Pesti Napló, 1894. július (45. évfolyam, 180-210. szám)

1894-07-01 / 180. szám

Aratáskor. Budapest, június 30. (6. s.) A hangulatfestés vidám eszközeit, a poétikus színeket egészen kiüldözték az évek az arató munkából és a mezei élet is belekerült a feneketlen prózába. Még csak tíz esztendővel ezelőtt is ki gondolt volna arra, hogy az Alföld rónáin a jókedvű, dalos munkásnép helyén föld­osztó, elégedetlen, lázongó emberek támadnak a fennálló rend ellen, és ahol az alkonyat koráb­ban elégedett, dolgos emberek fölé borult, most titkos gyűlésekre szólítja az est a népet. A gyü­lekező helyeken idegen jelszavak, ismeretlen cé­lok kerítik hatalmukba a magyar parasztot is, akiről a romboló elemek nagy térfoglalása köze­pette is boldogan hitte mindenki, hogy lelke, elméje, hajlama minden felforgató gondolattól és iránytól idegen. Hogy ez a váratlan és ijesztő átalakulás megtörténhetett, mérhetetlen sebeket tár fel és egy komoly gazdasági válságra teszi figyelmessé azokat is, akik az örök egy földtől megtagadták azt a képességet, hogy népébe a szocialista tanokat belenevelhesse. Kétszeres bajjal vagyunk szemben, ha vizs­gáljuk azokat, akik akár a vezetésben, akár a munkában a földet művelik. A vezetők konzer­vatívak és a munkások radikálisok. Ha megfor­dítva volna, ebből nagy üdvösség érhetné a ma­gyar mezőgazdaságot, amelynek sok baja közt a legsúlyosabbak egyike éppen az üzleti értelemben vett átalakulástól való tartózkodás. Semmiféle üzleti szellemre nem volt szük­ség addig, amíg Magyarországot Közép-Európa éléskamarájának tekintették és tizenkét, tizen­négy forint volt a búza ára. Az olyan ár, amely kétszerese a termelés költségeinek és az olyan produkció, amelynek biztos a piaca, két olyan faktor, amely minden üzleti szellemet, minden modern irányban való átalakulást pótol. De a két faktor elveszett: nincs se ár, se piac. És nem is lehet csak olyan világraszóló szerencsét­lenség révén, amelynek ínség a neve. Az pedig kétségtelen, hogy­­ a magyar gazda jóléte nem támaszkodhatik egy olyan véletlenségre, amelytől érzése okán önmaga is irtózik. A bajokat és az orvoslás módjait is csak az adott helyzetről teremtett alapon lehet tehát vitatni. És bármilyen különösen hangozzék is, a szerencsétlen piac- és árviszonyok következtében az igazság az, hogy egy-egy gazdára egyéni szempontból üdvös és kívánatos, hogy mentül több legyen a termése a saját jóvolta érdekében, de az ország egész gazdálkodása, külső kereske­delme tekintetéből közömbös, hogy az évi termés kisebb-e, vagy nagyobb. Csak egy mérték van, hogy a magunk és a velünk vámközösségben levő terület szükségletét fedezze, tehát elegendő legyen kenyérre és vetőmagra. Ha a termés ezen az abszolút szükségleten alul marad, akkor saját fogyasztó viszonyaink is elegendők arra, hogy az árakat befolyásolják. De mihelyt a vetőmag és a malmok készlete megvan: a legszűkebbre kimért termés mellett sincs meg a belső piaci fak­torokban se a képesség, se a mód, se a hajlam arra, hogy az árak Magyarországon egyoldalúan emelkedjenek. Mert kivitel nincs és nem is lehet és nemhogy a mi termé­sünk tényező volna abban a tekintetben, hogy kisebb vagy nagyobb eredménye az európai pia­cok áralakulására hasson, de egyáltalán nincs is már semmiféle önállásunk az árfejlődés intézésé­ben. Az egész világ búzaárait New-Yorkban te­remtik és nekünk reggelenkint nincs más dol­gunk, mint a paritás helyreállítása a budapesti és a new-yorki ár közt. Abból, hogy az árfejlődés szempontjából kö­zönyös, hogy nagyobb, vagy kisebb-e a termés, természetesen az következik, hogy az eredmény­nek mentül nagyobbnak kellene lennie, hogy leg­alább a mennyiség pótolja az árban való vissza­maradást. Ez minden esztendőben az aktuális szükség. De a kibontakozás útja, a végcél az, hogy olyan arányok teremtődjenek a magyar termelés beosztásában, amelyek biztosítják az or­szágnak, amire szüksége van, de nem okoznak túltermelést egy olyan produktumban, amely­nek az ára nem fedezi az előállítás költségét. Ezek az arányok két irányban követelnek érvényesülést a maguk számára. Egyik a vál­lalkozás elterelése attól az egyoldalúságtól, a­melylyel minden tőkefeleslegét a földbe helyezi és emelvén a birtok árát és bérét anélkül, hogy jövedelmét is gyarapítani tudná, aláássa a földmi­­velést és megrontja a tőke életképességét. Ez nem szól azoknak, akik a talajba helyezett mil­lióiknak csekély kamatozásával is bőven beérhe­tik. De vonatkozik azokra, akiknek az ezrek és százak csekély kamatozása száraz kenyeret se biztosíthat. De fontos az arányok helyessége nemcsak ama mérték dolgában, amelylyel az el­helyezést szomjahozó tőke a földbirtok meghódí­tására siet, hanem a produkció beosztásában is. Valóságos szerencsétlenség, hogy a bérletár, vagy akár a föld vételára is (mindig a termények mos­tani értékéhez képest) olyan szerfelett magas, hogy felemészti a beruházásokra szükséges erő nagy részét és kényszeríti a gazdát, hogy az exten­­zív kezeléssel érje be. Ha a megvásárolt birtok árának már nincs elegendő ereje, hogy beruházá­sokkal, a talaj táplálásával, kellő pihentetésével, a termelés tárgyainak okszerű megválasztásával, modern állattenyésztéssel és a mezőgazdasági ipar netán meglevő feltételének kihasználásával ne csak fekvő, hanem gyümölcsöző vagyont is szerzett legyen, akkor a föld árának emelkedé­séhez fűződő rózsás következtetések igen hamar halomra fognak dőlni. A föld értékének kell emelkednie a jövedelem képében, amelyet terem­teni tud. Ha pusztán az ára, bére emelkedik, mert nincs a vállalkozásnak pénzét mibe helyez- TÁRCA. A következő pillanat. — A Pesti Napló eredeti tárcája. •— Irta: Kabos Ede. Jó helyen épült, fényesen rendezték be, körös­körül ötezer lépésnyire nem volt sem klub, sem más nyilvános vagy zárt mulatóhely, az uj áramlat szelle­mében kinai módon a legcsodálatosabb színű és for­májú legyezőkkel is fölékesitették s a kávéház mégis már a harmadik gazdát tette tönkre. Az első fölette az egész vagyonát, amelyet szaporítani akart s ekkor a kávéház stíljéhez képest kinai módon végezte ki magát; a második ugyancsak kinai egykedvűséggel fullasztotta magát európai és kinai mámorokba, hogy a fáradtsággal összegyűjtött vagyonba rettenetes apa­dását ne lássa, de utoljára is kénytelen volt Egyip­tomba szökni, ahonnan most hamisított cigarettákat szállít néhai diadalainak és vereségeinek színhelyére; a harmadik pedig csak május elsejét várta be, amikor fa-fa ébred s a kávéházak még a városligetben is megtelnek s mikor az ő kávéháza ekkor is üresen ma­radt, gyors elhatározással elhagyta boldog feleségét és boldogtalan kávéházát és átvitorlázott Amerikába, ahol valószínűleg már megkezdte élülről a pincérke­­dés nemes mesterségét. Azóta a kávéház üresen állott. A néhai vászon­­ernyőnek csak a drótváza állotta a port és esőt, mig fölötte a nagy, aranyozott betűket már leszedték s csak az utolsó mázolás idején érintetlenül maradt betűk alól olvashatták le az utcai gyermekek az egykor büszke címet: Ylang-Ylang Moéház. A nehéz vasajtókat is lebocsájtották s nem háborgatta senki, csak a kávéház előtt pihenő flakkeresek keresték föl néha unalmukban, hogy szellemes ötleteiket krétával rája jegyezzék. A pókok csak azért nem pártfogolták, mert okosabb helyet is tudtak keresni. Ellenben éjszaka a Dárius örökségéből kitagadott hajléktala­nok néha még megtisztelték a zárt ablakok alá vájt fülkéket s ott töltötték a kellemetlenül hosszú éjsza­kát. Rendőrök nem igen jártak arra s igy nem is háborgatták az éj lovagjait. Az utca megszokta s lassan kint a háziúr is be­letörődött, hogy abból az elátkozott helyiségből nem lesz többé kávéház. Csak még az új negyedet várta s ha az sem hozza meg a negyedik öngyilkos-jelöl­tet, el volt végezve, hogy a kínai legyezőket vissza­származtatják Kínába vagy valamely közelebb eső ócskáshoz, a túlságosan nagy helyiséget kisebb ré­szekre tagolják és megkísértik, nem mehet-e egy­szerre három ember tönkre, ahol addig csak egynek kellett kínlódnia. Egy ambiciózus arabus, aki fezben járt, nyáron is shawlt viselt és déli gyümölcsökkel, nemkülönben szivacsokkal kereskedett, már pályázott is a néhai Ylang-ylang egyharmad töredékére s bizo­nyos föltételek mellett a szomszédos borbély is haj­landónak nyilatkozott az elárvult helyiség elfoglalá­sára. Voltaképpen tehát csak a harmadik részletre nem történt előjegyzés s a háziul­ azzal vigasztalta magát, hogy a negyedévenkint keletkező és ismét eltűnő újságok kiadóhivatalainak szintén szükségük van — legalább rövid időközökben — valamelyes helyiségre. A néhai kávéház tehát, miután már május óta feküdt koporsójában, most már a gyors és végleges elmúlás reményével vigasztalhatta magát. Ekkor jelentkezett a láthatáron Hóry Benedek, aki természetesen igen nevezetes ember volt, külön­ben jelentkezését éppen olyan kevéssé vették volna észre, mint más közönséges halandókét. Hóry Bene­dek mindig a következő pillanat szerencséjére spe­kulált. Megleste játékban, életben, mindenütt az is­métlődő balszerencsét s miután szépen kiszámította, hogy a következő pillanatnak meg kell hoznia a sze­rencsés fordulatot, nyomban akcióba lépett. Arra a kártyára, amelyen más csökönyös következetességgel játszva, nagy összegeket veszített, rátette minden nála levő pénzét és ekkor leste a következő pilla­natot, a fordulatot. S néha ez a következő pilla­nat elég udvarias volt és meghozta a szerencsét. Máskor azonban még a később következő pillanatokra is kellett spekulálni . Háry Benedek, ha már maga nem is játszhatott, meleg érdeklődéssel leste legalább a teória helyességének győzelmét. Ez aránylag elég pénzébe került, de Háry Benedek nem törődött a sa­ját vereségével, csak a teória győzzön. A ba­rátai némi maliciával rá is fogták, hogy a világra sem jött volna, ha nem spekulál a kö­vetkező pillanat szerencséjére. Mert ezer és ezer esztendők óta még senki sem hagyta el megelégedés­sel ezt az árnyékvilágot s végre is egyszer be kell következnie a pillanatnak, amikor az is megszületik, aki a földön, a nyomorúság és siralom völgyében, is boldog, elégedett tud lenni. A még meg sem szüle­tett Háry Benedek számított, latolgatott s a követ­kező pillanatban világra sietett. Ahol azóta dicsőség­gel és változó szerencsével iparkodik elismerést sze­rezni az eszmének, amely a paradicsom öléből vi­lágra csalta . . . Május valamelyik reggelén tehát beállított a háziúrhoz és kijelentette, hogy az elátkozott helyisé­get kibérli. A háziúr azt gondolta magában, hogy neki bolond köveket, amelyek a hegyről le akarnak gördülni, nem kötelessége megállítani s miután a bért az első negyedévre fölvette, az ügyet — mint valami szavakkal párbajozó — a maga részéről be­fejezettnek nyilvánította. Háry Benedek azonban az ajtóból még egyszer visszafordult és azzal a meglepő kijelentéssel, hogy a tisztelt háziúr ne dühösködjék, ha a megnyitás első napján botrányról, verekedésről és rendőri beavatkozásról fog hallani, megállott a há­ziúr előtt. — Kit akar megverni? — kérdezte csöndesen. — Még nem tudom — felelte Háry Benedek. — Amennyiben csak az ablakaimat törik be, nincs ellene kifogásom, mert biztosítva vannak. De ha véletlenül a fejemet bántanák, szíves engedelmé­­vel összetöröm a csontjait. Clara pacta . . . — Boni amici — felelte klasszikusan Hóry Be­nedek s miután gyöngéden megrázta a háziúr kezét, elsietett ... * Negyvenötödik évfolyam, Elffftzatési árak eldókra enak reggel kiadásé:’!­­ Egész évre 14 firt — kr. Negyedévre-- -- 3 „ 50 ,, Reggel! és esti HapegyflUkfildTő: Egész évre... ... lijt'rt — n Negyedévre-- — 4 „ 50 „ Lapcakint kétszer peshta küldve; Egész évre___20frt — kr. Negyedévre.­­ ... 5 „ —• „ Egyes szára ára: Reggeli kiadás— _____5 kV. Esti kiadás — — — 4 „ Szerkesztőség: &, FerittUx­tsft 3. Aho .aim­ éuUlst titöttetési Érti Sstapostoas Eges* évre— — 14 m — kr. Félévre — — — 1 „ — „ Negyedévre— — 3 „ 50 „ Egy hónapra — 1 ,, 20 „ Kayenini hétszer hishoz küldve, Kgess évré—_ib trt — kr. Félévre — — — 9 „ — „ Negyedévre — 4 „ 50 t3 Egy hónapra — 1 „ 60 „ Egyes szára ára: Reggeli kiadás — — 4 kr* Kati kiadás ... — S y Kiadóhivatal: S, ftfwav4-&a, ttrii­tiek-foltán 180. sz. Budapest, vasárnap, julius 1• 1894. Mai sz Ámunk húsz oldal.

Next