Pesti Napló, 1915. november (66. évfolyam, 305–334. szám)
1915-11-24 / 328. szám
•swuiua Egy pomáji tibornok a helyzetről Bukarest, november 28. Crainiceanu tábornok, volt külügyminiszter, az Universul című újság jelenlegi igazgatója, vezércikket ír lapjában a világháború jelenlegi állásáról s noha ő a maga személyében az ántant párthíve, mégis a következő éles bírálatát adja az antant hadviselésének: — Sajátságos, hogy Olaszország, amelynek az osztrák határnak csak egy kis területén kétmilliónyi katonasága van, eddig még nem küldött csapatot a Balkánra, noha módja volna 500.000 katonát ide küldeni (?) Hogy miért mozgósított Olaszország ilyen kis frontra kétmillió embert és miért akar még egy téli háborúba belemenni, azt nem tudjuk megérteni. — Szerbiában a központi hatalmak túlereje a szerbekkel szemben megsemmisítő, úgy a katonai erők mennyiségére, mint a katonai helyzet állására nézve. Lehetséges, hogy a szerb hadsereg védelmi vonalát az albán és montenegrói határon fogja megvonni. A francia és angol csapatok stratégiája a Vardar-hegyekben, úgy látszik, nem tud eredményre vezetni. Operációikat csak tüntetésnek vehetjük, azzal a céllal, hogy a szerb jobbszárnyát biztosítsák. Ugyanez az eset volna egy olasz expedíciós hadsereggel, amely az adriai parton lépne szárazra. Ez a hadtest csak a szerb hadsereg összeköttetéseit és hátát tudná biztosítani. Figyelmezteti fka Basarországot Páris, november 23. Az Echo de Paris, a Temps és a Figaro figyelmeztetik Olaszországot, hogy balkáni érdekei az osztrákok, magyarok, németek és bolgárok Szaloniki és Albánia felé való további előnyomulása folytán erősen veszélyeztetve van. Olaszországot illetőleg nemcsak arról van szó, hogy Szerbiát megsegítse, hanem mindenekelőtt legsajátabb érdekeit kell megvédelmezni. Igaz ugyan, hogy ehez több mint 75.000 ember szükséges. Remélhetőleg nem szándéka — mondja a Temps — hogy abba a hibába essék, hogy részletenként küldjön csapatokat, aminek Gallipoliban és Szalonikiban oly komoly következményei voltak. PE511 NAPLÓ 1915. november 24. 3 0P&L*: ultimátum Romániának A Dreptatea szenzációs cikkben számol be annak a politikai körkérdésnek eredményérül, amelyet a lap szerkesztője a bukaresti diplomatákhoz intézett. Az entente romániai képviselői a következőkben nyilatkoztak: Románia nem sokáig lesz képes megtartani semlegességét. Az entente el van határozva, hogy Románia ellen fellép. Oroszország, mihelyt a déli Besszarábiában folyó csapatösszevonásokkal elkészült, ultimátumot intéz Romániához, amelyben közölni fogja a román kormánynyal, hogy feltétlenül szükséges orosz csapatoknak a Dobrudzsán való átszállítása a bolgárok megtámadása céljából és ezért azt fogja kívánni a román kormánytól, hogy ez Bukarest, november 23. irányban kedvező választ adjon. Az entente többi hatalmat ki fogják jelenteni, hogy Oroszország ultimátumával szolidaritást vállalnak. A Dreptatea megjegyzi, hogy Oroszországnak ez a terve már egy hónap óta ismeretes azoknak a román politikusoknak a körében, akik a központi hatalmakkal állanak összeköttetésben és ezt az orosz támadási tervet Bulgária ellen, épp úgy, mint az előbbieket, blöffnek tartják. Biztosak abban, hogy Románia nem fogja megengedni az orosz csapatoknak a Dobrudzsán való átvonulását. Oroszország új támadásával szemben Bulgária, egyetértve Németországgal és Ausztria-Magyarországgal, minden előkészületet megtett, hogy a bolgár területet bármilyen orosz támadás ellenében hathatósan megvédelmezze. A szerb visszavonulás A szerbiai hadszintéren működő seregeink déli szárnya már közvetlenül Mitrovica és Prisztina városok előtt áll s ezek elestetől csak órák választanak el. A szerb hadseregnek sikerült az átkarolás veszedelméből megmenekülni és ma Prijepolje—Sjenica—Novibazár— Mitrovica és Prisztina vonalától közvetlenül nyugatra fekvő magaslatokat tartja, ugy hajtja végre a visszavonulást, mint mi azt e hónap 14-iki számunkban kifejtettük. A Mackensen hadcsoportjához beosztott haditudósítók ma egybehangzóan azt jelentik, hogy a szerb haderő még körülbelül száz-százharmincezer emberre becsülhető, tehát még körülbelül egy hadsereget számít és ennek főereje délen, Prisztinánál van összpontosítva. Repülőink pedig jelentik, hogy a szerb trón általában délnyugati irányban, Ipek, Djakova és Prizren felé vonul vissza. Ezeken kívül a haditudósítók hírei — burkoltan bár — azt engedik sejttetni, hogy a szerbek dél felé gravitálnak, hogy a szerbekneek az volna a tervük, miszerint a bolgár erőket Tetovo (Kalkanderen és esetleg Üszküb irányában áttörjék és így biztosítsák az entente csapataival való egyesülését. Ez egy kétségkívül igen szépen hangzó, de amellett igen fantasztikus terv, amely azonban katonai szempontból bírálva igen kevés, úgyszólván semmi valószínűséggel nem bir. Elsősorban azért, mert a szerb hadsereg Prijepoljetől Prisztináig, illetve azon túl egészen Ferizovicig közel 200 km. széles arcvonallal bir és így csak egy része kisérelhetné meg az áttörést. Azonkívül azonban nem is egy, hanem két bolgár arcvonalon kellőre keresztülgázolni, még pedig a Tetovo—Karsanik —Gnilan arcvonalon, azután pedig a goszvár —prilep—krivolaki vonalon. E mellett még a hátvédről sem szabad megfeledkezni, mely a Mackensen-hadcsoport erőit tartaná fel, kik ugyancsak szorosan vannak a szerbek sarkában. Hol maradna azonban a lőszert, élelmet vivő vonat, mely nélkül egy nagyobb sereg teljesen hasznavehetetlen. Egy ilyen áttörést egy kisded, vitéz csapat megkísérelhet, de egy hadsereg soha. Annak idején kifejtettük, hogy a szerbek esetleg az éppen most elfoglalt vonalukban bocsájtkozhatnak döntő csatába, de egyszersmind mint valószínűbbet említettük fel, hogy inkább Plevlje—Bijelopolje — Berone — Ipek— Djakova—Prizren vonalában várható a szerbeknek a döntő harchoz való felállása. Akkor még a szerbeknek reményük lehetett az entente komoly és döntő jelentőségű segítségére, vagyis arra, hogy annak csapatai helyreállítják a viszszavonuló szerb főerő és a déli harcvonal között az összeköttetést. Azóta azonban ez a remény elveszett és ma már a bolgároknak Monasztir felé való sikeres előretörése folytán a két hadsereg áttörése befejezett tény lett A viszonyok tehát úgy alakultak ki, hogy a szerbeknek — ha a végpusztulásukat ki akarják kerülni — maguknak kell valami kivezető utat keresni és az entente mulasztásait pótolni. A szerbeknek feltétlenül segítség kell s miután ezt Montenegró nem nyújthatja, csak az ententenál kereshetik, melytől azonban el vannak választva. Közelebb kell tehát egyrészt az Adriához jutni, hogy onnan könynyebben és hamarább kapjanak lőszert és élelmet, másrészt pedig dél felé is kell húzódniok, hogy valamiképpen helyre tudják állítani az összeköttetést az entente ott harcoló csapataival. Kétségkívül megvan a remény, hogy ez a terv sikerülni fog, mert megvan ehez a megegyezés is Sarrail tábornokkal. A visszavonuló szerb főerők és az entente csapatainak összműködése tehát biztosítottnak tekinthető. A mi feladatunk tehát abból áll, hogy vizsgálat tárgyává tegyük ezen egyesülési tervet és megállapítsuk annak, azaz a szerb visszavonulásnak kilátásait. A déli harcvonal nyugati szárnyát — a bolgár jelentések alapján — Gostivárnál tudjuk, melyet a bolgárok elfoglaltak és ahonnan Krcova felé nyomulnak elő. Tovább keletre Krusevo és Prilep szinte a bolgárok birtokában van, de hogy folytatólagos előnyomulásuk Monasztir felé mennyire haladt, arról nincsen hirünk és igy fel kell tételeznünk, hogy Monasztir—Krcova vonala, mely városokat egy jd miyt is összeköt, az enlente, illetve a szerbek kezében van. Viszont a szerb főerő jobb- (déli) szárnyát Prizrenben kell feltételeznünk, miután tudjuk, hogy a bolgár erők eddig még nem nyomultak Tetovo—Kacsnik vonalából előre. A szerb főerő déli szárnya Prizrennél tehát 80 km. távolságra van légvonalban Krcovatól illetve az attól északra levő 1184-es hágótól Ez a 80 km. hosszú vonal a Sar, Rudoka, Bistra és Bukovik planinák átlagosan 2000 m. magas gerincén vonul végig és valószínűleg gyengébb szerb erők által van megszállva. Feltételezhető tehát, hogy amennyiben sikerül az entenite csapatainak a bolgárokkal szemben Monasztirt, illetve a Monasztir—Krcova vonalat tartani, úgy sikerülhet a szerbeknek az összeköttetést az entente csapataival a fent említett négy vonulat mentén, illetve attól nyugatra a Drini vart és a Drinik völgyében helyreállítani. A szerb főerőknek délnyugati irányban való visszavonulását mi tehát oda magyarázzuk, hogy a szerbeknek az a haditervük, mi 1szerint a Drin folyó két ága mentén az elvente hadseregére vonuljanak vissza, illetve, hogy azzal az összeköttetést helyreállítsák. A szerbek ezen tervének a keresztülvitele a következőképpen képzelhető el. A főellentállás továbbra is a déli szárnyon, tehát a prisztina—prizreni vonalon lenne kifejtve. Azz elleniállás észak felé mindinkább gyengülne, ugy, hogy Plevlje-Prijepoljenél teljesen megszűnne s az ott álló szerb erők a montenegróiakkal együtt egyenesen déli irányban vonulnának vissza. Ezeket követné fokozatosan a senicai, a novibazári, mitrovicai, majd a prisztini- szerb hadcsoport. Az arcvonal megrövidülése folytán lassanként felszabaduló erők pedig gyorsan a Prizren—Kreova vonalra lennének eltolva és megerősítenék a Sar, Rudoka, Bistra és Bukovik planinák jelenleg még csak gyenge erőkkel tartott vonalát. Természetesen ma még nem lehet azt meghatározni, hogy ha a fent vázolt összeköttetés létrejönne, hova, illetve meddig vonulna vissza a szerb-montenegrói seregek északi szárnya, amely csapatainknak Bosznia-Hercegovinából most megkezdett offenzívája folytán oldalában van veszélye® tetve. Biztosan elvárható, hogy a most még Foca és Gorazda felé érő alakulag benyúló montenegrói és szerb arcvonal le lesz tom*pítva, de hogy ez Gacko—Nefertara—Bijelo* polje vonaláig vagy jóval hátrább Trebinje— Niksic—Kolasin—Berane vonaláig fog megtörténni, az még teljesen bizonytalan. Főképpen a szerb-montenegrói hadsereg erejétől függ, azaz attól, hogy mennyire lesz szükséges arcvonalukat megrövidíteni ahoz, hogy elggséges harcosuk legyen harcvonaluk megvédelmezésére. Ezek alapján egy délnyugati és déli irányú visszavonulás esetén kialakulhat Trebinje—Niksic—Kolasin — Berane—Ipek—Djarkova—Prizren—Krcova vonalában egy harcvonal, melynek 250 km. hosszúsága talán még mindig sok lenne a szerb-montenegrói hadseregnek és így nincs kizárva annak a lehetősége sem, hogy a visszavonulást még tovább folytatnák délre. Viszont azonban számításba vehető az a körülmény is, hogy az adatt a tizennégy nap alatt, amíg az ebbe a vonalba való visszavonulás eltartana, az entente meg tudja erősíteni a szerb hadsereget és így a fent megjelölt vonal mégis tartható lesz. Az ententenak mindenesetre annál előnyösebb, minél közelebb jut a szerb-montenegrói hadsereg az Adriához és ha az egyik szárnya a hadseregnek az Adriára támaszkodna. Ez utóbbi különben már megvan, mert a montenegróiarc balszárnya körülbelül Budvánál áll. Arra el lehetünk készülve, hogy mind a szerbek, mind a montenegróiak az utolsó ez-'redükig ellentállni fognak és ezért jogosulatlan; egy oly irányú optimizmus, hogy a szerb had*