Pesti Napló, 1896. május (47. évfolyam, 120-149. szám)

1896-05-31 / 149. szám

10 Budapest, vasárnap * PESTI ATAT.I .ÚT?, 1896. május 31.­ 149. számi (*) Zola és az akadémia. Zolát, mint már em­lítettük, a francia akadémikusok ismét lenyilzterezték a halhatatlanság Parnasszusáról. E kényes ügyről, amely immáron hatodszor ismétlődött, Zola a következőleg nyilatkozott a Figaro munkatársa előtt: Nyolc igaz ba­rátom van az akadémiában, de ennyi nem elég. Októ­berben egészen bizonyosan ismét pályázni fogok Du­­­mas székére. Az "akadémiában ért vereségeim csak buzdítanak, új ifjúságot adtak nekem. Jelölt maradok, s­ szellemi munkás, erősebb és buzgóbb, mint valaha. Pihenni akartam, de kényszerítenek rá, hogy újra dol­gozzam s fölvegyem a harcot. Honvédelem. -+- A vezérkar útja. Báró Beck­ vezérkari főnök vezetése mellett holnapután indul útnak a vezérkar, hogy az őszi hadgyakorlatok szinterét Galíciában ta­nulmányozza. Ezen az útón a vezérkar főnökét el fogja kísérni helyettese, több tábornok, főtiszt, harminc­kilenc a vezérkarhoz beosztott tiszt és öt intendáns. Tarnovig vasúton megy a vezérkar, onnan pedig Ja­­roszlavon és­­ Przemyslen át lóháton. A tanulmányút tizenöt napig fog tartani és aközben egész hadtestek­kel fognak taktikai feladatokat megoldani. Sport. X Bécsi lóversenyek. Holnap ismét érdekes napja lesz a freudenaui lóversenymeetingnek. A kancák Derbyje dől el, és pedig előreláthatólag a lovak olyan tömeges száma mellett, amilyen még ilyen nagy ver­senyekben is ritkaság, így egymaga a Dreher-istálló három lóval vesz részt a versenyben, ezeken kívül pe­dig futnak javai az évjárat kancáinak, azokkal együtt, amelyeket már a budapesti Kancadisban láttunk. Csak­hogy még az évjárat javai is olyan gyarló versenylo­vak, hogy az egyedül jó Gyöngyösnek bizonyára most sem lesz sok baja a finishben, dacára annak, hogy a 2400 méter már csakugyan hosszú távolság neki. De a többi lónál annyival jobb, hogy ezt fel sem teszi. Mellette az 'Üehtritz-istálló crackje, Pamela fog jól sza­ladni és küzdeni Finesse-szel és Rualinnal, a többiek azonban nem igen szólnak a versenybe. Maga a ver­senynap nem igen hoz a kancadijon kívül érdekes dolgokat az egyes futásokban, amelyeknek jobb jelöltjeit itt adjuk: I. Kritik—Interregnum. II. Toreador. III. Akka—Aga. IV. Gyöngyös—Pamela—Finesse. V. Barinkay—Blitz. VI. Destillateur—Szittya. VII. Magyrarád—Angostura. Honvédhuszárjaink diadala Bécsben. — A Pesti Napló tudósitójától. — Bécs, május 30. A nagy haladásnak, mely honvéd-lovasságunk tisztikaránál újabban a sport terén észlelhető, egyik legörvendetesebb jele, hogy a bécsi sporthétnek katonai szempontból kimagasló két versenyében, a hadsereg akadályversenyében és a díjlovaglásban az idén oly nagy számmal vettek részt a honvédtisztek, mint eddig m­ég soha. A meeting második napján eldöntésre került had­­sereg-akadályversenyt — ő felsége a király tisztelet­díja és 300 arany — ismert űrlovasunk, Hoffmann Li­pót honvédhuszár-százados nyerte meg Conjuror nevű négy éves sárga ménjével. A versenyt, amelyet ezúttal először nyert meg honvédtiszt, az idén különösen szépen lovagolták. Mind a tizenegy lovas beért a célhoz, meglehetősen együtt , anélkül, hogy csak egy is felbukott vagy ki­tört volna. Kevéssel az indulás után három csapatból állott a mezőny. Conjuroz a második csapatban feküdt és csak az utolsó körnél kezdett javítani helyzetén, a kanyarodónál előre került, az utolsó sövényt már el­sőnek ugrotta át és dacára, hogy lovasa erősen vissza­tartotta, öt hosszal elsőnek érkezett a célhoz. Sloffmann századosnak minden oldalról gratulál­tak a fényes győzelemhez, amelyhez ő felsége a király tiszteletdíja volt kötve. Ez egy fekete márvány talap­zaton álló, ezüst Szent-György lovasszobor, gazdag aranyozásban. A szobrot a király megrendelésére még Tilgner, az elhunyt szobrász készítette, akinek ez volt utolsó műve. Szakértők valóságos remekműnek mondják s ér­tékét 8 —10.000 forintra becsülik. A bécsi, Campagne-Reiter­ Gesellsch­aft által rende­zett díjlovagló versenyen, melyet szintén a napokban tartottak meg, honvédtisztjeink közül a következők vettek részt: A díjlovaglásban báró Marschall Gyula őrnagy (1-ső honvédhuszár ezred) a Ludovika Akadémia ta­nára. ki Zömök nevű 6 éves pejheréltjével a 6-ik dijat, a császári és királyi tábori tüzérség tiszteletetdiját és 400 koronát nyert. A Jen de havreban Hoffmann Lipót honvédhuszár­­százados (1-ső honvédhuszárezred) nyerte el az első díjat — Bécs városa tiszteletdiját és 400 koronát — Bózsika nevű ozorai nevelésű 5 éves sárga kancával, amelylyel ugyane­ versenyben két héttel előbb a díj­lovagló versenyen is az első díjat nyerte. Abonyi Andor főhadnagy (1-ső honvédhuszárezred) pedig az ötödik díjat­­— 200 korona — vitte el Rácz Béla őrnagy (1-ső honvédhuszár ezred) Tapirus nevű, kisbéri szárma­zású idősb­­er kancájával. Végül a díjugrásban részt vettek : Hoffmann Lipót százados, aki My Darling nevű, 4 éves sárga teli­vér kancával, amely két nappal előbb még a tiszti akadályversenyben futott, a második díjat — Ottó fő­herceg tiszteletdiját és, 30 arany adományát, továbbá 300 koronát az egyesülettől — Szemere Kálmán főhad­nagy (3-ik honvédhuszárezred) aki báró Podmaniczky Endre főhadnagy Bíbor nevű idősb szürke heréltjével a nyolcadik dijat, 200 koronát és a társulat elnökének tiszteletdiját nyerte. Fényes bizonyságai e versenyeredmények, hogy honvédlovasságunk tisztikarában kitűnő lovasokban nincs hiány, és hogy a tisztikarban örvendetesen fejlődik a ■az intéző körök részéről , melegen ápoltatik ama friss lovas és sportszellem, melynek üdvös hatása a hon­védlovasságra nézve tagadhatatlan. Meg kell még említenünk, hogy az itt említett győztes versenylovak, az Annee-Steple­chase nyertese is, mind magyarországi nevelésünk s igy a diadalban mél­tán osztozik a magyar lótenyésztés is. Törvényszék.­ ­ Az Ügyvédi Kam­­ara új palotája. A buda­pesti Ügyvédi Kamara a jövő hónapban a Szalay- és Szemere-utcák sarkán épült palotájába költözik, ah­ol az első emeleten rendezi be hivatalos helyiségeit. A bejá­rás a Szemere-utcai 10. számú kapun lesz. A beadvá­nyokat június 13-án délután 5 óráig még a mostani (Kerepesi­ út 8. szám.) helyiségben, június 15-én reggel kilenc órától fogva pedig már az új házban fogadják el.­­ A budapesti királyi ítélőtábla szüneti tanácsának összeállítása július 5-től augusztus hó 1-ig. Elnök: dr. Herics-Tóth János királyi táblai tanács­elnök. Bírák: Karsa László, dr. Horváth Ferenc, dr. Tarnai József, Zachár Gyula, Dezsöffy Géza, Bakos János, Forster József. Augusztus 8-tól augusztus 29-ig. Elnök: Sárkány József Ítélőtáblás alelnök. Bírák: Burg Lajos, Zachár Gyula, Dezsöffy Géza, Sárvár­y Gusztáv, dr. Belus Győző, Vé­gh József, dr. Nyeviczkey Antal.­­ A kiállítás áldozata. Gondatlanságból oko­zott emberölés miatt vonta ma felelősségre a törvény­szék Dudás János ácsmestert, aki a kiállításon a víz­építési pavillonban mint ácsmester dolgozott. Dudás egy napon a magasból a felhúzó gép nyilasán át nagy ge­rendát ejtett le, amely Fisscenát Ferenc ácslegényt agyonütötte. A végtárgyaláson bebizonyult, hogy Dudás gondatlansága okozta a szerencsétlenséget s azért, a törvényszék öt félévi fogházbüntetésre ítélte. Dudás fe­­lebbezett, úgyszintén az ügyész is az elítélt terhére. , Nyilttér. (Az e rovat alatt közlötteknek sem tartalmáért,sem alak­jáért nem felelős a szerkesztőség.) Fényképészeti műkedvelőknek. Kitűnő fényképészeti szalon- és utazó-apparátu­sok és felülmulhatlan pillanatnyi kézi-apparátu­sok MOLL A.- nál,cs. és kir. udvari szállító Bécs, Tuck­lau­ben 9. sz. Kívánatra nagy képes árjegy­zék. Ezen üzletág alapittatott 1854-ben. ERDÉLYI, cs. és kir. udvari fényképész műterme V., Erzsébetié? (8. Az országos kiállítás ezredévers céljaira elvállal helyben és vidéken n y k­é­p ■ fel­vét­eleket a legnagyobb méretekig egyes gyári- és ipartelepekről, ipari műtár­gyakról, gazdaságokról, intérieurekről stb. 11488 K­atonai egyenruhák, diszmagyar ruh­ák és felszerelések, u. m.: csákók, Icaipagok, diszcfeszerek, kardok, tollak és nyakkendők lego­úsabb választékban □Ilim no TárM udvari szállítóknál Budapest, DlullS Cd I utoQ csak Sütő­ utca 2.sz. kaphatók. Figyelmeztetés: Tapasztaljuk, hogy a n. é. közönség a magyar királyi államvasutak és a kassa-oder­­bergi vasút állomásain Budapestre ki­adott mérsékelt által nyújtott kedvezmények felől nincsen kel­lőleg tájékozva az ezrekre menő tudakozódások folytán, ez után hozzuk az utazó közönség tudomására, hogy ezen mérsékelt menettérti jegyek p. o. a II-ik osztályú XIV-ik vonalszakaszról, egy ebédszelvényt, melyet az utas tetszése szerint választható, elsőrendű fővárosi és kiállítási vendéglőkben érvényesíthet, egy kiállítási, egy Ős- Budavári belépő jegyet, továbbá mérsékelt be­lépti jegyre jogosító utalványokat az Ecce-Homo festmény­hez, a Feszty körképhez, az állatkertbe, a Ballon Captiv­­hoz, a »Párisi mulatóba« tartalmaznak, mely kedvez­mények, ha teljesen igénybe vétetnek, mintegy 3 és fél forintnyi értéknek felelnek meg. A III. osztálynál ugyan­­ily arányú kedvezmények nyúj­tatnak. Ezen jegyekkel magasabb kocsiosztály és gyorsvonat is használható, a rendes árkülönbözet ráfizetésével. A jegyfüzeteinkkel utazók azon előnyben is része­sülnek, hogy kényelmesen, új bútorzattal, szállodaszerűleg berendezett bérhá­zainkban, amennyiben üres szobákkal rendelkezünk, már 1 forinttól kezdve lakást kaphatnak. A magyar kir. államvasutak városi menetjegyirodája által létesített „Millennium utazási és ellátási vállalat“ igazgató­sága. 12479 V­ese, húgyhólyag­, húgydara és kösz­vény - bán­talmak ellen, továbbá a légző és emésztési szer­vek hurutos bántalmainál, orvosi tekintélyek által a Lithion-forrás Salvator V t... „ kitűnő sikerrel rendelve lesz. va/v Hú­gyhaj­tó hatású! Kellemes izu! Könnyen emészthető! Kapható ásványvízkereskedésekben és gyógyszertárakban. A Salvator-forrás Igazgatósága Eperjesen, Budapesten, főraktár Édeskuty L. urnái. TÁVIRATOK. Vilmos császár csapatszemléje.­­Berlin, május 30. A császár ma délelőtt elég szép időben megtartotta a tavaszi díszszemlét a berlini helyőrség felett a császárné, Albrecht és Lipót hercegek nejei, Albrecht braunschweigi régens-herceg és a többi itt időző hercegek és hercegasszonyok jelenlétében. A császár a második testőrezred egyenruháját viselte s a második testőrezredet vezette el a császárné előtt, aki pompás permenen lovagolt és a pasawak­i vérte­sek jelvényeit viselte. A császár délben visszatért a palotába. Madagaszkár francia gyarmat.­­ Paris, május 30. Az Ah­s Je­pal­o tuban ma megtartott minisztertanács elhatározta, hogy a kamara mai ülésén törvényjavaslatot fog be­nyújtani, amely Madagaszkárt francia gyarmat­nak nyilvánítja. Paris, május­ 30. A kormány azt a nyilatkozatát, hogy Madagaszkár mostantól fogva francia gyarmatnak tekintessék, abból a célból bocsátotta ki, hogy a nem­zetközi nehézségek megszűnjenek, egyébként azonban a sziget kormányzásában és belső közigazgatásában semmi sem változik. A francia törvények Madagasz­kárban hatályba lépnek, ez azonban csak külön kihir­detés után fog megtörténni. Madagaszkár királynéja Franciaország fenhatósága alatt megtartja ösmérgés rangját és megmarad a jövedelme is. Faure és a francia klérus, Paris, május 30. Faure elnök aláírta 4 érsek és 8 püspök kinevezését. Az illető főpapi székek a kúriával felmerült differenciák következtében három­negyed év óta betöltetlenek voltak. A Nikita elismerése: Belgrád, május 30. Arra az üdvözlő táviratra, melyet a szerb és bolgár hírlapírók Szófiából küldtek, a montenegrói fejedelem a következő távirattal vála­szolt Moszkvából: ' . \. ' .v. Mindig az volt az óhajom, hogy a Balkán-államo­kat szellemileg egyesülve lássam. Nagyon örvendek azon, hogy a szerbek és bolgárok ölelkeznek. Egyesü­lésünkben rejlik erőnk. Ezen egyesülés fölött északi testvéreink is örvendenek és üdvözlik önöket. Mielőbbi viszontlátásra Belgrádban és Szófiában. Harc a dervisek ellen. London, május 30. A Reuter­s ügynökség jelenti Szuakimból . Egerton ezredes 975 emberből álló indiai csapattal ide megérkezett, hogy kiegészítse azokat a csapatokat, melyek a dervisek elleni harcra készen állnak. A krétai zavarok. Paris, május 30. A Havas-ügynökség­ek jelentik Athénból. A lapok nemzeti aláírást nyit­nak Kréta részére. Abdullah basa Kréta­­új kormányzója 1800 emberrel a szigetre érke­zett. A hadügyminiszter a tiszteknek, tekintet­tel a krétai eseményekre, a legnagyobb tartóz­kodást ajánlja. Retimnoban és Herakleziában igen veszélyesnek mondják a helyzetet. Az­­ itt lakó­­krétaiak elfogadják a krétai forradalmi bi­zottság programmját, mint nemzeti programmot. A tegnapi népgyűlés feloszlatásánál." Éljen az unió felkiáltások hallatszottak, London, május 30. Mint a Times Athénből je­lenti, a görög kormány aggályát fejezte ki a­felől hogy a török kormány újabb csapatokat küld Krétába.

Next