Pesti Napló, 1885. május (36. évfolyam, 119-148. szám)
1885-05-01 / 119. szám
119. szám. ............................................hillimini Szerkesztési iroda: Ferencziek tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadás-hivatal: Ferencziek tere, Athenaen mélylét. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1885. Péntek, május 1. Reggeli kiadás: 36. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadóhivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési felhivás PESTI NAPLÓ - pBT" A kiállítás és a háborús viszonyok iránti tekintetből fölkérjük azon t. olvasóinkat, kiknek megrendelése ápril végén lejárt, az előfizetés minél előbbi megújítására, hogy a lap megküldésében fennakadás ne történjék. 9. A Pesti Napló előfizetői azon rendkívüli kedvezményt élvezik, hogy a minden háztartásban majdnem nélkülözhetlen „Magyar Bazár“ nagy illusztrált divatlapot, számos és gazdag munkalapjai, színes divatképei, szabásrajzai s más nagybecsű mellékleteivel féláron rendelhetik meg. Előfizetési árak: PESTI NAPLÓ-ra (reggeli és esti lap s hétfő reggeli rendkívüli szám) Egy hóra ...................... 2 frt. Évnegyedre ............... 6 frt. Pesti Napló és Magyar Bazárra. Évnegyedre ......... 7 frt 25 kr. pJF* Az előfizetés vidékről legczélszerűbben posta utalvánnyal történik, mely Budapestre, a Pesti Napló kiadóhivatalába (Ferencziek tere, Athenaeum-épület) küldendő. Ofi- Az esti lap külön postai megküldéséért, évnegyedenként 1 frt fizetendő. Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. Budapest, ápril 30. Nemzeti ünnepet ülünk, a munka dicsőségének győzelmi ünnepét s örvendünk, hogy ez ünnepet ő Felsége a király nyitja meg. Meg akarjuk mutatni, hogy a magyar nép tud dolgozni. A munkáskérdés az, hogy dolgozhassunk. Akarunk dolgozni. Tanulunk dolgozni. Értjük a munka modern feladatait. Haladunk és haladni kívánunk. Lássa Magyarország, mire képes? Győződjék meg, hogy a mely nemzet a legkedvezőtlenebb viszonyok közt, erőlködve, küzködve, daczczal és áldozattal annyira haladt iparban, gazdaságban, művészetben és kultúrában, mint a magyar: az életrevaló nép és jobb sorsra érdemes, mint hogy igyekezete visszafejtessék s gazdaságilag szolgaságra legyen kárhoztatva. A király bizonyára örvendeni fog a nemzeti erők fejlődésének, a magyar ipar képzettségének, mely hogy virágozzék, tőle függ, fejedelmi akaratától és példájától. Arra kérjük a királyt, pártolja a magyar ipart, szerezze meg számára a fejlődés hiányzó feltételeit, adjon Magyarországnak gazdasági önállóságot. A király látni fogja hazáját, Magyarországot, egy szép kiállítás keretében. Gyönyörködni fog az ízlés és tudás remekeiben s meggyőződést fog szerezni, hogy Magyarország emanczipáczióját feltartóztatni örökre nem lehet. Nem vagyunk senkinek ellenségei, legkevésbbé örökös szövetséges társunknak, Ausztriának, hanem a munkára való jogát Magyarországnak vitatjuk. Ez ránk nézve életkérdés. Iparosaink vannak, iparunk is kell hogy legyen. Azaz kell, hogy az ipari termelés feltételei Magyarországnak megadassanak, hogy iparosaink, kik bebizonyították az osztrák iparosokkal egyenlő képzettségüket, azokkal a mi hazánkban legalább versenyezhessenek. Legyen hitelük is egyforma, ha a bank közös, vagy ne legyen a bank közös és engedtessék meg, hogy az ország iparosainak olcsó hitelt szerezzen. A vámközösség ne foszsza meg a magyar iparost a védelemtől s a közös kormány a magyar kvótát ne adja osztrák szállitstóknak. Hisz van magyar ipar és lehetne virágzó, ha önálló lehetne és ha oly pártolásban részesülne, a mint méltán megilletné. Más országokban is az ipart az udvar és az állam protegálták, mig megerősödött. Bécsben, Ausztriában is az udvar és állam az osztrák ipart pártolják. Legyen a király és udvara nálunk hasonlóképen, így gyorsabban érnénk ezért. Hogy Magyarország erős legyen a műveltségben s hogy el ne maradjon a világtól, nemzeti és dinasztikus érdek. Ezt tudva, érezzük becsét a király lejövetelének és a dinasztia látogatásának. A trónörökös, a magyar kiállítás protektora, a honi ipar jövő nagy jelentőségének legyen előmozdítója és szószólója. A főherczegek és főherczegnék közül többen itt vannak, s mint magyar királyi herczegeket üdvözöljük őket az ünnepen. Legyenek igaz magyar hazafiak. Rokonszenveiket akarjuk megnyerni a kiállításon, hogy fiaikat magyarokul neveltessék, mert érdemes lenni magyarnak. A nemzetiszín zászlókhoz szokjanak, ezek az ő színeik is. A magyar czimer egyszersmind Habsburg-czimer. A magyarok sivalgó éljenei a királynak szólnak és a magyar dinasztiának. A király, a trónörökös, a főherczegek, az udvar példája, hogy ezentúl pártfogásukba veszik a magyar gazdaságot és ipart, melyre figyelmesekké lettek inkább mint eddig, szolgáljon bátorításul a kilenczezer kiállítónak, hogy jobb idők következnek ezután. De szolgáljon buzdításul a magyar arisztokrácziának, hogy ezentúl inkább rendeljen itthon szépet, mint vásároljon külföldről hitványságot. Magyar ember Magyarországon megélhet, ha akar, mert kényeztetett ízlését is kielégítheti. S itt élni és itt dolgoztatni hazafiai kötelesség. Dámáink is meggyőződhetnek erről az országos kiállításon. S legyen a kiállítás eredménye: új közgazdasági politika, mely a hazai munkát, ipart és gazdaságot ápolja s felkarolja. S ebben értsenek egyet kormány és társadalom, király és nemzet, így lesz Magyarország újra megalapítva. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Május 1. — Vámbéry Oroszországról. Vámbéry múlt vasárnap Angliába érkezett, hétfőn Sheffield nagy vasipari városba ment, és az nap ott az Albert-csarnokban felolvasást tartott. A hallgatóság lelkesen fogadta s a sheffieldi polgármester úgy mutatta be Vámbéryt, mint Anglia hű, kitartó barátját és mint bátor, szívós utazót. Vámbéry hálásan elismeri a jóindulatot és nemeslelküséget, melyet az angol nemzet mindenütt, nem egyedül ő irányában, hanem az egész magyar nemzet iránt tanúsított, a mely testestől lelkestől Angliával tart, midőn most ugyanazon zsarnok támadja meg, a mely Magyarország függetlenségét letiporta. (Tetszés.) Oroszország nem népismei, hanem politikai fogalom. Ha eredetét tekintjük, Oroszország tulajdonképen részben szláv, részben tatár magból keletkezett és gyorsan terjeszkedett a korábbi fejedelmek alatt, kik közül többen mohón tekintettek Khivára, mint ahol aranyat találni véltek. Mikor Vámbéry közép-ázsiai utazásából visszatért, alkalma volt lord Palmerstonnal találkozni, aki szokott élénk modorában azt mondta neki: »Uram, ön csinos sétát tett Közép-Ázsián át (Derültség), nagyon érdekes kalandja volt.« Palmerston kiváló figyelemmel hallgatta a felvilágosításokat, melyeket Vámbéry neki Közép- Ázsiáról adott, de mikor figyelmét azon tényre fordította, hogy az oroszok szívósan és csöndesen Taskend felé tartanak, Palmerston azt feleji: »Amit ön az oroszok elhaladásáról Közép-Ázsiában mond és azon veszélyről, mely bennünket ott fenyeget, nemzedékek fognak elmúlni, mielőtt ezek a dolgok bekövetkezhetnek.« Látni való ebből, hogy az államférfiak, még a legjelesebbek is, éppen nem csalatkozhatlanok. (Halljuk!) Még egy nemzedék sem múlt el és ezek az események reá nehezedtek Angliára. Alig 21 éve, hogy Palmerston ezeket mondotta, s íme nemcsak Taskend, hanem egyéb területek is orosz hatalom alatt vannak. Ez az előrehatolás Nagybritanniában nem keltett nagy nyugtalanságot, de annál nagyobb érdeklődést idézett föl más országokban. Vámbéry fölhozza, hogy mikor Párisba ment és Napóleon császár őt fogadta, ez nagy érdeklődést tanúsított az ügy iránt. A császár kérdezte őt, hogy az oroszok csakugyan fenyegetik-e Indiát. Az oroszok akkoriban sehogysem akarták elismerni, hogy ők fenyegetnék Indiát. Gorcsakoff herczeg akkor diplomácziai jegyzéket bocsátott ki, amelyben szavát lekötötte, hogy az oroszok szegény, ártatlan, nyugodt emberek (Derültség) és hogy más népek kényszerítik Oroszországot hódításra. (Hosszas derültség.) Gorcsakoff herczeg azon emlékezetes jegyzékben azt irta az európai kabinetekhez: »Birtokunkban vannak a sivatagok és nem tudjuk ott megvetni a lábunkat, művelhető földre van szükségünk, hogy lábunkat megvethessük, akkor azután a fékezhetlen kirgizeket majd rendben fogjuk tartani.« Némely európai státusférfi elhitte ezt. Sajnálattal meg kell jegyezni, hogy voltak államférfiak, kik Gorcsakoff szavait szentírásnak vették. Azt hitték az emberek, hogy az oroszok Taskendben megmaradnak és nem mennek előre , de sokan ezt nem hitték el és ez utóbbiaknak lett igazuk. Oroszország elfoglalta Khokandot. Egészben csak 2000 embert használt e végre, csakhogy megjegyzendő, hogy más dolog Közép-Ázsiában, mint Indiában harczolni. Egy orosz katona lever 100 tatárt. Az orosznak jó, modern lőfegyveres jó puskapora volt, a tatárnak régi, rozsdás ágyúja volt, mely egy faállványon nyugodt. Mikor lőni akart, magasabb pontot keresett, hol a villaszerű faállványt lerakta, az ágyút ráemelte, az egyik végén levő lyukba betette a durva lőport. Ekkor kovával tüzet gyújtott, és a gyutaccsal vagy öt perczig babrált a puskapor körül. (Nevetés.) egyszer csak elsült az ágyú, összedőlt az állvány és az isten tudja, hova szállt a golyó. (Derültség.) Ilyen ellenséggel megküzdeni nem volt nagy virtus és kár volt dicsekedni a győzelemmel. Oroszország elfoglalta a Jaxartes völgyét és 1868-ban azzal zárta be hódításait, hogy megszállta Tamerlán hajdani városát, Szamarkandot, mostani néven Timurt. 1868 után Anglia tovább is szokott közönynyel nézte ama hódításokat. Vámbéry levelet intézett a Timeshoz, a melyet akkor kinevettek. Nagy alármistának nevezték s azt mondták, kár ilyenekre szót és erőt pazarolni. Micsoda veszedelem származhatik — azt kérdezték akkor Oroszországtól ? Ez a hatalom, biztatva a balga elnézés által, elfoglalta Khivát, amelylyel úgy bánt, mint Bokharával, azután Khokand többi részére fordítá figyelmét. Tíz év alatt Oroszország az Oxus jobb partján levő egész Közép- Ázsiát és a balpartinak is egy részét elfoglalta. Ekkor az angol államférfiak kezdték nem jó szemmel nézni a dolgot és kérdezték magukban: mi lesz, ha Oroszország átlépi az Oxust és Afghanisztánba hatol ? Néhány államférfi szükségesnek mondotta egy semleges terület, mint elválasztó határ kijelölését, amely, mint két vasúti kocsi közt, ütközőül szolgáljon. Ez lenne Afghanisztán. De aki úgy ismeri, mint az értekező, ezt az országot, nem tarthatja ruganyosság és ellenállási képesség hiányában ily ütköző szerepére alkalmasnak , és ezt ő meg is mondotta. De hát mit tegyen egy író nagy államférfiakkal szemben ? Anglia Afghanisztánt ilyen ütközőnek mondotta ki nagy ünnepélyesen és Oroszország elfogadta ezt. Oroszország azonban nem bírta szavát megtartani. A birodalmával szomszédos népek egyre vágyódtak az orosz uralom alá s folyton szólították: Jer, jer, hódíts meg bennünket! (Derültség.) Így kénytelen volt Oroszország Khivából a turkománok felé fordulni s soha kegyetlenebb hadat nem viseltek, mint ezen szegény nép ellen. Az oroszok vágyaik czélját elérték. Bokhara meghódítása után dél felé menni szándékoztak ugyan Afghanisztán felé, de észrevették, hogy hibát követtek el. Turkesztánon túl sivatag van, melyet 6—8 héten alul nem lehet áthatolni. Belátta tehát Oroszország, hogy nem ezen után kell Afghanisztán meghódításához fogni; nyugatnak fordult, hogy Merv és Herát irányában rohanja meg Indiát. Angliában vajmi keveset tudtak meg arról, hogy az oroszok mit mivelnek a világ ezen részében. Újság azon országokban nem jelen meg; parlament, amelyben a minisztereket megkérdezik, nincsen. Az oroszok előrehatolása légmentesen el volt pecsételve s az angol államférfiak teljesen elhanyagolták, hogy megbízható értesüléstszerezzenek arról, hogy mit tesznek ott az oroszok. (Élénk tetszés.) Leírja ezután Vámbéry a további fejleményt. Határszabályzó bizottságot küldtek ki; az angolok egyenesen, az oroszok megbizhatlanul jártak el. Csakhamar orosz biztos helyett orosz kozák ütötte föl fejét két napi járásra Heráttól. Ezen a tetőponton a bé- ike vagy háború kérdése kell, hogy fölvettessék. Értekező, ki gyermekkorától fogva mindenka szerette (Éljenzés) és sírjáig szeretni fogja Angliát, nem tehette, hogy el ne jöjjön és megmagyarázza az angoloknak a kérdés nagy fontosságát. (Éljenzés.) Herátot India kulcsának tekinti. Kimutatja, hogy ezt a jelentőségét I . Nagy Sándor, Dzsengiszkhán, Tamerlan és mások is felismerték, amennyiben Herát nélkül nem hitték Indiát meghódíthatni. Ha Oroszország elfoglalja Herátot, akkor oly erős állást szerez, amelyből többé ki nem lehet űzni. (Halljuk!) Azt kérdezhetnék tehát, hogy mi a teendő, hogy a háború Oroszországgal elkerültessék ? Az egyetlen mód férfias erélyt és szilárd jellemet tanúsítani. (Tetszés.) Oroszországot az angol elnézés bátorította fel elmenni addig, ameddig különben nem ment volna. Ez bűnös elnézés volt. (Helyeslés.) Nevetségesnek tartja azt az eszmét, hogy Anglia és Oroszország osztozzanak meg Afghanisztánon. Anglia nem keres új területet, Oroszország pedig Indiára tör. Oroszország 80 millió szeri fontot költött, hogy Közép Ázsia északi részébe eljusson és nem fog nyugodni addig, míg Indiát hatalmába nem keríti. Azon kérdés: hajlandó-e Anglia kiszolgáltatni Indiát olyan embereknek, akik a czivilizáczió munkájára s Clives Hastings dicső hagyományának végrehajtására képtelenek ? (Felkiáltások: Nem!) Maga sem hiszi.(Tetszés.) Az emberiségre nézve a legnagyobb szerencsétlenség lenne, ha Anglia ezen nemes örökséget a barbár oroszoknak szolgáltatná ki. Erre különös súlyt helyez, mert a kontinensen az a nézet terjed el, hogy Anglia ama szerepéről lemond. Nem hiheti el ezt a lemondást. Mondják, hogy Anglia Németalföld módjára másodrangú hatalommá fog sülyedni, hogy elveszti Indiát, elveszti gazdagságát. Németország elfoglalja egyik felét a kereskedelemnek, másikát Oroszország, hogy szét fog hullani Nagy- Britannia, így beszélik a kontinensen; ő nem hiszi, de fáj a szívének, mikor ezeket hallja. Hosszas éljenzés kisérte Vámbéry ezen előadását és végül köszönetet szavaztak neki. Pénteken Londonban fog előadást tartani az Exeter-csarnokban. Budapest, ápril 30. A bűnvádi eljárási tervezet tárgyalására egybehívott bizottság ma ülést tartott. Az igazságügyminisztert betegsége folytán az elnöklésben Perczel Béla, a kúria elnöke helyettesítette. Tárgyalás alá vétetett azon kérdés, váljon kötelező, vagy fakultatív vádhatározat hozassék-e ? Berczelly a kötelező vádhatározat ellen szólal fel. Az ügyészi vádindítvány közöltessék a terhelttel s csak ha ez kifogásokat emel, akkor határozzon az első folyamodású bíró. Schnierer egyetemi tanár szintén a kötelező vádhatározat ellen szól. A maga részéről az osztrák törvényt ajánlja elfogadásra, mely szerinta bíróság csak akkor hoz határozatot, ha a terhelt kifogást tesz az ügyészi vádindítvány ellen, mely esetben a másodfokú bíróság határoz, vájjon hely adassék-e a vádnak vagy nem. Csemegi hangsúlyozza, hogy e kérdés a garancziák kérdése. Mindenütt a vádhatározatnál megkívánják, hogy komoly garancziákat nyújtson. Az ügyész is csak fél, azért szükséges, hogy az ő indítványa meghiváltassék a bíróság által. Ő ugyan azt hiszi, hogy a fakultatív vád alá helyezési rendszer a tervezet szervezetébe beilleszthető és a maga részéről ezen rendszer elfogadását nem tartaná veszélyesnek, azonban a kifogások felett ne a másod-, hanem az elsőfokú bíróság határozzon, ennek határozata ellen pedig jogorvoslatnak ne legyen helye. Németh János fölöslegesnek tartja a vádhatározatot úgy a vádlott, mint a gyors igazságszolgáltatás érdekében. Különösen ajánlja a skót eljárásban elfogadott rendszert. Sárkány a fakultatív vád alá helyezés mellett nyilatkozik, mely úgy a terhelt, mint az állam érdekének legjobban megfelel. Fabnyi szintén a fakultatív vád alá helyezés mellett szólal fel és a bíróság határozatát csak akkor provokálná, ha a terhelt a vádindítvány ellen kifogást tett. Ez esetben a kifogások felett a másodfokú bíróság határozzon. Németh Péter kiemeli, hogy az előnyomozás befejezése után, a főtárgyalás alapjának előkészítése czéljából szükséges a kiderített anyag összegezése. Ezt a vádper elveinek megfelelően legjobban lehet a királyi ügyészre bízni. Nehogy azonban ez zaklatásokra vezessen, megadná a terheltnek a jogot, hogy az ügyészi vádindítvány ellen kifogásokat tehessen, mely esetben a vád megengedése felett a másodfokú bíróság határozzon. Andrásovics megegyezőleg az előző felszólalókkal szintén az osztrák rendszert ajánlja. Friedmann a fakultatív vádhatározat mellett szólal fel, de a terhelt kifogásai felett az elsőfokú bíróság felebbezés kizárásával határozzon. Suhaj szintén az osztrák rendszert ajánlja elfogadásra. Kozma a jelenlegi eljárást mindenesetre megszüntetendőnek tartja és ha el nem fogadtatik az, hogy az ügyészi vádindítvány elegendő legyen a végtárgyalás megtartására, akkor ő is a fakultatív vádhatározat mellett nyilatkozik. Ezután a tárgyalás folytatása a jövő ülésre halasztatott. Gladstone beszéde, London, ápril 27. Az angol képviselőház ma esti ülése rendkívül látogatott volt, mert hire terjedt, hogy a miniszterelnök fontos nyilatkozatokat tesz az orosz kérdésre vonatkozólag, a kért hitelre vonatkozó bili tárgyalása folyamában. Benn a teremben valamennyi ülés el volt foglalva s a karzatokon zsúfolva ült a közönség. Alig ütötte el az öt órát, a peerek házából tömegesen jöttek át annak tagjai s elfoglalták a számukra fentartott karzatot. Tíz perccel öt óra után Gladstone felállott helyéről s azt indítványozta, hogy a ház alakuljon át bizottsággá a hitelbili tárgyalása czéljából. Ezt megelőzőleg azonban hosszabb vita folyt le a szudáni kérdésben, de e vita inkább csak az eljárásra vonatkozott. Minde mellett annyi időt vett igénybe, hogy Gladstone csak tíz perccel hét óra előtt kezdhette el beszédét, melyet nagy izgatottsággal vártak a parlamenti körök. Gladstone hangja erősen fátyolozott volt, s beszéde kezdetén bocsánatot kért a háztól, hogy legyen elnéző iránta, mert halkabban kénytelen beszélni. Beszéde kezdetén tiltakozott az ellen, hogy a kormány politikája hitel-hillel kapcsolatban tétessék vita tárgyává, s e nézete mellett számos precedens esetet idézett. Midőn ez iránti érveit csoportosította, lord Churchill félbeszakíto őt s arra figyelmeztette, hogy 1878-ban lord Hartington, midőn az ezelőtti kormány a hat milliós hitel iránti bilit bocsátotta tárgyalás alá, javaslatot terjesztett elő, mely a volt kormány politikája ellen volt irányozva, s e fölött hosszú vita keletkezett. Gladstone rögtön felelt e közbeszólásra, bár az teljesen megszakította argumentácziójának fonalát s nagy zajt idézett elő a kormánypárt körében. Utalt arra, hogy midőn az akkori konzervatív kormány a hitel-bilit előterjesztette, az európai nemzetek diplomácziai képviselői a berlini kongresszusra voltak éppen összegyülekezendők, mely kongresszusnak békés czéljai voltak, s a konzervatív párt időszerűnek tartotta harczias beszédeket tartani. Akkor a szabadelvű párt a konzervatívok egész politikai akciója ellen kívánt síkra szállani, ami jelenleg nem forog fenn; legalább Gladstone azon nézetének adott kifejezést, hogy ezúttal a konzervatív párt a kormány politikájának egy és más részét helyesli. A beszéd ezen részét a konzervatív képviselők padjairól több közbeszólás szakította meg, aminek folytán Gladstone hangosabban és izgatottabban kezdett beszélni, de hangja annyira elakadt pillanatonként, hogy pártja attól félt, hogy nem lesz képes tovább beszélni. A közbeszólások csak akkor kezdtek némileg szűnni, midőn Gladstone ingerülten azt mondá a konzervatívok felé fordulva, hogy a beleszólásoknak ily modora nem egyeztethető meg a parlamenti tárgyalási illemmel, amely megjegyzést a szabadelvű párt zajos tetszésnyilatkozatokkal kísért. Ettől kezdve a miniszterelnök nyugodtabban folytathatta beszédét. Ezután áttért azon megjegyzésekre, melyek az előzetes vitában tétettek s kijelenté, hogy a kormány ötödfél milliónyi hitelt kért Szudánra, melyre szüksége van. Igen részletesen nyilatkozott e közben a szudáni expedíczióról és Khartum elestéről A beszédnek ezen része körülbelül kétharmadát képezi a miniszterelnök egész beszédének. Az utolsó harmadrésze tisztán az orosz és afghán kérdésre vonatkozik. E részét a beszédnek következőkben közöljük: A kérdés, mely előttünk áll, rendkívül egyszerű és szűk körre van szorítva. Jelenleg az előkészületek stádiumában vagyunk. Nézzük csak a tényeket, minden elfogultság nélkül, amint azok jelentkeznek. Ne beszéljünk sem Oroszországnak, sem bárki másnak helytelen eljárásáról, mint előre feltételezett dologról, ne hozzunk mindjárt ítéletet, hanem tekintsük a helyzetet eszélyesen. A tények köztudomásúak. Ami köztudomású, az elégséges arra, hogy lássuk a helyzetet és azzal szemben állást foglaljunk. És ha tőlem bővebb felvilágosítás kéretik, kénytelen vagyok azt mondani, hogy lehetetlen reánk nézve teljes információval szolgálni. E pillanatban nem tehetjük közzé a váltott jegyzékeket, mely jegyzékváltás tényleg folyamatban is van. Nem közölhetjük a minden oldalról érkezett és nem eléggé tisztázott információkat és híreket, melyekről értesültünk. Nem terjeszthetjük önök elé a kérdést egész teljességében, hogy lehetségessé tegyük az ítélethozatalt a fölött, egyszerűen azért nem, mert a kérdés még nem érett meg az ítélethozatalra. A bizonyítékok és adatok nem teljesek. A kérdés fejlődése egyre tart. Amily joggal azt mondhatom, hogy nem kell túl vérmes reményeket táplálnunk a kedvező eredmény iránt, épp úgy mondhatom azt is, hogy nem szabad kétségbeesnünk a fölött, hogy az eszély és igazságérzet mindkét részen túl fog tenni a szenvedély sugallatain. Nem adhatjuk meg mindazon információt, melylyel bírunk. Ha meg is adnák, az nem tenné képessé önöket arra, hogy végleges ítéletet formálhassanak. Ha ezen információknak csak egy részével ismertetnők meg önöket, akkor félrevezetnők a közvéleményt. Azért csupán arra utalhatunk, ami köztudomású, ami nyilvánosságra került és joggal mondhatjuk azt, hogy ezen nyilvános és köztudomású tényekben elég indok van arra, hogy kellőleg elkészülve legyünk. A jelen esetben egyike a főbb szempontoknak, meggyőződésünk szerint, a mi becsületbeli kötelezettségünk az afghán emírrel szemben. A mi kötelezettségeink e irányában korántsem abszolút természetűek. Mi nem vagyunk kötelezve pl., — és adja Isten, hogy erre ne hivassunk fel, — hogy megvédjük őt, vagy bárki mást, ha saját alattvalóival szemben zsarnoki önkényre ragadtatná magát. Mi nem vagyunk kötelezve, — sőt vétenénk kötelességünk ellen, támogatni őt valamely esztelenségben. De igenis köteleztük magunkat, hogy támogatni és segíteni fogjuk őt, s azt hiszem, hogy ezen kötelességünk teljesítésében mindenki oldalunk mellett fog állani, ha azt, amiben támogatásunkra szorul, mi becsülettel helyeselhetjük. Már a múlt alkalommal volt szerencsém említeni és részletesen előadni, hogy az alkirály és az emír között minden pontra nézve teljes megállapodás történt. És amit az alkirály akkor mondott és azon elvek, melyeket akkor nyilvánított, mind olyanok, hogy teljesen feljogosítják őt arra, hogy bennünket segélyére hívjon, hogy vele egyetértőleg és az ő tanácsa szerint is fellépjünk ő érette és amennyire tehetjük, cselekedjünk is érette, hogy megvédjük őt az ő igaz jogaiban. Áttért ezután az afghán határszabályozási kérdésre és konstatálta, hogy az, ami eddig turkomán területnek tekintetett, annak egy része hirtelen orosz területté lett az orosz csapatok előnyomulása következtében. A határszabályozási kérdés tárgyalásának elhúzódása — így folytatta — egészen más szempont esik és külön bírálandó meg. Nem akarok most erre nézve véleményt mondani, és nem is akarok bármely oldalra vádat emelni, csak azt kívánom kiemelni, hogy ez rendkívül kellemetlen tényleges következményekkel járt, mert katonai előnyomulásra vezetett oly területen, melyre nézve tárgyalások voltak még folyamatban, ami nagy mértékben veszedelmes dolog, veszedelmes a békére, veszedelmes a jóakaratú elintézésre és veszedelmes a kérdés jövőbeli kielégítő rendezésére nézve. Teljes tudatában vagyunk a veszélyeknek s e tudatban iparkodtunk azon, hogy az orosz kormánynyal oly megegyezésre jussunk, mely e veszélyeket elmellőzte. Ezen megegyezés márczius 16-ikán létrejött. Elmondja ezután az ismert megállapodást, melyben tudvalevőleg az orosz csapatokra nézve az mondatott, hogy azok nem fognak előnyomulni, ha csak valamely rendkívüli eset nem áll be, amilyennek az tekintetnék, ha Pendzsehben lázadás ütne ki. A magunk részére nem kötöttünk ki — így szól — ily rezervátot. Oroszország azt kikötötte magának, s a mi kötelességünk volt azt a becsület és jóhiszeműség szempontjából tekinteni. Nem bántam meg, hogy így állapodtunk meg. Nem lehet azt mondani, hogy e szövegezés rossznak bizonyult. Bármi következzék be, nem fogom megbánni ezen megállapodást (tetszés a kormánypárt körében), mert meg vagyok győződve, hogy teljes joggal állhattunk ezen elv alapjára. Ama két nemzet fiai között, kik egymással szemben állottak ott, nagy és fontos érdekek forognak szóban, és mi azt hittük és reméltük, hogy e feltétel úgy tekintetik, mint a legszentebb feltételek egyike, melyek valaha két nagy nemzet között kiköttettek, mely a legszigorúbb hűséggel meg fog tartatni, és ha valamely szerencsétlen eset közbejötte e feltételtől eltérést parancsolna, a két hatalom egymással lovagiasan vetekedve keresné az eltérés indokát, és iparkodnék kimutatni a világnak, hogy miként történt ezen eltérés, és ki vagy kik azok, kiket ezen eltérésért a felelősség terhel. Elmondván ezután az ismert eseményeket, kijelenti, hogy a kormány kötelességének tartotta ezen esetre vonatkozólag a valódi tényállás kiderítése iránt intézkedni. Ami az információkat illeti — így szól — melyeket ezen irányban nyertünk, és azon tények, melyekről tudomást nyertünk, oly benyomást keltenek bennünk, mely kedvezőtlen azokra nézve, kik a másik félen a tárgyalásokat vezették. Nem akarok igazságtalan lenni és nem akarom anticzipálni a vizsgálat végeredményét, melyet folytatni fogunk és akarunk. Lehet, hogy e szerencsétlen esemény oka bizonytalan. De ami bizonyos, az az, hogy a támadás az oroszok részéről történt. Tudjuk, hogy az afghánok vereséget szenvedtek, hogy megtámadtatott a mi szövetségesünk, megtámadtatott tekintélyében, noha nem bántott senkit. Amit mondhatok, az az, hogy a dolgok jelenlegi állásában nem csukhatjuk be a könyvet, hanem abba tovább is bele fogunk tekinteni. Mindent meg fogunk tenni, hogy elmondhassuk, hogy jól jártunk el. Beszédét, mint távirataink közölték, azzal végzi, hogy a kormány e kérdésben az igazság és becsület tekinteteit fogja szem előtt tartani és ezen tekintetek szempontjából törekedni fog a béke fentartására működni. Az országos kiállítás, Matlekovics államtitkár vezetése mellett Kohurg Fülöp herczeg ma körutat tett a kiállítás területén, amely, bár az a kiállításnak egy részére terjedt ki, mégis három órát vett igénybe. Ő fensége különösen hosszabb ideig időzött a herczegi uradalmak felette érdekes kiállításánál — amely az erdészeti pavilion erkélyzetén van — és a podorellói herczegi hámorok kiállításánál a bányászati csarnokban. Koburg herczeg ismételten kifejezést adott a leghízelgőbb módon a kiállítás gazdagsága és szépsége feletti örömének. Gróf Széchenyi kereskedelmi miniszter kíséretében Hohenlohe herczeg ma délután meglátogatta a kiállítást, de a másfél óráig tartó időzés alatt annak csakis kis részét tekinthette meg.