Pesti Napló, 1875. november (26. évfolyam, 250-274. szám)
1875-11-03 / 251. szám
251 szám, Budapest, Szerda, november 3.1875. 26. évi folyam. Szerkesztési iroda: Barátok tere. Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kb. 6 hónapra . . . 12 » — » Az esti kiadás postai kulünk kudéséért felüld/,ezés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓHIVATALBA Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ«-re. Előfizetési árak : (reggeli és esti kiadás, 1/2 legnagyobb év és közgazdasági melléklet .) Egész évre.........................24 frt. Fél évre ........................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hónapra .... 2 frt. Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő A »Pesti Napló« szerk. s kiadó hivatala. Budapest, nov. 2. A szentpétervári hivatalos lap — úgy látszik — most kezd komolyan foglalkozni a herczegovinai lázadással s általában a délszlávok gyökeres pacificatiójának kérdésével. Vájjon csakugyan komoly dolog-e a komoly foglalkozásnak e látszata? Vájjon csak most határozá-e el magát a szentpétervári udvar a délszlávok érdekeinek az eddiginél erőteljesebb védelmére? Vájjon készek volnának-e Szentpétervárott e czélból még arról is lemondani, hogy jövőre is a bécsi és berlini kabinetekkel s esetleg a nyugati hatalmakkal egyetértőleg űzhessék Sztambulban a magas politika szövevényes játékait? Vagy talán az erőteljes nyilatkozat, mely a szentpétervári hivatalos lap oc. 29-iki számában egyenesen Törökország ellen s a délszláv követelések fokozására látszik irányozva, az északi hatalmak előleges tudtával és egyetértésével látott napvilágot s egy uj közös actiónak élőbeszédét képezi ? Vagy e nyilatkozat — mint a Times-é is legújabban — csak a börze urai részéről iiscenirozott pressio, hogy ennek súlya alatt a kamatreductióra vonatkozó reclamatióknak kedvezőbb elintézése biztosíttassák? Vagy mit is jelent hát az a komor arcz és érdes hang Szentpétervár felől ? Mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy Szentpétervárott a szultáni kádéban foglalt rendelkezések s kilátásba helyezett reformok ellen érdemileg sem ezelőtt egy hónappal, sem azóta, sem ez alkalommal kifogás nem emeltetett. Nem is volt rá semmi ok, mert hiszen mióta a konstantinápolyi orosz nagykövet a trónöröklés kérdésében a nagyúrral harmonizál, azóta a Szentpétervárról jövő jó tanácsok rendesen kiváló előzékenységre tarthatnak számot Konstantinápolyban. S anélkül, hogy külügyi kormányunk ügyességében kételkednénk, s befolyását kicsinylenék, bízvást föltehetjük, hogy a legutóbbi irádé kibocsátása alkalmával is épen Ignatieff tábornok javaslatai voltak azok, melyek — legalább részletben — az irádéban legbővebb alkalmazást nyertek. Ha tehát volt is ok arra, hogy a nagyvezér a pacificatió megígért föltételeinek pontos teljesítésére csaknem fenyegetőleg hivassék föl, az ok semmiesetre nem a föltételek kielégítő, vagy ki nem elégítő voltában keresendő. De miben keresendő hát? Mi semmi jelenséget se látunk arra nézve, hogy a szentpétervári kabinet a bécsitől és berlinitől a délszláv mozgalomra vonatkozó adjoiban ezúttal elválni szándékoznék. De arra se látunk semmi jelenséget, hogy külügyi kormányunk politikája szenvedett volna bármely irányban változást. Azt se tételezzük fel, hogy a belgrádi menyegzői vigalom zajában jött volna Milán és Sumar Bakoff közt létre valami különös megállapodás. Emlékezünk ugyan, hogy ezelőtt vagy egy héttel Ignatieff tábornok nagyon gyors váratlansággal, vagyis inkább nagyon váratlan gyorsasággal hagyta el Konstantinápolyt s utazott Lividiába, s hogy az elutazás előtti napon még ő maga sem tudott a czár idevonatkozó parancsáról semmit, de ha ez utazás indokául a czár körében azt állítják, hogy a czár, mielőtt Szent-Pétervárra volt menendő, az utolsó órában még beszélni akart kedvelt nagykövetével: nekünk bizonyára ez állítás valódiságában kételkedni nem feladatunk akkor, mikor kétkedésre az általános helyzet semmi alapot nem nyújt. S aztán mit is mond csak az a szentpétervári hivatalos lap ? Azt, hogy a garantírozó hatalmak eddig is erőszakoltak ki elég reformpátenst a konstantinápolyi divántól, de soha sem lett azoknak semmi kézzelfogható sikere. Elenyészett ennélfogva az ilynemű pátensek iránt minden bizalom, s hogy ép ezért a garantírozó, vagyis helyesebben interveniáló hatalmaknak azon kell lenni, hogy e bizalom ezúttal helyreálljon, megszereztessék és megerősíttessék. A hivatalos lap sok igazat mond. A legutóbbi szultáni kádé megjelenése alkalmával mi magunk is eléggé bőven bizonyítgattuk, hogy valami reformot Sztambulban elhatározni s aztán azt a katonai kormányzóságokban életbe léptetni, annyira nem egy és ugyanazon dolog, hogy szinte csodálkoznánk, ha most véletlenül másként történnék, vagy legalább hamarosan történnék másként. Hiszszük ugyan, hogy most komolyabb, mert hiszen flagráns pénz- és hadügyi tekintetek által indokolt a törekvés a reformokra, de hogy ezek most sem foganatosítlatnak egyetlen nap alatt, az is bizonyos. S épen itt nem értjük aztán a hivatalos lapot. Mert hát valóban mit tehetnek itt a garantírozó kabinetek? • Commisariatust küldenek ki a reformok végrehajtási kísérleteinek ellenőrzésére ? Hiszen épen e javaslat már megvitattatott akkor, a mikor a consuli bizottság Ragusából kiindult, Mosztárban öszszejött s aztán Ragusába ismét visszaköltözött. Épen akkor bizonyult be e javaslat képtelensége, s a consuli bizottság további közbenjárása is amiatt jön félbeszakítva, mert Ljubobratics és társai épen azt kívánták a consuloktól, hogy a Server által kilátásba helyezett reformokért s azok végrehajtásáért épen őka consulok vállaljanak kezességet. Egyéb megoldási módozat pedig, hacsak a hatalmak Törökország legközvetlenebb belügyeibe nem akarnak avatkozni, csakugyan nincs. És hogy a commissariatus alakítása magának az orosz cabinetnek sincs ínyére, mutatja az, hogy az eszmét ő is sietett elejteni , pedig akkor, amikor a fölkelők nagyobb erővel voltak, mint most. Egyébiránt, hogy a szentpétervári hivatalos körök titkait ellessük a communiqué kérdésében, azért nem igen kell a fejünket törnünk. A szentpétervári cabinet zavart előidézni ezúttal nem akar. Ha akart volna, vagy akarna , nem járna el a bécsi, berlini, sőt sztambuli kabinetekkel is egyetértésben, s nem várta volna be azt az időt, amikor Szerbia összehúzza magát, Bosznia eldugja handzsárját, Herczegovina pedig agyonveretik. Hanem igaz az, hogy a szegény rárákban hitté vált már, hogyha ő a szabadulásért kihúzza kardját , a szent Oroszország segítségére siet. Ha hitté nem vált volna is , lelkiismeretlen bujtogatók ezúttal is elhitették volna vele. Eszme most keserűen csalódik. Nemcsak hogy nem segít a szent Oroszország, hanem a bécsi kabinettel egyetértve, békében marad a szultánnal, sőt Milánt és Nikitát is békére kényszeríti. Fáj ez a rájáknak s fáj a vérmes szerbek tömegének. Száll is az átok áldás helyett a sziklahasadékok zugaiból Milán ellen, Bécs ellen, Bismarck ellen s különösen Szentpétervár ellen is. E hangulatot, a keserű csalódás e kitöréseit ellensúlyozni, sőt elfordítani : erre jön czélszerű és lön szükséges a communiqué. Nagyon kellene csalódnunk, ha e hivatalos hírlapi communiquének nem ez lett volna valódi oka, hanem valami más. A „Pesti Napló” tárczája. Egy második csodalátó. A »P. N.« oct. 12-ei tározójából megtudtuk, hogy mikép látta Maszlaghy Xav. Ferencz ur Lourdesban a csodát. Másnap a véletlen következő, kilenczven lapra terjedő, piros boritéku füzetet játszott kezeinkbe: »Lateau Lujza. A megváltó szent sebeinek jeleivel ékeskedő bois d’hainei szűz. Több német népirat nyomán a magyar kath. nép számára irta egy győr-egyházmegyei áldozát. Kiadja a »Hunyadi Mátyás« kath. irodalmi és könyvnyomda-intézet. Egy példány ára 25 kr. Nyomatott Budapesten 1875.« Ezen könyvecskét a vidéken itt-ott terjesztik. A névtelen győrmegyei áldozár múlt év September havában látogatta meg Lateau Lujzát s ebbeli útját még ugyanaz év »oct. 11-én röviditve felolvasta Győrött egy magán körben számos egyházi és világi hallgatóság jelenlétében.« Mielőtt azonban saját élményeit előadná, öt fejezetet bocsát előre, az elsőben »Lujza születését és gyermekéveit«, a másodikban annak »isten és felebarátja iránti szeretetét,« a harmadikban »megpróbáltatását, mielőtt az ur szent sebeinek jeleivel fölékesittetnék«, a negyedikben a a »stigmák keletkezését«, végül az ötödikben »Lujzának extasisát« írja le. Mind az öt fejezetből ime egy pár sor izlelőül: Miután a »szemtanú«, a győrmegyei áldozat bevezetésül elmondta, hogy Belgiumnak Francziaországgal határos részén fekvő Bois d'Haine község minden magyar falunál különb, tudtunkra adja, hogy ezen falutól öt percznyire távol eső kis, »szerény házikóban« 1850. január hó 30 -án született Lateau Lujza, megjegyezve, hogy »aki e házikót építette, mintha csak előre tudta volna, hogy abban isten az ő véghetetlen mindenhatóságát fogja kinyilatkoztatni, hogy ott szent fog élni, azért helyezte azt oda az országút közvetlen közelébe, a falun kivül, mint szokás a kereszteket s a szentek szobrait oda állítani.« Ezután, hogy a főcsodát kellőkép előkészítse, Lateau Lujza gyermekéveiből következő három, »csodával határos eseményt« emel ki. Elmondja elsőben, hogy Lujza himlőbe esett, »azonban nem lett a járvány áldozatává, fölgyógyult, mit, tekintve a család nyomasztó körülményeit, a csodával határosnak lehet mondani« ; másodszor is »visszaadta az isten Lujzát az életnek« úgy, hogy édesanyja a vízbe süppedő gyermekét kihúzta »a házuk előtt elterülő vizenyős rétség zöldjéből.« Lujza nagyon szeretvén a betegeket ápolni, miután »öt hónap alatt a katekizmuson nyert oktatáson kivül megtanult olvasni s némileg írni is.« Manageba ment 78 éves nagynénjéhez, itten »az isteni gondviselés ismét jónak látta az ő jámbor szolgálóját fájdalmakkal meglátogatni« és pedig következőképen : »Egy alkalomkor ugyanis — igy folytatja anonymusunk — Lujza nagynénjének két tehenét hajtotta a legelőre; a keskeny ösvényen, melyen keresztül kellett azokat hajtani, az egyik tehén feldühödve, a szegény leánynak ront, felökleli, s ez lerogy. Kábultságában nem lévén képes rögtön a földről felemelkedni, nem kerülhette ki a másik tehenet, mely rajta gázolódván, testében veszedelmes sebeket ejtett. Lujza elveszettnek hitte magát, s mégis, mivel a sebeket külsőleg nem lehetett látni, fájdalmait szivébe rejtve tűrt, örülvén, hogy megváltójáért némit szenvedhet.« A második fejezetből megtudjuk, hogy: »Lujza a szenvedésekben találta legnagyobb örömét, s hogy az isten szeretete mellett gyengéd ragaszkodással viseltetett mindig a hold, szűz iránt is naponkint elimádkozva tiszteletére a sz. olvasót, a minek tulajdonítható azután, hogy a b. szűz rávetette irgalmas szemeit alázatos szolgálójára; továbbá nagy kegyelettel viseltetett mindig a purgatoriumi szegény lelkek iránt s édes atyja lelkéért már kis korában imádkozott.« Miután a harmadik fejezetben elmondja Lujzának többrendbeli betegségeit, a negyedikben a »stigmák keletkezését« adja elő következőképen: »1867. ápril 24-én Lujza baloldalán szive tájékán szúrást érez, a szúrás lassan kint kezeibe s lábaiba is hatott, egyúttal a szent sebek is mutatkoztak már s oldalából vér is folyt. 1868. sept. 25-én Lujzának homlokán is kezdtek kis vérfoltocskák mutatkozni, feje körül koronát képezvén — hasonlót a megváltónak tövis koronája által okozott véres koronájához ; ezeken kivül Lujzának jobb vállán is keletkezett seb, hasonló Krisztus urunk sebéhez, melyet neki a kereszt terhe okozott. Ezen seb okoz neki legnagyobb fájdalmakat; ezzel azonban csak 1873. apr. 4-én a hétfájdalmu b. szűz ünnepén ékesittetett föl.« Ezután elmondja a győrmegyei áldozát hogy: »hat éve múlt már, hogy Lujza urunk sz. sebeinek jeleit hordja magán s ezek minden pénteken láthatók, a mikor homlokából nagy csöppekben foly a vér le egész a fülekig«. Szenvedései azonban nem csak az ur vagy a k b. szűz szenvedéseinek emlékére szentelt napokon mutatkoznak,hanem rendkívüli esetekben is, különösen »midőn a világban valami gonoszat forralnak, leginkább azonban, midőn az egyházat ellenségei szorítják, így leirhatatlanok voltak szenvedései a párisi commune uralma alatt s Róma megszállásakor a piemontiak által. E fejezet végén nagy szakavatottsággal elmondja még az áldozat, hogy vannak kétféle stigmák, az egyik az »istentől« a másik fajta »gonosz lélektől« származik, az utóbbiban a Benguille nevű férjezett franczia asszony Bordeaux melletti Tontet faluban szenved. Ez a gonosz lélektől stigmatizált asszony fájdalmaiban mindig káromkodik ; hiába — így sóhajt fel Írónk — jól mondta valaki az ördögöt majomnak, szereti majmolni az istent, s az is igaz, hogy az ördög mindig azon van, hogy az embereket eltántorítsa ; ez most is czélja a szerencsétlen Benguille asszonyon véghezvitt szemfényvesztéssel.« Az ötödik fejezet így kezdődik: »A stigmáknál sokkal figyelemreméltóbb s titokteljesebb Lateau Lujzának extásisa, melybe szintén minden pénteken esik; ekkor látja az istent s oly dolgokat,melyek a földiektől egészen különböznek. Lujza ebbeli látványairól nem szívesen felel, kivéve midőn egyházi elöljáróság iránti köteles engedelmesség erre ösztönzi, ilyenkor azután el tudja mondani,hogy a megváltót világosan látja, részletesen elbeszéli személyleírását, ruháit, sebeit,töviskoronáját, a keresztet,továbbá azokat,kiket a megváltó körében lát, az apostolokat,a szent asszonyokat és zsidókat.« Ilyenkor »együtt érzi a megváltóval szenvedéseit, mikor pedig a megváltó halálórája köréig, olyan, mintha vele együtt ő is haldokolnék; a földre borul kitárt karokkal, mintha ő is a keresztre volna szegezve. Eleinte az úr Jézus »semmibe sem vette Lujzát« ; most azonban »már feléje fordul és szól is hozzá.«— Nem akarom az olvasót Lujza extasisának minden fázisain keresztül kinézni, csak még azt kívánom e fejezetből felemlíteni, hogy írónk szerint Lujza »1871. március 30-án a hétfájdalmi szűz ünnepének előestéjén evett utoljára, azóta az oltáriszentség képezi egyedüli táplálékát. Ily hatalmas introductió után hozzáfog a győrmegyei áldozát saját szeme látott dolgai elbeszéléséhez.»Utam Bois d’Hannebas látogatásom Lujzánál« czimű fejezetben, így kezdi: »Hogy valaki a szerencsében részesülhessen Lateau Lujzát láthatni, elindulása előtt néhány hónappal közölnie kell szándékát a bois d‘ hainei plébános úrral (czime: »Monsieur le Cure P. Niels a Bois d'Haine prés Maneze Hainaut. Belgique.) ki azután értesíti, várjon jöhet-e vagy nem.« Így tett a mi írónk is, a kit útközben sem város, sem vasút, sem egyéb hiábavaló világi dolog nem érdekelt, mert »tervében a fő Lateau Lujza volt s benne imádni isten véghetetlen erejét«. »N. J. paptársával indult« s »háromszor látta Lateau Lujzát: 1-ör midőn áldoztatta, 2-or délután elragadtatási állapotban, s 3-szor szombaton reggel, midőn Lujza a szomszéd város miséjéből jött.« A legérdekesebb a másodszori látás, im ebből anonymusunk saját szavai: »A plébános (t. i. a bois d’haines) feladására megnyílt az ajtó, s mi beléptünk az isten által annyira megáldott házi szobába, hol a plébános kiváló figyelme folytán Lujza közvetlen közelében foglaltam helyet, úgy hogy érinthettem. Mindenekelőtt körülnéztem szobájában. Bútort nem láttam; a falon egyik oldalról szemembe tűnt az úr Jézus legszentebb szivének képe s a szentatyáé, a másik oldalon falba erősített állványon sz. József szobra, karjaiban a kis Józseffel, körülvéve virággal. Belépőnkkor Lujzát ott, ahol reggel a sz.áldozás alkalmával térdepelt, most széken ülve találtuk — elragadtatásban. Az alsóbbrendüeknél ott szokásos fekete ruhában, fején fejkötővel; testének felső részével némileg jobb felé rézs irányban fordulva; fejét s nagy kék szemeit ugyanazon irányban a magasba emelve, mintha a messze távolban valamit olvasna, mozdulatlanul ült. Arczának kifejezése leirhatatlan, valóban magasztos volt; a reggel látott arczszint mintegy levetve, ragyogott, mint a megdicsőült arcza, úgy hogy elragadó szépnek mondható. Mindkét szemből egy-egy könycsepp görgött le gyönge pirosságtól átfutott arczán; kezei ki voltak terjesztve, szabadon azonban csak a jobb kéz volt, melyből sűrűn folyt a vér, ahol ruhával volt betakarva. Homlokán a véres korona nem volt látható, ilyenkor (délután t. i.) már megszűnik vérezni. Mivel mellette álltam, homlokára hajoltam, hogy megláthassam a likacsokat, de szabad szemmel nem voltak láthatók. Ülő helyzete megfoghatatlan. Ő ült, de csak a szék végső szélén, peremén, úgy hogy a szék deszkája egészen üres volt; nem annyira ült, mint inkább csak érinté a szék peremét, s mégis sajátságos, a plébános a nélkül, hogy Lujza lemaradt volna a székről, fölemelte őt, mint szokás a gyermekeket a székkel egyetemben fölemelni s egyik helyről a másikra vinni.« »Így találtuk — folytatja Írónk — a leányt, kinek túlvilági tekintetétől lesújtva, csodáltuk isten mindenhatóságát az ő teremtményében. Meghatottságunkban mozdulatlanul állottunk ott az egyszerű falusi lány előtt, ki lelkének tisztaságával istent mintegy kényszenté, hogy lakásában felkeresse, miszerint szemlélésében gyönyörködjék. Valóban félelem lepte meg lelkemet, mintha egész valómban éreztem volna isten közellétét.« A könyv írója elmondja a »gloria Patri et Filio«-t magyarul, tótul s Lujza ezt mind megérti »meglátszott ez testének remegésén látható mosolyán.«Egyik izlandi saját nyelvén imádkozott s »Lujza testének emelkedésével, szemeinek, arczának ragyogásával, ajkának bámulatos mosolyával értésül adta, miszerint érti isten e dicséretét is.« Midőn anonymusunk a plébánossal a sz.Tamás »Adoro te devote« kezdetű hymnusát imádkozta, »Lujza annyira mozgásba jött, hogy csaknem lestük a pillanatot — mondja az író — mikor kezd repülni.« »Nemcsak az ima«, hanem »az egyház által megszentelt tárgyak is ily hatással vannak Lujzára.« »A plébános a mellettem álló világi urat hívta fel — demonstrálgat írónk — hogy tartaná Lujza arcza elé kezét; megtette, de semmi változás sem volt észlelhető. Erre én, e sorok írója, tettem ugyanazt és Lujza arczából öröm sugárzott ki. Rátettem kezemet jobb vállára s nem csak arczán, hanem egész testén volt az öröm észlelhető. Az egyik nő arcza elé tartó olvasóját, semmi változást sem idézett elő, olvasója nem volt megszentelve, elpirulva tette vissza zsebébe, míg mások megszentelt olvasói, érmei a már többször tapasztalt vonásokat varázsolták arczára.« Az extasis végét igy írja : »A megszentelt tárgyak s imákkal való kísérletek bevégeztével közeledett a három óra; mindnyájan készen voltunk a megrendítő jelenetre, melyről sokat olvastunk ; a plébános úr is (a bois d’haines) előre leteritette a szent szűz kezéről leesett véres ruhával a szoba talajának azon részét, melyre gyanithatólag arcza esni fog.... Három percz volt híja három órának, — egy megdermesztő zuhanás hallatszik, a nők felsikoltanak, s Lujza a szoba kövezetén fekszik elterülve arczczal lefelé. Miként történt Budapest, nov. 2. (A szabadelvű párt) holnap 6 órakor tartandó értekezletén. Wenckheim Béla volt miniszterelnök búcsúzik el e minőségében a párttól és Tisza Kálmán mint miniszterelnök fogja magát bemutatni a kormánypártnak. Az értekezlet további tárgyát az a feletti megállapodás képezi, hogy mikor kezdessék meg a költségvetési vita? Valószínű, hogy ez már hétfőn kezdetét veszi, s alaposan remélhető, hogy két hét alatt befejeztetik. (Tisza Kálmán miniszterelnök), mint már említettük, vasárnap reggel Bécsbe érkezett. Ott idézése — a »P. Lloyd« szerint ezúttal kizárólag azzal áll összefüggésben, hogy a miniszterelnök a királyi ház tagjainak, az idegen nagyköveteknek akarta magát bemutatni, s Ausztria főméltóságaival, kikkel ezután gyakran fog hivatalosan érintkezni, kívánt személyesen megismerkedni. Tisza Kálmán a tegnapi és tegnapelőtti nap folyamában az összes osztrák minisztereket, kiket személyesen még nem ismert, meglátogatta s viszontlátogatásukat fogadta. Ma a miniszterelnököt, ki Széli és Wenckheim miniszterek kíséretében tegnap este hazaérkezett, József főherczeg hosszasabb audientián fogadta. (A kormány közigazgatási javaslatairól a »Hon által közlött hírekre az »Alföld« a következő megjegyzéseket teszi: »E hírek, habár csak részben, igazolni látszanak azon vélekedést, hogy Tisza Kálmán megyéje conservativ színezetű fog lenni. Nem csupán az tanúskodik erről, hogy a közigazgatást intéző állandó kis bizottságban a kormány által kinevezendő főhivatalnokok közül hat fog részt venni,ami azt is mutatja, hogy e szerint nem csak ennyi főhivatalnok fog kineveztetni, hanem különösen az a körülmény, hogy e kis bizottságban a többség általában a tiszt A szláv egyletek működése.) Volt idő, és pedig a legutóbbi 2—3 év alatt, mikor a szláv egyletek Oroszországban alig adtak életjelt magukról, üléseiket a rendes tagok csak gyéren (16—24-en) a közönség részvétele nélkül látogatták, s működésök az orosz társadalom rétegeibe nehezen tudott hatolni. Most azonban ezen egyletek a törökországi események által dermedt állapotukból felvillanyoztatván,az egész birodalmat áthálózó nagy tevékenységet fejtenek ki és pedig nem csak a herczegovinaiak javára való könyöradományok szedése körül, hanem általában a szláv érzület buzdítása és a nem-oroszországi szlávok helyzetére vonatkozó ismeretek terjesztése tárgyában is. Ezen mozgalom élén elsősorban a pétervári és moszkvai szláv társulatok állanak. A pétervári szláv egylet több kiadott szláv néprajzi térképeken, életrajzokon s egyéb, a szláv világról értekező irodalmi műveken kívül nem régen havi füzetekben ezen czim alatt: »Szlavjanszkij Szbornik« — szláv gyűjtemények — egy folyóiratot indított meg, melyet a Golos igen érdekesnek talál, s mely reánk nézve sem lehet érdektelen. A folyóirat ugyanis a magyarországi oroszokról is hoz czikkeket s teljesen a pánszláv irányzat szolgálatában áll. úgy látszik, Oroszországban felujul a régi pánszláv izgatás. (Az omladina tervei.)A zimonyi »G r a n i c sár«, melyet Szerbiából kitiltottak, magyar földön folytatja izgatásait. Legújabban azt írja, hogy a szerb skupstina a töröknek hadat szent. A curiosum kedvéért hallgassuk meg, hogy a »Granicsár ezt mikép beszéli el. A belgrádi skupstina egyik legutóbbi ülésében, mely zárt ajtók mellett tartatott meg, a török elleni háború 61 szavazattal 49 ellenében elhatároztatott. A miniszterek közül a háború mellett nyilatkozott Boskovics Sztepén kultuszminiszter és Niksics Téza hadügyminiszter, kik az ülés végeztével tárczáikat is a fejedelem rendelkezésére bízták. Kályevicsj elnök szintén az actio mellett lévén, ebbeli elhatározása miniszterválságot idézett elő, mely könnyen személyváltozást eredményezhet. Egy Az önálló vámterület. — nov. 2. Eddigelé az önálló magyar vámterületet mindig úgy emlegették nálunk, mint fenyegetést Bécs felé, mint olyan intézkedést, amelyet csak a legroszabb szükség esetén léptetnénk életbe a magunk érdekeinek megóvására. A vámügyi fejlemények újabb stádiumai azonban szükségessé teszik immár, hogy ne tekintsük az önálló terület eszméjét a boszú vagy megtorlás sugallatának, hanem hogy Lajthán innen és Lajthán túl fontolják meg nyugodtan előnyeit és hátrányait és foglalkozzanak amaz eszmével, mint egy közel bekövetkezhető eventualitással. Reméljük, hogy ez által el lesz szigetelve a discussió a szenvedélytől, és ha tárgyilagos érvekkel kimutatható, hogy sokkal többet nyerünk az önálló vámterülettel, mint amennyit vele egyáltalában veszthetünk; ha be lesz bizonyítva, hogy ami előnyt Ausztria most ellenünkben a közös vámterület mellett élvez, azt illetéktelenül veszi meg rajtunk, akkor szűnni fog a habozás nálunk az önálló vámterület iránti elhatározásban,és alább fog hagyni Ausztriában a nyílt ellenségeskedés és folytonos rágalmazás. Mondottuk, hogy a vámügyi fejlemények újabb stádiumai mindinkább elutasíthatlanná teszik a magyar önálló vámterületet. Elsősorban kell itt említenünk az Európában felülkerekedett védvámos irányzatot. A lejáróban levő kereskedelmi szerződések megújításánál (ez már bizonyosnak vehető) a legtöbb állam számos czikk, különösen gyártmányok után a mostani conventionális tételeknél magasabb beviteli vámokat fog magának kikötni. Ott van elsősorban Olaszország, mely azon czélból, hogy pénzügyein segítsen és iparát szilárdítsa, nyers terményekre és állatokra is magasabb vámokat szándékozik vetni. Már az a végeredményre nézve mindegy, hogy az ok, amiért nagyobb védvámok követelhetnek, helyes-e vagy nem; nekünk a tényeket kell számba vennünk, úgy amint azok a legnagyobb valószínűség szerint bekövetkezni fognak, így mi most nem vitatjuk, hogy igaz-e, mit az osztrák iparosok állítanak, hogy a kereskedelmi szerződések támadták meg existentiájukat, vagy hogy saját könnyelműségök és mulasztásuk rontotta meg őket: tény az, hogy az Ausztriában uralkodó áramlat kész az iparnak megadni a nagyobb védelmet. Vagy mit látunk legújabban Németországban? Már két évvel ezelőtt ki jön mondva, hogy 1877-re meg fognak szűnni a vasvámok. És most erős agitatió foly ezen rendelkezésnek vagy három további évre való elhalasztása mellett. A vasiparosok tagadják, hogy a túltermelés és az 1873-as csapások sodorták őket válságba, hanem állítják, hogy tikarból fog állani, miután, a félhivatalos közlemény szerint, a bizottságban az előbb említett hat kinevezett főhivatalnokon kívül még öt főtisztviselő fog részt venni, s a megye csakis tíz tagot választhat bele, kik ha minden ülésen jelen lennének is, csak kisebbséget képeznének a hivatalnokok és tisztviselői bizottsági tagokkal szemben. Ennek aztán az lesz a következménye, hogy a megyei ellenőrzés teljesen megszorítva, úgyszólván egészen kizárva lesz. A közigazgatásban a kormánynak hat hivatalnoka által teljesen szabad keze van, s ha felteszszük is, hogy a többi öt tisztviselő nem fog a kormánynak mindenben készséges szolgája lenni, annyi bizonyos, hogy az ellenőrzési jog csak felülről fog teljes mértékben s talán ezen is túl gyakoroltatni, alulról azonban ugyancsak megszorítva lesz.« (A conservativek Árvában.) A Rubinból, oct.]28-ról írják nekünk: A »Kelet Népe« i. e. 127 számában közzétett abbeli tudósítását, mely szerint Árva megyében October hó 12-én a kormánypárt anynyira bizonyosnak vette minoritását, hogy a póttisztviselő választásra meg sem jelent, valótlannak és koholmánynak nyilatkoztatjuk ki. A szabadelvű kormánypárt ezen pótválasztásra nem csak megjelent, de többségben is volt. Minthogy azonban Kubinyi Árpád és az itteni jobboldali ellenzéknek irányadó férfiai a választás előtt jónak látták kinyilatkoztatni, hogy ők Zmeskár Mihály és Kubinyi Árpád megválasztatását pártkérdésnek és a jobboldali ellenzék győzedelmének nem tekintendik, csakis ezen nyilatkozat folytán történt, hogy a szabadelvű párt tekintetbe véve ezen férfiak múltját,őket saját részéről az épen üresedésben levő és betöltendő tiszti állomásokra kijelölte, és csakis ennek következtében választattak ők meg egyhangúlag a bizottmánynak mindkét pártja által. — Egy bizottmányi tag: saae»ra,>«HU!ö**sä3E»i*5»i2sa —rgmrtiH nyit ii m m,ii másik belgrádi közleménye szerint Milán fejedelem állítólag elhatározta volna magát a szerb skupstina titkos adtusát jóváhagyni, ami közlő szerint a háború megszenését jelenti. (Már t. i. a Granicsárnak meg is üzenték azt már.)