Pesti Napló, 1875. szeptember (26. évfolyam, 199-223. szám)
1875-09-12 / 208. szám
208 szám. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Barátok-tere, Atienaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Budapest, Vasárnap, sentem, REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postul küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra ... 6 frt — kr. 6 hónapra . . . 12 » — »z nti kiadó* postai külfmnküldéseért felülfiisetés évnegyedeikként 1 forint. Az a csófizetés az év folytán minden hónapban kienke/.dhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. 26. évi folyam. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 'J KIADÓ HIVATALBA \ Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetési felhivás a „PESTI NAPLÓ“-ra. Íjjjjg? * Az országgyűlés összeülése alkalmával uj előfizetést hirdetünk lapunkra, mely gyorsan s kimeritőleg ismerteti az országgyűlési, pártclubi s orsz. bizottsági tárgyalásokat. Előfizetési árak: a reggeli és esti kiadás s közgazdasági mellékletre : September hóra — — 2 frt. Sept.—decz. 4 hóra — — 8 frt.y®T Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő A »Pesti Napló« szerk. s kiadó-hivatala. ff*"? Budapest, sept. 11. A híres feliratok korszaka lejárt. Ami azelőtt a nemzeti akarat hatalmas kijelentése, a törvényhozó testületnek a királyhoz intézett politikai nyilatkozványa vala: most a felirat az udvariasság követelménye és államokmányi styl gyakorlat színében tűnik fel eőttünk. A régi rendszer az udvarral folytatott alkudozásokat tükrözte vissza a feliratokban. A nemzeti sérelmek sizániái s a hazafias aspiratiók vallomásai, jogi követelések és politikai kívánalmak hangzottak a feliratokban. A feliratok tartalma nagy politikai tény és országra szóló actió volt 1861-től kezdve egy évtizeden át, s hazai történelmünk lapjaira örök nevezetességű feliratok vannak bevésve. Parliamentarismusunk első évei is a trónbeszédben enuntiatiót, a feliratban cselekményt kerestek és láttak s ezért a feliratok tartalma körül hetekre szóló parliamenti csaták vivattak. Nagy gond és tapintat szükségeltettek, hogy olyan legyen a felirat, mely a többséget s a közvéleményt kielégíti, különben az ellenzék javaslata s szónokai kerekednek felül. A helyzetnek minden követelménye ki volt fejtve, a politikai irány ki volt péczézve, a pártok állása ki volt fejezve, szabatosan mindenik feliratban. A trónbeszédhez alkalmazkodás nem volt szigorú; mottóként szolgált a rövidebb trónbeszéd a hosszabb feliratnak, s mi abban érintve volt, itt ki jön fejtve. Némelyik felirat a múlt időkből memorandum jellegét viselé. Most máskép tartjuk. Úgy tetszik beláttuk, hogy a practicus törvényhozás, nem szorul hosszas explicatiókra s üzenetváltásra trón és nemzet közt. A kormánytól is, a törvényhozó testületektől is tetteket várunk, nem beszédeket. A trónbeszéd legyen szép foglalatja a teendőknek s a válaszfelirat tegyen hódolatot a királynak s adjon színezetet a kormánypártnak. Ezzel nincs mondva az, hogy trónbeszéd és válaszfelirat üresek legyenek. A courtoisie mellett lehet tartalom, s az udvariasság mellett megfér a szellem. Jó anyagból lehet csak szép alak, s a müvelt szem meg nem elégszik a gipszszoborral, hanem márványt kíván. E tekintetben a legutóbbi trónbeszéd s a felirati javaslat kissé vétkeznek. Annyira kerülik a régi szokást s keresik az újat, hogy elvesztenek minden belbecset. Puszta átalánosságokban mozognak, köztudomású tételekben, melyekből senki sem lesz okosabb s tájékozottabb. A trónbeszéd némileg pongyola styljéhez hasonlítva a válasz irálya szép s gondozott csinnal s emelkedéssel tetszetős, nem nélkülözi a hangulatot s több helyütt finom mancsokban játszik. A képviselőház a felirat formájával meg lehet elégedve. Egyébként persze e felirat sem mond sokat, nem mond mást, mint a trónbeszéd, nem mond többet, mint a főrendek felirata és voltaképen tehát nem mond semmit. Arra ugyan minden képviselő jó lelkiismerettel rászavazhat. Mi is van benne mégis ? A királylyal szemben annyi őt megillető tisztelet annyi hála és elismerés, oly bizalom s akkora szeretet talál kifejezést a válaszfeliratban , hogy a magyar nemzet lojalitása s I hű ragaszkodása a koronához egész fényében s vagyon feltüntetve. A feliratban ezen hangot igen tapintatosnak tartjuk s helyeseljük. Aztán a pénzügyek tekintetében sok van mondva, inkább több, mint elég. A súlyegyen helyreállításának mellőzhetlen feladatát megoldani akkora készség mutatkozik a feliratban, melylyel, ha az erő lépést bír tartani, hát nagyon szép lesz. Rettentőnél vagyunk szánva az egyensúlyt helyreállítani; semmiféle nehézségtől vissza nem riadunk; legfölebb a kiadások leszállításánál ismerünk határt, ellenben a jövedelmek fokozásánál határtalan készséget tanúsítunk, mert »készen kell lennünk a legnagyobb áldozatokra. ” A felirati bizottmánynak a hazafias áldozatkészség ez áradozásánál jutott-e eszébe ama nemzetgazdasági jogelv : ultra posse nemo tenetur? Az országgyűlés ugyan megszavazhat azontúl is akármennyit, de az élet gyakorlata meg fogja mutatni a korlátokat, melyeket a nemzettest ereje ismer. Hasonló túláradozás észlelhető a felirat azon passusában, midőn a kormány még ismeretlen adóügyi financiális és közgazdasági törvényjavaslataira előlegezett bizalomteljességgel azt mondja a képviselőház, hogy »teljes odaadással várjuk és veendjük tárgyalás alá mindazon javaslatokat, amelyeket Felséged kormánya előterjeszteni fog.« Hiszen nagyon szép és igen kívánatos és szükséges is, hogy elfogulatlanul, jóindulattal, összetartással, a kormány consolidatióját és a kormányzat állandóságát keresve tárgyalja országgyűlésünk a a kormány valamennyi előterjesztését , de a kritika jogáról mintegy eleve lemondani mégsem okos dolog s mégis csak illő volna, ha a magyar törvényhozás a kormánynyal szemben a szolgaiság hangját is minden szavában kerülné. A független és önérzetes támogatás mindig hasznosabb volt a kormányokra, mint azok barátsága, kik akárminő érdekből, vagy indulatból meghozták a sacrificium intellectust Az ész, mely lemond a gondolkozás szabadságáról, megszűnik gondolkozni, s hamar elbutul, a párt pedig, mely letesz meggyőződése akaratáról, elveszti erejét s kénytelen átengedni a tért azoknak, kik szabadon gondolkozni és akarni el nem felejtenek. Megelégedést fog kelteni országszerte a komolyság, melylyel a válaszfeliratban kivált a bankkérdés, aztán a közlekedési ügyek, a termelés, kereskedés és ipar érdekei hangsúlyoztalak. A bankkérdés megoldása »elengedhetlennek« mondatik. Hogy mi értendő a »jog- és czélszerű« megoldás alatt, az iránt a kiváncsiakat Pythia oraculumához kell utasítanunk. Hasonlóan mint a bankkérdés nyomatékos kiemelését, megelégedéssel registráljuk az Austriával folytatandó alkudozásokra vonatkozó mondásokat. A dynasticus érzés,mely e helyütt ismételve előtérbe lép, igen jól van applicálva s cáfolatul szolgál sok gonosz és czélzatos ármánynak, mely az udvarral elhitetni kívánja, hogy a magyarok törekvései nagyobb nemzetgazdasági önállóság után politikai separatismust foglalnak magukban. A kijelentés, hogy mi »a méltányosság kölcsönösségében« keressük a megoldást, igen helyes intelem Ausztriára nézve, mely egyátalán nem mutatkozik »kölcsönösnek«, sem »méltányosnak«, s mely tehát magának tulajdonítja, ha a megoldás nem olyan talál lenni, melylyel mindkét fél megelégedhetik. Az »állandó« béke követelése után, a felirat a horvátok kedvéért egy passust vesz be a végvidék polgárosítása érdekében. Az idők és módok annyi clausulásával van e tétel körülvéve, hogy ez egyedüli helynek, hol a javaslat politikai initiatívát fejt ki, sem tulajdoníthatunk actuális jelentőséget. Ellenben általánosan feltűnt, hogy a polgári házasságot a felirat nem említi, holott a trónbeszéd arra világosan célzott. Az alsóházi bizottság óvatossága annyival feltűnőbb, mert köztudomású, hogy a törvényjavaslat kész s csak a minisztertanácsi tárgyalást s a Felség előleges jóváhagyását várja, hogy előterjesztessék. Hogy a szabadelvű párt mért hallgat egy szabadelvű rendszabályról, mikor a király beszél s a kormány cselekszik, ez is a még bizony tisztázatlan helyzet egyik talánya. Egészben véve tehát a felirat nem hibátlan s némileg hézagos, tartalmilag se jó se rész, formailag szép. Anyagot bő vitákra nem igen szolgáltat, s ezelőnyére válik. Fontossággal nem bir, s azt igénytelen szerénységgel bevallani látszik. Mi sem tulajdoníthatunk e felirati javaslatnak fontosságot s ezért általánosságban és részletesen, hibáival és szépségeivel, ajánljuk gyors elfogadásra a szabadelvű párt tagjainak. A szabadelvű párt köre vasárnap sept. 12-én esti 7 órakor értekezletet tart. A „Pesti Napló“ tárczája: „O ib e r te.“ Úgy tetszik, ez a darab volt az, mely, mielőtt még színre került volna a nemzeti színház deszkáin, egy kis irodalmi párharcra adott alkalmat. A dolog úgy történt, hogy a kolozsváriak előbb játszták el, mint a nemzeti színház tagjai, amiért egyik — mint mondani szokás — tisztelt laptársunk lándzsát tört a nemzeti színház jogai és méltósága mellett. Szóba került az is, hogy van-e joga a nemzeti színháznak a szerzőkkel szemben követelni azt, hogy általa előadásra elfogadott darabjaikat mindaddig másutt elő ne adassák, amíg a nemzeti színház elő nem adta. A kérdés erősen komplicáltatott az által, hogy különféle szempontok vonattak bele. A színház joga és méltósága. A szerzők joga és érdeke, stb. Pedig az egész dolog igen egyszerűnek látszik. A színház maga határoz arról, hogy előad-e valamely darabot, vagy sem, tehát megszabhatja hozzá feltételeit, úgy ahogy érdekei kívánják. Ehhez szó nem fér a jog szempontjából. Ami azonban még belejátszik a kérdésbe, az nem a színház méltósága, amely más eledellel táplálkozik, hanem a méltányosság s az írók érdeke és a vidéki színészeté. Általánosságban kívánatos, hogy az ország legjobban situált és legjobb előadó erőkkel is rendelkező színháza iparkodjék valamely darab hitelét megalapítani, hogy az ismeretlen jó útlevéllel és ajánlattal érkezzék a gyengébb társulatokhoz. A gyengébb társulat színészei és közönsége egyaránt előzékenyebbek egy jó bírű darab iránt, mint amelynek első bírái ők. A darab iránt, mely Budapesten tetszéssel adatott, nagyobb a vidéki közönség érdeklődése. A fővárosi előadásról megjelent ismertetések — ha néha roszak is — hasznos útmutatói a vidéki színészeknek, sőt maga a szereposztás is némi tájékoztató lehet. Ezek a dolgok mutatják, hogy minden érdeklett félre nézve hasznosabb, ha szépen bevárjuk a nemzeti színház előadását, és a tapasztalás bizonyítja, hogy rendesen, kevés esetet kivéve, így is cselekedtünk, még mielőtt a kérdéssel behatón foglalkoztunk volna, csupán helyes és egészséges ösztönünknél fogva. De azért, mert így van a dolog jog szerint és igy van helyesen is, szabályképen megszabni, hogy igy is legyen, mindennel megegyezhetik, csak egygyel nem, s ez egy épen a nemzeti színház méltósága. A nemzeti színház nem szabhatja magát a vidékhez. A nemzeti színház jár a maga útján és nem juthat eszébe írók vagy fordítók elé szabott föltételekkel vidéki színpadok mozgékonysága, ambitiója vagy más érdeke elé korlátokat hozni. Ez nem lenne hozzá méltó. Támogatni, segíteni a vidéket igen, de bármiben korlátozni, nem juthat eszébe. Ha valamely vidéki társulat elég erősnek érzi magát arra, hogy elsőnek menjen tűzbe egy darab sikeréért s kap is hozzá a fordítóktól és a szerzőktől darabot, a nemzeti színháznak ezen inkább örülni mint husulni van oka. Az ily koczkajáték tételei közt sem erkölcsi sem anyagi érdeke. Csak a szerzők, csak a vállalkozó színház bukhatnak bele.A nemzeti színháznak csak nyerő dancsai vannak, mert esetleg diadalra vihet egy másutt már megvert darabot, ami nem kis dicsőség. Arra, hogy az ily darab hitelét előre elveszítse, a fővárosi közönség nagyon is kevés érdeklődést mutat vidéki művészetünk dolgai iránt. A legjavát is ignorálja úgy általában mint egyes mozzanataiban, diadalaiban és balsikereiben egyaránt. Hogy mily eredménynyel adatott elő »Gilberto« Kolosvártt, máig sem tudom, s tegnap is, első előadásán a nemzeti színházban egyáltalán nem látszott meg sem a darabon sem az előadókon, sem a fordításon, de még a közönségen sem, amely jóformán egészen elfoglalta a színház különféle helyeit. A darab, az olyan, mint a színpadi ruha.Olcsó, de mutatós szövet, merész, de testrefeszülő szabás, tele hímvarrással úgynevezett fényességekből. Egy csapat mulatságos ember, melynek fele azzal vesződik, hogy várjon házastársa megcsalta-e vagy nem; a másik fele pedig hordja a töprengők közt az e thémára vonatkozó híreket. A francziákat ebben a kellemetlen dologban megilleti az újítás kétes értékű dicsősége. A régi színdarabok thémája rendszerint a szerető szívek küzdelme, szomorú bukása vagy örvendetes diadala volt. Már-már úgy kezdték definiálni a válfajokat, hogy szomorújáték az, mikor a szerelmesek »nem lesznek egymáséi,« vígjáték az a darab, mely lakodalommal végződik. Ezt az ócska theoriát a francziák új iskolája, melynek h ősmintája »Dandin György,« halomra döntötték. Az ideális szerelem, mely tárgyáért sóhajt és harczol, episodicus jelentőségre szállíttatott alá, s a főszerepek ledér vagy vétkes házasfelek kezeibe kerültek. A darabok most esküvővel, vagy épen a mézes heteken kezdődnek, vagy esetleg még későbben ifjúkori bűnök avagy idősb megtántorodások adják a bonyodalmak anyagát. De Bhuis asszony elválva él ledéz férjétől s gyermekét,Gilbertet, falun neveli, s ott is adja férjhez De Querches F. úrhoz, ki magát kitombolván csöndes nyugodalmat keres a házasságban, de szerelmet is talál Gilberteben. A mama az új házaspárral Párisba megy, s hogy nagy meglepetést szerezzen Fülöpnek, falun, egyszerűségben nevelt leánya számára a divatos delnők közül mintaképet választ, akinek bútorait, toilettejét, ékszereit részben megveszi, részben utánoztatja. A meglepetés azután rendkívül sikerül is, mert a választott mintakép nem más, mint D’Orbeccha marquis felesége, Fülöpnek volt kedvese. A dolgot Gilberte csakhamar megtudja férje zavarából, s a szégyen, keserűség s szerelem ádáz tusára kelnek szivében. Szerencsére Fülöp már teljesen kigyógyult régi viszonyaiból,s a marquisné ostromai sikertelenek, s némely apró hazugságok, s egy közbejött párbaj, melyet anyósának egy tolakodó udvarlójával viv, teljesen megnyugtatják a fölzavart társaságot, s a házi béke szerencsésen meg van mentve a negyedik felvonás végén. Ebből áll a jól, szorosra, testhez állóra szabott ruha, melynek értéke nem anyagában, hanem szabásában van. Díszítése kitűnő, kivarrása leleményes, elmés és kecses. Többet alig mondhatni róla. Hisz a legjobb dicséret a ruhára mindig az, hogy »jól áll.« Nem kell aztán egyéb hozzá, mint az, hogy az illető jól is tudja viselni. Ami pedig ezt illeti, a hozzá való igyekezet a nemzeti színháznál megvolt mindazokban, akiknek foglalatossága akadt a darabban. Persze hogy nem mindenkinek sikerül egyformán, s néhol nagyon is elemi kifogásokkal kell az elismerésre méltó jóakaratot szomorítanunk. Lendvayné kezdi a darabot ájulással. E tagja színházunknak, akinek dicséretére válik, hogy nem praetenciálja magának Gilberte szerepét,melyhez még egy két évvel ezelőtt,azt hiszszük, igen makacsul ragaszkodott volna, átmenő stádiumban van. Egy jó szívű, jó kedvű, élénk temperamentumú asszonyságot kellett ábrázolnia. A jó szív, jó kedv, az élénkség megvolt a kellő mértékben, Ledvayné nem kíméli magát. Nem finnyáskodik, hanem megfogja a munkát mind a két kezével. Igazi színész-temperamentum. De mindez erényeket meddővé teszi elhibázott beszélő modora. Meglehet, felcsigázott hangjában van hiba, de bizonyos, hogy annak, amit beszél, felét sem lehet érteni. A dolog végzetessé válhatik reá nézve, s kérve kérjük őt, lesse meg magát s találja ki a csinyját, nehogy annyi jó akarat s egyéb képesség,melylyel rendelkezik, veszendőbe menjen. Gilberteben Helvey Laura kaadta nagy haladásának érdekes próbáját. Előkelő, vonzó és egyszerű volt, hozzá érzelmes is és érdekes. Szerepének csakis első felére van kifogásom, melyet nem tudott megmagyarázni. Kisebb volna a baj, ha ennek a hátrányát maga és anyja (Prielle Kornélia) szenvedte volna. Arról van szó, hogy férjhez menjen. Anyja nagyon nógatja, de Gilberte ép oly nagyon szabadkozik. Miért ? Azt csak később tudjuk meg. Itt még csak annyit kell megértenünk, hogy egy nemes lemondásnak teszi magát Gilberte áldozatává. Persze, több színt kell keverni, hogy az igazit megkapjuk. Gilberte örül, hogy Fülöp kéri, de az öröm első sugarát hamar elrejti — nem bánatos megdöbbenésbe, hanem lemondó jóságába. Ideges derültségre van anyjával szemben szüksége. Biztató hangon beszéljen. Egy pillanatig sem szabad kétkednünk azon, hogy szívesen menne Fülöphöz, s nem kifogás, hanem való igaz érzés abbeli szándéka, hogy ne menjen férjhez. Ahogy Helvey Laura játszta e jelenetet, azt a benyomást kaptuk róla, mintha anyja minden áron el akarná őt adni, ő pedig kifogásokat keres, hogy Fülöptől szabaduljon. Az anya s lánya közti viszonyt így elhomályosítani nem szabad. A hibát világosan Helvey Laura követte el Prielle Kornélia kárára, aki nagyon pompás színekkel festett. Csodálatos ösztön vezérli e művésznő játékát. Értelem dolga volna ugyanaz a szép egység és következetesség a felfogásban, de — bocsásson meg nekem a kedves művésznő — én az hiszem, értelemmel nem lehetne a dolgot oly biztosan és kecsesen elintézni. A naiv, szerető, költekező, felületes asszony az okos, gondolkozó s gondoskodó leány mellett elejétől végig mindig híven, elegáns könnyűséggel és biztos vonásokkal, inspiráció szerint volt rajzolva. Szigeti József két alakot játszott egy este egy és azon szerepben. Talán az írók hibája. Az ily és erejű tehetségeknek, mint az öreg rovék s kedélyes bácsik személyesítőjében Szigeti, az a nagy előnyük van, hogy a közönség mindig nekik ad igazat. Egy kis elbeszélést oly kitűnő színekkel adott elő s bizonyos józan okosságot oly őszinte melegségben fürösztött meg Szigeti az első felvonásban, hogy midőn a legközelebbiben mint öreg dandy lépett Budapest, sept. 11. (A képr.házi bizottság válaszfelirata) többeknek munkájából készült. A bizottság második ülésében Csengery Antal egy tervrajzot mutatott be, mely a felirat gondolatmenetét vázolta, de e tervrajz nem volt teljes, s a töredéken is sokat módosított mind a bizottság, mind a bizottsági előadó. Tisza Kálmán is bemutatott pontozatokat, s ezek legnagyobb része a feliratban föl is vétetett. Abban a bizottság mindegyik tagja megegyezett, hogy a felirat csak általánosságokat tartalmazzon, s minthogy az előadó által bemutatott kész tervezet nem felelt meg egészen e szempontnak, annak több helyét a bizottság megváltoztatta. A válaszfelirat azon szerkezete, mely a házban bemutattatok, az egész bizottság munkája, s a dicséret, vagy ócsárlás a melyben e felirat részesül, az egész bizottságot illeti. (A vámügyi agitatió) napirenden van Ausztriában. Nem múlik nap, hogy itt vagy ott valami mérges resolutiót ne intéznének Magyarország »szertelen túlkövetelései« ellen, így egy iparos városban, Neutitscheinban, pártgyűlést tartottak e napokban és mi természetesebb, minthogy a vámszövetség dolgát is elővették. A nagy szót vitte a brünni kereskedelmi kamarának reichsvathi képviselője s a »N. Fr. Presse «-nek a hatvanas években volt munkatársa. Ennyit mondva, felesleges is volna registrálni az ő kifakadásait Magyarország ellen. Hanem azt (A képviselőház V. bíráló bizottságának tagjai) a ma délután 4 órára kitűzött ülésre nem jelenvén meg határozatképes számban, felszólítom a távol maradt bizottsági tagokat, hogy a hétfőn, September 13-án, d. e. 11 órakor tartandó ülésre, melyben a házszabályok 81. §-a értelmében az iránt lesz határozat hozandó, váljon az Antal Gyula, Pór Antal és Zichy Nándor választása ellen beadott s a bizottsághoz utasított kérvények tárgyalás alá vételét a külkellékek hiánya nem gátolja-e, okvetlenül megjelenni szíveskedjenek. Budapest, 1875 September 11-én. Haassy Gyula s. k. bizott, elnök. (A képviselőház IX-ik) bíráló bizottsága az eperjesi választó kerületben megválasztott képviselő, Bujanovics Sándor, megválasztatása ellen benyújtott kérvény tárgyalására határidőül folyó hó 15-ikének délutáni 4 óráját, a liptósz-miklósi kerületben megválasztott Kiszely Árpád mégsem hallgathatjuk el, hogy nagyon panaszkodott a szegény amiatt, hogy a magyarok nem »test- vérek«-ül viselik magukat Ausztria irányában, hanem hogy »vastag önérdek« által vezéreltetik politikájukat. Azután úgy hitte, hogy nagyon ránk pirít,ha elmondja Hunfalvy Jánosnak egy szavát, amelyet a párisi földrajzi congressus alatt a magyar vámpolitikáról ejtett. Hunfalvy ugyanis azt mondotta, hogy a magyarok Ausztria irányában szabad kereskedők, Magyarországra nézve pedig védvámosak. És ebben tökéletes igaza van a kitűnő tudósnak. E szavak híven jellemzik azt a vámügyi politikát, melyet mi régóta hirdetünk, melyet csak imént, tegnapi s mai czikkünkben tüzetesen fejtegettünk, és amelyben nem találhat okos ember ellenmondást. A gyakorlati vámpolitika nem indul jelszavak után, hanem alkalmazza a szabad kereskedést vagy védvámot a tényleges viszonyokhoz. Így van az, hogy míg külön magyar vámterületen a magas vám a hazai iparnak és a magyar kincstárnak válhatnék javára, addig közös vámterületen a magas vámnak hasznát csak az osztrák iparosok húzzák. Meglehet, hogy az ilyen okoskodás a »vastag önérdek« sugallata , de végtére szívesebben eltűrjük ezt a vádat, mintha dicsérik Lajthántal a mi »testvéri méltányosság«-unkat. (A budapesti belvárosi képviselő választás.) A fővárosi központi választmány ma délután ülést tartott, melyen a tagok nagy számmal jelentek meg. Kammermayer polgármester felolvasta azon ismert levelet, melyet Deák Ferencz a képviselőház elnökéhez intézett, és melyet a belügyminiszter átküldött a városnak. Deák Ferencz lemondása újabb választást tesz szükségessé. A közp. választmány elhatározta tehát, hogy a választói lajstrom a szokott módon ki lesz téve. A választás sept. 23-án lesz délelőtt 8 órakor a régi városház tanácstermében. A szavazatszedő bizottság következőleg alakíttatott: választási elnök Havas Ignácz. Küldöttségi elnök Kléh István; ev. helyettes Apáthy István; jegyzők Toperczer J.és Györy Elek A további intézkedések falragaszok útján fognak közhirré tétetni. (A képviselőház számvizsgáló bizottsága megtartotta alakuló ülését s elnökévé Földváry Mihályt, jegyzővé Pachy Bertalant választotta. (Az országgyűlési Illik Kir. bizottság mai napon tartott ülésében, a bírálata alá sorsolt ügyek tekintetében a tárgyalási sorrendet megállapítván,Fügh Károly ellen beadott kérvény tárgyalására f. évi sept. hó 14 napjának d. e. 11 óráját, Hedry-Jelenik Ernő ellen beadott kérvényre nézve f. évi sept. hó 15 napjának d. u. 4 óráját, végre a Szongott Jakab elleniref. évi sept. hó 16 napjának d. u. 4 óráját tűzte ki országházi helyiségében, határidőül. Kelt Budapesten a III-ik biz. bizottság sept. hó 11-kén tartott üléséből. Zákó György a III-ik biz. biz. jegyzője, képviselő megválastása ellen beérkezett kérvény tárgyalására pedig ugyancsak f. év s hó 16-ának délutáni 4 óráját tűzvén ki, erről érdeklettek azon hozzáadással értesittetnek, hogy a mondott tárgyalások a képviselőház IX-ik osztályának hivatalos helyiségében fognak nyilvánosan megtartatni, Budapesten, 1875 évi sept. hó 11-én Máriássy Sándor bizottsági jegyző. (Andrássy gróf keleti politikája és Ausztria-Magyarország jövője) czimmel Fekete Bernát helybeli könyvkereskedésében húsz oldalra terjedő röpirat jelent meg, mely ép oly éles, mint alaptalan birálat alá veszi Andrássy Gy. gróf keleti politikáját. A szerző (b. Jósika?) azt hiszi, hogy a külügyminiszter az európai török uralom megdöntésén fáradozik, s élénken rajzolja ama veszélyt, mely a dákó-román és délszláv phantasmagoriák valósulásával Magyarországot fenyegetné. Szerző azonban egészen félreismeri Andrássy politikáját, midőn azt állítja, hogy a török birodalom lételét senki oly hathatósan és sikeresen meg nem támadta, »mint Andrássy gróf azon politikával, melylyel a török vasallusokkal való érintkezési módját megalkotta.« szerző nem veszi észre, hogy ez »érintkezési mód«-ot maga a porta szabta elő, midőn közgazdasági és vasúti kérdésekben éveken át olyan rideg magatartást követett, mely a monarchiát arra kényszerítette, hogy igen fontos érdekeinek kielégítését ott kísértse meg, ahol hajlandóbbak voltak ,azokat tekintetbe venni, mint Konstantinápolyban. Ép oly egyoldalú és elfogult szerző azon nézete, hogy Törökország teljes felbomlása nagy részben monarchiánk magatartásától függ. Minden állam jövője elsősorban saját magának magatartásától függ, s ha a magatartás olyan, mely örökös lázadásokra kényszeríti az alattvalókat, akkor nincs oly hatalmas szomszéd, aki ilyen államot fenn tudna tartani. A Metternichféle politika ma lejárt; az ismeretlen szerző ezen politikának egyik szószólója. A magyar egyházi vagyon. sept. 11. Hamar Pál úr, közalapítványi kir. ügyigazgató, »mint a szent korona egyik ügyésze« szembe száll a múlt képviselőház egyházjogi bizottságával s minthogy e bizottság őt az egyházvagyon kérdésében véleményezésre felhívta, ebbeli feleletét most terjeszti a képv. ház elé. Azon helyzetben vagyunk, hogy e feleletből, mely egy nagy terjedelmű munka és pontról pontra szól az említett bizottság véleményéről, egyet mást fölemlíthetünk. Hamar úr egészen ellentétes álláspontot foglal el, mint aminőt a képr.ház bizottsága elfoglalt. Hamar úr a bizottság azon nézetére, hogy a birtokok, melyeket a királyok az egyháznak adományoztak, államtulajdont képeznek, a többi között ezeket feleli: »Verbőczy István hármas törvénykönyvének az adományozási kérdést illetőleg két megcáfolatlan tana van : az első az, hogy a tulajdoni jog alapja és érvénye mindig a szerzési mód eredetére és gyökerére vezetendő vissza; a második pedig az, hogy a birtok természete és jellege az adományos levelek záradékaiból határozandó és ítélendő meg. Ha már most e két jogi elv a papi javadalmakra alkalmaztatik, és ha figyelembe vétetik, hogy Magyarországon az egyházi javak birtoklási gyökere a királyok, úgy a magán egyének által tett alapítványok és adományok; ha figyelembe vétetik, hogy az alapítók adományaikat örökösen bizonyos czélokhoz, tárgyakhoz és helyekhez, különösen pedig a keresztény vallás terjesztéséhez, az isteni tisztelet felvirágoztatásához, az erkölcsös élet megszilárdításához, valamint bizonyos egyházmegyék, káptalanok és zárdák körvonalazásához kötötték, ha figyelembe vétetik, hogy szt. István s utána minden Árpád királyok,sőt a vegyesházi uralkodók is egész Nagy Lajosig az egyháznak az uradalmakat és földterületeket mindannyian szállás örökjoggal, elévülhetlenül adományozták; ha figyelembe vétetik, hogy II. Endre és Nagy Lajos királyok az esztergomi érsekség birtokjogait és kiváltságait oly záradékkal erősítették meg, mikép az javadalmait és uradalmait örök tulajdonul továbbra is akként bírja, mint a hogy őt azokkal az ős királyok egykor megadományozták; ha figyelembe vétetik, hogy Werbőczy hármas törvénykönyve 1-sőrész 2-ik czime szerint az