Pesti Napló, 1902. május (53. évfolyam, 119-147. szám)
1902-05-28 / 144. szám
144. szám. Budapest, szerda PESTI NAPLÓ, - 1902. május 28. ~ 15 INNEN-ONNAN, A szenvedők. Ti fénybefürdő boldog kacagok, Kiket szolgál a hir, a pénz, a csók, Akiknek gondba még fejük se főr: A lét öröme nem tiétek, Kik megfuttak a fájdalom elöl . . . Kiket örök szomorúság megejt S fel kell, hogy hajtsuk az ürömkehelyt, Mit emlékistenek nyújtnak nekünk: Allénk a lét teljes gyönyöre, Akik gyötrődünk, akik szenvedünk ! Jidda Tfundy. □ A svéd király kalandja. Wiesbadenben történt a következő eset. A rossz idő elől a vendégek a szálloda, társalgójába húzódtak meg s okosabb téma híján afölött vitatkoztak : melyik a legjobb kormánysrorma ? Az egyik ur a köztársaság mellett kardoskodott, akinek beszédét egy előkelő öreg úr mosolyogva hallgatta. — Ön bizonyára a monarkikus elvet pártolja, ugy-e? És mi okból ? kérdezte a köztársasági. Az öreg ur nevetett: «Erre igazán alapos okom van, miután Svédország királya vagyok. □ Csehov Tolsztojról. Csehov Antal, aki orvos is és Gasptrában, Tolsztoj tartózkodási helyének közelében lakik, — egy moszkvai barátjához intézett magánlevelében a következő mód nyilatkozik Tolsztoj állapotáról: «Tolsztoj gyógyulása nagyon lassan halad. A tüdőgyulladás már régen elmúlt, de aggkora aláásta szervezetét. Az utolsó két év alatt a nagay orosz bölcs erősen megöregedett. Napjait jelenleg ágyban tölti el, s csak igen ritkán ül fel. Reményük, Tolsztoj két-három hét alatt annyira fölépül, hogy" a szobájában járhat. Egy szemtanú, aki a napokban meglátogatta a költőt, azt jelenti, hogy Tolsztoj ijesztő színben van. Roppant lesoványodott, összeesett és nagyon gyönge. Napjában néhány pillanatig a kerti ablak mellett álló nyugvószéken pihen. Úgy látszik, hogy csakis feleségének önfeláldozó ápolása tartja életben. Tolsztoj most is élénken érdeklődik az oroszországi és az ezen kívül történő események iránt. Tolsztoj nagy türelmetlenséggel beszél bevégezetlen műveiről, amelyeket igen szeretne befejezni. Legtöbbnyire szociálpolitikai kérdések foglalkoztatják; a tisztán művészeti munkákat csak teljes felgyógyulása után akarja bevégezni. □ Amerikai kegyetlenkedés. Az amerikai közvéleményt már hetek óta foglalkoztatják azok a vádak, melyek az amerikaiak filippini hadvezetését, a hadak által elkövetett kegyetlenkedések miatt joggal illetik. Smith tábornokot, aki Waller őrnagyot a gyilkolásra és pusztításra utasította, hadi törvényszék elé állították, ahol védői azzal védekeznek, hogy a filippini szigeteken a tízesztendős fiúk éppen olyan veszedelmesek, mint a felnőttek, tehátazokat is ki kell pusztítani, az utasítás pedig különben is igazolva van egy a hadvezetésnek kiadott általános parancs szerint. Ez az általános parancs igen gyanúsan van fogalmazva, úgy, hogy akármit ki lehet belőle olvasni. Az amerikai szenátorok nem is tartózkodtak attól, hogy a filippini hadakat vezető tábornokokat és az egész hadvezetést legazemberezzék és gyáva, aljas eljárásnak mondják kegyetlenkedésüket. A Kontó-bábu. A Globus több érdekes cikkben olyan bábukat ismertetett, amelyek segélyével valakiben, kárt tenni, vagyis valakit megrontani lehet. Így a bajor Pfalz felső részében a hütlestül elhagyott lányok éjféltájban bűvös mondások közben gyertyát gyújtanak s azt tűkkel szarkálják, mire a hűtlen legénynek meg kell halnia. A férje által megcsalt japánt nő pedig a Jükeion képét a templomkert egy fájára tűzis szegekkel lyukasztja át, ahol ezek a képet érik, ott érez fájdalmat annak eredetije. Skóciában pedig a meggyűlölt személyt agyagból gyúrják ki, s az elvesztésre ítélt agyagbábuját egy kelet totó folyó vízbe állítják, amely azt elmossa, azonképpen hal el lassan kint annak eredetije is. Persze még többet szenved szegény, ha rozsdás, szegeket vernek képmásába, vagy pedig tűkkel szurkolják ezt át meg át. Kínában meg a rossz szomszédok éjjel az Udvarukat elválasztó kerítésre szalmából készült rontó-bábut tűznek, melynek feje gyapotból való, derekára meg véres papírt kötnek, kora reggel pedig a művész műve mögé, all s éktelen lármává adja tudtul annak, akit illet, hogy micsoda jó kívánságok ihlették meg annak alkotása közben. Japánban pedig a tolvajt, is meg a Hoshiri Doikoku sient is ábrázoló papírra durván rajzolt egy alakot fejjel lefelé akasztanak a falra, lábait, pedig tűkkel tűzdelik tele, miáltal a tolvaj menekülését megnehezítik s elfogatását segítik elő. □ Nembeszélek kocsiosztálya. Egy francia hölgy, aki megsokallotta a mi túlságosan beszédes korunk, fecsegését, egy nagy francia lapban azt az eszmét veti fel, hogy a fecsegés ellenségei, számára tartsanak fenn a vasutakon a «nemdohányzók* kocsiosztályának mintájára enembeszélők* számára is egy-egy kocsiosztályt. □ A nappalok hosszának váltakozása. A nappalok hosszának váltakozása kizárólagosan azért van, hogy a nap a föld körül nem az egyenlítő, hanem az egyenlítőhöz hajló ekliptika síkjában kering. Minthogy tehát a nap az egyenlítőhöz hajló legnagyobb körben mozog, természetes, hogy december 22-ikétől, legmélyebb helyéből kiindulólag naponként északabbra és északabbra, fekvő pár körben mozog, ami által június 21-ikéig a nappal tartama az éjjelhez képest mindjobban nő. A nap az ekliptikában nem ugyan pontosan, de közel egyenletesen kering. Húzzon csak egy glóbuson az egyenletesen beosztott ekliptikának osztáspontjain át paralleleket, majd meglátja, hogy ezek az egyenlítő körül állnak legtávolabb egymástól ,és a térítők felé szorulnak össze leginkább. Ezért van, hogy a nappalok növekedése sem egyenletes, június 21-ike és december 22-ike táján a leglassabb a változás. Ha glóbuson kíséri a nap útját a glóbus fakarikáján rajzolt naptár és napjárás értelmében, és közben forgatja a Magyarországra kellően beállított glóbust (föld- vagy égteke egyaránt alkalmas), nagyon szemlélhetően megítélheti a nappalok és éjjelek váltakozó hosszát, az egyes évszakokban. Éjjel van a parallelkörnek a fakarika alatti részében, nappal a fakarika fölötti ívben. Más erőnek, például a vonzó erőnek, a jelenséghez köze nincsen. □ Akinek a jobboldalon van a szíve. A bécsi orvosi társaság legutóbbi ülésén dr. Weinberger tanár bemutatott, egy embert, akinek a szíve a jobboldalán van. A különös szervezetű ember küllemben teljesen egészséges. □ A nap gyógyító ereje. A nap földünkön minden élet fentartója, minden értjelenség formája a nap energiájára vezethető vissza. Hozzájárul,, hogy a világosság, még inkább a napsugarak, ingerlősek hatnak az ember szervezetére, és pedig nemcsak a szemre, hanem különben is, az ingerhatás az anyagforgalmat növeli, az anyagforgalom pedig az élet lényeges feltétele. Mindezek természetes következménye, hogy jobban érezzük magunkat, nappal, hogy a napnak van tehát „gyógyító ereje is. Ha hozzáveszszük, hogy a beteget nappal a látoit ss hallott dolgok szórakoztatják, hogy keserűen kínos az átvirrasztott unalmas éjszaka, könnyen érthető, hogy a beteg jobban érzi magát nappal, mint éjjel. □ Szoknyás bakter. Ritka éjjeli őre van Eckersdorf falunak. A község bölcses özvegy Petrámét, a falu által tartott szegény asszonyt tette meg az éjjeli biztosság őrévé. Ez az első eset, hogy nő vigyáz a falura. Az emberbarát. (36) — Angol regény. — Irta: Maxwell M. E. S mégis, ha szerette azt a másik nőt, akkor miért gyilkolta meg? Talán féltékenységből. Bizonyosan fölfedezte, hogy a távolléte alatt Hitelen lett hozzá s rettenetesen boszut állt. Marynek az életről való nézetei legnagyobbrészt színdarabokból s regényekből voltak merítve s a boszu nagy tényező volt ebben a rendszerben, amely regényekből s drámákból alakult ki. S reszketve gondolt rá, hogy az emberek helyesen ítélték meg Arnoldot, mikor képesnek hitték a borzasztó tett elkövetésére ! Milyen hálás volt Childrick iránt sikeres védelméért s a törvényszék iránt, hogy semmisnek mondta ki a Wildower Alfréd elleni vádat! Arnold most már szabad volt, előtte állt egy egész élet, hogy levezekelhesse a bűnét. Mary azt hitte, hogy Arnold vissza fog térni a katolikus hitre, belép valami szigorú szerzetbe s trappista kolostorban fogja tölteni az életét. Milyen szomorú vég Arnoldra, az ő derék Arnoldjára. Arra a fiatal emberre, akire ő mindig bámulva tekintett fel már akkor is, amikor még kurta ruhát hordott! Amna gyermeki napoktól kezdve a szivében hordta Arnold képét s találkozásuk ott a gőzhajón olyan volt neki, mintha a paradicsom nyílt volna meg előtte. Mindenki azt mondta neki, hogy Arnold bűnös Senki nem vette észre, hogy vonagló szívvel s elsáppadó ajakkal ül a helyén, mialatt egy kiváló ügyvéd a fejét csóválva s a vállát vonogatva nyilatkozott a Dűne utcai gyilkosságról. Mary még olyan fiatal volt, hogy feltétlenül hitt egy ötvenéves ember kétségtelen bölcseségében s meg volt győződve, hogy egy kiváló jogásznak nem lehet helytelen nézete ilyen esetben. Elolvasott minden szót, amit erről az esetről írtak s úgy tetszett neki, hogy a hiányzó összefüggés s a revolver története ellenére sem kételkedhetik senki Arnold bűnösségében. Mary nem tartotta Arnoldot hidegvérű gyilkosnak, enyhítő körülményeket keresett iszonyú bűne számára. Nem akarta megölni a szeretett nőt; féltékenység, a boszúvágy, valami nagy szenvedelem vakította el, őrjöngés fogta el, egy pillanatra meg volt tébolyodva. Külön elméletet, csinált magának a gyilkosságról s meghajolva annak az öreg urnak a bölcsesége előtt, aki Arnold ártatlanságát lehetetlennek mondta, elhitte, hogy Arnold gyilkos, de legalább azt akarta, hogy az ő módja szerint legyen gyilkos. Másnap a posta levelet hozott Marynek Arnoldtól. Mary Arnold látogatása óta nem hagyta el a szobát, már maga a Tressilianne fogadóesteire való gondolás is szinte elviselhetetlen volt neki ; azt mondta kifogásul, hogy iszonyú fejfájás gyötri és sápadt arca, fáradt szemhéja hihetővé tették ezt a kifogását. — Igazán attól félek, hogy Kensington nem tesz neki jót, — szólt Tressilian-Smithné aszszony ünnepies hangon s olyan arccal, mintha ez teljesen kizárt lehetetlenség volna. — Valami zsongitó szerre van szüksége, — felelte rá hanyagul Smith. — Majd még a reggeli előtt megnézem. A fiatal leány engedte, hogy a házigazdája felírja a receptet s egész nap a besötétített szobájában feküdt, szenvedve. A legutolsó posta hozta Arnold levelét, röviddel tiz óra előtt s mikor a szobalány magára hagyta, Mary felugrott, ki az ágyból s szaladt az Íróasztalához, ahol rózsaszínű ernyővel fedett lámpás égett, reszkető kézzel szakította fel a borítékot s a szeme mohón falta Arnold levelét, amely megszólítás nélkül kezdődött: «Mikor tegnap délután elbocsátva a börtönből, mint szabad ember haladtam végig az utcán, eszembe sem jutott, hogy lehessen halandó ember, aki engem bűnösnek tart. Annál kevésbbé gondoltam, hogy ön vádoljon engemet Mary ! Ön, aki ismeri az apámat, az anyámat, tudja milyen nemzetségből származom, milyen anyagból vagyok gyúrva, ön hisz engem gyilkosnak! Hihetetlen ez! Mikor tegnap elhagytam önt, egyszerre elkezdtem mások szemében is ugyanazt a gyanút olvasni s úgy éreztem magamat, mint a pária. Az első gondolatom, mikor elhagytam önt, ez volt: egyenesen visszatérek Afrikába. Elmentem a hajósügynökséghez s már azon a ponton voltam, hogy megváltom a jegyemet a legközelebb induló hajóra, amikor hirtelen megváltoztattam a tervemet. Gyávaság lett volna, ha meghátrálok az igazságtalan ítélet elöl, s bár sóvárgom az aranymezőkre s arra a durva életre, amely olyan jót tett nekem, mégis azt gondoltam magamban, hogy itt maradok s nem hagyom el Angliát addig, amig tisztán nem állok Mary szeme előtt. «Ez volt az elhatározásom tegnap este s emellett állok ma is. Mostantól fogva csak azért fogok élni, hogy megtisztítsam magamat attól a rettenetes gyanútól s életem egyetlen feladata az lesz, hogy önnek, Mary, s az egész világnak bebizonyítsam, hogy a kezemre nem tapad a vér szennye. «Azt a szegény, szelíd, jólelkű teremtést öltem volna én meg, aki mindig kész volt bánattal teljes múltját önfeláldozással vezekelni le? Minden, amit azon az utolsó éjszakán kértem tőle, az volt, hogy hozzon nekem egy utolsó áldozatot. Hozzá voltam kötve a becsület és szeretet kötelékei által s kértem, hogy oldja fel ezeket a kötelékeket, hogy megnyerhessek egy másik nőt, aki ifjúságával s ártatlanságával meghódította a szivemet. «S most ettől a nőtől, akiért hajlandók voltam feláldozni egy szerető szivet, hihetetlen s nem várt torlasz választ el. «De azért be fogom bizonyitani, hogy nem vagyok az a gazember, akinek ön vélt. W A.* Ez volt minden — egy gyengéd szó sem volt a levélben, pedig az bele volt írva, hogy Arnold szerette őt. Szerette ! (Folytatása következik.)