Pesti Napló, 1914. december (65. évfolyam, 303–332. szám)
1914-12-16 / 318. szám
— — Budapest, SZczCDI PESTI NAPLÓ ' decemberre318. számjz ben hetekig megszállva tartott. Már az első ütközetekben kitűnt a lengyel légió katonai fölénye az oroszok fölött. Pilsudski nem is tágított addig, amig a túlnyomó orosz haderő közeledtére a józan ész nem parancsolta a visszavonulást, ő maga azonban az utóvéddel még egy fél napig Kielcében maradt, hogy a lengyel lakosság élelmiszeradományait elszállíttassa. Alig vonult vissza a Visztulán, egy galíciai határmenti községbe, újra előrenyomult a Visztula balpartján, átkelt a folyón és súlyos veszteségeket okozott az orosz előörtöknek.A galíciai lengyelek körében óriási lelkesedést keltett a régió hősiessége. Az összes politikai pártok összefogtak s a különböző politikai irányt követő képviselők összegyűltek augusztus 16-án Krakóban és megalakították a nemzeti komitét, amelynek az volt a feladata, hogy önkénteseket toborozzon a légió számára és pénzt gyűjtsön a lengyel ifjak felfegyverezésére. Pilsudskit a hadvezetőség ezredesi rangra emelte. Az ő lövészei alkották a légió első ezredét. Nemsokára megalakult a második, majd a harmadik lengyel ezred is. Az első ezred osztrák-magyar és német csapatokkal együtt ismételten benyomult Orosz-Lengyelország szívébe, ahol minden tekintetben, de különösen a felderítő szolgálat terén kitüntette magát. A második és harmadik ezredet Magyarországra küldték, ahol Durski altábornagy parancsnoksága alatt sikeresen közreműködtek az oroszok kiűzésében. A három lengyel ezred a háború első napjától kezdve tűzben állt és minden tekintetben kivívta a hadvezetőség és a reguláris csapatok elismerését. A legutóbbi időben új önkéntes zászlóaljat szerveztek Orosz-Lengyelországban, különösen a sosnovicei és dombrovai szénmunkások közül. A sosnovicei és dombrovai szénművek áldozatául estek a háborúnak. Az új zászlóalj már át is esett a tűzkeresztségen Krzywoploty-nál, északnyugatra Krakótól és épp oly vitézül verekedett, mint a többi lengyel önkéntes csapat. A hadvezetőség, hogy elismerésének kifejezést adjon, kinevezte Pilsudskit a légió brigadérosává. Ki kell emelni, hogy a légió legénységének a fele Orosz-Lengyelországból származik, a többi része osztrák és magyar állampolgár, akik nem tartoznak hadkötelezettség alá. A hadvezetőség ugyanis nem engedte meg, hogy, a katonakötelesek átléphessenek a légióba. Mindössze mintegy tíz tisztnek adták meg ezt a kivételes engedélyt. A lengyel légiótól még sokat vár a hadvezetőség. A lengyel lakosság mindenütt szeretettel fogadja a hős légionistákat és rokonszenvvel nézi a szövetséges csapatokat, ami különösen fontos, tekintettel arra, hogy a döntés az északi harctéren minden valószínűség szerint Orosz-Lengyelország területén fog történni. rwVWV^/W\"\AjAVIA/VVWW\A/VWWVwV\A Kérjük azokat a t. c. előfizetőinket, akiknek előfizetése december 15-én lejárt, hogy a lap megrendelését minél előbb megújítani szíveskedjenek. Ji PESTI NJIPLÓ előfizetési ára a magyar korona országaiba, Ausztriába és Bosznia-Herczegovinába : Egy hóra 2.SO korona Negyedévre 32.— „ Fél évre ... — 16.— „ Egész évre 32.— „ a „Divatszalon"-nal együtt negyedévre 1O korona SO fillér Hadbavonult előfizetőinknek pontosan szállítjuk a Pesti Naplót tartózkodásuk helyére, ha a tábori posta számát az ezred nevét és számát, a századot kiadóhivatalunkkal közlik. A megmentett holttest írta: Klár Kornél Grn Zassavlca, november« Nocsajtól Radenkovics felé vezető út mentén szűk földalatti lakásában, elől, egész az első rajvonalban, komolyan néz maga elé egy szőke tüzér gyermek. Az iskola padjából egyenesen a háborúba jött. Még csak 19 éves s olyan komoly, olyan szomorú. Pedig máskor vng, mosolygós. Ütegje pár kilométerre van mögötte, de onnan nem látni semmit. Csupa fa, csupa mocsár itt minden, ő jött ki ide megfigyelőnek. Mellette a telefon és telefonistái. Így van a batterieval összekötve. A fedezékben levő tisztek, a legénység mind szótlan, szomorú. Némán tekintenek ki a lőréseken. Előttük és az ellenséges sáncok között az alig 150 lépésnyi teret halottak borítják. Szürkés-kékes sávok a zöldes-barnás mezőségen. Ott fekszenek egymásmellett, úgy ahogy a golyó érte őket. Szakállas arcaikon megfagyott az elszántság. Már két nagyja fekszenek ott. Az ellenség nem engedi összeszedni, eltemetni őket. Elől, alig pár lépésre a szerbek árkától egy fiatal hadnagy fekszik. A kis tüzér zászlós hosszan néz oda. Barátja volt. Ahogy a közös sors, a közös veszély két fiatal lelket pár óra alatt barátságban tud összefűzni. Ő is csak most hagyta el az iskolát. A háborúba mustrálták ki. Víg volt, bátor volt. Most már két napja viaszsárga arccal ott fekszik a vizes gyepen, holtan. A nehéz üteg hatalmas ágyúi némán látják torkukat az ellenség felé. A legénység — csupa magyar gyerek, — nyugodtan heverész az ágyuk mellett. Sárgás-piros hervadó leveleiket már hullajtják az erdő fái, s egy-egy odarepül be a batterie árkába. Károgó varjak csapatokban szállnak fel észak felé; a lenyugvó napot el-elhomályosítja egy úszó felleg rongy. Belülről Szerbia belsejéből kelepelve siet hazafelé egy repülőgép. Nincs harci zaj s ha az ember nem csupán csak katonákat látna, azt hihetné, hogy valahol a Svábhegyen van. Beszélgetve, cigarettázva sétálgatunk az üteg mögötti úton. Egyik levelet olvas, másik újságot. Csendesen közeledik az est. A telefortista hívja az egyiket: — Hadnagy urat a telefonhoz kéreti a Fanniph ur! A zászlós beszél a rajvonalból. — Hadnagy úr! Van egy tervem! — Szervusz Grau. Halljuk! Mi az? — Tudod, mikor a roham volt itt, elesett szegény hadnagy. A holtteste még ma is ott fekszik a szerb ceckingok előtt. Nem engedik elhozni. Küldtünk érte sanitécpatrouillet vöröskeresztes zászlóval. Lelőtték őket. Kértük engedjék elhozni. Azt válaszolták: — Hát vigyétek, ha tudjátok ! — Hát te most mit akarsz?! Kért a roham előtt, ha el találna esni, küldjük el holttestét az anyjának, hogy otthon temethesse el. Megígértük neki. Ha nem adják a szerbek, el akarjuk lopni. — Ki? Te? — Arra akarnálak kérni, hogy ha sötét lesz, adjatok le egy „beiget". Előbb három lövést, szabályos időközökben. A negyedikkel várjatok addig, amig telefonálom hogy lehet? —Jelenteni fogom kívánságodat a kapitány úrnak. Aligha fog beleegyezni. Aki érte megy, a biztos veszélybe rohan. Okvetlen lelövik. Az a szegény hadnagy már úgyis meghalt, s a katonának legszebb temetője a csatatér. Minden életre szükség van most, csak a közért szabad egyet is feláldozni. Gondoljátok meg a dolgot. Én jelenteni fogom. Várj a telefonnál! Megilletődve hallgatjuk kis bajtársunk tervét. Vakmerő, meggondolatlan gyermek. Biztosan ő akar elmenni érte. A rohamra is velük akart menni. Szigorú parancsra maradt csak vissza. Le kell beszélni róla. Meg kell tiltani neki. Más mehet, neki nem szabad. — A kapitány úr beleegyezett, — megy az üzenet, — szigorúan megtiltotta azonban, hogy személyesen részt vegy. Értetted? — Igen hadnagy úr. A káplárja fog menni. Nagyon szerette. Az megy érte. Egy óra múlva sötét az est. Felhangzik egy halk fütty. A futó árkokban fényes csillagok, kis villanylámpák mozognak tova. Néma csendben áll készen az üteg. Egyik hadnagy a telefont szorongatja kezében, a másik az óráján számlálja a perceket. Akinek nincs dolga, hallgatva állja körül őket — Halló, Grau. Halló. Készen vagyunk. Megy a káplár? — Nem. Nem ő megy. Egy közlegény vállalkozott. Jöhet az első lövés. Kívülről, az ütegtől jelentik: — Erste Zug Fertig. — Zweite Zug Fertig. — Viertes. Egy lángkéve tör ki az ágyúcsőből, egy hatalmasat dördül, s azután hallani a golyó süvítését az erdő felett, a mocsár felett. A sötét égbolton egy villanás, egy nagy roppanás és az első golyó lecsapott. Számláljuk a perceket. Egy... kettő... három ... négy . . . — Drittes. Azután négy perc múlva: — Zweites. Kirepült a három gránát. Háromszor rengett meg a föld a küzdő rajvonalak lábai alatt. Aggódva nézünk egymás arcába. Nem mondta senki, de mindnyájan tudjuk: most ment el az egyik gyermek, az élő, hogy pajtását, a másik gyermeket, a meghaltat elhozza. Az ő élete sem ér már többet, mint azé, aki elnémult ajkakkal, ki tudja hány sebből vérezve fekszik ott a szerb fedezékek előtt Lesz-e, aki az ő fiatal testét elhozza onnan? Van-e, aki imádkozik érte? Messze innen talán éppen most mondja ki nevét valaki s foglalja buzgó esti imájába. • Bujdosik a hold. Felleg mögül, felleg mögé rohan. Homályban hagyja a mértföldekre terjedő nagy, véres szinteret. Az est itt nem csendes. A csatatéren ritkán az. Amint a sötétség leszáll, elkezdődik egy pattogás-kattogásszerű zaj. Az egymással szemben beásott ellenfelek nem bíznak egymásban. Jelzik egymásnak, hogy vigyáznak, hogy ébren vannak. Egy-két fegyver csattanása erről is, arról is felelget egymásnak. A csillagok félénken pislognak a hideg éjszakában, mintha a földön lejátszódó borzalmaktól remegnének. Észak felől egy sötét felhőtömeg siet eltakarni a holdat. Gyalogságunk sáncai előtt egy kis füzes van. Azon túl piszkos, sással, kákával benőtt mocsár. Azután egy kis mező jön az ellenséges sáncokig. A horvát baka kinéz a fedezék lőrésén, erőlteti a szemét. Mozgó alakot sejt túlnan. Egy villanás, egy csattanás, átlőtt. Az árokban kettő-három szintén elsüti fegyverét. A szerb gyalogosok is válaszolgatnak. Egyet-kettőt. Néha egyszerre több lövés dördül. A holdat eltakarja a felhő. Sejtelmes árnyak eltűnnek, barátot ,és ellenséget fekete sötétség vesz körül. Most mintha egyszerre megelevenedett volna a két szemközt álló sáncárok. Lövés lövés után dördül, sortüzek ropognak. Kevés szünettel folyton szól a fegyver. Tompa dobbanás hallik messziről. Azután fenn a levegőben előbb tompa, majd mind élesebb zúgás, sivitás. Ismert hang ez itt. Ágyúgolyó süvit át a jégen. Leér a földre, felcsap a lángra, nagyot roppan, megreszket bele a föld. Egy ekrasit-gránát. Három-négy perc múlva újra jön egy, azután megint egy. Mint csacsogó gyermek, ha öregek beszélnek, hallgat el a puskaropogás. Az ellenség behúzza magát az árok fenekére. Jól ismeri azt az üteget, mely ilyen üzeneteket küld. Ez a nehéz üteg Dapsy kapitány ágyúi. Ezek nem tréfálnak. Az ekrasitgránát robbanása irtóztató hang, mely megőrjíti a közelállókat, a robbanás helye egy mély kút, melyben véresen szétroncsolva temetkeznek el azok a szerencsétlenek, akik között lecsap