Pesti Napló, 1909. április (60. évfolyam, 77–102. szám)
1909-04-01 / 77. szám
r2 Budapest, csütörtök 1909. április T. TI. szánt ____________PESTI NAPLÓ* tette le magát az önálló banknak. A koalíció sokkal szentebb esküvések és sokkal nagyszerűbb fogadalmak után szerelt le, hogy vállalhassa a kormányt. Miért ne hagyhassa cserbe most a bankot, amely azokhoz a kérdésekhez képest, amelyek akkor voltak szóban, szinte eltörpül. Nem fog valami nagy lelkiismereti furdalást okozni az uraknak, hogy szögre akaszszák ezt a követelést is, és ha állások is lesznek, akkor igazán simán fog menni minden. De hát akkor miért komédiáztak eddig? Miért ordítottak az egyik oldalon és miért hallgattak a másikon, azt a látszatot keltve, hogy gyávák otthagyni a beteg helyzetet. Mindkét részről félrevezették a nemzetet. A hangosak, a lelkendezők lehetetlen vágyakat ébresztettettek; a csendesek, a várakozók pedig kishitűvé tették azokat, akik hittek valami komolyabb megoldásban. A függetlenségi párt lehetetlenségekért tüzelt, Andrássy pedig ezalatt hallgatott és tűrte, hogy minden vágy és remény a függetlenségi jelszavak köré csoportosuljon. Nem volt bátorsága egy táborban csoportosítani azokat, akik reális és megvalósítható, hazugságoktól és ámításoktól ment politikát szívesen támogattak volna, és ha most egy egész ország lesz kénytelen a fájdalmas kiábrándulás kínjait végigszenvedni, ebben ő is, sőt elsősorban ő hibás. Az egyéni hiúság javalhat hallgatást vagy cselekvést, az igaz, de most nem egyéni, hanem országos szempontok a döntők, és ha egy esztendeig becsapni engedtük az országot, csak azért, mert egyéni hiúságunk nem igényelte a cselekvést, úgy ez még nem mentheti fel Andrássyt az alól a felelősség alól, amely a megtörtént ámításért minden felelős tényezőt megillet. Ha állandóan ámítanak egy országot, azt nem lehet „a helyzet kisszerűségének“ mondani, amely felett Andrássy szeme egyszerűen átsiklik, mint ahogy ezt ma igazolásképpen halljuk. Mert az ügy, amelyektől zsongott a levegő. És féltékenységi jelenetek, anyai korholások, öreges, lovagias fellobbanások, sóhajok és virágcsokrok napirenden voltak. Még a pincérek, meg a fürdősné, a kocsis, meg a szakácsáé is beleszóltak a maguk szerelmi ügyeivel a júliusi hangulatba. Meleg volt, a hamisítatlan tátrai levegő meg se mozdult, az embereknek pedig semmi dolguk se volt. Szidták a kis ételporciókat, a nyolcvankrajcáros húsételeket, és szerelmeskedtek. A nyugodt, lecsendesült emberfajt kevesen képviselték. Ezekhez két öregúr tartozott, valami fürdőhelyen évek előtt összeismerkedett jó barátok, gyomorbajosok mind aketten. Az egyik — egy nagy, magas, vidéki gazdász — beletörődött mindenbe, betegségbe, közeli halálba, drágaságba. Sárga arca majd mindig mosolygott, ivott bort, ivott sört és hangosakat, nagyokat nevetett, úgy, nevetett, olyan jóindulatúan, szinte ijesztően, hogy csak úgy rengett bele nagy, kövér, petyhüdt teste . . A másik, a barátja, csupa keserűség volt, csupa méreg, szándékos tapintatlanság és világmegvetés. Kitudódott, hogy meghalt neki mindenkire , felesége, leánya, akit egy férfi tett tönkre és a fia, akit egy nő tett tönkre, és ő itt maradt magába, öregen, betegen. Az ember megérthette igazán, hogy csak a zsörtölődésben telt öröme és csak az volt a célja, hogy a mások életét keserítse. Miután pedig tanult, intelligens ember volt — azt mondták: nyugdíjazott pesti tanár — a zsörtölődésben volt változatosság, olykor szellem és tartalom . . . No de ezeknek már csak nincs közük a szerelemhez, ugye, hogy nincs? Ezek már elitország ámítása ellen fellépni államférfim kötelesség, mégpedig annál sürgősebb kötelesség, minél inkább van módunkban biztosan tudni, hogy az országot tényleg félrevezetik. Mert ez történt és mire a kormány beadja majd a lemondását, az ország látni fogja, hogy milyen komédiát űztek vele. Budapest, március 31. A főrendiház holnap, csütörtökön, délelőtt tíz órakor ülést tart, melyen a kongruát tárgyalja. A katolikus népszövetség és a pápa. A katolikus népszövetség kormányzótanácsa elhatározta, hogy terjedelmes jelentésben számol be a pápának a népszövetség eddigi munkájáról és számszerű eredményéről. A jelentést a tanács megbízásából Rakovszky István v. k. t. t. vezetésével Zboray Miklós alelnök, Ernst Sándor vezérigazgató, Landauer Béla és Beniczky Ödön tanácstagok fogják Rómában a húsvéti ünnepek alatt ünnepies audiencián átnyújtani. A magyar katolikusok politikai szövetsége eszerint munkájához a pápától kér jóváhagyást. Jogi hatálya tekintetében utal arra, hogy az állami számvitelről szóló törvény létrejötte előtt is az államháztartás kezelésénél igen fontos vonatkozásokban országos határozatok voltak hatályban. Az államvasutak hírlapi átalányait illetőleg megjegyzi, hogy a kormány azért járult a képviselőház erre vonatkozó határozatához, mert coercitív hatást vár tőle az igények túltengése ellenében. Teljes megszüntetését a pausáléknak nem igen lehet elérni, mert bizonyos hirdetések közzététele nemcsak az államvasutaknak, hanem az iparnak is érdekében áll, de törekedni kell arra, hogy ezek az átalányok ne váljanak burkolt szubvencióvá az államvasutak üzemi érdekeitől távol álló publicisztikai szolgálatokért. A bizottság hozzájárult a zárószámadásokra vonatkozólag hozott határozatokhoz. Püspöki konferencia: Vaszary Kolos bíboroshercegprimás a katolikus püspöki kar tagjait ma délelőtt tíz órára konferenciára hívta egybe a primási palotába. A püspöki kar tagjai közül megjelentek: Dr. Várossy Gyula kalocsai érsek, gróf Batthyány Vilmos nyitrai segédpüspök, Balázs Lajos rozsnyói, Csernoch János csanádi, báró Hornig Károly veszprémi, gróf Majláth Gusztáv erdélyi, Fetscher Antal nagyváradi püspöki helynök, Radnay Farkas besztercebányai, Prohászka Ottokár székesfehérvári, Párvy Sándor szepesi és gróf Zichy Gyula pécsi római katolikus püspökök, Firczák Gyula munkácsi, Hosszú Vazul lugosi, és Radu Demeter nagyváradi görög katolikus püspökök. A többi egyházfejedelem részint betegség, részint más elfoglaltság miatt kimentette magát. Vaszary Kolos hercegprímás tíz órakor nyitotta meg a konferenciát és Isten áldását kérte a tanácskozásra. A jegyzőkönyv vezetésére dr. Prohászka Ottokár püspököt kérte meg. A konferencián a püspöki kar megvitatta, minő álláspontot foglaljon el a főrendiházban a kongrua tárgyalása alkalmából és megbeszélték, hogy a „Ne temere“ pápai bullát hogyan hajtsák végre. A konferencia déli egy órakor véget ért. Az angol-japán szövetség Londonból táviratozzák. Kitchener lord tábornok, aki az utóbbi öt év alatt az indiai hadsereg főparancsnoka volt, augusztusban Japánba utazik, ahol jelen lesz az őszi hadgyakorlaton. Az angol-japán szövetségi szerződés értelmében Japán köteles India esetleges megvédelmezésében részt venni. A herakleai bányák Konstantinápolyból táviratozzák. A ..Standardftoinstantinápolyi értesülése szerint valószínű, hogy Constant francia nagykövet, aki állítólag a herakleai bányavásárlás ügyében kompromittálva van, májusban szabadságra megy és nem tér vissza nagyköveti állására. ■■■ A zárószámadások a főrendiházban. A főrendiház pénzügyi bizottsága ma Harkányi Frigyes elnöklése alatt tartott ülésében tárgyalta a képviselőház által legutóbb elintézett zárószámadásokat, amelyekre vonatkozó jelentéseket Gaá . Jenő bizottsági jegyző terjesztette elő. Báró Rudnyánszky József hozzájárul a képviselőháznak a zárószámadás tárgyában hozott határozataihoz. Óhajtandónak tartja a nyugdíjtörvény revízióját, de miután erre a nagyobb jelentőségű és sürgősebb megoldásra váró politikai kérdések miatt a közeljövőben nincs kilátás, célszerűnek tartja legalább országos határozatokkal elejét venni a tapasztalt visszaélések ismétlődésének. A magyar államvasutak hirdetési átalányai tekintetében is helyesli a képviselőház által hozott határozatot s úgy politikai, mint pénzügyi érdekből célszerűnek látván az átalányok megszüntetését s az államvasutak érdekében szükséges hirdetések dijának tarifa szerint esetenként való megtérítését, mert ez a rendszer nagy visszaélésekre vezet. Báró Forster Gyula a kegyelmi jog korlátozása tekintetében nem vár elég eredményt országos határozatoktól, s kérdi, nem lehetne-e ezt a kérdést mielőbb törvénymódosítással megoldani. Popovics Sándor államtitkár megjegyzi, hogy a nyugdíjtörvény revíziója folyamatban van, e részben maga az állami számvevőszék lépett fel kezdeményezőleg. A javasolt határozat válódtak attól a körtől ... A napsugarak hátukat melengetik, de nem izgatják, nem bolondítják meg őket, nem hozzák remegésbe kialudt érzéseiket, fáradt, eltompult érzékeiket . . . Nem-e? És feleletül e kérdésre, megjött a postáskisasszony. A kicsi, félénk, szerény, soványka, harmincesztendős postáskisasszony. A szomszéd városkában egyszer valaki, valami különös ember lehetett, nem „odavalósi“, ez egyszer egy alapítványt tett. Azt akarta, hogy annak a kamataiból minden évben küldjenek egy postáskisasszonyt három hétre nyaralni. Isten tudja, hogy jutott az a valakihez a gondolathoz, melyik muskátlis ablak mellett ülő postáskisasszony indította meg szívét annyira, hogy pénzt adott ... De hát meg volt a pénz és az idén a kis Ernesztin kisasszony mehetett nyaralni. A kis felvidéki városból, amelyre rettenetesen ránehezedett a szász unalom, idejöhetett, a fürdőhelyre. Tisztára mosott blúzaival, kis horgolt gallérjaival, egy mindenre jó, örökké tartó nagy zsákkabáttal és az ő üres, izgalom nélküli múltjával. Nagyon vérszegény volt, sápadt és úgy félt, hogy valakinek útjában van. A fürdővendégeket szörnyen előkelő embereknek hitte, az asszonyoknak kezet csókolt, a fiatal emberekre pedig nem mert nézni, mert azok nem az a számára éltek . . . Nagyon igénytelen, kis érzelmi világa volt, élt eddig, a férjhezmenés minden reménye nélkül és a szerelem egészen elkerülte. Az újságregények és a kölcsönkapott könyvek férfiaihoz egy pár öreg hivatalnok, nős emberek, egy német tanár, néhány fiatal, mosolygó arcú pap járult — de mindezek semmiféle emóciót sem okoztak csöndes, kötelességtudó életében. És múltak az évek, jönnek évek, sok, sok és ő megöregszik egészen, egészen . . . Istenem, mennnyit várt ettől a három héttől! Maga se tudta, mit, sok szint, életet, gyönyörűséget. Nem tudott aludni, férfi dolgozni, ha arra gondolt, hogy ő elmegy arra, a hegyek felé, nyaralni. Most itt volt. Megreggelizett és kiment az erdőbe, horgolásával. Körülötte alig vette észre a szerelmi ügyeket, csak érezte, érezte, hogy ez más világ, szebb világ és valami remeg a levegőben . . . Ott ült és horgolt, olyan szelíden, lemondóan, kicsinyen, hogy alig is vették észre a jelenlétét . . . És egy nap a két öreg úr, odaült melléje. Szóltak hozzá. Megbarátkoztak vele. Ezentúl együtt sétáltak és az ebédnél egy asztalnál ültek. A nagy, kövér ember néha elmaradt tőlük, de a tanár úr sohase mozdult el a postáskisasszony mellől. És nem zsörtölődött vele. Inkább valami meghatottsággal, néha izgatott ingerkedéssel szólt hozzá. Mesélt neki: az életről, az emberekről és Ernesztin kisasszony csak bámult! Annyi új gondolata támadt, roppantul okosodott és ragyogó szemmel nézett fel az ő mesterére . . . A tanár úr pedig állítólag „atyai jóindulattal“ viseltetett iránta. A barátjának azt mondta Lehet, hogy Ernesztin is annak tekintette gondoskodását róla . . . Nem tudom. De elpirult, ha reggel odajött hozzá a tanár úr, ha délben