Pesti Napló, 1915. augusztus (66. évfolyam, 212–242. szám)

1915-08-03 / 214. szám

asárnap PESTI NAPLÓ 1915. augusztus 1. 53 «M tíznapos harc Görze T­oherdóért — J1 Pesti Napló haditudósítójától — Az Isonzó-hadsereg­­főhadiszállásán július végén (A hadisajtószállás engedélyével) Mint már az első Isonzo-csatában véghez­vitt hiábavaló támadásaikkal, ugy a most tiz nap, tíz éjjel a doberdói fensikért és a görzi hídfőért folytatott támadásaikkal az olaszok háborújuknak tulajdonképeni célját akarták elérni: Triesztet a monarkiától elragadni. Az első csatában szenvedett ijesztően nagy veszte­ségeik hiábavalóak voltak, mert egyetlen lé­péssel sem jutottak előrébb. Azt azonban meg­tanulták ellenségeink, hogy csak összes nehéz tüzérségüknek teljes összpontosításával érhet­nek el esetleg eredményt, s olyan tanulság, amelyre példát mi adtunk a Gorlicénél és Tar­novnál vívott óriási májusi csatában. A máso­dik Isonzo-csatát is az összpontosított tüzér­ségi támadás jellemzi. Ennek előkészítésére pedig, az előző tizenegy hónaptól eltekintve, legújabb ellenségünknek még három teljes hét ideje volt. Már július 15-ikén érezhető volt az olasz tüzérség erősebb működése. Tizenhatodikára virradó éjjel több támadást kísérelnek meg a doberdói fensik ellen. Az egész fronton heves ágyútűz vezeti be a második isonzói csatát. Július 1­7-ikére virradó éjjel a Monte San Michele északi nyúlványa fölött — amely a görzi síkságot észak felé védi és így fontos támaszpontja csapatainknak — ellenséges repülőosztag jelenik meg. Állásaink előterére néhány bomba hull az ellenséges repülőgépek­ről, de kárt egyik sem okoz. Koromsötét az éjszaka. Hirtelen vakító világító rakéták re­pülnek fel állásainkból, ég felé meredő üte­geinknek megmutatják éjjeli nyugalmunkat zavaró légi ellenségeinket. A­­srapnellek sivitva röpülnek fel az éj sötétjébe... és ismét néhány, bomba hull alá minden eredmény nélkül. Az Isonzo-front más részein is jelennek meg ez éjszaka ellenséges repülők. Ágyutüzünk ezeket is elkergeti és szürkületkor ismét tiszta felet­tünk az­ égbolt. Megkezdődik az el­et­séges támadás A felkelő nap borzalmas látványra tekint le az égről. Reggel hat óra óta az olasz tüzér­ség minden kaliberű ágyainak gyilkos tüzét küldi görzi állásainkra. A tüzelés délben éri el tetőpontját. A legnehezebb tüzérség lövi fede­zékeinket és drótsövényeinket. Közben ellen­séges gyalogság hatszoros rajvonalban nyomul előre és heves tüzelésünkben súlyos vesztesé­geket szenved. De az olaszok új sorokat, új zászlóaljakat küldnek előre, amelyek már el­érik legelői lévő árkainkat. Itt azonban gép­fegyvereink golyózápora fogadja őket. Helyen­ként kézitusa folyik minden talpalatnyi helyért és az olaszok kénytelenek vissza­vonulni. Mozsaraink golyói zúgva szelik át a levegőt és nemsokára öt olasz üteg tüzelése némul el. Másnap reggel az olaszok munkáju­kat ismét a görzi északnyugati front, a Pod­gora-szakasz, a doberdói fensik, Palazzo, Sciraussina, Re di Puglia, Vermigliano és Mon­falconetől északra a Monte Cosici lövetésével kezdik. Mintha a pokol kutyái szabadultak volna ki, száz meg száz ágyú torka okádja a tüzet reggeltől délig szakadatlanul. Podgora ellen az olaszok tizenegyedik gyalogos hadosztálya intéz támadást. Éne­kelve, üvöltve jönnek állásaink felé, legelői a tisztek. Hősi pózban, látszólagos halálmegve­téssel, kivont kardokkal... A mieink, akik ti­zenegy hónapig voltak már háborúban, ötven lépésnyire engedik az ordítozó olaszokat és azután megnyitják a tüzelést ellenük. Az első lövésekre elesnek az elől jövő tisztek és altisz­tek. Erre a három zászlóalj vissza akar for­dulni, de három újabb zászlóalj nem törődve puskatüzünkkel, visszafordítja őket és a táma­dás megújul. Bersaglieri zászlóaljak jönnek mostan az olasz tüzérség által félig összelőtt drótakadályaink közvetlen közelébe, de két el­lentámadásunk visszaveti őket. Számtalan ha­lottat, sebesültet és foglyot vesztenek. A se­besülteken megállapítják orvosaink és foglyok vallomásai is megerősítik, hogy a támadók va­lamennyien tökéletesen részegek voltak. Az egész tizenegyedik hadosztály minden kato­nája pálinkát kapott az elmúlt éjjel, hogy bá­torságot szerezzen magának a rohamra. Küzdelem a doberdói fensikért Ugyanebben az időben, hajnaltól délig égető napfényben elkeseredetten küzdenek a doberdói fensik széléért. Az olasz támadások az Isonzó túlsó partjáról és a magaslat tövé­ből Schraussina állásunk ellen irányul, amelyet magyar honvédek védenek. Podgoránál nehéz ágyúikkal készítik elő az olaszok második tá­madásukat, amely délután négy órakor való­ban meg is kezdődik. Ugyanakkor általános támadást intéznek a honvédek ellen Schraussi­nánál. Háromszor rohamoznak az elszánt ola­szok. Két rohamuk összeomlik puskatüzünk­ben, a harmadik pedig borzalmas kézitusában végződik. A honvédek bajonettel, puskatussal, puszta ököllel pusztítják az ellenséget, megta­nítják most az olaszokat arra, hogy féljenek tőlünk, úgy, amint északon az oroszok meg­tanultak tőlük félni. A Monte Cosib­on, Mon­falconetől északra is súlyos veszteségeket szen­ved az ellenség, úgy emberekben, mint a leg­különféle hadianyagban. Mint Schraussiná­nál a honvédek, úgy itt a vitéz stájerek verik vissza csodálatra méltó elánnal őket. De úgy látszik, az olaszok elszánt vállalkozási kedve, amely e napon oly végzetes volt rájuk, még nem hagyott alább. Az es­ti órákban ismét megszólalnak ágyúik az egész Isonzó-fronton. A Kíntől délre lévő terepen alpinok támadnak, de hamarosan visszaverik őket. Öt olasz- egy magyar-osztrák roham Ez július 19-ikén történt. Július 20-ikára virradó éjjel a Monte San Michelen folyt a harc. Ez az a hegy, amelyről mi észak felé a görzi síkságot, délfelé pedig a doberdói fen­sikhoz vezető utakat védjük. Késő este hatal­mas ágyútűz védelme alatt egy­ olasz brigád nyomul előre a magaslat ellen. Négy ered­ménytelen roham után a kapott erősítéseik­kel sikerült éjféltájban hős védőinket állásaik kiürítésére kényszeríteni. De nem sokáig örülhettek ezek birtokának. Néhány óra múlva, reggel négy óra tájban Boog vezér­őrnagy addig tartalékban volt csapataival egyetlen ellenállhatatlan rohammal vissza­foglalta az árkokat. Ez a roham úgy taktikai­lag, mint kivitelében a legfényesebb fegyver­tények közé tartozik. Ez a fontos támaszpont a roham következtében ismét a mienk volt , és a mienk is fog maradni. A front másik ré­szei, ahol az olaszok kisebb szakaszokon megvetették lábukat, a mieink oldaltámadás­sal Sagradotól keletre visszavetik őket. Az ellenséges csapatok ismét menekülnek és közben elveszítik embereik kétharmadát. A mi zászlóaljaink — amelyeknek természete­sen szintén voltak veszteségeik — összes előző állásaikat a front egész délnyugati szé­lén ismét tartják. A következő nap, július 21-ikén az ola­szok kora reggel összpontosított, nehéz tü­zérségi tömegtüzeléssel kezdik. Napközben előnyomulnak a Monte Cosici (a 113-as ma­gaslat Selz és Monfalcone között) ellen, egé­szen Palazzoig és minden darabka földet vér­rel váltva meg, estig, egészen állásaink kö­zelébe küzdik magukat. A doberdoi fensik va­lóságos pokollá vált. Ott állnak katonáink tizenkét óra hosszat szakadatlan gránáteső­ben. Minden borzalom ellenére helytállanak és amikor öt kiválasztott olasz hegyizászlóalj abban a hiszemben, hogy állásainkat már régen kiürítettünk, rohamra indul, a mieink lángoló dühvel verik vissza őket. De a követ­kező éjszaka sem pihenhettek katonáink: fényszórók világítják meg a hegyeket, erdő­ket, völgyeket és a közöttük lévő állásainkat. Éjfél után egy órakor az ellenség megkezdi a támadást Selznél és azután a hold kísérteties fényénél az egész fronton le Vermiglianoig. Kora reggelig elkeseredetten folyik a harc. tephessim lesz már, vége enn­ek a csatáitak?. Ellen­támadás Július 22-ikén Schrauentól keletre csapa­taink elleni támadásba mennek át. Elkesere­detten, lángoló dühvel intéznek szuronyroha­mot az ellenség sorai ellen és vad menekü­lésre kényszerítik azokat, összes régebbi állá­saink ismét a miénk. Ugyanez szinte napról­napra megismétlődik, mindig újabb áldoza­tokkal, újabb vérözönnel, de az olaszok egy talpalatnyi földdel sem jutnak előrébb. Podgora vidékén az olaszok folyton új erőket vetnek tűzbe. Tíz északolaszországi­ gyalogezred avatkozik be egymásután a csa­tába, a küzdelem immár két órája tobzódik­ akadályaink előtt, az ellenség néhol benyo­mul árkainkba, kézitusa folyik és végül is az­ olaszok húzzák a rövidebbet: nem tudnak helytállni, h­a ember­i ember ellen harcol. " Permanál, az Isonzo balpartján lévő er­dős magaslaton, amely a görzi síkság felé néz, alpinok francia gyártmányú gázkonybák­kal próbálkoznak. Ugyanúgy járnak, mint néhány nappal előbb egyik ezredük a Poda­abotinen: oldalról támadó tüzérségünk se­gítségével visszaverik őket.­­ Közben szakadatlanul lövi az olasz tü­zérség a doberdoi fensikot és a görzi hídfőt. Legelső állásainkban, drótakadályainkon és azok mögött, minden másfajta akdályunknál, gránátok vájta tölcsérekben, aknamezőkön százával hevernek a holttestek, nem lehet el-­ temetni őket, nem lehet elhozni a szenvedő, halállal vívódó sebesülteket . . . Rettenetes és­ borzalmas e rémítő gránát- és kőesőben még­is biztos halálra itélt sebesültek hörgését és­ jajgatását hallgatni! . . . Új tartalékok a harcban Július 22-ikén, a csata hetedik napján, az olaszok újonnan harcbavetett tartalékod­ intéznek tömeges támadásokat az egész fron­ton. Hatalmas ágyútűz készíti elő rohamukat, de elhallgattatja őket két órára egy magasabb hatalom dörgése és villámlása: az ágyuk he­lyett az ég dörög és lehetetlenné tesz minden megfigyelést. Amikor kiderül, az emberek ide-­ lenn újből, irt£g nagyobb dühvel kezdik el... Ezen a napon az ellenség a Potsabot ellen intéz támadást, de eredmény nélkül. Éppen úgy meghiúsítják a dalmát honvédek leggyű­löltebb ellenségük előnyomulását Podgora elő­terén. Ismét százával borítják a friss nyillák a sziklákat és szakadékokat. Az ellenség táma­dást intéz még Podcano—Schraussina, továbbá Selz—Vermigliano között és a Monte Costici ellen, de mindenütt egy az eredmény: borzal­mas veszteség. Különösen heves harc folyik a Kín-vidéken, az Isonzo-front északi részén-. Éjjel-nappal tartanak itt a harcok. Július 24-ikén már észrevehető tisztán az olasz támadások eredménytelensége magukon, a támadásokon, a viszonylagos könnyedségen,­ am­elylyel a görzi hídfő, a podgorai magasla­t­­ok és a doberdói fensík északnyugati frontjai ellen intézett támadásokat visszaverik. Éjjeli­ támadások sincsenek már és a háború leg-­­borzalmasabb formája, a közelharc is szünetel néhány óráig. Lelz környékén hevesebbek még a harcok és az ellenség néhány árkunkba be-­­hatol. Éjfélkor, amikor éppen hatalmas vihar vonul el állásaink felett, a mieink megtámad­ják az olaszokat és ismét kikergetik őket az árkokból. A Kun-vidéken véget ér a majdnem huszonhat óra hosszat tartó harc; a gyalogság, amely már a Kárpátokban emlékezetes h­uszár­i bravúrokat végzett, teljesen visszaveri az új ellenséget. Július 24-ikén, — csodálatos dolog, — nem történt gyalogsági támadás, „csak" a tüzérség küldötte át üvöltő, sivító lövedékeit.­ A következő éjszaka azonban az olaszok is­mét kétségbeesetten támadják a doberdói fen­sik szélén levő állásainkat, támadásaik örö­kös célját. Három ezredüket, anélkül, hogy azok a legcsekélyebb területet is nyerték volna, megtizedeltük. És ez még csak a be­l vezetése volt annak a támadásnak, amelyet az olaszok 25-ikén kora reggel intéztek a fensik ellen. Az eddig harcbavetett olasz tá­madó csapatok helyébe, mivel ezek idegei teljesen kimerültek, új, a fronton még egy­általában nem volt csapatokat küldenek. Az új divíziók természetesen pihent erővel és, szinte szenvedélyes hevességgel tám­adnak."

Next