Pesti Napló, 1874. szeptember (25. évfolyam, 199-223. szám)
1874-09-01 / 199. szám
nem kimérve sem időt, sem fáradságot és pénzbeli áldozatot, kinek a gyűlés fáradalmai elismeréséül háláját jegyzőkönyvileg fejezte ki, bízatott meg az előmunkálatok vezetésével, mely czélra egy külön választmány is alakíttatott. Mohaupt úr azóta lelkesen és lankadatlanul működik, biztatván, serkentvén kartársait az egyesülésre. Óhajtandó azonban, hogy az ország minden megyéjében, minden járásában támadjon oly buzgó férfit, ki minden halasztás nélkül kartársait értekezletre összehivja, ott az ügyet érdemlegesen tárgyalja és határozatukat Mohaupt úrral mielőbb közölje, hogy ez módját annak ejthesse, a beérkezett tudósítások nyomán a többi intézkedéseket a nagyszerű terv keresztül vitelére megtehetni. Mi részünkről örömmel üdvözüljük a községi jegyzőket munkásságuk ezen terén és midőn a további mozzanatokat figyelemmel kisérni fogjuk, őszintén kívánunk szerencsét a saját sorsukon segíteni törekvő lelkes férfiaknak. A magyar büntető törvénykönyv javaslata. (Kacziány Nándor kir. törvényszéki bírótól.) H. (Folyt.) Akármiképen tárgyaltassék a bűnper, szükséges, hogy a jogsértés valódisága megállapítva legyen, mégpedig aszerint, amint a jogsértés kellékeit a büntető törvénykönyv megállapítja. Ezt nevezik a büntethető cselekvény tárgyi tényálladékának. A boszorkányperek sötét korában elégséges volt ugyan, hogy valaki megbetegedjék, vagy egy tehéntulajdonos állítsa, hogy tehene véres tejet adott, s egy asszony megnézte légyen útközben a megbetegedettet, vagy a tehenet, miszerint az ilyen néző asszony boszorkányságért perbe fogassék ; de mai napon, úgy hiszem, a józan gondolkozású ember megfogja kívánni, miszerint alaptalan gyanúsításokért embertársai ne üldöztessenek, hanem legelőbb is megállapittassék: történt-e, vagy megkíséreltetett-e a jogsértés ? és ha erre törvényes bizonyíték nincsen, a fenyítő eljárás megszüntessék. Megállapittatván a jogsértés — mint emberi cselekvény — tárgyi tényállása, hol a tettes ismeretlen, az eljárás abban hagyatik, ha azonban oly körülmények tűnnek elő, melyek a tény és bizonyos személy közt oly szoros összefüggést tanúsítanak, hogy azon személy tettesül tartható, akkor ezen ténykörülmények megállapítandók, s ezen az összefüggést tanúsító körülmények bűnösségi jelenségeknek és bizonyítékoknak mondatnak. Megállapittatván a bűnösség némely jelensége, az alanyi tényálladék megállapítása eszközöltetik, vagyis a gyanúsított egyén mindazon személyes körülményei vétetnek fel, melyek a tárgyi tényálláshoz az egyén minőségénél fogva szükségesek, melyek a bűnösség, illetőleg csak tettesség vagy ártatlanság kiderítését elősegítik, vagy megállapítják, és melyek a büntethetlenséget vonják maguk után, valamint, melyek a büntetés kimérésére befolyással lehetnek. Vannak ugyan nemcsak tekintélyes jogtudósok, hanem törvénykönyvek is, akik és melyek ezen megkülönböztetést nemcsak elvetik, hanem kárhoztatják is, de gyakorlati tapasztalatlanságukat csak akkor kárhoztatnák, ha a jogtudomány arczul csapása az ő személyük körül forogna, ha alaptalan jelenségek folytán becses személyük hurczoltatnék a vádlottak padjára s ott kellene rettegniük: vájjon nem mondatik-e fejekre a bűnös, mielőtt a tárgyi és alanyi tényállás megállapittatott. Pedig minden jogász tudja, hogy az ártatlanság bizonyítása sokkal nehezebb, mint a bűnösség állítása. Azt pedig a gyanúsítottra róni, hogy valami büntethető cselekvény el nem követtetett, valódi jogképtelenség. Igaz ugyan, hogy ezen megkülönböztetés sok elméleti és gyakorlati nehézséggel jár, s ott, ahol a bíró hatrozott szabályok megtartására köteleztetik s a bizonyítékok szabad mérlegelésében tapasztalatlan, viszásság is követtetik el, de a bizonyitéki tan azon szabályait, melyek az életbölcseség és jogtudomány haladásának újabb vívmányai, egészen mellőzni nem szabad, mert különben az igazságszolgáltatás veszélyeztetése mellőzhetlen. A lelkiismeretes bíró nem tudja eléggé megbecsülni azon jogbölcsészek fáradozásait, akik a bizonyítási tantételek megállapításának szentelték munkásságukat s a jogtudománynak azon lendületet adták, hogy nemcsak az anyagi igazság kiderítéséhez biztos és észszerű alapot nyújtottak, hanem a bírónak a büntetés mértékére nézve is a szükséges útmutatást szerzettek. Az is igaz, hogy az alanyi ténykörülmények kivált minősített bűntetteknél, a bűntények tárgyi tényállásának kiegészítő részei , de azért a gyakorlati karaiak soha sem szabad szem elől téveszteni, melyik Ténykörülmény tartozik csupán csak az aláannyira levelet, mint inkább egész könyvet írtam neked. Legalább beszélgetni akarok veled, ha már nem láthatlak. El kell mondanom, minő érzelmek járják át szivemet s minő gondolatok népesítik be agyamat. Legalább lelkem legyen oldalad mellett, ha testem nem repülhet hozzád. Hosszú levelem által minden időmet neked akarom szentelni, mit fontos politikai elfoglaltságom fennhagy. Asztalomon hemzseg a sok levél, irat, számla, jelentés, könyv, czikk s röpirat; de most valamennyit utálom, félrevetem, hogy egyedül csak a felőled való gondolkodásnak szenteljem magamat, hogy csak veled beszéljek, s írjam e hosszú levelet, mely csak silány rajza azon végtelen, természetfeletti szerelemnek, mely szivemben irántad ég, s mely ahelyett, hogy fogyna, napról-napra nőttön nő. Ez okból több levelet ma nem akarok írni. Ha írnék r megszentségtelenitém azon emléket, melyet imádott Carolinárumal való hosszú társalgásom maga után hagy. S mivel ma senkinek sem akarok írni, jószágigazgatómnak sem írok. Parancsold meg neki, hogy adja el Antoniot. Mond meg neki, hogy pompás magasztaló hirdetményt tegyen,írjon felőle. Mérje meg lelkiismeretesen, s írja ki, hány láb és hüvelyk magasságú termete. Magasztalja idomainak szobrászi tökélyét, szemeinek értelmes kifejezését, testi erejét, fiatal korát, s teljes egészségét. Mondd neki, hogy számolja el abbéli szép tulajdonságait, miszerint igen alkalmas valamely urasszonynyal való társalgásra, gyermek mulattatására, s család kiszolgálására. Mondd neki, hogy meg ne feledkezzék nyelvis irodalmi ismereteinek felemlitéséről, mi kétségkívül sajátságosnak fog feltűnni; de ezen tulajdonságainak felemlitése egyszersmind méltányos is. S hogy lásd, mily sokat ér rabszolgánk, mondd meg a jószágigazgatónak, hogy az Antonioért kapott összeget adja át neked, s irántad való nagy szerelmem emlékének szentelve, végy rajta valamely becses ékszert. Hányszor eszembe jut Ricardo! Mennyire szeretném látni ! Fiam, fiam, atyád úgy imád, mint gyönyörű anyádat! Szeretném, ha soha sem kellene elválnom tőletek. Nyujtom-nyujtom levelemet, hogy nyújtsam életemet ama képzelet által, miszerint köztetek vagyok. Mily kellemetlen érzést kelt fel bennem itteni egész környezetem! Szivem, az otthoni kedves fák árnyában rakta fészkét. Isten veled, Isten veled , áld és csókol férjed.« (Folyt. köv.) nyi tényálladékhoz, és melyik alanyi ténykörülmény teszi a tárgyi tényállás kiegészítő részét, és nem szabad elfelejtenie, hogy minden ténykörülménynek észszerűleg bebizonyítottnak, illetőleg valódilag fennállónak kell lenni, ha igazságos ítéletet — akár marasztalásra, akár pedig felmentésre— akar mondani. Az alanyi jelenségek, t. i. az ismeretes tettes vagy gyanúsított egyén személyes körülményei és viszonya a tényhez, a polgári perben ritkán fordulnak elő, mert ott büntetésről nincsen szó, s a polg. perrendtartások a tény és jogkérdés bizonyítékait mégsem mellőzik , míg újabban a bűnvádi eljárások szabályaiban a bizonyítási szabályok mellőztetnek, holott itten a bűnösség kimondásával az elítélt személy nemcsak becsületét, szabadságát, sőt életét veszti, hanem a vagyoni kártalanításban is mint bűnössége következményében elmarasztaltatik. Azon büntető törvénykönyv tehát, amely az alanyi tényállásra kevés vagy ferde súlyt fektet, veszedelmesebb úgy az államra, mint az egyes polgárokra, mint egy tabula rasa, mely mellett a biró a jogtudomány vívmányait szem előtt tartani köteles. Megérintvén, miszerint a bűnper lényege a jogsértés és a jogsértés elkövetőjének személye valódiságában keresendő, a törvényhozó soha se felejtkezzék meg azon főelvről,hogy a büntető törvénykönyv tárgya csak jogsértő tett vagy ennek kísérlete lehet s a bíró csak e felett ítélhet, ellenben azon jelenségek, melyekből jogsértések keletkezhetnek, valamint oly egyének, akik a jogbiztonságra általánosan veszélyeseknek tartatnak, nem a bíróságok, hanem a rendőrség eljárása és szorosabb felügyelete alá tartoznak. Ezen fővonások szerint fogjuk ismertetésünket folytatni. .. Korántsem kicsinyeljük azon nehézségeket, melyekkel egy jó törvény alkotása jár, de ha azon óriási nehézségeket szemügyre veszszük, melyek egy alkalmatos büntető törvénykönyv alkotásának útjában állanak, a legnagyobb elismeréssel kell méltányolnunk az igazságügyminiszter indokainak 3-dik lapján azon állítását, hogy a javaslat készítésénél buzgalommal kerestettek fel és lelkiismeretesen használtattak fel mindazon források, melyek egy helyes, és hazai viszonyainknak is megfelelő büntető törvénykönyv készítésére nézve irányadók. Hogy a miniszter ezen állítása nem nagyítás, azt a szakértő a törvénykönyv minden szakaszából, sőt az egyes kitételek gondos megválogatásából átláthatja, s e tekintetből nem lesz felesleges a törvényjavaslat szelleméről, illetőleg jellegéről tudomást venni. Újabbkori törvényhozásunknak egyik fő jellege a kicsiny melléknézetek által előidézett bátortalanság és a tekintélyek tiszteletéből származó stabilizmus. Ilyen töprenkedő bátortalanság jellegére mutat a miniszter azon igyekezete, hogy büntető törvénykönyvünk hazai viszonyainknak megfelelő legyen. Ezen a hazai viszonyokra hivatkozó törvényhozási szólam a 60-as évek elején merült fel azok ajkán, akik az európai törvényhozás elméleti haladását elismervén, a magyar gyakorlati jogelvek helyességét hirdetni nem merték, s ilyen szólamok mellett a jogtudomány vívmányait mellőzvén, szerencsétlenül experimentáltak. Az állami és helyi viszonyokat igenis kell a törvény egyes részeiben tekintetbe venni, de egy óriási tudomány tárgyánál, mint egy büntető törvénykönyv, az állami és helyi viszonyokat a rendszer alapjául elfogadni, s a jogtudomány vívmányait azoknak feláldozni, nem lehet. Ennél fogva helyesen cselekedett a miniszter, midőn — mint az indokolt 3-ik oldalán mondja — »folytonos és különös figyelem fordittatott az 1843. évi javaslatra«, de bátortalanságra mutat, hogy »nem foglaltatott a jelen törvényjavaslatba egy tétel, egy megállapítás sem, mely ellenkeznék az 1843. évi javaslatnak megfelelő tételével vagy megállapításával, hacsak az eltérés szükségessége, gondos bírálat és egybehasonlítás után, kikerülhetlennek nem bizonyult.« A bátortalanság gyanúja azonban eloszlik, midőn csakhamar kijelentetik, hogy: »senki sem vonhatja kétségbe azon igazságot, hogy bármily helyesnek látszó elmélet követtessék valamely törvény készítésénél, bármily erősen megállapítottaknak mutatkozzanak annak elvei és intézkedései, valódilag megállapítottnak mégis egyedül az tekinthető, a mi hosszú időn át a gyakorlatban fenállt, s a minek helyessége kitűnő eredmények által igazoltatott.« Ezen megdönthetően igazsággal leróvja azon köteles tiszteletet, melylyel az 1843-iki büntető törvényjavaslat készítőinek tartozik, de szabadkezet tart fenn a jelen törvényjavaslat számára, amit örömmel üdvözölhetünk. Hogy az 1843-iki törvényjavaslatnak készítői az európai büntető törvénykezést behatóan tanulmányozták s a jogtudomány akkori színvonalán állottak, valamint hogy a gyakorlat és akkori közszellem áradatát fölismerték, tagadhattak, de hogy azóta ezen a téren sok tapasztalás történt és a jogtudomány kifejtésében a haladás nem szűnt, ez csak az utóbbi évek dicsősége s igy az 1843-iki munkálat teljes méltánylása mellett kötelességünk a 30 éves tapasztalatokat és jogtudományi haladást hasznunkra fordítani, azonban nem tanácsos a büntető törvénykezés oly áramlata által elsodortatnunk, mely a gyakorlati élet kívánalmait, a jogbölcsészet, jogtudomány, állambölcsészet és nemzetgazdászat követelményeit mellőzve, a hatalom követeléseit előtérbe állítja s az alapelvek összetévesztésével világos útmutatást sem a polgárnak és magaviselete sem a bírónak nem nyújt hivatásos eljárása és magaviselete irányzatára. Ha a buzgó rendőrség és ügyészség tevékenysége czéljául csak azt tűzi ki, hogy az elfogott egyének és bűnperek nagy számaival a statistikai adatok mennyiségét szaporítsa s azt ujságilag is kürtölje, az még egy ország romlottságát s az államcások veszélyének mérvét nem tükrözi vissza, de igen is árt az állam becsületének és sérti annak jogérzetét, aki a tevékenység mellékczéljait ismeri. Nem kell aztán csodálkozni, ha ily vakbuzgó tevékenység a nép ellenszenvével találkozik, s az üdvös intézmények az államszervezetben egészséges gyökeret nem verhetnek. Ezen tapasztalást nem kell szem elől téveszteni a büntető törvénykönyv alkotásánál sem, mert a büntethető cselekvények túlbuzgó szaporítása és az államcélnak meg nem felelő szigor, a polgárok rokonszenvét veszti. Midőn a miniszter úr indokainak 3-ik oldalán azt mondja : »Fájdalom, az 1843-ik évi javaslat nem emelkedett törvényerőre, s úgy nem eredményezhetett gyakorlatot, melynek megállapításai az átvizsgálást legbiztosabban tájékozhatták volna,« Önkénytelenül vetődött fel a kérdés, váljon egy egészen új alapú büntető törvénykönyvet kapunk-e ? vagy vétetett-e más valamely meglevő büntető törvénykönyv alapul? Megvalljuk gyengeségünket, hogy inkább voltunk hajlandók az utóbbit hinni s nem került sok keresésbe és összehasonlításba, hogy az uj büntető törvénykönyvi javaslat szellemét s jellegét az 1871-ik év jan. 1-én az északnémet szövetségben életbe lépett büntető törvénykönyvben, mely 1872-ben egész német birodalomra kiterjesztetett, megtaláljuk. Ha szemügyre veszszük, hogy tudományosan tekintve minden állam, mint jogállamnak, ugyanaz a czélja, hogy a jogsértés sehol sem tűrhető, hogy a bűnösség az emberi átalános természet folyománya s így egyik büntető törvénykönyvnek a másiktól csak annyiban kellene különböznie, amennyiben az állam szervezete és a helyi viszonyok részben, de csak kevéssé szükséges részletekben, némi eltérést követelnek, akkor csak üdvözölhetnék a miniszter úr azon választását, hogy a jogtudomány átalánosságánál fogva azon tekintélyek előtt hajlott meg, kik munkásságuk eredményéül egy egész nagy s úgyszólván legmiveltebb népet legújabban láttak el egy büntető törvénykönyvvel. Mennyire szerencsés volt ezen választás lássuk közelebb. A tatai hadgyakorlatok. (Saját tudósítónktól.) Tata, aug. 29. A hadműveleteknek első ciklusa a mai gyakorlattal véget ért. A combinitv támadások egész sorozatát tüntették fel az eddigi gyakorlatok, s a ma tartott rövid művelet e nemben az utolsó volt. A csapatok Tata közvetlen közelében, egy téren dombokkal átszelt, hullámzó terepen állottak fel. A művelet fősúlya a tűzharczra fektettetett, melynek feladata volt megrendíteni az ellent s csak a végső támadás tartatott fenn a lovas osztályok számára. Kilencz óra volt, midőn ő felsége a gyakorlat terére megérkezvén, a művelet megkezdetett. A lovas osztályok nagy tömegekben az átszelt terep mélyedéseit foglalták el s csak magasan fekvő helyről voltak láthatók. Az emelkedéseken a tüzérség foglalt helyet. A lovasság taktikai mozdulatok által igyekezett kezdetben mindkét félről előnyös positiót foglalni, miközben a tüzérség a lovas osztályok háta mögött azok mozdulatainak megfelelő tűzvonalba helyezkedett. Ütegek csak koronként voltak láthatók, midőn egy-egy lovasosztály háta mögött felfejlődvén, az ellen tömegben álló lovasságot kellett valamely hely elfoglalásától visszatartaniok. Az ütegek legnagyobb része vagy a lovassággal együtt völgyekben, vagy a műveleti tér központjának látkörén kívül volt elhelyezve. A műveleti tér északi részén négy tábori üteg volt felállítva, mely az ezen részen működő lovasosztályok fedezete alatt hosszú tűzvonalba fejlődött fel. A déli részen, az oszlopba felállított huszárok és dzsidádok jobb szárnyán szintén négy üteg helyezkedett el. Hosszú ideig csak a csapatok ide-oda mozgása volt látható. Itt egy féldandár huszár, amott egy ezred dzsidás vágtatott át a dombokon. Voltak pillanatok, midőn teljesen üres volt a csatatér. A déli részen teljesen eltisztult a lovasság, midőn északról nagy tömegben nyomultak fel huszárok, dzsidások és ütegek. Egy pillanat, s a felhőborította déli láthatár egész hosszában felvillant a puskapor tüze. Magasra emelkedő szürke füst szállott fel a dombokról , még mielőtt eljutott volna a déli hadálláshoz az ágyúhangja, vágtatva tűntek el a terepfedezet mögött az ott tömegben megjelent lovasok és ütegek. A füst riasztotta őket el; a dörrenés már fedezet mögött találta őket. Elkezdtek beszélni délről az ágyuk, melyeket senki sem látott a távol messzeségben. Egy sor villanás, magasra emelkedő füst s azután, mintha késni szeretne, egy irtózatos dörrenés. A csata meg volt kezdve. Mintha földből bújtak volna ismét elő, megjelentek északon az ütegek s szemben foglalták a tűzzel állást. Délen lovasosztályok nyomultak előre az ágyutűz fedezete alatt. A déli ütegvonal mozdulatlan maradt. Nem igy éjszakán. Az ott felállított tüzérség a lovasosztályokkal versenyt foglalt és változtatott állásokat. Bámulatos könnyűséggel igazodott az őt követő lovasság mozdulataihoz; tüzelt folyton s mozgott folyton. Délen csak a puskapor füstje, s az ég sötéten felvillanó tűzláng jelezte, hol áll az ellenfél tűzvonala. Az ágyuk pokoli zenéjében, a por és füstfelleg közül egyszerre vágtatva bontakozott ki délről két század dzsidás villogó fegyverével. A dzsida villogó csúcsa, s a négyszögű kucsma látszott csak, mintha egy hömpölygő ár rohamos sebességgel vitte volna magával e katonákat, elborítva fülig, úgy tűntek fel az úszni látszó hsidák és a füst és porgomoly felszínén lebegő emberfők. Csak a föld rengése, s a lovak tüsszögése árula el, hogy az embereknek szilárd talaj van lábaik alatt. Minden szem az északon álló ágyúfedezet felé tartott, mert arra célzott a roham. A lovasság az ellenrészein oszlopban gyülekezett, s támadólag fogadta a dzsidásokat. Ezalatt az északon álló tűzvonal jobb szárnya a műveleti tér közvetlen közelébe vonult, s a rohanó lovasok oldalán felállított ágyuüteg mellett büszkén lengő vérpiros zászló elég érthetően mutatá a tűzvonalt, mely a megtámadott oszlop végromlását jelenté. Egy pillanat műve volt, s ezen üteget követte egy ezred huszár, mely a dzsidásokhoz csatlakozott; jött a második, majd a harmadik üteg, s utána és mellette sűrü tömegben megszámlálhatlan lovasság. Az északi részen ,az ütegek hasztalan törekedtek megrendíteni a támadó lovasságot. Az ágyúk közelebb vonultak egymáshoz, a támadó sereg hoszszú, fejlődött vonalba bontakozott, melynek két szárnya messze túlnyúlt a déli csapatok hadállásán. Csak egy mozdulat e rettenetes karokkal, melyeknek iszonyatos ujjait a két szárnyra vonult ütegek képezték, és ezekre szétzúzva kerül ki még oly hatalmas és bátor csapat ez óriási ölelésből. A porfelleg eloszlott, az ágyú elnémult, s egész nagyszerűségében tárult fel a látvány, melyet egy még be nem kerített, de egy mozdulattal szétzúzható sereg teljes tehetetlenségében nyújthat. Ő felsége pihenőt fuvatott s rövid ideig kíséretével beszélgetvén a művelet egyes mozzanatairól, hazaindult, hol 4 órakor udvari ebéd tartatott. Ez okból tartott ma a gyakorlat is a szokottnál rövidebb ideig. Az ebéden a tábornokok, az idegen tisztek, s egyebek közt Kiss Gábor református lelkész is részt vett. Öt órakor ő felsége egész kíséretével Sikágyra ment vadászni, ahonnan 1/28 órakor tért vissza. Aug. 30. Ő felsége ma d. e. 11 órakor a helybeli honvédlaktanyát látogatta meg. Kíséretében voltak Edelsheim-Gyulay b. budai főhadparancsnok s számos magasrangu katonatiszt. A városba vezető utat, s a honvédlaktanya előtti tért beláthatlan néptömeg foglalta el, mely ő felségét riadó éljenekkel üdvözölte, mit ő felsége kifáradhatlanul szívélyesen viszonzott. A laktanya kapujánál a tatai 64-ik zászlóalj parancsnoka, E eny százados, valamennyi ott állomásozó honvédtiszttel egyetemben fogadta ő felségét, ki erre az egész kaszárnyát megvizsgálta. Különös figyelemmel szemlélte meg a szerelési raktárt, s a kórházat, sőt a konyhába is lement, hol épen akkor készült a gulyáshúsból álló »menage« a kilenczszáz emberből álló zászlóalj számára. Ő felsége legmagasabb megelégedését nyilvánította a kaszárnyában uralkodó rend és tisztaság fölött és dicsérőleg nyilatkozott az étel minőségéről. Épen ott lévén a frissen sült komiszkenyér, ő felsége Rényi százados kezéből, ki azt neki megmutatá, elvett egy czipót, s ebből egy falatot levágott. Kíséretéhez s a honvédtisztekhez fordulva megjegyzé, hogy a levágott falat igen ízlett neki. Fél órai ott időzés után tért vissza ő felsége a még lelkesebben éljenző közönség között a kastélyba. E pillanatban (délután 2 óra) hosszú sora a kocsiknak megy ki az uj puszta környékére, hol ő felsége tiszteletére tiszti futtatás rendeztetik. BELFÖLD, Győr, aug. 29. (A kiállítás.) Győrött a magyar orvosok és természettudósok nagygyűlése alkalmával a győrvidéki gazdasági egyesület, a tudósok tiszteletére érdekes termény és iparkiállítást rendezett; képviselve voltak: a gazdasági terményé, kézi ipar tárgyak, gazdasági gépek és gyártmányok, régiségek, női kézimunkák, rajzok és festmények. A kiállítás a megyeház nagy- és kistermeiben, a főispáni lakban, a főgymnasiumi helyiségekben s a megyei fáskertben ízléssel volt berendezve, mely Szilágyi Gáspár püspöki kormányzó s kiállítási bizottsági elnök érdeme. Az egészen előnyösen látszott meg a bécsi kiállítás közvetlen szemlélete. A termény kiállításban Kruesz Krizoszton főapát, Zalka János püspök, Simon Vincze csornai prépost uraké tűntek ki kiválólag. Szabó Kálmán écsi borai nagy elismerésben részesültek. Az iparosok remekeltek. Stádel Károly saját gyártmányú gépei nagy feltűnést keltettek a gazdáknál . Nagy Mihály győri tésztagyáros kiállítása, mely a bécsi kiállításon is nagy figyelmet gerjesztett, eredeti s folyton emelkedő kitűnőségben tündöklött. A régiség-kiállításban néhai gróf Viczay Héder-féle gyűjtemény, melyet gróf Khuen Károly örökös állított ki, kiváló figyelem tárgya volt; a gyűjteményben különösen a török foglalási korszakra vonatkozó tárgyak igen nagy mennyiségben s meglepő kitűnőségben vannak képviselve; érdekes még Ebenhöck Ferencz kanonok kiállítása, kő és bronz-korszaki tárgyakból. A rajzok közt általános bámulatot keltettek: egy egyszerű falusi gyermek rajzai, a ki a győri ev. iskola 3-dik osztályának növendéke, alig 13 éves s még nem is egészen egy éve, hogy rajzolni tanul s a bíráló bizottság ítélete szerint rajzai a szó valódi értelmében oly tökélyesek, hogy a műértők nagy jövőt jósolnak a ritka tehetségű egyszerű falusi fiúnak, úgy hívják: Papp József. Szépen vannak képviselve a női kézimunkák is, a győri nők szép versenyt fejtettek ki ezen téren. Legkiválóbb tetszésben részesültek : Kastner Regina fehér himzetü s a bécsi rotundát kiábrázoló zsebkendője, mely valódi himzési remek; továbbá Gotf Fanny fehér és színes himzetü munkái s Landthaller Kornélia hímzése. A többiek is mind kitűnő művei a gyengéd női kezeknek. — Van egyéb tárgyak közt Kiss Sándornétől kiállított egész menyasszony-öltözék is a múlt századból gazdag aranyos díszítéssel, mely a múlt század első felének öltözet ismeretére érdekes adatul szolgál. Ezen felül a helybeli nőnevelőintézetek is érdekes kiállítást rendeztek a növendékek munkáiból. Petz Vilma leánynevelő tanintézetének tanügyi kiállítása valóban meglepte a szakértőket s a nagyközönséget; képviselve volt ott minden : a növendékek írásbeli dolgozataitól kezdve, a női kézimunkák, rajzok nagy mennyiségben s néhány igen sikerült festmény; a svájczi modorú minta-munkakönyv szintén ott díszelgett; a szemléltetéshez van gazdag termény-gyütemény is, rovar-, ásvány- és növény-gyűjtemény, természettani szerek s még a gazdasszonykodás tanításához szükséges rokka sem hiányzott. A tanszer- és kézi munkák kiállítása csupán ezen egy intézet részéről egy egész termet foglalt el, ízléssel rendezve. A kitűnő berendezésű intézet, mely úgy látszik teljesen a kor szifonalán áll, általános elismerésben részesült a tömérdek látogató által. A többi intézetek, mint Zalud és Sveczény úrhölgyek és az apácza-növendékek szintén szép műveket állítottak ki. Szóval Győr a kiállítás által szép haladást tüntetett elő. A kiállításnak összesen több mint tízezer látogatója volt, ami szép érdekeltségről tanúskodik. K. Korytnicza, aug. 27. (Néhány szó a fürdőről.) A mai nap fölösleges a koritniczai gyógyhelyet hatalmas vizével és gyönyörű fekvésével dicsérni, miután eme gyógyvizet és e szép helyet már sok ezer ember ismeri, s ki tudja, ezek közül e víznek bányán köszönik egészségüknek helyreállítását, magam is azok közé tartozom, kik e viznek gyógyhatását magasztalják. Ez alkalommal azonban nem a víz jótékonyságát akarom dicsérni, hanem az igazgatóság figyelmét arra felhívni a mi hiányos és megrovandó. E gyógyhelyre kiválóképen magyar úri közönség jön össze ennek érdekében azonban az igazgatóság mai napig sem látta jónak az Albrechtsbrunn-t, az Andreas Capellet sat. magyarra fordítani, mert hát mióta ezen gyógyhely a kincstártól átvétetett, azóta a gyógyhelyen semmit sem javítottnak. Nehezen csalódom, ha azt vélem, hogy Korytniczán a megjelenendő vendégközönség egy évben vagy 70.000 forintot otthagy, ebből, ha csak más ok nem forog fenn, csak kell jövedelemnek lenni; ennek daczára a főutak sem sepertetnek, ezeket az úrnők seprik le ruhájukkal; az állathulladékok ott hevernek hetekig. A rozzant és nem tiszta fürdőházban, melyben egy fürdés, nem számítva az ajándékot, mert 5 krba kerül, benn van a gőzkazán és egy mezítlábas tótnak felügyeletére bízva. Ennek veszélyes voltát ugyan meggondolta-e az igazgatóság, és tudja-e azt, hogy e fürdőhelyen mily üzletet visznek véghez a kiváltságos és nem kiváltságos személyek között, és hogy itt száraz fürdőt is adnak, a mennyiben a kádból a víz kifoly ? A nem beteg vendégnek nincs baja, jól eszik és iszik is, de a betegnek meg van a maga kínja, miután a table d’hotenál nem ehetik, a kegyelem útjára van kitéve, ha csak nem kiváltságos személy, mert piszkos terítéken és csak is kegyelem útján abból kap enni, amiből a table d’hote vendégek nem kapnak, de drágább azért Ez történik a felső vendéglőben, mert Juhászné asszony a fürdő társulatnak kegyelt asszonya. Mintha a vendégek ő miatta jönnének. Az alsó vendéglőben pedig enni azért nem lehet, mert ott a paprikát, zsírt, s eczetet nem kímélik, itt az ételekre még más mondanivaló is lenne. A lakásért illendő árt vesznek, de azért nem tartják érdemesnek az ágyakat tisztán tartani, és a jól megfizetett cseléd még csak arra sem érdemesíti a vendéget, hogy ivó vizet hozna. Különös figyelmet érdemel a korytniczai pék, ki egyúttal fuvaros is. Ez az úr, mint látszik, azt hiszi, hogy a vendégek vannak ő érte. A kocsit megrendelő vendéget háló a köntösben akképen fogadja, hogy rá nem néz, s midőn kijelenti, hogy holnap emez vagy ama kocsin elutazhat, a megrendelt hintó helyett az omnibus kocsit küldi el, s miután a kialkudott bért zsebre tette, maga is elment, a vendég még csak elégtételt sem vehet rajta. Azon véleményben vagyok, hogy az ily elbánás nem fogja a vendégeket Korytniczára édesgetni. Egy fürdővendég. Csongrád, aug. 30. (Tanárválasztás.) Elvitathatlan tény, hogy mi sem gyakorol a kisvárosi élet egyhangú menetére nagyobb befolyást, mint egy közelgő választás, s természetesen ezzel kapcsolatban a kilátásba helyezett korteskedő mulatás, legyen az képviselő-, tanács-, bizottság-, vagy épen tanárválasztás. De nehogy valaki azt higgje, hogy nálunk ez utóbbi a tanügy érdekében, és annak minél erősebb hasisra való helyeztethetése végett lesz oly érdekessé, oly izgalmassá, mint talán a képviselőválasztás, sietek megjegyezni, hogy az előtte való napokat, igenis, eltöltötték értekezletekkel, melyek a választás minél üdvösebb megoldását célozták volna, de nem hallgathatom el azon bár egyszerű, de annál kapacitálóbb körülményt sem, hogy ezek a hegy leve mellett történtek. Városunk a múlt iskolai év kezdetén egy polgári iskola felállíthatására engedélyt nyervén azt foganatosította is kezdetben egy, de most már egy második osztály felállítása által. Két tanári állomásra pályázat hirdettetvén, a határidő leteltére több, mint 25 folyamodó jelentkezett. Ezek között többen, kik kitűnő qualificatióju, főgymnasiumokban állomásozó tanárok, több az egyetemi tanfolyamot most végzett bölcsészeti hallgató,— de ezek semmik; folyamodott egy helybeli, semmiféle bizonyítványnyal sem rendelkező, csupán a polgári iskolai tanári vizsgára engedélyt nyert Káplán is. Most kezdődött a korteskedés, az iskolaszék kisebbsége, az intelligentia, egy most végzett tanárjelöltet candidált, míg a semmihez sem konyitó túlnyomó többség, mellőzve a kitűnő képzettségű, e pályára hivatott egyéneket, a Káplán mellett kardoskodott. Nem véve figyelembe a kérdés fontosságát, nem törődve azzal, hogy a polgári művelődés hágcsója az iskola, legkevesebbet gondolva arra, hogy gyermekeink jövőjének, észjárásuk czélszerű fejlesztésének, s műveltségük alapkövének lefektetése egyedül a megválasztandó tanár lelkiismeretes kezeiben van. Mindezeket, mondom, tekintetbe sem véve egy helybeli gazdag iskolaszéki tag a választást megelőző vasárnapon egy barátságos értekezletre hidta meg az iskolaszék több tagját. És 19 megjelenő vendég között csupán csak egy ember találkozott, aki merte kimondani, hogy »én csak qualificált egyénnek adom szavazatomat« és csak ezen egy hagyta ott a társas értekezletet. Hogy azután itt mi történt, ezt előre gondolhatja mindenki. A jelenlevő 18 úr odaígérte szavazatát a papnak, nem többet tettek egy szerződést írtak alá, melyben mindenki kötelezi magát a választó gyűlésen jelen lenni és volumát, bárkik legyenek az ellenfelek, a papnak adni. És e szerződést aláírták; — aláírta 18 iskolaszéki tag. A többit sejtheti a szives olvasó. A választás napja elérkezett. A kisebbség részéről a legnagyobb erély fejtetett ki, hogy jelöltje megválasztassék, de az ellenfelek mindegyre sürgették a szavazást, mely természetesen az ő javukra dőlt el. Hogy mily érdekkel viseltetnek e jó urak a tanügy iránt, csak azon körülményt hozom fel, hogy mihelyt a választás megejtetett, azonnal széjjel mentek, nem várván be a második szintén fontos tárgyat az iskolai költségvetés megtérését. Igaz, hogy nem is volt itt rájuk szükség. Éder János: Különfélék. Budapest, aug. 31. (Albrecht főherczeg), ki tegnap a hadgyakorlatokra Nagy-Szebenbe érkezett, az ottani pályaudvaron az összes hatóságok és sok ezernyi közönség által fogadtatott. A »Neulicker« vendéglőben vett szállásán V a n cs e k görög-katholikus metropolíta és Popasu Karáásebes, g. kel. püspök, továbbá a többi felekezetek papsága, végre a polgári és katonai hatóságok tisztelegtek a főherczegnél. (Gróf Andrássy Gyula külügyminiszter.) Erdélyben időzésének ideje alatt Ürmössy Miklós,Simén Domokos,unitárius tanár és Péchy Ferencz társaságában bejárta a havasokat s mint a »ROM«-nak írják, igen meg volt elégedve a vásárlással s nyilvánító, hogy alig várja, hogy ismét visszajöhessen e szépvidékre hosszab tartózkodásra. A gróf ludasi jószágát, mely minden takarmánynyal együtt f. hó 13-án teljesen leégett, szintén készült meglátogatni, azonban távirati után Bécsbe hivatván,tervét nem valósíthatta. (A Sz.István-kápolna Esztergomban.) Azon a hegyen, melyen jelenleg az esztergomi bazilika áll, a középkor minden századából vannak maradványai a kisebb nagyobb történeti fontossággal biró épületeknek. A többi között van ott egy kápolna is, melyet a törökök mecsetnek használtak, és amely korunkig fennmaradt. E kápolnáról az lévén a hit, hogy a Sz.István által 999-ben épített nagyszerű templom maradványa, a herczegprimás annak régi stílusa szerint helyreállíttatását rendelte el. A munkálatok 1872-ben a herczegprimás költségén megkezdettek, és a díszes templom már f. hó 27-én maga az érsekbibornok által felszenteltetett. (A kegyesrend alapitója), calazanti sz. József névünnepe tegnap szokott kegyelettel tartatott meg a kegyesrendiek pesti társháza kápolnájában. A nagy mise előtt, melyen Schwendtner Mihály apát pontificált, Ehrengruber Victor józsefvárosi segédlelkész német, mise után pedig Kanovics B. józsefvárosi lelkész magyar szónoklatban emlékeztek meg az ifjúsági nevelés halhatatlan apostolának érdemeiről. (Szent István napja Berlinben.) Mint a »7. Közl.«-nek Berlinből írják, az ottani magyar egylet Sz. István napján az első magyar király emlékére fényes ünnepélyt rendezett f. hó 22-én. Az ünnepélyt, melyen számos nem-magyar vendég is volt jelen, Löwenstein Jakab , az egylet újonnan megválasztott elnöke nyitotta meg hazafias magyar beszéddel. Utána az egylet jegyzője, Lengyel N. német beszédben fejte ki az ünnepély czélját. Ezután a szokásos lakoma következett, hol a pohárköszöntések sorát az elnök következőleg kezdé meg : »Ma, Magyarország első királyának ünnepnapján nem adhatok ünnepélyesebb és a magyar ember veleszületett lojalitása és koronás királya iránti hódoló szeretetének méltóbb kifejezést, mint azzal, ha önöket, uraim, felhívom, miszerint velem együtt emeljék poharaikat és velem egyesítsék érzelmeik kifejezését e szavakban : »Éljen a magyar király!«