Pesti Napló, 1914. december (65. évfolyam, 303–332. szám)
1914-12-01 / 303. szám
Budapest, sceda PESTI NAPLÓ 1914. december 14 (303. szám.) 9 A Kárpátokban A Pesti Napló tudósítójától Kárpáti harctér, november 29. Gyönyörű téli reggel volt, mikor katonai engedélylyel egy kórházvonatba szállva, fel a hegyek közé robogtunk. Az ég teljesen szürke, hatalmas gondködök ülnek a tájékon. Hideg szél süvit végig az Ung völgyében. A hegyoldal füvét, bokrait, fáit halálra csipte a dér. Hullanak a természet által százféle szinre festett sárgás-piros falevelek. Süvitve rohan velük a szél hegyeken, völgyeken át s mi a meleg vas- úti kocsiból elmerengve kérdezzük a velünk utazó katonatisztektől, hogyan birja el a katona a télnek fáradalmait — Minden megszokás dolga — mondja egy bécsi trénhadnagy s feleletiként rámutat az országúton haladó trén- és tüzérkatonákra. Hosszú sorokban trénszekerek, ágyuk, lovaskatonák vonulnak velünk parallel az országúton. Jó vastag köpenyegek, az arcra húzott hósapkák és nyakra csavart kendők alatt vígan integet a vonat felé a katonák fáradhatatlan csapata. Nem éreznek ezek hideget, nem bánnak fáradalmakat, a hegyekbe való masírozást csak mint egy téli kirándulást tekintik és fütyörészve, dalolva haladnak előre. Egymásután hagyjuk el a kis falvakat, melyeket az út mentén összetördelt néhány magános, kopasz fa és össze-vissza épült néhány rongyos viskó jelez. Szegényes házikók sápadt, szomorú lakói együtt bámészkodnak a bekvártélyozott katonákkal. Ahová nézünk, mindenütt katona. A vasúti állomások telve katonavonalakkal, az országutak masírozó gyalogosokkal, tüzérekkel, vágtató huszárokkal, tülkölő automobilokkal és százakra menő trénszekerekkel. Itt katonatábor lepi el a falut és pihenve várja a menázsit, amely hatalmas üstökben párologva fő, ott ulánusok abrakolják és tisztogatják lovaikat, amott a korcsma udvarán tüzértisztek csukaszürke fülvédővel diskurálnak és cigarettáznak s minden olyan természetesnek tűnik fel, mintha ez a rutén falu mindig katonák kaszárnyája lett volna. Le kell szállanunk, a vonat nem mehet tovább, a vonal el van zárva. Egy trénszekér vissz tovább, de előbb megismerkedünk a faluban állomásozó tisztekkel. Mind természetesnek találja, hogy piszkos korcsma padlóján, rutén szalmás viskó istállójában kell napokat töltenie. Az országúton feltűnik a Bazil-rendnek a hegyoldalba épített hatalmas zárdája. Minden ablakán katonák néznek ki, az udvar telve szekerekkel, autókkal, huszárlovakkal. Egyik oldalán vereskeresztes fehér lobogó leng. Kis határszéli városka. Rendezett, tiszta utcákkal, vízvezetékkel és járdával. Most a kép teljesen háborús. Az utcák telve katonákkal, az udvarok szekerekkel, lovakkal. Csak itt-ott látni néhány civil embert, akik nagy üzleteket csinálnak, mert a boltok legtöbbje zárva lévén, a kevés vállalkozó szellemű benlakó és idegen óriási forgalmat bonyolítanak le téli holmikban és élelmicikkekben. A legtöbb lakás üresen maradt, de mindenütt katonák kvártélyozták be magukat. S mindenütt rend, nyugalom van. Csak néha hangzik hol jobbról, a zempléni oldalról, hol balról, Tiha felől egy-egy ágyúdörgés, mely még az ablakokat is, megszegteti. Most a vonat felől vigan masírozó, éneklő csapat közeledik. Honvédek érkeztek meg és vonulnak be a kvártélyukba, hol gazdag menázsi várja őket. Derék magyar fiuk mindannyian, tisztjeik csodákat mesélnek róluk, a máramarosi és bukovinai gyönyörű harcokról... Kinézek az egyetlen, mindenféle egyenruhától tarkálló, füstös, alacsony vendéglő ablakán, hátam mögött német, magyar, szláv nóták dallama zsong, huszár, tüzér, ulánus, dragonyos, baka és szanitéc barátkozik itten savanyú bor mellett, künn pedig a naplementének aranyos sugaraiban sebesültek mennek a vonat felé. Hófehér kötésen keresztül látszik a sebnik piros vére. A sebesültek után szuronyos népfelkelők őrizete alatt hosszú sorokban foglyok következnek. Lomhán, nyugodtan lépked a több száz fogoly, némelyik pár órával előbb még talán vad tusában állott a most sebesült magyar bakával s íme, békésen mennek egymás mellett már, sőt megosztják maguk közt maradék dohányukat is. Vörös keresztes szekereken súlyosabb sebesülteket hoznak. Van köztük két tiszt is. Élénken érdeklődnek újság iránt és lelkesen beszélik el a zempléni határon történteket. Tüzérségünkről, gyalogsági rohamainkról csodákat mondanak, győzelmünket biztosra veszik, az orosz mindenütt visszavonul. Este lett. A hegyek mögött eltűnt a nap fénylő korongja. Vad szél zúg végig a vonat mentén. A kórházvonat mozdonya nagy pöfékeléssel indul lefelé. A hegyekben tábortüzek gyulladnak fel, néha-néha tompa ágyúdörej hallatszik, a perronon még szembetűnik három nemzeti viseletbe öltözött piros csizmás székely menyecske, kik férjüket keresik a hadbavonultak közt, azután csend lesz, csak a gép kattogása és pöfögése hallatszik a téli éjszakában ... II. IL wvywvw'A/'A^ywv^ws^vwwwwww Adtál uram esőt... Szégyen ide, szégyen oda, megvallom őszintén, amikor a búza és a liszt árának hatósági megállapításáról szóló tudósításokat olvastam, kissé elképedtem. Azt hiszem, nem én voltam az egyetlen, aki úgy képzelte ezt a hatósági ármegállapítást, hogy a kormány néhány rövid, kemény mondatban azt fogja mondani: mától fogva pedig a búza ennyibe, a liszt pedig ennyibe kóstál; aki a parancs ellen vét, ennyi és ennyi botot kap. Ehelyett hosszú, méteres rendeletek szedik paragrafusokba az ármegállapítást, a paragrafusok szakaszokra oszlanak, a szakaszok ismét pontokra esnek szét, a mesterszók sűrű rajokban húznak végig rajtuk s bizony-bizony nem ragyog le róluk az a világosság, amely valamilyen szöveget egyszeri olvasás, vagy hallás után érthetővé tesz. Persze, most már tudom, hogy az ármegállapítás nem olyan egyszerű, mint ahogy azt mi elgondoltuk. A paragrafusokra, pontokra, szakaszokra valóban szükség van, ha a maximális árnak nevezett bonyolult problémát könnyen gördülő kerekekre akarják fektetni. Az az elképedés azonban, amely a hatósági árszabás formájánál elfogott, csak fokozódott, amikor a rendelet lényegét kigöngyölték. Hatósági árszabáson józan eszű ember olyan intézkedést ért, amely a mesterségesen fölvert árakat a rendes, termelési költségek által megokolt szinte leszorítja. Máskülönben nem is lenne értelme annak, hogy a hatóság az ő acélkezével a kereslet és kínálat törvényét megbontsa. A mi kormányrendeletünk körülbelül húsz forintban szabta meg a búza és ehez képest a liszt árát. Húsz forintban! Aki valaha gazdával beszélt, tudja, milyen horribilis ár ez. Ha már nagyon szabadjára eresztette képzeletét a gazda, akkor mert álmodozni húsz forintos búzáról a holdban. A hatóság pedig most egyenesen kimondja, hogy ennyit még szabad követelni, de többet nem — a magyar földön. A közönség, amelynek bonyolult problémák iránt nincsen érzéke, érthetetlennek találja majd ezt az intézkedést, ő a hatóságtól védelmet várt az uzsora ellen. Védelem helyett a hatóság ezt válaszolta: — Az október végén divott uzsoraárakat nem szabad följebb hajtani... De hiszen október végén az élelmiszeruzsora már olyan arányokat öltött, hogy a fogyasztók csak azért nem ordítottak elkeseredésükben, mert bizonyosan remélték, hogy közel van a hatósági segítés. Az októberi és a novemberi uzsora között már nincsen nagy különbség, mert az októberben olyan fokot ért el, hogy azon jóval túl menni már nem igen lehet. Ha az ármegszabás közbe nem jön, a novemberi és a decemberi uzsoraárak között még kisebb lett volna a különbség. Az árak oly szédítő emelkedése, mint amilyennek októberig voltunk tanúi, többé meg nem ismétlődhetik, minthogy ezt a kiszívott és kiszipolyozott fogyasztó vásárlóképtelensége lehetetlenné teszi. Hol van tehát az ármegállapítás jótékony hatása, amikor az egyenesen uzsoraárakat szögez le? De még ezeket az árakat is Vogelfrei-é nyilvánítja, amikor kijelenti, hogy „a kicsinyben való eladásnál az eladó csak olyan árakat számíthat, amelyeik a megállapított legmagasabb áraknál nem aránytalanul magasabbak . .Lehetséges, hogy nem értem ezt a rendelkezést, de ha az az értelme, amit belőle magyarul írni és olvasni tudó ember kivesz, akkor az ármegállapítás éppen akkor veszíti el azt az ici-pici hatékonyságot, amit benne mikroszkópon esetleg fölfedezni lehet, amikor a legnagyobb szükség lenne rá, amikor a kisember áll az eladóval szemben. Keresik-kutatják, kinek használ, vagy árt az ármegállapítás. Gazdáknak? Malmoknak? Közvetítőknek? Ezt mi nem firtatjuk, noha éppenséggel nem lehetetlen, hogy a firtatás eredménynyel járna. Mi csak azt látjuk, ha a hatósági árszabás gépezete megindul, a közönség a kenyérért azért uzsoraárt fog fizetni. Csak a kenyérért? Nemcsak a kenyérért. A kenyérért hatóságilag megállapított uzsorát fog fizetni, Inig a többi múlhatatlanul szükséges cikkért annyit fog fizetni, amennyit elbír. A szén majdnem olyan elsőrendű szükségleti cikk, mint a kenyér. A burgonya is. A tej is. A zsír is. Talán m£g a tojás is. Mindezekre azt mondja a hatóság: — Semmi közöm hozzájuk. Birkózzék meg érettük a publikum a maga erejével az uzsorásokkal. Hát, mint tudjuk, birkózik is. A hideg verejték ül ki a homlokára kínjában, de birkózik. Mostanig a birkózáshoz az adott neki lelkierőt, hogy majd csak a porondra toppan a hatósági ármegállapítás és ez azután az egyenlőtlen küzdelmet az igazság javára billenti. A húsz forintos búzaár elhamvasztotta ezt a lelkierőt. Sőt valahogy az az érzés kerekedett felül, hogy a jó Isten mentsen meg bennünket a hatóságok további közbelépésétől. Nem lehetetlen, ugyanis, hogy a tej literjét húsz krajcárban, a burgonya kilóját tíz krajcárban és a tojás darabját tizenkét krajcárban állapítaná meg. NAPI HÍREK Az utolsó napsugár címmel új regény indul meg lapunk keddi számában. A bájos és rendkívül érdekes szerelmi regény szerzője egy kiváló norvég író, a lírai regény egyik legkülönb mestere, Knut Hamsur, akinek a neve minden ajánló szónál többet mond. Egy fiatal, az életben magára utalt nő lelkének tavaszát festi Az utolsó napsugár, egy leány szenvedélyes szerelmét, aki első szerelmi mámorában egy műveletlen, de daliás legény felé fordul, majd egy vándor színész alakja tölti be életét, hogy azután hű felesége legyen egy derék embernek. A szép leány lebilincselő múltját, életének fordulatos eseményeit féltő gonddal, sok szeretettel kíséri a regény elbeszélő hőse, az írós szívének kései szerelmét, amelyet a leány iránt maga is érez, s amely élete utolsó nagy emléke, utolsó napsugara, megható költészettel rejti áttetsző fátyol alá. Friss, színes, eredeti és föltétlen irodalmi értékű e regény. Leiró részeinek színpompája, hangulatfestéseinek őszintesége, művészete, cselekményének izgalmas érdekessége egyaránt magával ragadja az olvasót Külön élvezet Knut Hamsun pompás írói nyelve, amelyet a norvég eredetiből gondos fordítással iparkodtunk lehetőleg visszaadni. Bizton hisszük, hogy Az utolsó napsugárban igaz gyönyörűsége fog telni olvasóinknak". NAPIREND. Naptár: Kedd, december 1. — Róm. kat.: Eligiusz pk. hu. — Protestáns: Eligiusz. — Görög-orosz: November 18. Plátó út. — Izraelita: (5675.) Kiszlov. 18. — Nap kél reggel 7 óra 27 perckor, nyugszik este 4 óra 10 perckor. — Hold kél délután 2 óra 56 perckor, nyugszik reggel 6 óra 13 perckor-