Pesti Napló, 1915. augusztus (66. évfolyam, 212–242. szám)
1915-08-03 / 214. szám
asárnap PESTI NAPLÓ 1915. augusztus 1. 53 «M tíznapos harc Görze Toherdóért — J1 Pesti Napló haditudósítójától — Az Isonzó-hadseregfőhadiszállásán július végén (A hadisajtószállás engedélyével) Mint már az első Isonzo-csatában véghezvitt hiábavaló támadásaikkal, ugy a most tiz nap, tíz éjjel a doberdói fensikért és a görzi hídfőért folytatott támadásaikkal az olaszok háborújuknak tulajdonképeni célját akarták elérni: Triesztet a monarkiától elragadni. Az első csatában szenvedett ijesztően nagy veszteségeik hiábavalóak voltak, mert egyetlen lépéssel sem jutottak előrébb. Azt azonban megtanulták ellenségeink, hogy csak összes nehéz tüzérségüknek teljes összpontosításával érhetnek el esetleg eredményt, s olyan tanulság, amelyre példát mi adtunk a Gorlicénél és Tarnovnál vívott óriási májusi csatában. A második Isonzo-csatát is az összpontosított tüzérségi támadás jellemzi. Ennek előkészítésére pedig, az előző tizenegy hónaptól eltekintve, legújabb ellenségünknek még három teljes hét ideje volt. Már július 15-ikén érezhető volt az olasz tüzérség erősebb működése. Tizenhatodikára virradó éjjel több támadást kísérelnek meg a doberdói fensik ellen. Az egész fronton heves ágyútűz vezeti be a második isonzói csatát. Július 17-ikére virradó éjjel a Monte San Michele északi nyúlványa fölött — amely a görzi síkságot észak felé védi és így fontos támaszpontja csapatainknak — ellenséges repülőosztag jelenik meg. Állásaink előterére néhány bomba hull az ellenséges repülőgépekről, de kárt egyik sem okoz. Koromsötét az éjszaka. Hirtelen vakító világító rakéták repülnek fel állásainkból, ég felé meredő ütegeinknek megmutatják éjjeli nyugalmunkat zavaró légi ellenségeinket. Asrapnellek sivitva röpülnek fel az éj sötétjébe... és ismét néhány, bomba hull alá minden eredmény nélkül. Az Isonzo-front más részein is jelennek meg ez éjszaka ellenséges repülők. Ágyutüzünk ezeket is elkergeti és szürkületkor ismét tiszta felettünk az égbolt. Megkezdődik az eletséges támadás A felkelő nap borzalmas látványra tekint le az égről. Reggel hat óra óta az olasz tüzérség minden kaliberű ágyainak gyilkos tüzét küldi görzi állásainkra. A tüzelés délben éri el tetőpontját. A legnehezebb tüzérség lövi fedezékeinket és drótsövényeinket. Közben ellenséges gyalogság hatszoros rajvonalban nyomul előre és heves tüzelésünkben súlyos veszteségeket szenved. De az olaszok új sorokat, új zászlóaljakat küldnek előre, amelyek már elérik legelői lévő árkainkat. Itt azonban gépfegyvereink golyózápora fogadja őket. Helyenként kézitusa folyik minden talpalatnyi helyért és az olaszok kénytelenek visszavonulni. Mozsaraink golyói zúgva szelik át a levegőt és nemsokára öt olasz üteg tüzelése némul el. Másnap reggel az olaszok munkájukat ismét a görzi északnyugati front, a Podgora-szakasz, a doberdói fensik, Palazzo, Sciraussina, Re di Puglia, Vermigliano és Monfalconetől északra a Monte Cosici lövetésével kezdik. Mintha a pokol kutyái szabadultak volna ki, száz meg száz ágyú torka okádja a tüzet reggeltől délig szakadatlanul. Podgora ellen az olaszok tizenegyedik gyalogos hadosztálya intéz támadást. Énekelve, üvöltve jönnek állásaink felé, legelői a tisztek. Hősi pózban, látszólagos halálmegvetéssel, kivont kardokkal... A mieink, akik tizenegy hónapig voltak már háborúban, ötven lépésnyire engedik az ordítozó olaszokat és azután megnyitják a tüzelést ellenük. Az első lövésekre elesnek az elől jövő tisztek és altisztek. Erre a három zászlóalj vissza akar fordulni, de három újabb zászlóalj nem törődve puskatüzünkkel, visszafordítja őket és a támadás megújul. Bersaglieri zászlóaljak jönnek mostan az olasz tüzérség által félig összelőtt drótakadályaink közvetlen közelébe, de két ellentámadásunk visszaveti őket. Számtalan halottat, sebesültet és foglyot vesztenek. A sebesülteken megállapítják orvosaink és foglyok vallomásai is megerősítik, hogy a támadók valamennyien tökéletesen részegek voltak. Az egész tizenegyedik hadosztály minden katonája pálinkát kapott az elmúlt éjjel, hogy bátorságot szerezzen magának a rohamra. Küzdelem a doberdói fensikért Ugyanebben az időben, hajnaltól délig égető napfényben elkeseredetten küzdenek a doberdói fensik széléért. Az olasz támadások az Isonzó túlsó partjáról és a magaslat tövéből Schraussina állásunk ellen irányul, amelyet magyar honvédek védenek. Podgoránál nehéz ágyúikkal készítik elő az olaszok második támadásukat, amely délután négy órakor valóban meg is kezdődik. Ugyanakkor általános támadást intéznek a honvédek ellen Schraussinánál. Háromszor rohamoznak az elszánt olaszok. Két rohamuk összeomlik puskatüzünkben, a harmadik pedig borzalmas kézitusában végződik. A honvédek bajonettel, puskatussal, puszta ököllel pusztítják az ellenséget, megtanítják most az olaszokat arra, hogy féljenek tőlünk, úgy, amint északon az oroszok megtanultak tőlük félni. A Monte Cosibon, Monfalconetől északra is súlyos veszteségeket szenved az ellenség, úgy emberekben, mint a legkülönféle hadianyagban. Mint Schraussinánál a honvédek, úgy itt a vitéz stájerek verik vissza csodálatra méltó elánnal őket. De úgy látszik, az olaszok elszánt vállalkozási kedve, amely e napon oly végzetes volt rájuk, még nem hagyott alább. Az esti órákban ismét megszólalnak ágyúik az egész Isonzó-fronton. A Kíntől délre lévő terepen alpinok támadnak, de hamarosan visszaverik őket. Öt olasz- egy magyar-osztrák roham Ez július 19-ikén történt. Július 20-ikára virradó éjjel a Monte San Michelen folyt a harc. Ez az a hegy, amelyről mi észak felé a görzi síkságot, délfelé pedig a doberdói fensikhoz vezető utakat védjük. Késő este hatalmas ágyútűz védelme alatt egy olasz brigád nyomul előre a magaslat ellen. Négy eredménytelen roham után a kapott erősítéseikkel sikerült éjféltájban hős védőinket állásaik kiürítésére kényszeríteni. De nem sokáig örülhettek ezek birtokának. Néhány óra múlva, reggel négy óra tájban Boog vezérőrnagy addig tartalékban volt csapataival egyetlen ellenállhatatlan rohammal visszafoglalta az árkokat. Ez a roham úgy taktikailag, mint kivitelében a legfényesebb fegyvertények közé tartozik. Ez a fontos támaszpont a roham következtében ismét a mienk volt , és a mienk is fog maradni. A front másik részei, ahol az olaszok kisebb szakaszokon megvetették lábukat, a mieink oldaltámadással Sagradotól keletre visszavetik őket. Az ellenséges csapatok ismét menekülnek és közben elveszítik embereik kétharmadát. A mi zászlóaljaink — amelyeknek természetesen szintén voltak veszteségeik — összes előző állásaikat a front egész délnyugati szélén ismét tartják. A következő nap, július 21-ikén az olaszok kora reggel összpontosított, nehéz tüzérségi tömegtüzeléssel kezdik. Napközben előnyomulnak a Monte Cosici (a 113-as magaslat Selz és Monfalcone között) ellen, egészen Palazzoig és minden darabka földet vérrel váltva meg, estig, egészen állásaink közelébe küzdik magukat. A doberdoi fensik valóságos pokollá vált. Ott állnak katonáink tizenkét óra hosszat szakadatlan gránátesőben. Minden borzalom ellenére helytállanak és amikor öt kiválasztott olasz hegyizászlóalj abban a hiszemben, hogy állásainkat már régen kiürítettünk, rohamra indul, a mieink lángoló dühvel verik vissza őket. De a következő éjszaka sem pihenhettek katonáink: fényszórók világítják meg a hegyeket, erdőket, völgyeket és a közöttük lévő állásainkat. Éjfél után egy órakor az ellenség megkezdi a támadást Selznél és azután a hold kísérteties fényénél az egész fronton le Vermiglianoig. Kora reggelig elkeseredetten folyik a harc. tephessim lesz már, vége ennek a csatáitak?. Ellentámadás Július 22-ikén Schrauentól keletre csapataink elleni támadásba mennek át. Elkeseredetten, lángoló dühvel intéznek szuronyrohamot az ellenség sorai ellen és vad menekülésre kényszerítik azokat, összes régebbi állásaink ismét a miénk. Ugyanez szinte naprólnapra megismétlődik, mindig újabb áldozatokkal, újabb vérözönnel, de az olaszok egy talpalatnyi földdel sem jutnak előrébb. Podgora vidékén az olaszok folyton új erőket vetnek tűzbe. Tíz északolaszországi gyalogezred avatkozik be egymásután a csatába, a küzdelem immár két órája tobzódik akadályaink előtt, az ellenség néhol benyomul árkainkba, kézitusa folyik és végül is az olaszok húzzák a rövidebbet: nem tudnak helytállni, ha emberi ember ellen harcol. " Permanál, az Isonzo balpartján lévő erdős magaslaton, amely a görzi síkság felé néz, alpinok francia gyártmányú gázkonybákkal próbálkoznak. Ugyanúgy járnak, mint néhány nappal előbb egyik ezredük a Podaabotinen: oldalról támadó tüzérségünk segítségével visszaverik őket. Közben szakadatlanul lövi az olasz tüzérség a doberdoi fensikot és a görzi hídfőt. Legelső állásainkban, drótakadályainkon és azok mögött, minden másfajta akdályunknál, gránátok vájta tölcsérekben, aknamezőkön százával hevernek a holttestek, nem lehet el- temetni őket, nem lehet elhozni a szenvedő, halállal vívódó sebesülteket . . . Rettenetes és borzalmas e rémítő gránát- és kőesőben mégis biztos halálra itélt sebesültek hörgését és jajgatását hallgatni! . . . Új tartalékok a harcban Július 22-ikén, a csata hetedik napján, az olaszok újonnan harcbavetett tartalékod intéznek tömeges támadásokat az egész fronton. Hatalmas ágyútűz készíti elő rohamukat, de elhallgattatja őket két órára egy magasabb hatalom dörgése és villámlása: az ágyuk helyett az ég dörög és lehetetlenné tesz minden megfigyelést. Amikor kiderül, az emberek ide- lenn újből, irt£g nagyobb dühvel kezdik el... Ezen a napon az ellenség a Potsabot ellen intéz támadást, de eredmény nélkül. Éppen úgy meghiúsítják a dalmát honvédek leggyűlöltebb ellenségük előnyomulását Podgora előterén. Ismét százával borítják a friss nyillák a sziklákat és szakadékokat. Az ellenség támadást intéz még Podcano—Schraussina, továbbá Selz—Vermigliano között és a Monte Costici ellen, de mindenütt egy az eredmény: borzalmas veszteség. Különösen heves harc folyik a Kín-vidéken, az Isonzo-front északi részén-. Éjjel-nappal tartanak itt a harcok. Július 24-ikén már észrevehető tisztán az olasz támadások eredménytelensége magukon, a támadásokon, a viszonylagos könnyedségen, amelylyel a görzi hídfő, a podgorai magaslatok és a doberdói fensík északnyugati frontjai ellen intézett támadásokat visszaverik. Éjjeli támadások sincsenek már és a háború leg-borzalmasabb formája, a közelharc is szünetel néhány óráig. Lelz környékén hevesebbek még a harcok és az ellenség néhány árkunkba be-hatol. Éjfélkor, amikor éppen hatalmas vihar vonul el állásaink felett, a mieink megtámadják az olaszokat és ismét kikergetik őket az árkokból. A Kun-vidéken véget ér a majdnem huszonhat óra hosszat tartó harc; a gyalogság, amely már a Kárpátokban emlékezetes huszári bravúrokat végzett, teljesen visszaveri az új ellenséget. Július 24-ikén, — csodálatos dolog, — nem történt gyalogsági támadás, „csak" a tüzérség küldötte át üvöltő, sivító lövedékeit. A következő éjszaka azonban az olaszok ismét kétségbeesetten támadják a doberdói fensik szélén levő állásainkat, támadásaik örökös célját. Három ezredüket, anélkül, hogy azok a legcsekélyebb területet is nyerték volna, megtizedeltük. És ez még csak a bel vezetése volt annak a támadásnak, amelyet az olaszok 25-ikén kora reggel intéztek a fensik ellen. Az eddig harcbavetett olasz támadó csapatok helyébe, mivel ezek idegei teljesen kimerültek, új, a fronton még egyáltalában nem volt csapatokat küldenek. Az új divíziók természetesen pihent erővel és, szinte szenvedélyes hevességgel támadnak."