Pesti Napló esti kiadás, 1892. szeptember (43. évfolyam, 241-270. szám)

1892-09-12 / 252. szám

Varad­i D're a kérdezett­: — »Csak a falak Felség« — szavakkal válaszolt. Ezután a király a pavil­­lonon keresztül haladva ruganyosan lovára ült és a tábornoki kar kíséretében a gyakorló térre lovagolt,hol a tizennyolczas közös és hármas honvéd lovas dandár Nermann tábornok, illetőleg Schlippenbach gróf ezredes vezénylete alatt kisebb támadást intézett egymás ellen. A gyakor­lat befejezése után az egész lovas sereg elnyargalt a király előtt, ki megelégedésének adott kifejezést. Az udvari vonat 10 órakor indult el. 11 órakor a kocsiban reggeli volt, melyhez Szögyény mi­niszter is hivatalos volt. A vonat 11 óra 15 percz­­kor érkezik Pécsre. Darány, szept. 12. Reggel 9 óra 50 p. (0.­­) A gyakorlat rendkívül érdekes volt. Résztvettek 10 és 13 közös 7. 8. honvédhuszárezred. Jenő fe­­herczeget a 13. ezred élén a király személyesen üdvözölte s hosszasabban beszélgetett vele. Gya­korlatban egy üteg tüzérség is részt vett. A gya­korlatot több ezer emberből álló sokaság nézi. A gyakorlatot a terv ellenére meghosszabbították. A­z udvari vonat késéssel indul s csak 12 órakor fog Pécsre érkezni. Pécs, szept. 12. 0 Felsége rendes időnél 40 perc­c­el később 12 előtt érkezett ide Darányból az udvari vonattal, a­melyet L­u­d­v­i­g­h Gyula a magyar államvasutak igazgatója vezetett. Az ud­vari vonattal érkeztek: S­z­ö­g­y­é­n­y-M­a­r­i­c­h László és Fej­ér­váry Géza báró miniszterek, P­á­p­a­y udvari tanácsos, Paar főhadsegéd, Beck vezérkari főnök és az udvari kiséret. A mint a vo­nat az indóházba robogott, zajos éljenzés hangzott fel. A kiszállás után ő­felsége mindenekelőtt Szapáry miniszterelnökkel fogott kezet és hosszabb ideig szivélyesen társalgott, vele.­­ Ezután átvette Pfeiffer altábornagy és Ró­­zsa honvédezredes jelentéseit, azután megszólítá­sával tisztelte meg Feszi felszentelt püspököt, Antal, Erreth, Perez él Béni és Szily képviselőket, valamint Blaskovich­ táblai el­nököt. Szapáry miniszterelnök kíséretében jelen voltak Tarkovich államtitkár, Jekelfalusy min. tanácsos, Török Ferencz belügyminiszteri titkár. A megyét Kardos főispán, a várost A­i­dinger polgármester, L­e­c­h­n­e­r fő­kapitány, Le­ha­vel törvényszéki elnök, Dra­gon­e­s­c­u pénzügyi-, O­p­r­i­s postaigazga­­tók stb. képviselték, valamennyien díszmagyar­­ban. Gróf Szapáry Gyula miniszterelnök a jelenlevő képviselőket egyenkint bemutatta ő Felségének. Ezután hosszú kocsisorban a fellobogó­zott városon keresztül sűrü néptömeg sorfala közt, melyben a hivatalok, iskolák, tűzoltók, vete­ránok stb. voltak képviselve, folytonos lelkes él­­jenzés és harangzúgás közt a püspöki palotába ért a Felség, hol a püspök a káptalanokkal és az ösz­­szes papsággal fogadta és lakására vezette ő Felségét. Megyék és városok. Alispán jelölés. Komárom vármegyéből vesz­­szük a következő tudósítást: Zuber József, a vármegye főispánja, nyugalmaztatásért folyamod­ván, több bizottsági tag szükségesnek látta, hogy ez alkalomból a vármegye érdekei megbeszélés tárgyává tétessenek. E végből f. hó 9-én d. u. 3 órára Komáromba a vármegyeház nagy termébe értekezletet hivott egybe. Az értekezleten több mint száz bizottsági tag jelent meg állás- és párt­különbség nélkül. Az értekezlet elnökké B­o­n­c­z Ferenczet, jegyzővé V­a­r­j­u Józsefet választván meg, s az elnök előterjesztette, hogy a mai érte­kezlet összehívására az szolgáltatott alkalmat,hogy a vármegye jelenlegi köztiszteletben álló főispánja visszavonhatlanul elhatározván nyugalomba lépé­sét, több bizottsági tag a vármegye érdekében szük­ségesnek látta, hogy a főispáni szék betöltése iránti óhaja a kormány tudomására hozassák. És mint­hogy úgy a vármegye mint az állam érdeke azt kí­vánja, hogy a főispáni szék oly egyénnel töltessék be, a kiben a vármegye bizalma összpontosul; a ki a vármegyei közigazgatás minden ágában hosszabb szolgálat után teljes tapasztalatokat szerzett; a ki a vármegye közigazgatását már 11 éven át közmegelégedésre viszik, s a ki személyes tulaj­donainál fogva is a köztiszteletet kivívta maga számára, e férfiú pedig Szombathelyi Győző kir. tanácsos s jelenlegi alispán , annál fogva elnök felkérte az értekezletre megjelent számos bizottsági tagot, hogy a mennyiben ők is Szombathelyi Győzőt óhajtanák főispánul — nyilatkozzanak abban az irányban, hogy a vár­megyének e forró óhajtása mikép hozassák a kor­mány tudomására. Szombathelyi nevé­nek megemlítésekor az értekezlet tagjai hangos éljenzésben törtek ki, mire Kun Miklós ország­gyűlési képviselő szólalt fel s a nevezett alispán érdemeit méltatván, azt a javaslatot terjesztette elő, hogy minél előbb számos tagból álló küldött­ség menesztessék a miniszterelnökhöz, a vármegye amaz óhajának nyilvánítása végett, hogy a meg­­üresülendő főispáni szék betöltésénél a várme­gye kívánságát figyelembe venni méltóztassék. Az értekezlet ez indítványt egyhangúlag elfogadván, az országgyűlési képvi­selőkön fölül — kiket a küldöttségben való rész­vételre felkért — ötven tagú küldöttsé­get választott, mely a vármegyének kérelmét a miniszterelnöknél előterjeszsze. Elnök ama meg­jegyzésére, hogy a vármegye főispánja egyút­tal Komárom sz. kir. város törvényhatóságá­nak is főispánja s hogy értesülése szerint ez utóbbi t­örvény hatóságánál is mozgalom in­dult, meg Szombathelyi alispán érdekében s hogy ennélfogva kívánatos lenne, hogy a két törvényhatóság ez ügyben együttesen járjon el — az értekezleten megjelent Tátray József Komárom város polgármestere kijelentette, hogy ő és Tuba János komáromvárosi orsz. képviselő s Pechata Antal bizottsági tag lévén kiküldve a vá­­rosi értekezlet részéről, hogy ezen az értekezleten megjelenjenek, a városi értekezletnek ama hatá­rozatát, tudatta, hogy ők utasítva lettek minden­ben a vármegyei értekezlet határozataihoz csatla­kozni. Ennek következtében elnök felkérte őket, hogy a küldöttségi tagokat minél előbb tudomás­ra hozzák. Ezzel az értekezletet Szombathelyi al­ispán lelkes éljenzésével befejezték. A borsodmegyei ellenzék győzelme. — Saját tudósítónk távirata. — Miskolcz, szept. 12. Borsodvármegye ma délelőtt tar­tott évnegyedes közgyűlése zajos és lel­kes bizalmi tüntetéssé vált Melczer Gyula alis­pán mellett. Midőn Molnár Béla tiszteletbeli fő­jegyző az alispán lemondási nyilatkozatának felol­vasásához fogott, Melczer nevének első hallatára a bizottsági tagok és a termet zsúfolásig megtöltő közönség viharos éljenzésben tört ki. Ez ováczió minduntalan ismétlődött és gyakran perczekig tartott. A nyilatkozatot zajos »Nem fogadjuk el!« »Egyhangúlag újra megválaszt­juk!« kiáltások követték és rendkívülivé vált a bizalmi tüntetés, midőn Brezovay László sike­rült, tartalmas beszéddel benyújtott egy 256 aláírással ellátott bizalmi szavaza­tot, a­melyben a M el ezért lemondása visszavonására szólítják fel. Perczekig tartó eláll kiáltások fogadták az ezután felszólalt, Elek Kálmánt, a­ki a lemondás komolyságát akarta kétségbe vonni. Nagy hatású rögtönzésben Bizon Ákos adta meg a méltó választ, a közgyűlés folytonos éljenzése közben, méltányolva Melczer érdemeit, pártatlan igazságszeretetét és csatlakozva a bi­zalmi nyilatkozathoz. Erre báró V­a­y Béla főispán kijelenti, hogy ezt a nyilatkozatot Melczerrel szokott módon tu­datni fogja. Rögtön felállott Mocsáry Lajos és rövid, de lelkes szavakban kivánta, hogy azonnal küldöttség menjen Melczerért. Óriási éljenzés kö­vette e felszólalást. A bizottsági tagok tömegesen kivonultak Melczerért. A­mikor a közszeretetben álló alispán meg­jelent, akkor érte el a fényes tüntetés tetőpontját. Két perczig tartott az ünneplés, éljenzés és taps. Melczer melegen köszönte meg ezt, a nem re­mélt ovácziót és az ellenfelei által elve­szettnek mondott bizalom impozáns megnyi­latkozását. ő a politikát mindig külön válasz­totta, a közigazgatástól. Ezért bírta két kormány bizalmát, bárha politikájában nem osztozott; most a megye ítélt felette és e fényes elégtétellel szemben hazafias kötelességét teljesiti a midőn lemondását visszavonja. Szűnni se akart erre az éljenzés és a taps, a melyben a karzat hölgy­közönsége is részt vett. Megújult a tüntetés, mi­dőn a főispán Melczerrel, mint immár ismét alis­pánnal, üdvözlő kézszorítást váltott. Déli 1 órakor banket, a­melyen betetőződik Melczer alispán üdvözlése. A lakomán a megye minden mérvadó tényezője részt vesz. A közönség lelkesedése nagy a függetlenségi párt nyílt és határozott sorakozása következtében Melczer alispán mellé. KÜLÖNFÉLÉK. — szept. 12. A hiv. lapból. Kinevezések. Deininger Imrét, a keszthelyi gazdasági tanintézet igazgatóját, a gödöllői kir. korona-uradalom igazgatójává, C­s­i­p­p­é­k Ferencz az alsókubini állami polgári iskolával kapcsolatos kö­zépkereskedelmi iskolai helyettes tanítót, ugyanazon is­kolához rendes tanítóvá, K­r­a­u­s­z Gyula tanárjelöltet, a homonnai állami középkereskedelmi iskolával kapcso­latos polgári iskolához rendes tanítóvá, Dunay Sán­dor okleveles polgári iskolai tanítót, a miskolczi állami polgári iskolához segédtanítóvá, J­ó­z­s­a Károly okle­veles polgári iskolai rajztanítót, a titeli állami polgári iskolához segédtanítóvá, K­u­r­c­z Lipót okleveles pol­gári iskolai tanítót, a resiczabányai polgári iskolához segédtanítóvá, Nedelják István okleveles polgári is­kolai tanítót, a szombathelyi középkereskedelmi iskolá­val kapcsolatos polgári iskolához segédtanítóvá, Mos­son­y­i Ilona okleveles tanítónőt, a csepeli állami elemi iskolához rendes tanítónő­t, Bock Julia felsőbb leány­iskolai tanítónői tanfolyamot végzett okleveles polgári iskolai tanítónőt, a kassai állami felsőbb leányiskolához egyelőre ideiglenes minőségben segédtanítónővé, dr. Klein Jakab budapesti lakos ügyvédjelöltet, C­si­cs­á­k­y Béla és ifj. Nemes Lajos végzett joghallga­tókat, a budapesti kir. Ítélőtábla kerületébe díjas,­­ Szontagh Árpád jogtudort és Nagy Iván vég­zett joghallgatót pedig díjtalan joggyakornokokká, I­n­­c­z­e Dénes csik-tusnádi lakos végzett joghallgatót, a vezetése alatt levő Ítélőtábla kerületébe segélydíjas jog­gyakornokká, Zottományi Mihály díjas számgya­­kornokot, ideiglenes minőségű állami adóvégrehajtóvá nevezték ki. Személyi hírek. Albrecht főherczeg a tegnapi napot az ágyon kívül töltötte. — Dr. Navratil Imre egyetemi tanár szabadságáról visszatért s átvette a Rókus-kórház Il-ik sebészeti osztályá­nak vezetését. — Mascagni Péter zeneszerző, mint nekünk Bécsból távirják, tegnap oda érkezett. Ferencz Ferdinánd főherczeg világutja A magyar s az osztrák pénzügyminiszter legközelebb találkozni fognak, hogy — mint a »Neue Freie Presse« írja — tanácskozzanak a­­fölött, mily arányban viselje Magyarország, mily arányban Ausztria az Estei Ferencz Ferdinánd föherczeg tervezett világutjá­­nak költségeit Az egész összeg 150.000—300.000 forint lesz. Ennyit fog igénybe venni a hajó­költ­­ség egymagában, a személyi kiadásokat a föher­czeg magánpénztárából fedezné. József Ágost főherczeget a hivatalos lap mai száma szerint a király a 72. sz. gyalogezredhez át­helyezte és szol­gájati tételre e csapattesthez leendő bevonulását rendelte el. Vaszary Kolos herczegprimás ma reggel 7 órakor, titkára, dr. Kohl Medárd kiséretében Bajosra utazott, honnan még e hóban visszatér Budapestre. Kitüntetések: Hosszú József, az állami számvevőszék alelnökének, a közszolgálat terén szerzett érdemei elismeréséül, a másod­osztályú vaskorona-rend,­­ Than László állami számvevő­széki tanácsosnak pedig, saját kérelmére történt nyugalmaztatása alkalmából, sok évi hű és sikeres szolgálata elismeréséül, a Lipótrend lovagkereszt­jét, — mindkettőnek díjmentesen adományozták. Lukács Béla és Arad Arról, hogy a kereske­delmi miniszter legközelebb Aradra szándékozik utazni a »Bud. Korr.« értesülése szerint, a kereske­delmi minisztériumban mit sem tudnak. Prileszky Tádé — jubiláris doktor. A buda­pesti tudomány­egyetem tanácsa a magyar képvi­­selőház egyik ismert tagjának állít ki a napokban díszdoktori oklevelet. A jubiláns dr. Prileszky Tádé orsz. képviselő, a­kit a budapesti egyetemen, 17 éves korában, 1842. szeptember 28-án kavattak fel bölcsész-doktorrá. Egyházi kinevezés. A király a vallás- és köz­­oktatásügyi miniszter előterjesztésére, a Csanádi székeskáptalanban üresedésben levő püspöki ala­pítványi első kanonokságra Hemmen Ferencz aradi főesperest és újaradi plébánost kinevezte. Gr. Apponyi és Jászberényi A »Jászberény és Vidéke« Írja: Apponyi Pozsonyból tudatta e hó 3 án kelt levelében a polgármesterrel, hogy évi be­számolóját e hó 25-én fogja tartani, ha ugyane nap a választókra nézve nem lesz alkalmatlan. A pol­gármester értesítette, hogy Jászberény városa a legnagyobb örömmel fogja várni képviselőjét a jel­zett napon. A fogadás részleteinek megállapítása végett e hó 8-án népes értekezlet volt, mely ki­mondta, hogy mivel ez alkalommal üdvözölheti a város, először gróf Apponyit, mint egyhangúlag megválasztot­t képviselőjét, a lehető legünnepélye­­sebbé igyekszik tenni a fogadtatást. Eddig a kö­vetkező részleteket állapították meg : Hatvanba 15 tagú küldöttség megy, hogy üdvözölje a grófot és a vele jövő képviselőket; az állomásnál a polgár­­mester fogja fogadni. A fogat és kocsitulajdonosok felszólíttatnak, hogy legalább száz kocsival vonul­janak ki az állomáshoz, a bevonulás útján lakók pe­dig felkéretnek házaik feldíszítésére. A díszmenetet Kazy János vezetése alatt bandérium nyitja meg, azután jön az ipartestület és legényegylet zászlóik alatt, zene kísérettel. A kocsik rendezésére s ven­dégek elhelyezésére külön bizottság küldetett ki. A menet nem a városházához, de a paróchiára fog hajtani, hol a gróf és a vele jövő vendégek meg fognak szállani. Délben társasebéd lesz vagy sátor­ban a városház udvarán, vagy a városház nagy termében. Este, ha a gróf itt marad, tiszteletére fáklyás­ zene lesz. Meghivja a város az ünnepélyre a szomszédos községeket és a monori választó ke­rület­et is. Az ünnepély részleteinek megállapítá­sára és rendezésére az értekezlet nagyobb bizott­ságot küldött ki.« Magyarok a horvát kiállításon. A horvát tarto­mányi kormány által Zágrábban rendezett tanszer­­kiállítás tanulmányozása végett a vallás- és közok­tatásügyi miniszter báró H­e­i­n­r­i­­­c­h Gusztáv egyetemi tanárt és Szuppán Vilmos tanítóké­­pezdei igazgatót küldte ki. Idegen tudósok Budapesten. A bécsi nemzet­közi kongresszusról hozzánk elrándult bőrgyógyá­szok vasárnap reggel a vigadó­ téri kioszkban gyü­lekeztek s reggeli után kihajtattak az üllői-úti új kórházba, hol a társaságot Schwimmer Ernő tanár fogadta s egyenesen bőrgyógyászati osztá­lyára vezette. Az idegen tudósokat észrevehetőig meglepte a nagyarányú, pavillonrendszerü kórház s utóbb is számos elismerő nyilatkozatot tettek. Először Schwimmer tanár férfiosztályát tekintet­ték meg, a mely maga egy jókora, kétemeletes pavillont foglal el.­­ Néhány érdekes beteg már ki volt választva, hogy a kevés idő-, vel rendelkező társaság megtekinthesse őket Schwimmer valóságos poliglott előadást tartott négy-öt nyelven felelve az érdeklődő idegen tudó­soknak. Innen a női osztályba mentek a vendégek, majd dr. Havas Adolf tanár betegeit tekintették meg, mi­közben egész tudományos viták fejlődtek ki. Végül még a kórház fürdőházát s a konyhát nézték meg. Itt, a kórházban, a tudósok összetalál­koztak velük jött feleségeikkel, leányaikkal, a­kik­hez egész sereg fiatal orvos szegődött kalauzul. A konyha megtekintése után az idegen tu­dósok s számos fővárosi orvos bérkocsikra ültek, hogy a ferenczvárosi állomáson a különvonatra üljenek. A különvonat fél 12 kor ért a Hunyady János-forrástelepre, melynek épületei nagyszerűen fel voltak ékesítve nemzeti zászlókkal és lombfü­zérekkel. A bejáratnál diadalkapu volt felállítva. Az igazgatósági épület előtt díszruhában sorako­zott a forrástelep tűzoltósága s ott várakoztak a Saxlehner-család tagjai élükön Saxlehner Andorral. Az érkezőket hatalmas éljenriadal s a Rákóczi-induló fogadta, melyet Radich Béla bandája zendített rá. Ezután a külföldi vendégek megtekintették a forrástelepet, a kutakat, cziszter­­nákat, az üvegtöltő, dugaszoló és raktárhelyisége­ket, melyeknek mintaszerű berendezése meglepte a vendégeket. Déli 1 órakor pompásan terített asztalokhoz ült a társaság s megkezdődött az ebéd, melyet Dobos C. József szolgáltatott. Pecsenyé­nél megindult a felköszöntök árja s foly a világ minden nyelvén tarka egymásutánban. Saxleh­ner Andor házigazda kezdte meg a sort, franczia nyelven ünnepelvén a vendégeket s azok tiszte­letbeli elnökét az agg Hardy tanárt. Zajos éljen­zés volt e teszt visszhangja. Hutchinson ta­nár (London) szellemes angol felköszöntőben ki­emeli, hogy a bőrgyógyászati kongresszus fénypont­ja a budapesti kirándulás s élteti Schwimmer tanárt, a­ki azt létrehozta. Schwimmer tanár a vendég­­szerető Saxlehner-családra ürítette poharát. D’Amt­­ois tanár (Nápoly) orvosi szempontból méltatja a Hunyady János-víz jelentőségét. Hardy tanár (Pans), a magyar-franczia testvériséget élteti. Gyalokay Lajos első kerületi kapitány mon­dott ezután magyar felköszön­tőt. Fejtegette, hogy kulturális szempontból mily nagy előnye van annak, ha a külföldiek hozzánk jönnek s bennünket közvetlenül tanulnak ismerni. — Van Hoorn (Amsterdam) a hollandi nemzet ne­vében üdvözli a »testvér« magyar nemzetet. F­e­u­r­a­r­d (Páris) élteti a tulajdonos Saxlehner családot. V­e­i­e­r udvari tanácsos (Canstadt) a né­met nemzet üdvözletét tolmácsolja. Schwimmer ta­nár viszont őt köszönti fel. J­a­n­n­i­e­s­s­o­n (Man­chester) a hölgyekért koczczint. J­o­a­n­n­a egye­temi rektor (Athén) élteti Magyarországot, mint a czivilizáczió első zászlóvivőjét Keleten. Végül Saxlehner Andor köszönte fel Schwimmer ta­nár nejét. A lakomán rendkívül lelkes han­gulat uralkodott. Radich Béla bandája az összes nemzeti himnuszokat eljátszotta. Végül csárdás következett s a fiatalság tánczra per­dült. Négy órakor a társaság vidám hangulat­ban külön vonaton tért vissza a fővárosba. Útköz­ben Hardy és Schwimmer tanárok élénk ovácziókban részesültek. Ma este Schwimmer ta­nár estélyt, holnap pedig a budapesti bőrgyógyá­szok :dr. Schwimmer Ernő, dr. Ha­va­s Adolf, dr. Róna Sámuel, dr. Basch Imre és dr. T­ö­­r­ö­k Lajos a Margitszigeten ebédet adnak a ven­dégek tiszteletére. Kossuth és Kolozsvár. Kolozsvár város polgár­­mesterét, A­­­b­a­c­h Géza kir. tanácsost, két vá­rosi képviselő felkérte, hogy Kossuth Lajosnak úgy is mint a város díszpolgárának, országszerte megünneplendő születésnapja alkalmából közgyű­lést hívjon össze, hogy abból üdvözlő irat intéztes­­sék s a többi ünnepségek elhatároztassanak. A kir. tanácsos polgármester azzal a kijelentéssel, hogy a városnak s­e­m­m­i köze Kossuth La­joshoz, a ~u. -■- v­ánalom teljesítését megtagadta. Török János emlékezete. Török János, a minap elhunyt főkapitány lelki üdvéért ma dél­előtt 10 órakor ünnepélyes gyászistentiszteletet tartottak a belvárosi főplébánia-templomban. A templom körül s a bejáratnál L­i­c­k­­ felügyelő vezetése alatt gyalog- és lovasrendőrök állottak díszőrséget, valamint a templomban is a fő­­hajó közepét elfoglaló ravatal mellett. A tem­plom a zsúfolásig megtelt közönséggel. A fe­kete posztóval bevont első padsorokban ül­tek: G­e­r­v­a­y Mihály főrendiházi tag, Györy Elek országgyűlési képviselő, Kullmann Lajos főjegyző, Sczerbovszky főparancsnok,ponori Thewrewk Emil egyetemi tanár, az összes rendőrtisztviselők teljes díszben, köztük Pe­k­áry József főkapitányi helyettes, S­p­­­é­n­y­i Ödön dr., Séllyey és Engelbach rendőrtanársogok, dr. Rózsaffy főorvos, Szom­bat­fal­vy Albert detektivfelügyelő stb. A gyászmisén R­o m­e­­­n­e­r József prépost-plébános czelebrált fényes segéd­lettel. Az énekkar Szautner karnagy vezetése alatt Engesszer rekviemét adta elő. Tót gyermekek átutazása Tegnap 165 tót gyer­meket indítottak útnak a nyitra-zsámbokréti já­rásból, kiket részben Nagykőrösön, részben Haj­dúböszörményben helyeznek el teljes ellátásra és a magyar nyelv tanulására. A gyermekek tegnap este utaztak át Budapesten. E. M K. E Sándor József az, Emke t. al­­elnök-főtitkára Budapestre érkezett. Az al­gyógyi »gróf Kun Kocsárd földmives iskola« megnyitását október hó elejére tűzte ki Bethlen András gróf földművelésügyi miniszter s az ünnepélyes megnyitáson maga is meg fog jelenni. Az ünnep­ség részleteit az E. M. K. E. állapítja meg. — A Munkácsy Mihály által rajzolt E. M. K. E. alapító oklevél metszetével M­o­r­e 11­­ Gusztáv annyira elkészült, hogy az igen becses okmány szétküldését mielőbb megkezdheti az egyesület. A Lampel Róbert czégnél immár elkészült s 5000 példányban a napokban jelenik meg az »E. M. K. E. daloskönyve«, mely a népdaloskörök szer­vezésének czéljából készült s karokra írva a leg­szebb 200 magyar dalt tartalmazza. A könyvet Sándor József a következő zenésített verse vezeti be: »Áldd meg úristen nemzetedet, S védd meg erőddel a királyt: Lakjék a honban szent szeretet, S vesszen az ellen, a ki bánt. És Magyarország, drága hazánk, Múljon el éltünk, csak te állj ; Dús virulásod a mi imánk: Éljen a nemzet s a király!« Az egyetemi választásokhoz. Több lap közle­ményével szemben a Hindy-párt elnöksége a kö­vetkező nyilatkozat közlésére kért fel bennünket: 1. H­i­n­d­y Attila tegnap tartott programmbeszéd­­jén pártunkból mintegy négyszáz tag jelent meg, míg az ellenpárt csak 20—30 emberrel volt képviselve. 2. H­i­n­d­y elnökjelölt beszédének egész folyamán az el­lenpárti jelölt nevét nem említette. 3. Az ellenpártból megjelentek folytonos közbeszólásokkal zavarták az ülés menetét, mi az elnök részéről ismételt rendreutasításu­kat vonta maga után, míg végre az ellenpárt egyik tagja újból megzavarta a rendet, saját jelöltjét kezdve éltetni. E tapintatlanságon annyira felháborodott a Hin­dy-párt, hogy az illetőnek távozását követelte. Az erre támadt nagy zajt az elnök, Joannovits Sebő csak nagy nehezen bírván lecsillapítani, fölkérte az illetőt, hogy szíveskedjék a termet elhagyni, kiemelvén, hogy a már egy nappal előbb kifüggesztett hirdetésein felkérte az ifjúságot a rend megtartására, szavatosságot vállal­ván ezért a rektor az ő nagyságánál. A csekély számú ellenpártiak távozása után a gyűlés zavartalanul és csendben folyt tovább. A Hindy-párt elnöksége, Panik egy párisi színházban, Parisból sürgöny­zik, hogy a clunyi színházban gázrobbanás tör­tént, mely nagy ijedelmet okozott. Az előadást félbe kellett szakítani. A közönség a kijárások fe­lé tódult. A városban a legijesztőbb hírek forog­tak. Szerencsére csak négyen sérültek meg. Vasúti szerencsétlenség. Newyorkból jelenti egy táviratunk. Tegnap este Boston közelében Water­town és Juncsson közt egy teherkocsi össze­ütközött egy személykocsival. Nyolc­ sze­mély életét vesztette, huszonöt meg­sérült. Bomba­ robbanás. Bolognából távírják lapunk­nak. Ma hajnali 2 órakor a táviróhivatal bejárata előtt egy nagy bomba robbant szét. A robbanás következtében az ablaktáblák szétzúzattak. Egy hírlaph­ó súlyosan megsérült és a Ste­­fani ügynökség irodái, honnét az alkalmazottak szerencsére éppen eltávoztak, szétromboltattak. Néhány a tett elkövetésével gyanúsított egyént a rendőrségre vezettek. A bírósági vizsgálatot már megindították. Fővárosi ügyek. A közigazgatási bizottság ma délelőtt, tartotta a­ nyári szünetek után első rendes havi ülését, Ráth Károly főpolgármester elnöklete alatt.­­ Az elnök a napirendre térés előt­t üdvözölte a bi­zottság új tagját, Poór Imre drt. Aztán meg­emlékezett, Török János mint tanácsos, állam­­rendőrségi főkapitány váratlan haláláról. Indítvá­nyára a bizottság jegyzőkönyvileg adott részvété­nek kifejezést s az özvegyhez részvétiratot intéz. A rendőrfőkapitányság jelentését P­e­k­á­r­y tit­kár olvasta föl. A mult hónapban 860 bűn­esetről történt följelentés, a nyomozás 680 ese­t­ben sikerrel járt. Bűntett és véttség miatt le volt tartóztatva 210 egyén, a­kik közül 144-et az illetékes hatóságnak adtak át, 6- ot pedig szabad lábra helyeztek. Gebhard Lajos dr. tiszti főorvos jelenti, hogy a fő­város közegészségi állapota a múlt havihoz viszonyítva ked­vező volt, a­mennyiben nemcsak az általános ha­lálozás, hanem a heveny ragályos kóresetek száma is jelentékenyen csökkent. A bizottság tudomásul veszi a főorvos jelentését, elhatározva, hogy a bör­tönvizsgálatok alkalmával előtűnt hiányok orvos­lása czéljából sürgős fölterjesztést intéz az igaz­ságügyminiszterhez.­­ Az adófelügyelőség jelenti, hogy augusztus hóban, közvetlenül az ál­lampénztárnál 899,832 frt 94 krt fizettek be, a­mi a múlt év hasonló időszakához képest 35,535 frt 53 krral kevesebb; a főváros adópénztáránál be­fizettek 1.678,550 forint 19 krt s ez összeg a múlt év hasonló időszakához képest 128,037 frt 66 krra több. — V­e­r­é­d­y Károly budapesti kir. tan­­­felügyelő súlyos vádakat emel az egyes isko­lákban mutatkozó rendellenességek és tisztátalanságokra vonatkozólag. Kéri, hogy mindeme bajok orvoslása iránt sürgős intéz­kedések tétessenek. — E jelentés kapcsán Geb­hard Lajos dr. tiszti főorvos erélyes hangon ki­vánta, hogy a kifogásolt iskolák igazgatói nevez­tessenek meg. Gerlóczy Károly h. polgármes­ter megjegyzi, hogy a tanfelügyelő jelentése na­gyon is sötét színekben van tartva Különben nincs kifogása az ellen, hogy — mint az elnök in­dítványozta — az ügy — megvizsgálás és intéz­kedés tétele végett — a tanácshoz tétessék át. A közigazgatási bizottság a tanfelügyelő jelentését, átteszi a tanácshoz. Több adó- és cselédügyi fel­­lebbezés elintézése után az ülés véget ért. Kinevezés: Ráth Károly főpolgármester a fővárosi barak-kórházhoz ideiglenes segédorvossá dr. Demkó Béla Rókus-kórházi orvosgyakorno­kot nevezte ki. A beteg ffiváros. A lefolyt héten a fő- és szék­város betegforgalma a következő volt: A Szent­ Ró­­tus kórházban régi beteg volt 1007, újat felvettek 408-at, gyógyulva elbocsátottak 405-öt, jelenleg ápo­­lás alatt van 1035. Az üllői-úti új kórházban régi bete­­teget ápoltak 685-öt, újat felvettek 200-at, gyógyulva el­bocsátottak 175-öt, jelenleg ápolás alatt van 710 beteg. A szent­ János kórházban régi beteg volt 137, újat fel­vettek 82-et, gyógyulva elbocsátottak 80-at, jelenleg ápolás alatt van 139.­­ Az összes éllapot a következő : régi beteg visszamaradt 1929, újat fölvettek­­ 10-et, gyó­gyulva elbocsátottak 660-at, jelenleg ápolás alatt van 1979. A fővárosi egylet folyó évi szeptember hó 13-án, kedden, délután 5 órakor a régi városház tanácstermében értekezletet tart. Helyi h­í­r­e­k. A vörös­kereszt-egyesü­let Erzsébet kórházában aug. hónap folyamán 12­­ beteget gyógyítottak, 2200 ápoló­napon át, még pedig a belgyógyászaton 41, a sebészeten 60 és a nőgyógyászaton 20 beteget. Ezek közül gyó­gyultan távozott 39, javulva 18 és gyógyulatlanul is. Szeptember hónapban visszamaradt a kórházban 54 be­teg. Nagyobb műtétet 19 esetben végeztek Meghalt 3 férfi és 2 nő. A betegeket gyógyították: Dörner Gusz­táv egyet. m. tanár, Farkas László főorvos, Irsai Arthur, Janny Gyula, Takács Endre egyet. m. tanárok és Tauffer Vilmos egyetemi tanár. Vagyontalan betegek gyógyítására az egyesület a múlt hónapban 530 frtot áldozott, tehát január hó 1. óta 5178 frtot. Eltűntek. K­a­rs­a­i Adolf 14 éves bádogos inas tegnap távozott gazdájának Lipót templom bazár 48 sz. a. üzletéből s azóta nyoma veszett. — K­o­h­n Armin 13 éves tanuló még e hó 7-én el­ment szüleinek soroksári út 90 sz. a. lakásáról s nem tért vissza. A rendőrség mind a két eltün­tet körözi. Rendőri hírek. Kidhnovszky László aszta­los legény vasárnap éjjel a nap utczában három előtte ismeretlen emberrel veszekedésbe keveredett, a­kik e közben megszurkálták. A tettesek elmene­kültek , a sebesültet bevitték a Rókus kórházba. — P­i­r­c­s­á­k János győri születésű matróz vasárnap a Lukácsfürdővel szemben horgonyzó kotrógépé­röl munkája közben a Dunába esett s rögtön alá­merült. Holttestét eddig nem lelték meg. — Lef­­k­o­v­i­c­s Dávid 21 éves naplopó, ismeretes kabát­tolvaj, az ősz beálltával megkezdte működését s naponkint lopta az őszi kabátokat a kávéházakból. A detektívek tegnap az üllői után tetten érték s letartóztatták. Egyévi önkénteseknek 80 írttal feljebb készít teljes egyenruhát legjobb minőségben Tiller Mór és társa, cs. és kir. udvari egyenruha szállító, Budapest, Károly-kaszárnya. Árjegyzékek ingyen küldetnek. Színház és művészet. A nemzeti színházban tegnap este bérlet­szü­netben Bartók Lajos történeti drámája »Erzsébet királyné« került színre. Helyes volt, hogy e nagy személyzetet és a művészektől is inspirációt igénylő darabot mindjárt a szünetek utáni első napokban színre hozták, a­mit különben a telt ház is bizonyí­tott, daczára a még egészen nyári időjárásnak, a­mely nem szokott, kedvezni az ily nagyszabású történeti drámának. A darab a régi szereposztás­ban került színre, de a művészek ma is teljes am­­bíczióval és sikerrel játszottak. A drámai hatá­sokban gazdag részletek még teljesebb tisztaságban és életteljesebben emelkedtek ki, mint eddig. A kö­zönség ki nem fogyó tetszésjelekkel halmozta el a közreműködőket. Jászai »Erzsébet királyné« sze­repébe új és megható momentumokat vitt, bálé. Márkus Emilia »Johanna királyné«-jában meg­jelenésének bájával és ábrázolásának művészi szépségével elragadta a közönséget, mely a fényes sikerű sátorjelenet után ismételve zajosan kitap­solta. Tapsban az est folyamán osztoztak a fősze­replők mindannyian: Helvey Laura, Hegyesi Mari s az apród szerepében Cs. Alszeghy Irma, Nagy Imre, Ujházy, Mihálffy, Bercsényi, Gyenes, Heté­­nyi, Szacsvay szintén megérdemelt tetszésben ré­szesültek. Népszínház. A népszínház műsora: Hétfőn: »Náni, kedden: »A peleskei nótárius«, pénte­ken: »A madarász«, szombaton: »Szegény Jonat­­hán«, vasárnap: »Éjjel az erdőn.« Kl­ár­né An­­gyalilka utolsó fellépése kedden lesz »A peleskei nót­árius«-ban. Miután Lukács Juliska betegsége lehetetlenné tette a »Felhő Klári« előadását, Klárné maga kérte , hogy »A peleskei nótárius«-ban bucsuzhassék el, a vén boszorkány szerepében. Az igazgatóság a bucsuzás ünnepének emelésére a többi szerepeket lehe­tleg elsőrangú tagokkal fogja betölteni. Részt vesznek az elő­adásban Blaha Lujza, Komáromi Mariska, és K. Kopácsy Juliska is.­­ A méhész-kon­gresszus rendezőségének a népszínház igaz­gatója 3 előadásra esténkint 150 féláru jegyet bocsátott rendelkezésre. A kongresszus tagjai e jegyeket a rendezőségnél válthatják. A méhészek nesztorának, a 91 éves Dzierzonnak, használatára pedig egy földszinti páholyt kötött le. Az országos színészegyesületben a felvételi vizsgák már véget értek. Összesen 77-en jelent­keztek, kik közül drámához felvettek 7 et, az énekszakra 5-öt, a karba 20-at. Egy évi gyakor­latra bocsátottak 9-et, végleg pedig 36 jelentkezőt utasítottak el. Maleczkyné asszony, a magy. kir. dalszínház énekesnője, újonnan kinevezett akadémiai tanárnő, az énekpróbákat saját lakásán, Podmaniczky-utc­a 6. sz. alatt, naponként délelőtt 10 -1 óra között tartja. Vidéki színészet. Pesti Ihász Lajos színtársu­lata csütörtökön fejezte be az előadásait Hódme­zővásárhelyen, Margittay Dezsőnek »Asszony nem számít« czímű eredeti népszínművével. A társu­lat a téli évadban a kecskeméti állandó színház­ban fog működni. A magyar zeneiskola kiművelési osztályaira olyanok is jelentkeztek, akiknek foglalkozása nem engedi meg, hogy napközben járhassanak az órákra; az intézet igazgatósága ennél fogva M­a­­j­o­r Gyula tanár vezetése alatt esteli tanfolya­mot nyit (esti 7 órától), melyre beiratkozhatni na­ponta az igazgatósági irodában váczi­ körút 16. sz. alatt.­­ _________

Next