Pesti Napló, 1914. július (65. évfolyam, 153–180. szám)
1914-07-15 / 165. szám
2 Budapest, szerda PESTI NAPLÓ 1914. július 15. (165. sz.n.) plodák. Ez indulat: a szerbek olthatatlan gyűlölete a monarkia iránt, az a gyűlölet, amelyivel számolnunk, sokak szerint leszámolnunk kell. A mi pompás eleven Gieslünkkel szemben áll a halott Hartwig, akit a hozzá fűződő legendával éppen úgy nem lehet kiűzni a szerb koponyákból, ahogyan nem lehetett kiűzni a mi parasztjaink fejéből sem a legendát, amely Rudolf trónörökös halála után még tíz évvel is eleven embernek, hegyek között bujdosó, elűzött mártír királyfinak mondta. A Hartwig-őrület alapja egy nagy realitás: a népindulat. És a népindulat realitás. Ezt bizonyította a balkáni háború is. És ha nem is mondjuk, hogy ezzel a realitással le kell számolnunk, arra viszont, hogy számolni kell vele, nagyon is nyomatékosan figyelmeztet a legutolsó vasárnap, amikor a magyar és az osztrák ember élete Belgrádban a fogvájó pálcikánál nem igen ért többet. Császári és királyi biztos Boszniában Tervek Buriánnal — Tisza Becsben — Ellenzéki interpellációk rály személye körüli minisztert, akivel hoszszabb megbeszélést folytatott. E tanácskozások alapján Ilire terjedt, hogy Burián felajánlotta tárcájáról szaló lemondását, mert fontos szerepet vállalt Bosznia ügyeinek rendezése körül. Hir szerint Burián mint királyi biztos megy le Boszniába, melynek ügyeit a szábor feloszlatásával — királyi biztosi minőségben — vezetni fogja. Jól értesült körökben egyelőre csak kombinációnak tartják Burián megbizatását. Tisza a Buriánnal folytatott tanácskozásai után nyomban fölkereste gróf Berchtold Lipót külügyminisztert, akivel hosszasan tanácskozott, hogy megállapodjék az ellenzék által a szerdai ülésen előterjesztendő interpellációkra adandó válaszok dolgálam. Bécsi jelentések a miniszterelnök utazását összefüggésbe hozzák a külpolitikai eseményekkel s ezekkel szerben a monarkia magatartásával, amire nézve mind a két kormánynak a hozzájárulására szükség van. Tisza István Bécsbe érkezése alkalmából felmerült az a hír is, hogy közös miniszteri tanácskozás lesz, efelől azonban intézkedés nem történt. Azt is jelentik, hogy Tisza útja kapcsolatos volt a kormánynak külügyi vonatkozásban kilátásba helyezett interpellációkra adandó válaszokkal. Tisza válaszában foglalkozni fog azokkal a jelenségekkel, amelyek a múlt heti közös minisztertanács alkalmával a vizsgálatot illetőleg fölmerültek és most már állítólag részletesebb nyilatkozatokra lesz felhatalmazása. Tisza kedden éjjel visszaérkezett Budapestre. A képviselőház szerdai ülésén az ellenzék hat interpellációt terjeszt elő. A bejelentett interpellációk közül Szmrecsányi György a szerajevói összeesküvés tárgyában, Apponyi Albert a szerb mozgalom tárgyában, Polónyi Dezső a Szerbiában élő magyar alattvalók biztonságáról, Mezőssy Béla a boszniai kormányzatról, Huszár Károly a villamos elgázolások ügyében. A hatalmas teremben, a sok-sok étel előtt egyedül üldögélő zavart, kopott kis öreg olyan furcsa látvány volt, hogy a szolga nem tudta megállni mosolygás nélkül és jóakarólag biztatta: — Azért csak tessék hozzálátni. Tessék csak enni. Van itt bőven . . . Az arezzói varga fölnézett. Egyenest a szolga szemébe. És tekintete olyan kemény volt, mint olykor a fiáé. A szolga nem is bírta ezt a tekintetet. Eloldalgott. És magára hagyta a poros, rongyos öreget. Az pedig széjjelnézett. Végigjártatta a szemét az óriás, pompás termen, amely akkora volt, hogy szinte törpének érezte benne magát. Aztán a terített nagy asztalra, a sok finom, eddig soha nem látott ételre esett a tekintete . . De bár az éhség égette a gyomrát, most — csodálatosan — semmi ingerlőt sem talált a lakoma csábító fogásaiban. Semmit sem kívánt meg belőlük. Hogy ő most egyedül üljön ennél az asztalnál és egyedül egyen? Eleget ült már egyedül asztalnál, szegényes ebédeit esztendők óta ig vette végig, egyedül, hallgatagon, senkivel szót sem váltva, mert hogy nem is volt senkije, társa, az ebédeinél. És most itt is így legyen ? A fia házában is? Itt is egyedül legyen folyvást? Mintha vipera csípte volna meg, felugrott az asztaltól, amelyet — hirtelen mozdulatában — meglökött a könyökével. A könyöke talán sajgott is belé. De azt, hogy meglökte az asztalt, nem innen vette észre, hanem mert a pénzes zacskó — tele aranynyal — halkan megcsördült. Óváry Ferenc a Zsófia-gyermekszanatórium ügyeiről szól s ekként az első négy interpelláció kívánja meg Tisza nyilatkozatát. A munkapárti klubban úgy tudják, hogy Tiszának ezúttal sem lesz módjában, hogy részletes és határozott fölvilágosításokat adjon az ellenzéki politikusok kérdéseire. Báró Burián István szerepéről a következő fölvilágosítást kaptuk: — őfelségének elhatározása az, hogy Bosznia és Hercegovina kormányzatát kiveszi Bilinski és Potiorek rendelkezése alól. Bilinskit kitűnő közös pénzügyminiszternek tartják, de bosnyák politikája megbukott: a fináncpolitikus trialista álmodozásai tragikus eredményre vezettek. Potiorek kiváló katona s mint hadseregfelügyelő nagyszerűen intézi a katonai ügyeket, ámde mint tartományi kormányzó teljesen Bilinski hatása alatt volt s a dolgok nem értése folytán mérhetetlen hibákat követett el. Azok, akik Bilinski és Potiorek pozícióit ezzel az érveléssel védeni akarják, azt az eszmét vetették föl, hogy egy időre vonják ki a bosnyák ügyek intézését a közös pénzügyminiszter hatásköre alól, a szerajevói hadseregfelügyelőségtől a tartományi kormányzói méltóságot válasszák el és császári és királyi biztosra bízzák a tartományok kormányzatát. Ha ez a terv megvalósul, előreláthatólag báró Burián István lesz a királyi biztos. A terv mindenesetre komoly s különösen figyelemreméltó azért is, mert míg a közös pénzügyminiszter a delegációnak felelős, addig, a királyi biztos a két állam ellenőrzése nélküli intézné a bosnyák-hercegovinai kormányzás ügyeit. (Saját tudósítónktól.) Gróf Tisza István miniszterelnök a keddi napot Bécsben töltötte, ahol gróf Berchtold Lipót külügyminiszterrel és báró Burián Istvánnal tárgyalt. Míg a munkapárton azt híresztelték, hogy Tisza nem mehetett Ischlbe . Burián a magyar kormány nevében tett előterjesztést őfelségének, az események megerősítik a Pesti Napló értesülését, hogy a király Burián Istvánt a boszniai ügyekben hallgatta meg, s Tiszával csak most közölték az események folytán előálló változások és intézkedések tervét. Tisza utazásáról még hétfőn este se nyilatkozott, félhivatalosan se tettek róla jelentést és a kormány egyes tagjai csak a képviselőház ülésén tudták meg a miniszterelnök utazását. Tisza titkára, dr. Latinovits Endre kíséretében reggel érkezett Bécsbe, ott a Magyar Házban szállott meg és a délelőtt folyamán meglátogatta báró Burián Istvánt, aki Ebben a pillanatban az egyik szolga félrehúzta a nagy, nehéz keleti szőnyeget, amely az ajtó helyén lógott és alázatosan jelentette: — Eccelenza, a küldöttség, az éremmel. Mosolyogva, büszkén állt föl Aretino. — Látod apám — mondta — olyan nagyember lett a te fiad, hogy érmet vernek róla, mint valami római császárról. Ott van a képem az aranyérmen, amint trónuson ülök és fejedelmek adóznak nekem alázatossággal. Most hozza a küldöttség, hogy ünnepiesen átadja nekem. Azzal már indult is. De az ajtóból még visszaszólt :— Várj meg. Nem tart sokáig az egész ceremónia ... És elment, kevély léptekkel, fejét magasra emelve. Az arezzói vén varga pedig ottmaradt, ülve, a nagy terített asztalnál, amelynek fejedelmi étkeit még meg sem kóstolhatta. Ha akarja, hát végigeheti az egész lakomát, amelynél itthagyta a fia, mielőtt még hozzáfogtak volna . . . Van itt minden jó. Csupa olyan fogás, amiről csak mesékben hallott, de amelyeket még soha szájához nem vitt. Nézte, nézte a sok ételt, de egyikhez sem nyúlt volna hozzá, így telt el néhány perc, mikor az egyik szolga visszajött és ünnepiesen jelentette : _ Messer Pietro Aretino üzeni, hogy el kellett mennie. A küldöttség diszlakomára hivta meg és csak éjféltájt kerülhet haza. A kis, töpörödött vén emberke még mindég ott ült az óriási asztal mellett, amely rosa tömérdek fejedelmi fogás alatt. A Le Temps bécsi levelezője érdekes rész-zleteket közöl a legutóbbi bécsi közös miniszteri tanács lefolyásáról. A levelező szerint, aki garantálja hírforrása megbízhatóságát, az értekezleten egyáltalán nem uralkodott az az egyértelműség, amiről a bécsi lapok számoltak be, hanem ellenkezőleg, heves vitatkozásnak volt színhelye, amely Krobatin közös hadügyminiszter és Bilinski közös pénzügyminiszter között zajlott le. Berchtold közös külügyminisz- ternek és Stürgkh osztrák miniszterelnöknek Szájában keserűre vált a nyál, amint odanézett. Már a pénztől is undorodott. Pedig ha neki csak a fele pénze is volna, amennyi arany ebben a kis bőrzacskóban lehet...! Mennyi borjúbőrt vehetne... És milyen jól menne akkor az 5 kis vargaműhelye, otthon, Arezzóban. Most, hogy eszébe jutott Arezzo, egyszerre végtelenül egyedül érezte itt magát. Most már a levegő is fojtogatta itt . . . Egyedül legyen itt is örökké? És koldus legyen a fia palotájában? Rá se nézett többé a pénzre. Fogta kis batyuját és kisomfordált a palotából. De nem az oszlopos, márványlépcsős főbejáró felől, hanem hátulról, a rozoga kerti ajtón át. Onnan jóideig gyalogszerrel is elbandukolhat a szűk utcácskákban, amíg aztán talál egy olyan gondolást, aki olcsó pénzért tovább viszi. Föllélegzett, amikor végre kijutott a fia házából . . . ... És alkonyatkor, amikor a díszlakomán, melyet Venezia népe rendezett a nagy és hírneves Messer Pietro Aretino tiszteletére, Sansovino csengő hangon olvasta föl ódáját: Pdirete i! Signor Pietro Aretino Cantar in quel suo bravó primo stílé. Che gli diede il cognome di divirto, az ünnepelt, félelmetes nagyúr, Aretino, csak arra gondolt, hogy ezt most a dogó is hallja, aki ott ül mellette. Ezalatt pedig egy kis, összetöpörödött, öreg emberke, az arezzói varga, lassan baktatott már a fehér poros nadovai országúton. Vissza se nézett...