Pesti Napló, 1883. május (34. évfolyam, 119-148. szám)
1883-05-04 / 122. szám
34. évi folyam. 122. szám. Budapest, 1883. péntek, május 4. Szerkesztési Iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szelemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athanaeum-épí 1 at. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 8 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az Mtl kiadás postai különküldéséért felelflzetés évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »3 Pesti Napló« kiadó hivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület, küldendők. Budapest, május 3. A Tisza-kormány és a kath. főpapok között folyó küzdelemben különös figyelmet érdemel a kormánypárti Nemzet mai felszólalása. A Nemzet ugyanis, mely a kormánypárt intenczióinak hírtolmácsa szokott lenni, éles gúnynyal támadja meg a kalocsai bibornokérseket. A Nemzet czikke így hangzik: Haynad Lajos kalocsai tábornok-érsek újból szóba hozta a miniszterelnök hétfői beszédét, újból fejtegette a katholika anyaszentegyház jogait és jogokban való csorbittatását s végül — Tisza ismert figyelmeztetésével szemben — késznek nyilatkozott a martir-szerepre, ha egyházának jogai és érdekei úgy fogják kivánni. Mivel nem fogják igy kivánni, s a kalocsai érsek mai keseredett hangulatán túl tévén magát, valószínűleg még huzamosabb ideig is nagy tehetségének, kiváló egyéniségének tiszta szívből kívánjuk, hogy mentül tovább — élvezni fogja az elnyomattatás és keserves szolgaság azon egyenlőtlen állapotát, melyben a katholika egyház Szent István birodalma területén s kiválólag Kalocsán ez idő szerint sinlik, mi is tartózkodunk a további megjegyzésektől s nem kérdezzük ő eminencziájától, hogy ha az általa többé kevésbbé istápolt agitáczió oda juttatná a dolgokat, hogy mást kívánna a haza, s mást az egyház érdeke, akkor is csak az utóbbi lenne-e az, melynek irányában sokat emlegetett és soha kétségbe nem vont áldozatkészsége mindenre hajlandó. Mondjuk, ezt most megkérdeni czéltalannak és fölöslegesnek tartjuk. Egyet azonban mondunk mi. A bíboros érsek beszélt a kommunizmus, a forradalom és jogtipró parlamentáris despotizmus szelleméről. Ez utóbbi — a »jogtipró parlamentáris despotizmus« — a modern államban, ahol a kisebbségek véleménye oly szabad ápolásra talál, bizonyára nem következik be sehol. Az az épen nem modern szellem pedig, melyet a kalocsai érsek jól ismer s mely az ellenkező nézetek legillusztrisabb képviselőit egy hatalmi szóval elhallgattatja s helyükbe a saját csatakozhatatlanságát állítja, hogy ez a szellem — mondjuk — nem fog érvényesülni Magyarország közéletében, egyelőre arra nézve is minden okunk a legmegnyugtatóbb bizalommal tekinteni a jövő elébe, ámbár nem tudjuk, hogy ez a szellem, mely despotizmusnak ugyan despotizmus, habár parlamentárisnak épen nem parlamentáris, ellenzői közt találná-e a kalocsai bíbornok-érseket most is. A nap jelentékeny eseményéről, a német birodalmi gyűlés és a császár jogköre között támadt konfliktusról, a N. Fr. Presse tegnapról Berlinből a következő táviratot vette: Richternek a katonai műhelyek és kantinok tárgyában tett határozati javaslata a bíródó gyűlésben nagyérdekű vitára szolgáltatott alkalmat. Bismarck herczeg e tárgyban tegnapi kerettel a következő levelet intézte a ház elnökéhez: »A birodalmi gyűlés nyomtatványai közt 280. szám alatt a következő indítvány adatott ki : Határozza el a birodalmi gyűlés,hogy felszólítja a katonai hatóságot arra, hogy tiltsa meg a katonai műhelyeknek azt,hogy azok magán egyének számára dolgozhassanak, szüntesse be az üzleti összeköttetést a katonai kantinok és a polgári egyének közt s tiltsa be a katonai hatóságok által kezelt s az állam tulajdonát képező lovaknak magánosok által kibérelését, illetőleg fuvarozásra való alkalmazását. Vonatkozással a birodalmi alkotmány 17. czikkére, mely szerint a birodalmi kanczellár felelőssége mellett a császár ügyel fel a birodalmi törvények végrehajtására és vonatkozással a 63. czikkre, mely szerint a hadsereg a császár parancsa alatt áll, van szerencsém arra figyelmeztetni, hogy a német hadsereg katonai igazgatósága nincs oly viszonyban a birodalmi törvényhozással, sem azzal szemben nincsen olyan állása, amely lehetővé tenné reá nézve azt, hogy figyelembe vehesse és követhesse e magas testület felszólításait és utasításait. A birodalmi gyűlés minden törvényjavaslatát és minden a szövetségi tanácsot illető közleményeit a birodalmi kancellár készségesen terjeszti ő Felsége a császár és a szövetségi tanács elé tanácskozás végett, és ha az ily javaslat a katonai kormányzatot illeti, akkor annak közegei alkalmat fognak venni maguknak, hogy a szövetségi tanácsban a felől nyilatkozzanak. Az említett javaslat alapjául szolgáló ama lehetőség feltevése ellen azonban, hogy a birodalmi katonai kormányzat kötelezve vagy jogosítva volna, a birodalmi gyűlés egyenes felszólításainak és utasításainak engedelmeskedni, vagy azokat hivatalosan csak tudomásul is venni, azt hiszem, hogy a császár nevében óvást kell tennem, s tisztelettel kérem nagyméltóságodat, kegyeskedjék ezt a birodalmi gyűlés tudomására hozni.« Richter kijelentette, hogy a birodalmi kancellár levele láthatólag a hadügyminisztérium körében történő változásból származik. Ő szívesen hajlandó a kanczellár abbeli óhajtásainak eleget tenni, hogy javaslatát ne a katonai kormányhoz, hanem a birodalmi kanczellárhoz intézze. Erre Richter erélyesen védelmére kelt javaslatának, melyet „Bronsart Schellendorff hadügyminiszter ellenzett. Ő — úgymond — a bizottságban már kifejtette nézeteit, s kijelentette, hogy nem támogatja a javaslatot. Ez a kifejezés : »A katonai igazgatóság utasítandó« azt sejteti, hogy a birodalmi gyűlés jogot formál arra, hogy felszólalásának nyomatékot adhasson. De a birodalmi gyűlésnek erre nincs joga. A javaslat egyenes beavatkozás a császár parancsnoki hatalmába. Ha a császár valamit elrendel, azt a katonai igazgatóságnak egyszerűen teljesítenie kell. Goldschmidt a javaslat mellett, Windhorst és Kleist-Retzow a javaslat ellen szólaltak fel. Richter nagy sajnálattal említi fel, hogy ily kicsinyes tárgy alkalmával államjogi kérdések vettettek fel s hangsúlyozza, hogy a birodalmi kancellár levele tulajdonkép csak útbaigazítás volt a hadügyminiszter számára. Az ő javaslata nem sérti a császár parancsnoki jogát, de tekintettel arra, hogy egyesek a korona jogait a parliament jogaival ellentétbe törekszenek helyezni, a birodalmi gyűlésnek meg kell óvni állását és helyzetét. A hadügyminiszter újólag kijelenti, hogy ő határozottan fentartja előbbi szavait, annyival is inkább, mert ő már a bizottságban a császár nevében biztosítást és ígéreteket tett, s így a javaslat formájában megújítandó felszólítás valóban csak beavatkozás volna a császár parancsnoki joghatóságába. Ő védelmezi ezt a joghatóságot, mert a német hadsereg mai nagysága ezen alapszik, s teszi ezt úgy, mint porosz hadügyminiszter. Mint szövetségi biztos ellenzi a javaslatot, s tagadja Richter amaz állítását, hogy a kanczellár levele figyelmeztetés volna számára, mert hisz ő nem avatkozott be a kanczellár jogkörébe. Ha a kanczellár neki valamit mondani akarna, akkor nem használná fel arra a birodalmi gyűlést. Richter tréfásan figyelmezteti a hadügyminisztert a Rommel-féle affairera, s megjegyzi, hogy a hadügyminiszter könnyen a 26-ika lehet azoknak a hadügyminisztereknek, akiket a birodalmi kancellár felhasznált és aztán lejárat. A hadügyminiszter azt válaszolta, hogy ő a törvény alapján áll, s e személyes támadásokat visszautasította. Richter javaslata felett csak a harmadik felolvasás alkalmával történik meg a szavazás. A konzervatív és a nemzeti-liberális képviselők szintén a javaslat ellen nyilatkoztak. Bismarck levelét némelyek úgy is fogják fel, hogy ez a hadügyminiszter ellen van intézve és azt czélozza, hogy a hadügy is a birodalmi kanczellár elé terjesztessék. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Május 4. — A váradi püspökség története. (A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig. Első kötet. A váradi püspökök a püspökség alapításától 1566-ig. Irta Bunyitay Vincze, a váradi püspökség könyvtárnoka. Nagyvárad, 1888.) Annak a megkapó képnek, melyet Taine egyik világhirű művében ad az egyház tevékenységéről a középkori franczia nép első polgárosítása körül, megtaláljuk hasonmását a váradi püspökség történetében is. A mostani Bihar megyében és környékén réges régen a püspökség alapítása előtt éltek emberek s többé kevésbbé részesei voltak koruk művelődésének. A római korszakban és kétségkívül utóbb is lakva volt e vidék, s az óvilág romjainak leggondosabb megőrzője, az anyaföld mélyéből mostan is egyre kerülnek ki a réges-régi nemzedékek életének és polgárosodásának emlékei. De a magyarok bejövetelével járó óriási állami és társadalmi felforgatások, a nagy népözön árjai egy időre az ország e vidékét mély homályba borították. Várad környéke, úgy látszik, lakatlan, elhagyatott volt mindaddig, mig ottan egy nagy király uj középpontot nem nyitott a művelődésnek. Püspökséget alapított s ezzel nemcsak egy nagy városnak rakta le alapjait, hanem az ország egyik legelhagyatottabb részét az egyház segélyével állami és művelődési tekintetben kiemelte a barbárság homályából. A váradi püspökségre nemcsak egyházi, hanem kulturális feladat várakozott, melyet aránylag gyorsan teljesített is. Szilárd alapokra fektette a számára kijelölt nagy területen a »szent királyok« vallását, a kereszténységet, szervezte az egyházi életet s ezzel véglegesen meghódította az államnak és nemzeti művelődésnek az ország egyik nagy vidékét. Meseszerű homályba volt takarva a váradi püspökség alapítása. Történetét megírták többen, alapításának koráról vitatkoztak sokan, de igazi történet- írója, az, aki első kezdeteinek homályát megvilágítja, a működésére vonatkozó adatokat rendületlen kitartással összehordja és azokat szépen, elfogulatlanul, komoly kritikával és történetírói érzékkel feldolgozza, csak most érkezett meg. Ebben nagy érdeme van Lipovniczky Istvánnak, Várad mostani főpapjának, kinek tudományszeretete és bőkezűsége olyan vállalatot indított meg, mely méltóan fogja irodalmilag is megörökíteni ama nagy egyházi, nemzeti és mivelődési munkát,melyet Várad egyháznagyjai sok század változó évszakaiban végeztek. Bunyitay Vincze írja a munkát, mely összesen hat, talán még több kötetre fog oszlani. Most jelent meg a fényesen kiállított, több püspök pecsétjével és egykorú autogrammjával díszített,473 oldalra terjedő első kötet,mely a püspökök alakjai köré csoportosítva az eseményeket, a püspökség történetét adja alapítása első idejétől mintegy ötszáz éven át a mohácsi vészt követő viharos napokig, midőn a beállt politikai és vallásos átalakulások közt a püspökség egy időre megszűnt. Nagy műve most kiadott első kötetével Bunyitay Vincze kétségtelenül bebizonyította, hogy püspöke szakavatott, lelkiismeretes, a feladatra szorgalom és készültség tekintetében méltó férfiúra bízta a megtisztelő, de nehéz vállalatot. A szerző nem száraz krónikát, még kevésbbé vallásos elfogultság által sugalmazott irányművet adott; történeti irodalmunk kitűnő gyarapodást nyer benne, számos vitás kérdést véglegesen eldönt, új adatokban szerfölött gazdag, előadása élénk, szóval azon munkák egyike, melyeket tanulsággal s élvezettel olvashat mindenki, a ki nemzetének múltja iránt kegyelettel viseltetik. Várad püspökeit nemcsak szorosan vett egyházi ténykedéseikben, nem pusztán mint egy vallás főpapjait, hanem mint a gondozásukra bízott vidék szellemi és anyagi felvirágoztatóit, czivilizátorait, mint Várad és környéke egész művelődési életének megteremtőit, mint az ország nagyjait közállásuk egész fényében mutatja be nekünk. Hosszú sorban vonulnak el előttünk a kiváló egyház- és országnagyok. Némelyiket ötszáz esztendő sűrű köde takarja, melyből alakjuk csak homályosan bontakozik ki, mert szerző a leggondosabb kutatás daczára is csak egyes adatokat tudott életükről, működésükről a hazai vagy vatikáni levéltárakban találni. De minél inkább előre halad, annál gazdagabbak a történeti emlékek, annál teljesebb, élénkebb, vonzóbb a kép, melyben életirójuk feltünteti őket. Időszaki sorrendben negyvenöt püspök életrajzát veszszük, de nem egyedül az ő életrajzukat. Köréjük csoportosul az egész vallás-erkölcsi élet alapjainak letétele s ez alapokon a jóllét s a magasabb műveltség fölépítése is. Várad és vidékének egész polgárosítása s szereplése a nemzet politikai és művelődési életében vonul el szemünk előtt. Szerző élénk, kellemes előadási módja, a művelődési és korjellemző adatok iránti érzéke művét érdekes olvasmánynyá is teszik. Nem száraz adathalmazt adott, hanem rendszeresen feldolgozott s a műveit közönség igényeinek színvonalán álló becses történelmi művet. A váradi püspökséget, mint Bunyitay kimutatja, ki egy hosszú, százados irodalmi vitát művében, úgy látszik, eldöntött, nem illeti meg a dicsőség, hogy alapítását egész Szent Istvánig fölvigye, mint a régibb történetírók hitték. Szent István tíz püspökségre osztotta az országot, de uralkodása első tizedében még alig állt azok fele, sőt a Tiszán túl csak uralkodása végén tűnt fel egy püspökség, a Csanádi. — A váradi püspökség egy másik szent királynak, Lászlónak köszöni lételét. László valószínűleg maga is a Tiszántuli vidéken nőtt fel s ez okozta, hogy a vidék, mondja Bunyitay, mely gyermekálmaival összeforrt, férfi gondjainak is élénk tárgya maradt sírjáig. Ismerte ez elmaradt országrészt s azért egész erélyével hozzá fogott szellemi és anyagi ügyeinek gondozásához. A kereszténység még igen gyönge lábon állt mindenütt, a lakosság nagyobbára nomád életet élt s csak nagy nehezen kezdte megszokni az állandó lakást a falvakban, melyek itt-ott az egyházak körül keletkeztek. László király mindenekelőtt szellemi központot igyekezett teremteni e félbarbár vidéknek, olyan központot, mely magába gyűjtse a művelődés és polgárosodás tényezőit s ezzel itten is befejezte az ország politikai szervezését. Prépostságot alapított tehát a mai Nagyvárad helyén, ahol akkor valószínűleg nem volt még semmiféle emberi telep. A prépostság vetette meg az oly híres Nagyvárad alapjait, mely azóta folyton egyik nevezetes központja maradt az országnak. A prépostság építette a monostort, mely, mint a középkorban mindenütt, e vidéken is gyorsan a polgárosodás és a honvédelem hatalmas tényezőjévé nőtte ki magát. A monostor valóságos vár volt, mely erős falaival, zászlóaljaival mindenkor oltalmat nyújtott az egész vidék főleg a kunok által sokat zaklatott lakosságának. A tapasztalás kétségkívül csakhamar igazolta a monostorhoz fűzött várakozásokat, melynek székhelye sztratégiai és politikai tekintetben egyaránt szerencsésen volt kiszemelve. Hogy jelentőségét egyházi és nemzeti tekintetben még inkább fokozza, László király a prépostságot nem sokára püspökséggé alakította át. A legenda egész bűvkörrel vette körül ez alkotást; angyalokat látott a szent király szolgálatában, kinek nevét azután elválaszthatlanul összeforrasztotta Váraddal. Róla nevezte el az egyházat, melyet az alapító király az ország védasszonyának szentelt, s a várost, hol az egyház állt, Szent László városának hívta. S midőn a király meghalt, testét pedig nem az ő városába akarták vinni örök nyugalomra, halottas kocsija magától megindult s testét egyenesen Váradra vitte. A szent király emlékét különös kegyelettel őrizte a Tiszántúli nép s kultuszának központja mindvégig Várad, az ő alkotása maradt. És Szent László csak halála után áraszta igazi áldását Váradra. A nemzeti kegyelet felkarolta sírja őrét, a váradi egyházat ,és nem volt egy királya, nem egy polgára a hazának, — írja Bunyitay — ki Váradot életében legalább egyszer látni s ajándékát, mint hite, reménye, szeretete zálogát Szent László sírjára letenni nem óhajtotta volna.« A monostor körül, mely a vár helyén állt s a püspök és káptalan lakhelyén kívül a székesegyházat is magában foglalta, gyorsan város kezdett épülni. A városrészek neve azt mutatja, hogy a lakosság jelentékeny részben olasz gyarmatosokból, valamint bennszülött magyarokból állt, kik tágas telkeken faházakban laktak. A váradi első prépost és kanonokjai nevét nem ismerjük. »Várad első apostolainak —írja Bunyitay — neveik nincsenek, csak tetteik. Ezeket sem a krónikások jegyezték föl, hanem ők maguk hazánk földjének azon részére, melyet váradi egyházmegyének nevezünk. Hogy a megye megalakult, hogy benne évről évre több egyház keletkezik, hogy nemzetünk szelleme megbarátkozott s egybe olvadt a kereszténységgel, és ennek általa meg lön vetve alapja hazánk felvirágzásának, egy ezredéves jövőnek: ezek az ő tetteik.« Ép oly kevéssé ismerjük teljes biztossággal az első püspök nevét. A krónikák Könyves Kálmánt emlegetik Várad első püspökének. De történeti ténynek, mondja Bunyitay, az nem tekinthető. Az első püspök, aki a váradi egyháznagyok fényes sorát megnyitja, a fenmaradt oklevelek szerint Szixtus volt 1103—1112 közt. Legalább ő az első, kiről az okmányok megemlékeznek. Idegen hangzású neve daczára Szixtus magyar lehetett; az egyházmegye szervezésének nagy művét, valamint székvárosa fejlesztését bizonyára ő indíthatta meg. Várad ezután gyorsan épült, fejlődött, emelkedett s már 1134-ben Feliczián esztergomi érsekprimás az ország főpapjaival országos zsinatot tartott benne. A főpapok fényes sorában, kik körülbelül fél évezred folyamán püspöki székében ültek, sok kiváló idegent találunk, de a magyar haza legelőkelőbb nemzetségeinek számos tagját is. A Vaták, Báthoriak, Bebekek, Zudarok, Thurzók, Perényiek, Czibakok, Forgáchok neve szerepel főpapjai lajstromában; köztük van továbbá Vitéz János és Fráter György bibornok, valamint sok más kiváló egyéniség, kiknek életrajzát személyes jelentőségük és a fenmaradt adatok szerint Bunyitay többé-kevésbbé terjedelmesen, de egyaránt élénken és lelkiismeretesen írja meg. Műve a XVI. század utolsó évtizedéig terjed, midőn a nagy politikai katasztrófák és vallásos változások közepette a váradi püspökség tényleg megszűnt létezni. A nagybecsű munka nemcsak az ország egyik kiválóan fényes főpapi székének, hanem egy nagy vidék fokozatos polgárosításának gondosan írott története. Acsády Ignácz, Budapest, május 3. Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletét Vizsonyi elnök megnyitván, Pauer igazságügyi miniszter indokolására vita nélkül elfogadtatták a szegényjog szabályozására,valamint a közönséges bűntettesek kölcsönös átszállítására vonatkozólag Olaszországgal kötött szerződések beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslatok. A törvénykezési szünidőről szóló törvényjavaslatot Engelmeier József előadó indokolta, utána Teleszky István, Móricz Pál, Gáli József, Körössy Sándor, Éles Henrik, Kauch József és Pauler miniszter szólottak, mire a törvényjavaslat úgy átalánosságban, mint részleteiben elfogadtatott. Végül Pauler Tivadar igazságügyminiszter adta elő azon válasz tartalmát, melyet Komjáthy Bélának a legfelsőbb megkegyelmezési jog tárgyában tett interpellácziójára adni szándékozik. A válasz általános helyesléssel tudomásul vétetett, mire az értekezlet véget ért. A mérsékelt ellenzék f. hó 4-dikén, pénteken d. u. 1/26 órakor értekezletet tart. Az országgyűlési függetlenségi párt ma tartott értekezletén folytattatok a pénzügyi bíráskodásról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása. Vidiczkay, Lázár, Szederkényi stb.felszólalásaik és észrevételeik után, különösen a pénzügyminiszter hatásköre a kinevezésre nézve, úgy az illetékességre nézve a minisztertanácsra ruházott hatáskör, a 21. §., hogy azítélet a felek kérelmén túl nem terjedhet, stb., mint rendkívüli fontosak állapíttattak meg s kiválólag észrevételezés tárgyaiul tűzettek ki. Több kisebb módosítvány is adatik be.A tárgyalás ezzel befejeztetett. A bolgár fejedelem athéni utazása s ottani tüntető fogadtatásához a kommentárok egész sorozata lát napvilágot. Mint írják, a bolgár fejedelem montenegrói s görögországi utazása nem kevesebbet czéloz, mint a bolgár-görög-montenegrói koalíczió létrehozatalát, mely az osztrák-magyar befolyásnak Albániában s Macedóniában való megdöntésére alakulna. Az Oroszország által kezdeményezett ez akczióval összeköttetésben vannak Karagyorgyevics gy üzelmei Szerbiában, ki az Ausztria-Magyarországgal barátságos lábon álló Milán király megbuktatását czélozza. A czár-koronázás előestéjén, Sz.-Pétervárról írják ápr. 28-iki ketettel. Az orosz ezredek uj szentképes zászlói az ó-orosz tábori jelvények mintájára már elkészültek s a koronázás alkalmával vétetnek előszót használatba. Május 14-én hagyja el a testőrség, s a czár körülbelül egy héttel utóbb a birodalom második székvárosát. A koronázás előtt s utána rövid ideig semminő változás nem történik a minisztériumokban s a főbb állami hivatalokban. Később az elvénült Bunge a pénzügyek s Ostrovszky az államjavak minisztériumának éléről vissza fognak lépni. Még kétséges, vájjon a czárral rossz viszonyban levő Konstantin Nikolajevics nagyherczeg jelen lesz-e a koronázási ünnepélyen. Azt gyanítják, hogy valamely koholt ürügy, alkalmasint betegség meg fogja akadályozni Moszkvába utazását. Legidősb fia, Nikolae, természetesen távol fog maradni; tudvalevőleg ki van taszítva a czári családból s szigorú felügyelet alatt és taskendi számkivetésében. Még az sincs megengedve, hogy katonai egyenruhát viseljen. A koronázásra várt amnesztia alkalmasint mindazon kisebb bűntettekre ki fog terjedni, melyek büntetésének jelentékeny része már ki van állva, továbbá oly vétségekre, melyek miatt az illetők csak fogságra vagy várfogságra ítéltettek. Az úgynevezett »súlyos bűntettesek« sorsuknak enyhítését várhatják. Még nincs tudva, mily mértékben fog a czári kegyelem a politikai elítéltekre kiterjedni; a politikailag megbízhatlan elemeket semmi esetre nem bocsátják Szibériából Sz.-Pétervárra. A 17-ek perében kötél általi halálra ítélteknek a legjobb kilátásaik vannak a megkegyelmeztetésre. A nagy böjt alatt nem akaszthatták őket fel, most itt van a husvét nyolcz ünnepnapjával s azok letelte után annyira közel leszünk a koronázáshoz, hogy a kivégzés már ennek folytán sem történhetik meg. A koronázási amnesztia tehát javukra fog válni a legutóbb elítélt »ezárgyilkosok«-nak is. A képviselőház bizottságaiból. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma déli 12 órakor Ordódy Pál elnöklete alatt ülést tartott, melynek napirendjét a kincstári birtokokon levő telepítvények után járó váltságösszegek egy részének törlesztésére 6.800.000 forint erejéig záloglevelekben felveendő jelzálogkölcsönről szóló törvényjavaslat tárgyalása képezte. Az ülésen a kormány részéről Szapáry Gy. gr. pénzügyminiszter és Buzeczky Pál miniszteri tanácsos voltak jelen. Elnök az ülést megnyitván, Hegedűs Sándor előadó ismerteti a törvényjavaslatot. Mindenekelőtt kérdi a kormánytól, hogy mennyit tesz ki a telepítvényesek tartozása ? mily összeget kap effektíve az állam ? és mi oka annak, hogy az eredeti törlesztési idő a javaslat szerint átváltoztatik 42 évre, hogy így meg lehessen tudni, hogy ezen ügylet milyen teherrel lesz a telepítvényesekre és mily eredménynyel az államra. Szapáry dr. pénzügyminiszter kijelenti, hogy a kincstár ez ügyletnél sem nem nyer, sem nem veszt; a telepeseknek törlesztési ideje nem változik. Megemlíti, hogy a földhitelintézet vállalkozott a kölcsönügylet létesítésére, a zálogjegyek értékesítésére előre természetesen határozott összeg nem jelezhető, de miután az értékesítésnél az állam befolyása biztosítva van, az veszteséggel nem fog járni. A földhitelintézet nem fogja most a záloglevelek egész összegét az államnak megfizetni, hanem csak az elárusított záloglevelek pénztári eredményét. Az intézet az államnak ingatlan parciális birtokait fogja szubszidiáris jelzálogul leköttetni. Apponyi Albert gr. megjegyzi, hogy ilyen javaslathoz való hozzájárulását mindig attól teszi függővé, hogy a telepesek helyzete legalább ne rosszabbodjék, sőt kívánatosnak tartaná, hogy ezeknek helyzete még javíttassék, és így nevezetesen megkívánja, hogy azon telepesek is, akik terhesebb törlesztési kötelezettségben állanak, t. i. rövidebb és így nagyobb évi járulékok fizetésében, szintén részesíttessenek a földhitelintézettel megkötendő ügylet azon előnyében, hogy hosszabb időre kisebb részleteket fizessenek, ha szerződéseiket ily irányban módosítani kívánják. Kifogásolja azon a javaslatban foglalt intézkedést, hogy joga legyen a rideg üzleti szempontból eljáró intézetnek a telepesek ellen közvetlenül fordulni és bármikor a törvényes eljárást folyamatba tenni. És miután így ezen javaslat nem fog könnyíteni, sőt rosszabbítani a telepesek sorsán, úgy ebből a szempontból, mint azért, mert a javaslatban nem lát egyebet, mint az évi deficitnek törzsvagyon elidegenítése általi fedezését, kénytelen azt mint a kormány pénzügyi politikájának egy alkatrészét elvetni. Szapáry Gyula úr. kijelenti, hogy a törlesztési részletek a telepesekkel lettek megállapítva, és még most is csak tőlük függ, hogy ezen törlesztési időt megváltoztassák. A kifogásolt rendelkezés tárgyában azt hiszi, hogy azon változtatni nem lehet, mivel ezen eljárás a földhitelintézet alapszabályainak rendelkezésén alapszik. Megemlíti még, hogy már a költségvetés tárgyalása alkalmával jelezte ezen ügylet létesítését és pedig épen a deficit fedezésére, amire máskülönben a nyert felhatalmazás folytán más hitelművelet útján kellene gondoskodni. Helfy Ignácz az államhitel szempontjából nem tartja elfogadhatónak a jelen javaslatot, amely nem egyéb, mint a jövő jövedelmek eszkomptírozása. Súlyosnak tartja különösen azon rendelkezését a javaslatnak, hogy a földhitelintézet megkívánja, hogy a telepesek jelzálogtárgyain kívül és az állam erkölcsi kezességén felül még az állam ingatlan jelzálogot is nyújtson ezen kölcsönért. Jobbnak látná a deficitet rente kibocsátása által fedezni. A javaslatot nem fogadja el. Rakovszky István nem hiszi, hogy ezen mivel ez az állam hitelét megrontani fogja, sőt javulását várja egy oly intézkedéstől, mely a deficitnek jövedelem értékesítése általi fedezését eredményezendi. A javaslat szövege tekintetében azonban a részletekben tüzetesebb módosításokat tart kívánatosnak. Harkányi Frigyes elfogadja a javaslatot, a telepeseket terhelőt nem lát a javaslatban, de a kibocsátandó záloglevelek fix árfolyamának a törvénybe leendő iktatását nem tartja helyesnek. Láng Lajos a javaslat azon intézkedését, hogy az illető intézet a telepesek ellen közvetlenül fordulhasson, nemcsak helyesnek, de annyira nélkülözhetlennek tartja, hogy a nélkül a javaslat az állam érdekeit mindenben meg sem óvná. Szintén szükségesnek tartja a részletekben a tüzetesebb szövegezést. Miután még Szapáry dr. miniszter válaszolt , Jelly észrevételeire és a részletekre előhozottak teintetében arra utalt, hogy azokra nézve leghelyesebb lesz az illető szakasznál nyilatkozni, — a javasat felett az általános vita befejeztetett és a bizottság többsége a javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Következett a részletes tárgyalás. A czímnél és az 1. §-nál Hegedűs azon módosítást ajánlja, hogy fejeztessék ki világosabban, miszerint a telepesek számára az állam közvetítésével ezen a kölcsönügylet megkötendő, nehogy a jelenegi szöveg félreértésekre adjon alkalmat. A bizottság a czímet némi irályi rövidítéssel fogadta el; az 1. szakaszt pedig Hegedűs menti módosítványa ellenében részben változatlanul, részben azonban azon korlátozó rendelkezéssel, hogy a pénzügyminiszter mellék-jelzálogul csakis az intézet alapszabályainak megfelelő kiegészítő mellékérték erejéig köthet le kincstári birtokokat. Rakovszky a 2. §-ban kívánná felvétetni, hogy a záloglevelek értékesítésére a pénzügyminiszternek a határozó befolyás biztosíttatik. A bizottság ezt elegendőnek tartotta csak a jelentésbe felvétetni. Láng Lajos és Rakovszky még annak felvételét is kívánják ezen §-ban, hogy a telepeseknek joguk van az átíratásig a 42 évi törlesztési időt akkor is igénybe venni, ha alapszerződésük rövidebb lejárati határidővel volna kiállítva. A pénzügyminiszter és Bureczky Pál miniszt. tanácsos felszólalása után a bizottság a 2. §-t változatlanul elfogadta, fentartván az Apponyi gr. által kifogásolt d) pont alatti rendelkezést is. Ezután a törvényjavaslatnak többi szakaszát némi irályi módosítványnyal elfogadtatván, a tárgyalás befejeztetett és az ülés véget ért. A képviselőház igazságügyi bizottsága tegnap délután 5 órakor Horváth Lajos elnöklete alatt tartott ülésében — melyen a kormány részéről Pauler Tivadar igazságügyminiszter volt jelen — folytatta a keresztény és izraelita között, valamint az országon kívül kötött polgári házasságról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. Elnek az ülést megnyitván, tárgyalás alá vétetett a napirenden levő javaslat 51. §-a, melyet a bizottság irályi módosításokkal elfogadott. Az 52. és 53. §§. változatlanul, az 54. és 55. §§. pedig irályi módosításokkal fogadtattak el. Az 56. §. elfogadtatván, ez a 43. §. előtt határoztatok; beiktatandónak. Az 57. §. mellőztetett, miután a holttá nyilvánítás iránt a perrendtartás intézkedik. Az 58. §. némely irályi módosítás mellett 2. pontjában, mely az elhagyásról szól, oda módosíttatott, hogy birói intés esetében, ha a megintett fél tartózkodási helye ismeretes, a felbontás csak az esetben mondható ki, ha a megintett fél a megintés után három hó alatt sem tér vissza, az 59. §. a következő szövegezéssel fogadtatott el: »Bármelyik házastárs kérheti a házassági kötelék felbontását engesztelhetlen gyűlölség miatt, ha ez okból a házasság felbontását mind a két fél kívánja; a kereset beadását azonban a 49. §-ban megszabott békéltetési eljárásnak a szolgabíró, illetőleg polgármester előtt meg kell előznie s a bizonyítvány a keresethez melléklendő. Ez esetben a bíróságnak előzetesen az időleges elválást határozott időtartamra, mely három hónál rövidebb és egy évnél hosszabb nem lehet, kell elrendelni, s csak akkor mondható ki a házasság felbontása, ha ez iránt a kérelem a kitűzött határidő után megnyittatik s a jelen szakasz első bekezdésében foglalt feltételek fenforognak. Engesztelhetlen gyűlölség indokából a házassági kötelék felbontása csak akkor kérhető, ha a házasság megkötése óta legalább 2 év eltelt.« A 60. és 61. §§. változatlanul, a 62. §. pedig irályi módosításokkal fogadtatott el. A 63. §. következő szövegezéssel fogadtatott el: »Ha valamely házasság a férj halála folytán megszűnik, továbbá ha biróilag érvénytelennek nyilvánittatik vagy felbontatik, az asszony, ha terhes, szülése előtt, ha pedig terhessége iránt kétség támad, a hatodik hónap lefolyta előtt uj házasságra nem