Pesti Napló, 1878. október (29. évfolyam, 237-264. szám)

1878-10-19 / 253. szám

253. szám. Budapest, szombat, október 19.1878. 29. évi folyam, Szerkesztési Irodát Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételei*: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés és metít­edenkém 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár asély napján történik is, mindenkor a h­ó elst napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Festi VSTapló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Budapest, október 18. Király szólására, ország hívására tör­vényhozásra gyűltek Magyarország rendei és követei. Rájuk bízta a haza sorsát, és ők el­fogadták a megbízást. A­mi Magyarországgal történni fog,az országgyűlés tudtával és bele­egyezésével kell hogy történjék; gyámoltalan országgyűlés az olyan, mely jogait nem gya­korolja s megengedi, hogy miniszterek sáfár­kodjanak tetszésük szerint az országban s ki­­semmizzék a nép képviselőit. A legnehezebb körülmények közt s a legnagyobb felelősség terhével veszi át ezen országgyűlés a nemzet közügyeit. Örökségül jutott neki a múlt országgyűlés minden mu­lasztása, annak rész kiegyezési törvényei, korhadt pártviszonyai, gyűlölt politikája, bu­kott miniszterei és romlott hagyománya. Szer­te az országban nyomor és elégületlenség, az állam pénzügyi bukás szélén, a kormány vál­ságban, az alkotmány veszélyben­ kívül ár­­mány és erőszak fenyegetik az országot poli­tikai bonyodalmakkal és háborúval. A rendkí­vüli viszonyok közepette nincs rendkívüli em­ber a nemzet élén, ki hivatva lenne sorsát intéz­ni az államnak, bölcsen és sikerrel, a nemzet bi­zalmára és erejére támaszkodva. Ellenben az ország minden hatalma le van téve egy férfi kezei közé, ki politikai erejét a nemzet gyön­­geségéből meríti, s folyton lemondásra kény­szeríti az országot és törvényhozását, kishitű beszédekkel és politikával. Tisza Kálmán egy renegát vakmerőségével állja helyét, s küzd a nemzeti áramlat ellen erőszakkal és cselszö­vény­­yel. Ezen férfiú lép az új ország­gyűlés színe elé számot adni. De nem hogy számot adjon, hanem hogy számon vegye ma­gát a képviselőházat, vájjon nem lehetne-e neki annak segítségével folytatni mesterke­dését ? Nagy viszonyok közt kisszerű politika, melyet törpe államférfiak alkalmaznak. Nem lebeg a kormány szeme előtt czél, nemes nem­zethez és jeles államférfiakhoz méltó. Az egyetlen czél, melyet ismernek, az egyedüli kívánság, melyet lelkük táplál, hogy megtart­hassák a hatalmat, melyet a nemzet üdvére használni nem tudnak, mert édes meg­szokás nekik minisztereknek lenni, hízel­gőkkel körülvétetni , grácziákat osztogat­ni s alantasainak parancsolgatni; édes ér­zés nekik, hogy az egész ország engedel­meskedik szavuknak, bár tönkrejuttatják. S a nép moraja, mely fenyegetve kél palo­táikhoz, nem indítja meg őket,mig azt hiszik, hogy módjukban van a nép akaratát megfé­kezni kormányhatalommal. S erre segítse ő­ket a majoritás , hogy zsarnok politikát űzhesse­nek prókátor eszközökkel. S a minő a kabinet feje, olyanok bará­tai , a­milyen a kormány politikája, megfelelő szatelleseinek eljárása : szatócspolitika az, szatócspolitikusok ezek; apró dolgok után, apró fogásokkal töri magát a kormány, hogy egyéni ambiczióit kielégíthesse. S ezen egyéni ambicziók szolgálatába állott a még apróbb egyéni ambicziók egész sorozata, hozzátapad­va a kormányelnök személyéhez s kortesked­vén az ő és a maga érdekében, hogy osztá­lyos legyen a kormányzás előnyeiben és az országgyűlési szereplés kitüntetéseiben. Egyi­ket régi szokás köteléke, a másikat kötelezett­ségek és várakozások, a harmadikat ígéret és remény, a negyediket hiúság vagy félénkség állítják a kormánypárt glédájába,vagy ejtik ál­dozatul a kormány szemfüles korteskedésének: a­közben feledik a hazát, feledik a népet, feledik az ország, feledik a törvényhozás fel­adatát, nem látják a bajt és veszedelmet, nem nézik a jövőt, nem vetnek számot lelkiisme­retükkel, csak a jelent nézik, csak a holnapra gondolnak, annak esélyeit számítják, ki le­gyen ez, mi legyen amaz, magát előtérbe tolni igyekszik a legtöbb s a kormány hálóiba ke­rül számtalan. Ez emberek elhitetik egymással — mot de ordre szerint, hogy úgy sem lehet segíteni semmin. Minden bevégzett tény, melyen vál­toztatni nem lehet. Bosznia el van foglalva, azt vissza nem engedhetjük; a pénz el van költve, az úristen sem térítheti megjárni még szükséges, elő kell teremteni akárkinek; — nem az hát a kérdés, hogy történt, mint történt, ki tette, mert tette, hanem csak az a kérdés: a jelen hazafias kormány és a király bizalmával dicsekedő Tisza maradjon-e mi­niszternek, vagy jöjjön helyébe más, s a sza­badelvű párt uralkodjék-e tovább T­iszával az országon, vagy kerüljön a hatalom más párt­hoz ? Tartsuk meg tehát a hatalmat, ez e tá­borban a jelszó. Senki nem gondol vele, hogy ebben sértés rejlik a király alkotmányos érzü­lete ellen, mintha nem hajlanék a nemzet kérő szavára, hogy ha ez feliratában más politikát kíván és más kormányférfiakat kér megbi­­zatni, és nem gondolják meg, hogy ez taga­dása az alkotmányos elvnek, mely megköve­teli, hogy a miniszter ne mentegetődzék az­zal, hogy tettét véghez vitte, s a halottakat feltámasztani nem lehet, hanem kíráltassék érdeme szerint; és nem érzik át, hogy a par­l­ament lemond méltóságáról és feladatáról, s hogy elveszti a nemzet szükséges bizodalmát, ha egy általáno­san kárhoztatott politika he­lyébe nem tűzi ki egy jobb politika követe­lését, s a rosz kormány helyébe nem tesz új kormányt, mely a nemzet kívánságainak és érdekeinek megfelelőn cselekszik. Mit mond­jon a nemzet oly országgyűlésről, melynek fő törekvése, hogy egy rosz politikát ment­sen, hogy tarthatatlan állapotokat fenntart­son, s nemzetellenes irányban haladjon odébb csupán azért, mert a miniszterelnök, kinek nincsen jövője, ha tárczáját veszti, min­den áron miniszter maradni kíván, s e czélját akként véli elérhetni, hogy a népképviselők többségét minden utón módon megnyerje. Ily országgyűlés mindenkor megbotránkozást keltene és degenerálná a nemzetet, de a ne­héz viszonyok között és nagy feladatokkal szemben, melyek közt Magyarország áll és a veszélyben, melybe épen a jelen kormány által sodortatott, ily parliament nem csak méltatlan volna népképviseleti eredetéhez és törvényhozói magas tisztéhez, hanem egyene­sen segédkezet nyújtana az állam sülyedé­­séhez. Nem ezért hívta össze a király az or­szággyűlést, nem ezért választotta a nemzet képviselőit. A nemzet munkát és menekülést vár a képviselőháztól s igazságszolgáltatást követel a kormány ellen. A kormány pedig menekülést vár az országgyűléstől magának, segítséget keres politikájának, és ki akarja játszani az igazságszolgáltatást. A nemzet na­­gyobbszerű politikát, bátrabb cselekvést, tisz­tességes bánásmódot és hazafias eljárást kiván, hogy ismét visszanyerje lelkületében az ön­bizalmat és a tetterőt. S oly kormányt köve­tel, melyben megbecsülhesse önmagát, oly országgyűlést vár, melyben nem veszíti el ön­becsülését A Pesti Napló tárczája. A magyar emigratio a keleten. Irta : X. Y. Előkészületek a magyar légió alakítására. (Elindulás Londonból. — Párisban. — A franczia hatóságok. — Tárgyalásaink. — Genuában. — A várt, de nem jött szö­kevények. — A magyar és a horvát, szerb, oláh hadifoglyok.) Kossuth május 8-án érkezett vissza Párisból, hova egyébiránt a lehető leginkognitóbban ment és jött, legalább is furcsának tűnhetvén fel két olyan embernek, mint ő és Napóleon, egymáshoz közeledése. Az angol közvélemény részünkre kedvezőleg hango­lását azonnal meg is kezdette, s több meetinget tar­tott, igy a többek közt 12-én Pulszkyval együtt e czélból Birminghamba utazott. Teleki L. és Kl­a­p­k­a Olaszországba men­tek, a feltételeket Cavourral megállapították s pár százezer franknyi előleget is vettek fel. Ihász, Kiss Miklós és gr. Bethlen Gergely ezredesek egy-egy osztály alakításával bízattak meg s e végre a magukat felajánló tisztelt kapitánytól lefelé ötszáz, őrnagytól felfelé pedig ezer franknyi útiköltséggel láttattak el. Londonból való elindulásunk május 16-ra hatá­roztatok ; előtte való nap az emberszerető és lángoló hazafi Pichler és neje az Ihásztól vett búcsú fejében nagy ebédet rendeztek. Jelen voltak: Ihász, Rónay, Pulszky, Tanárky, Vukovics, Figyelmessy, Mayer, Mogyoródy, Lukács, Zensdorf, Jancza, Pretschcsén. Ittunk a hazáért szebb jövő reményében nagy áldo­másokat. 17-én reggel 6 órakor már Párisban valánk. Itt felkerestem Földváryt és Petzot, első meg­nősült, s így nem volt kívánható, hogy bizonytalanra feláldozza állását, — utóbbi egészen francziává lett. Dieppében alig pillantottak bele nagy úti málhánk­ba . Párisból még az­nap, legfeljebb másnap tovább­utazni óhajtván, pakkunkat leónozva, fel akarok adni Marseillig, sőt ha lehetne, egész Genuáig. Eleinte semmi kifogást nem tettek, de a lepe­csételés előtt kívánták, hogy nyissam fel és a benne le­vő tárgyakat a legkisebb részletekig diktáljam be. E láda tele volt Ihász ruhaneműi és könyveivel, de volt benne mindenikünk számára egy-egy nyereg, egy­­egy jó kard és pár revolver; ezen hadi eszközök ki­vitele pedig tilos! Hasztalan bizonyítottam be, hogy hisz Angliá­ból hozom, tehát nem kivitel, hanem csak átvi­telről van szó, a tovább­vihetési engedélyt megta­gadták, a franczia pedantéria megakasztott megint. Felmentem a Dieppe felől jövő vonatok vám­igaz­gatójához. Ez a tilalmat azonnal az egész ládára kiterjesztő és a hadügyminiszterhez igazított enge­dély nyerés végett, engedély helyett kaptam contre­­bandot! Irányi elment tehát Ihászszal oda, de onnan a pénzügyhöz igazították, mert a vám ügyek ehhez tar­toznak, de ez sem igazította el az ügyet, hanem a fő­­vámhivatalhoz utasitá. — Ihász belefáradván, 18-án reggel elutazott rám s Irányira bízván a megrekedt málha ügynek elintézését. Elmentem tehát Irányival a szárd követhez, — ott írásbeli folyamodványban kérték az ügyet előter­jeszteni; ennek beadása után ötöd napra — minden­napi újra sürgetés után — íratott végre a szárd követ egy folyamodványt a vámigazgatóhoz. Ez át­vette tőlem nagy udvariassággal, de más napra kért a válaszért, mert — úgymond — ezt leíratni és a pénz­ügyminisztérium elé kell még előbb terjesztenie. Másnap délután 5 órakor megkaptam tőle a feleletet, melyet utasítása szerint még előbb a párisi főigazgatóhoz kelle vinnem. Ezen úrral este 8 óra után beszélhettem csak. Ekkor száz meg száz gyerekes kérdéseket tett még elém, mint észrevettem, azon fürkészési czélból: várjon csakugyan az olaszokhoz és nem az osztrákokhoz szállíttatik-e e veszedelmes pakk? Végre azonban rá írta a dieppe-i vonal vám­hivatalához szóló kiadási rendeletet. Remélvén, hogy e borzasztó franczia pedáns­­ságtól menekülök, azonnal hajtattam vele oda, de csak másnap délre ígértek választ. Délben azt mondá az igazgató: »Most már az engedély megvan, hanem a törvényben kikötött kezes állítás kötelessége alól ez által nincs ön felmentve, tehát állítson kezest, hogy Genuába és nem máshova viszi,­­ akkor viheti.« Rémítő boszuságomban elmondán aztán neki, hogy egy teljesen idegen embertől azt kívánni, hogy­­ egy párisi polgárt kezesül kapjon, valóságos abszur­dum ! De ő csak úgy tett, mint az Ecole Centrale igazgató tanára, rámutatott a paragrafusra. — No hát kérem, legyen ön érettem a jótálló! — Azt nem tehetem, hanem mégis segítek önön, itt egy czim, keresse föl az illetőt és végez­zen vele. A felkeresett valami szenzár féle volt. Ez aztán jó pénzért jól állt oly módon, hogy a csomag az ő neve alatt szállíttatott Marseillig,ott menjek el Maison Boucherhez, azok majd megmondják, hogy Genuában melyik kereskedő ház útján kaphatom meg. Csak azért írtam le ily terjedelmesen e még el­olvasni is unalmas kalandot, hogy bemutassam a franczia pedánsságot ezen téren is, és másfelől bebi­zonyítsam általa, mennyire nemcsak elő nem segítet­tek a legmagasabb franczia hivatalnokok is az úgy­szólván az ő érdekükben tett fáradozásainkban, de még tudomással sem bírtak felőlünk. Nem hallgathatom el a kellemetlen hatást, me­lyet annak tapasztalatra ébresztett bennünk, hogy I­r­á­n­y­i, ki különben ügyeink rendezésével bízatott meg, semmi pénzzel nem rendelkezett. Egy volt honvéd és emigráns megtudván oda jövetelünket Földváry ál­tal hozzám vezettette magát és felajánlotta szolgála­tát. Elmentem tehát Irányihoz, de nagy meglepeté­semre válasza az jön, hogy Kossuth számára volt ugyan nála némi pénz letéve, de már abból sincs több 50 franknál, igy a szegény honvéd nem mehetett Olaszorságba s később úgy hallám, beállott a fran­czia idegen­légióba. Végre május 25-én elindulhattam Mogyoró­­d­y­v­a­l, de az után roppant kellemetlenség ért. Egy órányira Lyon előtt egy vasúti szolga ok nélkül be­csapta a kocsiajtót s az ajtó sarkával balkezem két kö­zép ujját összetörte úgy, hogy Lyonban kénytele­­nitteténk orvosi kezelés végett egy egész napot töl­teni ; én pedig meghasadozott szeim csontfájdalmait néha-néha máig is érzem. Marseilleben még egyszer meggyűlt a bajom csomagainkkal, mert Boucher oly félelmet tanúsí­tott a jótállásért, mintha legalább is Orsini-bombák szállításáról lenne szó, s általában boszankodva kel­lett tapasztalnom, hogy a francziáknál még pedánssá­­guknak is fő-fő indoka a kormánytól — illetőleg a policziától való páni félelem. Nagy nehezen meg­nyugodott végre, látván az 5—6 aláírással ellátott­­ hivatalos kiviteli engedélyt. A szárd konzul is látta­­mozta útleveleinket jó pénzért (három-három frank) s így sikerült végre a Messageries Imperiales-on 76 frank hajó bér mellett 29-én reggel Genuába száll­hatni partra. Ennyit kellett küzködnöm és fizetnem azért a pár kardért és revolverért, a­melyeket csak azon az áron megvehettünk volna Turinban, mint Londonban. A francziáknál tapasztalt fogadtatás rosz sejtelme­ket ébresztő bennem Magyarország felszabadítását illetőleg, csak azon örültem, hogy a dicső grande nation országából ismét szabad szellemű nemzet föl­dén lehettem. Genuának tengerparti része labyrinthszerű te­­kergős szűk utczáival, roppant magas ódon házaival, melyek közt örök félhomály uraló,Konstantinápolyra emlékeztet,s igen kellemetlenül hat a Páris és London­ból jövő utasra; beljebb azonban gyönyörű kövezetü széles utczái, remek templomai, márvány palotái, me­lyek épitészeti gazdagság tekintetében a párisiakat is felülmúlják, annál kellemesebb ellentétet képeznek, s eszünkbe juttatják, hogy a hajdani tengerek urai­nak s a művészetek hazájának földjére léptünk. Tán sehol a világon oly végtelen magas, 6-7 emeletes házak nincsenek, mint Olaszországban. Még­hozzá a közönséges házakban a lépcsőzetek nem az utczáról ablakok által, hanem a tetőre épített úgyne­vezett lámpák által világíttatnak meg és rendesen fekete pala kőből vannak. Tessék aztán 120—150 ilyen síkos kőlépcsőn csaknem teljes sötétségben fel­ballagni a 6-ik vagy 7-dik emeletbe! Az olasz nyelvet is majd un­ában tanultuk meg Konstantinápolyban, itt ugyan a műveit osztályon kívül sem minket, sem mi a népet meg nem értjük, a Hotel Féderben is vagy németül, vagy francziául kel­lett értekeznünk, különben nem azt adták a­mit kértünk. Nem is álmodná az ember, hogy e kis Piemont­­ban 300 ezer franczia katona van, annyira nem látni itt francziákat. A kik vannak is, a tengerészeihez tartoznak s ezek, úgy látszik, nem igen hasonlítanak szárazföldi bajtársaikhoz, mert szótlanok és mogor­vák s egész magatartásuk olyan, hogy az ember inkább vélné angoloknak. Egyébiránt olas­z katona is kevés van itt s ha a kikötő és indóház körüli tömérdek lőszer, ágyuk, lovak, egyszóval tábori szerek folyto­nos­ai, és bepakolását s éjjel nappali szállításait nem látja, az ember észre sem venné, hogy háború van. A mi ügyeink nem valami vigasztalóig álla­nak. Mindenki azt hitte, hogy a magyar katonák tömegesen fognak szökni az osztrák hadseregből, eddigelé azonban (jan. 1.) egyetlen egy közemberünk sincs, Mogyoródy és én vagyunk itt a legkisebb em­berek, a többi legalább is ezredes. E tétlenséget és számításunkban való felsülést röstelve, Bethlen Gergely elment a csatatérre, Teleki Sándor és Türi szintén elmentek Ga­ribaldihoz, Kiss Miklós Napoleon herczegnél van Livornóban, Klapka pedig Turinban. Itt Genuában gr. Teleki László, Czecz, Ihász, Mednyánszki, Szabó, Puky, Sréter, Weiss és mi ketten vagyunk még. P­e­r­c­z­e­­ már összeveszett Sza­bóval s elátkozta és hazaárulóknak nyilatkoztatta mindnyájokat s elment vissza Amerikába. Látván főnökeink, hogy szökevényekből sere­günk sohse lesz, kieszközölték Cavourtól, hogy az osztrák foglyok közül választhassák ki a magya­rokat, s ezekből alakíthassanak csapatokat. E czélból aztán junius 3-án Czecz Turinba hivatott s ott ki is választott 126 embert, kik 4-én Genuába megérkez­tek. — A foglyoknak mind a mellett szabad tet­szésökre bízatott: választani a hadi fogolyként Fran­­cziaországba vagy Algírba fellebbezés, vagy a ma­gyar seregben való szolgálás között, annyiban tehát csapataink némileg önkényteseknek nevezhetők. Az említett 126 ember közül a magyarok, számszerint 75-en, készeknek nyilatkoztak honvé­dekké lenni és ha kell, azonnal az osztrák ellen in­dulni, — a horvátok, ráczok és oláhok ellenben inkább hadi­foglyokul mentek Algírba. Az oláh fejedelemségekből Erdély ellen elkö­vetett hajtogatás jellemzéséül megemlítendőnek vé­lem két oláh tizedesnek azon kívánságát, hogy küld­jék őket Oláhországba, mert ők Ferencz Józsefet csak úgy nem ismerik a maguk császárjának, mint Napóleont az ő fejedelmük háza. Ez az eredménye az osztrákok magyarellenes politikájának , mely megengedé, hogy Moldva Oláhország egyesüljön s csaknem független állammá legyen, holott tudható, hogy hajdan is minden lázítás és veszedelem innen jött Erdélyre! Budapest okt. 18. (Az egyesült ellenzék)ma este tartotta első értekezletét. Gömöri Szontagh Pál korelnök üdvözölte a nagy számmal egybegyűlt párttagokat, s mindenekelőtt elnökválasztásra hívta fel az értekezle­tet. A párt elnökének közfelkiáltással K. B­á­n­h­i­d­y Béla választatott meg, ki is megköszönvén a párt tagjainak bizalmát, ekként szólalt fel: »Fájdalmasan kell fölemlítenem, hogy több oly érdemes párttagnak jelenlétét vagyunk kénytelenek nélkülözni, kik még nem­régiben sorainkban küzdöt­tek. Szabadjon azon jogosult reménynek kifejezést adnom, hogy őket nemsokára körünkben üdvözöl­hetjük. Másrészt azonban örömmel konstatálom, hogy pártunk számos oly taggal gyarapodott, kik pártunk kötelékében először lépnek a parl­ament küzdtérre A lefolyt választási harczban nagy nehézsé­gekkel kell­ megküzdenünk. Szemben a kormánykö­zegek által alkalmazott nagymérvű hivatalos presz­szióval s a kormány hivatalos apparátusának főleg ellenünk irányzott működésével egyrészt, szemben egy személyes agitáczióval s nem egyedül a tárgyila­gosság keretén belül mozgó támadásokkal másrészt, azon büszke öntudattal tekinthetünk vissza tanusí­­tott magatartásunkra, hogy illegális, frivol vagy er­kölcstelen fegyverekhez nem nyúltunk, a szubjektív szenvedélyesség terére nem léptünk, s hogy az ered­ményt, melyet kivívtunk, az általunk vallott elvek helyes voltának, az ország független értelmiségének túlnyomó része által nyújtott önzetlen támogatásnak s a független, a mérsékelt ellenzéki irányt követő, vagy azzal rokonszenvező sajtó istápolásának kö­szönhetjük. Nagy fontosságú s horderejű parl­amentáris küz­delmek előestéjén állunk. Súlyosak azon viszonyok, melyek közt Magyarország képviselői megkezdik fe­lelősség­teljes működésüket, s fölötte terhesek azon feladatok, melyek a törvényhozás megoldására vára­koznak. A helyzet fölött ma kiválólag a külpolitikai kérdések, jelesül a boszniai kérdés, uralkodnak. A parl­ament mindenekelőtt arra lesz hivatva, hogy ítéletetet mondjon a kormány külpolitikája fö­lött, s szemügyre vegye azon bajokat és veszélyeket, melyek a monarchiát s első­sorban a magyar államot környezik s fenyegetik a boszniai okkupáczió s ennek szükségképens következményei folytán. Bátran vélem kimondhatni, hogy a külpolitika irányára vonatkozólag ma, midőn azt eredményeiben s tényeiben bírálhatjuk meg, közöttünk nézeteltérés vagy véleménykülönbség nincs, és hogy a legteljesebb egyetértéssel fogunk eljárni mindenütt, hol a kormány tetteinek megbírálására s működésének ellenőrzésére tér fog nyílni előttünk. Küzdelmeinkben elveinknek s az általunk he­lyesnek vélt politikai iránynak diadalra juttatására törekszünk. Ezen szempont fog vezérelni bennünket, midőn a helyzet javulását, a kedvező kibontakozás le­hetőségét egyedül a gyökeres irány­változásban keres­sük s attól feltételezzük. A párt jegyzőinek Tomcsányi László és Halász Bálint választottak meg. B. Simonyi Lajos melegen üdvözölvén a párt tagjait, hangsúlyozta a pártra váró feladat nagy fon­tosságát, s felkérte a tagokat azon kölcsönös szívélyes viszony fenntartására, a­mely e párt kebelében eddig is uralkodott. Ezután a kör választmányának elnökévé gr. Berchtold László, a kör igazgatójává Sztupa György választatott meg. A párt válaszfelirati ter­vezetének kidolgozására gróf A­p­p­o­n­y­i Albert, Szilágyi Dezső és C­h­o­r­i­n Ferencz tagokból ál­ló bizottság küldetett ki, a képviselőház elnökségé­nek kijelölésével pedig b. Simonyi Lajos, Ki­­r­á­l­y­i Pál, Ürményi és Szontagh Pál tagok­ból álló bizottság bízatott meg. Végül elhatározta az értekezlet, hogy a pártnak volt képviselő tagjait, vala­mint a pártokon kívül álló képviselőket foglalkozói tagokat a párt szívesen fogja látni. (Andrássy gróf egy második jegy­zéke.) A Presse budapesti hírei szerint Zichy gróf azon jegyzéken kívül, melynek szövege a W. Abend­­postban megjelent s melyet mi is közöltünk, okt. 15-én egy másik jegyzéket is olvasott föl Saviet pasa nagyvezérnek. Ezen második okmány válaszul szol­gált azon török jegyzékre,melylyel Karatheodory pasa Bécsből való elutazása előtt a konvencziónak a porta általi elvetését jelentette. A pártok: — okt. 18. Az orsz. képviselők már meglehetős számmal érkeztek Budapestre , a pártértekezletek a különböző klubokban megindultak. A legkevesebb pozitív hír szivárgott ki eddig a kormánypártból. A szabadelvű párt még ma egy meghatározhatlan tényező. Egysége felbomlott s az új alakulások még nem mentek vég­be. A miniszterelnök úrnak van egy személyes gár­dája, de az nem sok tagból áll. Leginkább volt bal­­középiek. A volt Deák-pártiak legnagyobb része ma még ingadozó, egy töredék S­z­­­á­v­a körül csopor­tosul. A párt összetartására kedvezőtlenül hat G­o­rove betegsége, ki a klubban nem jelenhet meg s mindenekfelett Széll Kálmán lemondása. Széli személyes barátai arról vannak meggyőződve, hogy a volt p. n. min. föltétlenül hitt gr. Andrássy állításai­­­ban, melyek szerint az okkupáczió csak a portával való megegyezés útján lett volna valósítható s a 60 millió hitel csak egy demonstráczió jellegével volt leírandó. E férfiak a Szél­ és Andrássy-Tisza közötti differen­­cziákat nem tekintik kiegyenlíthetőknek és azt hi­szik, hogy Széli csak a Tisza bukása után alaku­landó, radikálisan más irányú kabinetben venne részt. A­míg Andrássy a külügyminiszter, s így az egyik legmérvadóbb helyet foglalja el, nagyon való­színűtlen, hogy Széli ismét a kormány tagja legyen Ha Széli arra határozná el magát, hogy a képviselő­házban helyét elfoglalva, határozott ellenzéki állásra ostromolja a kormányt, Tisza bukása bizonyos lenne. De Széli egyelőre nem jő fel a képviselőházba s he­lyét ott csak azon czélból tartja fenn, hogy eshetőle­ges támadásokra válaszolhasson. E támadások, mint az a Hon és az Ellenőr czikkeiből kitűnik, a kor­mánypártból várhatók. Hogy milyen lesz a kormánypárt hangulata és eljárása, — ismételjük, — az ma biztosan nem mond­ható előre. A kormány sokat vár a delegácziók ta­nácskozásai és gr. Andrássy személyes befolyásától. Különben egy más verzió szerint Tisza holnap hatá­rozottan tudatni fogja lemondási szándékát, de az a baj, hogy a miniszterelnök úr ily határozott nyilat­kozataihoz is sok kétely fér. Általában azt hi­szik, hogy a kormánypárt egyelőre a képviselőházi választásoknál egységesen fog szavazni, s nem a ke­leti kérdésben buktatja meg Tiszát, mert ez gr. An­drássy bukását is maga után vonná, hanem vala­mely más alárendeltebb ügyben s ekkor majd átme­neti kormány következik Szlávy elnöklete alatt. E lehetőségre czéloz azon elnöki párt­nyilat­kozat, mely ma este az egyesült ellenzék pártklubjában mondatott el. E nyilatkozat férfias hangja azt engedi remélni, hogy­­a mérsékelt ellen­zék a kellő erőtelljel fogja érvényesíteni parl­a­­menti befolyását. Az elnöki nyilatkozat konsta­tálja, hogy a keleti válságra nézve, miután ma a köve­tett politika eredményeiben ítélhető meg, nincs a pártban nézetkülönbség, s bizonyos határozott föllé­pést proklamál a jövendőre. A párt akc­iója nem a kormány személyei, hanem politikája ellen irányul, s így, hogy ha a kormány csak névleg változnék, vagyis ha más férfiak kerülnének kormányra, de a mai poli­tika folytattatnék, az egyesült ellenzék fenntartja oppozíczióját. E nyilatkozat egyszersmind demen­­tijét képezi a híreknek, melyek e párt által állítóla­gosan tervezett egyezkedésekről keringtek s e párt igen éles oppozíc­iójának előjele. A szélső baloldalban is ma egészen más taktika látszik érvényesülni, mint a­minőt a párt eddig követett. Eddigi kis számánál fogva a szélső bal csak tüntetésekre szorítkozhatott, a vá­lasztások által tetemesen meggyarapítva, egyik par­­l­amenti tényező lehet. A közjogi kérdésekben nem számíthat szövetségesekre sehol, de a parl­amenti taktika kérdéseiben, a szélső és a mérsékelt ellenzék között, úgy látszik, esetről-esetre érintkezés fog tör­ténni. Hogy ez eredményre vezet-e, azt biztosan előre nem mondhatni. Úgy látszik, hogy a közjogi ellen­zék ezúttal részt vesz a delegác­ió meg­választásában, a­mit a legteljesebben helyeslünk. Parl­amenti párt a parl­amenti vá­lasztásoktól, jó szerivel, nem vonulhat vissza, és a jelen esetben ez annál kevésbbé lenne védhető, mert a szélsőbal, számánál fogva, jelentékeny befo­lyást gyakorolhat a delegác­iók összealakítására. Végre a pártnélküli képviselőkről kell szólanunk. Néhány kitűnő férfiú van ezek sorá­ban ; a nagyobb rész ismeretlen mennyiség. Hogy hova fognak csatlakozni, a parl­amenti pártok kifej­lődésétől függ. Azon hír, hogy e képviselők egy kiváló államférfiúnál értekezletet tartottak volna, vagy ilyesmire készülnének, teljesen alaptalan. Holnap meglátjuk a pártokat a házban, s majd elmondjuk, hogy milyen az ú­j ház? A Pest. Corr. azt jelenti, hogy a kormány­párt az első képviselőházi alelnökségre V­á­r­a­d­y Gábort jelöli; a második alelnöki állást illetőleg eltérők a nézetek. Az egyik rész egy erdélyi képvise­lőt akar e helyre választani s e czélra­­. Kemény Jánost jelöli; vannak, a­kik egy horvátot jelölnek, de ezen jelöltség sok akadályba ütközik. Háznagy Kovách László lesz,ha megválasztják, a­mi nem

Next