Pesti Napló, 1891. március (42. évfolyam, 59-88. szám)
1891-03-01 / 59. szám
59. szám. Budapest, 1891. Vasárnap, márczius 1. 12. évi folyam. Szerkesztéség: Ferencziek-tere, Athenaeum-ép iet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épüet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Ára 4 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Politikai napilap. Előfizetési feltételek: A reggeli éS esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: Havonként 1 frt 50 kr. — 8 hónapra 4 frt 50 kr. — 8 hónapra 9 frt Ha az esti Vadis postai küldnküldése kívántatik, postabélyegre havonként 16 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a >3?esti ]STapló kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) A meghamisított kiegyezés. Himnuszt zeng dicséretekből a »Nemzet« Szilágyinak. Hősét ünnepeli, mint győztest s vertesnek gúnyolja az ellenzéket. A kormánypárt tudja legjobban, hogy az igazságnak ez állítás meg nem felel. Minden elfogulatlan ember Magyarországon, ki e lezajlott nagy vitát figyelemmel kísérte, megmondhatja vagy meggyőződhetik róla, ha másokat kérdez, hogy nem Szilágyi bizonyította be, hogy neki igaza van s nem Szilágyi nimbusa emelkedett az ország közvéleményében. A ferdítés, melyet a kormány lapja a valónak ellenkezőre fordításával cselekszik, indít bennünket arra, hogy a vitára s különösen Szilágyi Dezsőre visszatérjünk. Egy bizonyos, hogy az ellenzék, mely tíz napig fényesen küzdött Apponyi vezetése alatt, úgy az általános tárgyalásnál, mint a részletes vitában s legjobb erői sorba éreztették tehetségük hatalmát az igazságügyminiszterrel s az egész kormánynyal és pártjával, az ellenzék örömmel és nagy megelégedéssel tekint vissza a küzdelemre, melyben hazafias kötelességét jól végezte. Szilágyi Dezső sokszor beszélt s ügyességét a szónoklatban senki soha kétségbe nem vonta. De nem a szónoki formákról, hanem az érvekről van szó, melyekkel javaslatát védelmezte és az igazságos ítéletről, melyet a közvélemény felette, azaz politikája felett mond. A legilletékesebb bíráló közönség: a jogtudók előtt legtöbbet vesztett, bármerre járunk, ezt halljuk mindenütt. S ez nem lehet másképen, mivel a hosszú jogi vitában az ő legsajátabb terrénumán szenvedett vereséget. Egyetlen jogi állítása, közjogi theóriája, igazságügyi érve meg nem állott. Az ellenzék megczáfolta s minden jogi állásából egymás után kiszorította. Kénytelen volt másutt keresni a sikert, nem többé a jogtudók meggyőzésére, hanem a kormánypárt kedvének megnyeréséért. Tárgyi téren párbeszédében a mérkőzést meg sem kisérte, hanem átjátszotta a disputát a politikára s az opportunitást s a pártérdeket tolta előtérbe, mert az opportunitás tág köpeny, melylyel a jogi érvek hiányát takarni lehet, a pártszempontok pedig hatást gyakorolnak a többségre így jutott Szilágyi oda, hogy Apponyit az 1867-iki kiegyezés feladásával vádolta. E théma tetszett neki, mert ezzel vélte sérthetni Apponyit. Őt ezzel az udvarnál bepanaszolta, a szabadelvű párttól elkülönítette, állítván, hogy a közjogi alapot nem a kormánypárt hagyta el és ő, hanem a nemzeti párt és Apponyi. Remélte, hogy a közjogi kérdés felvetésével a függetlenségi pártiak és a nemzeti párt között viszályt gerjeszthet. Variálta tehát az 1867-iki kiegyezést mindenképen, bemutatta magát, mint Deák Ferencznek örökösét és egyedül hiteles magyarázóját. Ó, ha Deák Ferencz ezt hallotta volna, sötétre összehúzott nagy szemöldökei alól haragosan villogó szemeivel némította volna el a minisztert. Rögtön megtagadta volna a hamis kommentátort. Mondott Szilágyi a 67-iki kiegyezésről olyanokat, melyek teljesen eltérnek a törvénytől és a kiegyezés szellemétől. Mondotta a következőket: A 67-iki törvény egy bizonyos politikát is feltételez, amelynek nemcsak az az alkateleme, hogy az abban megírt jogok és a benne szétválasztott körök épségben tartassanak ; ez igenis annak egyik lényeges alkateleme. De az az alapgondolat, amely a 67-iki törvényt létrehozta, az a politika, amely azon épül, abban áll, hogy Magyarország állami kötelékben állván Ausztriával, politikai okokból, érdekek találkozásánál fogva és mivel így mindkét állam java jobban elérhető, a találkozó érdekek felett egyezkedhetünk. Nem helyes és nincs szükség rá, egy mesterkélt elzárkózási politikát követni, és ha gyengeségünktől félve, ebben vélnők az oltalmat feltalálni, csakhamar kiderülne, hogy illúzió; a 67-ik alapon állva elbizakodás nélkül azt tartjuk, hogy Magyarország elég erős arra, hogy az a kötelék, amelyet ott megállapított, az ő akarata ellenére semmikép át ne változzék. (Élénk helyeslés és tetszés a jobb oldalon.) Mit felelünk ezekre? Nem igaz, hogy a 67-iki politika abban áll, hogy Magyarország »állami kötelékben állván Ausztriával, politikai okokból, érdekek találkozásánál fogva és mivel mindkét állam java jobban elérhető, a találkozó érdekek felett egyezkedhetünk.« A 67-iki politika nem ebben áll. A 67-iki törvény nem ismeri el, hogy Magyarország állami kötelékben van Ausztriával. E kifejezéshez csak kérdőjeleket tehetünk. De nem akarjuk sikánkrozni Szilágyit. Hamis nyelvbotlás lehetett ez állítás. Megmagyarázzuk Szilágyinak, hogy a 67-iki törvény értelme és politikája micsoda: a közös ügyeket a pragmatika szankció alapján formulázni, azok kezelési módját megállapítani, azonkívül megjelölni az ügyeket, melyek együttes elintézése megkísértendő s azokat felsorolva lezárni,—ez a 67-iki törvény ;s azon alapon minden egyéb közösség kizárásával az önálló magyar államiságot kifejteni —ez a Deák Ferencz politikája. Ezzel szemben Szilágyi mit mivel? A találkozó érdekekre utalásban szabályt állit fel s egy egész politikát épit rá, mely minden önálló politika negácziója. Ez nem az 1867-diki kiegyezés, ez egészen más valami. Ez homlokegyenest ellenkezik azzal, a mit Deák Ferencz a magyar nemzet által követendő politikának vallott és törvénybe iktatott. Atalálkozó érdekek feletti egyezkedtetése végtelenje, ez az a lejtő, melyen nincs megállapodás, melynek semmi korlátja, semmi elve, semmi közjogi alapja, semmi törvénye nincs, hanem csak egyetlen indoka az érdek, egyetlen igazolása az opportunitás s mindenkori rugója a kormányhatalom és az azt támogató többség alkalmazkodó akarata. Hogyan állná ki a kritikát a 67-ki alaptörvény ezen politikai magyarázata? Minden nemzet de regula önállóan fejti ki intézményeit s csak egészen kivételes körülmények birják arra, hogy az állami élet egyes nyilvánulásai felett más államokkal egyezkedjék. Az egyezkedés tehát nem lehet szabály, az mindig kivételes eset. Az egyezkedés nem lehet egy alkotmánynak alapelve s igy az 1867-iki kiegyezésnek sem lehet alapelve, hogy Magyarországnak az Ausztriával való egyezkedések bizonytalan sorozatát adja utasításul, hogy erre fektessük a magyar államot és a magyar nemzet jövőjét. Ellenkezője igaz ennek, mert a 67-iki alapon Deák Ferencz határt akart szabni Magyarországnak, melyen túl jogait és érdekeit ne tegye függővé Ausztriával való egyezkedésektől, hanem gyakorolja önrendelkezési jogát függetlenül. Meglehet, hogy az emberiség további fejlődése a nemzeti individualitásokat kozmopolitikusan egyesíti s az egyes államokat az európai népcsalád általános törvényhozásának és érdekközösségének aláveti: ha ez bekövetkezett, akkor még ráérünk ehhez alkalmazkodni. De ma világrészünkön még azon elv és irány uralkodik : a nemzeti individualitásokat fentartani és fejleszteni; s mi ebben látjuk Magyarországnak léttörvényét is. Tartsuk magunkat ahhoz, hogy a magyar nemzet egyéniségét meg kell őriznünk és erőiben kifejtenünk. Ha ez az igazi és helyes politikai irány, úgy a Szilágyi Dezső felfogása ennek ellenkezője. Az intézmények önállósága s az állami élet minden funkcióinak függetlensége reánk nézve épen úgy szabály, mint minden más nemzetre nézve is. Nem lehet tehát szabály az, hogy ezen önállóságról lemondjunk s önrendelkezési jogainkat más állammal megoszszuk. Amely politika ezen lemondást és az állami teendőknek másokkal megosztását fő elvül tűzi ki, az semmi esetre magyar nemzeti politika nem lehet; azt vitatni, hogy ez Deák Ferencz politikája és hagyománya, vakmerőség, mely a históriai igazsággal homlokegyenest ellenkezik. Kétségkívül nemzetközi egyezményeket kötni lehet, amennyiben szükséges, hiszen minden állam köt ilyen egyezségeket, de mindenik csak úgy, hogy azokban a saját állami szuverenitását alakilag és tartalmilag megóvja. Senki sem mondja, hogy Ausztriával nekünk semmi egyezségre lépni nem szabad, ezt a legszélsőbb közjogi ellenzék sem állítja. Minden attól függ, mi van az egyezségben s hogyan köttetik meg. S e tekintetben nagyon igaza van Apponyinak, hogy Magyarországnak Ausztriával szemben különösen óvatosnak kell lenni; s könnyelmű elbizakodás Szilágyitól azt állítani, hogy a közjogi féltékenység és óvatosság nincs indokolva, hogy »nem helyes és nincs szükség rá egy mesterkélt elzárkózási politikát követni,« hanem ahol érdekeink találkoznak, »politikai okokból« egyezkedhetünk derure-borura, mert »Magyarország elég erős.« Elég erős, ha jogait tiszteli és megvédi. De ha könnyelműen érdekeinek független érvényesítéséről egymásután lemond, csakhamar gyönge lesz. Gyönge államférfiak kezében Magyarország is gyönge. A 67-iki alkotmány úgy erős, ha erősen ragaszkodunk hozzá, de ha Ausztria javára akként magyarázzuk, hogy azon az alapon egymás után elalkudjuk állami intézményeink függetlenségét és saját ügyeink önálló intézésének jogát, úgy Magyarország csakhamar nem lesz erős s a 67-iki alap sem állhat meg. A Szilágyi politikája ide vezet. A 67-iki alkotmánynak is az volt alapgondolata, hogy az ott megjelölt ügyeken kívül Magyarországot a többi nemzetek létfeltételeinek szabad birtokába kell helyezni. Ez megtörtént, ha nem is vitetett egészen úgy keresztül, mint ahogy Deák Ferencz a törvénybe iktatta. De nem elég a magyar nemzetnek a többi nemzetekkel való egyenjogúsítása a 67-iki alkotmány szerint, azt ha Deák Ferencz behozta, a nemzetnek fenn kell tartani. Legfőbb kötelessége pedig erre ügyelni az igazságügyminiszternek. Aki most ezzel ellenkezőleg Magyarország politikájának alapjául az egyezkedést s az alkalmazkodást fogadta el, ezt a konzuli bíráskodásnál igazságügyi szuverenitásunk rovására cselekszi, a házban elvül hirdeti, a nemzet megtévesztésére híreszteli , az igazságügyminiszter, Szilágyi, ki a független önelhatározásnak korlátozását akarja kitűzni törvényül s közjogunk alapjául. Midőn ezt teszi, a 67-ki mű szellemét megtagadta. Szakitott Deák tradicziójával és politikájával s megérdemli azon szemrehányást, melyet Tisza Istvánnak ten két évvel ezelőtt Szilágyi Dezső, mondván neki, hogy az ő politikája az osztrák czentralisták politikája. Most már egyetértenek Tisza István Szilágyi Dezsővel s az igazságügyminiszter zárbeszédének általunk idézett szavai érthetővé teszik a kibékülést a kettő között. Valóban ez az osztrák centralisták politikája Magyarországon. Budapest, febr. 28. A király ő Felsége ma délben 1 órakor Josiposich Imre horvát minisztert hosszabb ideig tartó magánkihallgatáson fogadta. Minisztertanács volt ma délután 1 órakor a miniszterelnöki palotában. A tanácskozás több óráig tartott. A képviselőház igazságügyi bizottsága ma Kőrösi Sándor elnöklete alatt ülést tartott, melynek tárgyát a bírói és ügyészi szervezet módosításáról szóló törvényjavaslat előadójának megválasztása képezte. A szóban forgó törvényjavaslat előadójának Jelynek Arthurt választotta meg a PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Loreley. — A mai főpróba után. — Mendelssohn, aki egyik mestere volt az instrumentális zenének, irt nagyobb szabású oratóriumokat és zenekari műveket, de operát egyet sem. Mindössze is egy operaszerű töredéke maradt fönn, a »L o r e ley« czímű, mely néhány rövid jelenetben a rajnamenti Loreley-monda keletkezését öleli föl. E töredéket hozza színre holnap az operaház. Ma volt belőle a főpróba, Mahler igazgató vezénylete mellett. Az egész mintegy 20—25 perczig tart, és három részből áll. A színpad a Rajna sziklás, várromokkal borított regényes partvidékét tárja elénk. Középen a sokszor megénekelt folyam tükre csillog; jobb oldalt szőllőkoszorúzta hegyek, baloldalt Mária képe látható egy kőoszlop fülkéjében, mely előtt örök lámpa pirosló fénye világít. Az idő alkonyra jár és az est rózsaszínnel festi meg a leereszkedő félhomályt. Paraszt leányok jönnek nagyobb csoportban, letérdelnek szent kép előtt és vallásos ihlettel áthatott Ave Máriát énekelnek: »Hallga, cseng az estharang, Ave Mária, Buzgó imára hív e hang, Ave Mária. Ezt súgja ég, ezt súgja föld , Szeplőtlen szűz, légy üdvözölt, Ave Mária.« »Te, ki élsz felhők felett, Ave Mária, Őrizd a tiszta sziveket, Ave Mária. Lelkünk szelid, derült legyen, Mint alkonyok ott a hegyen, Ave Mária!« Az ájtatos kar-ének elhangzása után szüretelők víg csoportja tódul be. Egy szívvel, egy szájjal magasztalják a pompás rajnai bort, melytől lángol a kedv, örömre gyulad a szív. »A hol te jársz, pezsdül a vér, A szív örömre lobban , Mogorva bánat dalra kél, A lomha tánczra dobban. Jősz s elvonul a gond hada, Tündér vagy, Rajna magzata, Gyönyör fakad nyomodban.« A szüretelők víg lármája is elhangzik és sötét és borul a tájra. Ekkor a szellemek kóbor raja megmozdul, zivatar szárnyán rontanak be kétfelől és tánczra szólítják a Rajna tündéreit, kik énekelve " bukkannak föl a víz alól. A szellemek mulatozását Leonóra föllépése szakítja meg. Leonórát kedvese hűtlenül elhagyta, s most elkeseredett szívvel a sötétség rémeihez fordul, hogy fájdalmaiért azok álljanak boszut, mert »nincs igazság az égben!« A Rajna tündérei megjelennek a leány esdekléseire és ígérik, hogy boszujában segíteni fogják. Leonóra azt kívánja, hogy a tündérek adjanak neki kárhozatos szépséget, bűvös hangot, melylyel a férfiakat megronthassa, elveszthesse : »Hangom igézzen, Romlásba csaljon, Minden férfira hozzat halált! Vergődjön szivük A vágy hevében, A kis vad lángján Sorvadjanak !« A tündérek e varázsos szépség dijában viszont azt kívánják Leonórától, hogy áldozza nekik a szerelmét. »Áldozd nékünk a szerelmed, Légy a Rajna szép arája, Százados sziklák ölén !« Mire Leonóra így felel: »Légyen! Legyen! Mint most e fátylat összetépem, Úgy tépem össze a szerelmet ! Szálljon a szélbe, viharba, Hullám csapása borítsa el, Kövülj meg szívem, Mind itt a bérezek, Mitsem érzek! Oh folyam !arádul tekints, Ha végbe vittem szörnyű boszúmat Ha a rád a te ágyadba dől! Ím itt a zálog, A szép jeggyűrít, Jegyezz el véle !« Ezzel jegygyűrűjét a vízbe veti, melyből lángoszlop csap föl és miközben a szellemek ujjongva üdvözlik a leányt, mint az emberek pusztító rémét, a függöny legördül. Sajnálni lehet, hogy Mendelssohn w ‘‘'“a fel teljesen, drámai cselekvény alapján, érdekfeszítő epizódok belevonásával A töredék sokkal rövidebb, semhogy mélyebb és tartósabb benyomást tehetne. Még várjuk a folytatást s már vége az egésznek. Magánszereplő csak egy van benne: Leonóra, akit Szilágyi Arabella személyesrt. Igaz, hogy Hilgermann Laura is énekel egy rövidke versszakot az »Ave Mária« részben, de ez magánszereplésnek nem vehető. Megemlítjük még, hogy a szöveg Geibeltől való, a német lírikusok e jelesebbjétől s magyarra Ábrányi Emil fordította le. A rendezés festői csoportokat mutat be és hatásos külsőségekkel ügyesen fokozza a töredék rejtélyes hangulatát, de nézetünk szerint czélszerűbb volna a felvonást tableau-val fejezni be, olyanformán, hogy végül a sziklaormok egyikén láthatóvá lenne a regés Loreley, kibontott szőke hajával, kezében a hárfával, amint a nép képzeletében él. Ha még nem késő, ajánljuk e változtatást a rendezőség figyelmébe. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. A népszínház ünnepe. Ma reggeli lapunkban jeleztük azt az ünnepet, amelyre a népszínház készül. Ez az ünnep ma este csakugyan lezajlott és sikere fényes volt. Lukácsy Sándort a népszínház főrendezőjét, a népszínmű ápolóját, a nemzeti színészet negyven éves bajnokát ünnepelte ma este a népszínház és vele együtt a budapesti közönség színe java. Már délelőtt kezdődtek a jubilánsnak szánt ovácziók. A népszínház »Művész lépcsője« a rendező szobáig szőnyegekkel, füzérekkel, czimerekkel és a jubiláns darabjainak czimeivel volt díszítve, de különösen Lukácsy szobáján látszott meg a rokonszenves díszítők munkája, kik íróasztalát valóságos babér bozóttá varázsolták és a mai »Vereshajú« előadás aranybetűs selyem szinlapjával ékítettek. A tulajdonképeni ünnepély azonban este, az előadás kezdete előtt indult meg.. A népszínház színpadát a színház személyzete, a küldöttségek és az ünnepelt barátai és tisztelői töltötték meg a leeresztett függöny mögött és Lukácsy Sándort harsány éljenzéssel és a zenekar pedig tussal fogadták. Ekkor aztán kezdetét vették a beszédek és az emléktárgyak átadása. Évva Lajos igazgató az igazgatóság nevében üdvözölte Lukácsyt és díszes babérkoszorún kívül gyönyörű értékes aranygyűrűt nyújtott át. Szirmai a személyzet nevében pompás művű vert ezüstkönyvet, melynek külső lapjaira az ajánlás és a kelet, belül pedig Lukácsy jelesebb darabjainak czímei vannak bevésve. Ugyancsak Szirmai a karszemélyzet nevében szép ezüst koszorúval kedveskedett az ünnepeknek. Zilahi Gyula a nemzeti színház tagjai élén óriási babérkoszorút adott át és különösen sikerült beszédben tolmácsolta a nemzeti színház tagjainak érzelmeit. Kaffka László min. titkár a színészeti egyesület központi tanácsának küldöttsége nevében ezüst állványon bordeaux bársony kötésű albumot nyújtott át, az egyesület tagjainak arczképeivel. — Jenő szereposztó a technikai személyzet ajándékát, értékes ezüst íróeszközt adott át, talpraesett beszéd kíséretében. — Feld Zsigmond ezüst evőeszköz átnyujtásával jelezte, hogy ma már a magyar színészet nem kénytelen koplalni. — Aztán Solymosi Makó Lajos, Kassai Margó Célia, Bártfai Károlyi Lajos színigazgató babérkoszorúit adta át, melyek átvétele után Lukácsy könyektől elfojtott, mélyen megindult hangon mondott köszönetet mindeme kitüntetésért, melyet nem a saját érdemeinek, hanem azon eszmének a melyért küzd: a magyar színészet iránti lelkesedésnek tulajdonít. A jelenlevők hosszas éljenzése és a zenekar tussának elhangzása után Lukácsy minden egyes jelenlevővel kezet szorított és — kénytelenek vagyunk az igazságnak e kijelentéssel, — a szép leányokat sorra csókolta. Aztán megkezdődött a »Vereshaju« előadása. A nézőtér szinültig megtelt a főváros legfényesebb közönségével, mely úgy gyönyörködött Lukácsy eme jóizű darabjának pompás epizódjain, mintha ma látta volna először. Kevés darabja is kínálkozik úgy, mint a »Vereshajú« Lukácsy színmükői temperamentumának kellő bemutatására : minden szerepe hálás, minden jelenése mulatságos. A visszaemlékezés ugyan fájdalmas azokra, akik az első előadásain részt vettek. Hány halottja van a »Veresbaja«-nak! Tihanyi: az ős Keszeg, Karikás: fia Bálint, Tóth Ilonka: Boglár Ágnes lánya, Pártényi: az öreg Roppancs, Eőry: a klasszikus Veréb Jankó és a súlyos beteg Tamási: Sajgó András nincsenek a színlapon... Ejb! De ne busitsuk magunkat! Vigasztaljon a filozófia és az a tudat, hogy Blaháné, a régi Szilaj Kata, most is olyan kedves, olyan dalos, olyan érzelmes, olyan — fölülmúlhatlan mint akkora, hogy melléje olyan művészgárda sorakozik, mint Hunyadi (Ferke), Vidor (András), Lukács Juliska (Ágnes), Csongori Mariska (Zsófi), Szirmai (Bálint), Szabó Anti (Keszeg), Torragi (Veréb Jankó), Klárné (Sári) stb. kik méltó utódai a kitűnő elődöknek. Szathmáryné, a nemzeti színház tiszteletbeli tagja játszotta Sajgónét és megjelenését szűnni nem akaró taps fogadta. Játékára csak azt a kritikát mondhatjuk: bárcsak komolyan megmaradna a népszínház kötelékében! A közönség az első felvonás után zajosan hívta Lukácsyt, ki a főszereplők által vezetve meg is jelent. A taps és éljenzés mindaddig meg nem szűnt, míg a szalagos babérkoszorúk nagy halmazának felnyújtása véget nem ért. Az előadás mindvégig jó hangulatban folyt le és a tüntetések minden felvonása után ismétlődtek. Előadás után, az erzsébetkörúti »Erzsébetvárosi kör« dísztermében kétszázteritékü diszlakoma volt Lukácsy Sándor tiszteletére, melyre az írói és művész világ elitéje megjelent. Ott volt: Lukácsyné, Szathmáryné, Blaha Lujza, Lendvayné, Náday és neje, Paulay és neje, Vizváry és neje, Rákosi és neje, Evva és neje, Piussich és neje, Rákosi Szidi, Nagy Ibolya, Funták Ágnes, Keczeri Irén, Linczné, Hegyesi Mari, Klárió, Csatai Zsófi, Vidor és neje, Lukács Juliska, Csongori Mariska,Hermann Béla és neje, Ábrányi Kornél,Lukács Gyula,Hentaller Lajos képviselők,Szentimrey Kálmán, Zilahy Gyula, Horváth Zoltán, Szathmáry Kálmán, Kaffka László, Bartók Lajos, dr. Splényi Árpád, Hegedűs Ferencz, Erkel Elek, Konti József, Cséri Lajos, Hunyadi József, valamint a népszínház többi férfi és nőtagja, a sajtó képviselői és számos műbarát. A Lukácsy arczkápével díszített étrend így szólt: toká la »Keszeg Bálint« szegény tatár mártással. Angol bélszinmű, magyar népszínmű aprólékkal körülteremtett ézve. Sült pulyka és kappan á la »100 év.« Vegyes saláta, magyar-zsidó motívumokkal (lásd: Rebeka). Créme á la Blaha Lujza nóta. Gyümölcs: Vöröshaju alma. Sajt á la Zsidóhonvéd. Fehér és vörösbor: Chateau Sziláj Kata. Piussich pezsgő, márka: Lajos bácsi azt üzente: rúgjon be a regimentje. A pezsgő felszolgálásakor kezdetét vették a felköszöntők: Evva Lukácsyt, Lukácsy a népszínház eddigi igazgatóit: Rákosit és Evvát, később pedig múzsáját: Blahánét, Follinusz Lukácsyt, Rákosi Jenő a sajtó nevében Lukácsyt, Rákosi Viktor Vizváryt, Kassai és Uyvári egy igen humoros toasztban önmagukat, Vasvári Vidornét , mint a bankett fáradhatlan rendezőjét éltette. Aztán kezdetét vették a vad toasztok, melyeknek nem lett volna vége-hossza, ha szét nem szedik az asztalokat és kezdetét nem veszi a táncz, mely Berkes bandájának tüzelése mellett vígan folyik még a hajnali órákban is. Lukácsy Sándor az éj folyamán az üdvözlő táviratok egész garmadáját kapta az ország minden részéből: pályatársaktól, társulatoktól, tisztelőktől, jó barátoktól. Mindeme táviratok refrainje: Éljen Lukácsy Sándor! És ezzel a felkiáltással zárjuk eme tudósításunkat a legközelebbi jubileumáig: a bizottság. Ami a törvényjavaslat bizottsági tárgyalása megkezdésének időpontját illeti, Teleszky államtitkár, tekintettel arra, hogy a javaslat főbb rendelkezései hosszabb idő óta ismeretesek s hogy kívánatos lenne, miként a megalkotandó törvény a megosztott királyi táblák működésének megkezdésével egyidejűleg lépjen életbe, azt az óhajt fejezte ki, hogy mihelyt az előadó elkészül, az igazságügyi kormánynyal egyetértőleg kitűzessék a törvjavaslat tárgyalásának időpontja. A bizottság é teremben megbízta elnökét a tárgyalás megynapjának kitűzésével. A telekkönyvitekről szóló s a ház hétfői ülésében beterjeszti törvényjavaslat előadójának megválasztása a hz országos ülés után tartandó bizottsági ülésre vetett ki. A horvát regnikoláris bizottság, mint egy zágrábi táviratunk jelenti, mai ülésében végleg megállapította amaz elveket, melyek a renuncziumban majd kifejezésre jutnak. Egersdorfer előadó az erre vonatkozó javaslatot legközelebb kidolgozza és a márczius 9-én tartandó ülés elé fogja terjeszteni. A kisdedóvás a főrendiházban. Az újvidéki »Branik« tudni véli, hogy a főrendiházban a kisdedóvási törvény tárgyalása alkalmával a román püspökök, úgy a görög nem egyesültek, mint a görög egyesültek, ezen törvényjavaslat ellen fognak szólani. A román főpapok ezen fellépése a »Branik« szerint a román nép egyetértése és organizácziójának nagy győzelme, de egyúttal példa is, mely után kellene a többi magyarországi nemzetiségeknek haladniok nemzetiségük megoltalmazása s ama czél elérhetése végett, hogy politikai tényezőkké váljanak hazánkban Crispi az olasz ellenzék élén. A római ellenzéki lapok határozottan azt állítják, hogy a volt miniszterelnök rögtön a kamara szünete után, mely holnapután jár le, megkezdi a támadást az új kormány ellen. Terve az, hogy a baloldalnak összes árnyalatait egy zászló alá csoportosítsa s ennek elérése czéljából a jövő kedden a baloldali képviselők értekezletet fognak tartani s azt hiszik, hogy valamennyi elégedetlen elemet sikerül egy táborba gyűjteni. Crispi állítólag Bolognába készül ahol még márczius folyamában ki fogja fejteni az ellenzék programmját azon gyűlésen, melyet az ottani egyetemi hallgatók monarchikus csoportja hívott egybe. Németek és francziák. A birodalmi kanczellártól vett másítás alapján Elzász-Lothringia helytagja már kiadta a rendeletét, melyze a német - franczia határforgalomban eszközölt összes könnyítések kedden, márczius 3-kán reggel megszűnnek. E könnyítések nem csupán az utóbbi hónapokban, Bismarck herczeg visszalépése után engedélyeztettek; még a herczeg maga megengedte az eredeti tilalom némi enyhítését, főleg az 1889-iki párisi kiállítás idején, így például már akkor meg volt engedve, hogy azon utas, aki Párisból egyenesen legalább Stuttgartig szóló menetjegyet vált, útlevél nélkül is átmehet a német határon. Most mindez megszűnik s egész ridegségében visszaállittatik a status quo, a mint az a határelzárás első idejében fennállott. Hogy ez eljárás kizárólag a párisi ese