Pesti Napló, 1914. december (65. évfolyam, 303–332. szám)

1914-12-04 / 306. szám

10 Budapest, péntek PESTI NAPLÓ 1914. december 4. (306. szám.) NAPI HÍREK Az idő Csütörtökön változóan felhős, száraz és nappal — különösen a déli részeken — enyhe idő volt. Az éjjeli fagy többnyire gyengült. A hőmérséklet maximuma 12 C fok volt (Fiumében), a minimuma —13 C fok (Botfalun). Péntekre az időjárásbeni lényeges vál­tozás nem várható. Sürgöny-prognózis: Változás nem vár­ható. Merkur és Mars : A Pesti Napló csütörtöki napi hírei között van egy hír, amelynek ez a címe: Őrmesterből hadnagy. Az van benne elmondva, hogyan vi­tézkedett két őrmester, akiket azután vitézsé­gükért a király hadnagyokká léptetett elő. A két őrmester a csöndes polgári életben jóra­való kereskedő. — Kinevezésük bizonyítéka annak a mél­tánylásnak — ezzel fejezi be a hít a mondó­káját — amelylyel hadseregünk a legénység bátorságát is megjutalmazza. Kétségkívül, azt is bizonyítja a kinevezés. A hít írójának engedelmével a két kinevezés legérdekesebb momentumát azonban nem ab­ban látom, hogy hadseregünk a legénység bá­torságát is megjutalmazza (— a háború elejé­től kezdve bőségesen jutalmazzák ezt a bátor­ságot —) hanem abban, hogy megint kereske­dőket léptettek elő tisztekké. A harcok meg­indulása óta, ugyanis, ez a két kinevezés nem az első és nem a második, amikor kereskedők­nek a becsület mezején a tiszti kardbojtot nyúj­tották át. Ezek a kereskedői kinevezések in­kább azt bizonyítják, hogy hadvezetőségünk­nek kiváló érzéke van a tisztek megváloga­tásában. Mint annyi nagy fajsúlyú mondás, ez is Moltke agyában termett meg. Azt kérdezték tőle egyszer, milyen tulajdonságot kíván ő meg első­sorban a tiszttől — mire ő így válaszolt: — Hogy lásson és ítélni tudjon! Mikor béke idején a tiszteket kiválogatják, kissé bajos Moltke mértéke alá állítani őket. De háborúban nyomban nyilvánvalóvá válik, megérdemli-e valaki Moltke szerint, hogy tiszt legyen vagy sem. Majdnem mindegyik háború kisütötte néhány igen magasrangú katonáról, hogy voltaképpen pályát tévesztettek, mert sem látni, sem ítélkezni nem tudnak. Ha szem előtt marad Moltke elve — ame­lyet különben a világ minden hadvezére dog­maként vall — megvilágosodik hadvezetősé­günknek az az eljárása, hogy kereskedőket oly gyakran tiszti rangra emel. (Természetesen itt csak azokról a kereskedőkről van szó, akik­ a legénység sorában szolgáltak. Töméntelen sok kereskedő van, akiket már bélkében tartalékos tisztekké neveztek ki.­ Nincs talán még egy foglalkozás a kato­náén kívül, amely annyira megkövetelné a lá­tást és ítélőképességet, mint a kereskedőé. A gazdasági élet rendkívül nehéz terep. Szétágazó és összefutó vonalak szántják keresztül-kasul, törvényei súlyos problémák, meglepetései a legbeavatottabbat is zavarba tudja hozni. A kereskedőnek állandóan ezen a terepen kell manővereznie. Mennyire nyitva kell tartania szemét, hogy kell edzenie megfigyelőképességét és lélekjelenlétét, hogy lábai alatt a talajt soha el ne veszítse! Az ítélőképessége peddig úgy­szólván állandóan próbára van téve abban a kis birodalomban, amelyet ő szuverén módon igazgat. Az a kereskedő, aki nem tudja helyesen megítélni a konjunktúrákat, a vevőkörét, a­ személyzetét, csakhamar becsukhatja a bolt­ját. Minden kereskedő mottója ez: — Találd föl magad minden körülmé­nyek között, mert jaj neked, ha csak egyetlen körülmény akad, amelyre értelmetlenül bá­mulsz. Ebből ágazik ki a jó kereskedőnek az a talentuma is, amelyet önállóságnak neveznek. Attól a pillanattól fogva, hogy legelőször ki­nyitotta üzletét, megszokta, hogy önállóan in­tézkedjék, parancsokat osztoga­sso­n,­­dorgáljon s hogy cselekedeteinek következményeit viselje. A kereskedőnek számtalan emberrel van dolga s igy rengeteg emberismeretre tesz szert. Papon és orvoson kívül nincs senki, akinek módjában lenne az emberi lélek rejtelmeibe ugy belepil­lantani, mint ahogy neki van. A kereskedőnek súlyos viszonyok között is meg kell a lábán állania. Igen gyakran nem rózsából van az ő fejealja megvetve — ó, mennyire nem! Olyan helyzettel kell szembeszállnia, amely másnak az inába szakajtaná a bátorságát, ö kemé­nyen megáll a talpán, küzd, viaskodik, harcol, nem engedi magát legyőzni, száz pokollal is szembeszáll, míg a „jobb viszonyok" napja föl nem ragyog. A kereskedőnek gentlemannek kell lennie, ha a versenyben győztes akar ma­radni. Azo­k az apró tisztességtelenségek, ame­lyek régente a kereskedelemhez tapadtak, mind elenyésztek. Ma minden valamirevaló keres­kedő tudja, hogy ő jár a legjobban, ha üzle­tébe a vevő ezzel a gondolattal lép: — Ide megyek be, mert itt nemcsak áru, de becsület is van ... Gondoljunk ezek után arra, mit kívánt Moltke a katonatiszttől s mit kiván valóban a háborús élet a vezetőtől. ítélkező fejet, önálló­ságot, emberismeretet, a körülmények szétbo­gozásához való talentumot, parancsolni tudást, dirigálást, vezetést, példaadást, szívósságot, a kétségbeesés nem ismerését, a mostoha viszo­nyokkal való szembeszállást, makulátlan jel­lemet. Mindezek a tulajdonságok a kereskedő­ben kiváltképpen föllelhetők és ezért történik meg oly gyakran, hogy aki otthon posztót, vagy fűszert árult, a csatatéren pompás tiszti anyag­nak bizonyult. Valaha, persze, ez nem így volt. Hajdaná­ban ritkán találkozott Merkur és Mars. A mo­dern hadászat azonban éppen azokat az eré­nyeket kívánja meg, amelyekkel Merkur árasztja el kedveltjeit. NAPIREND: Naptár: Péntek, december 4. — Róm. ket.: Borbála sz. vt. — Protestáns: Borbála. — Görög-orosz: November 21. Boldogasszony felaj. — Izraelita: (5675) Kiszlev. 16. — A nap kel reggel 7 óra 30 perckor, nyugszik este 4 óra 8 perckor. — A hold két délután 5 óra 7 perckor, nyugszik reggel 9 óra 21 perckor. — A belgrádi győző. A hivatalos lap mai száma közli, hogy a király lovag Frank Libor gyalogsági tábornoknak, az 5. hadsereg parancsnokának, hadseregparancsnoki minő­ségben teljesített kiváló ténykedése elismeré­sein a Lipót-rend hadidiszítményes nagy­keresztjét díjmentesen adományozta. Csak rendkívüli esetben ad a király katonai szolgá­latok elismeréséül ilyen nagy kitüntetést, de senki sem érdemli meg ezt jobban, mint a belgrádi hős. Lovag Frank Liborius gyalogsági tábornok 1846-ban született Spalatóban. Elvégezte a bécs­újhelyi katonai akadémiát, fényes katonai pályáját a 21. vadászzászlóaljnál kezdte mint hadnagy. 1874-ben Krakóba helyezték át a 12. gyalogsági divízióhoz. Két évvel később­ a tiroli császárvadá­szokhoz osztották be szolgálattételre. Később a ve­zérkar operációs irodájában működött. Az okku­pációs hadjáratban báró Filippovich táborszernagy oldalán részt vett és a hadjárat után, 1879 május elsején vezérkari századossá lépett elő. A következő években több helyen teljesített szolgálatot, többek között Magyarországon is a katonai térképezésnél. 1887-ben vezérkari őrnagy, majd három évvel ké­sőbb alezredes lett és a harmincharmadik gyalog­ezredhez osztották be szolgálattételre. Ezredesi ki­nevezését 1892-ben kapta meg, 1896-ban átvette a laibachi 56. gyalogezred parancsnokságát. Az 1900. évi nagy hadgyakorlat idején Galgóczy tá­borszernagy vezérkari főnöke volt, a nyolc had­testből álló nyugati seregnél. N­áá­rom évvel később az 1. gyalogsági divízió parancsnokává nevezték ki Szerajevóba és ebben az állásában öt évig ma­radt meg, mikor Temesvárra került az ötödik had­test élére. 1910 tavaszán lovagi címet kapott és hadsereg felügyelővé nevezte ki a király. A most­tani háború megindulásakor őt bízták meg az egyik, Szerbia ellen operáló hadsereg vezetésével. Az ő nevéhez fűződnek a déli harctéren kivívott nagy diadalaink.­­ A török főkonzul felesége katonáinknak. Ahmet Hikmet bég budapesti török főkonzul fele­sége kedves sorok kíséretében értékes ajándékot küldött a harctéren küzdő katonáink részére Pekár Gyuláné, a hadikeztyű-műhely vezetője címére. A levél, amely felsorolja az ajándékokat (szőrmék, 24 hósapka, 24 csuklómelenítő, 24 térdvödör, a kö­vetkező: " * * - f. „Kedves Asszonyom! Nagyon kérem önt, fogadja el a mellékelt szerény ajándékokat, ame­lyeket a derék magyar katonák egyik őszinte török barátnője küld." A kedves ajándékot, amelyeknek hosszadal­mas kézimunkáit maga a főkonzulné készítette, elv juttatták az illetékes helyekre. — Magyarok és osztrákok. Míg a legelő­kelőbb német újság, a Vossische Zeitung épp a minap irt magasztaló cikket a magyar kato­nák vitézségéről, a bécsi lapok szinte követ­kezetesen letagadják, hogy magyar katonák is harcolnak a monarkia hadseregében s minden dicsőséget — amelyben pedig minden sovi­niszta túlzás nélkül mondhatjuk — rendesen nagy része van a magyar vitézek elszánt bá­torságának, kisajátítanak az „osztrák hadse­reg" számára. A történelmi idők forgatagában, amikor végre egymásra talált az osztrák és a magyar és a monarkia minden nemzetisége, nem sokat törődünk a bécsi sajtó kicsinykedé­sé­vel, annál kevésbbé, mert hiszen Ausztria népei, maguk az osztrákok, a legteljesebb mértékben elismerik a magyar katonák érde­meit és igaz lelkesedéssel, meleg szeretettel ünneplik őket minden kínálkozó alkalommal. De mindenesetre le kell szögezni a bécsi sajtó konok kicsinykedését, már csak azért is, mert példájával hasonló kicsinykedésre csábít olyan intézményeket is, amelyeknek érdekeit éppen a mi véreink védik meg a legvéresebb szu­ronyrohamokban. Legutóbb a bécsi kereske­delmi és iparkamarának jelent meg egy hábo­rús kiadványa, amelyben a bécsi sajtó példá­jára csak osztrák hadseregről, osztrák dicső fegyvertényekről stb. van szó. A budapesti ke­reskedelmi és iparkamara értesülve a bécsi kamara eljárásáról, sürgős átirattal fordult a kamarához, amelyben felkérte, hogy a jövőben vegye tekintetbe Magyarország közvéleményé­nek jogos érzékenységét.­­ A magyar kereskedelmi és iparkamarák ne­vében is megjelenik kétheten kimit 10.000 példány­ban ily háborús röpiv, a Magyar Vámpolitikai Köz­pont szerkesztésében — így szól az átirat — de mindig a legnagyobb lelkiismeretességgel ügyel­tünk arra, hogy a közös sikerek, mint ilyenek és nem csupán mint magyar eredmények tüntessenek fel, aminthogy e röpiveknek csak akkor van célja és létjogosultsága, ha azokban igazságok, még­pedig a mi közös igazságaink foglaltatnak. Teljességgel meg tadunk arról győződve, hogy a tisztelt Társ­kamarának nem szándéka Magyarország és a ma­gyar hadsereg létét s a magyar csapatok sikereit tagadásba venni. Sőt azt hisszük, hogy nézeteink abban a tekintetben is találkozhatnak, hogy a kö­zös hatalmas küzdelem­ a kettős monarchiának két országát egymáshoz közelebb hozni és közjogi vi­szonyunknak dualisztikus jellegét éppen ma kidom­borítani is hivatott. Teljes tudatában vagyunk an­nak, hogy nincs ingerenciánk a tisztelt Kamara publikációinak megszerkesztésére vonatkozó taná­csok adására, mégis a legutóbbi évek alatt mind­inkább szívesebbé váló kollégiális érintkezés alap­ján van szerencsénk a tisztelt Társkamarát felkérni, hogy a jövőben közvéleményünknek ily méltatlan­kodás­ra okot ne adjon. A bécsi kereskedelmi kamara ezek után bizonyára be fogja szüntetni a kicsinykedést, de a bécsi sajtó — aligha. Azt még a világ­háború sem tudta megváltoztatni. — Változások a honvédelmi minisztériumban. A kirá­ly­harasztosi Török Kálmán vezérőrnagyot, a honvédelmi minisztérium 2. osztályának vezető­jét, e minisztérium II. a) csoportjának és Belitska Sándor vezérkari testületi ezredest, a honvédelmi minisztérium 1. osztályának vezetőjét, e miniszté­rium I. csoportjának főnökévé nevezte ki. — A világháború okai. Rendkívül érdekes előadást tartott csütörtökön a Magyar Történelmi Társulat választmányi ülésén Angyal Dávid egye­temi tanár, a világháború okairól. — Anglia vérszomjas irigységgel nézi — úgy­mond — Németország kereskedelmének fejlődését és ezért akarja szétzúzni a német hatalmat. Anglia készsége nélkül Oroszország és francia szövetsége nehezebben szánták volna el magukat a mérkőzésre. Oroszország terjeszkedni akar Európában és Ázsiá­ban a jégmentes kikötőig és azon túl is. Franciaor­szág önmaga és a világ előtt ki akarja mutatni, hogy népességének hanyatlása ellenére vissza bírja szerezni azt a helyet Európában, melyet XIV. Lajos elfoglalt,­Japán,keleties fanatizmussal meg akart.

Next