, elmarasztaltatván, illetőleg elutasíttatván — az illetőnek vagyonából a költségek tettleg be is hajtattak. Másként alakultak azonban a viszonyok, midőn a kir. bíróságok a tanuk dijait az utalványozott összegből rögtön fizetni kezdték. És pedig mindenekelőtt a kihágási feljelentések minden hónapban úgyszólván megkétszereztettek. Váljon nem-e azon intenzióból, hogy a hivatott egy rakás tanú rövid megjelenésért 60—80 kr., sőt 1 frtnyi napidijához könnyen juthasson e, nem akarom ugyan ezt positive állítani, de ennek ellenkezőjét sem cáfolhatnám meg. Továbbá igen gyakran történik a vizsgálatoknál, hogy azokhoz 10, sőt ennél is több tanú idéztetik. Minthogy pedig a megidézett tanuk sokszor a hely távolsága miatt későn jelennek meg a bírósághoz, vagy pedig vallomásuk hosszabb időt vesz igénybe, már többször tapasztaltam, hogy a délelőtt kihallgatott és tanúdíjban részesített tanuk nemcsak hogy a kapott tandíjt a korcsmában azonnal elitták, és felhevült állapotukban verekedést kezdtek, de még a ki nem hallgatott tanukat is oly annyira leitatták, hogy azokat délutáni időben csak elzáratni, vagy pénzbírsággal megbüntetni, de semmmi szó alatt kihallgatni nem lehetett. Ez világos bizonyítéka annak, hogy a rögtön és sokszor talán bőségben kiosztott tanudíj nem csak hogy hátrányul szolgál az igazságszolgáltatásnak, de sok esetben még forrása ij meg új kihágásoknak is. Azon felül bizonyossággal állíthatnám, hogy azon esetben, ha a tanuk csak akkor jutnának díjaikhoz, mikor vádlott elmarasztaltatik és a költségek végrehajtás útján behajtatnának, a tanuk nagyobb érdekeltséget is tanúsítanának a kihágás, vagy bűntény kiderítése iránt, mivel csak ekkor jutalmaztatnék meg fáradságuk. Végre, váljon az ország kárára nem szolgál-e az, ha egy járásbíró kezében minden év elején és közepén egyszerre 400 frt, vagyis összesen 800 frt adatik és ezen összeg oly hosszú ideig kamat nélkül hever, azt talán bizonyítani is felesleges. Mindezen felhozottakra valaki talán azt mondhatná, hogy az ország ezen tetemes összeget csak előlegezi, mert az elmarasztalt vádlottak minden költséget megtéríteni tartoznak és így ezen előlegezés tulajdonképen az országra nézve veszteséggel nem jár. Az igaz, lehetnek ilyen könnyen hivők, de másképen áll ez gyakorlatilag. Nem szépítem a dolgot, csak a valót hozom fel. Igaz ugyan, hogy minden elmarasztalt vádlott a költségeket is viselni tartozik, de nagyobb részt csak papiroson. Mert ha a járásbíróság a községi elöljáróságnak meghagyja, hogy az elmarasztalt vádlottól a megítélt költségeket hajtsa be, az rendesen pénz helyett csak szegénységi bizonyítványt küld be. Ily körülmények között kötelessége volna ugyan a járásbíróságnak a végrehajtót kiküldeni a költségek behajtása végett, de nem kockáztatik ismét az, hogy a végrehajtó szintén vagyonhiányról tesz jelentést és hogy e mellett ez utóbbinak fáradságát kellene ráadásul és ismét csak a bűnvádi eljárási alapból 5—6, sőt sokszor 12 írttal is jutalmazni?! A költség tehát csak szaporittatik és nevezett alap a megtérítés reménye nélkül elköltetik. Én tehát azon véleményben volnék, hogy bűnügyi és kihágási esetekben tanúdíjak csak valóban szükség esetében előlegeztessenek, továbbá hogy minden járásbíróságnak börtönháztartási és bűnvádi eljárási költségszirpén legfölebb 300—400 főt már egész évre állapíttassák meg s hogy végre ezen összeg is ne fél, hanem negyedévenként utalványoztassék. Talán e csekélynek látszó megtakarítás is kisebbíthetné legalább 100.000 írttal deficitünket; de hiába, takarékoskodnunk kell, mert valóban már azon határig jutottunk, hogy a krajczárt is megbecsülni tartozunk. B. J. KÜLFÖLD. A carlisták. Madrid, decz. 23. Ha minden számban úgy állana rendelkezésünkre egy egész hasáb, mint ahogy azt a modern keresztes lovagok épen nem igényelhetik, ha minden olvasónk kezében tartaná olvasás közben Spanyolország hadászati térképét, akkor tán áttekinthetővé tehetnek azon aprólékos rablási és gyújtogatási kalandokat, melyeket a spanyol legitimizmus fölkent lovagjai végbe visznek. Bár nem lehet tagadni, hogy e lázadók hazájukra nézve komoly calamitást képeznek, a műveit világ mégis kell, hogy mindjobban megvetendő kalandorságnak tekintse e dulakodást, melynek czéltalan és kilátás nélkül volta nyilvánvaló. Mert Spanyolország, mint azt Rios Rosas a cortesben viharos helyeslés közben fejtette ki, „soha, de soha sem fogja Don Carlost jó szívvel fogadni; bandái soha sem fogják Spanyolországot meghódítani vagy megtartani.“ Mire is támaszkodik a carlismus ? Miután a saltai törvény 1789-ben a nép képviselői által a király indítványára ünnepélyesen eltöröltetett, miután VII. Ferdinánd ez eltörlést 1830-ban újólag szentesítette; miután e törvény daczára Don Carlos hét éves polgárháborút idézett föl, mely Vergarában, hadseregeinek legyőzetése után, az általánosan óhajtott módon befejeztetett, és a bitorló futása által megpecsételtetett, miután VII. Ferdinánd gyermeke és törvényes örököse, II. Izabella Spanyolország törvényes királyává kiáltatott ki és egész Európa Don Carlos mellettével, elismerte II. Izabellát, mi joga lehet egy a törvény ellen fellázadott, legyőzött, a népképviselet és egész Európa által visszautasított trónbitorló fiának, magát egy szabadelvű nemzet korlátlan uralkodójának föltolni ? Érv az, ha egy csomó romlott pap telehazudja a falvakat, hogy a régi tizedet, az előbbi népbutitást, a hívek kizsarolását helyreállítsa ? Hogy a jelentékenyebb helységekben ez nem sikerült nekik , bizonyítja , hogy azok fegyverben állanak. Vagy tán az volna a döntő érv, hogy a Vatican clique-je innen onnan szedte vette követőivel egy theokraticus és absolutisticus Spanyolországot tartva a felvilágosodás mind magasbra verő hullámai elleni menhelynek, e bitorló érdekében aknázza ki egyre apadó befolyását. Vagy tán az nyom a latban, hogy az elkopott L’état c’est moi-féle elv alapján e kaland, mely előtt minden tisztességes segédforrás el van zárva, néhány vidék hallatlan kiszivattyúzásából élősködik. Míg a középkori rablólovag nyíltan bevallotta, hogy csak azért állítja meg a kereskedőt az országúton, hogy azt drága pénzen kiváltassa, addig itt rabláson élősködő udvartartás, tiszteletreméltó szertartásokkal űzött visszaélés, zsákmányra szomjúhozó komédiásmódra katonai rangokkal felsallangozott zsoldosok, mind együtt működnek, hogy a kalandor, hazug művet szédelgő módon álcrázzák. * Hogy a carlisták egyébiránt csak ott tudnak nagy hódítók lenni, ahol senki sem áll ellen, az újabban is kitűnt Olotban, hol a helyőrség a roppantul túlnyomó számban támadó ellenségeit négy napon keresztül verte vissza és végre is visszavonulásra kényszerítette. Mikor Radica, az ostromló banda vezére fölszólította őket, adják meg magukat, mert segélycsapatokra hasztalan várakoznak, a vitéz voluntariok azt felelték, hogy „nem iá szorultunk rájuk.“ Az orosz sajtó Klapka nézeteiről. A „Birzsevija Viedomosti« egy vezérczikkben ismerteti a Klapka Gy. tábornok által a törökországi ügyekről és hadseregről a „P. Lloyd«-ban közzétett czikksorozatot s azon megjegyzést teszi rá, hogy a tábornok által közlött adatok annál becsesebbek, mivel ő török szolgálatban állott, volt tehát alkalma azokat a leghitelesebb kütforrásból meríteni. Bevezetésében a czikk arra utal, hogy Magyarország sorsa szorosan lévén összefűzve a szláv kérdéssel, a magyar napisajtó éber figyelemmel kíséri a szláv világban, s nevezetesen Orosz- és Törökországban előforduló mozgalmakat. Ezután az orosz lap idézi a czikksorozatban kifejtett politikai nézeteket nevezetesen a konstantinápolyi orosz követ befolyására vonatkozó sorokat, s mondja: „A magyar hazafi ezen zársorai jelzik azon szempontot, amelyből ő Törökország jelen helyzetére nézett. De Klapka úr látszólag elfeledte azon éles fordulatot, mely Ausztria-Magyarország keleti politikájában a legutóbbi idő alatt történt s szem elől tévesztette honfitársainak roszul leplezett vágyait némely török tartománynak a Szent István koronájához leendő csatoltatására. Politikai nézetei meglepő hátramaradás által tüntetik ki magukat Ausztriára, úgy, mint Oroszországra vonatkozólag. Úgy látszik, hogy ő nem ismeri sem az indokokat, sem a czélokat, amelyek az osztrák-magyar kormány szemei előtt lebegtek akkor midőn a bosnyák kérdést felkavarta. ő dicséri a török katonaságot, sikert kiván Törökország hadereje gyarapításának s kívánja a hadügyi reformok befejezését biztositékképen Oroszország s keleti törekvései ellen, de olynemü eshetőségekről nincsen sejtelme, midőn Törökország kénytelen lesz magát »Ausztria« és a magyar igények ellen védeni. Korszerűbb politikai nézetek mellett másképen ítélne a magyar hazafi Törökországnak „Ausztria“ és Oroszországhoz való viszonyairól.“ Klapka úr egyebek közt azt állította , (a Birzs. Wied. szerint), hogy mindaddig, míg a török államférfiakat nem sikerül meggyőzni arról, hogy Ausztia-Magyarország a török birodalom iránt határozott, barátságos politikát követ, Konstantinápolyban mindig az orosz követ fogja mondani az irányadó legelső szót, s követünk nem ritkán amannak cselszövényei áldozatává leend, — úgy látszik, ez hozta ki az orosz lapot sodrából. Különfélék. Budapest, decz. 31. (U dva r i h i r.) Ma este 8—9 óra közt gróf Bellegarde, a király szárnysegédénél, estély tartatik, melyen az illető küldöttségek át fogják adni az ő felsége számára kifejezendő újévi kivonatokat. (Deák Ferencz) holnap el fogja fogadni Ráth Károly főpolgármestert, ki néhány városi képviselő kíséretében fog nála tisztelegni. Nagyobb küldöttségek fogadását Deák egészségi állapota fájdalom, nem engedi meg. (Kerkapoly és Tisza) belső titkos tanácsos urak, gróf Andrássy Gyula miniszter közbenjárásával ma délelőtt tették le ő felsége előtt az esküt. (A király jubileuma) alkalmából alapított emlékérmet számos honvéd is igényli, kik az olaszországi hadjáratban részt vettek, és mint a „L. C.“ értesít, e részben már számos kérvény adatott be. (A herczegprimás) számára, miután a bibornoki főméltóságra emeltetett, a főrendiházban — bevett szokás szerint — külön ülés rendeltetik az érsekek padja előtt a mostani egyik miniszteri székhelyébe. 1865-ben, midőn a főrendek a megyeházban gyüléseztek, Sczitovszky és Haulik bibornokok számára két ily külön asztal volt kijelölve. Haulik azonban nem jelent meg a felsőházban. (A dunapataji vál.kerületből) azt a távirati hírt közli a „Hunnia,« hogy Szederkényi Nándor szélsőbaloldali 1285 szóval Földváry Gábor „mérsékelt baloldali ” ellenében, ki 939 szavazatot kapott, képviselővé választatott. E kerületnek előbb Rákóczi és Vidacs János voltak képviselői, most pedig Szederkényit a 48-as kör ajánlá. (Egy magyar tanférfiú)ley Ferencz, a budapesti fővárosi főreáltanoda igazgatója az idén tölté be tanférfiúi pályája 40 évét. Ez alkalomból a „Népn. Lapja” tömör életrajzát közli, melyből a következőket adjuk : Ney 1824-ben született Budán, a középtanodát Fejérvártt, Sopronban és Szombathelyen végezte. Atyja kívánságának engedve, rövid ideig orvosi, majd a jogi pályára készült, azonban már 1833-ban eredeti, elfojthatlan hajlamának engedve, a nevelői pályára lépett. Számos éven át házi nevelő volt több előkelő hazai családnál, és e mellett a nevelészetet mint leendő tudományos szakmáját folyton a legnagyobb odaadással tanulmányozá. Sokat is köszön neki a magyar nevelés ügye. A hazai kisdedóvoda egyik megteremtője Ney volt, ki a nevelészeti irodalom terén is nagy tevékenységet fejtett ki és ebbeli munkásságára nézve hazánkban vetélytárs nélkül áll. 1844-ben a magyarországi kisdedóvó egyesület által a kisdedóvó képezde igazgatójává választatott és ezen állásában teljes tizennyolcz évet töltött, mig 1861-ben szab. kir. Pest városa közönsége által a pesti főreáliskola igazgató tanárává választatott. Azóta ezen intézet emelésének szenteli lankadatlan munkásságát, és az ő vezetése alatt lett a nevezett intézet az ország határain túl ismert nagy minta főreáltanodává, melynek eddigelé számosan köszönik kiképeztetésüket és mely legújabban a bécsi kiállításon nagy mérvű kitüntetésekben részesült.Neveléstani munkáinak nagy számából csak egyet említünk: »A népnevelés hatása Magyarhon népeinek erkölcsiségére« czimű a m. t. társaság által 1847-ben koszoruzott pályamunkáját. Azonkívül a nemzeti színház, a Kisfaludy-Társaság és a m. tud. Akadémia részéről többször nyeré el a pályadijat. A politikai pályára soha sem vágyott szereplésre. 1841—44-ben a „Világ« czimű politikai lap társszerkesztője volt; 1848-ben Trefort Á. visszalépése után a pesti Terézváros részére országgyűlési képviselőjelölt, a szabadságharcz alatt honvédtiszt volt; ezeket leszámítva egész élete az ifjúság nevelésének volt szentelve és annak ő most is ifjúi lelkesedéssel, lankadatlan erővel vezére. Ney az orsz. közoktatási tanács és számos újegylet tagja; a középtanodai tanár-egylet elnöke és fővárosi képviselő. (Az egyetemről.) Toldy Ferencz az egyetemi könyvtára okságról lemondott, helyébe a „Reform“ híre szerint az egyetemi tanács Horváth Árpádot ajánlja a kormánynak. A könyvtár az uj rendszernek megfelelőleg egészen át fog szerveztetni s nevezetes uj vételekkel fog gyarapittatni. A régi egyetemi könyvtárépületbe befalazott kőfaragvány-régiségek pedig áttétetnek a nemzeti múzeumba. Az egyetem s a nagyszombati papnövelde között 1723 óta folyamatban levő, a hontmegyei bozóki uradalomra vonatkozó pör tegnapelőtt Esztergomban egyesség utján kiegyenlittetett. Vonatkozik e pör mintegy 6000 hold erdő s 16 helység úrbériségére, mely vagyont eddig is a papnövelde birta, de az egyetemnek évi 7404 váltóforint haszonbért fizetett. A pöregyesség szerint az egyetem alapja kap 117.500 frt névértékű úrbéri kötvényt, a nagyszombati papnöveldéé marad az erdő és 52,000 frt úrbéri kötvény. Az egyetem ez alkuval a nevezett lap szerint jól járt; végül e lap megjegyzi, hogy Trefort miniszter rendeletet bocsátott ki, mely szerint ezentúl a zsidó jogtudorok is letehetik a kánonjogi vizsgát s viselhetik a juris utriusque doctori czimet. (Tóth Kálmán,akinek egy költeménye Felekiné asszony közbejött akadályoztatása folytán maradt el a második írói és művészi estélyről, a rendező-bizottság fölkérésére, „Idegesek" czimű új humorisztikus versét ígérte valamelyik közelebbi estélyre. (A f. hó 6-án tartandó írói-és művészi estélyre) Hajnalka költőnőnk, mint halljuk, félretévén a lantot, egy kis kukk-prédikácziófélét irt a modern férjek gyarlóságai ellen, melyet Sz. Prielle Kornélia asszony olvas fel. A második felolvasás Tors Kálmánnak egy talpraesett humoristikus genre-képe lesz, a szerkesztőségi irodák martyrjairól, az „Újdondász«-ról.Weber Karolinák, az a drezdai színház volt elsőrendű énekesnője olasz áriát és Mihalovichtól egy új dalt, Nádayné asszony Webertől és Gounodtól énekel. Blaháné asszony pedig új népdalokat énekel Langer Victortól és Simonffytól új népdalokat mutat be. A zenészeti részt végre Deutsch Vilmos és Blau Gyula művészeink játéka (Goldmarktól egy kettős) igen méltón fogja képviselni. (A Kubinka István képviselő elhunyta által megüresedett képv.hely betöltésére, a választók Rinca-Brózón tartottak értekezletet, melyen a »Gömöri Lapok« szerint, jelen volt Fáy Gusztáv főispán is. Az értekezlet Kubinyi Ödön jelöltségében állapodott meg, ki a hozzá menesztett küldöttség ismételt fölkérésére kijelenté, hogy a jelöltséget elfogadja. Programmja az 1867- diki kiegyezés föltétlen elfogadását hangsúlyozá. (Vámbéry a magyar irodalom felett ez évben is megírta a londoni Athenaeumban szokott évszemléjét és konstatálja, hogy az idén rajtunk is bebizonyult az az igazság, hogy ahol jólét nincs, ott hanyatlik az irodalom; utal a sok csapásra, melyek hazánkat a lefolyt évben érték és soványnak nevezi tudósítását. A rövid bevezetés után elsősorban áttér a tudományos irodalomra, megemlíti Frankenak: „A hazai és külföldi iskolázás a 16-ik században“ czímű művét kiemelve különösen annak részrehajlatlanságát a protestánsokkal szemben. Szól Ilmfalvy Pál kondavogul nyeltanulmányairól és azokat igen érdekeseknek mondja az összehasonlító nyelvészet művelőire nézve. Kun Gyula „Adalékok Krím történetéhez“ czímű művéről úgy nyilatkozik, hogy az fölülmúlja az eddig e téren megjelent munkákat; igen dicsérőleg említi Goldzihernek »A nemzetiségi kérdés az araboknál« czímű művét, kiemeli róla, hogyoly kutforrások nyomán íratott, melyek eddig nem igen voltak ismerve. Tokáy István művét a jezsuitákról igen értékesnek mondja különösen e szerzetnek Magyarországon viselt dolgait illetőleg. Kiemeli továbbá György Endre „Angol államférfiak és szónokok“ czímű művét, dicséri annak jó és vonzó irályát; végül még Szilágyi Sándor dolgozatait említi. A bevezetésben előadott ítéletének jogosult voltát — azonban főképen az eredeti szépirodalmi művek csekély számával bizonyítja. Ezek közül csak három művet talál említésre méltónak. Nevezetesen a »Délibábok hősét«, melyről azt mondja, hogy az sok tekintetben csakugyan megfelel a hozzá fűzött érdekeltségnek. J ó k a i n a k »A jövő század regényé«-ről így ír: »Ha az irányzat, mely Jókai regényében észlelhető, méltó volna bámulatos leírási tehetségéhez, akkor megérdemelné,hogy Dickenssel, vagy a legjobb franczia regényírókkal egy színvonalra állittassék. — A harmadik mű, amelyről megemlékezik, Vajda Jánosnak »A szerelem hőse« czimü költői elbeszélése, — melynek mesteri nyelvkezelését és élénk képzeletét dicséri, szerzőt Tóth Kálmán után legjobb lyrai költőnknek mondván. — Áttérve a műfordításokra, azt mondja , hogy e téren sokkal több történt; elősorolja az Akadémia fordító bizottsága által eszközölt fordításokat, Arany János Aristophanes-fordítását, megemlíti, hogy Shakespeare teljesen le lévén fordítva, Gregu is bízatott meg Shakespeare életrajzának megírásával ; szól Szász Károly fáradhatlan, ügyes tollának termékenységéről, a Fábián által gondosan fordított Argonauticonról; iden dicsérőleg ismerteti a természettudományi társulat működését, közlönyének munkatársai Thánt, Eötvöst, Szilyt, Lengyelt, Kriescht, Dapsy Lászlónak ügyes és hű Darvin-fordítását és meleg elismeréssel szól a budapesti Szemléről és annak szerkesztőjéről.Végül drámai irodalmunkról szól, melyet nem megvetendőnek mond, melynek művelői közül kiemeli Tóth Kálmánt, Bérczik Árpádot, Ráksi Jenőt, utóbbinak különösen „A krakói barák“ czímű színművét, végül legnagyobb drámaíróiról Szigligeti Edét, kinek Struensee-je érző századik műve, és kiről Vámbéry azt tartja,hogy rendkívüli termékenysége épen nem válik árára művei értékének. Ezekben ismerteti Vámhry ez évi irodalmi életünket. Ez ismertetés kapában tudomást veszünk azon ezüstről, melyet ugyicsak az „Athenaeum“ évi szemléjében találunk, amelyben horvát testvéreink irodalmát ismerteti Povics. Popovics a szerb és horvát irodalmat ismetvén, megemlíti a zágrábi délszláv akadémia közlőének munkatársai közül Racki, Danicic, Stojane Novakovicsot, a Kukuljevics Iván által szerkeszti „Codex diplomaticus regnorum Dalmatian, Catiae et Slavoniae“-t, a Danicic által kiadott régi boát költőket, Kosztics Lázár szerb-horvát dalait, zágrábi »Vjenac« beszélyeit és több egyéb művelelyek azonban már nem tartoznak a szorosan vő horvát irodalomhoz, (A pestvidéki kir. tövényszék) köréből a következő nyilatkozata vettük : Becses lapjának f. é. decz. 28. megjelent 21. számában »különfélék« rovatában »Illetékességi írdések“ czim alatt közzé tett és a pestvidéki kir.törvényszék által a megkegyelmezéseknél követeteljárásra vonatkozó közleményre nézve kötelességének tartom az ezen ügyben a nevezett kir. törvénszék által követett eljárást illetőleg következőket itatni : A kir. törvényszékek életbeléptetése óta a pestvidéki kir. ügyészség és a pestvidéki kir. törvénszék, valamint az ennek területén lévő k. járásbiróágok közt, mindenkor a legjobb egyetértés létezett s igy ép ezen jó egyetértésnek tulajdonítható az, hogy az idézett közleményben említett megkgyelmezések iránti előterjesztés is, a kir. törvényszék által a kir. ügyészséggel egyetértőleg, a kir. főügyézi rendelet leérkezte után harmadnapra elkészüítvén, még ugyan aznap felsőbb helyre fel is teresztetett. A kir. járásbíróságok a kir. ügyészségnél megkeresvényére már szintén válaszoltak. Mindaebből kitűnik, hogy a pestvidéki kir. törvényszéki és a legmagasabb kegyelmi ügy késedelem által illizáriussá nem vált. Tutschner Ágoston, pestvidéki kirügyész. („Magyar igazságügy“) czim alatt dr. Lőw Tóbiás, e kitűnő jogász kir. főügyészi helyettes, havi folyóiratot indít meg. Az első szám (mindegyik 3—4 ívnyi füzetből áll jan. 25-én küldetik szét, s előfizetési ára egy évre 8 frt, félévre 4 frt, mely a kiadó hivatalhoz, Zilahy Sámuel könyvkereskedésébe , Pestre (váczi utcza 9. szám alatt) küldendő. Az igen érdekes programaiból a következő pontokat közöljük: „Igazságügyünk reformjának körvonalai le vannak téve az eddigi törvényekben és törvényhozási tárgyalásokban. Az 1870: 26. törvényczikk 1. §-a a bírósági szervezet és az eljárás reformjára nézve a következő ígéretet proclamálja : »Addig is, mig a törvényhozás a felebbviteli biróságok, szervezetét a szóbeliség és közvetlenség alapján behozandó törvénykezési rendszernek megfelelőleg véglegesen megállapítaná.“ Majd ismét az 1871 : 30. törvényczikk 28. §-a újabban fennen hirdeti a szóbeli büntető és polgári eljárást. Az esküdtszék létesítését az 1871.31. törvényczikk 19. §-a a következő rendelkezésben helyezi kilátásba : »Az esküdtszékről külön törvény rendelkezik.“ Még részletesebb programmot tartalmaznak a különböző miniszteri nyilatkozatok 1867 óta. Nem tartjuk a törvények feladatának, hogy ily ígéreteket tartalmazzanak és csak azért hivatkozunk reájuk, mert véleményünk szerint ebből is csak az világlik ki, hogy a jogreform irányának körvonalai hazánkban megállapíttottaknak tekinthetők. Nem azért fogjuk azon intézményeket elérni, melyek a fennti idézetekben foglalvak, mert a törvényben mintegy meg vannak ígérve, — hisz az újabb törvény nem tartozik azt figyelembe venni, — hanem azért, mert a fejlődés általános törvényei utalnak azokra.. Az európai műveltség, a szellemi és anyagi haladás solidaritása következtében jogi életünk reformja lényegében a nyugati Európa jogintézményeihez fog simulni. Sajátos hazai viszonyainkat, nemzeti szükségleteinket nem kell elhanyagolnunk, de ezek miatt utóvégre is csak kivételesen fogunk eltérni az általános fejlődés folyamától. Csatlakoznunk kell az európai fejlődéshez az anyagi és alaki törvénykönyvek tekintetében. Örvendjünk, ha a. .kezdetben öntudatosan értékesíthetjük. És helyezzük abba büszkeségünket, hogy utóbb a fejlődésnek mi is közreműködő tényezői lehetünk. Számot adtunk azon tényekről, melyekre támaszkodva indítjuk meg vállalatunkat, azon szellemről, melyben tevékenységünket kifejteni akarjuk, azon irányról, melyben haladni kivánunk. Rövid körvonalakban legyen szabad még folyóiratunk főbb rovatait bemutatni. 1. Irányczikkek az igazságügyi reform kérdéseiről. 2. Codificatio : javaslatok, bizottsági és parlamenti tárgyalások, bírálatok. 3. Jogtudományi értekezések a magánjog, a kereskedelmi jog, a büntetőjog, a polgári és büntetőeljárás, a közigazgatási jog köréből szoros kapcsolatban az igazságügyi átalakulás kérdéseivel. 4. Törvényszéki csarnok. Jogesetek kritikai ismertetése különös vonatkozással az újonnan alkotott törvényekre. 5 Börtönügy. 6. Igazságügyi közigazgatás. Rendeletek. Hivatalos. 7. Külföldi törvényhozás és jogszolgáltatás. A külföldi intézmények ismertetése egyes jogesetek és tárgyalások fonalán. 8. Bel- és külföldi irodalom. Érdemleges bírálatok és ismertetések. A jog- és államtudományok bibliográfiája Zilahy Sámuel könyvkereskedő gondos szerkesztése mellett. 9. Különfélék a hazai és külföldi jogéletből kritikai szellemben. — Megindítjuk vállalatunkat és azt a jogászközönség figyelmébe ajánljuk. Kérjük pártolását és ha elérkezett már az idő, hogy egy ily komoly törekvésű tudományos folyóirat fennállhat Magyarországban, ennek érdeme nem minket fog illetni, akik csak megindítjuk a vállalatot, hanem a pártoló közönséget, amely támogatása által létezését és felviirágzását lehetővé teszi.«