Pesti Napló, 1914. december (65. évfolyam, 303–332. szám)

1914-12-16 / 318. szám

—­­ — Budapest, SZczCDI P­ESTI NAPLÓ ' december­re­­318. számj­z ben hetekig megszállva tartott. Már az első üt­közetekben kitűnt a lengyel légió katonai fö­lénye az oroszok fölött. Pilsudski nem is tágí­tott addig, amig a túlnyomó orosz haderő kö­zeledtére a józan ész nem parancsolta a vissza­vonulást, ő maga azonban az utóvéddel még egy fél napig Kielcében maradt, hogy a len­gyel lakosság élelmiszeradományait elszállít­tassa. Alig vonult vissza a Visztulán, egy ga­líciai határmenti községbe, újra előrenyomult a Visztula balpartján, átkelt a folyón és sú­lyos veszteségeket okozott az orosz előör­­töknek.­­A galíciai lengyelek körében óriási lelke­sedést keltett a régió hősiessége. Az összes po­litikai pártok összefogtak s a­ különböző poli­tikai irányt követő képviselők összegyűltek augusztus 16-án Krakóban és megalakították a nemzeti komitét, amelynek az volt a fel­adata, hogy önkénteseket toborozzon a légió számára és pénzt gyűjtsön a lengyel ifjak fel­fegyverezésére. Pilsudskit a hadvezetőség ez­redesi rangra emelte. Az ő lövészei alkották a légió első ezredét. Nemsokára megalakult a második, majd a harmadik lengyel ezred is. Az első ezred osztrák-magyar és német csapatokkal együtt ismételten benyomult Orosz-Lengyelország szívébe, ahol minden tekintetben, de különösen a felderítő szolgá­lat terén kitüntette magát. A második és har­madik ezredet Magyarországra küldték, ahol Durski altábornagy parancsnoksága alatt si­keresen közreműködtek az oroszok kiűzé­sében. A három lengyel ezred a háború első napjától kezdve tűzben állt és minden tekin­tetben kivívta a hadvezetőség és a reguláris csapatok elismerését. A legutóbbi időben új önkéntes zászlóaljat szerveztek Orosz-Len­gyelországban, különösen a sosnovicei és dombrovai szénmunkások közül. A sosnovicei és dombrovai szénművek áldozatául estek a háborúnak. Az új zászlóalj már át is esett a tűzkeresztségen Krzywoploty-nál, északnyu­gatra Krakótól és épp oly vitézül verekedett, mint a többi lengyel önkéntes csapat. A had­vezetőség, hogy elismerésének kifejezést ad­jon, kinevez­te Pilsudskit a légió brigadérosává. Ki kell emelni, hogy a légió legénységének a fele Orosz-Lengyelországból származik, a többi része osztrák és magyar állampolgár, akik nem tartoznak hadkötelezettség alá. A hadvezetőség ugyanis nem engedte meg, hogy, a katonakötelesek átléphessenek a légióba. Mindössze mintegy tíz tisztnek adták meg ezt a kivételes engedélyt. A lengyel légiótól még sokat vár a had­vezetőség. A lengyel lakosság mindenütt sze­retettel fogadja a hős légionistákat és rokon­szenvvel nézi a szövetséges csapatokat, ami kü­lönösen fontos, tekintettel arra, hogy a dön­tés az északi harctéren minden valószínűség szerint Orosz-Lengyelország területén fog tör­ténni. rwVWV^/W\"\Aj­AVIA/VVWW\A/VWWVwV\A Kérjük azokat a t. c. előfizetőin­­ket, akiknek előfizetése december 15-én lejárt, hogy a lap megrendelését minél előbb megújítani szíveskedjenek. Ji PESTI NJIPLÓ előfizetési ára a magyar korona országaiba, A­usztriába és Bosznia-Herczegovinába : Egy hóra 2.SO korona Negyedévre 3­2.— „ Fél évre ... — 16.— „ Egész évre 32.— „ a „Divatszalon"-nal együtt negyed­évre 1O korona SO fillér Hadbavonult előfizetőinknek pontosan szállítjuk a Pesti Naplót tar­­tózkodásuk helyére, ha a tábori posta számát az ezred nevét és számát, a századot kiadóhivatalunkkal közlik. A megmentett holttest írta: Klár Kornél Grn Zassavlca, november« Nocsajtól Radenkovics felé vezető út men­tén szűk földalatti lakásában, elől, egész az első rajvonalban­, komolyan néz maga elé egy szőke tüzér gyermek. Az iskola padjából egye­nesen a háborúba jött. Még csak 19 éves s olyan komoly, olyan szomorú. Pedig máskor vng, mosolygós. Ütegje pár kilométerre van mögötte, de onnan nem látni semmit. Csupa fa, csupa mo­csár itt minden, ő jött ki ide megfigyelőnek. Mellette a telefon és telefonistái. Így van a batterieval összekötve. A fedezékben levő tisz­tek, a legénység mind szótlan, szomorú. Némán tekintenek ki a lőréseken. Előttük és az ellen­séges sáncok között az alig 150 lépésnyi teret halottak borítják. Szürkés-kékes sávok a zöl­des-barnás mezőségen. Ott fekszenek egymás­mellett, úgy ahogy a golyó érte őket. Szakállas arcaikon megfagyott az elszántság.­­ Már két nagyja fekszenek ott. Az ellenség nem engedi összeszedni, eltemetni őket. Elől, alig pár lépésre a szerbek árkától egy fiatal hadnagy fekszik. A kis tüzér zászlós hosszan néz oda. Barátja volt. Ahogy a közös sors, a közös veszély két fiatal lelket pár óra alatt barátságban tud összefűzni. Ő is csak most hagyta el az iskolát. A háborúba mus­trálták ki. Víg volt, bátor volt. Most már két napja viaszsárga arccal ott fekszik a vizes gyepen, holtan. A nehéz üteg hatalmas ágyúi némán látják torkukat az ellenség felé. A legénység — csupa magyar gyerek, — nyugodtan heverész az ágyuk mellett. Sárgás-piros hervadó leveleiket már hullajtják az erdő fái, s egy-egy odarepü­l be a batterie árkába. Károgó varjak csapatok­ban szállnak fel észak felé; a lenyugvó napot el-elhomályosítja egy úszó felleg­ rongy. Belül­ről Szerbia belsejéből kelepelve siet hazafelé egy repülőgép. Nincs harci zaj s ha az ember nem csupán csak katonákat látna, azt hihetné, hogy vala­hol a Svábhegyen van. Beszélgetve, cigarettázva sétálgatunk az üteg mögötti úton. Egyik levelet olvas, másik újságot. Csendesen közeledik az est. A telefortista hívja az egyiket: — Hadnagy urat a telefonhoz kéreti a Fanniph ur! A zászlós beszél a rajvonalból. — Hadnagy úr! Van egy tervem! — Szervusz Grau. Halljuk! Mi az? — Tudod, mikor a roham volt itt, elesett szegény­­ hadnagy. A holtteste még ma is ott fekszik a szerb ceckingok előtt. Nem engedik elhozni. Küldtünk érte sanitécpat­rouillet vöröskeresztes zászlóval. Lelőtték őket. Kértük engedjék elhozni. Azt válaszolták: — Hát vigyétek, ha tudjátok ! — Hát te most mit akarsz?! Kért a roham előtt, ha el találna esni, küldjük el holttestét az anyjának, hogy otthon temethesse el. Megígértük neki. Ha nem adják a szerbek, el akarjuk lopni. — Ki? Te? — Arra akarnálak kérni, hogy ha sötét lesz, adjatok le egy „beiget". Előbb három lövést, szabályos időközökben. A negyedikkel várjatok addig, amig telefonálom hogy lehet? —Jelenteni fogom kívánságodat a ka­pitány úrnak. Aligha fog beleegyezni. Aki érte megy, a biztos veszélybe rohan. Okvetlen le­lövik. Az a szegény hadnagy már úgyis meg­halt, s a katonának legszebb temetője a csata­tér. Minden életre szükség van most, csak a közért szabad egyet is feláldozni. Gondoljátok meg a dolgot. Én jelenteni fogom. Várj a telefonnál! Megilletődve hallgatjuk kis bajtársunk tervét. Vakmerő, meggondolatlan gyermek. Biztosan ő akar elmenni érte. A rohamra is velük akart menni. Szigorú parancsra maradt csak vissza. Le kell beszélni róla. Meg kell tiltani neki. Más mehet, neki nem szabad. — A kapitány úr beleegyezett, — megy az üzenet, — szigorúan megtiltotta azonban, hogy személyesen részt vegy. Értetted? — Igen hadnagy úr. A káplárja fog menni. Nagyon szerette. Az megy érte. Egy óra múlva sötét az est. Felhangzik egy halk fütty. A futó árkokban fényes csil­lagok, kis villany­lámpák mozognak tova. Néma csendben áll készen az üteg. Egyik hadnagy a telefont szorongatja kezében, a másik az óráján számlálja a perceket. Akinek nincs dolga, hallgatva állja körül őket — Halló, Grau. Halló. Készen vagyunk. Megy a káplár? — Nem. Nem ő megy. Egy közlegény vállalkozott. Jöhet az első lövés. Kívülről, az ütegtől jelentik: — Erste Zug Fertig. — Zweite Zug Fertig. — Viertes. Egy lángkéve tör ki az ágyúcsőből, egy hatalmasat dördül, s azután hallani a golyó süvítését az erdő felett, a mocsár felett. A sö­tét égbolton egy villanás, egy nagy roppanás é­s az első golyó lecsapott. Számláljuk a perceket. Egy... kettő... három ... négy . . . — Drittes. Azután négy perc múlva: — Zweites. Kirepült a három gránát. Háromszor rengett meg a föld a küzdő rajvonalak lábai alatt. Aggódva nézünk egymás arcába­. Nem mondta senki, de mindnyájan tudjuk: most ment el az egyik gyermek, az élő, hogy paj­tását, a másik gyermeket, a meghaltat el­hozza. Az ő élete sem ér már többet, mint azé, aki elnémult ajkakkal, ki tudja hány sebből vérezve fekszik ott a szerb fedezékek előtt Lesz-e, aki az ő fiatal testét elhozza onnan? Van-e, aki imádkozik érte? Messze innen talán éppen most mondja ki nevét valaki s foglalja buzgó esti imájába. • Bujdosik a hold. Felleg mögül, felleg mögé rohan. Homályban hagyja a mértföl­dekre terjedő nagy, véres szinteret. Az est itt nem csendes. A csatatéren ritkán az. Amint a sötétség leszáll, elkezdődik egy pattogás-katto­gásszerű zaj. Az egymással szemben beásott ellenfelek nem bíznak egymásban. Jelzik egy­másnak, hogy vigyáznak, hogy ébren vannak. Egy-két fegyver csattanása erről is, arról is fe­lelget egymásnak. A csillagok félénken pislognak a hideg éjszakában, mintha a földön lejátszódó borzal­maktól remegnének. Észak felől egy sötét felhőtömeg siet eltakarni a holdat. Gyalogságunk sáncai előtt egy kis füzes van. Azon túl piszkos, sással, kákával benőtt mocsár. Azután egy kis mező jön az ellensé­ges sáncokig. A horvát baka kinéz a fedezék lőrésén, erőlteti a szemét. Mozgó alakot sejt túlnan. Egy villanás, egy csattanás, át­lőtt. Az árokban kettő-három szintén elsüti fegy­verét. A szerb gyalogosok is válaszolgatnak. Egyet-kettőt. Néha egyszerre több lövés dör­dül. A holdat eltakarja a felhő. Sejtelmes ár­nyak eltűnnek, barátot ,és ellenséget fekete sö­tétség vesz körül. Most mintha egyszerre megelevenedett volna a két szemközt álló sáncárok. Lövés lö­vés után dördül, sortüzek ropognak. Kevés szünettel folyton szól a fegyver. Tompa dobbanás hallik messziről. Azután fenn a levegőben előbb tompa, majd mind élesebb zúgás, sivitás. Ismert hang ez itt. Ágyúgolyó süvit át a jégen. Leér a földre, fel­csap a lángra, nagyot roppan, megreszket bele a föld. Egy ekrasit-gránát. Három-négy perc múlva újra jön egy, azután megint egy. Mint csacsogó gyermek, ha öregek be­szélnek, hallgat el a puskaropogás. Az ellen­ség behúzza magát az árok fenekére. Jól is­meri azt az üteget, mely ilyen üzeneteket küld. Ez a nehéz üteg Dapsy kapitány ágyúi. Ezek nem tréfálnak. Az ekrasitgránát robbanása irtóztató hang, mely megőrjíti a közelállókat, a robbanás helye egy mély kút, melyben vé­resen szétroncsolva temetkeznek el azok a sze­rencsétlenek, akik között lecsap

Next