Pesti Napló, 1896. február (47. évfolyam, 31-59. szám)
1896-02-01 / 31. szám
31. szám. Budapest, szombat PESTI NAPLÓ 1896. február 1. a 20 krajcár, Ausztriában ellenben csak 25 forint az adó. Valaminthogy Magyarországon 1 forint 40 krajcárral nagyobb fejenkint az állami kiadások átlaga, mint Ausztriában.. Hogy ezek után lehet-e az adók címén Magyarország kvótájának emelését követelni, ezt bátran rábízhatjuk bárkinek nem is a lojalitására, hanem egyszerűen a józanságára. Mert az adatok vizsgálásában nem kell megállani. Ott van a fogyasztási adó, amely megbízható mértéke a valódi adóképességnek, mert nem törvényen alapuló, hanem önkéntes szolgáltatása kinek-kinek a fogyasztásra való hajlama és módja szerint. Itt igenis már mutatkozik a különbség és pedig nemcsak a kisebb népesség arányában, hanem abban az arányban is, amelylyel Ausztria fogyasztóképessége nagyobb, mint Magyarországé. Ha hát az adóleírás alkalmas kulcsa volna a kvóta kiszámításának, a fogyasztási adójövedelemben mutatkozó különbség legfrappánsabb bizonyítéka volna annak, hogy Magyarországra a kvóta címén nagyobb terhet rakni nem lehet. De egészen új szempont a számításban, hogy tisztán az adóbevételt veszik figyelembe. Tudtunkkal az egész budget eredménye jó tekintetbe, mert az ország közgazdasági állapota, nem az államháztartás egyik rovatában, hanem a kincstár egész mérlegében prezentálódik. Ezen a téren pedig a két állam költségvetésében megvan a progresszió. Ugyanaz alatt az idő alatt, amelyben a magyar budget 154 millióról 421 millióra emelkedett, Ausztriában 320 millióról 636 millióra rúgott a költségvetés. Ami pedig az úgynevezett természetes kvótának a népesség aránya szerint való kivetését illeti: ez Ausztria-Magyarországban egyrészt politikai, másrészt gazdasági képtelenség. A német birodalomban, amelyre hivatkozás történik, igenis megvan ez az arány, mert megvan rá a lehetőség. Hiszen ott a birodalmi eszme elnyelte az alkotórészek autonómiáját és felszíván az autonóm jogokat, megszüntette az autonóm kötelességeket is nemcsak a hadügy és a Háromszor három nap múlva beállított hozzám a petneházi és taktakenézi kettős predikátum tulajdonosa. — Még csak egyszer adj öt forintot! Gróf Blitzblauhoz vagyok meghiva ebédre. Ott lesz az egész osztrák-magyar diplomácia! Karrierem ettől az ebédtől függ! Öt inas szolgál föl az asztalnál. Fejenkint mindegyiknek egy forint kell! Becsületem szentségére mondom — — Hadd el! Kordovánból van a bőröd? Nem érzed, hogy ez így tovább nem maradhat? Menj! Ne koldulj, hanem dolgozzál, mint más becsületes ember. — Mit? — Állj,be katonának. Fényes nevet örököltél. A katonai pályán sokra vihetnéd. — Én nem állom ki a nyomoult szoldateszkát! Nemzeti önérzetemmel ellenkezik, hogy . .. — Jó, hát állj be rendőrnek. Lehetsz lovas konstábler, detektív — — Fidonc! Spicli legyek én! Énn! — Ott a lóvasút, a villamos vasút. Állj be hordárnak. Menj a Dunapartra és hordj zsákot. Minden pálya becsületet ad, ha szorgalmasan, tisztességesen megállasz rajta. Minden keresetmód, a legalacsonyabb is, milliószor szebb és tisztességesebb a hazudozó, pumpoló úri koldulásnál! Értetted? Itt az öt forint—utoljára! — Hálásan köszönöm ! Hiszen ha nem rajongana értem úgy a szocietás . . ! Ha nem kellene annyi borravalót fizetnem! De dolgozni fogok! Ezentúl dolgozni fogok! ígérem! Becsületem szentségére fogadom! Sokáig nem láttam petneházi és taktakenézi Gede Gézát. Elmúlt a tél és enyhe áprilisi fuvalom játszott a fák rügyező gályáival. Az ég, mint egy nagy, nevető kék szem, vidáman nézett alá és a madarak bolond jókedvvel kergetődztek az átlátszó magasságban. Fel s alá sétáltam a Margit-rakodóparton, a Duna jobbpartján és néztem, hogy a szegény ínséges napszámosok, a rongyos, béna koldukülügyek térjén, hanem birodalmi ügyet teremtett a közlekedésügyben, az iskolában, a postában és a táviróban, sőt a vallásban is. Azután ott abszolút egység van, amely a gazdasági vonatkozásokban nem szorul időre, gazdasági megszorításra. De a magyar-osztrák monarkiában két szuverén állam van egymással szemközt, amelynek gazdasági természete különböző, politikai karaktere pedig nem tűr olyan megállapodásokat, amelyek állandó kulcsok teremtésével a centralisztikus törekvések stabilitását akarják behozni olyan pontokon, amelyeken Magyarország feltétlenül ragaszkodik időről-időre való szabad rendelkezésének jogához. Az ilyen rejtett szándékok, bármilyen óvatos formában jelentkezzenek is, gyöngítik még a közjogi alap igaz híveinek a dualizmushoz való ragaszkodását is. A számokkal pedig hallgassanak odaát, mert a számok igazsága őket meghazudtolja. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, január 31. Az anyakönyvi vita ma lanyha érdeklődés mellett, csendesen folyt tovább és délre be is fejeződött. Okolicsányi László, Sima Ferenc, Szacsvay Sándor, Holló Lajos és Beöthy Ákos vállvetve iparkodtak életet önteni ebbe az utólagos egyházpolitikai vitába. Az igyekezet nagy volt, de a siker kevés. Határozati javaslat is volt kettő. A egyiket Okolicsányi, László adta be. Azt kívánta, hogy a kormány adjon kimutatást az anyakönyvek költségeiről és a szükségessé vált személyszaporításról. Ezt a miniszter és a Ház is elfogadta. A Sima Ferencet, amely olyan pótköltségvetést követelt, hogy a községek csak a dologi kiadásokkal legyenek megterhelve, elvetették. jz Ebben az unalmas, tartalom nélkül való vitában nagyon könnyű helyzete volt Percsel Dezső belügyminiszternek. Hiszen csak azt kellett megcáfolnia, hogy az állami anyakönyvvezetés nem vált be. Ezt pedig nem volt nehéz megcáfolnia. V. A Ház óriás többséggel szavazta meg a tételt. Ezután a színházak tétele következett. Az ülésnek erről a részéről más helyen számolunk be, sok, akik egész télen át kegyetlenül didereghettek hitetlen vacakjaikban, micsoda édes gyönyörűséggel melengetik dermedt tagjaikat az Irgalmas nőnek kórházaelőtt. A hátulsó kis kapunál, ahol a jóságos apácák a megmaradt ételt ingyen osztják széjjel, seregestül verődtek össze. Mindegyik öblös fazekat, csuprot, sőt némelyik asszony, akit három-négy apró gyermek vett körül, egész mocskát tartott a kezében. A reáliskola homlokzatán eldördült a deletjelző mozsárlövés és a főváros összes tornyai harangozni kezdték a tizenkettőt. Bing-bang! Bing-bang! A hátulsó kis kapu megnyílt és az éhező csapat boldogan özönlött a széles folyosóra. , Láttam, amint sietve hozták hatalmas lábasokban a gőzölgő ételeket és egy fehérfejkötős apáca, mint valami égből szállt nagy fehér pillangó, végiglebegett a condrás, szomorú sorok közt. Ez csakugyan az izgalom tanyája. Itt nem kérdik az emberek nevét, foglalkozását. Itt válogatás nélkül, különbség nélkül adnak enni azoknak, akik éhesek. Ebben a pillanatban egy magas, sápadt ember jött a Margithíd felől kórház tájékára. Kopott cilinderét mélyen a homlokába verte és kabátja gallérját majdnem az orráig húzta föl Kétszer, háromszor fel és alá rohant a nyitott kapu előtt és mohón látszott beszívni a párolgó ételmaradékok ingerlő illatát. Ellenben a folyosón lakmározó vegyes társaságra határozottan megvető pillantásokat .lövelt,tlakozása nem tartott sokáig. A messzeségből rám sandalított: várjon figyelemmel kisérőm-e ? Én elfordítottam a fejemet. Ezt a pillanatot arra használta, hogy ő is odaüljön az irgalom ingyenes asztalához. úgy tettem, mintha nem vettem volna észre, de tisztán láttam, hogy petneházi és taktakenézi Gede Géza úr surrant be az Irgalmas nénék kolostorának hátulsó kis kapuján. A képviselőházi ülése január 31-én. — Kezdete délelőtt 10 órakor. — Elnök: Szilágyi Dezső. Jegyzők: Josipovich Géza, Schober Ernő, Haviszy János. A kormány részéről jelen vannak: Báró Bánffy Dezső miniszterelnök, Peresei Dezső, Dániel Ernő, IVlassie,v Gyula. Hitelesítik a múlt ülés jegyzőkönyvét. Az elnök előterjesztései után következik a belügyi költségveté tárgyalásának folytatása. Az anyakönyvvezetés tételének folytatólagos tárgyalásánál felszólalt Okolicsányi László. Azon kezdi, hogy a múltban bizalmatlan volt ez intézmény iránt és ma sincs abban a helyzetben, hogy az anyakönyvvezetés népszerűsítésén dolgozzék, miután még csak odáig sincs ez újítás, hogy a régi anyakönyvvezetést jóságban akár csak meg is közelítse. Reperálni kell rajta folytonosan s a hivatalos, lapnak állandó rovata van, amelyben a lemondó anyakönyvvezetők helyébe újakat neveznek ki. A költségeket ez az intézmény nagyon megterheli, miután a jegyzők el lévén foglalva anyakönyvezetéssel, a községi jegyzői teendők végzésére kénytelenek második embert alkalmazni. A tételt nem szavazza meg és a következő határozati javaslatot terjeszti be: «A képviselőház utasítja a belügyminisztert, hogy az 1897. évi állami költségvetés előterjesztésekor terjeszszen a Ház elé részletes kimutatást arról, hogy az ország törvényhatósági és rendezett tanácscsal biró városai,nagy és kis községei egyenként az állami anyakönyvvezetés személyi és dologi költségeihez milyen összeggel járulnak, és hogy az állami anyakönyvvezetés életbeléptetése következtében az egyes községek tisztviselőinek minő szaporítása vált szükségessé.» (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Sima Ferenc: Szerencsétlenebbül még nem vezettek Magyarországon intézményt, mint az állami anyakönyvet (Úgy van! balfelől.) Tapintatlansággal és gondatlansággal vezetik azt. A kormány annak idején azt állította, hogy ez intézmény nem fog többe kerülni, mint 800.000 forintba, pedig sokkal többe kerül. A kormány tehát nem volt őszinte. Egyébként a belügyminiszter keze alatt minden törvény elvész. A belügyminiszter a törvényhozást megcsalta... Elnök: E kifejezés imparlamentáris, ezért a képviselő urat rendreutasítom. (Helyeslés jobbfelől) Sima Ferenc: Tisztelettel hajlok még az elnök úr rendreutasítása előtt, de én a «megcsalás» kifejezés alatt azt értettem, hogy a belügyminiszter úr a törvényhozást félrevezette. (Zajos derültség.) Határozati javaslatot ad be, amely szerint: «Utasítja a képviselőház a belügyminisztert, hogy miután az állami anyakönyvek behozatalára ■vonatkozó 1894: XXXIX. törvénycikk 31. §-a szerint ezen törvény végrehajtásával járó költségekből csak a dologi kiadások terelhetik a községeket, még a jelen költségvetés tárgyalásának folyama alatt nyújtson be pótköltségvetést, mely a személyi kiadások minden terhétől megmenti már ez év folyama alatt is azezzel illetéktelenül terhelt községeket. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Szacsvay Sándor a tételt irreálisnak tartja. A terhek nagyon megterhelik a községeket. A tételt netb. szavazza meg. (Helyeslés balfelől.) Holló Lajosnak a községekre kivetett költségek tekintetében aggályai vannak. Sem a dologi, sem a személyi költségek nem méltányosak. Bizonyos egyöntetűségre kellene törekedni. A községek valósággal ki vannak szolgáltatva belügyminiszternek. Az anyakönyvi intézményt revízió alá kellene venni és kellő számú segédszemélyzetről kellene gondoskodni. Ott, ahol önálló anyakönyvelői hivatal van, szabad pályázatot kellene hirdetni. A benyújtott határozati javaslatokat elfogadja. (Helyeslés balfelől.) Beöthy Ákos: Ő és pártja az egyházpolitikát és az anyakönyvi intézményt is nem elvi, szempontból támadta, hanem azért, mert az ország nem volt arra kellőleg előkészítve és mert azt látták, hogy a kormány azt csak taktikából tűzte napirendre. Azonkívül féltek a felekezeti szellem felzúdulásától, a kormány túlságos hatalmi törekvésétől és a sok költségtől. És íme, az aggodalmak mind beteljesedtek, sőt a nemezis sújtó kezét látja abban, hogy az a kormány, amely ezeket a reformokat megalkotta, úgy a maga egészében, mint egyes tagjaiban megbukott és a római példa jut eszébe. Valóban a Capitolium mellett ott áll a törpei szikla. Az egyházpolitikai reformok létrehozták a néppártot, amelyet a kormánypárt is a legnagyobb veszélynek tart, létrehozták a kortes anyakönyvvezetőket és a fulladásokat. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) A két határozati javaslatot elfogadja, a tételt nem szavazza meg. (Helyeslés balfelől.) Elnök a vitát berekeszti. Perczel Dezső belügyminiszter: Mindazoknak a megcáfolására, amik a mai napon elhangzottak, egykét dolgot kénytelen újra fölemlíteni. Midőn jelentést tett arról, hogy úgy, amint azt a kormány programnyilatkozatában is kijelentette, az egyházpolitikai törvényeknek a végrehajtását október 1-én eszközölni kívánja és bejelentette, hogy ezt megtartotta, akkor fölemlítette, hogy a végrehajtás szigorúan a törvénynek megfelelőleg történt. Kidolgoztattak mindenekelőtt az '' utasítások. Igaz, hogy az utasítások némi tekintetben bővek, kimerítők és ezáltal talán hosszadalmasak is, de amidőn egy ilyen új intézményt életbe kívan az ember léptetni, soha nem lehet eléggé részletes és nem lehet eléggé világos. Az életbeléptetés maga pedig háromféle irányban történt: tudniillik anyakönyvvezetők legnagyobb része, ott, ahol az anyakönyvvezetés annyi teendőt nem hoz magával, hogy az egy egyénnek teljes munkásságát egész napon át igénybe vegye, amint a törvény rendeli, mindenekelőtt hivatalos kötelékben álló személyek szemeltettek ki és bízattak meg azzal. Ezek legnagyobb