Pesti Napló, 1894. január (45. évfolyam, 1-31. szám)
1894-01-01 / 1. szám
1. szám. Budapest, hétfőn ------------.-n, ---------——........................ bennünk. Örömmel ragadjuk meg az alkalmat arra, hogy úgy a magunk, mint távol levő barátaink nevében is kifejezzük azon tiszteletet, szeretetet és ragaszkodást, melyet irántad oly mélyen és melegen érzünk. Jól tudod te azt, hogy azok az érzelmek, melyeket tolmácsolni szerencsés vagyok sem hizelgésből, sem önzésből, sem pillanatnyi felhevülésből nem származnak. Gondolkodó, és önérzetükre büszke férfiak nyújtják azokat, kik évek hosszú során át és nehéz küzdelmekben ismerték meg nagy és nemes tulajdonaidat és tisztán látják, hogy tetteidbe és elhatározásaidba nem vegyülnek bele semmi olyan mozzanatok, amelyek az erkölcsi szempontok legszigorúbb kritikáját és e kritikának tűzpróbáját ki nem állhatnák. (Élénk helyeslés és éljenzés.) Megállani azon a helyen, ahová egyéni és hazafmi erényeid emeltek a mai önző és cinikus világban, ezeknek a legyezgetése vagy kielégítése nélkül nem könnyű dolog. Különösen nehéz akkor, amidőn a célok kitűzésében ábrándok után futni, az eszközök megválasztásában pedig a szenvedélyeket felkavarni nem akarod. Sőt mindkettőben meg akarod őrizni azon bölcs határokat, ameddig nemzeted jogainak, szabadságainak, anyagi érdekeinek és államiságának megvédésében, a nemzet erőinek túlbecsülése nélkül és viszonyainak mérlegelése mellett elmenned lehet és kell is. (Élénk helyeslés és éljenzés.) Hiszen hivatásod és dicsőséged éppen abban áll, hogy a nemzetet ébren tartod, anélkül, hogy szenvedélyeit szolgálnád, jó tulajdonságait ápolod anélkül, hogy gyengeségeivel kacérkodnál. (Élénk helyeslés és tetszés. Bátran megy előre, anélkül, hogy szédelegnél és a nemzeti követelmények terén szilárdan megállód helyedet anélkül, hogy az igazság egyensúlyát elvesztenéd. (Hoszszantartó éljenzés.) Hivatásod és dicsőséged abban fekszik, hogy nemzetedet egyoldalú érdekek harcától és amaz önző eljárásról, mely egyéni hiúságnak, egyéni dicsőségnek kielégítése fejében a szempont jogait fel akarja áldozni, óvjad, tartóztassad. (Élénk helyeslés.) Fontos kérdések fognak legközelebb is a törvényhozás elé kerülni, melyek megoldásra várnak. Értem ezek alatt az egyházpolitikai kérdéseket, melyek immár konkrét javaslatok alakjában feküsznek előttünk. Nem lehet célom, különösen nekem, mint pártelnöknek, hogy e pillanatban ezen javaslatokkal foglalkozzam. Mert bármily nervózus legyen , is, a közvélemény, nekünk mint komoly törvényhozóknak a nemzet erkölcsi lét alapjait oly közelről érdeklő kérdésekben mint ezek csak a komoly megfontolás útján lehet haladni és tanácskozásaink, melyek közelebb e kérdésekben fel fognak merülni, lesznek hivatva arra, hogy álláspontunkat véglegesítjük. Nem kétlem azonban, hogy ezekben a kérdésekben is megfogjuk találni azt a helyes utat, melyet nemzeti szükségeink felismerése elénk szab, és a netalán eltérő felfogások tiszteletben tartása mellett még találandjuk a megoldásnak azt a helyes módját, melyet a gondolkozó közvélemény és a haza érdekei tőlünk méltán követelnek. Megkövetelnek akkor is, ha mint nem kétlem, a javaslatok alapelveivel a párt majdan a végleges elharozásnál egyet fog érteni. Utalva és kötelezve vagyunk tehát arra, hogy ama izgatott jelenségek közepette, melyekkel a közvélemény e kérdéseket kíséri, bennünket csak a nyugodt megfontolás és azok az érdekek vezessenek, melyek a haza fejlődését tűzték ki legfőbb célul és melyeket mellőzni az ország javát és a nemzet érdekeit tekintve, nem szabad és nem lehet. Ezen kérdésekben is, tőled csak a helyes irányok megjelölését várjuk. Mert te vagy az, aki megtanítottál bennünket arra, hogy midőn nehéz elhatározások előtt állunk, meggyújtod a fáklyát és fényével megvilágítod az utat, amelyen haladnunk kell és amely haladás útjába akadályokat gördíteni súlyos hiba lenne. (Élénk helyeslés.) Éppen ez az, ami bennünket körülötted csoportosít és ami érzelmeinket vezérli akkor is, amidőn azt kívánjuk, hogy az ég teljes áldását adja életedre, egészségedre és működésedre. (Hosszantartó élénk éljenzés) Általános figyelem kisérte ezután gróf Apponyi Albert beszédét, mely egész terjedelmében a következő: Igen tisztelt barátaim! Fogadjátok mindenekelőtt hálámat azért a meleg, mindnyájatok nevében elmondott és mindnyájatok szívéből fakadt üdvözlésért, melyet tisztelt pártelnökünk hozzám intézett. Én is az évforduló alkalmával el vagyok telve az üdvkívánatokkal, melyeket elsősorban magához a hazához és magához a nemzethez intézek. Én azt kivánom ennek a nemzetnek, hogy érje el törvényekben gyökeredző közjogi, állami önállóságának mindazon attribútumait, amelyek megilletik; azt kivánom ennek a nemzetnek, hogy érje el a nemzeti egység konszolidációját, hogy megmeneküljön a felekezeti gyűlölködéseknek és a nemzetiségi izgatásoknak ama bajaitól, melyek testén rágódnak és ha továbbharapódznak, lelkét, szivét is megmérgezhetik. V ügy van! ügy van! Élénk helyeslés és tetszés.) Kívánom ennek a nemzetnek, hogy a továbbfejlődésnek minden akadálya ekképp el lévén hárítva, az anyagi és szellemi megerősödés terén előre haladjon, egészségesen és a helyes irányban, megtörhetetlenül. (Élénk éljenzés és tetszés.) Hogy a következő év mindezeknek az óhajtásoknak megvalósulását hozza, az talán kissé merész kívánság volna; de hozhatja azt, hogy ezen óhajtások megvalósulásához közeledjünk, azonban hozhatja azt is, hogy azoknak megvalósulásától távolodunk. És a mi feladatunk az, hogy a nemzetnek mindezt a jót, az ahhoz való közeledést ne csak kívánjuk, hanem mint a nemzet életének működő tényezői, azt tetteinkkel elő is segítsük. (Elénk helyeslés és tetszés.) És ezért vagyok hálás azért a bizalomért, amelylyel éveken át kisérni kegyesek voltatok és e bizalomnak mostani nyilvánulásáért, ezért mondok köszönetet szilárd ragaszkodástokért ehhez a pártkötelékhez, ehhez a zászlóhoz, amely sok dicső csatában volt már s amely igen sok eredményt hozott, ha nem is nekünk, de az országnak, a nemzetnek. (Élénk helyeslés, tetszés és éljenzés.) Ezért mondok neked köszönetet és érzem irányotokban a hálát különösen ma, mert nekem erre a bizalomra ma nagyobb szükségem van, mint valaha és legmélyebb meggyőződésem szerint a nemzet nagy érdekeinek erre a pártra, ennek a pártnak önérzetes, erélyes, szilárd magatartására szintén nagyobb szüksége van, mint valaha. (Élénk helyeslés.) Mondják ugyan sokan és hiszik is néhányan, hogy a kormány annyi sikert ért el és oly nagymérvű és dicső reformtevékenységnek útján van, hogy ellenzéki pártnak ma nincs is egyéb teendője, mint a zászlót bevonni és csak a diadalmasan előrehaladó kormány zsámolya elé letenni. Mondják sokan és hiszik is néhányan, hogy a kormány egyházpolitikája le fogja csendesíteni a felekezeti viszályokat, véget fog vetni a vallási harcnak ebben az országban. Hiszik, hogy csitító nemzetiségi politikája által meg fogja szilárdítani a nemzeti egységet és mondják, hogy reformpolitikájában felkarolt mindent, amit mi programmunkban fölvettünk, úgyhogy tehát reánk nincs többé szükség. Sőt még nemzeti követelményeink az ország közjogi állásának megvalósítása érdekében programmunkba fölvett követeléseinket is részben magáévá tette, részben a megvalósítás útjára hozta, részben pedig akképp beszél, hogy el ne vegye a reményt a hívőktől, hogy amit még programmjának körébe föl nem vett, azt föl fogja venni holnap. Én tisztelt barátaim óva intelek benneteket, vagyis inkább nem benneteket, kiknek erre szükségtek nincsen, hanem azokat, akik a politikai helyzetre nézve talán kevesebb tájékozottsággal bírnak és akikhez az itt elmondott szavak a sajtó közvetítése útján szintén eljutnak, óva intem ama jóhiszemű közönséget, mely minket eddig támogatott és mely az előbb említett híresztelések által ne talán megingattathatnék; óva intem az ily illúzióktól és tévedésektől. (Igaz! Úgy van!) Mert illúzió és tévedés ez a felfogás az egész vonalon. Lássuk az aktuális kérdéseket rendre, és kezdjük az egyházpolitikán. A mi tisztelt barátunk !-Zovánszky Nándor azt mondotta, hogy az egyházpolitikai javaslatoknak bírálatába és mérlegelésébe még idő előtti bemenni, ezt fönn kell tartani a közös megbeszélés, a közös tanácskozás idejére. Ezt követeli a párt iránt való ildom és kötelesség. Ez tökéletesen igaz. Én e tekintetben az ő kijelentéseit csak egygyel toldom meg. Kétséges lehet ebben az országban a jelenlegi kormány javaslatainak sorsa; kétséges lehet az, vajjon azok törvényerőre emelkednek-e, vagy sem. De előttem alig kétséges, hogy ha azok jelen alakjukban és minden további biztosíték nélkül törvényerőre emelkednek, akkor a kérdések azoknak törvényerőre emelkedése által befejezve nem lesznek, hanem a végrehajtás stádiumában újabb és az eddigieknél is talán súlyosabb zavaroknak fognak utat nyitni. (Igaz! "ügy van!) Mindebből mi következik, tisztelt barátaim ? Az következik, hogy váljék bár törvény a kormány javaslataiból vagy nem, amit én a kormányra nézve döntő, de a nemzeti szabadelvűség ügyére nézve igen másodrendű kérdésnek tekintek. (Élénk helyeslés. Igaz! Úgy van!) — mert abban kétség nem lehet, hogy az egyházpolitikai kérdéseknek megoldása csak szabadelvű irányban eszközölhető — váljék tehát azokból törvény vagy nem, nekünk ezen a téren, önállóan megoldandó feladataink fognak maradni. És ezen feladat megoldására nem fogok más alapra vállalkozni, mint ama kijelentéseim alapján, melyeket részint az országgyűlésen, részint választóim előtt, részint pártgyűléseken tettem. (Élénk helyeslés.) E kijelentésekből sem levonni, sem azokhoz hozzáadni valóm nincs, mert amint az országgyűlésen megindulandó vitáknál alkalmam lesz azokra bővebben visszatérni, ezt újabban beigazolni, azoknak minden egyes tétele át volt gondolva; azok a maguk összességében organikus egészet képeznek, mely nem indult ki párttaktikából és a liberalizmus csillogásával egymásra licitálásából, (Zajos helyeslés és tetszés) hanem a nemzet összes társadalmi tényezőinek, az állami szervezet teljesítési képességének gondos átfontolásából és annak a mérlegeléséből: Versate diu, quid voleant humeris, quid feixe recusent. (Élénk helyeslés és tetszés). Ennek folytán ezen a téren sem váltunk fölöslegessé a kormány zászlóbontása által, sőt hiszem, hogy a nemzetnek megnyugtatására, a felekezeti békének helyreállítására, az állam feladatainak e téren való megvalósítására is a döntő és a végszónak kimondása, a végleges alkotásoknak létesítése a mi osztályrészünk fog lenni. (Élénk helyeslés és éljenzés.) A többi belügyi reformok terén, igaz, fokozatosan elsajátították azokat a jelszavakat, amelyekben az általunk évek óta sürgetett reformok kifejezhetők. De hát a jelszavak kimondása és azok tartalmának megvalósítása közt óriás különbség van. (Úgy van! Úgy van!) Amily könnyű a jelszót kimondani, s amennyire még ennél is könnyebb azt készen átvenni és elidegeníteni, (Élénk helyeslés.) épp oly nehéz a belügyi refompolitikának a jogállam követelménye szerint igazán testet adni. (Éljenzés és tetszés.) És én nem habozom kijelenteni, hogy ha csoda nem történik, akkor lélektani lehetetlenségnek tartom, hogy a jelenleg uralkodó párt köréből ezeknek a reformkérdéseknek olyan megoldása létesülhessen, amely a jogállam követelményeinek valóban megfelel. (Élénk helyeslés.) Megmondom, miért tartom ezt lélektani lehetetlenségnek. (Halljuk! Halljuk!) Vissza kell pillantanom arra az időre, amidőn a szabadelvű párt megteremtője és ma is lelke, Magyarországnak hosszú éveken át volt miniszterelnöke, Tisza Kálmán a hatalom külsőségeitől megvált. Az ezt megelőző hullámzó korszakban, a rekonstruált Tiszakabinet korszakában, midőn a rekonstruált Tiszakabinet a mi reformprogrammunk egy részét a magáénak vallotta, többször fejtettem ki a Ház előtt, hogy minden egyéni tiszteletem mellett azon férfiú iránt, aki akkor az általa másfél évtizeden át követett politika ellenkezőjének megvalósítására vállalkozott — nem vonva kétségbe ebbeli szándékának becsületességét — lélektani lehetetlenségnek tartom, hogy egy államférfiú avval ellenkező politikát, amivel egyénisége össze van forrva, megvalósíthasson. (Élénk helyeslés.) Midőn pedig Tisza Kálmán tényleg megvált a hatalom külsőségeitől, akkor egy ideig remélni lehetett, hogy a szabadelvű párt új vezérek alatt, akik nem voltak annyira engageálva a múlt korszak tradícióiban, talán új utakat is talál magának. De az utóbbi éveknek ama kínos vergődése, amelynek tanúi voltunk, bebizonyította, hogy ami lélektani lehetetlenség volt ama pártnak megalkotójára és másfél évtizeden át volt vezérére nézve, lélektani lehetetlenség marad magára a pártra nézve is. (Élénk helyeslés és tetszés.) Bebizonyult, hogy az a párt nem képes magát emancipálni a párturalmi politikának tradíciói alól; bebizonyult, hogy csak a név változott, csak a ruha más, a poitika, a szellem ugyanaz maradt, (úgy van! Úgy van!) és hogy egészen konkrét módon fejezzem ki magam: a belügyi reformokban a jogállam posztulátuma elsősorban éppen az, hogy a párturalom kinövései ellen, a választásoknál és az adminisztráció kezelésében biztosítékok szereztessenek. Ez a leglényegesebb feladata a belügyi reformoknak. (Élénk helyeslés.) Már most hogyan várhatjuk a feladat teljesítését egy oly politikai közösségtől, amelynek egész lelkét eltölti az a vezérszempont, hogy a saját párturalmát, ha lehet, örökre biztosítsa. (Úgy van! Úgy van! Élénk helyeslés és tetszés.) Nemzeti követelményeink terén pedig a magyar udvartartás valamely módjának megvalósítását ígéri, hirdeti a kormány, s némely előkészítő lépés ez irányban már megtörtént. Hogy mi lesz ebből, hogy a nemzet eme jogos igénye minő terjedelemben és minő módon fog megvalósulni, azt még nem tudom. De nemzeti követelményeink közt nem ez a legfontosabb, hanem az, amire az apropriáció alkalmával mondott beszédemben céloztam, tudniillik: Magyarország nemzeti egyénisége kifejlődésének azon leglényegesebb posztulátuma, hogy a magyar katonaság ne képezzen idegen testet ennek a nemzetnek szervezetében, hogy a magyar nemzeti szellem abba a zárt testbe is behatoljon. Ennek megvalósulására irányuló legszerényebb követelményeink pedig mintegy fal előtt állanak, ahol azt a rideg vétót vetik élénkbe, melynek képviseletére a jelenlegi kormány éppúgy vállalkozott, mint elődei. (Igaz! ügy van!) Így tehát, tisztelt barátaim, az egész vonalon azt látjuk, hogy aminek megoldására a kormány vállalkozott, az, hogy kellő szellemben megvalósítsa, az előzmények után felette valószínűtlen, lélektanilag majdnem lehetetlenség. És amire vállalkozik, az nem is elég, mert a nemzeti követelések leglényegesebbjének megvalósítására nem vállalkozott. Ebből az következik, hogy igenis, a mi működésünk némileg egy új epokába, egy új érába lépett és csak ennyiben változott helyzetünk és hivatásunk. Eddigi éránknak befejezését képezi az a jelenség, hogy azok az eszmék, melyeket mi éveken át hirdettünk oly erővel hatoltak be a köztudatba, hogy ellenfeleink csupán azok látszatának elidegenítése által vélik magukat fönntarthatni, ezzel bizonyságot szolgáltatva annak az igazságnak, mely a mi törekvéseinkben rejlett, annak a hatalomnak, melyre azok a köztudatban emelkedtek. (Hosszantartó élénk helyeslés.) Most következik működésünknek második epokája. És ez talán nehezebb, ez talán szubtilisebb, ennek a közönséggel való megértetése talán több nehézséggel jár, de a most keletkező feladatok teljesítése talán még fontosabb, mint az eddigieké. Gondoskodnunk kell arról, hogy a tőlünk elidegenített és hivatatlan kezekbe jutott eszmék keresztülvitelükben meg ne hamisíttassanak, s hogy a puszta jelszó föl ne legyen használható arra, hogy a szükséges átalakítások lényege elől menekülhessenek. (Zajos helyeslés.) Ezért tisztelt barátaim azt hiszem, teljes okom és jogom van benneteket arra kérni, hogy ezen, mindnyájunk által szeretett és annyi éveknek néha nehéz küzdelmeinek, de mindenkor becsülettel megvívott harcainak emlékei által drágává vált pártkötelékhez az eddiginél is nagyobb szeretettel és buzgósággal ragaszkodjatok. (Zajos éljenzés.) Hogy e párt hivatásának érzésétől át legyetek hatva, hogy ez egy nagy, nemes nemzeti hivatás betöltése, amelyre az eddiginél is nagyobb buzgalommal szorgoskodjatok. (Zajos éljenzés.) Engem pedig tisztelt barátaim addig tiszteljetek meg