Pesti Napló, 1882. január (33. évfolyam, 1-31. szám)

1882-01-14 / 14. szám

közös miniszteri előirányzatban foglalt, hanem ennél még jóval nagyobb­­összeget, s hogy azonfelül még Ausztriának a szeszkiviteli többletért is 352.000 frtot kellene a magunkéból fizetnünk. Annyi bizonyos, és ezt ismételve Pulszky állítása ellenében is kiemel­tem, hogy az 1878-ai egyezség tetemesen javított a helyzetünkön, s hogy a mostani elszámolás, melynek ■ alapja a termelési arány, nem pedig, mint azelőtt­ volt, a 31.40­0-nyi q­u ó­t­a, sokkal igazságosabb. De én még azt sem tartom elegendőnek, azért, mivel ne­künk tulajdonképen nincs és nem is lehet exportunk a sörre és czukorra nézve. A magyarországi sörfőzők és czukorgyárak a belföldi fogyasztást is csak kis mértékben fedezik, hogyan legyen tehát feleslegünk, melyet ki kellene vinnünk ? A magyarországi czu­korgyárak a belfogyasztásnak alig egy negyedrészét fedezik, ha mindazáltal czukrot kivisznek, akkor csakis a kiviteli prémium miatt viszik ki. Ezek a busás kiviteli jutalomdíjak pedig csakhamar meg fognak szűnni, mihelyt elhatározzák, hogy az adó­­restitucziót az fizesse meg, a­ki a termelési adót be­szedte. A czikkíró azt hiszi és reméli, hogy a két fananczminiszter nemsokára elintézi a dolgot. Nagyon vérmesnek tartom ebbeli reményét, vagy pedig az osztrák minisztérium s a reichsráth 1878 óta nagyot változott. Ha a czikkíró szerint csakugyan egyre megy a dolog, akárhonnan adatik meg az adórestituczió, s miért vonakodott Herbst és pártja oly makacsul a magyar bizottság javaslatát elfogadni? Lehet, hogy csalatkozom, de nagyon tartok at­tól, hogy a dolog nem fog gróf Szapárynak oly köny­­nyen sikerülni. Sőt még a 4.689.148 frt sincs végkép eltemetve; a delegácziók kitörültek ugyan, de az ille­tők majd lelnek módot arra, hogy ilyen, vagy más czimen ismét fölelevenitsék s előbb-utóbb abból is a 31.4°­0-ot felszámítják majd nekünk. Mire valók vol­nának a póthitelek. Most úgyis nagyon kecsegtető kilátásaink lehetnek azokra a póthitelekre, ott van Krivoszczia és Herczegovina! Én azt hiszem és vallom, hogy a mostani eljá­rás és felszámolás is jobban kedvez Ausztriának, mint Magyarországnak. A czikkíró ezt tagadja, de kér­dem, tagadhatja-e, hogy Ausztria pl. 1879/80-ban a czukoradóból a termelés czimén bevett 18.058.486 irtot, hogy továbbá ugyancsak Ausztriának az úgy­nevezett kontingentális összegből kijutott 9.365.000 frt, s hogy végre a közös vámjövedelemből kifizetett 20.900.000 frtnyi czukoradó-restituczió is majdnem kirekesztőleg az Ausztriában élő és adózó czukor­­gyárosoknak zsebébe került ? Ausztria tehát közvet­lenül és közvetve e három czimen 48,3 millió forintot kapott. Magyarország ellenben kapott termelési czu­­koradó fejében 1.223.768 frtot, a kontingentális ösz­­szegből 635.000 frtot, az adórestitucziós kárpótlás fejében 5 millió, tehát összesen 6,9 millió frtot. A folyó évben ezek az összegek nagyobbak, de az arány nem kedvezőbb Magyarországra nézve. Hunfalvy János. * * * Régi, kopott fogása az erősen megkritizált író­nak az, hogy ráfogja a bírálóra, hogy el sem olvasta, a­mit kritizált. Mi múltkori czikkünkben két helyütt külön-külön megmondottuk, hogy Hunfalvy úr érteke­zéséből kitűnik, miszerint tudja, hogy a vámdeficzi­­tet kitörölték és hogy az 1867-iki adóvisszatérítési mód 1878-ban megjavíttatottt, és épen azért mon­dottuk, hogy több a tévedésnél, ha tudva ezeket, mégis a vámdeficzittel együtt és a régi rossz vissza­térítési mód szerint számítja ki a mi terheltetésünket 1882-re és 43-as quótát hoz ki Magyarország rová­sára. Ha czikkét nem olvastuk volna végig, nem ve­tettük volna észre, hogy az említett két körülményt tudva, számított hamisan és akkor talán azt mon­dottuk volna, hogy H. ur tévedett, de nem azt, hogy több mint tévedés, a­mit czikkében elkövetett. Mai válaszában Hunfalvy úr indirekte elismeri azt, hogy egészben véve helyes a mi számításunk az ő hamis felállítása ellen, csak abba kapaszkodik, hogy honnan tudjuk, hogy 3,3 millió lesz a magyar­­országi export után járó adóvisszatérítés, mikor senki sem képes kimutatni, hogy a kivitt czikkek magyar gyártmányok-e ? Ez a kérdés nem tartozik a vitás ügyre. Mi azt bizonyítottuk, hogy az érvényben álló visszatérítési elszámolás szerint minket terhelő 3,3 millió Visszatérítendő adó kifizetésétől fel vagyunk mentve az által, hogy a Vámból fedeztetik a restituczió­t, az pedig azt állította, hogy az adómegtérítés majdnem egészen, és 1881-ről szólva, kizárólag Ausztria javára esik. Ezen helytelen feltevés alap­ján ama 3.3 milliót, melyet a magyar előirányzat felmutat, úgy­szintén a 7.5 millió kárpótlást a mi ja­vunkra, H. az egyszerűen, mint nem létezőt, a számí­táson kívül hagyta s igy sütötte ki a 11,5%-kal való megkárosodásunkat. Az érvényben levő visszatérítési mód ignorlá­­sából eredt eme nagy tévedésről és noha ama kisebb­­nagyobb jelentőségű különbözetről van tehát szó, a­mely anban támadhat, hogy a restituczió nem a pro­­veniéfiezia, hanem a termelés aránya szerint oszlik meg. Nem térünk ki ezen kérdés elől sem. Nézetünk az, hogy közös vám- és adóterületen a proveniencziát kimutatni majdnem lehetetlen és azért az adómegté­­rítésnek megosztása a termelés arányában közös vám­területen a lehető legméltányosabb megoldás. Itt megint félrevezette Hunfalvy urat az az alaptalan föltevése, mintha Magyarország semmi czukrot sem exportálna. Messze vezetne itt a részletezés, de e so­rok írójának lesz valószínűleg alkalma azon a helyen, a­hol H. ur téves állításait bővebben előadta, számok­kal kimutatni, hogy Magyarországnak sokkal nagyobb a czukortermelése, mint H. ur állítja , hogy termelésé­hez képest igen nagy a restitucziót igénylő czukor­­kivitele. Félreértette H. úr a mi nyilatkozatunkat a két pénzügyminiszter közt folyó tárgyalásokról a restitu­­cziót illetőleg. A tárgyalások arra vonatkoznak, hogy­­a restituczió elszámolásánál a vám egészen tekinte­­ten kívül maradjon, úgy, hogy a kezelési átalány és esetleg a bosnyák pausále levonása után fenmaradó vámjövedelem egészén a közös költségekre fordíttas­­sék.« Ezen módosításra Hunfalvy úr tanulmányában nagy súlyt fektet, mi legfölebb annyiban, hogy egy­szerűsíti az elszámolást, de valódi hasznot egy kraj­­czárnyit sem hoz. Nem adtunk tehát okot arra, hogy H­­ur hiú remény­kedést vessen szemünkre, mert amit ő az alkudozás tárgyául említ, hogy a provenienczia szerint történjék ezentúl a visszatérítés, a mi szavaink szerint nem képezi a két minisztérium közti tanács­kozások tárgyát. Még csak egyet. Hunfalvy úr jelen czikke végén azt kérdi tőlünk: van-e az általa idézett adatokról és a belőlük levont következtetésekről tudomásunk ? Hát ezekről a számokról, minthogy a valóság­nak meg nem felelnék, nem volt eddig tudomásunk, de van másokról, és ezekre nézve uta­sítjuk H. urat a pénzügyminiszter által az új czukor­­adótörvény előterjesztésekor közölt kimutatásokra. De egyet mégis kérdünk Hunfalvy úrtól. Honnan vette azt, hogy Ausztriának 1879—80-ban a kontin­gentális czu­koradó-összegből 9.365.000 frt jutott, Ma­gyarországnak pedig 635.000 frt ? Hisz azt tudhatná a törvényből, hogy a 10 milliós kontingens az 1880—81-iki czukortermelési idénynyel kezdődik, 1879—80-ra pedig a törvény 6,500.000-re szabta. S ha a 20,9 millió restituczió ellenében befolyt volna 19­3 millió, akkor nem 10, hanem 7,8 milliót kellett volna a kontingensben pótolni. De hiába, Hunfalvy úr kissé könnyen bánik a milliókkal! gyár népet olyan gazdasági kizsákmányolás tárgyává tette, mint a múlt századi angolok a meghódított Izlandot. De ir történetire az angol uralkodókat ezért nem fogja menteni akarni. Mária Terézia uralkodá­sa eredményeinek méltatásában Marczali kevéssé őrzi meg a higgadt elfogulatlanságot, melyet műve többi részeiben találunk. Az a loyalitási viszketeg vezérli őt e királynővel szemben, mely Toldy Ferencz a nagyérdemű tudós megtérése óta — egy ideig ő is élesen elitélte uralkodása elveit — történetírásunk­ban lábra kapott. Hogy bosszú uralmának, melynek folyamán Magyarország nem volt nagyobb háború színhelye, voltak jó következményei is, hogy szervezte a közok­tatást, rendezte az úrbért, visszacsatolta a Bánságot, Fiumét, a szepesi városokat, az tagadhatatlan. De egy negyven évi uralom eredményének oly időben, midőn megvolt a nemzetben az ösz­tön, az erő, a kedv a rohamos haladásra anya­gilag és szellemileg egyaránt, mindez együttvé­ve is fölötte kevés. — Nem szólva arról, hogy alatta idegenedett el a magyar főnemesség legna­gyobb része a nemzettől, hogy kivetkőzött ősi szoká­saiból és nyelvéből, hogy a felvidék eltótosodása na­­gyobbára neki tudható be , elég az a gazdasági rend­szer, melyet az ország ellen létesített, hogy uralko­dását kissé kevesebb áradozó dicsőítéssel ítéljük meg. Mily kevés e téren a dicsérni való, azt eléggé meg­mondja m­aga Marczali, ki Mária Terézia halha­tatlan érdemévél kénytelen felfújni azt az épenség­­gel be nem bizonyított állítást, hogy alatta az örökös tartományok még nem gyakorolhattak oly hátráltató befolyást Magyarország fejlődésére, mint előtte vagy utána. Marczali könyvének első kötetéből be lehet bizonyítani, hogy elég hátráltató, súlyos és szívtelen volt ez a befolyás Mária Terézia alatt is. Sőt talán épen akkor volt a legterhesebb. Szerencsére a nem­zet, mely a török vész múltával főnixként megifjodva lépett föl, kiapadhatatlan életerejével megbírta ezt a csapást, sőt épen az oly kártékony gazdasági politikát is ellensúlyozni tudta a nagy Alföld birtokba vételével és megmagyarosításával. E nevezetes esemény első­sorban a magyarság műve; a bécsi kormány csak kevéssé járult hozzá, legfölebb bizonyos fiskalitási érdekekből. Hogyan ment végbe e nagy fontosságú esemény s társadalmi és politikai téren minő új alko­tásokat teremtett, arról Marczali könyve fölötte be­cses közléseket ad s ezek teszik művének legszebb, legsikerültebb részeit. Ezekről közelebb. A.I. Pestmegye közgyűlése. Pestmegye bizottságának ma délelőtt gr. Sza­­páry István főispán elnöklete alatt tartott rendkí­vüli közgyűlésén a belügyminiszter azon leiratára, hogy a törvényhatóság által fölterjesztett költségve­tést nem hagyja helyben. Földváry Mihály alis­pán indítványára elhatározták, hogy az árvaszéknél s a számvevőségnél szükséges két dijnokot alkalmazni fogják s a kőnyomda-alapból fizetik egy éven át. Az elhalt bizottsági tagok helyébe Ráczkevén Föld­váry Miklós megyei aljegyzőt, Dömsödön Faragó Antalt választották meg, mit a bizottság tudomásul vesz. Kis-Oroszi községet, mely Nógrádmegyéből Pestmegyébe kebeleztetett, a pilisi felső járásba he­lyezik s a község árvaszéke irományainak s pénzeinek átvételére Bellaágh Imre tiszti főügyész, Dalmady Sándor és az illető járás szolgabirája küldetnek ki. Huzamos eszmecsere folyt a Galga patak szabá­lyozása tárgyában. H­i­n­d­y Géza előadó kifejti, hogy már 1875-ben élénk mozgalom indult meg az érdekelt birtokosok közt a patak rendszeres szabályozása czél­­jából. A birtokosság ifj. gr. Ráday Gedeon elnöklete alatt igazgató választmányt alakított meg, mivel azonban ez pénz hiányában nem kezdhette meg az előmunkálatokat, a kormányhoz fordult előlegért. A kormány a kért 1000 frt előleget hajlandó volt meg­adni, ha azért néhányan a birtokosok közül ke­zességet vállalnak, mibe ezek nem egyezvén bele, az ügy félretétetett. 1880-ban Tót-Györk köz­ség a Galga szabályozása végett az alispánhoz fordult , ki küldöttséget menesztett a helyszí­nére, mely a pataknak az egész vidéken való ki­tisztítását mondotta szükségesnek. 1881-ben újból küldöttség küldetett ki a Galga egész vonalán való szabályozása tervezetének elkészítése végett. Ekkor Nógrád megye és Ácsa község jelentették ki, hogy a társulatba — semmi hasznuk nem lévén be­lőle — nem lépnek be. A többi partmelléki községek ebbe belenyugodtak s elhatározták a szabályozást a kultúrmérnökök tervei alapján házilag, külön társa­ság alakítása nélkül létesíteni. Javasolja, hogy e tervek az érdeklettek tájékozása végett közszemlére tétessenek. A megindult vitában ifj. Ráday Gedeon gr. hangsúlyozza, hogy a Galgát házilag szabályozni nem lehet. Balogh Imre szerint e tárgyban, belvíz levezetéséről lévén szó, a miniszter a törvényhozást tartozik törvény szerint meghallgatni. Földváry alispán erre kijelenti, hogy a Galga nem belvíz. Még néhány fölszólalás után a közgyűlés elnök indítvá­nyára elhatározza, hogy a Galga medrének az érde­keltek költségén való kitisztítását elrendeli és ennek foganatosításával az alispánt bízza meg. A kiskun alapot továbbra is külön kezelés alatt hagyatni határozták. Néhány község költségvetésé­nek tárgyalásával véget ért a közgyűlés. Indokok az­­uzsoráról és a káros hitelügyletek­ről szóló törvényjavaslathoz. (Vége.) II. Fejezet. A hitelezési ügylet biztosításának til­tott módjáról. 15., §. Valamely kötelezettségnek elvállalása a becsületszónak vagy hasonló kifejezésnek záloga mel­lett a hitelezőre semmiféle értéke nincs jogi te­kintetben. A hitelezők az ilyen ígéretet jogtalanul felhasz­nálják arra, hogy a kötelezettnek a­ halasztás meg­adásáért a legsúlyosabb feltételeket előszabják. Indokoltnak látszik tehát: az ilyen zsaroló el­járásnak elejét venni, és az ilyen hitelezőket büntetés alá vonni­ A büntetésnek nemei és a maximum az 1879. XL. t.-cz.-nek megfelelőleg állapíttattak meg, és a büntetés átváltoztatása ugyancsak az idézett törvény 22. §-ának tekintetbe vételével lesz­­eszközlendő. A 15. §-nak írtátódik bekezdésénél figyelembe vétetett az 1878. V. t.-czikk "I. részének VII. fe­jezete, 16. §. Hogy az eddigelé ilyen alakban keletke­zett követelés átruházás utján, a tett ígéretre való hivatkozással, jelen törvény hatályba lépte után se legyen érvényesíthető: ezen határozmány az ily ígé­retnek a jelen törvény hatályba lépte utáni felhaszná­lására is ki­terjesztetett. XIX. Fejezet A ka m­­a tó ki­­ók 17. §. Sokaknak vigyázatlansága a kölcsönszer­ződések megkötése alkalmával felhasználtatott arra, hogy a kamatláb az okmányban nem­ egy év, hanem egy hónap vagy félév utánra tétetett ki, és az adósok a kitett kamat­lábat évinek tekintvén, vagy azt ki­­számítni sem tudván, félrevezettettek. Ennek elhárítását czélozza a 17. §, és a­mennyi­­ben a kikötött kamat magassága az 1. §-ban elősorolt egyéb momentumokkal együtt az uzsoravétséget meg nem állapítja, a kamatláb világos kitételének hiánya azzal saj­­ázik, hogy a rövidebb időre, pl. egy hétre, v. évnegyedre kikötött kamat egy évre megállapítottnak fog tekintetni. 18. §: úgy a hitelezőnek, mint az adósnak érde­kében van, hogy a kamat oly túlzott mértékben ne növekedjék. A kamat felszaporodásának elejét veen­dő , más külföldi törvényekben is foglalt intézkedé­sek vétettek fel ezen javaslatba. 19. §. A kamatok után kamat vételét el kellett tiltani, mert számtalan bajnak egyedüli kütfor­­rása volt. A 19. §. második és harmadik bekezdésének czélja, hogy a hitelező saját érdekeinek megvédése okából ne kényszeríttessék az adóstól azonnal az egész tőkekövetelést behajtani, és másrészről a hitelezőt sem lehet a késedelmesen fizető adósnak ké­nyére bízni. 20. §. Némely pénzintézeteknél, hol úgy a bete­vők, mint a pénzintézetek kölcsönös érdeke és az utóbbiaknak szervezése és pénzkezelése kivánja, hogy az anatochizmusra nézve kivétel tétessék. Ezen kivétel azonban csak azon hitelügyletekre vonatkozhatik, a­melyeknél a pénzintézet, mint betétet elfogadó adós szerepel. Az 1877. XX. t.-cz. 290. §-nak második bekez­désében foglalt azon intézkedés, hogy a határidőt el­mulasztó adós késedelmi kamatot tartozik fizetni, ér­vényben hagyható volt. Annak megemlítése mellett, hogy a részegség iránti büntetőjogi határozmányok az 1879. XL. t. sz. 84. és 85. §-aiban már benfoglalvák : áttérek a korcs­mai hitelre vonatkozó IV. fejezetben foglalt intézke­déseknek röviden összefoglalt indokolására. XV. Fejezet. A korcsmai hitelről. Ezen javaslat főleg a földmives és kisiparos osztályokon a tőkeszabadság által ejtett közgazdasági bajokon kívan segíteni. A hitelezőktől az ekkér támadt követeléseiknek beperelhetése iránti jog elvonatott, sőt a kompenzá­­czió sem engedtetik meg, az ily követelések biztosítá­sára kötött zálog és kezességi szerződések érvényte­leneknek mondatnak ki, és az ezen határozmányoknak kijátszása czéljából valamely színtett ügyletnek vagy váltónak felhasználása kihágást képez, csupán csak azt engedvén meg, hogy az adós a legutóbb kapott szeszes ital ára iránt legyen beperelhető. A 24. §-ban a szálló vendégekre nézve, a­kiktől a jelen javaslat a korcsmai hitelt megvonni nem kí­vánja, és a­kiknek a folytonos fizetgetés terhére vál­nék, e tekintetben kivételt kellett tenni. A 25. §. a lehető legnagyobb public­itásnak elérését czélozza, büntetéssel sújtván azt, a­ki ezen intézkedésnek meg nem felel. Budapest, 1882. január 11. Dr. Pauler Tivadar, igazságügyminiszter. Külföld, Páris, jan. 10. Ma nyitották meg az 1882-diki ülésszakot. A táncz tehát megkezdődhetik. A képviselő kamara is­mét Brissont választá elnökéül, a szenátus csak szom­baton fog elnöke felől határozni; ha Say megbuknék, csak a kezét kellene kinyújtania a pénzügyminiszteri tárcza után, hogy megkapja jutalmát megtéréséért a szenátus reformja ügyében. Ha Sayt újra megválaszt­ják, ez azt jelenti, hogy az újonan bekerült republi­kánusok kötelességüknek tartják tűzön-vizen együtt tartani Gambettával az ellen, a­kinek emelkedésüket köszönik, s hogy ennél fogva ők a revízió és a lisz­­tánként való szavazás mellett fognak szónokolni és szavazni. Gambetta most mindent arra az egy koc­­­kára tesz föl, hogy a kamarák semmi dolgot ne kapjanak addig, míg Gambettának személyes ügyét, a lisztánként való szavazást el nem intézték, s a­mint ma félhivatalosan jelentik, a bizalmi kérdés felvetésé­vel fenyegetődzik. Gaulthier de Rumilly, a szabadelvűek nesztora, nem mulasztotta el hathatós figyelmeztetéseket tenni az ilyen személyes spekuláczióból eredő alkotmány­módosítások veszélyességére, de a Say-fajta szabad­elvűek most többen vannak, mint a régi szabadelvű iskola emberei, mely iskolának köszönhetik a fran­­cziák, hogy szabad gondolkozású, éleslátású, szelle­mes, s a politikában nagytehetségű nemzet hírében állanak. Gaulthier beszéde olyan, mint a múlt szava a jövőhöz, a jelennek nincs hallása az ilyen tanok számára. Azonban feledhetlen marad, hogy Gambet­­tát Gaulthier kétkulacsosnak mondá, ki ma ezt, hol­nap ennek ellenkezőjét hirdeti nyíltan és szégyen és tartózkodás nélkül törekszik a személyes uralomra, mely ellen az aggastyán most már 60 egész éven át küzd folyton. A mai lapok megint tele vannak a berlini ese­ményekről szóló czikkekkel. Fölindulásuk azonban túlozza azt, a­mitől a jan. 4-diki rendelet következ­tében csakugyan lehet tartani. A »France« azt a nagy betűs czimet adja czikkének: »L­e c­o­u­p d ’ é­­tat de Berlin,« s kijelenti, hogy: »a forrongás Berlinben növekszik, s vannak jelek, melyek maholnap nagy népmozgalmakat fognak eredményezni.Még a Ju­stice is »X. Károly azon rendeleteivel«—hasonlítja össze a Németországot foglalkoztató eseményt, me­lyek az 1830. forradalmat idézték elő. A Patrie Vilmos császárt I. Napóleonhoz és X. Károlyhoz hasonlítja, így a többi lapok is. A Temps így ír: »A német birodalom közeledik azon lélektani állapothoz, melyben a napóleoni császárság akkor leledzett, mikor a francziaországi közvélemény, megutálva a személyes uralkodást és bizalmatlan­kod­va, határozottam kezdé követelni a visszatérést a parlamenti rendszerhez.« Grévy e tél folyamán négy nagy ebédet ad: az elsőt a szenátus és a képviselőkamara elnökei, a másodikat a hadsereg főemberei s a párisi helyőrség főbb tisztjei, a harmadikat a diplomécziai testület, s a negyediket a tekintélyes egyének számára. Terv­ben Van két fényes bál is. Ezenkívül Grégy asszony és leánya, Wilsem­u­ssiábby minden csütörtökök­ zene­­estélyeket rendeznek. . Míg a vasárnapi zavargás miatt befogott kommu­nisták elítélése feltüllő gyorsasággal megy végbe, a radikális lapok minden lehetőt elkövetnek, hogy e sajnálatos eseményekért a szegény városi rendőrbiz­tosokat tegyék felelőssé, akiket a legcsúfabb szitkok­kal tisztelnek meg. Ha a kommunisták bűnbakot ke­resnek, vegyék elő Camnescasse urat, s ne a rendőrbiz­tosokat, a­kiknek úgyis elég terhes a hivataluk, s a­kik inkább elismerést, mint ócsárlást érdemelnek. Csaknem megfoghatatlan, miért gyűlölik a kommu­nisták annyira a csöndes, szerény és udvarias embe­reket, ha meg n­em gondolja az ember, hogy a kom­munisták szemeiben ők a mindenkor látható, s kül­sőleg fölismerhető képviselői a törvénynek és rend­nek, tehát két olyan dolognak, melyet a bellevillei emberek jobban gyűlölnek, mint az ördög a tömjént. Az egyiptomi parlament, Kairóból írják jan. 2-áról: Az egyiptomi kép­viselőház megnyitása a khedive által, rendben folyt le, és pedig a nemzetközi nyilvánosság hozzájárulá­sával. Csak­ néhány európai tudott bejutni a terembe, mely a közmunkaügyi minisztériumban rendeztetett be, s mely eredetileg az előkelő leányiskolák imater­méül volt kiszemelve. A khedive délelőtt 11 órakor kocsizott be a tá­gas udvarba, melyben az ünnepély fényének emelése végett katonák álltak sort. A legrettegettebb két ezredes, Abdelal Bey és Ali Bey Tehem vezényelték a csapatokat. Arabi Bey távollétével tündökölt. Az alkirályt a khedive-induló hangjai mellett üdvözölte Szultán pasa, a ház elnöke, mire az a számára készen tartott lakosztályba ment, míg a képviselők helyet foglaltak a véres bársony­székeken. Az ünnepélyes megnyitásnál nem hiányoztak komikus jelenetek sem. A parlamentáris élet szokat­­lanságánál fogva ez nem is volt csodálandó. Mikor ugyanis Szultán pasa elment a képviselők közt, ezek felálltak, de az elnöknek jobbra-balra irányzott groteszk kézmozdulatai leülésre kényszeríték őket. Különben az ünnepély minden rendkívüliség nélkül folyt le. A khedive belépésekor a felleg­várban néhány ágyút sütöttek el. A khedive hangosan olvasta fel a trón­beszédet, s néhány pontját oly erősen hangsúlyozta, hogy mindenki azt hihette, hogy e pontokra különös súlyt akar fektetni, így tett a »bölcs mérséklet« kifeje­zésnél, mely kétszer fordul elő a beszédben, s különö­sen szívére köttetik a képviselőknek. Az elnök megnyitó beszéde nem foglal magá­ban különös megemlítésre méltót az arab nyelv gyakori képes kifejezésein kívül, melyek a szó­szerinti fordításban nevetségesek lehetnek, a sza­bad fordításban pedig nagyon hosszú és lapos mon­datokat adnak, — így a képviselők gyakorta »a nemzet gyönge virágjainak« neveztettek. Különfélék. Napirend január 14. Naptár: Szombat, jan. 14. E. kath.: Bódog áldo­­zár; protestáns: Bódog; görög-orosz: (jan. 2.) Szilveszter pápa ; izraelita : (tliebet 28.) Sabbat Mikecz. — Nap kel 7 óra 48 perez, nyugszik 4 óra 31 perez. — Hold kel 2 óra 14 perez reggel, nyugszik 11 óra 25 perez délelőtt A m. mérnök- és épitészegylet ut-, vasút- és hidépitési szakosztályának ülése délután 6 órakor. — Választ­mányi ülése délután 4 órakor. A főherczeg Koburg had­a­styán - egylet mulat­sága a Vigadóban. A ferenczvárosi malmok és gyárak tánczvigalma a Hungáriában. A budai tanitóegylet bálja a »Fáczán« helyi­ségeiben. A terézvárosi VI. ker. klub zártkörű tánczestélye 8 órakor. Az állami és közintézeti hivatalszolgák bálj­a a Schuszter-féle sörcsarnokban. A soproni társaskör estélye 7 órakor. Makart »Öt érzék« képcziklusa a műcsarnokban (su­gárút 81. sz.) d. e. 9-től d. u. 5-ig. Belépti dij 50 kv. Lapunk mai mellékletének tartalmát a kö­vetkező közlemények képezik : Közoktatásügy: A közoktatásügyi miniszter X-ik jelentése. — Lap­szemle. —­ Vegyesek. — A tárczában: Fridényi bankja. (12.) — Közgazdaság: Az államvas­utak tarifa-reformja. — Heti jelentés a budapesti értéktőzsdéről. — Vegyes hírek. — Iparügyek. — Üzleti hírek. A budapesti gabona- és értéktőzs­dékről. — A budapest-kőbányai sertéskereskedelmi csarnok távirata. — A vidéki piaczokról. — A vas­­piaczról. — Kivonat a Budapesti Közlönyből. — Salvator János főherczegről hírlik, hogy ön­­kénytelen rendelkezésére bocsátotta magát ő Felsé­gének a déli dalmácziai hadműveletek színhelyén való alkalmazásra, s hogy szükség esetén ez ajánlko­­zás elfogadtatik. Hírlik továbbá, hogy a főparancs­nokságnak Filippovich általi átvétele eddig megfontolás tárgyát nem képezte, s esetleg az összes műveletek vezetése a fölkelő területen jelenlevő, rang­ra nézve legidősebb tábornokra fog bízatni. Másrész­ről azonban azt állítják, hogy Filippovich veszi át a főparancsnokságot, s ő ez ügyben már kétszer fogad­tatott kihallgatáson ő Felségétől. — A 3 sz. Károly-ezred, mely szintén Dalmá­­cziába van rendelve, ma érkezett Olmützből Bécsbe s délután 3 órakor tovább indult Triesztbe. Az ezred állománya 1360 ember. — Munkácsy Mihály budapesti fogadtatásához. A képzőművészeti társulat igazgató-választmánya tegnap este Ipolyi Arnold püspök elnöklete alatt tartott ülésében örömmel vett tudomást a Munká­csy fogadtatására rendezendő ovácziók előkészületei­ről és az ünnepély alkalmára készséggel engedte át a műcsarnok összes helyiségeit, s egyszersmind meg­­ígérte, hogy a rendező bizottságot a tervezet kivitelé­ben minden tekintetben támogatni fogja. Munkácsy­­nénak a bál alkalmával a bizottság gyönyörű virág­csokrot fog átnyújtani. A csokorról két hosszú nem­zeti szinü szalag függ alá, melyek a következő felira­tot fogják viselni: »A magy. művészek Munkácsy Mi­­hálynénak.­ A termek díszítési terveinek elkészítésére a bizottság­ Benczúr Béla műegyetemi tanárt kérte fel. A kivitelt az összes résztvevő festészek és szobrá­szok fogják eszközölni. A Munkácsynak átnyújtandó ezüst-babérkoszorú viasz­mintázatát és a szekrény tervrajzát M u­d­e­r­­­a­k szobrász már elkészíti és az ünnepélyt rendező bizottság legközelebbi ülésén fogja bemutatni jóváhagyás végett. A bizottsági tagok név­sorának kiegészítéséül közöljük még a következőket : Keleti Gusztáv, Hauszmann Alajos, Ben­czúr Béla, Horváth Károly és M­u­d­a­r­­­a­k Lajos. Megemlítjük végül, hogy Perlaky Kálmán, a képzőművészeti társulat igazgatója, a bizottság értekezletein élénk részt tesz. — Bizalmatlanságot szavaztak Bausznern Guidó orsz. képviselőnek sz­ ágotai ó-szász párti vál­asztói. A választók kijelentették, hogy ők Batiszic képviselőjüknek a középiskolai törvényjavaslattal szemben benyújtott kisebbségi véleményével teljes­séggel nem értenek egyet. Elvárják képviselőjüktől, hogy tartsa kötelességének a benyújtott törvényjavas­­attal szemben azon állást foglalni el, melyre őt az országgyűlési határozatok és államszerződések utal­­j­ák. E gyűlésen felolvasták Bausznern táviratát, mely* )Ön felkéri az­ ultra-szász pártiakat, hogy elégedjenek meg azon határokkal, melyeket Ö­ külön véleményében elfoglalt. Bausznern mérséklő táviratának nem volt semmi hatása. A szász szélsők véleményét Porreon melegen pártolta. A gyűlésen 360 egyén volt jelen. — Kassáról táviratoztak, hogy Steiner Adolf vasúti szertárnok öngyilkossági szándékból revolveré­ül öt lövést intézett hasába. Steiner Adolf nőtlen» miskolczi születésű. Egy nappal előbb Miskolczon volt szülei látogatására; visszajövet levelet kapott, mely alighanem a borzasztó tett elkövetésére vezé­relhette, mert rövidre ennek elolvasása után hazafelé ment és lakása előtt követte el tettét. A levelet előbb megsemmisítette. A szerencsétlen még életben van. — A Rába-szabályozás. A magyar mérnök- és építész egyletben ma este M­e­i­s­z­n­e­r Ernő a »Rá- ba-szabályozásról« tartott felolvasást, melynek beve­zetéséül a Rábaszabályozás történetét adja. Eszerint a szabályozás terve már 300 év óta sinlődik. Uj stár­diumba ez ügy 1879-ben került, a midőn gr. Száparf ’ ’stvári pestMegyei főispán, mint kir. biztos vette ke­zébe a szabályozás ügyét. Ekkor állapították meg az utolsó tervezetet, melyet a közlekedésügyi miniszter némi módosítással elfogadott. Fölolvasó ezután áttér a Rába folyó eredete, hely- és vízrajzára és a Rába­­szabályozás tervének ismertetésére. Ismerteti továbbá a Marczal szabályozását, mely összesen 498.000 fo­rintba kerülne. Majd a Fertő lecsapolásáról s a Han­ság szikkasztásáról értekezve, kiemeli, hogy a lecsapo­­ás által kitűnő termékenységű földek fognak nye­­retni. A Fertőnek s a Rábczának a szabályozása ösz­­szesen 4.166.000 írtba kerülne, mi, tekintve a nye­rendő termőföld értékét, nem nagy összeg; mindazon­által az érdekeltek a szabályozás keresztülvitelével nem gondolnak. Mindezen előnyöknél azonban sok­­kal nagyobb fontosságú az öntözés, mely a földek ter­mékenységét nagyban emelné, és a melyet eleinte csak kevés költséggel lehetne meghonosítani, úgy azonban, hogy a­z később önmagát tökéletesbítené. — Árvai Pétert, Szepesmegye aranymisés áldo­­zatát, ki Bobróczon ezrekre menő alapítványt tett, a a pápa valóságos titkos pápai kamarássá nevezte ki. Császka György püspök azon kijelentéssel küldte meg a kinevezési oklevelet az agg plébánosnak, hogy neki ezután a reverendissimus czimet és az öltözék­ben még a gombokra nézve is a valós. t. kamarások szine használatát engedélyezi. — Bauernfeld osztrák drámaíró nyolczvanadik születése napját a bécsi irodalmi és művész körök ma ünnepelték meg. A Konkordia nevében Nord­­mann elnök, Spiegel Edgar és Löwe Adolf tiszteleg­tek nála. Nordmann üdvözlé­s átnyújta a díszes fel­iratot. A Konkordia küldöttsége után a Burgszinház küldöttsége tisztelgett az agg írónál; a küldöttség Wilbrandt igazgató elnöklete alatt Sonnenthal, Le­winsky, Gabillon és Hartmann rendezőkből állt. Wilbrandt a Burg-szinház tagjai nevében szintén üdvözlő feliratot adott át Bauernfeldnek, melyet a színház összes tagjai aláírtak. Hofmann b. főinten­dáns is a maga nevében levélileg üdvözölte őt s sze­mélyesen megígérte, hogy biztosítja vígjátékainak busz előadásáról egy évben. Ha ennyi előadást nem érnének meg a vígjátékok, az intendatura 3500 frt tant­émet évenkint biztosít számára. A nevezett kül­döttségeken kívül még tisztelegtek nála. A német­osztrák olvasó egylet, az irodalomkedvelők egylete, a kereskedők egylete, az An der Wien színház, a Schil­­ler-alapítvány nevében dr. Kompert és Weilen tanár. Ezenkívül számos üdvözlő levelet és ajándékot kapott, a többi közt Zichy Ede gróftól és a weimári udvari színháztól is. — Az ügyvédi kamarákból. A gyulafehérvári ügy­védi kamara részéről közhírré tétetik, hogy Aszta­los Gyula hátszegi ügyvéd e kamara lajstromába folytatólag bejegyeztetett. — A kecskeméti ügyvédi kamara részéről közhírré tétetik, hogy dr. S­z­i­g­e­­t­h­y Lehel kecskeméti ügyvéd e kamara ügyvédi lajstromába folytatólag felv­étetett. — A máramaros­­szigeti ügyvédi kamara részéről közhírré tétetik, hogy dr. Fekésházy Gyula ungvári lakos ügyvéd e ka­mara ügyvédi lajstromába bejegyeztetett, Asztalos Gyula m.-szigeti ügyvéd pedig abból saját kérelmére kiterültetett.­­ A székesfehérvári ügyvédi kamara részéről közhiírré tétetik, hogy dr. G­r­e­f József ügy­véd Sz.-Fehérvár lakhelylyel e kamara ügyvédi lajstro­mába folytatólag felvétetett; továbbá hogy A­j­k­a­y Miklós ügyvéd alsó - görzsönyi lakos önkénytes le­mondása következtében és Boross Mihály ügyvéd székesfehérvári lakos az ügyvédséggel össze nem férő hivatali állása miatt, az 1874. XXXIV. t.-cz. 10. §-a alapján, e kamara lajstromából kiterültetett, s utóbb nevezett irodája részére Balog Ferencz székes­fehérvári ügyvéd rendeltetett ki gondnokul.­­ A te­mesvári ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Brettner József temesvári ügyvéd és kamarai elnök, elhalálozása következtében e kama­ra lajstromából kiterültetett 8 irodájához gondnokul dr. Róna Ignácz temesvári ügyvéd rendeltetett ki, továbbá hogy az ily módon üresedésbe jött elnöki állás betöltése czéljából tárnái K­o­s­t­y­á­k Antal, mint a választás alkalmával viszonylag legtöbb sza­vazatot nyert, behivatván, az elnöki széket elfoglalta; továbbá hogy dr. Pav­l­o­vic Márk,dr. Darabant János, dr. B­r­e­u­e­r Mór, dr. B­a­r­t­a Ignácz Temes­­vár,­­- Czveics György, Spatariu Vladimir, Jorgovits György pedig Versecz székhelylyel e kamara ügyvédi lajstromába fölvétettek, M­a­k­a­­­i Sándor lugosi ügyvéd pedig ugyanabból saját kérel­mére kiterültetett. — Zászló-per: Csatár Zsigmond 248 frt 50 kr. erejéig pert indított Hegedűs Károly orsz. képviselő ellen. Csatár ugyanis mint a somlyóvásárhelyi válasz­tókerület képviselőjelöltje Rumbold díszítőnél zászló­kat rendelt, de mert időközben visszalépett, a zászló­kat Hegedűs Károly használta. Rumbold azt vallot­ta a bíróság előtt, hogy ő a zászlókat 148 írtért ké­szítette el, de Csatár megkérte, hogy írjon a számlára száz forinttal többet, mert azt Hegedűs Károly úgy is ki fogja fizetni. A bíróság még nem hozhatott íté­letet, mert még egy tanút kell kihallgatni. — Keresd az asszonyt. Lévai Dezső fogal­mazó volt a m. kir. államvasutaknál s tehetsége­s szorgalma által közkedveltségnek örvendett, Lévai­nak csinos felesége is volt, ki megfeledkezve a hűségről, rossz hirbe keverte magát. Ezt annyira szi­vére vette a férj, hogy búskomorságba esett. Állapo­ta mindinkább aggasztóvá válván, hivatalától szabad­ságoltatott. Azóta mintegy hat hó telt el s már alig

Next