Pesti Napló, 1914. július (65. évfolyam, 153–180. szám)

1914-07-15 / 165. szám

2 Budapest, szerda PESTI NAPLÓ 1914. július 15. (165. sz.n.) plodák­. Ez indulat: a szerbek olthatat­­lan gyűlölete a monarkia iránt, az a gyűlölet, amelyivel számolnunk, sokak szerint leszámolnunk kell. A mi pompás eleven Gieslünkkel szemben áll a halott Hartwig, akit a hozzá fűződő legendával éppen úgy nem lehet kiűzni a szerb ko­ponyákból, ahogyan nem lehetett ki­űzni a mi parasztjaink fejéből sem a le­gendát, amely Rudolf trónörökös halála után még tíz évvel is eleven embernek, hegyek között bujdosó, elűzött mártír királyfinak mondta. A Hartwig-őrület alapja egy nagy realitás: a népindulat. És a népindulat realitás. Ezt bizonyította a balkáni há­ború is. És ha nem is mondjuk, hogy ezzel a realitással le kell számolnunk, arra viszont, hogy számolni kell vele, nagyon is nyomatékosan figyelmeztet a legutolsó vasárnap, amikor a magyar és az osztrák ember élete Belgrádban a fog­vájó pálcikánál nem igen ért többet. Császári és királyi biztos Boszniában Tervek Buriánnal — Tisza Becsben — Ellen­zéki interpellációk rály személye körüli minisztert, akivel hosz­­szabb megbeszélést folytatott. E tanácskozá­sok alapján Ilire terjedt, hogy Burián felaján­lotta tárcájáról szaló lemondását, mert fontos szerepet vállalt Bosznia ügyeinek rendezése körül. Hir szerint Burián mint királyi biztos megy le Boszniába, melynek ügyeit a szábor feloszlatásával — királyi biztosi minőség­ben — vezetni fogja. Jól értesült körökben egyelőre csak kombinációnak tartják Burián megbizatását. Tisza a Buriánnal folytatott tanácskozá­sai után nyomban fölkereste gróf Berchtold Lipót külügyminisztert, akivel hosszasan ta­­­­nácskozott, hogy megállapodjék az ellenzék által a szerdai ülésen előterjesztendő interpel­lációkra adandó válaszok dolgálam. Bécsi jelentések a miniszterelnök utazását összefüggésbe hozzák a külpolitikai esemé­nyekkel s ezekkel szer­ben a monarkia maga­tartásával, amire nézve mind a két kormány­nak a hozzájárulására szükség van. Tisza István Bécsbe érkezése alkalmából felmerült az a hír is, hogy közös miniszteri tanácskozás lesz, efelől azonban intézkedés nem történt. Azt is jelentik, hogy Tisza útja kapcsolatos volt a kormánynak külügyi vonat­kozásban kilátásba helyezett interpellációkra adandó válaszokkal. Tisza válaszában foglal­kozni fog azokkal a jelenségekkel, amelyek a múlt heti közös minisztertanács alkalmával a vizsgálatot illetőleg fölmerültek és most már állítólag részletesebb nyilatkozatokra lesz fel­hatalmazása. Tisza kedden éjjel visszaérkezett Buda­pestre. A képviselőház szerdai ülésén az ellenzék hat interpellációt terjeszt elő. A bejelentett interpellációk közül Szmrecsányi György a szerajevói össze­esküvés tárgyában, Apponyi Albert a szerb mozgalom tár­gyában, Polónyi Dezső a Szerbiában élő magyar alattvalók biztonságáról, Mezőssy Béla a boszniai kormányzatról, Huszár Károly a villamos elgázolások ügyében. A hatalmas teremben, a sok-sok étel előtt egyedül üldögélő zavart, kopott kis öreg olyan furcsa látvány volt, hogy a szolga nem tudta megállni mosolygás nélkül és jóakarólag biz­tatta: — Azért csak tessék hozzálátni. Tessék csak enni. Van itt bőven . . . Az arezzói varga fölnézett. Egyenest a szolga szemébe. És tekintete olyan kemény volt, mint olykor a fiáé. A szolga nem is bírta ezt a tekintetet. El­­oldalgott. És magára hagyta a poros, rongyos öreget. Az pedig széjjelnézett. Végigjártatta a sze­mét az óriás, pompás termen, amely akkora volt, hogy szinte törpének érezte benne magát. Aztán a terített nagy asztalra, a sok finom, eddig soha nem látott ételre esett a tekintete . . De bár az éhség égette a gyomrát, most — cso­dálatosan — semmi ingerlőt sem talált a lakoma csábító fogásaiban. Semmit sem kívánt meg belőlük. Hogy ő most egyedül üljön ennél az asztalnál és egyedül egyen? Eleget ült már egyedül asztalnál, szegényes ebédeit esztendők óta ig v­ette végig, egyedül, hallgatagon, senki­vel szót sem váltva, mert hogy nem is volt senkije, társa, az ebédeinél. És most itt is így legyen ? A fia házában is? Itt is egyedül legyen folyvást? Mintha vipera csípte volna meg, felugrott az asztaltól, amelyet — hirtelen mozdulatá­ban — meglökött a könyökével. A könyöke ta­lán sajgott is belé. De azt, hogy meglökte az asztalt, nem innen vette észre, hanem mert a­­ pénzes zacskó — tele aranynyal — halkan­­ megcsördült. Óváry Ferenc a Zsófia-gyermekszanató­­rium ügyeiről szól s ekként az első négy in­terpelláció kívánja meg Tisza nyilatkozatát. A munkapárti klubban úgy tudják, hogy Ti­szának ezúttal sem lesz módjában, hogy rész­letes és határozott fölvilágosításokat adjon az ellenzéki politikusok kérdéseire. Báró Burián István szerepéről a követ­kező fölvilágosítást kaptuk: — őfelségének elhatározása az, hogy Bosznia és Hercegovina kormányzatát kiveszi Bilinski és Potiorek rendelkezése alól. Bilinskit kitűnő közös pénzügyminiszternek tartják, de bosnyák politikája megbukott: a finánc­politikus trialista álmodozásai tragikus ered­ményre vezettek. Potiorek kiváló katona s mint hadseregfelügyelő nagyszerűen intézi a katonai ügyeket, ámde mint tartományi kor­mányzó teljesen Bilinski hatása alatt volt s a dolgok nem értése folytán mérhetetlen hibá­kat követett el. Azok, akik Bilinski és Potio­rek pozícióit ezzel az érveléssel védeni akar­ják, azt az eszmét vetették föl, hogy egy időre vonják ki a bosnyák ügyek intézését a közös pénzügyminiszter hatásköre alól, a szerajevói hadseregfelügyelőségtől a tartományi kor­mányzói méltóságot válasszák el és császári és királyi biztosra bízzák a tartományok kor­mányzatát. Ha ez a terv megvalósul, előrelát­hatólag báró Burián István lesz a királyi biztos. A terv mindenesetre komoly s különösen­ figyelemreméltó azért is, mert míg a közös pénzügyminiszter a delegációnak felelős, addig, a királyi biztos a két állam ellenőrzése nélküli intézné a bosnyák-hercegovinai kormányzás ügyeit.­­ (Saját tudósítónktól.) Gróf Tisza István miniszterelnök a keddi napot Bécsben töltötte, ahol gróf Berchtold Lipót külügyminiszterrel és báró Burián Istvánnal tárgyalt. Míg a munkapárton azt híresztelték, hogy Tisza nem mehetett Ischlbe . Burián a magyar kor­mány nevében tett előterjesztést őfelségének, az események megerősítik a Pesti Napló érte­sülését, hogy a király Burián Istvánt a bosz­niai ügyekben hallgatta meg, s Tiszával csak most közölték az események folytán előálló változások és intézkedések tervét. Tisza utazásáról még hétfőn este se nyi­latkozott, félhivatalosan se tettek róla jelen­tést és a kormány egyes tagjai csak a kép­viselőház ülésén tudták meg a miniszterelnök utazását. Tisza titkára, dr. Latinovits Endre kíséretében reggel érkezett Bécsbe, ott a Ma­gyar Házban szállott meg és a délelőtt folya­mán meglátogatta báró Burián Istvánt, a­ki­ Ebben a pillanatban az egyik szolga félre­húzta a nagy, nehéz keleti szőnyeget, amely az ajtó helyén lógott és alázatosan jelentette: — Eccelenza, a küldöttség, az éremmel. Mosolyogva, büszkén állt föl Aretino. — Látod apám — mondta — olyan nagy­­em­ber lett a te fiad, hogy érmet vernek róla, mint valami római császárról. Ott van a képem az aranyérmen, amint trónuson ülök és feje­delmek adóznak nekem alázatossággal. Most hozza a küldöttség, hogy ünnepiesen átadja nekem. Azzal már indult is. De az ajtóból még visszaszólt :­­— Várj meg. Nem tart sokáig az egész ceremónia ... És elment, kevély léptekkel, fejét magasra emelve. Az arezzói vén varga pedig ottmaradt, ülve, a nagy terített asztalnál, amelynek feje­delmi étkeit még meg sem kóstolhatta. Ha akarja, hát végigeheti az egész lakomát, amely­nél itthagyta a fia, mielőtt még hozzáfogtak volna . . . Van itt minden jó. Csupa olyan fo­gás, amiről csak mesékben hallott, de ame­lyeket még soha szájához nem vitt. Nézte, nézte a sok ételt, de egyikhez sem nyúlt volna hozzá, így telt el néhány perc, mikor az egyik szolga visszajött és ünnepiesen jelentette : _ Messer Pietro Aretino üzeni, hogy el kellett mennie. A küldöttség diszlakomára hivta meg és csak éjféltájt kerülhet haza. A kis, töpörödött vén emberke még min­dég ott ült az óriási asztal mellett, amely ros­­a tömérdek fejedelmi fogás alatt. A Le Temps bécsi levelezője érdekes rész-­z­leteket közöl a legutóbbi bécsi közös miniszteri tanács lefolyásáról. A levelező szerint, aki ga­rantálja hírforrása megbízhatóságát, az érte­kezleten egyáltalán nem uralkodott az az egy­értelműség, amiről a bécsi lapok számoltak be, hanem ellenkezőleg, heves vitatkozásnak volt színhelye, amely Krobatin közös hadügymi­niszter és Bilinski közös pénzügyminiszter kö­zött zajlott le. Berchtold közös külügyminisz-­ ternek és Stürgkh osztrák miniszterelnöknek Szájában keserűre vált a nyál, amint odanézett. Már a pénztől is undorodott. Pedig­ ha neki csak a fele pénze is volna, amennyi­ arany ebben a kis bőrzacskóban lehet...! Mennyi borjúbőrt vehetne... És milyen jól­ menne akkor az 5 kis vargaműhelye, otthon, Arezzóban. Most, hogy eszébe jutott Arezzo, egyszerre végtelenül egyedül érezte itt magát. Most már a levegő is fojtogatta itt . . . Egyedül legyen itt is örökké? És koldus legyen a fia palotá­jában? Rá se nézett többé a pénzre. Fogta kis batyuját és kisomfordált a palotából. De nem az oszlopos, márványlépcsős főbejáró felől, ha­nem hátulról, a rozoga kerti ajtón át. Onnan jóideig gyalogszerrel is elbandukolhat a szűk­ utcácskákban, amíg aztán talál egy olyan gondolást, aki olcsó pénzért tovább viszi. Föllélegzett, amikor végre kijutott a fia házából . . . ... És alkonyatkor, amikor a díszlako­­mán, melyet Venezia népe rendezett a nagy és hírneves Messer Pietro Aretino tiszteletére, Sansovino csengő hangon olvasta föl ódáját: Pdirete i! Signor Pietro Aretino Cantar in quel suo bravó primo stílé. Che gli diede il cognome di divirto, az ünnepelt, félelmetes nagyúr, Aretino, csak arra gondolt, hogy ezt most a dogó is hallja,­­ aki ott ül mellette. Ezalatt pedig egy kis, összetöpörödött, öreg emberke, az arezzói varga, lassan bakta­tott már a fehér­ poros nadovai országúton. Vissza se nézett...

Next